Az Ujság, 1908. április/1 (6. évfolyam, 80-92. szám)
1908-04-01 / 80. szám
. 2 irányú felszólalásokat. Amig ellenzéken voltak, a valóságos belső titkos tanácsosságot is ilyen aulikus intézménynek mondották s erősen firtatták az esküt, melyet a kegyelmeseknek hazafiságuk ártalmára le kell tenniök. De mióta kormányon és többségben vannak, ez a felfogásuk is gyökeresen megváltozott. Belőlük lehetett kegyelmes és méltóságos úr, anélkül, hogy megszűntek volna független hazafiak lenni. Ha az ember jól odanéz, akkor az az optikai csalódás fogja el, mintha azok az urak, akikből valami osztrák méltóság lesz, kevésbé exponálnák magukat ribilliós eszmék mellett, mint annak előtte. Továbbá, akik olcsóbban adják, azok kapnak valami czímet, rangot, hogy ne, mondjuk, közjegyzőséget. De ez mind csak optikai csalódás. Ezek mellett a tünetek mellett szó nélkül elmehetünk. Megelégedhetünk a magyarázattal, hogy a függetlenségi urak hazafias meggyőződéssel csak rágalmazták a kitüntetetteket, míg azok az ellentáborból kerültek ki. S ezt megismervén, az a kötelességünk, hogy viszont mi ne rágalmazzuk őket. S ezt a kötelességet az alábbiakban is szigorúan szem előtt fogjuk tartani. Kossuth Ferencz ma annyira a nemzet vezére, mint volt Deák Ferencz 1867 óta. S szerettük volna az ő frakkját is olyan pusztának látni, mint volt a Deák Ferenczé. Szerettük volna, ha ő is olyan nagyságosnak marad meg, amilyen tekintetesnek megmaradt Deák Ferencz. A Deák Ferencz politikájával egyivásúnak elismerjük a Kossuth Lajosét. De Kossuth Lajos meghalt s Kossuth Ferencz él. A Deák Ferencz személyiségének ellensúlyozására a függetlenségi politikának szüksége lenne a Kossuth Ferencz személyiségére. No de hát ne kívánjunk lehetetlent. Ismerjük el, hogy Kossuth Ferencz szívesebben lenne a haza felelőtlen bölcse, felhívására — azon tanakodtak, hogy minő ezéget válaszszanak az új körnek ? Egyszerre fölkiált a derék szappanosmester, a házbirtokos : — Megvan a szégér ! . . . Ni, a kezemen épp most csíptem meg ezt a nagy bolhát. Nevezzük ennek emlékére ezt a kis tanyát Bolhának ! így történt a régi Pest egyik legismertebb mulatójának a denominácziója, s nemsokára egy rengeteg kifaragott kőbolha éktelenkedett a kapu fölött vérvörösre festve. Ez lett a híres Flori.« Hogy a czég német volt, ne csodálja senki. Magyar czímtáblát aranyért sem talált az ember sem Pestben, sem Ofenben. Egy kis hunczutság aztán lendített a dolgon valamit. A nagy kolera elmúltával, 1831-ben — amelynek emlékére maradt meg állítólag a hajnali harangozás a belvárosi templomban — egyszerre páni félelem vett erőt a boltosokon. A szomorú idők különben is idegessé tettek minden embert, s azok reagáltak a legképtelenebb fenyegetésekre is. Nap-nap után a boltokba köveket gurítottak, amelyekre fenyegető tartalmú cédulákat ragasztottak. »Ha negyvennyolcz óra alatt magyar czégtábla nem lesz a bolt fölött, ebből az üzletből kő kövön nem marad.« Nagy lett a riadalom s egymás után tűntek el a német czégtáblák s kezdtek ékeskedni a magyar fölirások. Az első volt, aki a német táblát levétette, a Salvator-patika tulajdonosa, s Salvátor-patikából lett Megváltó-gyógyszertár. Aztán követték sorban többen. A megijesztettek közül azonban sokan nem vették komolyan a dolgot, s csak ottmint kereskedelmi miniszter. S ha a paktum nem kényszerítette volna a miniszteri székbe nemzeti túszul a paktumos politika mellett, önszántából nem is vállalt volna tárczát. A többi már magától megy. Ha miniszter lett, nem utasíthatja vissza a valóságos belső titkos tanácsosságot. Ha már ez a czím diszesíti, nem utasíthatja vissza a többi rendjeleket, sem az osztrákokat, sem a többi külföldieket. Nem utasíthatja vissza mint udvarias ember, de főleg nem mint a függetlenségi párt vezére. Mert ez a párt féllábbal még az indexen áll, mint hazafias megbízhatatlan párt. Márpedig elsőrangú érdek, hogy a dinasztia előítélete eloszoljon, hogy ismerje meg a függetlenségi politikusokat és politikát épp oly megbízhatóknak, épp oly fogékonyaknak a birodalmi és dinasztikus érdekek iránt, mint a hatvanheteseket. A dinasztia bizalmának megnyerésére a függetlenségi pártnak mindent el kell követnie és el is követett mindent. E magasabb érdek szempontjából csinálta meg Kossuth Ferencz a kiegyezést és szavaztatta meg pártjával a magasabb kvótát. E czélból pendítette meg ő először a házszabályreviziót s ismeri el a tiszti fizetések kérdését szocziális és gazdasági kérdésnek. A dinasztiát e próbák rég meggyőzték vola a függetlenségi párt föltétlen »megbízhatóságáról«, ha megértené, hogy közben a pártnak hazafias és nemzeti nyilatkozatokat is kell tennie. Ezek a nyilatkozatok, mint a nemzeti bankbéli demonstráció, csak lefelé vannak adreszszálva, de sajnos, fölfelé is mutatnak. Ha a dinasztiával még meg lehetne értetni, hogy minél szabadabban szónokolhatnak lefelé, annál többet literálhatnak fölfelé, akkor minden rendben volna. De sajnos, odafönt e nyilatkozatokat becsületesebbeknek tartják, mint amilyenek. Gyanú még mindig van, föltétlen bizalom még mindig nincs. S e viszonyok mellett jusson eszébe Kossuth Ferencznek puritánnak lenni ? Ellenkezőleg, két kézzel kell nyúlnia a Lipót-rendek után s még álmában is frakkot kell viselnie, ő nem engedheti meg magának azt a luxust, amit Deák Ferencz. Neki magára kell öltenie az osztrák államférfim uniformist, nehogy Kossuth-pártinak mondják. Neki arra kell hatnia, hogy minél több elvtársának jussanak az osztrák díszek. Mert úgy áll a dolog, hogy csak akkor, ha a függetlenségi párt mindenik tagja az osztrákság látható jelvényével jelenhetik meg a Házban, lesz teljes a függetlenségi politika diadala. _______ AZ ÚJSÁG_________ Szerda, április 1.1 hagyták a német fölírásokat. Egy reggel aztán arra virradtak, hogy czégtábla — volt, nincs. Eltűnt! Nagy keresésre aztán egy körültekintő városi rendőr megtalálta a czégtáblákat — a város végén, az Erzsébet-téri homokbuczkák között, ahová később a dicső német színházat építették. Akkorában az Erzsébet-tér egyetlen dísze egy magas faoszlopra csavart olajlámpás volt. Nem ritkán föl is akasztotta magát rá valaki, akit nagy későre találtak meg, mert azon a tájon csak vásárok alkalmával fordult meg sok ember, egyébkor este hat-hét órától fogva csirkefogóknál és betörőknél egyéb nem járt azon a tájon. Egész rengeteg máglya volt a »Schuster«, »Schneider«, »Junelier«, »Tischler«, s több efféle germán czégtábla-virágból a homokos tér közepén halomra hányva. A gazdáik aztán czipeltették vissza, de nem a boltajtó fölé többet, hanem a lomtárba. Féltek, ha még egyszer leszedik , meg is gyújtják. Hogy kik, örök titok maradt. Nem sült ki sohasem. Milyen tüzilárma lett volna belőle, ha csakugyan ráér a delinkvens arra, hogy egy kis csóvát rakjon a német fölírások alá ! Kongatták volna az ősi hagyományos szokás szerint, szótag-nyelven, a veszedelmet. Hogy miféle szótag-nyelven ? Az megint ofen-pester különlegesség. A régi Pest városháza tornyából ugyanis, mint később is, mindig leste valaki a tüzet. Ha aztán lábot vetett valahol, akkor tudatta a város lakóival azt, hogy melyik városrészben van a tűz. Tudatta pedig a következőleg : Ahány szótagja volt az akkori városrészeknek, annyit kongatott. Ha a belvárosban volt a tűz, egyet-egyet kondult a vészharang : — Stadt. Ha a Ferenczvárosban gyuladt ki valami, az ő szótagszámát kongatta a harang : — Franz-stadt. Ha a Józsefvárosban volt a tűz, akkor hármat kongott egyfolytában a vészharang : — Josef -stadt. Ha a Lipótvárost érte a szerencsétlenség, az ő négy szótagja kongott egyfolytában : — Leopoldstadt. Végre, ha a Terézvárosban égett, a leghosszabb, az öttagú kongatás adta tudtul a városnak : — Theresienstadt. Ebből aztán mindent megtudott a német spitzbürger. A magyarnak úgyis alig volt valamije Pesten. Azt tehát nem érdekelhette, hogy hol ég. Ha pedig érdekelte : tanuljon meg németül. Alig is volt olyan magyar lakója Pestnek vagy Budának, amelyik nem tudott volna németül. Hogy azonban a németek magyarul tudtak volna, arról kevés adat van. Ezért járt aztán a magyar közönség is a német színházba, s mikor egy-egy színésztrupp betévedt Pestre, abból a pár szál magyarból állott a törzsközönség, amely úgyszólván a világítást sem fizethette. Karacs Teréz, a mi múlt időnkről mesélő Teréz nénink, így emlékezik a színészjárásról az ő ifjúkorában : »Zajos örömmel fogadta a magyar lakosság a szellemi örömeket osztó színészeket. A működő tagok már többnyire ismeretesek voltak abból a korból, midőn az úgynevezett »Rondella«-ban s a Hacker-teremben tartottak BELFÖLD. A képviselőház ülése. A képviselőház szerdán délelőtt tíz órakor folytatja a házszabálymódosítás tárgyalását. Kossuth a királynál. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter ma délután egynegyed hatkor Bécsbe utazott és holnap délelőtt külön kihallgatáson jelenik meg a király előtt. A minisztert Szterényi József államtitkár, továbbá Tormay Géza dr. és Pallag Sándor dr. titkár kísérte Bécsbe. Az elutazás alkalmával a nyugati pályaudvaron Marx János államvasúti elnök- helyettes, Korányi igazgató, Décsey üzletvezető és több magasállású államvasúti tisztviselő köszöntötte a minisztert. Kossuth este Bécsbe érkezése után nyugalomra tért, Szterényi pedig a tegnap óta Bécsben időző Lersch és Mahomes osztálytanácsosokkal értekezett. A kereskedelemügyi miniszternek holnapi kihallgatása már körülbelül tíz nappal előbbre volt tervbe véve, de akkor, — félhivatalos jelentés szerint — a király gyöngélkedésére való tekintettel elmaradt. Kossuth ezúttal nemcsak mint miniszter, hanem főleg mint pártvezér jelenik meg a király előtt, mint a képviselőház ezidőszerinti többségének irányítója. Jelentést tesz a királynak arról, hogy pártja a függő kérdéseket, különösen a katonai ügyeket, a bank dolgát milyen formában óhajtja megoldani. Meg