Az Ujság, 1906. április (4. évfolyam, 90-104. szám)
1906-04-01 / 90. szám
2 ! És mégis tovább tart a varázslat, a nemzetre felidézett átok. A jóakarat tovább kövezi a pokolba vezető utat. Gondolatban szinte a nemzet minden fia egy. De mintha minden emberben belül egy jóakaratú angyal gondolkodna, kifelé pedig egy rosszakaratú ördög szólna és cselekedne. És el volnának varázsolva, amint hogy el is vannak, a kicsinyek és nagyok , egyaránt, hogy a béke útját szegjék, amikor valamennyien a békét akarják. Kétségbeejtő ezt a vergődést nézni. Kétségbeejtőbb csak egy van. Az a látvány, hogy mint dekomponálódik és züllik el a magyar államiság. Bűnös, hazafiatlan lélek az, aki ezen örülni tud. Bűnös elme, aki elhiteti a nemzettel, hogy ezt a nemzeti érdek parancsolja így. És hogy utána a nemzet teljes győzelme, soha nem látott fölvirulása következik. Ezzel a jelszóval jutottunk ennyire. Most tovább ragadják vele a nemzetet, mint a hazárdjátékos, aki vagyona utolsó romjait is fölteszi a kártyára. És ha a koczka most is ellene fordul? Sebaj. Hiszen nem a maguk szerencséjét tették tönkre, hanem a nemzetét. Ami elvész, az csak az alkotmány. Azonban hogy mi a magyar államiság, tudja-e jól mindenki? A magyar államiság a nemzet szervezete. Vére, busa, izma, csontja. Szóval a nemzeti lélek megtestesedése. E nélkül a nemzet csak fogalom. Köd gyanánt gomolygó erő, ami, igaz, van és él állami szervezet nélkül is, de cselekedni nem tud és ellenállásra képtelen. Alsóbbrendű életet él a szervezetek nagy világában. Alá van vetve a külső véletlenek és erőhatások bomlasztó befolyásának. Ha a szervezetlenül hagyott nemzeti kozmikus ködtömeg kedvezőtlen erőviszonyok közé kerül, — pedig azok között van így is — mi lesz akkor? Mondják, hogy szervezik a nemzetet. Hogyan szervezik ? A tulajdon maga államisága ellen?ügy, hogy katonai kör, nagyritkán , hogy az álluk mindig gondozatlan legyen. Egy kicsit restelüük a vendéglő közönsége, a fogadós és a pinczérek előtt, hogy ez az alak egy idő óta mindennapos vendége az asztaltársaságunknak s valamelyikünk nem állotta meg, hogy legalább ennyit ne mondjon Borsynak :— Te ezt a tudóst egyenesen a Fliegende Blätter-ből hoztad. Borsy vállat vont. — Ti azt nem is sejtitek, — felelt — hogy ez a német milyen kitűnő ember. A gyáramnak szakbeli bírálataival olyan megbecsülhetetlen szívességeket tesz, hogy pénzben lehetetlen volna meghálálni ... és csak úgy, isten nevében, mert ez neki semmi. Aztán, valahányszor Berlinbe megyek, ami elég gyakran történik, még jobban lekötelez. Ahová én soha be nem juthatnék, előtte azonnal megnyílik minden ajtó, mert nem képzelitek, hogy otthon, a kivételesen ritka szaktudásánál fogva, milyen nagy tekintélye van. Azonkívül ilyenkor minden tőle telhetőt elkövet, hogy szolgálatomra legyen és hogy azt a pár napot, amelyet Berlinben töltök, minél kellemesebbé tegye. A legkevesebb, amivel tartozom neki, az, hogy most, amikor először és talán utoljára van Pesten, egészen a rendelkezésére álljak. Tudom, hogy nagyon szereti a mienkhez hasonló társaságot s hogy amit köztünk hall, az neki csupa érdekesség , azért hoztam el ide. Különben, ha terhetekre van, elcsalhatom máshová, anélkül, hogy ez feltűnnék neki. De jobban szeretetejétől és, pénzügyi eszközeitől megfosztják. És elterjesztik a köznép közt azt a hitet, hogy ez az igazi hazafiasság. Az adót nem űzető nép már is hiszi, hogy így van, és hinni fogja akkor is, ha akár a koalíció, akár más veszi át a kormányt. Hol vagyunk már most is államunk fölbontásában, tisztán láthatja mindenki. És a többi szervezési munka? Ha a vezető bizottság ellen kormány tudott volna lenni, mégis alkotott volna olyant, ami egy új állami rendhez hasonlatos. És ez kijegeczesedési pontja lehetett volna valamely új nemzeti rendnek, akármilyennek is. De amit tett, csak ez volt: egy disszoluczióra dolgozó sajtót állított lábra, mely mindig szétszedte a kezdődő béke szövetét. Koldusbotra juttatott sok jóravaló magyar tisztviselő-családot. Ittott egy-egy efemer segélyalap a vármegyében, alig több, mint csalétek. A vármegyék és városok nagy többségében még ez sem. Csak igy kell folytatni és rövid idő alatt a nemzet egészséges szervezetének minden része elveszti életerejét. Helyettük gyulladásos daganatokat szervez a koalíczió vezérkara. Az alkotmány, az más. A nemzeti élet palládiuma. Azt menteni kell, ameddig lehet. Még azontúl is. A lehetetlenség napjaiban is. Mindig. Ez nem a koaliczióé. Ez a nemzeté. És ha veszendőbe megy, vissza kell szerezni. Nincs és nem lehet más magyar hazafias politika. A mentésnek és visszaszerzésnek ma még van egyenesen megragadható lehetősége. Vissza kell térni az 1867 évi alaphoz. A ki nem tartja elégnek, ott van számára az 1903 évi megállapodás, amelyhez a korona is hozzájárult. A ki ezt is kevesli, ám tartsa fönn jobbnak vélt hitét és meggyőződését. Ez is szükséges erő lesz a nemzeti erők fejlesztésében. De minden jólétnek és fejlődésnek alapja az élet. Az élet pedig az alkotmány. Ez az tehát, amit menteni kell, nem, ha esténként szívesen látnátok . neki® kellemesebb, nekem pedig kényelmesebb volna. Természetesen többé szó se volt a német ellen. Ennyit Borsy megvárhatott tőlünk. Egyébként a némettel hamar megbékéltünk. Nem bizonyult olyan alkalmatlannak, mint amilyennek első megjelenésekor találtuk. Az ebédnél sohase láttuk, egész nap a tudományos intézeteket, a múzeumokat és a könyvtárakat bújta. Este pedig meglehetősen későn jelentkezett, amikor a vendéglőben már kevesen voltak. Nem igen feszélyezett bennünket; senkinek se alkalmatlankodott unalmasságokkal; sohase rontotta a mulatságot, akár ott se lett volna. Látnivaló volt, hogy jó fiú, aki igen szeret mulatni. Egy éjjel valami korhelykedésbe keveredtünk, s a németet valósággal boldoggá tette, hogy őt is magunkkal vittük. Ez alkalommal kiderült, hogy határozottan mulatságos ficzkó. A korhelytanyán ő tartotta szóval a társaságot, és nem beszélt badarságokat. Ettől fogva a német »be volt fogadva«. Minthogy igen sok sört ivott, de a bortól sem idegenkedett, mindig azok közé tartozott, akik a legtovább maradtak az asztalnál. És minthogy az utolsó félórát rendesen a bölcselkedésnek és a vitatkozásnak szenteltük, a német részt vett minden vitatkozásunkban. Egy este arról a szerencsétlen félig ismerősről volt szó, aki aznap öngyilkosságot követett el, s valaki azt találta mondani, hogy ezt a szerencsétlent egy rossz asszony tette tönkre. Lippay ellentmondott, s magát »az áldozat«-ot hibáztatta. A gyorsan haladó napok egymás sarkára lépnek. Még meg van a kibontakozásnak egyre fogyó lehetősége. Hol vannak tehát az 1867 évi alkotmány hívei ? A tudásban és jellemben gazdag államférfim generáczió, amelyre oly sokszor büszkén mutatott a nemzet? A felelősség válságos napjai ezek. És a bekövetkező nagy bajokért nemcsak az felelős, aki előidézte azokat, hanem az is, mindenki, aki semmit sem tett, vagy nem eleget, holott az elégnél is többet és mindent meg kell tenni. Lehetővé tenni azt is, ami lehetetlen. AZ ÚJSÁG Vasárnap, április 1. BELFÖLD. ^ — Konzuli bíráskodás. A minisztérium az osztrák minisztériummal egyetértve és a közös külügyminiszterrel tartott értekezés után február 21-ikén tartott tanácsában a viddini cs. és kir. konzulátus birói hatáskörét megszüntette, a ruszcsuki konzulátus birói hatáskörét a viddini konzulátus területére kiterjesztette és az 1905 szeptember 1-étől kezdve alkonzulátusból konzulátussá vált várnai konzulátust teljes birói hatáskörrel ruházta fel. A minisztérium a hivatalos lap mai számában hirdette ki erre vonatkozó rendeletét. Meibiusuli kísérletek. — Saját tudósitónktól. — A közvélemény most már kénytelen tudomásul venni,— belenyugodni egyáltalában nem lehet — hogy előreláthatóan elmúlik majd április 11-ike is, a nélkül, hogy ki fogják írni a választásokat. A legutolsó kísérletek, melyeknek czélja e súlyos precedens elhárítása volt, csütörtököt mondottak. Bánffy Dezső próbálkozása már eleve sem biztatott sikerrel. Senki sem reménykedett abban, hogy Fejérváry bárót meg fogja hatni az a nagy tisztelet, amelylyel a háromnegyedrészt megszűnt új párt vezére adózott neki nyílt levelében és hogy a levél hatása alatt meg fogja változtatni programmját, melynek egyik főpontja éppen a választások ki nem írása. Széll Kálmán kísérlete már biztatóbb — A férfi legyen igazán férfi — szólt. — Ne legyen rabszolgája az asszonyoknak, és még kevésbé egy asszonynak. Akinek az életét egy asszony meg tudja rontani, annak úgy kell. Olyan hitvány legény volt, hogy nem érdemelt jobb sorsot. A német vitatkozni kezdett vele. Kifejtette azt a nézetét, hogy minden embernek a sorsa az ifjúság bizonyos, számokkal is kifejezhető éveiben dől el, vagy jobbra, vagy balra, de végképpen, és határozottan egy irányban. Mindig a húsz és huszonötödik év között, s a legtöbbször a huszonharmadik vagy a huszonnegyedik évben. A harmincz éves ember már nem haladhat más után, csak azon, amelyiken huszonötödik évében haladt. Márpedig éppen ezekben a válságos években az asszonyiság hatása nagyobb a férfira, mint akár előbb, akár utóbb. Ezekben a válságos években minden kis véletlennek, de különösen az asszonyi formában jelentkező véletlennek olyan kiszámíthatatlanul nagy befolyása lehet az ember sorsára, hogy ezt a befolyást nem igen gyöngítheti meg se az ész, se a még határozatlan jellem, se az örökölt vagy már megszerzett akaraterő. " — Az ellenkezőt merném állítani — folytatta Lippayhoz fordulva. — Azt, hogy ha egy értelmes és jóravaló embernek az egész életén át nem sikerül érvényesülnie, akkor száz eset közül kilencvenkilenczben egy aszszony rontotta meg az életét, még anno datumal, amikor a legény husz-huszonöt éves volt. Az én sorsomat például szintén egy asszony rontotta meg, egy bizonyos asszony, helyrehozhatatlanul, és ezt be is tudom bízó