Az Ujság, 1906. február (4. évfolyam, 31-58. szám)
1906-02-01 / 31. szám
Csütörtök, február 1. Tornác : A horvátok magyar nyelvű bizonyítványokat kapnak. Kívánatos, hogy ezek az állapotok megváltozzanak. Frank (gúnyosan): Majd változást teremt a fiumei rezoluczió ! Február 19-én fáklyásmenet lesz Fiuméban. Elnök az ülést délután 2 órakor bezárja. A legközelebbi ülés holnap lesz. Hadrássy Bécsbe mely. — Saját tudósitónktól. — Hogy a vezérlő-bizottság bevégezte a dolgát és írásba tette a megállapodásait, Andrássy Gyula gróf táviratban audiencziára jelentkezett ő felségénél. A kabinetirodától késő estére megjött a válasz, hogy a király pénteken délelőtt, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján fogadja a koaliczió kiküldöttjét a koaliczió válaszával. Ennyiben rendben volna a dolog. Csak egy kis baj van béke körül és egy kis nézeteltérés. Árulást szimatolnak. Árulást a békeakczió ellen egyfelől és árulást a leszerelésben másfelől. Az egyik fél azt hirdeti, hogy elárulják a nemzeti jogokat a békével, a másik fél azt vallja, hogy elárulják a békét a túlhajtott makacskodással. Andrássy Gyula gróf lapja megy legmesszibbre a támadásokban, a melyek Ugrón Gábort érik, a miért kilépett a koalíczióból és jogfeladással vádolja a vezérlő-bizottságot. A koalíczió láthatatlan fejének hírlapja azt akarja kimutatni, hogy Ugron Gábor nagy csalódásban volt, amikor a vezérlő-bizottságot derékbeadással vádolta meg. Ez csak szmleges meghunyászkodás volt, semmi egyéb, csak taktikai fogás. Csak arról volt és lehetett szó, hogy ki viselje a felelősséget a békeakció esetleges meghiúsulásáért ? És ezért úgy kellett intézni a dolgokat, hogy bármiképp forduljon is a béke ügye, a felelősség ne a koalíciót érje, hanem a koronát. Szóval azt mondja Andrássy Gyula gróf lapja, hogy nem a béke a lényeges vagy a háborúság, de a látszat és a felelősség. Akár lesz béke, akár nem, az ódium legyen a királyon. Ő inkább elviselheti, mint a koalíczió. Ezért volt kár Ugrón Gábornak heveskednie. Nem merjük, nem tudjuk elhinni, hogy a koalíció valóban megint csak komédiát csinált a békéből, hogy tőkét kovácsoljon a háborúból. Inkább újságírói ügyetlenségnek tartjuk ezt a kifakadást, mint politikai moral insanitynek. Egyébként Gyertyaszentelőkor megjön a válasz erre a nagy kérdésre. Akkor eldől minden. Árulás volt-e a koaliczió ellen, vagy árulás a nemzet ellen. Akármelyik volt, a koaliczió lelke rajta, mert a koaliczió csinálta. * A nap eseményeit egyébként itt mondja el a tudósító : (Van-e béke ?) A koaliczió igen számottevő és beavatott politikusai mára lényegesen mérséklik azt az optimizmust, amelylyel a béketárgyalások kilátásait tegnap és tegnapelőtt megfestették. És ma összefoglalva a vezérlő-bizottság három napos gyülésezésén történteket, mindössze abban konkludálnak, hogy a vezérlő-bizottság emberi számítás szerint kellőleg biztosította a korona és a koalíció között való tárgyalás folytatásának lehetőségét, aminek kiindulópontjául Andrássy Gyula grófnak Pitreich hadügyminiszternél tett látogatása és az ennek folytán bekövetkezett királyi kihallgatás és a királyi üzenet szolgált. Ezt olyan pozitivitással állapította meg a vezérlő-bizottság, hogy mindjárt a király számára küldött felelet alapján, egész sereg új kihallgatásokat vár, amelyeket — Andrássy gróf előterjesztésére — Kossuth Ferencz meghivatása vezetne majd be. A béketárgyalásról, a vezérlő bizottság állásfoglalásáról a Neue Freie Presse mai esti lapja ezeket írja : . — Ki tudná e pillanatban megmondani, lesz-e béke vagy sem, de az az egy bizonyos, hogy nagy lépés történt a béke felé a koalíció részéről, amikor a katonai vezényszó kérdését kikapcsolta ez idő szerint a küzdelemből. Az is megállapítandó, hogy a vezérlőbizottság akkor adta fel a korona katonai alapelvei ellen folytatott harczot, amikor úgy találta, hogy az uralkodó üzenetében van alap és lehetőség a további tárgyalásokra. Ha tehát ilyen körülmények között mégis azt állítja a koalíczió, hogy a nemzeti követeléseket nem ejti el, akkor valószínűleg fátyolt keres, amelylyel elfeledhesse engedékenységét. A koalíczió koncressziókat kíván, hogy könnyebben alkalmazkodhassék a korona követeléseihez. Minden objektív szemlélőnek be kell vallania, hogy még mindig nagyok a tárgyi és az elvi nehézségek, mert nem egyes vitás kérdésekről, hanem a koronának Magyarországhoz és a magyar parlamenthez való viszonyáról van szó. Ezért kétséges még e pillanatban is a békekötés és ez magyarázza meg azt az aggodalmat, hogy bár a koalíció hajlik a békére, a tárgyalások nem hozzák meg a kibontakozást. Ez az információ tehát szintén azt mondja, hogy a béke kilátásai ma még nem olyan abszolút biztosak, amineknek a vezérlőbizottság első értekezlete után igen sokan gondolták és hirdették. Apponyi Albert gróf is igy nyilatkozik ma a koaliczió bécsi lapjában. — Nyomatékosan kell hangoztatnom, — mondja Apponyi gróf — hogy óvatosan kell fogadni azt a túlságos optimizmust, mely most el van terjedve, és melylyel a béke megkötését már bizonyosnak tartják. Még messze vagyunk attól, hogy a békéről beszélhetnénk a magyar nemzet megalázása nélkül. A békekötés pedig csak úgy lehetséges, ha megalázásról szó sincsen, s ha a magyar nemzettől semmi olyan áldozatot nem követelnek, amely az ország állami függetlenségét, vagy fönnálló törvényeit, vagy jogait érinti. Ami jog, annak jognak kell maradnia ... A szövetkezeti pártok vezérlőbizottságának tárgyalásairól, vagy határozatairól nem nyilatkozhatom, ezt a taktika is követeli. Ha majd közzéteszszük a válságra vonatkozó hiteles aktákat, s főképpen az uralkodóval való tárgyalás iratait, látni fogja a közvélemény, hogy a koalíció nemcsak most, hanem előbb is mindig, ahányszor csak tárgyalásba bocsátkozott, mindig koncziliáns volt, s elment az előzékenységben addig a határig, amíg csak a törvény engedi. De a függetlenségi párt esti lapja, amelyet leginkább vádoltak leszereléssel, mintha szintén más húrokat pengetne ma, mint tegnap, tegnapelőtt. — Ha a király merev álláspontja — írja vezető helyen — véglegesnek bizonyul, akkor természetesen közeledésről, megegyezésről szó sem lehet és akkor nem következhetik más, mint az élet-halálharc a király és nemzet álláspontja között, amelybe mind a két fél minden erejét beleviszi és amelyben az a fél győz, a melyiknek a másik fél erőinek elpusztítása után még erőtartalékja marad. Ennek magyarázatát sokan Ugron Gábor kilépésében és a király üzenetéről tett nyilatkozataiban keresik. Ezek szerint a vezérlő-bizottság az első napon teljesen akczeptálta a király üzenetét. Mikor azonban a második napon Ugrón leleplezésszerű nyilatkozatai olyannak tüntették fel a vezérlő-bizottságot, mintha ez a »föltétlen bemadár, a pillangó, melyet elfognia sikerül, tollai, szárnyai szinpompájával mind egy-egy fölfedezés rá nézve ; a mesgye hegy, a rajta növő kóró árnyékos fa, a bokor mélye kalandos rejtekhely, a szikla várfal, a nyári estén a hegyoldalakon kigyulladó pásztortüzek mögött regényes rablóélet jelenetei lappangnak od, a gyermekképzetet szabadon eresztve minden zugban világokat hódít meg kedélyéletünk, szellemünk, emlékezetünk számára, amelyek a természettel való benső és folytonos érintkezéstől elzárt emberi léleknek mindenkoron fölfedezetlenek maradnak. A falusi otthon azonban nemcsak a természettel való bensőségteljes együttélés módját adja meg, hanem a családi, a házi, a szűkebb társasélet intimitását, melegét, mélységét és gazdagságát is határtalanul fokozni képes. Falun a gyermek igazán a családban, a család pedig a házban s a maga rokoni, baráti, szomszédi társai körében él. Ez a légkör át- meg áthatja a gyermeket is, majdnem minden idegen elem behatása nélkül, e körnek érzelmei, gondolatvilága, visszaemlékezései, reményei és aggodalmai lesznek legfőbb táplálóivá a gyermek lelki és szellemi életének, csekélynek látszó élményei, eseményei határjelzőivé és irányzóivá lelki és szellemi fejlődésének. Csak falun élő családban lehet a szülő valódi nevelőjévé gyermekének. Ezt ma is elmondhatjuk a falusi életre, szemben a városival, de még sokkal fokozottabb mértékben volt ez tapasztalható abban az időben, a melybe az én gyermekkorom esett. Mikor az első vasutakat még vármegyék választották el az otthontól, mikor a postát hetenként legfölebb kétszer hozta küldöncz a megyeszékhelyről, mikor hidak hiányában néha még a szomszéd községbe is csak lóháton lehetett eljutni , akkor a magánélet körei sokkal szélesebbre nyúltak s életünk folyását a külvilág behatásai sokkal kevésbé zavarták. Ehhez járult az ötvenes-hatvanas évek politikai viszonyainak befolyása, mely amily mértékben nyomta el a közéletet és köztevékenységet, oly mértékben élénkítette a magánéletet és az érzelmek cultusát, amennyire korlátozta szabadságunkat, annyira fokozta egyetértésünket, összetartásunkat s vele a kisebb társaskörök élénk és szoros együttélését is. »Deus nobis otia fecit, ráérünk sok holmire, kutatni porló emlékelv s elhalványodott papirosaink közt«, írhatta még a hatvanas évek elején Kazinczy Gábor. Ránk szakadt az »olcsó időnek hasztalan soka«, apáink akkor foglalkoztak a gazdasággal, mert nem foglalkozhattak politikával, könyveket olvastak, mert újságot ritkábban láthattak s amikor láttak, akkor sem találták benne azt, amit kerestek ; a szomszédok, jó barátok sűrűen fölkeresték egymást, hogy bizalmas társaságban, a házi tűzhely mellett el-elmondják hazanyi bánkódással, kétkedő reménységgel azt, amit nyilvánosan elmondani nem volt szabad s az egymástól távolabbra szakadtak hosszú leveleket írogattak egymásnak, mert ráértek írni is, olvasni is és mert a levélírás akkor — habár az abszolút korszakban bizonyos óvatosságot igényelt — a fejletlen és elnyomott napi sajtó mellett mégis sok tekintetben a hírszolgálatot is pótolta. Egészen 1860 végéig nem volt tulajdonképpen közélet; azután jött egy kis derű, egy kis remény, egy bátortalan kísérlet; annak is vége volt hamar s beköszöntött a provizórium, amely már az ötvenes évek süni éjszakájához képest olyan volt, mint a szürkület, melyen át mindig láttuk, vagy legalább sejtettük a hajnalt. S végül megvirradt : az én gyermek- és serdülő éveim kora még felöleli annak a hatalmas ébredésnek, szervezkedésnek, munkába állásnak a benyomásait, amikor megint szükség volt azokra a hazafiakra, akik az elnyomatás ideje alatt tétlenségre voltak kárhoztatva, amikor mindnyájan telve voltunk nemes idealizmussal és optimizmussal, bíztunk bölcseinkben és nem hittük, hogy valaha csalódhassunk intézményeinkben és — önmagunkban. Amiért pedig — mikor ezekkel az emlékekkel foglalkozom — a gondviselésnek különösen hálát kell adnom, az az, hogy a körülöttem lezajlott sok változás közepett megtartanom engedte ezt a rögöt, amelyen születtem, amelyen gyermekkoromat átéltem, amely maga beszéli el nekem azokat az emlékeket, melyeket leírni készülök. Itt most is szüntelenül azoknak a képei és emlékei környeznek, akik már elköltöztek és azoknak ifjú-, sőt gyermekkori képmásai, kik most mint koros vagy vén emberek élnek AZ ÚJSAG 3