Az Ujság, 1908. október/1 (6. évfolyam, 235-247. szám)
1908-10-01 / 235. szám
r vényhozás elé terjesztését hozzáfűzi, legközelebb be fog már következni. Mint értesülünk, vagy már a delegácziók tanácskozásait megnyitó királyi trónbeszédben, vagy pedig a delegácziók tárgyalásának ideje alatt közzéteendő hivatalos nyilatkozatban az a közlés foglaltatik majd, hogy immár elhárultak azok az akadályok, melyek eddig nem tették lehetővé, hogy Bosznia-Herczegovina okkupácziója annektálássá változtassék. A delegácziók tehát arról fognak értesülni, hogy a megszállott tartományokból rövid időn belül a magyar-osztrák monarchiába bekebelezett tartományok lesznek. A világpolitikai helyzetre való tekintettel azonban a monarchiának — így okoskodnak az illetékes körökben — számolnia kell azzal az eshetőséggel, hogy Bosznia-Herczegovina annektálása bonyodalmakat támaszthat. Ezek a bonyodalmak, jobban mondva e bonyodalmak előállásának a lehetősége állapítaná meg azt az »unbedingte Notwendigkeit «-ot (föltétlen szükségességet), melynek a paktum szerint fönn kell forognia, hogy a létszámemelésről szóló javaslat a törvényhozás elé terjesztethessék. Az eddig megszállott Boszniát bekebelezik a monarchiába. Minthogy ebből esetleg háborús bonyodalmak támadhatnak, előáll a hadsereg megszaporításának föltétlen szükségessége. Erre hivatkozik majd a korona a magyar kormánynyal, ez pedig a maga pártjaival szemben. Lehetséges ugyan, hogy a bosnyák okkupáczióból bosnyák annektálás lesz, anélkül, hogy holmi diplomácziai jegyzékváltáson kívül bármilyen bonyodalom támadna. Ez valószínű is, de előre bizonyosat nem tudhatni, úgy hogy ürügynek a bosnyák ügy is fölhasználható. A létszámemelés mindenképpen meglesz, az országnak ez a fő. Hogy mivel csapták be, tulajdonképpen mellékesnak bevonva. Mindjárt mellette van a legnagyobb trónterem, karmazsinvörös és sárga színben. Nagy, fekete szobrok sorakoznak a falak mentén. A két trónt óriási oroszlánok őrzik. Közvetlen közelében van a királyi kápolna, egészen fekete márványból. Komor kép. Az oltár mellett Spanyolország két védszentje: Jago és Isidro nyugszanak. Azután a híres »kínai szoba«, valódi látványosság, tele mesés porczellánokkal. Rendkívül érdekes a czímerterem is, óriási csataméneken állig felfegyverkezve ábrázolt ősökkel díszítve. De van a királynak Madrid közvetlen közelében még több rezidencziája is. Hét vagy nyolc kilométernyire Madridtól, a Manzanares mellett, egy olyan Trianon-félét tart fenn a király, ahol az anyakirályné szívesen tölt el néhány hetet. Valamivel északra Madridtól van a gyönyörű La Granja kastély, csodaszép kertektől övezve, mely ismeretes remek szökőkútairól és Versailles-hoz való némi hasonlóságáról. De mindegyiknél szívesebben időzik a király Aranjuezben, melyet az »aranjuezi szép napokról« mi is (hírből legalább) jól ismerünk. Itt van egy nagy szarvasparkon kívül még a királyi ménes is. Ezekben az ősi kastélyokban színpadias pompával élnek. A királyi háztartást a legféltékenyebb gondossággal vezetik. Élén egy spanyol grand áll, aki egyúttal királyi majordoma, pecsétőr és kamarás is. A háztartás három egymástól teljesen független részre van osztva : kormányzási, adminisztrácziós és etikett-osztályra. A palota igazgatása négy kommandáns és számtalan kamarás kezére van bízva, kik tulajdonképpen lovagok és a király AZ ÚJBA® Csütörtök, október 1. Bm Alfonzo. Valahányszor uralkodók vagy minisztereik meglátogatják egymást, az érdekelt külügyi hivatalok mindannyiszor jobb ügyhöz méltó buzgósággal sietnek megnyugtatni a gyakran egyáltalában nem nyugtalankodó nemzeteket, hogy a találkozásnak nincsen semmi különös politikai jelentősége, illetőleg c célzata. XIII. Alfonzo spanyol király budapesti látogatása azonban a legbuzgóbb sajtóirodát sem hozhatja kísértetbe, hogy újólag közzétegye a minden újságolvasó által unosuntig ismert formulát, mert bizonyára senkinek még csak eszébe se jut, hogy politikai fontossággal ruházza föl az ifjú spanyol uralkodó megjelenését a magyar székesfővárosban. Sőt nagyon csodálkoznánk, ha ez alkalommal éppen ellenkezőleg, arra nem történnék kísérlet, hogy a látogatás jelentősége valamiképpen kiszíneztessék azzal a hazafias szándékkal, hogy újabb szemfényvesztő hímet lehessen varrni belőle a »nemzeti« kormányra. Az utóbbi évek tapasztalataiból tudjuk, hogy a »nemzet vezérei« egyáltalában nem idegenkednek olyan érdemekkel való dicsekedéstől, amelyeknek megszerzésében semmi részük se volt. Miért volna tehát csodálatos, ha most azt hallanék, hogy a spanyol király budapesti látogatása kizárólag a Wekerlekabinet hősi erőfeszítésének köszönhető, mert e nélkül nem Budapest, hanem Bécs ünnepelné Bon Alfonzét, amiből természetesen újabb jogczim faragtatik a nemzet elévülhetetlen hálájára. Ártatlan mulatság, mert hiszen aki csak egy cseppet is a maga fejével gondolkozik, az tudja jól, hogy ha valaki hálát érdemel a bolgár fejedelmi és a spanyol királyi pár budapesti látogatásáért, úgy ez egyedül a király. Nem is maradunk adósok a királynak ezért tartozó köszönetünkkel, mert a maga értéke szerint meg kísérői annak útjain. Minden nyilvános funkcziónál ezektől a lovagoktól körülvéve jelenik meg a király, így ezek tulajdonképpen a királyi gárdát alkotják és a királyt még az asztalnál is kiszolgálják. Minden étel, amit a konyhából kihordanak, minden üveg bor, amit a pinezéből felhoznak, egy ilyen lovag árgusszemeinek felügyelete alatt áll egészen addig a perczig, míg a király asztalára kerül. Ez is a múlt idők egy maradványa. Egészben véve, néhány száz ilyen lovag van a király közvetlen, személyi szolgálatában. De az ifjú királynénak is egész szép udvara van. Persze, nem olyan nagy, mint hajdan, mikor háromszáz palotahölgy leste a királyné kívánságait. De az még a spanyol-amerikai háború előtt volt ; most már az udvari dámák számát ötvenre redukálták. Ez is egy keserű emléke a szerencsétlen háborúnak. Az udvari élet számos év óta már igazán egyhangú és daczára a még mindig fel-felmerülő káprázatos ceremóniáknak, az udvari ünnepélyek erősen meg vannak csappantva és csaknem kizárólag az évente egyszer előforduló nagykövetek fogadási ünnepélyére és a vallási alapon nyugvó ünnepségekre szorítkoznak. No meg a »Lavatorio« ünnepségre, ahogy az ünnepi lábmosást nevezik, melyet a királyi palotában még megtartanak. Mint nagy sportbarát a király szívesen szenteli délutánjait a vadászat, lovaglás, galamblövés és automobilozás örömeinek. Hetenként kétszer, este hattól nyolczig, a király kihallgatásokat ad. Tábornokok, magas papi méltóságok és grandok jelennek meg ilyenkor a király előtt, kikkel öt, usque tíz perczig a legjoviálisabb módon állva diskurál. Nyolc órakor családi körben fogyasztja el dinerjét, melyre csak igen ritkán hivatalatudjuk becsülni azt a hatást, amelyet a király budapesti tartózkodása és idegen uralkodók budapesti fogadása gyakorol az európai közvéleményre Magyarország nemzetközi helyzetének megismertetése tekintetében. Hogy a koalíciós kormánynak sikerült fájdalmasan sokáig távol tartani a királyt magyar székesfővárosától, az valóban a legkörmönfontabb rabulisztikával sem magyarázható úgy, mintha valami különös érzéke volna Magyarországnak imént jelzett fontos érdeke iránt. Spanyolország már rég idő óta nem játszik döntő szerepet a nemzetközi politikában, amelyet valamikor úgyszólván korlátlanul dominált. V. Károly jogos büszkeséggel mondhatta, hogy birodalmában soha le nem nyugszik a nap. Azóta nagyon is beborult az ég a nemes spanyol nemzet fölött. Gyönge uralkodók, rossz kormányzati rendszer, a gazdasági, kulturális és a szabadelvű politikai szükségletek elhanyagolása, a szünetlen belső politikai harcrok dekadencziába döntötték az országot, amely pedig bőven bírja úgy lakosságának jeles tulajdonságaiban, mint a természet adományaiban a boldogulás és virágzás feltételeit. A legutóbbi nagy megpróbáltatás 1868 szeptember 30-án kezdődött, amikor Serrano marsall által vezetett katonai pronunciamento királyi vendégünk nagyanyját, II. Izabellát, harmincöt éves névleges és huszonkét éves tényleges zűrzavaros uralkodás után elűzte őseinek trónjáról és 1898-ban végződött, amikor az amerikai háború elsöpörte a spanyol gyarmati világbirodalom utolsó, még mindig tekintélyes romjait: Kubát és Portorikót a Nagy-Antillákon és a Füilöp-szigeteket Kelet-Ázsiában. Az Izabella elűzését követő köztársaság élete éppen olyan rövid volt, mint a királylyá választott Amadeo olasz herczeg uralkodása. Hat évi vergődés után a konszolidálódás nehéz munsak vendégek. Az etikett mindig ugyanaz. Diner után a király a leggyengébb spanyol szivarokból elszív egyet, miközben zongorázik. Tizenegy órakor bevonul az éjjeli őrség a palotába, lezárják a kapukat és gondoskodnak a király éjjeli nyugalmáról. XIII. Alfonz a legnépszerűbb király, aki valaha csak a spanyol trónon ült. Mikor díszhintajában végigkocsizik a városon, népének üdvrivalgása kíséri. Minden vasárnap megjelenik a bikaviadalokon, melyek iránt különösen érdeklődik. Ott ül a nagy arénában, népe között. De az operának is gyakori vendége. A spanyol király legelsősorban is Madrid királya akar lenni. És Alfonz kivívta magának az egész város őszinte szeretetét. Madrid utczáin a legnagyobb biztonságban kocsizik, autózik vagy éppen sétál. Nincs is kedvesebb város Madridnál. A hosszú, fehér utczákon, a Prado sétányai mentén hemzseg a tarka nép, határtalanul megelégedett arccal. Kaczagó szép asszonyok könyökölnek ki a virágos balkonokon. A tarka rongyokba takart spanyol gőg sütkérezik a Puerta del Fol-on. Csenevész ifjú döngeti gitárját, melynek hangjaira fiatal lányok tánczolják az utczán a tarantellát és nem egyszer látni a királyt is a bámész nép között állani. Máskor meg ott látni őt a Ganadeira pásztoraival együtt ebédelni, ahol a bikákat trenírozzák a viadalra. Hazafelé menet egyszer az országúton egy öreg, magát nehezen vonszoló koldusasszonynyal találkozott. Megállittatta autóját és azon vitte haza a szegény öregasszonyt nyomorúságos vaczkába, egy aranyat csúsztatva kezébe. Azon a napon Madrid utczáin ezer torok kiáltotta lelkesen : — Sokáig éljen a király !