Az Ujság, 1908. november/1 (6. évfolyam, 262-274. szám)

1908-11-01 / 262. szám

Vasárnap, november 1. ________ AS UJSIG_________ A király a beszédek elhangzása után így szólt a küldöttséghez : — Igen örülök, hogy itt láthatom önöket. Dimitrievics azon megjegyzésére, hogy a bo­snyák-herczegovinai szerbek boldogok, hogy ő felsége védelme alatt haladhatnak tovább a fejlődés útján, a király ezt válaszolta : — Remélem, hogy mindannyian ki fogják venni a maguk részét a czivilkáczió munkájából. A király ezután az annektált tartományok általános helyzetéről kérdezősködött a küldöttség vezetőjétől és megszólította a küldöttség többi tagját is. A németül nem tudó deputátusoknak Tsimirjevica tolmácsolta a király kérdését s ő tol­mácsolta a királynak a feleletüket is. A király megkérdezte egyik földmivestől, hogy milyen volt a szilvatermés ? A többi deputátustól is a saját dolgait, illető tárgyak felől kérdezősködött. A ki­hallgatás húsz, peresig tartott. A király, mielőtt a küldöttséget elbocsátotta, biztosította, hogy az annektált tartományok szerb népének sorsát éppen úgy a szívén viseli, mint bármelyik más népét. Burida István báró közös pénzügyminiszterhez ment a küldöttség ezután­­ átadott neki egy memorandumot, a­melyben részletesen mondja el a szerb nép kívánságait. A miniszter nagyon szíve­den fogadta a küldöttséget és ennek tagjaival hosszasan elbeszélgetett a bosnyák-herczegovinai viszonyokról. Az átadott emlékirattal kapcsolat­ban a miniszter megígérte, hogy a delegácziók előtt kifejtett program­jához híven fog eljárni és ezentúl is különös gondja lesz arra, hogy a külön­böző felekezetek (nemzetiségek) érdekei egyenlő méltánylásban részesüljenek. Wekerle Sándor mi­niszterelnököt is felkeresték, mert azt hitték, hogy fogadja őket, de kiderült, hogy a miniszterelnök nem tudta, hogy őt is meglátogatják, így csak a jövő héten megy hozzá a küldöttség egy része. Végül a küldöttség és több Budapesten lakó boszniai szerb ünnepi ebédre gyűlt össze egy Lónyay-utczai szerb vendéglőben. A lengyeleket különösen érdekelheti, hogy a tótok a pluralitás következtében előnyös helyzetbe jut­nak. A liberalizmussal sem ellenkezik a pluralitás, mert hiszen a liberalizmus csak azt követeli meg, hogy mindenki, a­ki erkölcsileg igényt tarthat arra, hogy megválasztassák, a képviselőházba választható legyen. Ismétlem, hogy a keringő híresztelések tisztára c­élzatosak. Beszterczéről jelentik, hogy a románok hol­napra a vármegye számos községébe népgyűlést hívtak egybe, hogy a jelenlegi politikai helyzet megvitatásával kapcsolatban a választói jog re­formjával foglalkozzanak. A hatóságok a nép­­gyűléseket engedélyezték. A pécsi jogászifjúság indítványt terjeszt a kassai diák­kongresszus elé az iránt, hogy a választói jog a főiskolák hall­gatóira is kiterjesztessék. A paksi és paksi idé­d keresztényszoczialsták november nyolc­adikán Pak­son nagyszabású tiltakozó népgyűlést tartanak a választójog érdekében. «­ A választójog. A bécsi Polnische Korrespon­­danz-nek Budapesten járt munkatársa kérdést intézett Silgeei Gyula országgyűlési képviselőhöz, mi igaz abból a hírből, hogy Andrássy Gyula gróf belügyminiszter lemondása várható, Stághy Gyula ezt mondotta : Az én nézetem és az én értesülé­seim szerint kétségtelen, hogy­ Andrássy Gyula gróf választójogi törvényjavaslata a képviselőház elé kerül és közfelfogás szerint törvén­nyé is lesz, forintot kerestem önön. Mi vagyok, ha nem jó üzletember ? — Megmondhatnám, hogy micsoda ... de nem mondom ! — szólt az öreg. Majd sötéten hozzátette : — Egy cseppet sem szégyeli magát a méltóságos úr ? A házigazda mosolygott. — Ha olyan szégyenlős volnék, akkor nem volnék jó üzletember. Aztán, tudja mit, Rabinovicz úr ? A­ki negyven perc­entet akar rajtam keresni, az előtt egyáltalában nem szégyelem­ magamat. De még nem fejeztem be a mondanivalómat. Ön most csődbe fog haj­tani. Azért, hogy visszakapja a­ pénzét ? Nem ! Ön igen jól tudja, hogy a csődtömeg aktívái kétszáz monogrammos szivartárcza és ötszáz kravátli lesznek. Tehát mért hajt csődbe ? Mert haragszik reám. Szóval: vérboszu ! Ven­detta ! Ez az úri mulatság önnek kétszázezer forintjába lesz, Rabinovicz úr ! — Hadd legyen ! — szólt csikorgó fogak­kal az öreg. — Rendben van. De akkor ne mondja, hogy ön üzletember. Ön egy közönséges lovag, Rabinovicz úr. Az utolsó romantikus. Az öreg szó nélkül sarkon fordult és az ajtóig ment. Ott hirtelen megállott. — Méltóságos úr, — kiáltotta — mondja, mit akar tulajdonképpen tőlem ? Az ifjú könnyedén eléje sietett és meleg, közvetlen hangon szólt : — Rabinovicz bácsi, adjon nekem még tízezer forintot kölcsön ! Isten tudja, mi történt volna, ha a méltó­­ságos úr ugyanekkor egy levelet nem tart .Rabinovicz szeme elé. Az öreg az első pilla­natban csak az aláírást látta. Olyan aláírás, mely milliókat ér a pénzpiaczon. A monarchia legjobb üzleti neve: Lovag Boronkai-Brunner József. Ez a név úgy hatott Rabinoviczra, mintha orgonazúgást és harangkongást hallott volna. A szegény kis piacra megrendült az anakonda közeledtére. Szinte ájtatos hangulat vett erőt rajta, midőn orrára tette az üvegét és elolvasta a levelet. Estebédre szóló rövid, de szives hangú meghivó volt. Rabinovicz csalódottan nézett a méltó­­ságos urra. — Hát aztán ? — Aztán ! Jöjjön velem a telefonhoz ! Az öreg szó nélkül engedelmeskedett. A méltóságos úr összeköttette magát a báró palotájával. — Halló ! igen, én vagyok . .. Beszélhet­nék Lucy bárónővel —­ Rögtön, kérem ! — Halló ! — Jó napot! Én vagyok ! Lucy ! De ked­ves magától, hogy fölhívott ! Éppen a lovar­dából jövök ! — Nézze, édes Lucy, a­ báró egy meg­hívót küldött nekem ma estére . . . — Remény­em, eljön ? — Sokan lesznek ? — Nagyon kevesen ! Legfölebb húsza­n­­harminczan ! Eljön, ugy­e ? — Tulajdonképpen nagyon fontos dolgom volna estére . . . — El kell jönnie ! Hiszen ez bucsuvacmra lesz ! Holnap utazunk, aztán: — Istenem — ki tudja, mi lesz őszig ! Ne mondja már, hogy eljön ! — Elmegyek ! —­ Maga kedves ember ! Ezért megenge­dem, hogy alkalmilag megcsókolja a kezemet... Hihibi ! Rabinovicz görcsösen szorította füléhez az egyik kagylót. Mikor véget ért a beszélgetés, nagyot nyelt és így szólt: — Hát beszéljünk most már okosan, mél­­tóságos uram. Miről is van szó ? — Arról, hogy Bruanerék holnap Biar­­ritzba mennek és hogy én vagy' utánuk uta­zom vagy itthon maradok. Ha utánuk megyek, rangomhoz méltóan kell föllépnem. Hiszen is­meri az asszonyokat! Ha nem megyek utánuk, akkor őszig kiábrándul belőlem Lucy. Hiszen ismeri az asszonyokat! — Utánuk fog utazni. Erre a czélra lesz kétezer forint. A méltóságos úr gúnyosan elnevette magát. — Hová gondol? Ne feledje, hogy­ kivel beszél! Inassal kell utaznom, Biarritzban auto­mobilt kell bérelnem, yacht-kirándulás okát kell rendeznem . . . — Jól van, ezt mind belátom. De három­ezer forinttal meg lehet csinálni. A méltóságos úr a fejét rázta. — Rabinovicz bácsi, maga sohasem is­merte a­ pénz értékét! Én azonban ismerem és inkább itthon maradok, semhogy­­ félszeg helyzetbe keverjem magamat. Rabinovicz a homlokát törölhette. — Azt nem szabad megreszkirozni ! Hosszú czigánykodás után hatezer forint­ban állapodtak meg. Hármat elhoz Rabinovicz ma délután, a többi hármat majd postán utána küldi a méltóságosnak. Mikor az öreg felment, még egyre csicser­­gett a fülében Lucy bárónő édes-vidám hangja. Bár sohasem látta a leányt, biztosra vette, hogy nagyon csinos és valóságos lelkesedéssel gondolt reá. Mert a méltóságos urnak igaza volt: az öreg Rabinovicz romantikus ember volt. Az öreg már a lépcsőn volt és alig hal­lotta a méltóságos hangját, a­mint odaszólt a legényének : — Te, Sándor, még­sem küldték el Bor­­gácsék az új selyemfehérneműt ? — Közös miniszterek elutazása. Schönaich báró táborszernagy, közös hadügyminiszter ma délután öt órakor Hoffmann Hugó altábornagy, osztályfőnök kíséretében, Acrentrcal báró közös külügyminiszter pedig óra éjjel eltenachi Jettel Emil osztályfőnök és Oaga­n, báró követ kíséreté­ben Bud­a­­restről Bécsbe utazott. Montecuccoli gróf tengernagy, tengerészeti parancsnok vasárnap, Burida István báró közös pénzügy­miniszter pedig hétfőn fog visszatérni Bécsbe. A Vármegyei alkalmazottak adómentessége. Az állami tisztviselők illetményeinek szabályo­zásáról szóló 1893. évi IV. tör­vény­cz­ikk 15. §-a értelmében az állam­i alkalmazottak az illetmé­nyeikre kivetett állami adó után a községi adón kívül a törvényhatósági adó és azadó alól is merí­tés­t tettek. Ezt a rendelkezést Andrássy Gyula gróf belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyet­­értőleg a vármegyei alkalmazottakra is kiterjesz­tette. E rendelet hatálya az 1904. évi X. törvény­­czikk életbeléptetésének napjától számítandó. — Hajsia egy alispán ellen. Szabó Sándor mára­­marosmegyei alispán annak közlésére kért föl bennün­ket, hogy az ellene indított bajszától teljesen távol áll a kormány, mely állandóan jóindulatot és bizalmat ta­núsított vele szemben. A dde£ácziőfc. — Az utolsó ülés. — Az osztrák delegáczió is, a magyar is ma tartotta utolsó ülését. A delegáczionális ülés­szak ezzel bevégződött, a delegáczió határo­zatai már ma útnak indultak Bécsbe, legfel­ső megerősítés végett. A legközelebbi dele­­gácziós ülésszakot áprilisra tervezik, a­mikor az országos bizottságok Bécsben fognak össze­ülni. Az osztrákok, a­kiknek mára még érdemi munkájuk is maradt, délelőtt kilenc­ órakor kezdték a tanácskozást. Egyfolytában végez­tek tengerészeti, közös pénzügyminiszteri, tő­­számszéki költségekkel, a magyar és az osztrák delegáczió határozatainak összehasonlításával. Még arra is jutott idejük a délelőtt folyamán, hogy egy ellenünk intézett kirohanást végig­élvezzenek. Bianchininak volt ismét baja ve­lünk , mért mondta a tengerészeti parancsnok, hogy tengerre magyar, mért nem küldötte a magyart inkább vissza a pusztára. Monte­­cuccoli pedig azt felelte, hogy ő ebben a­ mon­archia két államának többi nemzeteihez és néptörzseihez is szólott. Délben az osztrák delegátusok a hadügy­miniszterrel együtt visszautaztak Bécsbe. Délután öt órakor volt a magyar dele­­gáczió záróülése, összesen tizenhat delegátus volt jelen , vagy huszonnégy közös miniszteri tisztviselő. Ezt megelőzőleg a­ határozatok szövegét egyeztető hetes albizottság ülésezett. Ezen az ülésen pedig négyen vettek részt. (Az osztrák delegáczió.) Madeyski elnök megnyitja az ülést. Sehlegel dr. előadó elfogadásra ajánlja a hadtengerészeti költségvetést. Traun gróf: Tavaly az osztrák delegáczió utasította a közös kormányt, hogy törekedjék a haditengerészetet legalább olyan erőssé tenni, hogy a partvidékek megvédelmezésére alkalmas legyen. Az ez idei költségvetésben nem látja nyomát annak, hogy a határozatot a közös kor­mány respektálta volna. De Magyarországot is kéri, ne gördítsen akadályt a flotta kiépítése elé. A magyar tengerpart védelme . . . Bianchini : Nem is magyar­ tengerpart, csak horvát ! Traun gróf: ... épp olyan fontos, mint az osztráké, a haditengerészet háború esetén a ma­­ i

Next