Az Ujság, 1904. június/2 (2. évfolyam, 166-180. szám)
1904-06-16 / 166. szám
2 Marcs a munkásért. Leveleket kaptunk vidéki gazdaságokból, panaszos, aggodalmakkal teli leveleket, munkáshiány fenyeget. Az idén még el se készülnek a kapálási munkákkal s már nyakunkon van az aratás. Hatalmas két munkakör esik egybe s a fenyegető munkatorlódással szemben még fenyegetőbb a munkáskéz hiánya. Teljesen osztozunk gazdáink aggodalmaiban s mélyen fájlaljuk az őket fenyegető veszélyt, melyet nem igen csökkent az a körülmény, hogy az idén gyengébb lesz a termés. Bármi kevés termett is, csak le kell azt aratni s be kell hordani; de tetézi még a gyenge termésnél a munkáshiány baját az, hogy a munkáshiány folytán drágább az aratási és egyáltalában a gazdasági munkabér s ez is lecsíp egy darabkát az amúgy is szűkös jövedelemből. A különböző vidékeken már meg is indult a harcz a munkáskezekért. Aki csak teheti, bárhonnét, bármi áron is, iparkodik magának munkásokat biztosítani s bizony megesik, hogy jó szomszédok, kenyeres pajtások egymás elöl kénytelenek elszerződtetni a munkáskezeket. És mialatt gazdáink keserves harczot folytatnak itthon a munkáskezekért, gyilkos harcz folyik munkásainkért Londonban, Hamburgban, Brémában is. A hajósvállalatok, a Morgan-tröszt és a Cunard Line harcza a szállítási díjak mesés lefelé hezitálásában nyilatkozik meg. Maholnap ráfizetnek a kivándorlónak, hogy az egyik vagy a másik járatot használja. Az ügynökök eddigi csábitó ígéreteinek helyébe lépett a csábitón olcsó utazási alkalom. Ez a harcz is, fájdalom, egybeesik a legválságosabb munkaidőszakkal s ez is fogyasztja a munkáskezet, drágítja a munkaerőt. Szerencsére azonban a fák nem nőnek az égig. A bajok e torlódása közepette mi látni véljük már a kibontakpárkából egy pompás ötvennegyedik ezredbeli lovas őrszem bukkant elsőül a szemébe. — Állj! Ki vagy ? — Vizsgáló tábornok Pétervárról. — Haj hó, előre tiszt úr! — üvöltött az őrszem. Valahonnan, a háta mögül, rögtön előrobogott egy kis csapattal maga Trindheff kapitány s jelentkezett a tábornok előtt. Jelentette, hogy a különítmény négyszázhúsz ember, négyszázhetven ló s négy svadronra osztva, a területnek négy különböző pontján állomásozik. Minden rendben, minden ló ésember egészséges. Csak az őrnagy, Korbacsiewics herczeg van egészségi okból szabadságon, meg Csipcsakov kapitány parancsnok lovagolt el éppen tegnap néhány tiszt úr társaságában egy mellékúton Tribolszkba, hogy tisztelegjen a kormányzónál. Ha csak sejtette volna, hogy ma szerencsénk lesz a tábornok úrhoz, bizonyosan itthon marad. ... — Nemn tesz semmit, sőt örülök, hogy így lephettem meg a különítményt, — monda Krakowianka tábornok, akire igen kellemesen hatott, hogy mindjárt a határon ily pontos szolgálatteljesítést tapasztalt. — Én is éppen az északi előőrsök megvizsgálása végett jöttem ide, — magyarázta Trindireff — s boldog vagyok, hogy igy, véletlenül magam fogadhattam a határon a tábornok urat. Aztán a tábornokot s kíséretét az első faluig, az egyik svadron állomáshelyéig kalauzolta. Ott a svadront éppen nagy munkában találták, a gyakorlótéren. A tábornok ettől zár útját. S hogy őszinték legyünk, nem is igen bánjuk, hogy a viszonyok így alakulnak, mert maguk e viszonyok teremtik meg azt az egészséges reakciót, mely a megoldást mihamar meghozza. Két mozzanaton sarkallik a mi reményünk a jobbrafordulásra. Az egyik a munkáshiány folytán emelkedő munkabérek, amelyek a gazdasági munkásokra mégis csak csábítóbb hatással vannak, mint a tengerentúli bizonytalan, sőt kétes kilátások. A munka és keresethiány volt eddig a legnagyobb kivándorlási csábító, amint a mezei munkás látja és hallja, hogy lámpással keresik s aránylag jól fizetik a mezei munkát, már nincs meg lelkében a kivándorlási ügynök csábításai számára a megfelelő termőtalaj, kivált ha magának a csábító ügynöknek a hatóságok amúgy is a körmére néznek. Aztán meg van most munkaalkalom itthon is aránylag bőven. A beruházási kölcsönből köz- és vasutak épülnek, vízszabályozási munkák lesznek, s ezernyi alkalom arra, hogy aki dolgozni akar s becsületes keresményével itthon megélni családjával, ellentálljon a kivándorlási ösztönzéseknek. A másik, még hathatósabb ellenszere a kivándorlásnak maga a kivándorlási özön, melyet a hajóstársaságok egyre csökkenő tarifái zúdítanak az Egyesült Államokra. Az ellenhatás már jelentkezik. A new-yorki kikötőben a kivándorlási felügyelők a legnagyobb szigorral vizsgálják a kivándorlók viszonyait. Éppen ma jelenti egy távirat, hogy egy nagy csapat kivándorlónak harmadrészét visszatartották s nem engedik őket az Egyesült Államok területére, míg viszonyaikról alaposabb tájékozást nem nyernek. Ez azt jelenti, hogy a kivándorlókat faggatások, kellemetlenségek, esetleg visszautasítások fenyegetik, még mielőtt partra, szállanak. S amily mértékben az olcsó hajódijak Európa csőcselékét a tengerentúlra csábítják, oly a svadrontól el volt ragadtatva. A lovak kitűnő kondíczióban, a legénység kifogástalan egyenruhákban. A mozdulatok, felvonulások, rohamok, minden, amit csak bemutattak, olyan, hogy a gárdalovasság sem csinálhatja jobban Pétervárott a czár előtt. A gyakorlat után a tábornok és kísérete fáradt volt. Szívesen vette a svadron tisztikarának marasztalását ebédre, melyet a falubeli mohamedán moshéban tálaltak. Más jóravaló hűvös épület nem volt a faluban. Ebéd alatt pezsgőztek is. A tábornok ivott a remek első svadron egészségére s nagyon megdicsérte tisztjeit. Majd meglássuk, hogy beljebb a többi svadron is ér-e annyit, mint ez az egy. Persze, hogy a többi épp annyit ért. Kitudódott ez harmad, ötöd és heted napon, mikor a tábornok, temérdek versztnyi utak belovaglása után, sorra valamennyit különkülön megvizsgálta. Csak az egyes századok lovainak kondicziója gyöngült svadronrólsvadronra. Ellenben kellemesen tűnt fel a tábornoknak a gyönyörű katonai egyöntetűség, amit az egyes svadronparancsnokok mind a négy svadronnál elértek. Mintha csak mind a négyszázhúsz legény egy ágyúöntőből került volna ki, — mondá magasztalóan Krakowianka tábornok, midőn végül a csipcsakowloszki központi tiszti kaszinóban az utolsó pohár pezsgőt köszöntötte a derék karabandzsai előretolt különítményre. Ugyanekkor felemlítő, hogy szép volna, ha mind a négy századot össze lehetne vonni egy divízióvá, itt a központban, s együttes gyakorlatban is meg lehetne csodálni kiválóságát. Hanem ez, fájdalom, lehetetlen. Mert mértékben nő odaát az ellenszenv a benszülött s már betelepedett munkások és munkaadóik közt ezen fenyegető áradat ellen, úgyhogy még azokra is, akik a megérkezésnél elkerülik a visszautasítás veszedelmét, meg lesz a még nagyobb veszedelem, hogy nem kapnak munkát s elköltvén keservesen összekuporgatott filléreiket, a biztos pusztulás vár reájuk, messze földön, elhagyatva, idegenben. Érkeznek haza, kicsiny falvainkba, oda, ahol eddig bő keresete jutott a kivándorlási ügynököknek, siralommal és gyászszal teli levelek, amelyek óva intik az itthon maradottakat a kivándorlástól. Csak hadd szaporodjanak ezek a rossz ortográfiája, de igaz keserűséget panaszló írások. Ezek lesznek a legmegbízhatóbb ellenügynökök; ezek fogják elriasztani a próbaszerencse nagy koczkázatától honfitársainkat s ezek fogják a kivándorlási vállalatokat megfosztani legjobb klientélájuktól. Bánjuk is, ha a Cunard ráfizet vállalkozására s egy szép napon megszökik a maga szerződése elöl! Hekuba nekünk az egész Morgan-tröszt az ő irtó versenyével, csak azt segítse elő, hogy a mi munkásaink, okulva a próbálkozók keserves tapasztalatain, félelemmel és ellenszenvvel gondoljanak Amerikára. Az lesz a legszebb sikere a Cunard Linenak, ha meggyőzi az egész Morgantrösztőt, hogy nem érdemes a magyar kivándorlási üzlettel foglalkozni, mert nem akad számottevő kivándorlási anyag. Mi látjuk ezt az időt közeledni. Mégpedig nem is a nagyon messze távolban. S csak azt óhajtanák, hogy mindazok, akiknek alkalmuk van a föld népével érintkezni, ily irányban világosítsák fel; győzzék meg arról, hogy a tengeren túl nem tárt karok, hanem szigorú vizsgálat, kemény faggatás, sőt esetleg züllés és pusztulás vár rájuk, míg idehaza kínálkozik most is és lesz a közeljövőben még több munkaalkalom és kereset. helyesen figyelmeztette őt a kitűnő helyettesparancsnok, Trindheff kapitány (kinek soronkívüli előléptetése a tapasztaltak után bizton várható), hogy a terület egyes részeit veszedelmes lenne helyőrség nélkül hagyni éppen most, mikor a hálátlan Karabandur herczeg, dús évi járadéka daczára, visszavonult láthatatlan cserkesze hegyei közé, s csak alkalomra lel, hogy valami puccsot csinálhasson a felséges czár atyai hatalma ellen. Ezek után a tábornok és kísérete visszalovagolt, a honnan jött s néhány hét múlva már meg volt az örvendetes jelentés Pétervárott, hogy a karabandzsui előretolt különítmény remek állapotban találtatott. Legfeljebb arra lenne szükség, hogy a különítménynek jobban délfelé állomásozó svadronjainak új lovakat küldjön a hadügyminisztérium. Mert bizony, szemmel látható volt, hogy minél közelebb ért a vizsgáló tábornok a terület déli végéhez, annál fáradtabbak és soványabbak voltak a paripák. Ami természetes, mert hiszen arra felé fokozott éberséggel kell a cserkeszek mozgolódásait folytonos hadikészséggel ellenőrizni. Trindhreff kapitány nemsokára megkapta az írásbeli dicséretet is Pétervárról. Hozzá a Szent András-rendet s a soronkívüli előléptetést őrnagygyá. Miután pedig Csipcsakovot nem lehetett mellőzéssel megsérteni, csak azért, mert a meglepetésszerű vizsgálat idején véletlenül éppen a tribolszki kormányzónál tisztelgett, hát ő is megkapta, amit derék helyettese. Sőt nekik— természetesen — az őrnagyok közt egy rangszámmal előnyösebb hely ütött, mint Trindheffnek. S nehogy mind e AZ ÚJSÁG 1904. junius 16.