Az Ujság, 1905. július/1 (3. évfolyam, 181-195. szám)
1905-07-12 / 192. szám
10 — Bilse panasza. Braunschweigból jelentik: Bilse volt hadnagy, az Egy kis helyőrségből czímű regény hírhedt szerzője bepörölte Sattler kiadót. Kétszázezer márka kárpótlást kért tőle, amiért a regényt jogtalanul engedte át egy bécsi kiadónak és a kiadási szerződés megkötésénél megkárosította őt. Az itteni főtörvényszék ma elutasította Billát keresetével. — Az utolsó fejezet. Régi dolog, hogy az élet, ha akarja, csúfosan kifog a regényírók képzeletén. Az alábbi történet, amelynek talán végső fázisa a minap játszódott le Mons franczia város haditörvényszéke előtt, csak egygyel több a bizonyságok kifogyhatatlan sorában. 1898-ban történt, hogy Andre Jules Semaille, egy dúsgazdag felső-francziaországi gyáros fia, összekülönbözött a családjával, cserben hagyta az ipariskolát, amelynek növendéke és tizennyolcz éves fejével besoroztatta magát egy vértesezredbe három évi szolgálatra. Néhány hónapja katonáskodott össze-vissza, a mikor meghalt egy nagybátyja s az ifjú 400.000 frankot örökölt tőle. Most már szűk lett a kaszárnya Lemaille-nek. Egy szép nap megszökött ezredétől s külföldre menekült. A franczia kormány minden év július 14-én, a franczia nemzeti ünnep napján egyetemi bűnbocsánatot szokott hirdetni a kisebb vetkezőknek. Egy ilyen országos amnesztia alkalmával Lemaille is hazajött. A katonai bíróság nem bántotta, csak a hátralékos szolgálati idejét kellett kitöltenie egy másik ezredben. A másodszori katonáskodásra is csakhamar ráunt a nyugtalan vérű ifjú és másodszor is megszökött. Ezúttal azonban elfogták Párisban és a toursi hadbíróság két esztendei börtönre ítélte. Francziaországban a katonai törvénykezés azonban nem oly embertelen, mint egyebütt. A fiatal vétkesnek megkegyelmezték és újra besorozták egy lovasezredbe. Semaille ekkor harmadszor is detentor lett. Sikerült kijutnia külföldre. Sokáig azonban ott sem állta és 1902-ben, huszonkét éves korában megint csak visszatért Francziaországba. Misson álnéven fölvétette magát az idegenek légiójába. Erre elküldték Algírba s ott résztvett azokban a katonai expedicziókban, a melyeket 1903-ban a marokkói határ közelében fellázadt benszülött törzsek ellen indított a franczia kormány. A fiatalember itt igen hősiesen viselkedett. Az elmungárt csata után egész éjjel vállán czipelte súlyosan megsebesült hadnagyát. Még 1904-et is kemény harczokban töltötte és bátorságával tiszteletet szerzett magának bajtársai között. Ezenközben megint amnesztiát hirdetett a kormány a katonaszökevényeknek. Semaille megvallotta igazi nevét s visszatért Francziaországba, ahol ismét besorozták egy vértesezredbe, hogy hátralevő idejét végre leszolgálja. A viszontagságok sora itt még nem ért véget. A fiatalember megismerkedett Párisban egy bájos leánynyal. Az ismeretségből szerelem lett, amely csakhamar tragikussá fejlődött, amikor a két szerelmes családja kijelentette, hogy házasságukat meg nem engedik, jóllehet a leány anyának érezte magát. Kétségbeesett helyzetében a fiatal leány, akit szülei elűztek hazulról, pisztolyt szerzett halántékának és kijelentette kedvesének, hogy szeme láttára lövi agyon magát, ha el nem utazik vele Belgiumba. És Semaille negyedszer is dezertált. Belgiumban csakhamar jó állásra talált és éppen feleségül készült venni a leányt, amikor levelet kapott hazulról. Apja kérte benne, hogy jöjjön Francziaországba egy napra , találkozni kíván vele. A találkozásra hívás tör volt: így akarta megakadályozni Semaille családja a házasságot. Alig lépett át Semaille a határon, franczia csendőrök letartóztatták. És most megint a haditörvényszék elé került. Szerelmese ezenközben a legnagyobb nyomorban vergődött Párisban ; mint munkásleány próbálta megkeresni kenyerét. Alig kezdte meg tárgyalását a haditörvényszék, azonnal tanúnak jelentkezett, sorba járta a hadbirákat és sírva rimánkodott nekik Semaille érdekében; magára vette a szökés felelősségét is. A hadbíróság ekkora emberi nyomor láttára meglágyult és mindössze egy heti fogságra ítélte a fiatalembert, akinek kalandos életpályája — legalább az első szakasza — ezzel hihetőleg véget is ért. Szerelmesét most már mindenesetre feleségül veszi, azután visszamegy Belgiumba s elfoglalja régi állását. — Chauvin kisasszony első válópere. Chauvin kisasszony az első női ügyvéd volt Francziaországban. A lapok annak idején pontosan beszámoltak minden nevezetesebb szerepléséről, a doktori vizsgálatáról, az ügyvédi vizsgálatáról, első tárgyalásáról, első önálló peréről és első megnyert peréről. A minap ismét nevezetes eseményhez ért Chauvin kisasszony ügyvédi pályáján: az első házasságtörési perét vesztette el egyik párisi bíróság előtt. A kisasszony természetesen a feleséget képviselte a panaszos férj ellenében. Az ítéletet sietve megfelebbezte az elsőfokú bíróság marasztaló ítélete után. — A testvérek Petrozsényből jelentik, hogy Dan Juan Dregar petrozsény-dilzsai lakos, testvéröccsét, kivel perben állott, délutáni alvás közben agyonverte. Tettét tagadta, de véres baltáját megtalálták. Dan Juan Dregar hasonló módon ölte meg pár év előtt másik testvérét is. — Óriási váltóhamisítás. Strassburgból táviratozzák, hogy ott tegnap letartóztatták Gente igazgatót, aki az iparművészeti társaság kárára nagy sikkasztásokat és váltóhamisításokat követett el. A vizsgálat eddigelé 500.000 márkányi hamisítást fedezett fel. — A szerelem. Bajáról írják, hogy Meleg Amália itteni divatárusnő ma délben a hajóállomásnál szerelmi bánatában a Dunába ugrott és nyomtalanul eltűnt. — Általános sztrájk. Madridból írják, hogy a szoczialista egyesület elhatározta, hogy 20-ikán általános 24 órai időtartamú sztrájk lesz, hogy ezzel tiltakozzanak az élelmiszerek drágulása ellen. — Öngyilkos művésznő. Stuttgartból táviratoztak . Neu-Ulmban egy ottani kávéházban föbelőtte magát az ulmi színház egy kiváló művésznője, Jeger kisasszony. Végzetes tettének az volt az oka, hogy boldogtalanul szeretett egy katonatisztet. Féláru jegyek a Tátrába. A július hó 15-én, 22-én és 29-én este a Tátrába induló gyorsvonathoz az I. osztályon 30 koronáért, a II. osztályon 20 koronáért 14 napig érvényes féláru menettérti jegyek kaphatók a Központi Menetjegyirodában (Budapest, IV., Vigadó tér 1.). — Öngyilkos gyógyszerész. Ferenczy András okleveles gyógyszerész ma reggel Kerepesi út 69. számú lakásán öngyilkosságot követett el. Morfiumot fecskendezett a vérébe. Kunos nyöszörgésére háziasszonya vette észre az öngyilkosságot. Nyomban értesítette a mentőket, de mire azok megérkeztek, a fiatalember meghalt. Ferenczy, aki bécsi születésű és 31 éves volt, a Kerepesi-ut 43. szám alatt levő Rosenberg-féle gyógyszertárban volt alkalmazva. Tegnap este még a Múzeumkávéházban töltötte idejét. Több levelet irt, amelyeket postán küldött el rokonainak. Késő éjszaka ment haza és öngyilkosságát reggel követte el. Az asztalán egy papírlapon a következő sorokat hagyta hátra: »A nagy pénzeket jó helyre tettem, a zsebemben csak aprópénzt találnak. Öngyilkosságot követtem el, halálomért tehát ne okoljanak senkit.« — Tolvajok az egyetemen. A Budapesti Tudomány-Egyetem egyetem téri központi épületében ma éjszaka nagy könyvlopás történt, amit a szolgák reggel vettek észre. Az egyetem épületében éppen most folyik a nyári nagytakarítás és egyben ezzel az épület szerb-utczai szárnyában felvonót építenek a tanárok számára s e két teendővel ugyancsak sok munkás van elfoglalva. Ezt a körülményt használta fel a furfangos tolvaj, aki bizonyára jól ismeri az egész egyetemet s a munkások között beosonva az épületbe, elrejtőzött. Éjszaka azután bement Ballagi Aladár tanár szobájába, amely a második emeleten van, közvetlenül a lépcsőház mellett. A szobában feszítő szerszámmal feltörte a könyvszekrények ajtait s azokból több mint száz kötet drága filozófiai munkát és atlaszt vitt el magával, a melyek nagy értéket képviselnek. Az ellopott könyvekben és atlaszokban mindenütt benne van a budapesti királyi magyar tudományegyetem bölcsészetkari dékanátusának a pecsétje. — Rendőri krónika. Életunt cseléd. Keltsch Borbála cselédleányt tegnap este öngyilkossági szándékból marósúgot ivott. Tettének oka szerelmi bánat. — Szélhámos koldus. Egy ember járja be az előkelő helyeket, a ki Székely Ferencznek mondja magát és Mártonffy Márton miniszteri osztálytanácsos ajánlólevelével könyöradományokat gyűjt. A rendőrség figyelmezteti a nagyközönséget, hogy az illető körmönfont szélhámos s ha valahol bekopogtat, adják át a legközelebbi rendőrnek. Egyébként nyomozzák. »Bob« hashajtó mindenütt kapható. (Ára 10 fillér.) AS UJSÁS.-Szerda, julius 12. der Hoschke. (Prielle Kornélia szívügye.) — Saját tudósítónktól. — Prielle Kornélia szívügye, melyről lapunk mai számában adtunk hirt s melyben ez a furcsa nevű ur a főszereplő, érthető okokból rendkívüli mértékben foglalkoztatja a főváros minden köreit, úgy beszélnek róla, mint ma a második Jókai« eset«-ről. Az agg művésznő nagyon beteg. Állapota, bár az utolsó napokban javult, most megint roszszabbodott annak az önfeláldozó ápolásnak ellenére is, amelyben nevelt leánya, Lángli Ilona részesíti. Mint már tegnap megírtuk, Prielle Kornélia mély vonzalommal viseltetik Van der Hoschke alias Rozsnyay Kálmán iránt. A nagyasszony ezzel a fiatalemberrel akkor ismerkedett meg, amikor az még színésznövendék volt, mert Van der Hoschke mint ilyen kezdte meg pályafutását ezelőtt tizenkét évvel. Ennek a hollandul származású embernek kalandos múltja van. Bejárta Angol- és Francziaországot, Németországot és Magyarország nagyobb vidéki városaiban is megfordult, ahol nagyon jól ismerik. A Rozsnyai nevet itten, Budapesten vette fel. E név alatt írogatott is néha-néha vidéki lapokba, ahol azonban nem szívesen látták gyengécske írásműveit. Az utolsó években Van der Hoschke állandóan Prielle Kornélia társaságában volt. A Margitszigeten, amikor a nagyasszony betegeskedett, tényleg mindent elkövetett, hogy a beteg jól érezze magát. Oly szeretetreméltóan viselte magát, hogy a nagy művésznő beleszeretett. — Uram, — mondta ma Prielle Kornélia lakásán az agg művésznő rokona — ennek fogalma sincsen arról, hogy mi történik itten napok óta. A nagyasszony először kijelentette, hogy akármit is tesz családja, ő feleségelesz Van der Hoseikének. Sírtunk, könyörögtünk neki, hogy mondjon le szándékáról, de hiába. Elmondtuk neki, hogy Van der Hosehke nem méltó hozzá, de akkor megharagudott és azt mondta, hogy senki se merje irántad azt az embert, akit szeret. Napnap után leveleket, szerelemtől áradozó leveleket írogatott neki és egyre csak »Kálmánkájá«-t emlegette. Isten a tanúm, hogy már el szeretnék menni innen, de a hála, a szeretet érzete tart itt keresztanyámnál, aki egészen ki van forgatva énjéből. Tegnapelőtt, amikor megtudta, hogy szívügye nyilvánosságra került, amikor több tisztelőjének és barátjának nyilatkozatát hallotta, megijedt és kijelentette, hogy lemond házassági tervéről, de csak azért, mert belátta, hogy agg kora nem engedi meg ezt a házasságot. Tudtára adta ezt Van der Hoschkének is, aki beleegyezett. Persze, nem tehetett egyebet. Ma délután Rozsnyai levelet írt a nagyasszonynak, hogy megöli magát, ha tisztába nem jön az ügye. Ezalatt azt értette, hogy cáfoljam meg a ma reggel az önök lapjában megjelent közleményt, amelyben azt állítottam, hogy elcsavarta a nagyasszony fejét, legyeskedett körülötte stb. Erre nem voltam hajlandó és nem írtam alá azt a nyilatkozatot, a melyet elém rakott és a melyben ennek a cáfolatnak fogalmazványa volt. Van der Hoschke neheztelve távozott és ezt mondotta: — Majd tisztán kerülök ki ebből az ügyből! Érdekes, hogy a nagyasszony elküldi neki sorra minden érdekes levelezését, így ma is több levelet küldött hozzá. Azonfelül pedig egy értékes poharat is. Prielle Kornéliának egy másik közeli rokona a következőket mondta: — Mi az utolsó időben nagyon féltettük Prielle Kornéliát Van der Hoschkétől. Gyanúsnak tűnt fel nekünk a dolog, hogy ez a gentlemant játszó fiatalember pénzt kapott a nagyasszonytól. Nem