Az Ujság, 1908. február/1 (6. évfolyam, 28-41. szám)

1908-02-06 / 33. szám

Csütörtök, február 6. _________AZ Ú­JSÁG_________ Szikidés. — Ashmore Russan. — Nem volt ugyan szép tőle, de Bading bankár jogosítva érezte magát rá, s rálépett a leánya kézitáskájából kihulló levélre. — Kár minden kérésért, az én beleegyezésem­mel nem fogsz ahhoz a naplopó pazarlóhoz menni. — Frank Maybe­n nem az, — monda a leány. — Azt mondod, naplopó, pedig a legkitűnőbb soffőr és kricket-játékos. — Éppen ez az, hogy játszik. A te férjednek dolgoznia kell, s mivel nincs fiam, majdan neki kell helyemet elfoglalni a bankban, de nem azért, hogy tönkretegye ... Dolgom van, kérlek, hagyj magamra. Alig hogy Bading egyedül volt, boszos mosol­­­­lyal vette föl a levelet, melyben ez állt : »Kedves Bessie! A házassági beleegyezést megkaptam, nemkülönben a te­xtiládédat és kézi­táskádat. Pont kilenczkor a Dean-utcza sarkán várlak új automobilommal. Minden elő van ké­szítve, tízkor Northbeigben lehetünk s fél tizen­egykor már házasok vagyunk. Frank.« A bankár órájára nézett. Háromnegyed kilencz volt. Átöltözködött s a rendezvéns helyére sietett. Az automobil már ott állt. Mayhew nyomban fölismerte az öreg urat, egy pillanatig tétovázott, azután szorosan mellé hajtatott. — Jó reggelt Mr. Bading — monda teljesen elfogulatlanul. Épp az új kocsimat próbálom. Tetszik önnek ? .— Nem értek hozzá — monda a bankár gú­nyosan. — Nem igen van időm ilyesmire. Ma reggel azonban kivételesen tehetek egy kis sétát. S fölült a fiatal­ember mellé. — Félek, hogy nem ismeri az automobilozás veszedelmeit. Még nem próbáltam ki a gépet. — Mivel leányom többször beszélte, hogy ön mily kitűnő soffőr, teljesen önre bízom magamat. Kár, hogy leányom nincs itt. — Jó volna pedig. De ebben az öltözetben nem jöhet velem. Vegyen melegebb kabátot és sipkát. — Hagyja csak. De az automobil akkorára már megindult s két percz múlva dohogva állt meg Bading lakása előtt. Frank óvatosan kihajolt az ablakon s észre­vette Bessiet utiruhában. úgy számított, hogy mig Bading átöltözködik, megszökhetnek. De Bading is ravasz volt, a kapualjban megnyomta a házitelefon gombját, az inassal lehozatta ruháit, s lent öltözködött át. — Mindennek vége — gondolá a fiatal­ember, míg Bading gúnyos mosolylyal ült vissza mellé. No de legalább nem viszi el büntetlenül, hogy a tervezett szöktetést megakadályozta. Frank őrü­letes gyorsasággal rohant el. A kocsi ugrált, mint a bolond. Bading feltörte a gallérját, de az éles szél és eső mégis belevert a nyakába. — Lassabban, Mayhew. Ha így folytatja, inkább kiszállok. ■— Nem lehet a kocsit megállítani mindaddig, míg a benzin el nem fogy. Keresztülvágtattak egy falun. A rendőrök rájuk kiabáltak, utánuk futottak, s mivel nem érték el, a távíróhoz siettek, hogy a legközelebbi állo­másra sürgönyözzenek. Félóra múlva Bading Frank fülébe ordította : — Meddig fog meg a benzin tartani ? — Nem tudom. A kocsi uj. Talán Skócziáig megyünk. Hol is vagyunk most tulajdonképpen ? — Stannsthoope mellett, a szülőföldem köze­lében — monda a bankár komoran. Félt, hogy a faluban a nagy sebesség d­aczára is fölismerik s a rendőrség megbünteti. Mayhew, a­kinek eszébe jutott, hogy a stan­­nithoope törzsüzlet is a szerelmese apjáé, s mivel boszuja is ki volt már elégítve, elhatározta, hogy az automobillal közvetlenül a bank bejárata előtt áll meg. Franknak jól kellett fékeznie, mert a fő­­utczában egyszerre csak egy zajongó tömeggel állt szemben, mely egy épület felé hömpölygött. Az épületen nagy arany betűkkel ez állt: »Bading bankja.« — Valami nincs rendén! — kiáltott az öreg elcsodálkozva. Mayhew bólintott s a mennyire a tömegtől lehetett, előretörtetett. Biding kiugrott a kocsi­ból s egy tiszteletreméltó, de mód felett izgatott urnák szinte a nyakába esett, ki egy csomó táv­iratot lobogtatott a kezében. — Hála Isten, hogy megérkezett, sir. Leg­alább is tizenhét táviratot küldtem önhöz s egyre sem kaptam választ. — Mi a baj ? — Rohamot intéznek a bank ellen, a helyi lap egy megjegyzése folytán. A pénztáros még legfölebb fél óráig folytathatja a visszafizetést. Rading keresztültörte magát az ajtóig, hol egy rendőr állt őrt. — Polgártársaim, itt vagyok, hogy meg­mondjam önöknek, miszerint a bankot nem fenye­geti semmi veszély. Mindenki a legutolsó fillérig ki lesz elégítve. — A pénzünket akarjuk, — mondá száz hara­gos hang — s ha nem kapjuk vissza, kő kövön nem marad. A bankban a két pénztárnok izzadva dolgo­zott. A bankár csak futó pillantást vetett rájuk s az üzletvezető szobájába ment, ki lázasan küldötte a sürgönyöket. — Mennyi pénz volt ma reggel a bankban ? — kérdezte minden köszönés nélkül. — Huszonötezer font sterling. — Mennyi van még?­­ — Körülbelül háromezer font. — Meddig lesz elég? — Még vagy húsz perczig. — Táviratozott Londonba s ügynökeinkhez? — Még kora reggel? Az ön utasításaira vár­nak. Ha a rendes időben a bankban lett volna, a tizenkétórai vonattal elegendő összeget kaphat­tunk volna. Most nem lehet itt 3 óra előtt. Ötven­ezer fontra van szükségünk. A főnök a homlokát törülgette. — Helyes. Fizessenek, a­meddig lehet, s az­­után zárjanak, mig a három órai gyorsvonat meg­érkezik. S leült, hogy táviratot fogalmazzon. A prokurista elhalványult. — Nem lehetne semmit sem tenni a tömeg lecsendesitésére ? Be fogják törni az ajtót, gyúj­togatni s rabolni fognak. — Hadd gyújtogassanak s hadd raboljanak mondá­boszosan. Azután szelidebben hozzátette : — Majd meglátjuk, hogy mit lehet tenni. A tömeg már annyira betódult, hogy Bading alig állhatott a lábán. Egy székre állt föl s onnan kiáltott a haragos tömegre. — A banknak elég pénze van, hogy mind­nyájatokat kifizessen — mondá nekik. — Ha még tízszer annyian volnátok is, tette hozzá valaki. Frank volt, a­ki ököllel, könyökkel tört magá­nak s egy csapat rendőrnek utat. Két rendőr egy óriás ládát hurczolt (a Bessiét, mely az automobil mögött volt elhelyezve de Bading nem vette észre), más két rendőr kivont karddal kisérte, azután ismét fegyveres rendőrök következtek, kik egy kisebb bőröndöt s egy kézitáskát vittek. Frank fölugrott a fizetőasztalra. — Csend ! Hallgassatok rám ! Egyetlen pennyt sem fizetnek ki, ha észre nem tértek! Takarod­jatok ki s jöjjetek be kettesben, a mint illik, ne úgy, mint egy vad csűrbe. Ne fizessen addig, mig ez a banda kint nincs, — mondá a pénztárnoknak. A nagy ládának s kisebb kézitáskának csodá­latos varázsa volt. A tágas helyiség öt percz alatt kiürült s a tömeg szétoszlott. Hiszen maguk látták, hogy a ládában mennyi pénzt hoztak a bankba. Az ajtónál Mayhew állt őrt. — Kettő ki, kettő be. A legelsőnek, ki nem engedelmeskedik, összetöröm a csontjait. Előre emberek. Ha nem siettek, négy óra is lesz, mire a pénzetek megkapjátok. Tehát csak gyorsan, gyorsan, a pénzetek vár rátok. De csak egy ideges vén asszony s egy bérlő jött be a pénztárszobába, más senki. A rendőrség eltávozott. Frank látván, hogy már nincs több tennivaló, bement a magánirodába, Mr. Bading a nagy ládán ült s nevetett. Fölkelt , erősen megszorította a fiatal­ember kezét. — Roppant okos ötlet volt magától, May­hew. Köszönöm. Nem szükséges kérdeznem, hogy miféle utikészletek vannak ebben a ládában, mert láttam a láda monogrammját. Mivel a hatóságtól már megvan a házassági engedélye, én sem akarom megtagadni tovább az enyémet. Isten nevében, legyen boldog az én Bessiemmel. Magában pedig azt gondolta: — A ficzkó bebizonyította, hogy több esze van, mint gondoltam, s leányom tudja, hogy mit csinál. ___________________________15_ IMNEI-OIHAH: A franczia-porosz háború hős asszonyai. Francziaországban mozgalom indult meg, hogy az 1870/71-iki háború ismeretes és névtelen hős asszonyainak együttes emlékszobrot emeljenek. A »Petit Párisien« ez alkalomból a következőknek emlékét örökíti meg : Lix k. a. Nompatelizenél úgy harczolt, mint a legbátrabb katona, Laurin- Dutailley asszony Frescheweilernél pusztította a poroszt biztos lövéseivel, Jarrethout mama pedig, a chateauduni markotányosné Chateaudunban tüntette ki magát. Dodu kisasszonyt, kit majd­nem agyonlőttek, mert német sürgönyöket fogott el, utánozta Biard postakezelőnő, ki álöltözetben vitte a fölfogott táviratokat a francziáknak, Weick k. a. pedig a franczia tábornokokat a német hadak megérkezéséről értesítette. Bonnemire asz­­szony Pária ostroma alkalmával keresztültört a poroszok vonalán, s mikor elfogták, megsemmisí­tette a rábízott sürgönyöket. Imperb asszony titkos sürgönyökkel be tudott jutni a körülzárt Metzbe. A háború legfiatalabb hőse valószínűleg Laurentine Proust, egy chateauduni faczipőcsináló 17 éves leánya volt, ki 12 éves öcscsével rettenth­e­­tetlenül hordta a lőszert a sánczokhoz a katonák számára. Egy fáradt golyó a hajába is tévedt. Nagy hős volt Saint-Guilhem asszony is, egy öreg nő, ki Janvillenél a tábori kórház élén állt s a patay-i csata után alaposan lepocskondiázott egy német tisztet, a ki a súlyosan sebesült foglyokat továbbgyaloglásra akarta kényszeríteni.­tt A pisai Campo Santo veszedelme. A római »Tribuna« szerint a pisai Campo Santo-ban Benozzo Gozzoli festményeiből a szél és időjárás 60 méter hosszúságú freskót tönkretett. Ha azonnal nem védekeznek a további pusztulás ellen, a pisai temető freskói ugyanarra a sorsra jutnak, mint Leonardo da Vinci »Utolsó vacsorá«-ja.­tt A pipázó-szoba elnöke. Furcsa választás lesz a legközelebbi napok valamelyikén a párisi Bourbon-palotában, vagyis a franczia képviselő­­házban. Guyot-Dessaigne, a hirtelen halállal halt igazságügyminiszter helyébe megválasztják a kép­­viselőház pipázó­ szobájának és körének új elnökét. A­ franczia parlamentben tudniillik még évekkel ezelőtt megalakult »Fumoir«-kör néven egy kis társaság, a­melynek vagy húsz képviselő a tagja. A busz pipás számára külön szobát tart fönn a képviselőház gazdasági hivatala, mert az épület­­ben különben tilos a pipázás. A kör tagjainak száma ugyan kevés, de a mennyiséget pótolja a minőség. A »Fumoir«-nak tagjai többek közt Ilémar pro­­gresszista, Willm és Thivier szoczialista képviselők, azután Bourrat és Symian, továbbá Camille Pelle­­tan, a volt tengerészetügyi miniszter, a­ki mint a legtöbb tengeri ember, nagy pipás. A »Fumoir« új elnöke minden valószínűség szerint a jelenlegi alelnök, Charoix képviselő lesz, a­kinek helyére­­viszont alkalmasint Bourrat-t választják meg.

Next