Az Ujság, 1904. június/1 (2. évfolyam, 151-165. szám)

1904-06-07 / 157. szám

8 ........................ —.....­ ................................... elárusító kisasszonyokat ötletekkel, bókokkal hal­mozták el és a mi legtöbbet ért... magyarul beszélt mindenki.« Bliktri. A csik szavazati jója. — Kiküldött tudósítónktól. — Berlin, junius 4. A noemanczipáczió nagy programmjának egyik kimagasló pontja: a nők szavazati jo­gának megszerzése. Ezt a czélt szolgálta az a nemzetközi konferenczia is, mely e napokban Berlinben ült össze. A konferenczián húsz or­szág képviselői jelentek meg, hogy arról ta­nácskozzanak, miképpen lehetne legczélszerűb­­ben és leggyorsabban megvalósítani a politikai jogoknak a nőkre való kiterjesztését. A több napig tartott tanácskozásnak sok érdekes momentuma volt. A dán delegátusok ismertették a választási jogról szóló új tör­vényjavaslatot, mely most van a dán kamara előtt és tekintettel van a nőkre is. Magyarországot Bédi-Schwimmer Rózsa képviselte, a­ki történeti visszapillantást ve­tett az 1848 előtti állapotokra és a főúri özvegyek közvetett után gyakorolt szavazati jogára. Hosszas vita támadt a körül, váljon egy határozati javaslatba belevegyék-e az »állam zsarnoksága« kifejezést. Végül úgy módosítják ezt a passzust, hogy az »állam hatalmával való visszaélésnek« mondják, ha az állam az adófizető nőktől megvonja a politikai jogok gyakorlását. Az egyetlen asszony, a­ki pozitív tapasz­talatok alapján szól a tárgyhoz: Dobson Hen­­rikné, Tasmania küldötte. Az ausztráliai nők ebben az évben gyakorolták első ízben a vá­lasztójogot, így hát Tasmania női polgárai is az urna elé járultak. Érdekes körülmény, hogy szavazatukat jórészt férfiakra adták, bár maguk nemcsak választók, hanem választhatók is. A közép­­osztály asszonyai többnyire nem szavaztak, mert, a­mint kijelentették, beérik azzal, ha férjeik szavaznak. A munkásasszonyok ellen­ben elárasztották a választási helyiségeket, és nem kis mértékben hozzájárultak a munkás­párt jelöltjeinek győzelméhez. A konferenczia érdemleges tárgyalásai után megalakították a nők szavazati jogának nemzetközi szövetségét, mely magában egye­síti a nők szavazati jogát világszerte propa­gáló egyesületeket és szervezeteket. Dísztagjául Anthony Zsuzsan­na asszonyt választották meg, a­ki, bár nyolc­vannégy esztendős, még fiatalos buzgósággal és lanka­datlan erővel küzd a noemanczipáczió törek­vései mellett. A megalakult szövetséghez Angolország, Hollandia, Németország, az Egyesült Államok és Svédország szervezetei, Dánia, Magyar­­ország, Svájc­, Ausztria, Viktória, Norvégia részéről pedig egyes tagok csatlakoztak. Magyarország részéről Kácser Lipót író jelent­kezett a tagdíj fizetésére. Kácsert nagy ová­­cziókban részesítették, mert ő az első férfi, a­ki belépett a szövetségbe. A választások során Mrs. Chapmann-Catt elnök, dr. Anita Augspurg, Mrs. Fawcett al­­elnökök, Foster-Avery, dr. Schirmacher Käthe és Naher kisasszony titkárok és Miss Rodger Gaulisfe pénztáros lett. A mikor az elnök a Wyomingból hozott kalapácscsal három ütést tett és megalakult­unk mondotta ki a nők szavazatjogának nem­zetközi szövetségét, határtalan lelkesedés tá­madt a gyülekezetben. Braun Lily asszony, a­ki szoczialista vezér létére a polgári gyű­lésen csak hírlap tudósítói minőségben vett részt, lelkesedésében kezet csókolt az elnök­nek. Az ülés végén Caner Minna, a német npmozgalom radikális pártjának vezére lelke­sítő beszédet mondott.­­Ülés után a berlini »Frauenclub« ele­gánsan berendezett helyiségeiben gyűltek össze a delegátusok. Az U­s£g telef­­ászárnál. Szerkesztőség: 56-16. Kiadóhivatal: 52 —73. Interurban (külföld és vidék): 57. AZ ÚJSÁG 1904. júmiu­s 7. VACSORA UTÁN. Én: De ugyan, mester, egy pofon, az pofon. Be lehet perelni, vissza lehet adni, de elemeire bontani nem lehet. A mester: Téved, fiacskám. Blut ist ein gar besonderer Saft, mondja Goethe, én pedig, a­nélkül, hogy a nagynevű kollégával egy sorba akarnám magamat állítani, azt mondom, a pofon is egészen különös tettlegesség. Én: Megvallom, hogy e téren, néhány hatót leszámítva, nincs bőséges tapasztalatom. De azt is elismerem, hogy a gyöngéd női kacsa pofonja, ha kellő meggyőződéssel adatik, ugyancsak fáj. A mester: Hát gondolkodjék csak egy kicsit velem. Én magát pofonütöm, jól Én: Nem jó. A mester: Mindegy. Mivel mind a ketten demokraták vagyunk, maga visszaadja . . . Én: Soha. A tisztelet . . . A mester: Mivel csak példáról van szó, tegyen le a tiszteletről és adja vissza. Ebben az esetben a dolog rendben van, ha pedig nincs rendben, még mindig rendbe hozható négy meg­bízható úri ember és két megbízható pisztoly által. Én: Megbízható pisztolyokat még kaphat, de megbízható úri embert . . . A mester: Ne bántsa az úri embereket, most úgy beszélünk, mint demokraták. A demokrata, érezvén a maga emberi értékét, mástól sem vi­tatja el-Én: A mestertől mindig tanulok. Eddig nem tudtam, hogy a demokrata mást becsül meg, csak magát becsüli túl. A mester: Ha nem tudta, becsületszavamat adom, hogy így kell annak lenni. De most nézze a muszka pofont. Kapta egy gróf, a ki miniszter és adta egy herczeg, a ki koldus. Mi lesz ebből ? A gróf megverekednék a herczeggel, de a herczeg nem verekednék meg a gróffal. A koldus megverekednék a miniszterrel, de a miniszter nem verekszik meg a koldussal. Már most: az ember ne inzultáljon senkit, ha nem képes teljes elég­tételt adni. Ez ugyan nem demokrata elv, ha­nem csak demokratikus. Alkalmazva a je­len esetre: a herczeg úr is üsse pofon a grófot. Továbbá: úri­ember ne rakjon senkitől se zsebre tettleges bántalmat. Ez megint nem demo­krata elv, de hát herczegről és grófról van szó, nem pedig demokratáról. A demokrata menjen a járásbiróhoz, a gróf azonban kérjen elégtételt a herczegtől, sőt a miniszter kérjen elégtételt a koldustól, pláne ha a koldus gróf. E helyett a miniszter az őrül­tek házába záratta a koldust, pedig inkább a grófnak kellett volna épelméjűnek tartani a herczeget, hogy a miniszter . . . Én: Bocsásson meg, mester, egy kis szünetet kérek ... A gróf, a koldus, a herczeg, a mi­niszter ... ön olyan világosan beszél, de olyan sok világosat beszél össze-vissza; nem lehetne a dol­got egyszerűen úgy mondani, hogy Lamsdorffot pofonütötte Dolgorucki ? A mester: Lehet, fiacskám, de ha így mon­dom, akkor hol marad a filozófia? Én: Igaza van, ha mindent olyan egyszerű­nek nézünk, a minő, hol marad a filozófia? Cras, dolgozó bőrzsánerek, hanem a merre a zöldbeli korcsmárosok szeretik, tehát valamerre az Atlanti-óczeán közepe felé. Nem arra, amerre a szalma kalapgyárosok, nem arra, a merre a house-ra spekulálók, hanem a merre a gummi­­köpeny-fabrikánsok óhajtják. E széthúzó ér­dekek harcza közt, melyeket csak az égi hata­lom tud igazságosan, de nem közmegelége­désre elkönyvelni, a kalász duzzad a föld erejétől, nem is sejtvén, hogy ő ama jav, melynek árszabályozó ereje egy agrikultur államban kihat nagyon messze és sok minden­félére. Nem is sejtvén, hogy e kihatást pené­szes fejű nemzetgazdák szedik tudományos fejezetekre. Vagy pedig a kalász csenevészik és meg­szorulnak gyér magvai, nem is sejtvén, hogy ez által forradalmat támaszt a munka szerve­zetében, kivándorlást indít meg s kétségbeejti azokat, a­kik arra spekulálnak, hogy kevesebb legyen a kenyér. Azonképpen a felhő is, melynek járását tudós meteorológusok pontos és biztos fizetés mellett értelmi érdeklődéssel figyelik a tudo­mány hasznára. Száll, száll a roppant magas­ban s ha lepotyoghatja nagy Magyarországra a könyeit, meghíznak tőle az emberek agyonlövik magukat az általa tönkretett emberek. Azonképpen ha elviszi terhét ide­gen zónák felé s itt még csak egy futó zá­port sem hagy, hát szintén meghíznak tőle emberek és tönkremennek emberek, fogatot kap a kóristalány s igen nehezen folyik be a hitközségi adó. Tessék itt közmegelégedésre igazságot tenni az égi hatalmaknak s megegyezni az emberrel, ki a hány annyiféleképp veszi szá­mításba a természet különörködéseit. Mily szerencse, mily fejedelmi szerencse, hogy e nagy spekuláczióban nem kell résztvennie az emberiség túlnyomó részének, nem kell agyát megkérgesztenie meddő számításokkal, s nem kell köpönyeget forgatnia a felhő járása sze­rint. Ha van eső, van búza, van olcsó kenyér s van szegényes, de biztos tengődés. Ha nincs eső, hát az emberek e kiváltságosai egysze­rűen meghalnak éhen, de nem spekulálnak sem hausse-ra, sem baisse-re. Oly bájosan egy­szerű és kristálytisztán átlátszó ez oknak és okozatnak csodálatos összekapcsolódása, mint hogy ha kiszárad a víz, hát megrebed a hal. Ilyenkor csodáljuk legjobban a természetnek véghetetlenül czélarányos berendezését és ilyenkor hisz a jóságos végzetben a földön nyüzsgő ember. Hát az idén véletlenül nincs eső nálunk s csak az vigasztal, hogy annál több jutott a Csendes-óc­eánnak. Tehát kenyér is igen mérsékelten lesz. Sőt fölötte igen mérsékelten. Ennek a következménye is véghetetlenül egy­szerű. Kevesen vannak, kik a kenyeret el­adják, de borzasztó sokan, a­kik fogyasztják. Az eladók fölrúgtatják az árát, a fogyasztók pedig drágábban fizetik ugyan, de legalább kevesebbet esznek. A nagy természetben semmi sem történik haszontalanul s igy nem kell félni, hogy ennek az állapotnak is nem lesz meg a haszna, legalább az egyik félre nézve. A világért el nem áruljuk, hogy melyik fél az, mert mi diszkrét emberek vagyunk. Azonkívül pártatlanok. Legfölebb annyit köz­lünk, hogy m­ától kezdve a fekete kenyér kilogrammja 16—18 fillér, a barnáé 20—23­ fillér, a fehéré 23—26 fillér. .. — Időjárás. A le­vegőnyomás eloszlá­sában lényeges válto­­zozás nincs. Európá­ban csupán Franczia,­ meg Felső-Olaszor­szágban voltak esők, egyebütt száraz ma­radt az idő. A hő­mérséklet általában magas. Hazánkban az idő jobbára derült és nap­pal meleg volt. Kevés esőt csupán Erdély délke­leti részéből jelentettek. Ma délben a fővárosban a hőmérséklet +24­8 fok Celsius volt. Jóslat: Lényegtelen hőváltozás és legfeljebb a nyugati részeken várható itt-ott zivataros ego. MN­ÉI. Drágul a kenyér. Drágul a kenyér, mert kikutathatlan ter­mészettörvények folytán bőséges esztendők után közbe-közbe rossznak is kell következni, mert a természeterők titkos alakulása folytán a csapadékkal terhes levegőt, a párás felhő­ket a szelek nem mindig arra hajtják, a merre szükséges. Nem arra, merre a baisse-ben

Next