Az Ujság, 1909. január/2 (7. évfolyam, 13-26. szám)

1909-01-16 / 13. szám

Budapest, 1909. VII. évfolyam. 13. szám. Előfizetési árak : Egész évre _ 28 k. — 1, Félévre________14» — » Negyedévre TM 7 » — * Egy hóra „ 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Szombat, január 16. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. SS Telefon 66—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi­ út 54. S3. Telefon 61-01-02-03. Megjelelt hétfő kivételével minden nap, ünnep után is a­­ ROVÁS. Wekerlét ma megint minisztertanács látta el hamupogácsával a nagy útra, Schön­­brunnba. S mivel senki sem tud semmit, min­denki napnál világosabban látja, hogy Weker­­lének nehéz dolga lesz odafönt, melytől azon­ban nem kell aggódni, mert úgy sem fogja elvégezni. Hála Istennek, csak tárgyalásokról van szó, alkudozásokról, referálásokról, nem pedig határozott aktusról, melylyel szemben idehaza szint kell vallani, s vagy a kormányt elejteni vagy pedig a nemzeti álarczot. S We­­kerle sem fél, mert jól tudja, hogy akármit ér el, vagy akármibe nyugszik bele Bécsben, neki idehaza csak egy feladata van : új nem­zeti álarczot szerezni a valódi és hamisítatlan hazafiaknak.* A Pester Lloyd ma azokat a megállapodá­sokat közli, mikkel Andrássy és Schönaich megoldottnak vélik a katonai kérdést. Estére már megjött a dörgedelmes czáfolat. Kicsit nagyon is dörgedelmes. Mindent elhinnénk neki, oly sokat czáfol, ha nem volna leczáfolva az a tény is, melyről mindenki tudja, hogy való. Andrássy bécsi útja és tárgyalása a hadügyi kormánynyal. A c­áfolat szerint ez sem igaz. S nem igaz, hogy a Lloyd meg­állapításai volnának a meg sem tartott tár­gyalások eredményei. És különösen nem igaz az érintkezési nyelvről szóló passzus. A­mi nem igaz, az egyszerűen nem igaz, de a kom­münikében annyi változata hemzseg a nem igaznak. Az ellen pedig, mintha a Lloyd köz­leménye a kormány informáczióján alapulna, Wekerle egyenesen tiltakozik. No lám, ez már, úgy látszik, csakugyan nem igaz. Ezt elhihet­­jük Wekerlének, hiszen a Pester Lloyd sem állította.* A debreczeni vasutas-szövetség élt az uj rendszer politikai szabadságával: a vasutasok szabadon megoszolhatnak politikai meggyőző­désük szerint s ezért szabad akaratból a szö­vetség az összes vasutasokat kormánypártiak­nak nyilvánította. Nem gyönyörű ez ? Még csak véletlenségből sem akad Debreczenben vasúti, a­ki nem lenne függetlenségi, holott más foglalkozásbeliek közt akadnak ilyenek bőven, úgy látszik, a vasúti szolgálat kedvez a függetlenségi gondolkodásnak. Azelőtt, a régi rendszer alatt, jaj volt annak, a­ki ellen­zéki mert lenni. Most nem jaj neki, mert nem mer ellenzéki lenni. Izrael. (Szinmíi három felvonásban, illa Bernstein Henri; fordította Cholnoky Viktor; előadtak a Vígszínházban 1909 január 15-ikén ) Mikor Dominy megírta Visszatérés Jeru­zsálemből czimű­ zsidóellenes irányzatú darab­ját, mindjárt hite járt annak is, hogy Henri Bernstein vita­művet tervez e darab ellen. A Faubourg Saint-Germain dédelgetett és nagyra nevelt irodalmi előharczosa propagan­dát czérzó művének a legerősebb akusztikájú szószéket választotta : a színpadot. Bernstein, ki, ha igaz a hir, e művet kihívásnak tekin­tette és páros viadalra jelentkezett, ugyanazon katedráról adta meg feleletét Izrael czímű színművében, melyet nálunk ma este mutat­tak be a Vígszínházban. Minthogy a két mű a közvélemény által ilym­ód állíttatott egymással szembe, mint­hogy épp e küzdelmi mozzanat következtében összehasonlításuk elől kitérni nem lehet , jó lesz Donnay-nak előadatása alkalmából bőven ismertetett darabját tartalomra nézve röviden vázolni. Donnay ezt meséli: Egy igen fölvilágo­sodott és túlságos szabadon gondolkodó zsidó asszony elvált férjétől, ki közömbös volt előtte, és egyszerűen összeállt a keresztény emberrel, kit megszeretett. Úgy éltek egymás­sal, mintha házasok lettek volna , »maritale­­m­ent«, mondja a franczia. Ez a kötés azonban, mely tisztán érzelmi alapon létesült, később tarthatatlanná vált, mert az asszonyban, mi­dőn megismerte üldözött hitsorsosainak szen­vedéseit, a zsidó érzés oly erős lett, hogy lelkét­eljesen dominálta. A szerelmesek összevesztek a politikán és ennek fattyú­ hajtásán, az anti­szemitizmuson, és végre, kiábrándulva a sze­relemből és a nagy egyenlőségi eszmékből, kénytelenek voltak egymástól megválni. A ke­resztény ember nem tudott beleilleszkedni a zsidók körébe, a­kik a naczionalizmus és mili­­tarizmus eszméit nem istenítették. És mit mond Bernstein ? Henri Bernstein, habár egyrészt — a kü­lönböző vallásúak szerelmének terén — nyomon követi ellenfelét, magasabb szempontból, az igazság szempontjából tekinti a dolgot, és meséli a következőket: A rue­ Royal klubjában együtt ülnek a »naczionalista« czéggel hivalkodó klerikális párt­nak fiatal óriásai: De Sallaz gróf, De Mauve márki, De Jouvins Gilbert, De Marice gróf, stb., és figyelemmel hallgatják pártjuk vezé­rének, a fiatal Thibault de Clare herczegnek politikai elmélkedéseit, melyeknek tartalma az, hogy a jó társaságot meg kell tisztítani a bele­tolakodó idegen és nemtelen elemektől. A tüzes­­lelkű herczeg ki is jelenti, hogy még ma le fog számolni a zsidó bankár Gottlieb Justin­­nel, ki mint a klub tagja régebb idő óta lábatlankodik itt a pure-ök körében. A herczeg nagybátyja, a nemeslelkü éltesebb De Grégenoy gróf hevesen kikel öcscse emez erőszakos, izgága szándéka ellen, mely, nézete szerint, nemes emberhez nem illő. A herczeg azonban, kinek szavait egynémely barátai helyeslik is, nem tagít; és mikor Goutlieb belép, a fiatal­ember elállja útját és kijelenti neki, hogy többé nem fogja eltűrni a bankár látogatásait e klubban. Goutlieb e váratlan durva támadáson meg­döbben, lesüti szemét, félszavakkal felel és halkan kéri a fiatal­embert, hogy hagyja béké­ben. A herczeg azonban nem tagít, ismétli kitiltó szavait és mikor Goutlieb ellenkezik, a herczeg leveri sétapálczájával a kalapot az öreg­ember fejéről. Az egész társaság azonnal távozik a te­remből. Goutlieb egyedül marad , sokáig mozdu­latlanul, merev tekintettel néz maga elé, aztán fölemeli kalapját a földről, gépies moz­dulattal egyet simít rajta és lassan indul az ajtó felé. Előbbi kelletlen meghunyászkodásá­­ból, mostani mély lesújtottságából, egész szo­katlan magaviseletéből látjuk, hogy ezt az em­bert nem csupán a kíméletlen támadás hozta ily különös zavarba. Ennek lelkét még más valami is nyomja,­ így a jó társasághoz szo­­kott ember nem viselkedik. Ez ember visel­kedésében valami titok lappang. A második fölvonás föllebbenti a fátyolt e titokról. Goutlieb párbajra hívta Thibault hercze­­get. A herczeg anyja, a fölötte jámbor és isten­félő Ágnes herczegasszony elküldte nemeslelkű gyóntatóatyját, páter Silvian-t a bankárhoz a kérelemmel, hogy fáradjon el hozzá , és a bankár — eljött. Eljött kihívott ellenfele há­zába ! Ez még feltűnőbb. A herczegasszony aggódó lélekkel, remegő ajkakkal, akadozó szavakkal kérni kezdi a bankárt, hogy mondjon le a párbajról. A ban­kár erre nem hajlandó. Nem affektálja — úgy­mond — a hidegvérű hősiességet, szereti az életet és fél a haláltól; tudja azt is, hogy Thibault herczeg jeles vívó ; valószínűnek tartja, hogy ez a kaland életébe kerül, de le nem mond a párbajról; épp oly kevéssé,­­ mint hogy a herczeg nem fogja őt megkérlelni. Nem élhet becsület nélkül; tartozik becsületé­vel családjának is. A mtanka halottai. A statisztika számoszlopai közt egy sem döbbenti úgy meg a gondolkozó embert, mint a balesetek egyre növekvő számoszlopa. A­míg a czivilizáczió cso­dálatos találékonysággal védi, óvja az emberi életet, sőt annak meghosszabbí­tásával is szakadatlanul foglalkozik , ime ez a számoszlop mégis azt mutatja, hogy a műveltség haladása mind több és több emberi életet emészt. A technika minden új vívmánya új meg új életveszedelem is egyúttal. Nem odiózus kiváltsága a baleset egyetlen társadalmi osztálynak sem. A műveltség egyetemes emberadóját gazdag és szegény, munkás és henye, tudós és tudatlan egyaránt megfizeti. Legtöbb esetben —­ a­milyenek például a vasúti és tengeri katasztrófák — nem is a munka minősége, hanem a vak véletlen határozza el, hogy k­i fizet életével ? Legtöbbször tehát csakis a műveltség, az értelmi és erkölcsi erő, kivált a kö­telességtudás egyetemes emelkedése az, a­mitől a balesetek nagy számának lehető apasztása függ. Egyik nagy kategóriája az élet ve­szedelmeinek az, a­hol nagy elemi erők­kel, műveltségünk mindenkori állása sze­rint legyőzhetetlen veszedelmekkel állunk szemközt. Itt az emberi energia egy­általán tehetetlen. A­mint hogy Messina és Calabria egy részének rémes elpusz­tulása is nagyon szűk teret enged az emberi okoskodásnak. De megint egészen mások azok az esetek, a­hol a hasznos munkát végző emberiséget, tehát az élet­anyag legjavát a munkájával összekötött baleset pusztítja el vagy­ teszi nyo­­­morékká. Ilyenek különösen az egyre sűrűbb és egyre borzalmasabb kőszénbánya­­katasztrófák. A munkásélet ama súlyos koc­kázatai, a­hol a föld mélyében rész­ben ismert és megelőzhető, részben nem ismert és így meg sem előzhető okok egyszerre és tömegesen pusztítják a hasznos emberéletet. A­hol tehát az em­beri életet eltörölhetetlen kisérő elemi nyomorúságok az emberi mulasztással vegyülnek össze.­­ Ezek azok az esetek, a­melyek nemcsak mélyen megdöbbentenek és szám Lapunk mai száma 36 oldal.

Next