Az Ujság, 1906. december (4. évfolyam, 330-344. szám)

1906-12-01 / 330. szám

: "■■■' V Q ^ Budapest, 1906. IV. évfolyam. 330. szám._________________Szombat, deczember 1. Előfizetési ára k • SZERKESZTŐSÉG: —­­—-.-. ---. ~ ROVÁS. Justh Gyula kezdi fölfedezni a nagy igaz­ságot, hogy a kisebbségnek is van joga a par­lamentben. Csodálatos fölfedezés, mert rajta kívül mind elfelejtette már, hogy a­míg ők voltak ellenzéken, csak a kisebbségnek voltak jogai, csak ők szónokolhattak, csak ők dirigál­hattak és csak ők buktathattak kormányt. De szép Justh Gyulától, hogy a rég elfelejtett és kiélt elvet életre keltette éppen a szoczialista Mezőfi beszéde alatt és éppen Kossuth Fe­­rencz közbeszólásakor. Nem jelenti éppen a szoczialisták iránt való gyöngédségét, sem a miniszter iránt való keménységét. De némi elviekben való elfogulatlanságot mindenesetre. Úgy látszik, Justhnak nem derogál a szoczia­lista, hiszen az is képviselő, s nem imponál a miniszter, hiszen ismeri diófa korából. * Szervusz Klosac kolléga! A­kik a Lajthán innen ünnepeltek, ezelőtt néhány hónappal, most fölöttes nyugalommal néznek le balkáni pofonjaidra. Ázsiai állapotok ezek a reichs­­rathi állapotok. Elzüllik Ausztria, mert el­­züllik minden állam, melynek törvényhozása nem becsüli meg magát. Micsoda különbség a magyar és az osztrák parlament között! Itt csupa méltóság, nyugatn, unalom, ott ? Döf unok. Iratok röpködnek, s­­ékeket csóvál­nak, elnöki pulpitusokat ostromolnak. Pfuj ! S ilyen ázsiai horda miatt kell nekünk le­késnünk a költségvetéssel. Adjunk hálát isten­nek, hogy minálunk ilyesmi lehetetlen.­­ tá'íííra,ha tagadják önmaguk előtt: az ideges­ség, melylyel minden, a sztrájk-törvény ellen szóló megjegyzést fogadnak, arra vall, hogy nekik a sztrájk­törvény kell, minden áron és minden körülmények között, s kell nem a szegény munkások fölszabadítására, hanem a maguk számára. Nem rágalmazzuk őket azzal, hogy a szegény ipart és gazdag iparosokat akarják védelmezni, sem azzal, hogy a drága­ságot akarják leküzdeni, de hát a sztrájk a szoczialisták erős fegyvere, s a szoczialisták az ő ellenségeik — politikailag. A­hogy mostaná­ban minden darabontra rá tudnak sütni valami büntetendő cselekményt, azonképpen rásütik a szoczialistákra a sztrájk-törvényt. A szegény iparon és gazdag iparosokon a sztrájk­tör­vény nem fog segíteni, sem a drágaság nem lesz olcsóbb, de tény a mi tény : a szoczialisták politikailag gyengülni fognak, s ezt nem akarja átlátni az a Pető, a­ki demokrata, s igy szin­tén velük tart! Csupa szerelem. írta Kozma Andor. Méltóságos öreg barátom, Finkey Asztrik cs. és k. kamarás, színház után ott ült kávé­házi asztalunknál. Abszintját keverte s a szép pénztárnoknővel kaczérkodott. Előre tudtam, hogy ma korhelykedvben lesz, mert már délután láttam az ószeresek utczáján, ss mint kabátja alatt két ódon csa­ládi ezüstgyertyatartót rejtegetett. Vejének, a bárónak házából csente, hol gyámság alatt tartották és vajmi kevés zsebpénzt adtak neki. Lassanként el szokott onnan hordogatni érté­kesíthető ingóságokat. Csupa olyat, a­mi úgyis az ő egykori vagyonából származott. Tisztelve nyolczvankét éves korát, én bátyámnak szerettem volna őt czimezni. De ő nem tűrte. Kénytelen voltam csak igy szólítani : te Asztrik. — Te Asztrik, — mondám mellé tele­pedve s a pénztárnoknő felé pillantva — hát már megint szerelem ? — Mindig szerelem. Koporsóm bezártáig, a bölcsőtől a sírig. Már én ilyen vagyok - csupa szerelem. . • ■ — De vigyázz Asztrik ! Ez a szép b­áj még ki­találja mondani a boldogító igét . S azzal téged nagy zavarba hoz. — Az ördögöt hoz. Nem Vagyok én olyan nyomoroncz, mint ti. Mert én első ifjúságomat tisztességben töltöttem el. — Későn kezdted a szerelmet . • • Nem. Én korán kezdtem. De a szere­lem kezdte velem későn. Már tizenhét esz­k*»" 1 ...ii.,,........,,——..„..­­­­­­­rendes voltam, mikor az első kalandom sike­rült. Mindaddig csak epedtem. — De epedtél. — Az nem árt. Akkor átkoztam a nőket, hogy gyermekes szerelmeimet nem veszik egé­szen komolyan. Most már áldom. Nekik kö­szönöm, hogy ifjú hevemből máiglan is maradt. — Jócskán lehetett. — Meghiszem azt. Ha fiatalabb korom­ban hideg vízbe mártottak, az sustorgott. — Asztrik, Asztrik, — hangzott az asz­tal köré gyülekező többi pajtások vidám, kiváncsi ajkairól — mondd el megint egyszer szerelmeidet. A vén száztáncz gavallér csak ezt várta. Mert a szerelemben sok jó van, de tán mégis az a legjobb, hogy az ember beszélhet róla. — Első szerelmemre ■— kezdő Asztrik, úgy hogy az oda fülelő pénztárnoknő is hall­hassa — már nem emlékszem. Csak az apám elbeszéléséből tudom, hogy első szerelmem a dadám volt. Nagy, fehér, bőven tejelő jószág. Úgy belevágtam mind a tíz körmöcskémet a puha bőrébe, hogy alig tudtak tőle elválasz­tani. Ordítást csaptam, ha elgombolkozott előlem. Még járó baba koromban is erőszakkal az ölébe másztam s szaggattam ruháit, hogy elevenjéhez jussak. Végre is csak úgy fog­hattak ki rajtam, hogy dadámat elküldték. Akkor mélázó, bus, nem evő, nem ivó, sápadt kis gyerek lett belőlem. Szerencsére megszületett öcsikém, Gaszton, s annak is fo­gadtak dadát. Erre már tisztán emlékszem. Midi nevű, domború szőke német tehénke volt. Nekem kimondhatatlanul tetszett. Iri­gyeltem Gasztont s azt gondoltam, hogy nem érdemli meg Midit, mert még szamárka hozzá. Álmomban még most is érzem néha Midi ter­mékeny illatát, mely gyermekszobánkban ter­jengett s engem megittasitott. Sokszor úgy tétettem, hogy alszom, pedig Midi gondat­lan gömbölyű mozdulataira leselkedtem. Föl­­kéredzkedtem , olykor az ölébe, ha Gasztont letette. Utóbb már oly vakmerő tettlegesség­­gel kezdtem kíváncsiskodni rejtett bájai után, hogy Midi, a­ki csiklandós volt, sikoltozott. Szerelmem kitudódott. Apám nevetett rajta, anyám felháborodott s kegyetlenül kezemre vert. Nem használt. Midi már másnap megint beájult. Elnadrágoltak s kitelepítettek a gyerek­szobából. Szerencsétlenné tettek. Gaszton öcsém jó dolga, hogy Midinél lehet, valóságos kis Káint csinált belőlem. Gasztont soha többé nem szenvedhettem. Még ma sem szeretem, pedig már rég meghalt. Huszárfőhadnagy fiától most harmincz éve elhódítottam­ egy vidéki színésznőt. Nem más érzésből, csak boszúból Midiért. — Vén gonosztevő vagy, Asztrik, fekete­­lelkű mint a pokol ! — vetem közbe, tudván, hogy az elbeszélő megkívánja hallgatóitól a botránykozást. — Belátom, — folytatta Asztrik — ,­e halld csak, hogy voltak bennem enyhébb, nemesebb érzelmek is. Igaz, hogy ezek csak később törtek ki. Miditől fogva kilencz eszten­dős koromig csupa vad, illetlen, szemtelen sze­relem hullámain hányódtam. Általában csak a kövér nőcselédek érdekeltek. De végre, ki­lencz éves koromban végtelen mély, érzelmes szerelemre lobbantam egy finom, tiszta tün­dérért. Ellának hívták. Tizennyolcz esztendős aranyhaju gyönyörű urileány volt. Egyetlen igazságügyi zsibvásár. Úristen, mekkora bukás Szilágyi Dezsőtől Polónyi Gézáig! Az 1891. évi nagy igazságügyi programmtól a mostani silány praktikákig. A jogrendezés nagy czéljainak kitűzésétől a hegyhajhászó igazságügyig. A tudomány uralkodásától a rabulisztika garázdálkodásáig. Az or­szág javának nemes jogászi kultuszától a személyes korteskedésig. Tegnap Polónyi Géza az ügyvédek közt járt halászni. Látszat szerint nem siker nélkül. Előkerült a közhely, hogy Polónyi vér az ügyvédek véréből és hús az ő húsukból. A vendéglátás ősi erény. Csak ne tudná az ember bizonyosan, hogy ugyanott heves tiltakozás, sőt botrány tört volna ki, ha Polónyi Géza ezelőtt nyolc­ hónappal ugyanezt mondta volna magáról, mert más akkor ugyan nem merte volna mondani róla. Polónyi Géza azonban, ha valahol megjelenik, mindig mentségek közt je­lenik meg. Hogy szüksége van rá, szó nélkül elhiszszük. Ezúttal mentsége a »fehér asztal« volt. Inter pocura a meg­győződések kötelékei meglazulnak és az ígéretek sem vétetnek olyan komolyan. A pecsenyénél és pezsgőnél kibocsájtott váltókra mindig akadhat valamely plau­zibilis kifogás. És ha ez sem segít, ott van a régi jó magyar szokás. A fehér asztalnál elejtett szavakat csak a fekete­­májú ember veszi szó szerint. Ennyi mentség között a sorstól és a törvényhozástól egyaránt üldözött ügy­védi kar legégetőbb kérdéseiről rizikó nélkül lehet beszélni. Polónyi Géza tehát földicsekedett, hogy ime ő már a kötelező ügyvédi képviselet határait a kuriai bírás­kodás reform­ter­vében már kijjebb ter­jesztette , tudniillik négy-öt ügyvédre. A tömeggondnokságok igazságos kiosz­tásának az alapját már megvetette. A zugirászatot (kivált ha a vármegyék meg­engedik) szintén meg fogja fékezni. Május elsejére megcsinálja az­ ügyvédi rendtar­tás reformját is,­­ ha addig miniszter marad. És az öt üres etir­ai bírói állás­ból kettőt az ügyvédi karnak tartott fönn,­­ ha a Curia előtt is népszerű a dolog. Lapunk mai száma 28 oldal.

Next