Az Ujság, 1906. június (4. évfolyam, 163-177. szám)

1906-06-16 / 163. szám

Budapest, 1906. 10. évfolyam. 163. szám. Szombat, junius 16. Előfizetési árak» IfF SZERKESZTŐSÉG: Egész évre_____ 28 k. - £ JH BMW H ■ ■ BSWBk jÉl A Budapest, Kerepesi­ út 54. S*. Félévre_______14 . - » ~|§r gl gl H Wrk Telefoni*-!«. Negyedévre „. .. 7 » - » WS Wt B O Jffl l|| MM BW «m KIADÓHIVATAL: Egy bóra ......... 2 » 40 » lega fjra (Pj fsl Ra Budapest, Kerepesi­ út 54. sa. Egyes szám ára 8 fillér. « IL-v % JB újg Jgi| mji « Vidéken 10 fillér. JBi vam ^^^WWW^ VMS és vasárnap után is. ROVÁS. Megtánczoltatták Pitreichot, — a kiknek önálló hadsereg kell s csak különös grácziából elégednek meg a magyar vezényszóval, azok ma iszonyú vehemencziával kifogásoltak egy tankönyvet, egy czímet s némi alapítványi hely­ dolgokat. De azért iszonyúan megtán­czoltatták Pitreichet. Az ágyukról természete­sen nem szóltak, a kilenczes­ bizottsági pro­­grammot is csak megemlítették. De azért megtánczoltatták Pitreichot. A derék katona nem tud ugyan róla, de ha másnap olvassa majd a magyar lapokban, hogy ő milyen kutyaszorítóban volt, akkor mint jó kolléga szólhat Goluchowskinak: ne félj semmit, a delegácziós urak farkcsóválását eddig meg­­hunyászkodásnak nevezték, most miniszter­­tánczoltatásnak mondják. * Bakonyi Samu úr érdekes módját találta ki a haj­bókolásnak. Azt akarná, hogy a ka­tonai oktatás a közoktatásügyi miniszter ha­táskörébe kerüljön. Az indítvány roppant harcziasnak fest az ármádiával szemben, a­mi nagyon előnyös hazafias szempontból, de egyszersmind nagyon kellemes hízelgés Apponyi grófnak, a ki véletlenül kultuszminisz­ter, holott összes politikáját a katonai és nem a polgári nevelés kérdéseiből merítette. Hát persze, hogy Apponyi szívesen oktatna katonákat. A színházakat az istenért se vál­lalná tárczájába, mert ő irtózik a színész­nőktől, de a katonákat . . . Bakonyi Samut legközelebb egy paddal előbbre fogják ültetni a képviselőházban. -r—----------------------­KO , ----Megvan a nevezetes vívmány, gyors sür­göny hozta a hírt Bécsből. A magyar házon már rajta van a magyar lobogó. Hétfőn hatá­rozták el és pénteken már ki is tűzték. Gyor­saság nem boszorkányság. A bécsiek persze fogukat csikorgatják tehetetlen dühükben, lát­ván, hogy a magyarok milyen huszárosan vesznek maguknak elégtételt. S más tekintet­ben is a vívmány óriási. A sürgöny szerint a magyar zászló nagy, a horvát zászló kicsi. Tennyettét, ez meglepetés. Természetesen, ha ők nem volnának, a horvát zászló lenne nagy és a magyar kicsi. Maholnap már az is az ő vívmányuk lesz, hogy maga Magyarország is sokkal nagyobb, mint Horváczia. A részegek hídján. írta Andronicus. Vasárnap és ünnep este kilencz óra és éjfél közt legalább tízezer részeg tántorog át a Ferencz József-hídon, Budáról Pestre. A Gellérten kezdve Promontor túlsó vé­géig csupa csapszék a világ. Nagyobbrészt afféle, mely félesztendeig téli álmot alszik, hogy aztán ákáczvirágzástól ujborig annál inkább kiadja a mérgét. E méregre oly tö­méntelen fekete rajban jár nyarajszaka a pesti nép, mint czukros papirosra a legyek. S bizony, nehéz a megkótyagosodott légynek a mázas légyvesztőtől elszakadni. Ragadós lábakkal, röpülésre képtelen züllött szárnyak­kal, utálatosan, nyomorúságosan vánszorog. S igy vánszorognak a részegek a hídon át hazafelé. Az elsők csoportjaiban még libben-lebben egy-egy foszlány az emberi méltóság ron­gyaiból. Vagy csak fehér és tarka zsebkendők ezek is, melyekkel reggeltől estig sok verej­ték, por s mi egyéb törlődött le ? Ezek a keszkenő­ lebegtetők : kirándulók. Férfiak, nők, gyermekek vegyest. Már hajnal óta a hegyekben s mezőkön tillódtak. Batyuk­éból s papircsomagokból falatoztak,­ s a zöld­béli korcsmáknál tartottak ivó­állomásokat. Elnyűttségükben, tántorgó vánszorgásukban a szeszen kívül a fáradtságnak is része van. Egyik-másikuk még erőltetné a vidám nótá­­zást. De a visszhang már kevés. Dülöngőzve, lassan csoszognak. Irigyen hőkölnek föl, mikor hetykén csengető bicziklisták gyorskerekeznek el bunogva mellettük. Dühös gunynyal kiabál­nak az otromba automobil után, melytől meg­riadtak, mikor az fókahangon sivalkodva, ba­bonás gyorsasággal mögöttük termett. Tiszteljed apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a földön. Vérszegény kis­polgári leánykát látok, ki valószínűleg csak igen öregen, végelgyen­gülésben fog meghalni. Mert ime, a­mint álmosan ásítozva tipeg a hídon, tisztelettel­jesen, hűségesen szállítja kezecskéjében apja nagy kampós botját és anyja vastag ernyőjét. Apja, anyjának karján, tökrészegen tántorog mögötte. Szeretem hinni, hogy az asszonyság csak azért tántorog szintén, mert apus ide­­oda ránczigálja, óriásiakat botolván gabalya lábaival. Marus legalább minden nagy el­­tántorodás után hangos és haragos szóval jegyzi meg, hogy apus­ sokat ivott és disznó. Apusnak ez a disznóság patriarchális felség­joga. Ebbe a gyermek bele van nyugodva, ezt már megszokta. De az anyjáról meg­esküdnék, hogy az nyílegyenesen tudna járni, ha nem lógna karján a hatalmas, felségjogos apus. E gyermeki illúzió érdekében helyeslem, hogy az asszonyság élete párját egy perezre sem bocsátja el. Jobbról is, balról is egy-egy fejérnépet ölelve, vidám, szereknetes részeg férfiú kalim­pál a hídra. Nagyon boldog. Széles kedvében harsányakat rikkant az ég csillagos boltozata felé. Majd felkapja mindkét lábát a levegőbe, s viteti magát két asszonyával, a »gólya viszi a fiát« játék módjára. De aztán megcsökönyö­­södik, megáll, sőt leül. Kaczag. A két fejér­nép továbbhaladásra biztatja. Nem ő, az Istennek sem ! Meglepte a kiváncsiság, hogy melyik is hát, a két nő közül az ő kedvetlen felesége s melyik a kedves szomszédasszony ? Mert látni a sötétben nem látja. Már­pedig, valameddig ezt ki nem tapasztalta, addig őt ültő helyéből el nem viszik. A jó terem­tések a hosszabb botrány elkerülése érdekében békességesen állják a rövidebbet. . . No, most már tudja kend­­ . . . Igen. Ez a puhább az asszony. Ez a keményebb a kedves szomszéd­­asszony ... Jól van. Mehessünk ! Belátó mosolylyal pillantok utánuk. Üd­vözlöm kendet vidám ismeretlen, így már érdemes részegnek lenni. A­kit az alkohol boldoggá mérgez, az hadd igy­ek. De miért iszik az olyan is, a­kit a be­­rugás elkeserít és sötét kétségekbe ejt ? A mi szegény szenes emberünkre gondo­lok, a­ki nemrég éppen erről a hídról ölte magát a Dunába. Miért ? — Csak mert be­rúgott. Józanul egészséges jókedvű ember volt. Igaz, hogy a vadházas­társa, egy kelle­metlen szipirtyó, esztendővel azelőtt máshoz állt, de a szenes ember ezen csak örült. Gomb­ház, ha leszakad, lesz más. Lett is , sokkal különb, mint amaz. Hanem a szenes ember­nek kegyetlen részegségében teljesen kicsú­szott az emlékezetéből, hogy hiszen van már­­új asszony, van már új családi boldogság. Hűtlenül elhagyott, elárvult szerencsétlennek érezte magát, a­ki úgy áll e zord világban, mint az ujjam, így nem érdemes élni, gon­­dolá. És nagyot csobbant az örvénylő viz a.. középső hídoszlop alján. Ennek a szegény ördögnek hazudott a, bor. Mert az a közbölcseség, hogy a borbanj­ eléh-menydörgés. A kormánypárt dörögni is tud. Ez csakugyan uj. Mindjárt intrádára csúful ledörögték Bécsben Burián közös pénz­ügyminisztert azért, hogy a bosnyák jelentést nem készítette el időre — a m. kir. államnyomda. Vagy talán inkább azért, mert Burián miniszter a Fejérváry Géza báró veje. Ma Pitreich közös hadügyminisztert dörögték le. Pitreich ügyes ember. A hatalomkeresés idejében szerencsés vér­­mérsékletével pompásan adta a joviális katonát. Úgy hiszik, apró szolgálatokat is tett a koalícziós vezéreknek. Köve­telési listáikat barátságosan közvetítette legfelsőbb helyre. Ez javára íródott. Igaz, hogy az egész közvetítés egy fabatkát sem ért és a koalíczió végre is kénytelen volt a szeptember 23-iki öt pont alapján csúful lekapitulálni, ám a bécsi mosolyok becsesek így is. Igaz az is, hogy ezzel Pitreich hadügyminisz­ter ugyanazt tette, a­miért Goluchowski külügyminiszternek a fejét követelik: beleavatkozott Magyarország belügyeibe. Ám ez is más! Ez a koalíczió urainak a javára történt, vagy legalább úgy festett. A magyar közjognak pedig csak egy hiteles magyarázata van. A­mi ked­vez a koalíc­ió hatalmának, az megfelel a magyar közjognak is. A­mi nem ked­vez , az hazaárulás. Pitreichnak azonban az a kis pechje is van. Ő képviseli a 450 millió rend­kívüli haditerhet, a fokozott hadihajó­­építést és mindenféle más jókat, a­me­lyek lefelé kellemetlenek. Még a német katonai kommandót is ő képviseli. Tehát elő azokkal a pléd­menykövekkel! Nincs valami érdekesebb, mint meg­figyelni azt az óvatos oroszlánoskodást, a­hogyan a hadügyminisztert a hadügyi albizottságban szét akarják tépni. Mu­tatni lefelé végre is csak kell valamit. De fölfelé is óvakodni kell, nehogy va­laki belegázoljon a bécsi paktumba. A hatalom törékeny portéka. Az előadó tehát előre biztosítja a hadügyminisztert, hogy ne féljen semmit. Hiszen az egész csak tréfa. Az orosz­lánok csak kasírozva vannak, azon­felül mindegyiken ott van a szájkosár. És ezek után szabad az f ordítás. Persze a harmadévi delegácziók aprólékos kérdéseibe kapaszkodnak bele. Ez nem veszedelmes. Egyiknek nem elég ez, másiknak nem elég az. Régi nóta. És csodák csodája, az egyik műoroszlán még a »kilenczes bizottság« pontjaira is mer hivatkozni, ama bizonyosra, a Lapunk mai száma 24 oldal.

Next