Az Ujság, 1905. július/1 (3. évfolyam, 181-195. szám)

1905-07-12 / 192. szám

10 — Bilse panasza. Braunschweigból jelentik: Bilse volt hadnagy, az Egy kis helyőrségből czímű regény hírhedt szerzője bepörölte Sattler kiadót. Kétszázezer márka kárpótlást kért tőle, a­miért a regényt jogtalanul engedte át egy bécsi kiadónak és a kiadási szerződés megkötésé­nél megkárosította őt. Az itteni főtörvényszék ma elutasította Billát keresetével. — Az utolsó fejezet. Régi dolog, hogy az élet, ha akarja, csúfosan kifog a regényírók képzeletén. Az alábbi történet, a­melynek talán végső fázisa a minap játszódott le Mons franczia város haditörvényszéke előtt, csak egygyel több a bizonyságok kifogyhatatlan sorában. 1898-ban történt, hogy Andre Jules Semaille, egy dúsgazdag felső-francziaországi gyáros fia, össze­különbözött a családjával, cserben hagyta az ipar­iskolát, a­melynek növendéke és tizen­nyolcz éves fejével besoroztatta magát egy vértesezredbe három évi szolgálatra. Néhány hónapja katonáskodott össze-vissza, a mikor meghalt egy nagybátyja s az ifjú 400.000 frankot örökölt tőle. Most már szűk lett a kaszárnya Lemaille-nek. Egy szép nap megszökött ezredétől s külföldre menekült. A franczia kormány minden év július 14-én, a franczia nem­zeti ünnep napján egyetemi bűnbocsánatot szokott hirdetni a kisebb vetkezőknek. Egy ilyen országos amnesztia alkalmával Lemaille is hazajött. A ka­tonai bíróság nem bántotta, csak a hátralékos szolgálati idejét kellett kitöltenie egy másik ez­redben. A másodszori katonáskodásra is csak­hamar ráunt a nyugtalan vérű ifjú és másodszor is megszökött. Ezúttal azonban elfogták Párisban és a toursi hadbíróság két esztendei börtönre ítélte. Francziaországban a katonai törvénykezés azonban nem oly embertelen, mint egyebütt. A fiatal vétkesnek megkegyelmezték és újra besoroz­ták egy lovasezredbe. Semaille ekkor harmadszor is detentor lett. Sikerült kijutnia külföldre. Sokáig azonban ott sem állta és 1902-ben, huszonkét éves korában megint csak visszatért Franczia­­országba. Misson álnéven fölvétette magát az ide­genek légiójába. Erre elküldték Algírba s ott részt­­vett azokban a katonai expedicziókban, a melyeket 1903-ban a marokkói határ közelében fellázadt ben­­szülött törzsek ellen indított a franczia kormány. A fiatal­ember itt igen hősiesen viselkedett. Az el­­mungárt csata után egész éjjel vállán czipelte súlyosan megsebesült hadnagyát. Még 1904-et is kemény harczokban töltötte és bátorságával tiszteletet szerzett magának bajtársai között. Ezenközben megint amnesztiát hirdetett a kormány a katona­­szökevényeknek. Semaille megvallotta igazi nevét s visszatért Francziaországba, a­hol ismét beso­rozták egy vértesezredbe, hogy hátralevő idejét végre leszolgálja. A viszontagságok sora itt még nem ért véget. A fiatal­ember megismerkedett Párisban egy bájos leánynyal. Az ismeretségből szerelem lett, a­mely csakhamar tragikussá fejlő­dött, a­mikor a két szerelmes családja kijelen­tette, hogy házasságukat meg nem engedik, jól­lehet a leány anyának érezte magát. Kétségbe­esett helyzetében a fiatal leány, a­kit szülei elűz­tek hazulról, pisztolyt szerzett halántékának és kijelentette kedvesének, hogy szeme láttára lövi agyon magát, ha el nem utazik vele Belgiumba. És Semaille negyedszer is dezertált. Belgiumban csakhamar jó állásra talált és éppen feleségül készült venni a leányt, a­mikor levelet kapott hazulról. Apja kérte benne, hogy jöjjön Franczia­országba egy napra , találkozni kíván vele. A talál­kozásra hívás tör volt: így akarta megakadályozni Semaille családja a házasságot. Alig lépett át Semaille a határon, franczia csendőrök letartóztatták. És most megint a haditörvényszék elé került. Szerelmese ezen­közben a legnagyobb nyomorban vergődött Párisban ; mint munkásleány próbálta megkeresni kenyerét. Alig kezdte meg tárgyalását a haditörvényszék, azonnal tanúnak jelentkezett, sorba járta a had­­birákat és sírva rimánkodott nekik Semaille érde­kében; magára vette a szökés felelősségét is. A hadbíróság ekkora emberi nyomor láttára meg­lágyult és mindössze egy heti fogságra ítélte a fiatalembert, a­kinek kalandos élet­pályája — legalább az első szakasza — ezzel hihetőleg véget is ért. Szerelmesét most már mindenesetre felesé­gül veszi, azután visszamegy Belgiumba s elfog­lalja régi állását. — Chauvin kisasszony első válópere. Chauvin kisasszony az első női ügyvéd volt Francziaországban. A lapok annak idején ponto­san beszámoltak minden nevezetesebb szerepléséről, a doktori vizsgálatáról, az ügyvédi vizsgálatáról, első tárgyalásáról, első önálló peréről és első meg­nyert peréről. A minap ismét nevezetes esemény­hez ért Chauvin kisasszony ügyvédi pályáján: az első házasságtörési perét vesztette el egyik párisi bíróság előtt. A kisasszony természetesen a fele­séget képviselte a panaszos férj ellenében. Az íté­letet sietve megfelebbezte az elsőfokú bíróság marasztaló ítélete után. — A testvérek­ Petrozsényből jelentik, hogy Dan Juan Dregar petrozsény-dilzsai lakos, testvér­­öccsét, kivel perben állott, délutáni alvás közben agyonverte. Tettét tagadta, de véres baltáját meg­találták. Dan Juan Dregar hasonló módon ölte meg pár­ év előtt másik testvérét is. — Óriási váltóhamisítás. Strassburgból táv­­iratozzák, hogy ott tegnap letartóztatták Gente igazgatót, a­ki az iparművészeti társaság kárára nagy sikkasztásokat és váltóhamisításokat követett el. A vizsgálat eddigelé 500.000 márkányi hami­sítást fedezett fel. — A szerelem. Bajáról írják, hogy Meleg Amália itteni divatárusnő ma délben a hajóállo­másnál szerelmi bánatában a Dunába ugrott és nyomtalanul eltűnt. — Általános sztrájk. Madridból írják, hogy a szoczialista­ egyesület elhatározta, hogy 20-ikán általános 24 órai időtartamú sztrájk lesz, hogy ezzel tiltakozzanak az élelmiszerek drágulása ellen. — Öngyilkos művésznő. Stuttgartból távira­toztak . Neu-Ulm­ban egy ottani kávéházban föbe­­lőtte magát az ulmi színház egy kiváló művész­nője, Jeger kisasszony. Végzetes tettének az volt az oka, hogy boldogtalanul szeretett egy katona­tisztet.­­ Féláru jegyek a Tátrába. A július hó 15-én, 22-én és 29-én este a Tátrába induló gyorsvonathoz az I. osztályon 30 koronáért, a II. osztályon 20 ko­ronáért 14 napig érvényes féláru menettérti jegyek kaphatók a Központi Menetjegyirodában (Budapest, IV., Vigadó­ tér 1.). — Öngyilkos gyógyszerész. Ferenczy András okleveles gyógyszerész ma reggel Kerepesi­ út 69. számú lakásán öngyilkosságot követett el. Mor­fiumot fecskendezett a vérébe. Kunos nyöszörgé­sére háziasszonya vette észre az öngyilkosságot. Nyomban értesítette a mentőket, de mire azok megérkeztek, a fiatalember meghalt. Ferenczy, a­ki bécsi születésű és 31 éves volt, a Kerepesi-ut 43. szám alatt levő Rosenberg-féle gyógyszertár­ban volt alkalmazva. Tegnap este még a Múzeum­­kávéházban töltötte idejét. Több levelet irt, a­melyeket postán küldött el rokonainak. Késő éj­szaka ment haza és öngyilkosságát reggel követte el. Az asztalán egy papírlapon a következő soro­kat hagyta hátra: »A nagy pénzeket jó helyre tettem, a zsebemben csak aprópénzt találnak. Öngyilkos­ságot követtem el, halálomért tehát ne okolja­nak senkit.« — Tolvajok az egyetemen. A Budapesti Tu­domány-Egyetem egyetem­ téri központi épületében ma éjszaka nagy könyvlopás történt, a­mit a szolgák reggel vettek észre. Az egyetem épületében éppen most folyik a nyári nagytakarítás és egy­ben ezzel az épület szerb-utczai szárnyában felvo­nót építenek a tanárok számára s e két teendővel ugyancsak sok munkás van elfoglalva. Ezt a kö­rülményt használta fel a furfangos tolvaj, a­ki bizonyára jól ismeri az egész egyetemet s a munká­sok között beosonva az épületbe, elrejtőzött. Éj­szaka azután bement Ballagi Aladár tanár szobájába, a­mely a második emeleten van, közvetlenül a lépcsőház mellett. A szobában feszítő szerszámmal feltörte a könyvszekrények ajtait s azokból több mint száz kötet drága filozófiai munkát és atlaszt vitt el magával, a melyek nagy értéket képvisel­nek. Az ellopott könyvekben és atlaszokban min­denütt benne van a budapesti királyi magyar tudományegyetem bölcsészetkari dékanátusának a pecsétje. — Rendőri krónika. Életunt cseléd. Keltsch Bor­bála cselédleányt tegnap este öngyilkossági szándék­ból marósúgot ivott. Tettének oka szerelmi bánat. — Szélhámos koldus. Egy ember járja be az előkelő he­lyeket, a ki Székely Ferencznek mondja magát és Mártonffy Márton miniszteri osztálytanácsos ajánló­levelével könyöradományokat gyűjt. A rendőrség figyelmezteti a nagyközönséget, hogy az illető kör­mönfont szélhámos s ha valahol bekopogtat, adják át a legközelebbi rendőrnek. Egyébként nyomozzák. »Bob« hashajtó mindenütt kapható. (Ára 10 fillér.) AS UJSÁS.-Szerda, julius 12. der Hoschke. (Prielle Kornélia szívügye.) — Saját tudósítónktól. — Prielle Kornélia szívügye, melyről lapunk mai számában adtunk hirt s melyben ez a furcsa nevű ur a főszereplő, érthető okokból rendkívüli mértékben foglalkoztatja a főváros minden köreit, úgy beszélnek róla, mint ma a második Jókai« eset«-ről. Az agg művésznő nagyon beteg. Állapota, bár az utolsó napokban javult, most megint rosz­­szabbodott annak az önfeláldozó ápolásnak ellenére is, a­melyben nevelt leánya, Lángli Ilona részesíti. Mint már tegnap megírtuk, Prielle Kornélia mély vonzalommal viseltetik Van der Hosch­ke alias Rozsnyay Kálmán iránt. A nagyasszony ezzel a fiatal­emberrel akkor ismerkedett meg, a­mikor az még színésznövendék volt, mert Van der Hoschke mint ilyen kezdte meg pályafutását ezelőtt tizenkét évvel. Ennek a hollandul származású embernek kalandos múltja van. Bejárta Angol- és Francziaországot, Német­országot és Magyarország nagyobb vidéki városai­ban is megfordult, a­hol nagyon jól ismerik. A Rozsnyai nevet itten, Budapesten vette fel. E név alatt írogatott is néha-néha vidéki lapokba, a­hol azonban nem szívesen látták gyengécske írás­műveit. Az utolsó években Van der Hoschke állandóan Prielle Kornélia társaságában volt. A Margitszigeten, a­mikor a nagyasszony beteges­kedett, tényleg mindent elkövetett, hogy a beteg jól érezze magát. Oly szeretetreméltóan viselte magát, hogy a nagy művésznő beleszeretett. — Uram, — mondta ma Prielle Kornélia lakásán az agg művésznő rokona — ennek fogalma sincsen arról, hogy mi történik itten napok óta. A nagyasszony először kijelentette, hogy akármit is tesz családja, ő felesége­­lesz Van der Hosei­kének. Sírtunk, könyörögtünk neki, hogy mondjon le szándékáról, de hiába. Elmondtuk neki, hogy Van der Hosehke nem méltó hozzá, de akkor meg­haragudott és azt mondta, hogy senki se merje irántad azt az embert, a­kit szeret. Nap­nap után leveleket, szerelemtől áradozó leveleket írogatott neki és egyre csak »Kálmánkájá«-t emle­gette. Isten a tanúm, hogy már el szeretnék menni innen, de a hála, a szeretet érzete tart itt keresztanyámnál, a­ki egészen ki van forgatva énjéből. Tegnapelőtt, a­mikor megtudta, hogy szívügye nyilvánosságra került, a­mikor több tisztelőjének és barátjának nyilatkozatát hallotta, megijedt és kijelentette, hogy lemond házassági tervéről, de csak azért, mert belátta, hogy agg kora nem engedi meg ezt a házasságot. Tudtára adta ezt Van der Hoschké­nek is, a­ki beleegyezett. Persze, nem tehetett egyebet. Ma délután Rozsnyai levelet írt a nagyasszonynak, hogy megöli magát, ha tisztába nem jön az ügye. Ezalatt azt értette, hogy c­áfoljam meg a ma reggel az önök lapjában megjelent közleményt, a­melyben azt állítottam, hogy elcsavarta a nagy­asszony fejét, legyeskedett körülötte stb. Erre nem voltam hajlandó és nem írtam alá azt a nyilat­kozatot, a melyet elém rakott és a melyben ennek a c­áfolatnak fogalmazványa volt. Van der Hoschke neheztelve távozott és ezt mondotta: — Majd tisztán kerülök ki ebből az ügyből! Érdekes, hogy a nagyasszony elküldi neki sorra minden érdekes levelezését, így ma is több levelet küldött hozzá. Azonfelül pedig egy értékes poharat is. Prielle Kornéliának egy másik közeli rokona a következőket mondta: — Mi az utolsó időben nagyon féltettük Prielle Kornéliát Van der Hoschkétől. Gyanúsnak tűnt fel nekünk a dolog, hogy ez a gentlemant játszó fiatal­ember pénzt kapott a nagyasszonytól. Nem

Next