Az Ujság, 1906. március (4. évfolyam, 74-89. szám)

1906-03-16 / 74. szám

, és a higgadtság fentartására kérve a bizottsági tagokat s védelmezte a megye tisztviselőit. Beszéde során a törvényhatósági tagok figyelmébe aján­lotta Deák Ferencz következő sorait: »Szabadság és rend az alkotmányos élet sarkkövei, nem szabad az egyiket a másikkal ellentétbe helyezni és nem szabad az egyiket a másikért feláldozni. Merészség a politikában akkor van helyén, midőn tetemes erőre támaszkodik ; tetemes erő nélkül a merészség mindig koczka, a­mely többnyire vakra fordul­. Sepsiszentgyörgyön Bene István volt kép­viselő a városi díszteremben tartott beszédében bejelentette az újpártból való kilépését, a­mit a közönség megnyugvással vett tudomásul. Kecskeméten ma este tüntetés volt a Fő­­utczán s a tömeg Nagy Mihály szegedi főispán házának ablakait beverte. A rendőrség közbe­lépett s Tamás István rendőrbiztost valaki a tömeg közül megszurta. Nyolcz munkást le­tartóztattak­ Maros-Torda megye királyi biztosa, Vozáry János tegnap adta ki első intézkedését, melylyel értesíti a megyét, hogy működését megkezdte s felhívja a törvényhatóságot, hogy a főispáni he­lyiségeket adja át. Egyben a királyi biztos bekérte a Farkas Albert alispán elleni fegyelmi vizsgálat iratait. A vármegye az első rendeletét irattárba helyeztette, míg a másik kettőt megtagadta, hi­vatkozva a vármegye közönségének ellentállást kimondó határozatára. Kolozsvár városához a belügyminisztertől le­irat érkezett, a­mely szerint Csáky kormánybiz­tost saját kérésére, miután a polgármester el­vállalta a felelősséget a rendért, Kolozsvár terü­letére nézve kormánybiztosi megbízásából fölmen­tette, de Kolozs megyénél változatlanul meghagyta. KÜLFÖLD. A Sarrien-kabinet. A hivatalos táviró tegnap azt mondotta, hogy a képviselőház 303 szavazat­tal 137 ellen szavazott bizalmat a Sarrien-kabinet­­nek. Ezt a jelentést mai táviratunk aképpen iga­zítja helyre, hogy 291-en szavaztak a kormány mellett és 199-en ellene; e szerint 81 képviselő nem szavazott, közöttük 23 szoczialista Jaurés­­vel élükön. A többséggel szavazott a szoczialista radikális, a tiszta radikális és a volt disszidens párt, továbbá 90 szoczialista, a balpárt 15 republi­kánusa, két független republikánus és egy naczio­­nalista. A kisebbség a jobbpártból, a naczionalis­­tákból és a legtöbb mérsékelt republikánusból áll. A franczia radikális sajtó nagy dicsérettel emlé­kezik meg a kormányról és kijelenti, hogy immár vége lesz annak a kétszínű helyzetnek, a­mely Rouvier alatt keletkezett. Észrevehető, hogy iga­zán republikánus és demokratikus kormány áll az ország élén. A szoc­ialista lapok meglehetősen ki­elégítően nyilatkoznak. Az ellenzéki sajtó azt hiszi, hogy a kormány nyilatkozata, a­mely a katolikusok vezetőit a felelősség előtérbe tolása mellett a büntetőbírósággal fenyegeti, ha képét nyújtja annak a ritka vegyüléknek, a­melyből a kabinet megalakult. A programaiból egész világosan ki­tetszik, hogy a minisztérium egyedüli czélja, hogy a biok politikai és személyes érdekeit megvédje a legközelebbi választásoknál. A német kanczellár bukása ? Vilmos német császár állítólag nagyon elégületlen a marokkói konferenczia eddigi menetével. Türelmetlenné teszi, hogy a német diplomáczia nem tud olyan sikert fölmutatni, a­milyenre a császár számított. Ennek folytán már többször híre szárnyalt annak, hogy Bülow Bernát herczeg német birodalmi kanczellár rövid idő alatt kénytelen lesz megválni állásától. Ezt a híresztelést Berlinből mindannyiszor meg­­c­áfolták ugyan, de a Politiken czímű kopenhágai újság berlini levelezője, mint nekünk táviratilag jelentik, ma megint azt sürgönyzi lapjának, hogy a kanczellár állása megrendült és a kanczellár nyomban a marokkói konferenczia befejezése után elhagyja állását. AZ Ú­JSÁG• Péntek, márczius 16. A Labow Party követelései. Az angol liberáli­sok az általános képviselőválasztás idején nagy örömben voltak azért, mert az újonnan keletke­zett munkáspárt (Labour Party) velük tartott a konzervatívokkel szemben. A­mint a parlament ülésszaka előrehalad, olyan mértékben csökken a liberális kormánypárt öröme. A munkáspárt ugyanis egyre többet követel a választásoknál olyan nagyra taksált barátsága fejében. Ezek a követelések újabb terhet rónak a különben is túlterhelt kincstárra és a kormány zavara annál nagyobb, mert a képviselőház egyre-másra el­fogadja a munkáspárt drága javaslatait. A ház csak minap határozta el, hogy­ az állam ingyen­ebédet adjon az iskolásgyermekeknek, a­mi néhány millióba fog kerülni; a munkáspárt továbbá javaslatba hozta, hogy a képviselők fizetést kap­janak, a­mi legalább öt millió koronát emésztene föl évenként. A képviselőház tegnapi ülésén pedig Ógradi, ugyancsak a munkáspárt tagja, mint la­punknak Londonból sürgönyaik, a munkások agg­kori nyugdíjazásáról terjesztett elő határozati javaslatot, a­melyet a ház úgyszólván vita nélkül elfogadott. Pedig Asquith pénzügyminiszter ez alkalommal már élénk színekkel ecsetelte a kincs­tár túlterhelésének veszedelmeit. Reformok el­határozásánál, úgymond a pénzügyminiszter, a fő a költség kérdése. A hadsereg és a hajóraj költ­ségeit csak két módon lehetne csökkenteni. A hadsereg költségei a tényleges haderő csökkenté­sével, a hajóraj kiadásai új hajók építésének kor­látozásával volnának csökkenthetők. A kormány, a­melynek törekvése, hogy a világ összes népeivel békés viszonyt tartson fenn, iparkodik e két irány­ban mindent megtenni. (Tetszés.) Minden szo­­c­iális reform keresztülvitele a kiadások csökken­tésétől függ. Ezért különbséget kell tenni a külön­féle reformok sürgőssége tekintetében. TÁVIRATOK. A választási reform Ausztriában. Bécs, márczius 15. A választói reformjavaslat folytatólagos tárgyalása során Kramarz vitatko­zik Sylva­ Tarouccával és a foglalkozásokon alapuló szervezeteket nem tartja alkalmasaknak a nép­képviselet alapjául. Utána Abrahamovics a mi­niszterelnök fejtegetéseivel polemizál. Véleménye szerint a javaslat a vörös zászló terrorizmusának eredménye. A választói jog reformjavaslatának folytató­lagos tárgyalása folyamán Lec­er dr. azt mondja, hogy meg kell akadályozni azt, hogy az új ház­szabályok az obstrukc­ió, a­mely a nemzeti ve­szedelmek idején a kisebbségnek egyedüli hatá­sos fegyvere, lehetetlenné tétessék és kijelenti, hogy ha a kormányt nagyobb hatalommal ruház­zák fel, úgy a ház kellő védelméről kell gondos­kodni, nehogy azt a kormány a 11. §. alapján bármikor is elnapolhassa. Beszéde végén elfoga­dásra ajánlja a választói jog reformjavaslatát. Lehettény az általános szavazati jog mellett van, a­mely a szakszövetkezetekre van alapítva, de ellenzi az egyenlő választói jogot. A javaslat ellenkezik a természetes fejlődéssel, de el kell vetni azért is, mert egyenlőtlenül bánik a különböző nemzetiségek és tartományok egyes adófizetőivel. Hangsúlyozza a házszabályreform szükségét, még ha a választóreform nem is valósul meg. (Tetszés.) Ivcsevics üdvözli a választói reformot, ellenzi az olaszok követeléseit és pártolja a házszabály­­reformot. A tárgyalást azután félbeszakították. A kormány törvényjavaslatot nyújtott be a nyomdák és sokszorosító készülékek ügyében. A legközelebbi ülés holnap lesz.­­ Véres választás Triesztben. Trieszt, márczius 15. A harmadik választó­testület választásai ma kezdődtek meg. A válasz­tásnál a nemzeti liberális, a szocziáldemokrata és a néppárt jelöltjei állanak egymással szemben. A választási helyiség előtt a választók össze­ütköztek és székekkel, valamint botokkal támad­tak egymásra. Az állami rendőrség közbelépett és a verekedők közül néhányat letartóztatott, a­mi által az inczidens véget látszott érni. E peretben a választóhelyiség kapujában néhány városi rendőr jelent meg, kik látszólag abban a téves felfogásban, hogy a választók őket akarják megtámadni, kardot rántottak és a tömeget meg­támadták, miközben két személyt megsebesítet­tek. A sebesültek egyike, egy néppárti választó, fején sebesült meg. Lakásán kezelik. A második sebesült, egy szocziáldemokrata választó, szúrást kapott altestébe, mire a kórházba szállították. A sebesülések csak könnyebb természetűek.­­ A helyzet Oroszországban. Pétervár, márczius 15. A birodalmi duma és a birodalmi tanács választásainak biztosítása czél­­jából a minisztertanács ez idő szerint több intéz­kedésen dolgozik, a­melyek értelmében mindenki büntetendő, a­ki a választások törvényes lefolyá­sát fenyegetéssel, erőszakossággal, etetés-itatással, ajándékokkal vagy bármilyen előny ígérésével, zsarolással, megvesztegetéssel vagy más törvény­telen eszközzel befolyásolja. " Pétervár, márczius 15. (Táv. ügynökség.) A minisztertanács felhívta a belügyminiszter­ figyel­mét ama körülményre, melyek zsidóellenes moz­galmakra engednek következtetni és felszólította őt, hogy tegyen intézkedéseket ilynemű rendzava­rások idejekorán leendő megakadályozására. A miniszter utasítani fogja a főkormányzókat és kormányzókat a tömeges kihágások megakadá­lyozására szolgáló intézkedések megtételére és figyelmeztetni fogja őket arra, hogy a magánosok életének és vagyonának biztonsága érdekében a kellő óvintézkedéseket léptessék életbe. A belügy­minisztert ezenkívül felhatalmazták arra is, hogy rendelje el, miszerint a zsidókra vonatkozó külö­nös rendeletek foganatosításánál újabb korláto­zásokat ne léptessen életbe. Az új szerb kormány, Belgrád, márczius 15. (Hivatalos.) A szkup­­stina mai ülésén az egész ellenzék is megjelent. Az obstrukczió tehát véget ért. A kormány Gruics miniszterelnökkel az élén bemutatkozott a szkup­­stinának. A miniszterelnök röviden kifejtette a kormány programmját és hangsúlyozta, hogy az új kormány hű marad a régi kormány programm­­jához. Ennek az ülésszaknak programmja leg­nagyobbrészt ki van merítve. Most a fontosabb részre kerülne a sor, nevezetesen a kereskedelmi szerződésekre, a hadsereg új felszerelésére, a vasúti hálózat megfelelő kiegészítésére. E tekintetben a szükséges előmunkálatok folyamatban vannak. Mihelyt azokat befejezik, a vonatkozó javaslatokat a szkupstina elé terjesztik. A kormány a korona és a szkupstina bizalmára támaszkodik és sok reménynyel és buzgósággal fog hozzá a munká­hoz, melyet az­ alkotmány és a törvények hatás­körébe utalnak. Gruics tábornok átiratot intézett a szkupstinához, a­melyben kifejti annak szük­ségességét, hogy a szkupstina április 22-éig napolja el üléseit. Addig az időpontig valószínűleg befeje­zést nyernek a kereskedelmi szerződésekre vonat­kozó javaslatok. Miután a szkupstina már egyszer el volt napolva, az újabb elnapoláshoz a szkupstina hozzájárulása szükséges. Belgrád, márczius 15. A szkupstina mai ülé­sén Velikovics naczionalista és Posics a­ radikális képviselők pártjaik nevében kijelentették, hogy a régi kormánynyal megszűnt az obstrukc­ió oka. Az ellenzék elvárja az új kormánytól, hogy az ellenzéki képviselők jogait nagyobb figyelemben fogja részesíteni. Holnap tárgyalják a kormány­nak a szkupstina elnapolására vonatkozó indít­ványát. Belgrád, márczius 15. (Hiv. szerb. for.) Mar­­kovics dr. volt pénzügyminiszter az állami pénz­ügyeket teljesen rendben adta át utódjának. A volt kormány megfelelt az állam 1905. évi ösz­­szes pénzügyi kötelezettségeinek, valamint az ez év első három hónapjában esedékes kötelezettsé­geinek is, daczára annak, hogy köztudomásúlag január és február hónapok az állami bevételek szempontjából legkevésbé kiadósak és hogy a határzárlat következtében a vámbevételek úgy­szólván teljesen elmaradtak. Az állampénztárban az átadáskor 6,5 millió készpénz volt. Marokkó, Algeziras, márczius 15. (Wolff.) A tegnapi bizottsági ülésen a második franczia delegátus tervezetet nyújtott be a rendőrség kérdése tár­gyában, a­mely a következő javaslatokat tar­talmazza : A rendőrség a szultán fenhatósága alatt áll. Legénységét mohamedán marokkóiak képezik, parancsnokai marokkói kardok lesznek és a nyolca nyitott kereskedelmi kikötőben lesz­­nek elosztva. Franczia- és Spanyolország franczia és spanyol tiszteket bocsátanak a szultánnak a rendőrség szervezete czéljából rendelkezésre. A

Next