Az Ujság, 1908. január/2 (6. évfolyam, 14-27. szám)

1908-01-16 / 14. szám

Csütörtök, január 16. AZ TXILÁS Sándor gróf, Vertan Endre és Förster Ottó; pót­tagok : Szász Zsombor, Burdia Szilárd és Kraszo­­jevics György. A bizottság letette a Ház előtt az esküt, ki­vonult az ülésből, a­mely azután az interpellá­­cziókra tért át. Az ítélkezés egyik bizottsági te­remben történt. Csernoch János volt a bizottság elnöke. Hollebronth Géza előadó fejtegette, hogy az adás-vételt a földmivelésügyi kormány kezdemé­nyezte, a kihallgatott szakértők az adás-vételt az ingatlanok értékével egyezőnek állapította meg. Barta Ödön kívánságára felolvasták a becslési jegyzőkönyvet. Mezősi Vilmos kérte Mezőssy ál­lamtitkárt, hogy a dévai csángótelep helyzetéről a­djon felvilágosítást, miután az eladott ingatlan azt a czélt szolgálja, hogy e csángótelep kibővít­­tessék. Mezőssy Béla államtitkár kijelentette, hogy a birtok megvásárlásánál túlfizetésről, az állam közvetlen károsodásáról szó sincs. Teleki Arvéd gróf megjegyezte, hogy ő maga az állam­­vasútnak tíz év előtt holdanként 908 koronáért adott földet, tehát ez a holdanként 900 koronával történt vásárlás reális. A tárgyalás ezzel be is feje­ződött. Az elnök feltette a kérdést, fenforog-e összeférhetetlenségi eset Szentiványi Gábor kép­viselő ügyében. A bizottság­­ ellen 11 szavazattal kimondta, hogy összeférhetetlenségi eset itt nem forog fenn.­­ Az óbudai választás. Az óbudai ellenzék ma este a szentendrei­ úti Schlosser-féle vendéglő­ben tartott szervezkedő gyűlést. László Lajos,­­Szilágyi Károly, Weiss János és Pásztélyi Mihály felhívták a választókat, hogy mentői erősebb csoportokat alkossanak Komjáthy Béla zászlaja alatt. — A zárszámadás. A képviselőház zár­­számadási bizottsága ma délután öt órakor Sziklay Ottó elnöklésével ülést tartott, a­melyen az 1905. év belügyi zárszámadásait tárgyalta. Jelen volt az állami számvevőszék részéről Ra­­kovszky István elnök, a belügyminisztérium ré­széről Bezerédj Viktor államtitkár. Hencz Károly előadó mindenekelőtt többször kifejtett elvi állás­pontját hangoztatja, mely szerint az 1905. év egész kezelése teljesen törvény- és alkotmány­­ellenes, a­miért is általánosságban sem fogadja el az 1905. év zárszámadásait. Ettől az elvi állás­ponttól eltekintve, a részletekben kevesebb vissza­élést tapasztalt, mint az előző kormányok zár­számadásaiban. A részleteknél kérdést intéz a belügyminiszteri államtitkárhoz, várjon ki viselte 1905-ben a főispánok installáczióinak költségeit. Indítványozza ezekre a költségekre vonatkozó összes akták beterjesztését. Bezerédj államtitkár kijelenti, hogy hivatalos tudomása ezen költségek mikénti elszámolásáról nincs, nem tud arról, várjon e főispánok a hivatalos járandóságokon felül élveztek-e külön díjazásokat. A bizottság Hencz Károly indítványára elhatározza ezeknek az akták­nak bekérését. Hencz erre ismerteti a zárszám­adások egyes tételeit, kifogásolja a személyzeti létszám önkényes változtatásait, különösen ki­emeli pedig azt a 12.000 koronás kiadást, a­mely a Magyarország Képes Albuma munka kiadó­­tulajdonosának kezéhez történt államsegély és 80 példány egyenként 100 korona vételára fejé­ben. E kiadási tételt a bizottság kifogásolja. Ezzel az ülés véget ért.­­ A czukor-surtaxe. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délben Széll Kálmán elnöklésével ülést tartott, melyen a czukor-surtaxeról szóló törvényjavaslatot tárgyalták. A kormány részéről Popovics Sándor államtitkár volt jelen. Hoitsy Pál előadó ismerteti a javaslatot. Teleki Arvéd gróf azt mondja, hogy a magyar czukoripar ked­vezőtlen helyzetbe jut az által, hogy Ausztriában a czukoradót 8 koronával leszállították és hogy át fognak csempészni czukrot Magyarországba. Kérdi, nem lehetne-e Magyarországon is a czukor­adót leszállítani. Nagy vita indult meg azután, a­melynek során Popovics Sándor államtitkár és Széll Kálmán, a bizottság elnöke kifejtették, hogy az adótételi szükség azzal fog kiegyenlíttetni, hogy az átutalási eljárásnál számba veszik. A­mi a csempészetet illeti, arra nézve a kormány hatá­lyos intézkedéseket fog tenni, hogy meggátolja azt. A c­ukoradóra vonatkozólag Popovics állam­titkár azt mondotta, hogy azt belátható időn belül leszállítani nem lehet, mert­­a fokozódó szük­ségletek ezt nem engedik meg. A pénzügyi bizott­ságnak a kormány kölségvetését­ kisérő jelentései kérdések és feleletek. — A képviselőház ülése. — A­mivé az interpelláló jog az újabb par­lamenti rendszerben fajult, az már tisztára humor. A kérdések kilencz­tizedrésze olyan, hogy akár felelni se kellene rájuk, egyfelől mert a kérdés csakis arra való (többnyire meg is volt rendelve), hogy a válaszadó for­mát találjon az elkészített válasz elmondására. De a hátralévő egytized ! Az csak fon­tos ? Abban csak benne van az interpelláló jog diadala ? Hogyne. Ez az egytized valóban a fontos, aktuális, égető kérdéseket szokta felölelni. Ez az egytized teszi azokat a kérdéseket, a­mik minden ember ajakán lebegtek, csak éppen egy képviselő kell hozzá, hogy elmondja. Ámde erre az egytized kérdésre a minisz­terek nem szoktak felelni. Hever, hever a kér­dés a fiókokban napokig, hetekig, hónapokig, a­míg elvész az érdekessége, az aktualitása, a fontossága. S a­mikor már mindenki elfelejtette, a­mi­kor már senki se törődik vele, a­mikor már minden mindegy, akkor jön egy szép napon a miniszter s felel rá. Akkor meg már szívesen elengednők. Egy egész sereg interpelláczió volt soron ma is. Kettő a fontosak közül való. Azokra nem jött érdemleges válasz. Egy a megrendel­tek seregéből való. Arra az előre megbeszélt válasz hangzott el. Legérdekesebb volt mégis az a négy, a­­mit el se mondottak. A h­ázszabályrevízióról való kérdést és feleletet más helyütt közöljük. Itt csak egy momentumot ragadunk ki az igazmondó mi­niszterelnök válaszából. Az igazmondó miniszterelnök így nyilat­kozott : — A házszabályrevízió dolgába a kor­mány nem akar kezdeményezően befolyni. Azt az elnök indítja meg és a pártközi kon­­ferenczia csinálja. De öt sorral alább maga vallja be, hogy a belügyminiszter már régebben kimondotta a junku­mot a választói jog kiterjesztése és a házszabályok módosítása között. Tehát csakugyan nem a kormány kezde­ményezte ? Ezek az urak még tréfából se mondanak igazat.* A mai ülésről szóló részletes tudósítást egyébként itt közöljük . (Harmadik olvasás, inkompatibilitás.) Justh Gyula elnök felolvastatja a tegnap­előtt elfogadott kiegyezési, külkereskedelmi és vic­inális törvényjavaslatokat, melyeket a Ház most már harmadszori olvasásban is elfogad, — ezután a holnapi ülés napirendjére kitűzi a brüsz­­szeli egyezményhez tartozó pótegyezményt. (Fel­kiáltások : Sovány napirend.) Kisorsolja fél órai szünet után az összeférhetetlenségi ítélő­bizottság tagjait Szentiványi Gábor ügyében s következik az interpellácziók során a házszabálykérdés,­­ a­miről másutt referálunk. (Az adóreform.) Visontai Soma mivel úgy látja, hogy az adó­javaslatok ellen izgatás indult meg, sőt az a hír is el van terjedve, hogy a pénzügyminiszter ezeket a javaslatokat vissza akarja vonni, kérdi a minisz­terelnököt mint pénzügyminisztert, szándékozik-e az adó­javaslatokat a képviselőházban tárgyal­tatni, vagy pedig tekintettel arra, hogy igen sok oldalon panaszok merültek fel, hogy a javaslatok ankét tartása nélkül terjesztettek a képvieslőház elé, a felmerült kívánalmak figyelembevételével szándékozik-e a javaslatokat átdolgoztatni; to­vábbá hogy miután aggályok merültek fel arra nézve, hogy az adóreform következtében jelenté­keny adóemelés előtt áll az ország és különösen a kereskedelmi és ipari osztályok adóterhei fogná­nak növekedni, biztosítékokat nyújt­hat-e a pénz­ügyminiszter az iránt, hogy javaslatai alapján az adóterhek növekedni nem fognak? Wekerle Sándor miniszterelnök kijelenti, hogy a javaslatokat visszavonni esze ágában sincs, sőt mindent elkövet, hogy azok mielőbb törvényerőre emelkedjenek. Két javaslatot terjesztett be, ezek­nek egyike átmeneti természetű, a­melynek lényege a másodosztályú kereseti adó átmeneti mérsék­lésére irányul; a másik javaslat p­edig a tulajdon­képpeni átfogó, organikus egészet képező adó­reform. 1893-ban terjesztette a Ház elé az adó­reform alapelveit, azóta bírói működése alatt folyton foglalkozott ezekkel a javaslatokkal s így az az itt-ott felhangzó vád, mintha a mostani javaslat hevenyészve készült volna, teljesen alap­talan. 1894-ben tartottak egy ankétet, de ez magának a javaslatnak részleteivel nem foglal­kozott. Az ankétezéstől eredményt most se várt, azért is mellőzte ezt. Előterjesztette a javaslato­kat, mert azt tartotta, — és ezen feltevése valóra is vált — hogy h­a ezen javaslatok nyilvánosságra kerülnek, az érdekeltek majd megteszik a maguk észrevételeit. A­hol egy átfogó adóreformot inau­­guráltak, ott egyszerre sok adóügyi tudós kelet­kezett, a­kik száz meg száz kifogást tettek az adó­reform ellen. Az első kifogás az szokott lenni, hogy a javaslat nem időszerű. Ő olyan gazdasági viszonyokat nem képzel, hogy azt mondja, hogy egy adójavaslat nem időszerű. Akkor sohasem lesz időszerű, ha arra várunk, hogy egyes átmeneti bajok fel ne merüljenek. Ezek a bajok elsimulnak akkorra, a­mikor életbe fog lépni a javaslat. Van­nak az előterjesztett javaslatnak egyes pontjai, a­melyek esetleg módosítás alá vonhatók, mert a felmerülő kívánalmak elől sehol sem lehet az adóreform keresztülvitelénél tökéletesen elzárkózni. Lényeges pontjaiban azonban a reform nem vál­­tozhatik. A felmerült kívánalmak közül azok, a­melyeknek jogosultságát egyes esetekben elismer­jük, könnyen keresztül lesznek vihetők, a­mennyi­ben méltányosak. Miután az államháztartásnak rendezettségét meg kell óvnunk, azt, hogy az állam nélkülözze a hozadéki adókat, egyszerűen lehetetlennek tartja. De rejtett vagy nem rejtett adóemelésről itt nincs szó. Az adóreformnál, főleg a progresszív adózás terén eddig rendszerint a középjö­vedelem terheltetett meg jobban. Éppen azért, hogy az adóreformnak ezen általánosan kifogásolt hatása minálunk ne nyilvánuljon, a tehernek jelentékeny részét az államkincstár jöve­delmeire tette rá a javaslat és az adóterhek csök­kenése végett azokat a pótkivetéseket is, a­melye­ket az átmeneti időre hozott javaslatba. Egészé­ben azt a dispozíc­iót vette föl, hogy az állam­kincstárnak mai jövedelmét meghaladó többletek ne az államkincstár javára essenek, még részben se essenek a javára, hanem az adóterhek könnyí­tésére és elsősorban a kis összegben felvett lét­minimum emelésére fordíttassanak. Megjegyzi azonban, hogy igen jól szituált államokban még kisebb létminimumok vannak, mint nálunk. A mi adótörvényünkben az adóm­eg­­állapítások az érdekeltek hozzájárulásával történ­nek és az önadóztatásnak elve olyan tág keretben megvalósítva, mint a mostani javaslat czélozza, egyetlen európai adótörvényhozásban sincsen. Az önadóztatás, helyesebben az, hogy nem az állam­­kincstár közegei, hanem részint az illető adózók köréből választott, részint az autonómia köréből való közegek, közigazgatási bizottságok, adóügyi bizottságok járnak el a kérdés körül a javaslatban, annyira meg van valósítva, hogy ennek párját egyetlen európai adórendszerben sem találjuk és ebben van a biztosíték a szertelen adóemelések el­len. A földbirtokosok azt mondják, hogy túlságosan kedvezők az ipar- és kereskedelemre, az iparosok és kereskedők pedig most panaszokkal lépnek fel, hogy milyen terhes lesz az adózás és hogy verseny­­képességüket megrontja. Akkor, a­mikor a tőke­­kamatadónak kulcsát tízről öt, három és két szá­zalékra akarja leszállítani, a­midőn a betéti adót, a­mely éppen a versenyképességnél jön figyelembe, felére szállítja, adófelemelésről beszélni, azt hiszi, nem lehet. A nemfizetők osztályai vonulnak itt fel (Felkiáltások : Úgy van! Úgy van!) és különböző ürügyek alatt igyekeznek az adóterheket maguktól elhárítani, tovább kitolni az adózást. Egy elvet meg kell valósítanunk, azt, hogy az adózás alól jogtalanul elvont jövedelmeket adózás alá vonjuk, bármilyen zajjal, bármilyen lármával lépjenek is fel; és azt a másik utat, hogy az ekként előálló jövedelmi többletet még a kincstár által hozott áldozatokkal együtt az alsóbb rétegek terheinek könnyítésére fordítsuk. (Élénk helyeslés.) Visontai Soma : Tudomásul veszi a miniszter­elnök válaszát­ is kiemelik, hogy fokozódó szükségleteink vannak, hogy a c­ukorfogyasztás Magyarországon emel­kedett és 1901-től 1906-ig 47 százalék emelkedést tüntet föl. 3

Next