Az Ujság, 1905. október/2 (3. évfolyam, 288-303. szám)

1905-10-16 / 288. szám

Budapest, 1905, III. évfolyam, 288. szám Hétfő, október 16. Előfizetési árak: Egész évre... _ _.28 k.­­ f. Félévre___ ...14 » — › Negyedévre ... 1 » — › Egy hóra ...----2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi­ út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL, Budapest, Kerepesi­ út 54. sz. Telefon 64-01-02-03. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. A szabadkai invázió. Nagyon messze, talán beláthatatlan távol­ságban van az az idő, a­mikor új kérdésekre fog új választásokkal felelni a nemzet. A vá­lasztás ebben a pillanatban agyrém, a melylyel foglalkozni talán egy-két nap múlva időszerű de talán egy-két esztendő múlva se lesz idő­­s,..... Se kormány nincsen, a mely többséget akarjon szerezni választásokkal, se nyilvánvaló Programm nincsen, a mely alkalmasnak látsza­nék esetleges többség elnyerésére. Miért hát a nagy szervezkedés a belát­hatatlan jövendő számára ? Miért mennek se­­regesen vezérek és közvitézek szerte a vidékre, hogy hirdessék az ő igéjöket és toborozzák a népeket az ő táborukba ? Magyarul, németül és horvátul. Azért, mert a koalíczió is azt vallja ti­tokban, a­mit tagad nyíltan. Hogy mindig jó a katona. Jó, ha háború van, azért hogy harczoljon, és jó ha béke van, azért hogy imponáljon a tömegével és erejével. A ka­tona nemcsak arra való, hogy a győzelmet kivívja a hősiességével, de arra is, hogy az ellenséget­ megfélemlítse a kardcsörtetésével. Mivel most háború nincsen, a­hol hősi halált lehetne halni vagy fényes diadalmakat aratni, kardcsörtető zajgással kell biztosítani a békét. Ilyen kardcsörtető nyugalom volt a vasár­napi szabadkai invázió. Seregesen mentek le a koalíczió vezérei tábort szervezni és Kossuth Ferencz és Apponyi Albert gróf addig-addig hirdették a békés nyugalmat és a csöndes biztosságot, a­mig csak elhintették a Bácská­ban a lármás terrorizmusnak mindenfelé bur­jánzó magjait. A régi véres kard jut a nyugodt néző eszébe, a mit körülhordordoztak hajdan, ha fenyegetett az ellenség. Akkor biztatták a népet: »Ragadjatok fegyvert és készüljetek a csatára, mert háború lesz«. Most a béke és boldogság zászlaját hordják körül. És hirde­tik hozzá: »Fenjétek a kaszákat, mert béke lészen«. A harczmodor különös. Talán nem is őszinte. De a czélját éppen úgy eléri, vagy legalább megközelíti, mintha igazi izgatás volna ... Itt adjuk bőséges tudósítását a szabadkai inváziónak. Nem érdektelen elolvasni, hogy hirdet Apponyi Albert gróf­i békét... Szabadka, október 15. A bácsmegyei egyesült függetlenségi párt vasárnap délelőtt tartotta alakuló gyűlését Sza­badkán Kossuth Ferencz, Apponyi Albert gróf, Gulner Gyula, Lovászy Márton, Pozsgay Miklós, Mukics Simon,­­Somogyi Aladár, Szunyogh Mi­hály, Sághy Gyula és még néhány képviselő je­lenlétében. A gyűlésen, a­melyen mintegy négy­ezer ember jelent meg, Zombor, Baja, Zenta, Újvidék és Magyar-Kanizsa városok küldöttségei is résztvettek. Fernbach Károly elnök megnyitó­ beszédében a nemzet ellentállási jogáról szólott. Utána Baloghy Ernő, a megyei függetlenségi párt alelnöke határozati javaslatot terjesztett elő, mely szerint a gyűlés úgy az országgyűlés elnapolásai, mint a szeptember huszonharmadiki királyi deklaráczió tartalma és formája ellen óvást emel és követeli, hogy az alkotmány egye­dül megmaradt mentsváraiba, a törvényhatósági bizottságokba helyezzék át a tevékenység súly­pontját, biztosítván minden tisztviselőt, hogy hazafias cselekedete csakis elismerésben fog ré­szesülni. Kossuth Ferencz szólott ezután s a követ­kezőket mondotta: — A nemzet nevében hirdetem, hogy a nem­zetnek joga van arra, hogy Magyarországon ma­gyar pénzzel és magyar vérrel fentartott had­sereggel a magyar nyelv legyen a vezérleti, vezényleti és szolgálati nyelv. Ha e jog nem lenne törvényadta jog, akkor természetes jog lenne, mert a­mit a nemzet saját erejéből fen­­tart, az első­sorban a nemzeté. A magyar had­sereg nem zsoldos hadsereg. A magyar hadsereg a királyé is, az igaz, de csak annyiban, a­meny­ben a király alkotmányos megkoronázott király. A magyar nemzetnek joga van arra, hogy az államélet legfőbb kellékeivel rendelkezzék. Olyan állam nem állam, a­melynek csak anyagi ereje van. Olyan nemzet nem számíthat örök életre, a­mely életét nem képes védelmezni. Már­pedig, hogyha a nemzet meg van fosztva minden anyagi erőtől, akkor ki van szolgáltatva a sors minden eseményeinek, ki van szolgáltatva a kényuralom támadásainak is, minthogy ki volt szolgáltatva a múlt századokban sokszor. Én tehát azt hirdetem a nemzet nevében, hogy nekünk természetes és törvényadta jogunk van arra, a­mit követelünk. Mindössze is csak a felett lehet vitatkozni, hogy a nemzet helyesen választotta-e meg az időpontot, a­midőn e köve­teléssel előállott. (Felkiáltások: Helyes!) De én azt állítom, hogy az időpont megválasztásában még csak nem is a nemzet határozott, hanem a kormányoknak erőszakoskodása, a katonai hatal­maknak mértéktelen túlkapása, az egymást kö­vetett kormányoknak vétkei és bűnei. Ezek vezették rá a nemzetet arra a térre, a­mely téren most mozog, a­mely téren ma áll s a mely térről, a­nélkül, hogy diadalt aratott volna, el nem távozhat. (Helyeslés.) Ha tehát azt mondja nekünk valaki, hogy mi várhattunk volna ezekkel a követelésekkel, ennek a valakinek azt feleljük, hogy akkor a katonai hatalom túlkapásainak nem kellett volna megtörténni és az egymást követett kormányok hibáinak és vétkeinek nem kellett volna létre­jönni. Akkor a nemzet meglehet, hogy ez idő szerint nem állott volna elő helyes és törvényes követeléseivel, de azt is állítom, hogy mi­dőn az uralkodó tudta, hogy az ő mi­niszterei az ő nevében követték el azokat a hibákat, a­melyekről szólottam, akkor az uralkodónak azt kellene, hogy sugallja az ő jó­érzése, hogy a magyar nemzetnek, a­mely ezen hibák által szenvedett és arra a térre lett ve­zetve, a­melyen most áll, adja meg azt, a­mi ezt a nemzetet jogosan megilleti. (Zajos helyeslés.) Azt kérdezhetik tőlünk, hogy mit fog hozni a jövendő, minthogy a nemzet minden anyagi­ erőt kiadott a kezéből és a koronás király kezébe tette le ? Én azt mondom, hogy a jövendő nem hoz­hat erre a nemzetre halált, csak életet. A jövendő tehát nem hozhat mást, mint a nemzeti ügynek végleges diadalát. (Zajos helyeslés.) De azért, hogy ezt elérhessük, feltétlenül szükséges, hogy a magyar ne térjen le arról a térről, a­melyen ő az erősebb: az erkölcsi, a jogos és törvényes térről. Mert ha olyan térre lépünk, a­melyen mi gyengébbek vagyunk, hogyha fegyvertelenül akarnánk szembeál­lni a felfegyve­rezett tömegekkel, — a­mire senki sem gondol — akkor csakugyan koc­kára termeli édes hazánk sorsát. De ha mi a törvények várába vonulunk vissza és a törvények várából verjük vissza mindazon támadást, a­melyet ellenünk intéznek, akkor mi vagyunk az erőse­bek,­ mert hiszen a kereszténység megszületése óta egészen a mai napig az isteni igazság mindig és mindenütt diadalmaskodott. Én tehát azt mondom önöknek, hogy miénk a jövő. Ellenünk csak múlandó emberek állanak, a nemzet pedig örök életű. De ha azt akarná a sors, hogy a mi kezünkből kihulljon a zászló és ha bekövetkeznék az, hogy mi nem léphetünk rá arra az ígéretföldre, a­melyet magunk előtt látunk és a­mely felé akarjuk vezetni nemze­tünket , akkor lesznek mások, a­kik a kezünkből kihullott zászlót fel fogják emelni, mint a­hogy felemeltem én azt a zászlót az én édesatyámnak sírjáról. (Éljenzés és taps.) És más kezek, talán méltóbb kezek az enyémnél, épp olyan hazafiasan, épp olyan becsületesen fogják hordozni azt a zászlót a magyar függetlenségnek és a magyar jogoknak egyenes útján. Legyünk tehát bizalommal a mi jövőnk iránt, legyünk bizalommal a mi ügyünk igazságában. De hogyha bizalommal vagyunk, ne legyünk el­­bizakodottak. Szervezkedjünk, egyesüljünk, tart­sunk össze és kivált arra kérem önöket, de nem­csak a jelenlevőket, hanem azokat is, a­kik távo­labb vidékeken is meghallják szavamat, hogy mind gyülekezzenek egy zászló alá, egyetlen zászló, a dicső függetlenségi elvek zászlaja alá. Mert midőn az ellenség a mi jogainkat lábbal akarja tiporni és midőn azok is, a­kik a mi jogainknak első őrei kell hogy legyenek, megtagadják a mi jogaink érvényesülését, akkor a magyar nemzetnek be kell vonulnia abba a legerősebb várba, a­melyet a függetlenségi eszme képvisel ebben a hazában. Azért nevezem ezt a legerősebb várnak, mert a­míg magyar él e földön, a függetlenségi eszme örökkévaló lesz. A­míg élni fog a magyar e fö­ldön, sohasem fog belenyugodni, hogy más parancsoljon a magyarnak. A magyar úr akar lenni saját hazá­jában, ehhez jogot szerzett magának egy ezred­év szenvedései által és ezt a jogot fenn fogja tar­tani minden áron és minden módon, de ez idő szerint a legtörvényesebbb eszközökkel.. (Zajos éljenzés.) Ezt akartam önöknek megmondani és buzdítani akartam önöket arra, hogy gyülekezze­nek és tartsanak ki a dicső, fényes függetlenségi zászló alatt. Most Apponyi Albert gróf lépett a szószékre s ezeket mondotta: — Ha egy idegen ember végignézne a mi ked­ves hazánkon és ennek népén, ebben a nagy küzdelemben, a­mely legfőbb javainkért folyik és látná azt a fenséges nyugalmat, a­mely külső­leg rajtunk uralkodik , hát az az idegen ember, ha felületesen ítélne, talán azt mondaná, nem lehet itt olyan nagy a baj, hiszen ez a nép csendes és nyugodt, ez nem lármázik, ez a­ törvényeket tiszteli, a csendet meg nem zavarja, itt nem le­het nagy baj. De ha az az idegen ember azután egy kicsit gondolkozik, hát akkor azt fogja mondani : így néz ki egy nemzet, a­mely arra van hivatva, hogy küzdelmeiben győzelmes legyen. Ez a fenséges nyugalma a magyar nemzet­nek, ez az elszánt akaratnak nyugalma. Mondani szokták, hogy az erdőben járva fütyürész és énekel az, a­ki fél, hogy magával elhitesse, hogy nem fél. Hanem az, a­ki nincs megijedve, az, a­ki bízik erejében, az nem lármázik, az csendet tart, az az erőszakosságnak kapkodásaival szemben megőrzi azt a fenséget, a­melyet az öntudatos, méltóságteljes, jó magaviseletű polgár a lármázó utczai suhanczczal szemben mindig tanúsít. Látjuk a hatalom kapkodásait. Minden nap valami más terv, minden nap valami más ötlet. Egyszer szép szóval, édesgetéssel, másnap ijeszt­getéssel, a harmadik nap becsapással próbál­koznak. És ezzel szemben Magyarország népe mosolyogva nézve azt a kapkodást, megmaradt az egyenes után, a törvénynek, az alkotmánynak útján, nem alkuszik a felett, a­mi az övé, de meg nem kivánja azt, a­mi a másé. Egy mákszemnyit nem akar elvenni a koronás királynak alkotmá­nyos jogaiból, de a koronás királynak sem ad oda semmit a nemzetnek alkotmányos jogaiból Az a tudat, hogy az igazság velünk van,­­e Lapunk mai száma 8 oldal.

Next