Az Ujság, 1909. november/1 (7. évfolyam, 259-270. szám)
1909-11-06 / 263. szám
■■■■II Steinheilé az esküdtszék előtt. — Saját tudósítónktól. — Paris, november 5. A mai tárgyaláson nagyobbára az ékszerek kerültek szóba. Steinheimé az egész tárgyalás alatt meghatottságot mutatott, mikor arról beszélt, hogy leánya miatt kellett alakoskodnia, ellágyult, mikor pedig Bordereijel való összeköttetését említette s »elmúlt ,szép álmai« fölött kesergett, sírva fakadt. Érdekes, hogy Borderei úr a »Journal« mai számában már részletesen ismerteti, hogy mit fog vallani, ha tanuul kihallgatják. A tárgyalás eddigi folyamán még semmi világosság sem derült ki az igazi gyilkost vagy gyilkosokat illetőleg. (A tintafolt s a »vörös asszony«.) Az esküdtbíróság elnöke a tegnapi tárgyalás befejezése előtt rátért a tintafoltokra, amelyeket a gyilkosság után Steinheime térdén találtak. — Honnan kerültek térdére azok a tintafoltok ? — kérdezte az elnök. — Nem tudom, — felelte Steinheilné — megkötöztek és néhány pillanat múlva elájultam. Az elnök: Ez az ön rendszere ! Steinheilné (izgatottan) : Rendszer ? Ez törvénykezési kifejezés. Az elnök : Ha a tintafolt a bűntettől eredt volna, akkor az ágytakarón vagy az ágyneműn is kellett volna látni tintáiért okát. Steinheimé: Erre nem tudok felelni. Ezt nem tudom, erre feleljenek a szakértők. Az elnök ezután fölolvasta többtanú vallomását, amely szerint a kötözés nagyon laza volt és nem vágott bele a vádlott asszony husába. Steinheime a legnagyobb energiával tagadta, hogy a kötözést szimulálta volna s nyomban rá kijelentette, hogy nagyon fáradtnak érzi magát. Az elnök a védő kérésére a tárgyalást mára halasztotta. A tegnapi tárgyaláson Jean Lefévre a vizsgálóbírónak bevallotta, hogy igazi neve René Collard és nem huszonegy, hanem tizenhét éves. Már két év óta orfeum-énekes. Collard a vizsgálóbírónak ezt mondta : — Mindig rajongtam a szerencsétlen Steinheiméért, akinek sorsa mardosta a szívemet. Mindig azon törtem a fejemet, hogy szerény tehetségemmel hogyan segíthetnék rajta. Minden időmet annak szenteltem, hogy a vörös asszony nyomát megtaláljam s végül arra határoztam el magamat, hogy magamra vállalom a vörös asszony szerepét. A rendőrség Collard zsebében megtalálta Steinheimné fotográfiáját, a Steinheil-féle villa képét, néhány gombot és öt centimeot. Collardot a bíróság kigúnyolása miatt fogják felelősségre vonni. (Borderei nyilatkozatai.) Borderei, az ügyészség főtanúja, a Journal mai számában már előre közli azt a tanúvallomást, amelyet még csak három-négy nap múlva fog az esküdtek előtt letenni. Borderei pártját fogja Steinheiménak s lehetetlennek mondja, hogy ez az asszony azért követte volna el a gyilkosságot, hogy az ő felesége lehessen. Borderei ezután így folytatja : — Steinheimé előttem egy napon ezélzást tett arra, hogy el fog válni a férjétől, mert meg van róla győződve, hogy mellettem egészen új élete lesz. Én azonnal azt mondtam neki, hogy ez az álma nem valósulhat meg, mert gyermekeim vannak, akik közül a legfiatalabbik tizenkét éves s hogy ennélfogva e gyermek nagykorúságáig még kilenc év fog beletelni. Az asszony megértett engem és nem tért vissza többé erre a dologra. Kevéssel utóbb legidősebb fiam szemrehányással illetett engem Steinheiméval való viszonyom miatt és elmondta nekem, hogy ez az asszony Faure Félix-szel egészen haláláig szerelmi viszonyt folytatott. Május 15-én, tehát két héttel a gyilkosság elkövetése előtt beszéltem az asszonynyal és értésére adtam, hogy ezentúl ritkábban fogok Párisba jönni. Amikor a gyilkosság hírét megtudtam, borzasztó kétség villant meg az agyamban. Meggyilkolta a férjét ! Rosszul élt vele ! Csak akkor lélekzettem fel megkönnyebbülve, amikor megtudtam, hogy Steinheimné anyját is meggyilkolták. Lehetetlen, hogy ez az asszony az anyját is meggyilkolta volna ! A közvélemény őt gyanúsította. Nem találták meg a gyilkost. Attól féltem, hogy az asszony újra megkezdhetné velem a viszonyt s ezért azt üzentem neki, hogy mindaddig nem láthatom, míg a gyanú el nem foszlik róla. Nem házasságról volt többé szó, ezt Steinheimné nagyon jól tudta, hanem egészen más dolgokról. Mindazt, amit ez az asszony a gyilkosság után tett, bizonyára nem tehette azért, hogy magát erősen igazolja, mert nagyon jól tudta, hogy még abban az esetben sem leszek hajlandó őt viszontlátni, ha felmentik a gyilkosság vádja alól. Mindezt tudta s azt is tudta, hogy tisztában voltam azzal, hogy éveken át Faurénak és nagyon sok más embernek szeretője volt. (A mai tárgyalás.) Páris, november 5. (Saját tudósítónk távirata.) A mai tárgyaláson Steinheimé nagy erélylyel folytatta védekezését. Vitatkozik az elnökkel, aki ma az elrabolt és ismét előkerült ékszerek homályos története miatt faggatja őt. Ezekkel a részletekkel fejezik be a vádlott első kihallgatását, ezután tanukat hallgatnak ki. A tárgyalást az elnöknek az esküdtekhez intézett beszéde nyitja meg. Az elnök közli, hogy az a fiatalember, aki tegnap mint gyilkos jelentkezett, egy Collard nevű egyén, aki csak Steinheimet akarta látni. Ezt az individuumot a rendőrség már nagyon jól isemri. Az elnök ezután közli, mennyi fáradsággal kutatta a rendőrség és a bíróság azoknak a kaftánoknak a nyomát, amelyeket egy jelmezkölcsönző vállalattól loptak el s a zsidó színház előadásain használtak. Steinheimé (kiáltva) : Későn keresték! Ha mindjárt hozzáfogtak volna, bizonyosan ráakadtak volna a kaftántolvajokra; bizonyosan ezek követték el azt a bűnt, amelylyel engem vádolnak. Nem tűnt el a zsidó színtársulat két tagja, akiket eddig nem nyomoztak ki ? * (Az eltűnt pénz.) Az elnök : Most azonban térjünk rá arra,hogy hány órakor történt a bűneset. Éjfélkor élt az ön anyja még ? Steinheimé: Igen. Az elnök: Az órát tehát 12 óra 12 perckor megállították ? Steinheimé : Éppen ez mutatja, hogy a tettesek milyen gyorsan végeztek. Az elnök : Ön a rabolt tárgyakról különbözőképpen vallott. Ön azt mondotta, hogy 5000 frankot bankjegyekben és ezenkívül egy borítékot , amelyben 25.000 frank volt, raboltak el a gyilkosok. Ön azután elégette a háztartási könyveit is. Steinheimné: Ezt azért, tettem, nehogy megállapíthassák, hogy bevételeim honnan eredtek. Steinheimé : Nem gyilkoltam meg anyámat és férjemet! Elnök : Ugyan, hagyjon már fel, kérem, azzal, hogy amikor az ember szabatos kérdéseket intéz önhöz, mindig azt kiabálja, hogy : Nem gyilkoltam ! Steinheimé : Ön nem akarja, hogy tiltakozzam, hogy ártatlanságomat hangosan kikiáltsam ? Ugyan mit tenne ön, elnök úr, ha önt vádolnák azzal, hogy nejét, hogy atyját meggyilkolta ? Ha tiltakozom, hát nem önnek szól tiltakozásom, elnök úr, hanem az igazságszolgáltatásnak ! Ezután ismét izgalmas jelenet következik. Az elnök kérdi, hogy mit tett Steinheimé, a mikor a kötelékiektől megszabadították. — Törődött-e ön ekkor anyjával és férjével ? Steinheimé erre szenvedélyes hangon válaszolja, hogy igenis, kérdezte, hogy édes anyja hogy van s hogy férje után akart nézni, de hogy ebben megakadályozták. Elnök : Ki akadályozta meg ebben ? Steinheilnc: Azok az emberek, akik ott voltak. Az elnök : Majd meghalljuk, mit szólnak erről a tanuk. Steinheilnc: Ugyan, mit tudhatnak a tanuk egy ily rettenetes pillanatról? ! Hiszen mindannyian valósággal őrültek voltak, csak úgy, mint jómagam. Ezután a kihallgatás a legsúlyosabb gyanúokok egyikére terelődik. Steinheimé a gyilkosság felderítése után azt állította, hogy ellopták ékszereit. Meg is jelölte az állítólag ellopott tárgyakat, sőt néhány napra rá jegyzéket is készíttetett róluk, de utóbb kiderült, hogy néhány nappal a gyilkosság előtt Steinheimé az ékszereket villájába vitette és átalakíttatta. Ezek közt az ékszerek közt van az a modern foglalatú gyűrűből kivett gyöngy is, amelyet Steinheilé szolgájának, Cuillardnak tárczájába csúsztatott, hogy ezt keverje a gyilkosság gyanújába. Steinheimé kijelenti, hogy takarékos háziasszony volt, maga mosott és vasalt, maga csinálta ruháit és kalapjait. (Az ékszerek.) Az elnök : ön nem arról beszél, amiről kérdeztem. Azt tudjuk, hogy önt csodálták azért, mert fényűzés látszatát keltette, amit semmivel ért el. De ez nem tartozik a dologhoz. Miféle ékszereket loptak el öntől ? ■ Steinheimé felsorolja az ékszereket és ezt mondja : — Amikor a rendőrfőnöknek átadtam az ékszerek jegyzékét, igaztalan voltam,mert a jegyzék hamis volt, amennyiben nem akartam szóba hozni azokat a csecsebecséket, amelyeket kedveseimtől kaptam. A vádlotton izgatottság vesz erőt. — Sajnálom, hogy hazudtam. Azért hazudtam, mert attól féltem, hogy elrabolják egyetlen gyermekemet. Előéletemet titkolni akartam. Az elnök : Miként jelölhette meg a rendőr, biztosnak már reggel, az ágyából, a lopott ékszereket ? Steinheimné: Nem jelöltem meg neki semmi más ékszert, csak az ujjamon lévő gyűrűről beszéltem neki. Az elnök : Május 11-én egy rendőrfelügyelő előtt ismételve előadta az ékszerek jegyzéket, amelyeket e napon ágyában rejtett el és azután ékszerészt hozatott, hogy ezeket az ékszereket átalakíttassa. Steinheilné : Hiszen éppen ezek voltak azok az ékszerek, amelyeket szeretőim adtak nekem. Az elnök: Egy tárgy ezek közül legalább az ön férjének ajándéka volt! Ez egyenes cáfolata annak, ami ön állít. Steinheimné (hevesen) : Lányom kedvéért hazudtam. Ez igen egyszerű. Az elnök: Tizenhetedikén visszatért ön a Vert Logis villába. Az ékszerész elhozta önnek az átalakított ékszereket. Júliusban Feuille Márton úr látogatását fogadta ön, aki Borderei barátja nevében jött. Borderei várakozó álláspontra akart helyezkedni, azaz : olyan álláspontra, amely felett nem akarok ítéletet mondani. Akár igaza volt, akár nem, ez mindegy. Steinheimné: Dehogy ! Borderei úr nem habozott. Az ő gyermekei miatt és az én leányom miatt nem jött többé hozzám. (Fájdalmasan rezignált hangon): Megadtam magamat sorsomnak és szenvedtem. Az elnök, Feuilleur Borderei nevében azt mondotta önnek, hogy a vizsgálatnak ön ellen való megszüntetése neki nem elegendő ; meg kell találni a gyilkosokat és azután tette ön első lépéseit, hogy az ügyet újra felvegye. Steínheilné : Nem, Feuille tisztán azért jött, hogy Borderei nevében átadda nekem a Vert Logis villa bérét. Borderei rám nézve csak elmúlt álom volt akkor már. (Steínheilné sírva fakad.) ' ■ / r ~ !„ --.----------------■ ■■MMMI Szombat, 1909. november 6.8 AZ ÚJSÁG