Az Ujság, 1907. november (5. évfolyam, 259-271. szám)

1907-11-01 / 259. szám

Péntek, november 1. AZ ÚJSÁG meghosszabbításáról szóló indítványa fölött is és keddtől kezdve már naponta öt óra hosszat — délelőtt tíz órától délután háromig — tárgyal­ják az indemnitást. Az indítványra — a­mint a kormánypártok mondják — a horvátok maga­tartása miatt volt szükség.­­ A karlóczai pátriárkaság. Egy újságíró kérdést intézett a karlóczai pátriárkaság dolgá­ban Bogdanovics Luczián budai görög-keleti szerb püspökhöz s Bogdanovics ezeket mondotta : — Az egész szerb egyházra nagy erkölcsi és anyagi kárral jár, ha a pátriárka állását mihama­rább be nem töltik, vagy egy helyettesről nem gon­doskodnak. Most úgy áll a dolog, hogy egyházunk­nak nincs feje, a­mi főképp adminisztratív szem­pontból végtelen kár. Csodálkozom, hogy Wekerle miniszterelnök, kinek államférfim bölcsesége mindig meg szokta találni a helyes megoldást, még ezzel a kérdéssel nem foglalkozott. Elvégre ha nem is akarják most végleg betölteni az állást, legalább egy helyettest kellene kinevezni, a­ki az adminisz­­trácziót vezetheti és ellenőrizheti. Miután a pátriárka egyszersmind a karlóczai szerb egyház­megye püspöke is, ez az egyházmegye most fej nélkül legkisebb belügyeit se tudja elintézni. Nincs például ott most senki, a­ki, ha egy pap nősülni akar, megadhatná a dispenzácziót; nincs, a ki, ha egy pap meghal, az állás új betöltése felől intézkedhetnék. Lehet, hogy azért késik a ki­nevezés, mert a kormány még nincs tisztában a jelölttel. Nagy választás azonban e tekintetben nincs, mert csak a hat magyarországi szerb püs­pök közül kerülhet ki az új pátriárka. Annyi bizo­nyos, hogy legalább is a helyettes még ebben az évben kell hogy kineveztessék.­­ Főispán-változás: Temes megyében a fő­ispán és az alispán között támadt konfliktus, úgy látszik, az alispán győzelmével végződik. Kapdebó Gergely főispán bukását legalább ma a képviselő­­házban a beavatottak befejezettnek mondották. Utódjául Sztojanovics György bárót emlegetik. — Máram­aros megye függetlenségi pártja nevében ma küldöttség járt a kormánynál, hogy segítsen a megyei kormányzaton, mert ez a »régi rendszer« késén van s mindenben a »koalicziós érdekek« ellen cselekszik. A küldöttséget Szökényesdy Mihály, Novák Dániel és Dudits Endre képviselők vezették. Résztvettek benne Papp József dr., a megyei függetlenség párt elnöke, Székelyhidy József dr. és Somogyi Ferencz alelnökök, Barna Fülöp, a huszti függetlenségi párt elnöke, Ekke János, Szay András, Ivancsó László és Egris János lel­készek. Wekerle miniszterelnök kijelentette a kül­döttség előtt, hogy ő és minisztertársai a koalíc­iós együttműködésnek azt az elvét, hogy a pártközi viszonyok kölcsönösen tiszteletben tartassanak, nem is politikai, hanem egyenesen becsületbeli kötelességnek tartják; sem a politikai, sem a magántisztességgel nem lenne megegyező, ha az együttműködés tartama alatt bármely cselekede­tüket úgy intéznék, hogy az az egyik, vagy másik párt kisebbítésére vezessen. Kossuth Ferenczet keresték fel ezután, a­ki a belügyminiszterhez utasította őket. Günther Antalnál és Tóth János államtitkárnál is tisztelegtek meg: kell fizetni a számlákat, a­mik nincsenek ki­fizetve és meg kell hosszabbítani a zálog­­c­édulákat, a­mik lejárnak. Az élet ilyen pikantériákkal fűszerezi mindennap az élők életét. Ezt is meg lehet szokni és az embernek végül már csupa mulatságból fő a feje a sok gondtól. — Ne hallgass rám, kis nő, ha nyomor­ról panaszkodom neked. Ez már az én kedves dalom, a­melyet legszívesebben dudorászok. Még részvétet érzek magam iránt és roppantul sajnálom magamat. Ez is valami. Ezt neked köszönhetem. Eddig el­hagytam magam mel­lett sétálni az életet, de most szaladok utána és belecsimpaszkodom ... És rossznak tartom a kormányt. Aztán eszembe jut hirtelen: — Emlékszel, a­mikor ibolyát szedtünk és az erdőben benéztünk minden odvas fa nyí­lásába ? Aztán leültünk a padra és bevéstem a nevünket. A harkály kopácsolt és valami titkos távirdai ábéczével ezt a mesét kopogta a fülembe : »Volt egyszer egy bolondos fa az erdőben. Megunta, hogy a gyökereit, a melyek táplál­ják és a melyeknek az életet köszönheti, örökké a föld alá rejtse. Nem volt megelégedve vele, hogy a törzse rücskös, csúnya, pondrós. Az sem tetszett neki, hogy a leveleit csak akkor látja és sajnálja, a­mikor már lehullnak. Addig­­addig panaszkodott, míg le nem sújtott rá a villám és kiforgatta gyökerestől. Arra ment egy favágó, meglátta a kidőlt fát, gyorsan darabokra fűrészelte és talyigán hazatolta. Útközben pedig igy beszélt a fához : — Te voltál a legszebb sudár az erdőben. Te rád akartam magamat felakasztani. De a villám megelőzött és most viszlek haza télire, tüzelőnek.C­íme a mese. A tanulságot csak később érti meg az ember. Néha, a mikor már késő. Őférás ülések. — A képviselőház ülése. — Nehéz ott lopni, a­hol a gazda maga is tolvaj. Két napig tartott az indemnitási vita, s lám, az obstrukczióban fogant többség már védekezni kezd az obstrukczió ellen. Ma, a vita harmadik napján már benyújtotta Ugron Gábor a kormány indítványát, hogy az ülése­ket hosszabbítsák meg egy órával. Hétfőn már megszavazzák az ötórás ülé­seket, pedig még tegnap egy paraszthajszálon múlt, hogy kettőkor tíz szál horvát leszavazta az egész képviselőházat. Hiába, a perdita félti legjobban a lányát, hogy rossz útra téved. Esetleg azonban el is adja. A mai ülésen csak egy horvát csinálta az állítólagos obstrukc­iót és két magyar. Bánffy Dezső báró hosszú és nagy beszédet mondott arról, hogy ő is volt miniszterelnök. A Napóleon katonái közül is, a let­él, a jelent felejtette el és csak a múltra emlé­kezik. Bánffy Dezső egyébként nincs bizodalom­­mal a mai kormány iránt. De azért megsza­vazza az indemnitást, a­mely, szerinte, nem bizalom kérdése, hanem országos érdek. Ezért nem is helyes dolog, hogy sok fölösleges dolog­gal elnyújtják a vitát. Különösek az emberek nagyon. Minden­kinek az fölösleges, a­mit más mond. De a­mit ő elmond, az múlhatatlanul szükséges. Az unalmas ülésről a mozgalmasabb fo­lyosóra menekültek a honatyák. S ott akadt vitázni való dolog elég. Az egyik sarokban Vázsonyi Vilmost cse­­pülték és Lengyel Zoltánt, a­miért nagyon agresszíve viselkedtek a bíróság előtt. Szidták őket, mint a bokrot. Természetesen ugyanazok szidták, a­kik néhány hónappal ezelőtt még dicsőítették őket. No de ez természetes. A felemelt kvótát is a kvóta ellenségei fogják megszavazni. Egy másik folyosón Ugron Gábor a nem­zetiségi békét próbálta megkötni Lukács Lászlóval. A beszélgetés a Vajda Sándor ügyéből indult ki. A parlament e száműzöttjét köve­telte vissza a belényesi követ. — Valamit kellene tenni ebben a dolog­ban, — mondotta Lukács László. — A men­telmi bizottság régóta hozza-halasztja a dol­got. Közjogi szempontból is helytelen ez az eljárás, mert a­míg egy képviselő nem vehet részt a parlament tárgyalásán, addig a par­lament csonka. Meg kell tehát sürgetni a mentelmi bizottságot. — A nemzetiségiek úgy viselkednek, — mondotta erre Ugron Gábor — hogy minden szimpátiát elvesztettek. — A románok — felelte Lukács — nem támadják a magyar államegységet, de nem­zetiségi egyéniségüket meg akarják tartani, mert csak így válhatnak hasznára a hazának. Anyanyelvükhöz mindenesetre ragaszkodnak s ha a magyarok nem volnának olyan mereven tartózkodók a románokkal szemben, akkor ez a két szót : oláh izgatás, senki sem ismerné. — A románoknak kellene közeledniük a magyarokhoz — volt Ugrón válasza — és baráti őszinteségüket megmutatniok. A ma­gyarok tudják, hogy a germán és szláv törek­vések között naiv időkben csak a románokra számíthatnak, mert nekik éppen úgy kell tar­taniuk a germán és szláv veszedelemtől, mint nekünk. Egyéniségüktől pedig senki sem akarja megfosztani a nemzetiségeket, csak ne izgassa­nak a magyarság s a magyar állam ellen. Azután egy adomát mondott el Ugron Gábor, annak a jellemzésére, hogy a román nép, kisebb szellemi tulajdonságainál fogva, nem tanul meg nyelveket. Egy szász embernél valahol Brassóban két béres szolgált egyidő­­ben, egy székely és egy oláh. Egy esztendő múlva a székely már tudott németül is, oláhul is. Az oláh pedig megmaradt öt esztendő múlva is oláhnak. — Pedig vehetted észre, — mondja Lukács László — hogy én egészen jól beszélek ma­gyarul. — Mert a te koponyád magyar koponya. Ezt nem tagadhatja senki, még te magad se. — Ha a germán kultúra adhatott nektek egy Wekerlét és egy Günthert, akkor ne saj­náljátok a románságtól ezt a szegény Lukácsot. S most már Lukács visszatért a terembe, hogy szóharczba keveredjék Bánffy Dezsővel. A folyosón pedig az volt az általános érzés, hogy az ellentétek kisebbek lesznek a jövőre. * Az ülés lefolyásáról szóló részletes tudó­sítást itt adjuk . (Az ülések meghosszabbítása.) Justh Gyula elnök jelenti, hogy Ugrón Gábor indítványt adott be a képviselőh­áz üléseinek az indemnitási vita tartamára egy órával való meg­hosszabbítása iránt. Supilo Ferencz : Mért sietnek ? Ugrón Gábor : Mert esztelenül fecsegnek. Supilo Ferencz : Meg akarjuk önöket győzni ! Ugron Gábor : Nem értjük, mit beszélnek ! Elnök az indítvány felett való döntést a legközelebbi ülés végére tűzi ki. (Az indemnitás.) Surmin György horvát nyelven halkan fej­tegeti, hogy bizalmatlan a kormány iránt. Elnök : Tessék hangosabban beszélni, mert így nem értjük ! Hoffmann Ottó : Ha kiabál, se értjük. Nap­lopás az egész ! Surmin György : Thaly Kálmán azért jelen­tette itt ki a kormány iránt a függetlenségi párt bizalmát, mert Wekerle megszelídítette a párt elnökét és az ő révén a független Magyarország néhai h­arc­osait. A magyarok Supilo beszéde alatt azt kiáltották közbe, hogy a rab majd mindent el­intéz. Nem jó volna feszegetni, hogy ez a közbeszó­lás kiknek szólt igazán. A szabadelvű párt győzött a mostani politikában, ha nem is emberei, de esz­méi által. A horvátok az ő törekvéseikben már egy évszázad óta csak a magyarok tanítványai. We­kerle azért vethette szemükre a horvátoknak, hogy csak hat millióval járulnak hozzá az új vasúthoz, mert a vasutak kétszázötvenegy millió bevételé­ből a horvátok semmit sem kapnak s nem részesed­nek a posta jövedelméből sem. Az államadósságokat ellenben nekik is fizetniük kell. Támadja a föld­­mivelési minisztériumot, hogy a horvátországi erdészeti alkalmazottaktól is megköveteli a magyar nyelv tudását s az alkalmazottaknak csak huszonkét százaléka horvát. (Nagy zaj.) Supilo Ferencz : Itt nem lehet beszélni, tessék figyelni ! Elnök : Ne tessék az elnöki jogkörbe avatkozni. Surmin képviselő úr beszéljen legalább is olyan hangon, hogy szavai az elnöki székben is hallha­tók legyenek, különben más szónokot fogok szó­lásra fölhívni. (Helyeslés.) Surmin György beszédét azzal végzi be, hogy nem szavazza meg az indemnitást. (Bánffy és Lukács.) Bánffy Dezső báró Lukács László tegnapi beszédére válaszol. Az indemnitást megszavazza, de nem abból az okból, hogy a kormány iránt bizalommal viseltetik, hanem azért, mert szerinte az indemnitás megszavazása állami érdek, nem pedig bizalmi kérdés. Az ország ex­ lexbe hajtása nem a kormánynak, hanem az országnak árt. A kormány iránt nem viseltetik bizalommal, egy­részt a kormány múltja, másrészt a kiegyezés miatt. Lukács László azt mondotta tegnap róla, hogy ő politikailag kimúlt. Tudja, hogy Lukács és mások az ő politikai föltámadását nem látnák szívesen. Mégis a tegnapi éljenzés azt bizonyítja, hogy vannak itt olyanok is,­ a­kik az ő nemzetiségi .

Next