Az Ujság, 1906. november (4. évfolyam, 315-329. szám)
1906-11-16 / 315. szám
Budapest, 1906. IV. évfolyam. 315. szám. Péntek, november 16. Előfizetési árait: ____ _______ _____ ___ SZERKESZTŐSÉG:' hóra .......... 2040 » jppjw jf|J Bi Id fijF ^lll Budapest, Rákóczi-út 54. sz. A riadó. Irta ifj. Hegedűs Sándor. Nem szeretem a tréfákat, ha ezek más ember rovására esnek ; a vicc csak addig jó, amíg önmagában él és nem kell hozzá más ember összetörése, meggyötrése. Az is igaz, hogy nem mindig gondolkoztam így, ezelőtt pajzán öröm, diadalmas ujjongás vett rajtam erőt, ha láttam, hogy egy-egy viccért mily dühösen mordul fel az, akit az eltalált. Mindig a szigonyvadászok jutottak az eszembe, akik az alvó bálnába belelövik fegyverüket és aztán arra fez áldozat kétségbeesetten csapdosni kezd és zavarja maga körül a tenger árját. A személyi vicczek is ilyenformák, mindig egy ember lelkébe vágnak, hogy az illető aztán vergődjék tőle úgy, amilyen mértékben neki jól esik. Sok ideig azt hittem, hogy a vicez az ember elméjének a mértéke, holott az csak gondolatfoszlány lehet, az igazi gondolat mélysége és gyökere nélkül. Megutáltam, megundorodtam a tréfáktól is, épp úgy, amint az ember megunja a legkedvesebb ételét is, ha mindig azt hozzák eléje. Igaz ugyan, hogy úgy jártam a viccelgetéssel, mint az az ember, aki halat eszik és a szálka megakad a torkán és aztán szent fogadalmat tesz, hogy többé nem nyúl halneműhöz, mert a halálfélelem megriasztja, ugyannyira, hogy amikor csak meglátja a halastálat, eszébe jut a fuldoklás rettentően kínos fizikai fájdalma, mely A koalíczió véghetetesen sok boldogságot ígért a nemzetnek. Most ebből a sok boldogságból egy foszlány benne van a pénzügyi bizottságnak ma beterjesztett jelentésében. De az is erősen dezinficiálva mindenféle keserű és savanyú fertőtlenítő szerekkel. Az érdemes parlamenti bizottság pedig annyira benne van a jutalmak kiosztásának és a szenvedők lekötelezésének eszmekörében, hogy nem is beszél a halálfélelmet felidézi és abban a pillanatban, midőn ez megjelenik, minden más vágy megszűnik, elhal, mintha soha nem is jelentkezett volna. Egy kis társaságba verődve mulattunk az egyik zöldbeli vendéglő fehér asztala mellett, mialatt a katonazene nagy kimértséggel játszotta a szokásos indulókat és keringőket, a vendégek gyönyörködtetésére. Érdekes volt megfigyelni, hogy az asztalok körül ülők közül hány figyelt a zene menetére és kézzel vagy lábbal hány ellenőrizte a zene ütemeit. A legbuzgóbb azonban egy öreg úr volt, aki az esernyőjével valóságos karmesteri munkát végzett, mialatt nyakát és egész testét is úgy mozgatta, mintha egész lénye be volna kapcsolva abba a zenébe, amelyet ott az emelvény alatt a katonák parancsszóra katonai kimértséggel lejátszanak. Néha egész komikus volt az öreg úr buzgalma, amint a zenét kísérte, különösen ha valami hibát vett észre, ami az ő zenei élvezetét megzavarta. Ilyenkor haragosan rázta meg fejét és a nézéséből látszott, hogy a karmestert nagy örömmel vaslánczra vezetné, ha hatalmában volna. Úgy odaadta magát a zenének, mintha az egész földi lét megsemmisült volna az ő részére és nem volna semmi más rá nézve az egész mindenségből, mint az a pár zenehang, amely a hangszerekből feléje száll. Komikus és a mellett mégis kínos volt ez a jelenet, komikus volt az, hogy annyira képes valaki átengedni magát a muzsikának, * ROVÁS. Jövel, jó öreg főrendiház és segíts hatalmasabbik öcsédén. A képviselőház, a nemzet akarata, elvett Budapesttől kétszázezer koronát, add vissza. Nem azért, mivel ez a meggyőződésed, hanem mert a képviselőházét összeszidta a miniszter. Elkészült egy törvény, melyet másképp kellett volna csinálni. A miniszter úr szívesen parancsolná a képviselőháznak, hogy csinálja újra a leckéjét, de formaiag ez lehetetlen. Inkább megkéri a jó öreg főrendiházat, hogy szavazza le a képviselőház törvényét. Lesz tehát végre-valahára a kormánynak ellenzéke, pláne a főrendiházban. S a budapesti bourgeois-knak is demokrata protektora, szintén a főrendiházban . Mi is üdvözöljük Kossuth Ferenczet hatvanötödik születésenapján, s a mi üdvözletünk többet ér, mint a pártjáé, többet, mint a kerületeké, többet, mint az összes küldöttségek, telegrammok, feliratok, határozatok stb. Mert akik rajtunk kívül holnap üdvözlik, azok máskor is üdvözlik. Derüre-borura jön neki az üdvözlet, nem neki, Kossuth Ferencznek, a derék öreg urnak, hanem neki, Kossuth Ferencznek, a rossz miniszternek, akit a hatalma kedvéért fenomenális miniszternek magasztalnak. A miniszterségét, a politizálását nap-nap után ostromoljuk, olykor lenézzük, olykor még számba se veszszük. De a hatvanötéves Kossuth Ferenczet, azt, aki hatalom, befolyás és zseb nélkül marad meg, ha politikáját elvonjuk személyiségétől, azt ebben az országban éppen csak mi becsüljük és tiszteljük teljes mértékben. A hatalom, a befolyás, a tekintély el fog múlni, s megéri még Kossuth Ferencz, hogy születése napján csak a mi üdvözletünk keresi föl. Nem véljük, hogy bennünket akkor jobban fog méltányolni, de tudjuk, hogy az embereit akkor jobban fogja ismerni, mint most. Pezsgő mellett, művészeknek magyarázta tegnap Apponyi, hogy mi a politika. Jól válogatta meg a publikumot , politikusoknak sohasem mondta még, amit a művészeknek bátran kitálalhatott. Nem parlamenti intrika, nem egyéni kapaszkodás, hanem — tessék elolvasni, hogy micsoda — bennünket csak a negatívum érdekel. Tehát Apponyi nem intrikált, — ebben gyönge — szinte halljuk a Széll Kálmán kacagását, aki ma is miniszterelnök volna az Apponyi házelnöki intrikálása és memorandumozása nélkül. És nem kapaszkodó, — dehogy ! Éppen csak miniszter lett belőle, s prezumptív miniszterelnök. S összes nemzeti politikájából mindent átmenetileg felfüggesztett, csak a miniszterséget nem. S önmagáról mondja, hogy ha intrika és kapaszkodás tenné a politikát, akkor ő volna a leggyöngébb politikus ? Azt meg kell hagyni neki, szerénykedni tud. A hivatalnokok lekötelezése, másról, mint csak arról, hogy mi mindent fog adni a koalíczió az állam mostohagyermekeinek. És hogy milyen nehezen lehetett ezt is kiszorítani. Minden eltűnik és homályba sülyed e mellett az országos nagy korteskedés mellett, kivéve egyet. Azt, hogy az 1907. évben sokkal több jövedelmet fog a kormány a meglevő adók kihasználásával csinálni, sőt új adónemeket is komponál. Lehet különben, hogy ez őszinteség okából van ott. Valószínűbb, hogy az állami és nem állami alkalmazottak további reményeinek elhervasztása végett. De bizonyos, hogy keserű gondolatokat támaszt. Ha a kormány és többsége azt hiszi, — és ezt tudnia is kell — hogy az állam mostoha gyermekeit, a köztisztviselőket anyagi nyomorúságaikban tovább meghagyni nem lehet, akkor a fizetésjavítások mindenre való tekintet nélkül szükségesek. De akkor érthetetlen, hogy mire való az adófizetőket nyomban megrémíteni, hogy ezt az ő bőrük fogja megsiratni. És ha erre a kegyes figyelmeztetésre mégis szükség volt, akkor csak egy lehetőség van: maga a koalíció politikája a rossz. Mert más azt mondani, hogy az állami alkalmazottak nagy sokaságának jóléte az állampolgárok agyonterhelése nélkül fog végbemenni és más megint úgy adni az ország elé a dolgot, hogy ez a mellőzhetetlen javítás az adófizetők lelkében okozzon keserűséget, talán ellenszenvet. Azt az egyet azonban be kell vallani, hogy a bizottság »lekötelező« számadatai fölötte érdekesek. Csak a főbbeket érintjük. Az 1907. évi budget egész 48 miliommal nagyobb kiadást mutat, a annyira elszakítva magát a való élettől; kínos meg annyiban, hogy az ember érezte, hogy egy gyenge idegzetű emberrel áll szemben, akit a külső hatások bármely pillanatban képesek rabjukká tenni, ugyannyira, hogy az elveszítve lelki egyensúlyát, képes fantasztikus dolgokat is véghezvinni, a külső erő szuggesztív ereje folytán. Egyik barátunk érdekesen jegyezte meg, hogy neki volt egyszer egy ilyen esete, mikor évekkel ezelőtt egy vidéki garnizonnál szolgált és ott egy kapitány parancsnokolt, akinek az volt az állandó ideája, hogy mozgósítás van és minden pereben készen kell állani az indulásra, meg a rohamra, nehogy az ellenség titokban meglepjen bennünket és kíméletlenül lekaszabolja az egész legénységet. Állandóan töltött fegyverrel járt és egy ízben kisebb kellemetlensége is volt, mert mikor éjjeli mulatozásából hazatért és az utczán két részeg revolverrel lődözött, neki hirtelen eszébe jutott a mozgósítási tervezet, amelyet ő eszelt ki saját gyönyörűségére, portyázó ellenséget sejtett a két mulató személyében és közéjük lődözött a víg czimboráknak. Szerencsére eltussolták a dolgot és nem lett semmi komolyabb következménye az ügynek , azonban később mégis nyugdíjazni kellett, mert egy czirkusz-előadáson alapos kis botrányt rendezett. Ő ugyanis meglehetős borközi állapotban ment el az előadásra és ott szerencsésen elaludt. A mutatványok során azonban a bohócz két pisztolylövést tett, mire a mi Lapunk mai száma 28 oldal.