Az Ujság, 1906. április (4. évfolyam, 90-104. szám)
1906-04-01 / 90. szám
ROVÁS. Czáfolatokra adni ma már dőreség. így egy hajszálnyira sem befolyásolnak bennünket azok a tagadások sem, melyek Széll Kálmán bécsi útjának jelentőségét illetik. Lehet, hogy a jelentőség nincs meg, de ezt a czáfolók nem tudják. Ellenben nagyon szívesen veszszük czáfolatát annak a hírnek, hogy Széll Kálmán audiencziára jelentkezett és nem kapott. Ezt nem hiszszük és nem akarjuk hinni. Mert ha a mai élére állított helyzetben egy népszerű államférfi szólásra jelentkezik, akkor a korona készséggel hallgatja meg, föltéve, hogy amit bizonyosnak kell vennünk, a parlamentáris megoldást a korona is óhajtja. Lehetetlennek tartjuk, hogy ilyen kihallgatást Fejérváry nem eszközölne ki Szélinek. Hiszen még Bánffy is megtette ezt annak idején, ezzel működvén közre a maga bukásán, holott nem akart megbukni. Fejérváry ellenben akar bukni s igy csak nemcsinálna nehézségeket Szélinek, a ki már letette a próbát arról, hogy meg tudja buktatni azt, a ki neki audiencziát kieszközölt. * Ha azonban az audienczia még csak meg lesz, akkor gondolja meg Széll Kálmán, hogy a kibontakozásnak előfeltétele az ő részéről is, hogy azt az ország és a király javára, nem pedig a király és a koalíció között iparkodjék megcsinálni. A sok híresztelésben mind benne van, hogy Széll a vezérlőbizottsággal egyetértésben akar eljárni. Ez ma ioaj. Hiszen éppen azért kell új ember, hogy új csoportosulásokat tegyen lehetővé. A koalíció alapján tárgyalhatna Andrássy, vagy akár Darányi is, ahhoz nem kell Széli. De Széli éppen ahhoz kell, hogy új kérdéseket tegyen a nemzet elé, amelyre szóló feleletek alapján új pártállások származzanak, melyeket a múltból semmi sem kötelez. Tévedés van a dologban, nekünk nem új úristen kell az eddigi huszonhárom mellé, hanem tabula rasa, mely ledönti az eddigi dőzsölő és garázdálkodó Olimpust. Sohasem fogják megunni ezt a nótát, mert az övék, s nem mindennap jut valami eredeti az eszükbe. A szabadelvűpártot még mindig a kormány titkos támogatójának mondják, mert maguk a kormányférfiak s egész segédlete a szabadelvűpárt tagjaiból rekrutálódott. Sajátságos. Ez alapon mért nem mondják a szabadelvűpártot titkos koalícziósnak, mert hiszen a koalíczió is a szabadelvűpárttól kapta legoszloposabb oszlopait, — Bánffyt, Apponyit, Andrássyt s egy csomó statisztát : Darányit, Wlassicsot, Issekutzot és Nagy Ferenczet. Kapott két rátában egy egész pártot s kapta az összes vármegyei tisztikarokat a passzív ellentálláshoz. Ne tessék elfelejteni, ez a tisztikar mindekkoráig a szabadelvűpárt híve volt s eléggé lepiszkolták, becsmérelték azért, hogy lelketlen szolgaisággal meglapultak a hatalom előtt s űzték a politikailélekvásárlást. — Denique a kormány sokkal kevesebbet kapott a szabadelvűpárttól, mint a koaliczió, de azért mégis csak jó, hogy megmenekült a koalicziósság látszatától. Ez megölné. KOBOZ KRÓNIKÁJA. Egy finom grófnő, egy delnő remek, Kit régen, hódolattal ismerek, S kerülök büszke tisztelettel, Minap levéllel maga keresett fel. Meghí , fontos beszéde van velem. Mi lehet az? — én el se’ képzelem. Mindegy, megyek. Vakart komornyik jegyem’ viszi s ajtót hamar nyit. A grófnő igézőn fogad . S kínál zománczos tulipánokat. — Köszönöm van már . . . S hol szereztem ? A Bécsi-utczán. —• ’8 stimmt, dort sind die besten. S oly édesen, mintha tavaszi szél Fák közt rügyet biztatva gőgicsél, Beszélt a grófnő s a nagy Égre kért; szeressem a hont, az ő kedvéért! — Kegyelmes grófnő, megbocsásson, De, jelentem alássan : Ezt fel sem kérve mindig tettem én, Ebben születtem s nőttem én. — Tant miette ! — diadallal mondja — De most az ő uj honleányi gondja, Hogy szívek hű, de hűvös honszerelme Forrpontra hágna s actióra kelne. — Kegyelmes grófnő, boldogság nekem, Sosem reméltem, hogy megérhetem, Mily fordulat! Mily szebb irány ! Mind megteszem, bármit kíván. S a grófnő újra szóba kezdett: — Nyelvében él a nemzet Párol’ draul : kerül eztán német, Franczia, angol s más mid fremd beszédet. ’ Kegyelmes grófnő, esküszöm ! S ez annál könnyebb, mert hiszen Mióta élek s amig élek, Csak egy nyelvet, magyart beszélek. — All right! — de öntől otthon a babyk, Magyarul tud már mindenik ? . .. — Anyatej óta , sőt bajunk lesz’ az : Nixdájcs, beléjük nem fér derdidasz. — A simple kindred !. .. Hát neje, a lady Tudja-e mit tesz honit védni ? Mert a honi , ez új nuance. — Honny soit qui mai y pense ! — Kegyelmes grófnő, annyit mondhatok : Worth-tól, Jungmann-tól számlát nem kapok, De Kis, Nagy, Fehér, Fekete, Veres — Ilyennel sűrűn megkeres. — A lady itt dolgoztat ? Ohne G’spdsz ? Ki hitte volna ? — mert csöppöt se g’snász . . . Enfin én egyebet nem akarok, Csak : legyünk magyarok ! Ím, ez volt hát a divatok, A mért a grófnő hivatott. S bár nem szorultunk rá : én s kis köröm, így is öröm. Mert azt, mi réges rég nekünk Természetes természetünk, — Nagy újságul, erényül hallani, Fenn a magasban , pompás valami. Kegyelmes grófnőmtől búcsúzván, Egy parvenüt láttam az utczán. Túl feltűnő fényes fogatban Úgy játszott mágnást, hogy kaczagtam, Beh látszik, hogy az úri mód neki Mohón vett újság s nem természeti. Nem érti még a csinyja-binját, Hahóz vele s kihívja szívem gúnyját. De gúny csitul, ha arra gondolok : Ez örök emberi dolog. Mind parvenük vagyunk mi egyben-másban, Ha nem is a díszkocsizásban. Lapunk mai száma 52 oldal. In . Budapest, 1906. IV. évfolyam. 90. szám. Vasárnap, április 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi-út 54.s& Telefon 89—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi-út Sí. ez. Telefon 64-01—02—01 Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. Előfizetési árak: Egész évre... „ 28 k. — fi Félévre ... ._ ... „. 14 » — » Negyedévre .„ ... 7 » — » Egy hóra .„ ... ... 2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. Utolsó napok. A fin nyugat felől a láthatáron mutatkozott, nem szárazföld, csak szétfoszló felhő. Bécsben a királynál senki sem tett lépést a békés kibontakozásért. Ha pedig tett, vagy a lépés nem volt határozott, vagy a fogadtatás nem volt kedvező. Április 11-ike pedig közeledik és másodszor is történeti emléknappá lesz. 1818-ban ezen a napon szentesítették márcziusi törvényeinket; 1906-ban ezen a napon fordul ki az alkotmány sarkaiból. A sors gúnyja, hogy ezt a napot törvény tette ,a nemzeti ünnepnappá«. És szatíra, hogy ennek az ünnepnapnak a gyilkos szerzője Bánffy Dezső báró volt. Most azonban nem a jelképek háborgatnak bennünket, hanem a tények. Valljuk meg, a koalíczió sem tagadhatja, hogy egész országunkon a szorongás és keserűség érzelme uralkodik. Mindenki a szomszédjára nézeget. Félretölt vagy félreállott államférfiak neve kerül szóba. Mindenki magyarázza, sőt agyonmagyarázza az 1848.111. t.-czikket, holott az tisztán beszél, mint a kristály. Mindenki csodát vár, mielőtt a manifesztum megjelenne. Tehát tulajdonképpen mindenki akarja és várja a békés megoldás utolsó lehetséges kísérletét, habár a status quo ante alapján is. Csak az alkotmányt lehetne kimenteni a bukásból, talán még Apponyi Albert gróf is félreállana és otthagyná a népszerűség tulipános kertjét. Ámbár ez az egy nem bizonyos. De a többi annál bizonyosabb. A könyvtárosáé. írta Ambrus Zoltán. A Borsy németjét a legjobb akarattal se lehetett megnyerő külsejű embernek mondani. Az óriási testét kétharmadrészben betakaró, szalonkabát gyanánt szereplő, ormótlan lebernyeg, a melyet mintha vasvillával löktek volna rá, s a melynek két széles szárnya, járás közben úgy lengedezett, mint két fekete zászló, már vagy tíz éve volt szégyene a berlini szabosművészetnek. Gesztenyebarna, ápolatlan haja teljesen elbontotta inggallérjának hátulsó részét és apró tincsekben lógott a vállára. Két-három hét is elmúlt, amig egyszer megborotválkozott s már másnap őszes tüskék ütköztek ki az állán. Azok közé a szakálltalanok közé tartozott, akik mintha csak azért borotválkoznának, olykor oly-