Az Ujság, 1908. január/2 (6. évfolyam, 14-27. szám)
1908-01-16 / 14. szám
Csütörtök, január 16. AZ TXILÁS Sándor gróf, Vertan Endre és Förster Ottó; póttagok : Szász Zsombor, Burdia Szilárd és Kraszojevics György. A bizottság letette a Ház előtt az esküt, kivonult az ülésből, amely azután az interpellácziókra tért át. Az ítélkezés egyik bizottsági teremben történt. Csernoch János volt a bizottság elnöke. Hollebronth Géza előadó fejtegette, hogy az adás-vételt a földmivelésügyi kormány kezdeményezte, a kihallgatott szakértők az adás-vételt az ingatlanok értékével egyezőnek állapította meg. Barta Ödön kívánságára felolvasták a becslési jegyzőkönyvet. Mezősi Vilmos kérte Mezőssy államtitkárt, hogy a dévai csángótelep helyzetéről adjon felvilágosítást, miután az eladott ingatlan azt a czélt szolgálja, hogy e csángótelep kibővíttessék. Mezőssy Béla államtitkár kijelentette, hogy a birtok megvásárlásánál túlfizetésről, az állam közvetlen károsodásáról szó sincs. Teleki Arvéd gróf megjegyezte, hogy ő maga az államvasútnak tíz év előtt holdanként 908 koronáért adott földet, tehát ez a holdanként 900 koronával történt vásárlás reális. A tárgyalás ezzel be is fejeződött. Az elnök feltette a kérdést, fenforog-e összeférhetetlenségi eset Szentiványi Gábor képviselő ügyében. A bizottság ellen 11 szavazattal kimondta, hogy összeférhetetlenségi eset itt nem forog fenn. Az óbudai választás. Az óbudai ellenzék ma este a szentendrei úti Schlosser-féle vendéglőben tartott szervezkedő gyűlést. László Lajos,Szilágyi Károly, Weiss János és Pásztélyi Mihály felhívták a választókat, hogy mentői erősebb csoportokat alkossanak Komjáthy Béla zászlaja alatt. — A zárszámadás. A képviselőház zárszámadási bizottsága ma délután öt órakor Sziklay Ottó elnöklésével ülést tartott, amelyen az 1905. év belügyi zárszámadásait tárgyalta. Jelen volt az állami számvevőszék részéről Rakovszky István elnök, a belügyminisztérium részéről Bezerédj Viktor államtitkár. Hencz Károly előadó mindenekelőtt többször kifejtett elvi álláspontját hangoztatja, mely szerint az 1905. év egész kezelése teljesen törvény- és alkotmányellenes, amiért is általánosságban sem fogadja el az 1905. év zárszámadásait. Ettől az elvi állásponttól eltekintve, a részletekben kevesebb visszaélést tapasztalt, mint az előző kormányok zárszámadásaiban. A részleteknél kérdést intéz a belügyminiszteri államtitkárhoz, várjon ki viselte 1905-ben a főispánok installáczióinak költségeit. Indítványozza ezekre a költségekre vonatkozó összes akták beterjesztését. Bezerédj államtitkár kijelenti, hogy hivatalos tudomása ezen költségek mikénti elszámolásáról nincs, nem tud arról, várjon e főispánok a hivatalos járandóságokon felül élveztek-e külön díjazásokat. A bizottság Hencz Károly indítványára elhatározza ezeknek az aktáknak bekérését. Hencz erre ismerteti a zárszámadások egyes tételeit, kifogásolja a személyzeti létszám önkényes változtatásait, különösen kiemeli pedig azt a 12.000 koronás kiadást, amely a Magyarország Képes Albuma munka kiadótulajdonosának kezéhez történt államsegély és 80 példány egyenként 100 korona vételára fejében. E kiadási tételt a bizottság kifogásolja. Ezzel az ülés véget ért. A czukor-surtaxe. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délben Széll Kálmán elnöklésével ülést tartott, melyen a czukor-surtaxeról szóló törvényjavaslatot tárgyalták. A kormány részéről Popovics Sándor államtitkár volt jelen. Hoitsy Pál előadó ismerteti a javaslatot. Teleki Arvéd gróf azt mondja, hogy a magyar czukoripar kedvezőtlen helyzetbe jut az által, hogy Ausztriában a czukoradót 8 koronával leszállították és hogy át fognak csempészni czukrot Magyarországba. Kérdi, nem lehetne-e Magyarországon is a czukoradót leszállítani. Nagy vita indult meg azután, amelynek során Popovics Sándor államtitkár és Széll Kálmán, a bizottság elnöke kifejtették, hogy az adótételi szükség azzal fog kiegyenlíttetni, hogy az átutalási eljárásnál számba veszik. Ami a csempészetet illeti, arra nézve a kormány hatályos intézkedéseket fog tenni, hogy meggátolja azt. A cukoradóra vonatkozólag Popovics államtitkár azt mondotta, hogy azt belátható időn belül leszállítani nem lehet, merta fokozódó szükségletek ezt nem engedik meg. A pénzügyi bizottságnak a kormány kölségvetését kisérő jelentései kérdések és feleletek. — A képviselőház ülése. — Amivé az interpelláló jog az újabb parlamenti rendszerben fajult, az már tisztára humor. A kérdések kilencztizedrésze olyan, hogy akár felelni se kellene rájuk, egyfelől mert a kérdés csakis arra való (többnyire meg is volt rendelve), hogy a válaszadó formát találjon az elkészített válasz elmondására. De a hátralévő egytized ! Az csak fontos ? Abban csak benne van az interpelláló jog diadala ? Hogyne. Ez az egytized valóban a fontos, aktuális, égető kérdéseket szokta felölelni. Ez az egytized teszi azokat a kérdéseket, amik minden ember ajakán lebegtek, csak éppen egy képviselő kell hozzá, hogy elmondja. Ámde erre az egytized kérdésre a miniszterek nem szoktak felelni. Hever, hever a kérdés a fiókokban napokig, hetekig, hónapokig, amíg elvész az érdekessége, az aktualitása, a fontossága. S amikor már mindenki elfelejtette, amikor már senki se törődik vele, amikor már minden mindegy, akkor jön egy szép napon a miniszter s felel rá. Akkor meg már szívesen elengednők. Egy egész sereg interpelláczió volt soron ma is. Kettő a fontosak közül való. Azokra nem jött érdemleges válasz. Egy a megrendeltek seregéből való. Arra az előre megbeszélt válasz hangzott el. Legérdekesebb volt mégis az a négy, amit el se mondottak. A házszabályrevízióról való kérdést és feleletet más helyütt közöljük. Itt csak egy momentumot ragadunk ki az igazmondó miniszterelnök válaszából. Az igazmondó miniszterelnök így nyilatkozott : — A házszabályrevízió dolgába a kormány nem akar kezdeményezően befolyni. Azt az elnök indítja meg és a pártközi konferenczia csinálja. De öt sorral alább maga vallja be, hogy a belügyminiszter már régebben kimondotta a junkumot a választói jog kiterjesztése és a házszabályok módosítása között. Tehát csakugyan nem a kormány kezdeményezte ? Ezek az urak még tréfából se mondanak igazat.* A mai ülésről szóló részletes tudósítást egyébként itt közöljük . (Harmadik olvasás, inkompatibilitás.) Justh Gyula elnök felolvastatja a tegnapelőtt elfogadott kiegyezési, külkereskedelmi és vicinális törvényjavaslatokat, melyeket a Ház most már harmadszori olvasásban is elfogad, — ezután a holnapi ülés napirendjére kitűzi a brüszszeli egyezményhez tartozó pótegyezményt. (Felkiáltások : Sovány napirend.) Kisorsolja fél órai szünet után az összeférhetetlenségi ítélőbizottság tagjait Szentiványi Gábor ügyében s következik az interpellácziók során a házszabálykérdés, amiről másutt referálunk. (Az adóreform.) Visontai Soma mivel úgy látja, hogy az adójavaslatok ellen izgatás indult meg, sőt az a hír is el van terjedve, hogy a pénzügyminiszter ezeket a javaslatokat vissza akarja vonni, kérdi a miniszterelnököt mint pénzügyminisztert, szándékozik-e az adójavaslatokat a képviselőházban tárgyaltatni, vagy pedig tekintettel arra, hogy igen sok oldalon panaszok merültek fel, hogy a javaslatok ankét tartása nélkül terjesztettek a képvieslőház elé, a felmerült kívánalmak figyelembevételével szándékozik-e a javaslatokat átdolgoztatni; továbbá hogy miután aggályok merültek fel arra nézve, hogy az adóreform következtében jelentékeny adóemelés előtt áll az ország és különösen a kereskedelmi és ipari osztályok adóterhei fognának növekedni, biztosítékokat nyújthat-e a pénzügyminiszter az iránt, hogy javaslatai alapján az adóterhek növekedni nem fognak? Wekerle Sándor miniszterelnök kijelenti, hogy a javaslatokat visszavonni esze ágában sincs, sőt mindent elkövet, hogy azok mielőbb törvényerőre emelkedjenek. Két javaslatot terjesztett be, ezeknek egyike átmeneti természetű, amelynek lényege a másodosztályú kereseti adó átmeneti mérséklésére irányul; a másik javaslat pedig a tulajdonképpeni átfogó, organikus egészet képező adóreform. 1893-ban terjesztette a Ház elé az adóreform alapelveit, azóta bírói működése alatt folyton foglalkozott ezekkel a javaslatokkal s így az az itt-ott felhangzó vád, mintha a mostani javaslat hevenyészve készült volna, teljesen alaptalan. 1894-ben tartottak egy ankétet, de ez magának a javaslatnak részleteivel nem foglalkozott. Az ankétezéstől eredményt most se várt, azért is mellőzte ezt. Előterjesztette a javaslatokat, mert azt tartotta, — és ezen feltevése valóra is vált — hogy ha ezen javaslatok nyilvánosságra kerülnek, az érdekeltek majd megteszik a maguk észrevételeit. Ahol egy átfogó adóreformot inauguráltak, ott egyszerre sok adóügyi tudós keletkezett, akik száz meg száz kifogást tettek az adóreform ellen. Az első kifogás az szokott lenni, hogy a javaslat nem időszerű. Ő olyan gazdasági viszonyokat nem képzel, hogy azt mondja, hogy egy adójavaslat nem időszerű. Akkor sohasem lesz időszerű, ha arra várunk, hogy egyes átmeneti bajok fel ne merüljenek. Ezek a bajok elsimulnak akkorra, amikor életbe fog lépni a javaslat. Vannak az előterjesztett javaslatnak egyes pontjai, amelyek esetleg módosítás alá vonhatók, mert a felmerülő kívánalmak elől sehol sem lehet az adóreform keresztülvitelénél tökéletesen elzárkózni. Lényeges pontjaiban azonban a reform nem változhatik. A felmerült kívánalmak közül azok, amelyeknek jogosultságát egyes esetekben elismerjük, könnyen keresztül lesznek vihetők, amennyiben méltányosak. Miután az államháztartásnak rendezettségét meg kell óvnunk, azt, hogy az állam nélkülözze a hozadéki adókat, egyszerűen lehetetlennek tartja. De rejtett vagy nem rejtett adóemelésről itt nincs szó. Az adóreformnál, főleg a progresszív adózás terén eddig rendszerint a középjövedelem terheltetett meg jobban. Éppen azért, hogy az adóreformnak ezen általánosan kifogásolt hatása minálunk ne nyilvánuljon, a tehernek jelentékeny részét az államkincstár jövedelmeire tette rá a javaslat és az adóterhek csökkenése végett azokat a pótkivetéseket is, amelyeket az átmeneti időre hozott javaslatba. Egészében azt a dispozíciót vette föl, hogy az államkincstárnak mai jövedelmét meghaladó többletek ne az államkincstár javára essenek, még részben se essenek a javára, hanem az adóterhek könnyítésére és elsősorban a kis összegben felvett létminimum emelésére fordíttassanak. Megjegyzi azonban, hogy igen jól szituált államokban még kisebb létminimumok vannak, mint nálunk. A mi adótörvényünkben az adómegállapítások az érdekeltek hozzájárulásával történnek és az önadóztatásnak elve olyan tág keretben megvalósítva, mint a mostani javaslat czélozza, egyetlen európai adótörvényhozásban sincsen. Az önadóztatás, helyesebben az, hogy nem az államkincstár közegei, hanem részint az illető adózók köréből választott, részint az autonómia köréből való közegek, közigazgatási bizottságok, adóügyi bizottságok járnak el a kérdés körül a javaslatban, annyira meg van valósítva, hogy ennek párját egyetlen európai adórendszerben sem találjuk és ebben van a biztosíték a szertelen adóemelések ellen. A földbirtokosok azt mondják, hogy túlságosan kedvezők az ipar- és kereskedelemre, az iparosok és kereskedők pedig most panaszokkal lépnek fel, hogy milyen terhes lesz az adózás és hogy versenyképességüket megrontja. Akkor, amikor a tőkekamatadónak kulcsát tízről öt, három és két százalékra akarja leszállítani, amidőn a betéti adót, amely éppen a versenyképességnél jön figyelembe, felére szállítja, adófelemelésről beszélni, azt hiszi, nem lehet. A nemfizetők osztályai vonulnak itt fel (Felkiáltások : Úgy van! Úgy van!) és különböző ürügyek alatt igyekeznek az adóterheket maguktól elhárítani, tovább kitolni az adózást. Egy elvet meg kell valósítanunk, azt, hogy az adózás alól jogtalanul elvont jövedelmeket adózás alá vonjuk, bármilyen zajjal, bármilyen lármával lépjenek is fel; és azt a másik utat, hogy az ekként előálló jövedelmi többletet még a kincstár által hozott áldozatokkal együtt az alsóbb rétegek terheinek könnyítésére fordítsuk. (Élénk helyeslés.) Visontai Soma : Tudomásul veszi a miniszterelnök válaszát is kiemelik, hogy fokozódó szükségleteink vannak, hogy a cukorfogyasztás Magyarországon emelkedett és 1901-től 1906-ig 47 százalék emelkedést tüntet föl. 3