Az Ujság, 1907. július (5. évfolyam, 156-181. szám)

1907-07-11 / 164. szám

Csütörtök, július 11. AZ ÚJSÁG HÍREK. Nagy milliós öngyilkos lett. A magyar sajtónak egyik kiváló, becsület­ben és érdemes munkában megőszült tagja, Nagy Miklós, a Vasárnapi Újság volt szer­kesztője ma délelőtt kilenczedfél órakor a Kaplony­ utcza 9. számú házban lévő lakásán főbe lőtte magát és meghalt. A hatvanhét esztendős ember öngyilkosságának okát hatá­rozottan nem tudják. Nem hagyott hátra semmi írást, a­melyből meg lehetett volna tudni, mi bírta rá kétségbeesett tettére. Való­színű azonban, hogy régi kóros betegsége ke­serítette el annyira, hogy önkezével vetett véget életének. Nagy Miklós, a kedves öreg úr, a kit Magyarország írói világa és intelli­­gencziája, mint a Vasárnapi Újságnak 38 éven keresztül volt szerkesztőjét megszeretett és nagyrabecsült, a leglelkiismeretesebb, legbuz­góbb, legtapintatosabb szerkesztő volt, a kinek élete valósággal összeforrott a lapjával és a ki­nek emlékét sokáig fogja megőrizni az a tö­mérdek folyóirat-kötet, melynek minden egyes lapja az ő gondos és ügyes kezén ment ke­resztül. (Az öngyilkosság.) Nagy Miklós két fiával, Nagy Dezső dr. miniszteri titkárral és Nagy Tibor Ganz-gyári mérnökkel lakott. Harmadik fia, Miklós, Kolozs­várott állam­vasúti fogalmazó. Az öreg úr viselkedéséből, szavaiból soha senki nem sejtette, még a mai napig sem, hogy mit tervez. Két évvel ezelőtt betegsége miatt hagyta el a Vasárnapi Újság szerkesztői állását. Akkor így búcsúzott el olvasóitól : »Nekem a búcsúzás pillanatában megnyug­vást szerez az a tudat, hogy egy emberöltőt meg­haladó időn át mindig lelkiismeretes kötelesség­­tudással igyekeztem a lapot vezetni, hogy életem minden gondját és fáradságát a magamra vállalt feladat betöltésének szenteltem s a nemzeti fejlődés ,e jelentékeny korszakában szolgálhattam a magyar irodalom és közművelődés ügyét. E nagy ügy szolgálata töltötte be egész életemet.« Nagy Miklós szívbajban szenvedett, érelmesze­sedése is volt, azonkívül idegrendszere is meg volt viselve a nagy munkától. Nyugalomba vonu­lása után is dolgozott a fáradhatatlan ember. Legutóbb azon a terven dolgozott, hogy kiad egy nagy képes­lapot olyan mintára, mint Angliá­ban vannak. Közben rendezte írásait. Otthon nagy könyvtára és levéltára volt. Betegségét türelemmel viselte. Sokat járt a Margitszigetre, külföldre is utazott, hogy enyhülést keressen bajára. Az utolsó időben Nagy Miklós daganatot kapott a lábán. Ez nagyon sok kelle­metlenséget okozott neki. De ez nem viselte meg annyira sohasem, hogy panaszkodott volna. Soha senki előtt nem említette, hogy meg akar halni. Ellenkezőleg, a legjobb kedélyhangulatban talál­ták mindig rokonai és barátai. Nagy Miklós ma reggel nyolc­ órakor kelt fel. Alig hogy felöltözködött, Lengyel Lajos dr., a háziorvos jött el, a­ki minden másodnap meg szokta látogatni. Lengyel dr. megvizsgálta láb­sebét, bekötözte azt és aztán el akart sietni. — Ne menjen el, doktor úr! — mondta Nagy Miklós az orvosnak, a­ki arra hivatkozva, hogy sürgősen meg kell látogatnia egy másik pácziensét, botját és kalapját kezében tartva az ajtóhoz közeledett. — Menjen át a fiamhoz. Nézze meg, hogy mi baja? Ez a párbeszéd a lakás szalonjában történt. Az orvos átment Nagy Dezső dr. szobájába és azzal beszélgetett, a mikor egyszerre erős robajt hallottak a szalonból. Az orvos nyomban oda sietett s a földön fekve találta Nagy Miklóst. Fején lőtt sebből szivárgott a vér. A szerencsétlen ember a tükör elé állva, egy kilencz milliméteres kis amerikai forgópisztolylyal főbe lőtte magát. Lengyel dr. megvizsgálta, de már nem segít­hetett rajta. A golyó az agyvelőbe hatolva, egy pillanat alatt megölte Nagy Miklóst. Fia, Nagy Dezső dr. a megdöbbenéstől szinte megnémulva nézte földön fekvő atyját, a­kinek már csak halá­lát konstatálhatták. (Rejtély a halott körül.) A szomorú esetről nyomban értesítették az elhunyt másik fiát, Nagy Tibort, a­ki sietett haza hivatalából a halotthoz. Megjöttek csakhamar a rendőrség emberei is. Fölvették a jegyzőkönyvet az öngyilkosságról s a halottat még délelőtt be­vitték a törvényszéki orvostani intézetbe. Nagy Miklós életében többször mondta, hogy halála után bonczoltassák föl, hogy az orvosok végre meg­tudják, tulajdonképpen mi baja is volt a szívének. A bonczolást, bár a halál oka kétségtelen, most a törvényszéki orvostani intézetben fogják el­végezni. Az elhunyt fiai, lesújtva a katasztrófától, találgatták okát. Kerestek valami írást, levelet, a­mely megmagyarázná, de nem találtak. Semmiből sem látták, hogy atyjuk készülne az öngyilkos­ságra. Lehet azonban, hogy a sok mindenféle írás közül majd később előkerül valami levél, a­mely megmagyaráz mindent, s a­melyből talán kitűnik majd, hogy Nagy Miklós hosszabb idő óta foglal­kozott az öngyilkos tervvel. A legvalószínűbbnek látszik, hogy az öreg urat megtörte a sok gyötrel­­mes betegség. Az utóbbi napokban már szinte búskomor volt. Anyagi gond nem bántotta. Beszé­lik, hogy akkor, a­mikor megvált a Vasárnapi Újság szerkesztésétől, bár pihenni akart, ambí­­cziójának nem szakadt vége. Szeretett volna egy másik, nyugalmasabb s kevesebb fáradsággal járó állást szerezni, de ez a vágya nem teljesült. Meg­lehet, hogy a csalódás is ott van halálos elkesere­désének okai között. Az öngyilkosság után a legostobább hírek ter­jedtek el. Valaki tudni vélte, hogy Nagy Miklós, a­ki különben teljes életében nagy tisztelője volt a nőknek, szerelmes lett egy szép, fiatal színész­nőbe. Ez azonban badar fecsegés. A halálesetről értesítették leányát, Schmidt Béláné született Nagy Pálmát, egy marosvásár­helyi orvos feleségét, a­ki ma este érkezett Buda­pestre. A temetésre vonatkozólag a család elhatá­rozta, hogy az pénteken délután lesz. A főváros Nagy Miklósnak díszsírhelyet ad a kerepesi­ úti temetőben. (Nagy Miklós életrajza.) Nagy Miklós 1840-ben született Tordán. Atyja Nagy Ferencz, a kolozsvári református főiskola bölcsészettanára volt és e mellett az ötvenes években az erdélyi gazdasági egyesület titkára, a ki sokat tett az erdélyi részekben a gyümölcs- és szőlőművelés előmozdítására s irodalmilag is nagy tevékenységet fejtett ki. Édesanyja, Simon Juli­ánna, Torda megye alispánjának leánya volt. Nagy Miklós gyermek, és ifjúkora éveit Tordán és Kolozsvárott töl­tötte. Középiskoláit a kolozsvári református kollégium­ban végezte, majd több évig Gyulai Pál tanár oldalán, mint a református főiskola könyvtárosa működött. S ez időben rendezte Mikó Imre gróf nagy könyvtárát is. 1860-ban jött Budapestre és elvégezte a jogi tanfolyamot az egyetemen. E mellett irodalmi és történelmi tanulmá­nyokkal foglalkozott. S már fiatalon irt életrajzi és tör­téneti dolgozatokat a Vasárnapi Újság-ba s a lapnak 1863-ban belső dolgozótársa, majd nemsokára segéd­szerkesztője lett. Dolgozott ezenkívül több más napi- és hetilapba is. 1865-ben mint naplószerkesztő működött a Kolozsvárott néhány hétig tartott utolsó erdélyi ország­gyűlésen, mely Erdély unióját újra kimondta. Erről az országgyűlésről a budapesti lapoknak tudósításokat irt. 1866-ban a Magyarország képekben czimű képes hon­ismertető vállalatot szerkesztette. Pákh Albert halála után, 1867. február elején át­vette a Vasárnapi Újság és társlapja, a Politikai Újdon­ságok szerkesztését, s ezentúl egész életét a szerkesztésnek szentelte. Harmincznyolc­ és fél évig volt szerkesztője e két lapnak, mely ez idő alatt nemcsak tartalomban bővült, hanem újabb melléklapokkal is szaporodott. Mivel a Vasárnapi Újság, mely eredetileg mint néplap jelent meg, lassanként a műveltebb osztályok lapja lett, 1873-ban megalapította a Képes Napilap népies képes hetilapot, 1877-ben pedig a Világkrónikát s rövid idő alatt e két lap is igen elterjedt. A Vasárnapi Újság társ­lapját, a Politikai Ujdonságok­at a Magyar Gazda czimű mezőgazdasági és kertészeti melléklettel bővítette, a Vasárnapi Újság pedig 1887 óta félhónapi füzetes ki­adásban is megjelent, Képes Folyóirat czímmel. A Vasár­napi Újság terjedelme megkétszereződött s béltartalom és külső kiállítás tekintetében is fokról-fokra emelkedett. Midőn néhai Rudolf trónörökös elhatározta, hogy nagyszabású képes honismertető irodalmi vállalatot indít meg A magyar osztrák monarchia írásban és képben czim­mel, a nagy irodalmi vállalat magyar részének szerkesztője Jókai Mór főszerkesztő mellett Nagy Miklós lett s egy­úttal tagja volt e nagy vállalat összes bizottságainak és igazgató-tanácsának. 1887-ben a leégett Eperjes, Nagy­károly és Toroczkó javára kiadott díszes s­egítségi­ albumot Jókaival és Roskovics Ignáczczal együtt szintén Nagy Miklós szerkesztette. E mellett az írói és hírlapírói körök életében is tevékeny és élénk részt vett. Több évig al­p­elnöke volt az 1880-ban alakult magyar h­írlapírói egye­sületnek, mely egyik főtényezője volt a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézete alapításának. Nagy Miklós szerkesztői munkásságának alig van párja a magyar irodalomban. Szerkesztette a Vasárnapi Újság harmincznyolcz kötetét (évfolyamát), a Képes Folyn­­irat-ból harminczhét kötetet, a­ Politikai Ujdonságok-ból harmincznyolcz kötetet, a Képes Néplapból harminczkét kötetet. A magyar-osztrák monarchia Írásban és képben czímű vállalatból huszonegy kötetet s a Magyarország képekben két kötetét. Harmincznyolcz és fél évi szerkesz­tése alatt alig volt néhány hétig távol Budapesttől s ilyenkor is levelezés utján folytonos érintkezésben maradt a szerkesztőséggel. (Beszélgetés Nagy Dezső dr.-ral.) A mikor Nagy Miklós holttestét elszállították a morgueba, fia Nagy Dezső dr. a következőket mondotta el az öngyilkosság hírére megjelent hirlapíróknak : — Elképzelhetetlen előttem, hogy mi vitte e lépésre szegény atyámat. Ma reggel még, közvetlen szörnyű tettének elkövetése előtt beszélt velem. Nyugodtan, az ő megszokott modorában, a­nélkül, hogy viselkedése csak a legcsekélyebb mértékben elárulta volna, hogy mily szörnyű tervet forral agyában. A­mikor a végzetes lövés eldördült, ő a hálószobában volt, míg én Lengyel dr.-ral az ebédlőben beszélgettem. Eleinte azt hittük, hogy szegény apám elesett és onnan a zaj. Besiettünk a doktorral a szobába és akkor láttam, hogy apám ott fekszik az ágy mellett, véres fejjel, élettelenül. (A jószivü gazda.) Mikszáth Kálmán írta néhány évvel ezelőtt a következőket Nagy Miklós jó szivéről: — Jó szivét, gondosságát és szinte gyerme­­kiesen ártatlan lelkületét egy kis esetre jellemzi. Mikor Nagy János­ utczai házát eladta, meg kellett a házőrző kutyájától is válnia, tehát a kishirdetések útján keresett neki gazdát, a­ki elvállalja. Egy újpesti ember vállalkozott rá. Nagy Miklós mielőtt odaadta, hetekig járt Újpestre s mint egy Sherlock Holmes kutatott az illető gazda előélete után, hogy megállapítsa, olyan ember-e, a­kire a kutyáját rábízhatja? Miután a halomra növekedett adatok kedvezők voltak, Bodri az újpesti emberhez került, de Nagy Miklós ezentúl is kiment minden sátoros ünnepen Újpestre, talán álöltözetben is, s az illető háza körül ólálkodván, leste, hogy a kutya valóban jó kezekre van-e bízva? (Az utolsó napokból.) Nagy Miklós az 1905. év őszét az István-úti szanatóriumban töltötte és ott szénsavas fürdőkkel gyógy­kezeltette súlyos szívbaját. Az 1906. év tavaszi és nyári hónapjaiban a Margitszigeten tartózkodott, míg őszszel néhány hetet Abbáziában töltött el. Utolsó napjaiban majdnem naponként érintkezett Molecz Károlylyal, a Vasárnapi Újság segédszerkesztőjével, a­kit, ha ő maga nem hagy­hatta el a szobát, rendesen magához kéretett. Néhány nappal ezelőtt, Molecz előtt azt a kíván­ságát fejezte ki, hogy elhalálozása esetén, bár­milyen körülmények között is következzék az be, okvetlenül bonczoltassák fel holttestét. Nagy Miklós rendezett anyagi viszonyok között élt és a Nagy János-utczában háza is volt. Nagy Miklós a Kaplony-utcza 9. számú házának első emeletén lakott abban a helyiségben, a­mely hosszú időn át a »Vasárnapi Újság« szerkesztőségi helyisége volt. Lakása három szobából áll, s tipikusan berende­zett szerkesztői otthon. Az előszobából a dolgozó­­­szobába nyílik a bejárat. Egyszerű bútorok : két szekrény, kerevet, ósdi íróasztal, könyvespolcz és semmi egyéb. Nagy Mi­dósnak aligha voltak fény­­űzési hajlamai. Legalább mai fogalmak szerint nem vall fényűzési hajlamra az, hogy tulajdonképpen egész lakása valóságos könyvtár, — a­hol különféle irodalmi munkák — nagyobbára kortörténeti mű­vek — szerteszét hevernek. A középső szobában, a szalonban fogadta vendégeit. Itt is több a könyv, mint a bútordarab. A harmadik szobában tartózko­dott a legszívesebben. Noha ez volt a hálószobája s a másik két szobában értékes, s aprólékos gonddal berendezett íróasztalai voltak,­­ negyvenéves irodalmi és szerkesztői munkásságának gyümölcseit lakásának ebben a helyiségében gyűjtötte össze. Egész idejét nyugalomba vonulása óta azzal töltötte el, hogy irodalmi emlékei között búvárkodott. . .

Next