Az Ujság, 1909. november/2 (7. évfolyam, 271-283. szám)
1909-11-16 / 271. szám
s eredményeket az országnak. S Andrássyékról lévén szó, még mindig röstellenék magukat, ha a kilenczes bizottság programjával jönnének, újabb bizonyságául annak, hogy a letört szabadelvű rendszerrel Tisza István minden földindulás nélkül a maximumát szerezte meg mindannak, amit a nemzeti hősök vad rohammal és kardcsörtetéssel, a nemzet vetéseit legázolva, elérhettek. Alkotmánypárti, koalíciós és kooperációs oldalon nem szívesen adnák meg a nemzetnek ezt az őket vádló elégtételt, s megelégednének inkább kevesebbel is, csak az ne legyen, amit Tisza István hozott. És Kossuth úr ? Tisztára nevetséges, ha ez az ur akár egy pohár vizet kér az ő függetlenségi meggyőződései számára. Az az ur, a ki hazajött és közgazdasági felszabadítást hirdetett s állítólag ő nélküle soha e téren nem történt volna semmi, de bizonyos, hogy éppen ő alatta történt e téren a legkevesebb a nemzet erősítésére, s a legtöbb a nemzet gyengítésére. Ö csinálta a legrosszabb kiegyezést, minek fejében fizetjük a legdrágább kvótát. Ö miatta fojtogat bennünket az osztrák tarifapolitika, s ennek ellenében építjük az osztrákoknak a drága és nekünk értéktelen dalmát vasutat. Ami pedig az elveit illeti, a közjogi részről lemond, mivel előbb a közgazdasági részt akarja elérni, s erről lemond, hogy baj ne legyen az országban királyával. Tessék most megmondani, mi maradt meg abból, ami függetlenségi politika volna, s milyen alapon kötheti magát ilyen ember politikai föltételekhez ? Bécsben ezt igen jól ismerik föl s ezért nem kell holmi engedményekről fantáziáink Egytől-egyig emberek, akik nélkülözhetetlenek, mivel a másik agyonütésével gondoskodtak róla, hogy nélkülözhetetlenek legyenek. Egytől-egyig emberek, akiknek koncepcziója, akarása, előrelátása és gyakorlati működése csődöt mondott. Aki annyira téved, mint ők, rendszerint félreáll szégyenkezni, vagy vezekelni. Ők a tévedések és baklövések alapján állnak és vezérkednek tovább. Teszik ezt ugyanazon emberek közjogi társaságában, akik első csoportosulásukban mindennek az ellenkezőjét képviselték, amit ma. Akkor az volt a nemzet akarata, most, anélkül, hogy az a nemzet csak szóhoz is jutott volna, egészen más a nemzet akarata. Komolyság ez ? Parlamentarizmus ez ? Lehetséges-e, hogy e farce élén ne ők, hanem komoly, lelkiismeretes politikusok álljanak Micsoda rettenetes komédiája a beszámíthatatlan végleteknek! Alakítottak egy házat, melynek nem volt ellenzéke. S most vezérkednek tovább egy ház élén, melyben csakis az ellenzék bizonyos és hatalmas. Előbb túltengett a kormányzati omnipotenczia, teljes ellenőrizetlenségében, most túlteng a kritikátlan megakasztása minden kormányzati erőkifejtésnek. Az az ember, akinek elnöklése mellett rendszabályokat hoztak az obstrukció ellen, készül a legvadabb obstrukczióra, melyet valaha láttunk. Akik heteken keresztül szavaltak a többség jogairól, melyekkel a szólásszabadság jogának számolni kell, megint kultuszt csinálnak abból, hogy a többséget legázolják a torkuk jogával és a fifikájuk erejével. S Andrássy Gyula lesz a feje annak a kabinetnek, melynek utolsó feladata lesz megcsinálni olyan szigorú házszabályt, amilyenről ama sokat szidott ugrai levél idejében annak írója nem is álmodott. Új ház a régi téglákból, új kabinet a régi romokból. Ebben látjuk a nemzet megváltását a fejetlenség fél esztendeje után s egy rettegett merénylet küszöbén, mely osztrák részről a magyar alkotmány ellen tervezve van. S örülünk neki, mert mit is csináljunk egyebet ? Mit használ, ha az urak levennék a nemzetről kezűasszony jön. Egész más dolog őt vinni a hintóban. Én büszkébben és vidámabban szedem a lábaimat, amikor az a csudaszép teremtés ül a kocsiban, s amikor látom, hogy minden ember megfordul utánunk. — Minden dolognak megvan a maga jó oldala és a maga rossz oldala. A fiatal méltósága szebb, de kövérebb és nehezebb. És a fiatal méltóságát vágtatva kell vinni, mert mindig elkésik és mindig siet. Az öreggel ellenben szép lassan elczámmoghatunk, mert ő fél n, vágtató hintóban ülni. —■ Tehát szívesebben viszed az öreget ? — Nem mondhatnám. Mert ő csak a templomba jár, s a templomban nagyon rövid ideig maradnak az emberek. Alig hogy kiszáll a kocsiból, már megint jön és megint beszáll. A fiatal méltósága igaz hogy mindig siet az útjain, de legalább sokáig marad egy helyen, s azalatt mi pihenhetünk. Sokáig marad a szabójánál, még tovább marad a barátnőinél és legtovább marad a szeretőjénél. — Felelj már egyszer világosan és egyenesen. Melyiket viszed szívesebben : az öreg méltóságát, vagy a fiatal méltóságát. — Mondtam már. A méltóságok úgy vannak vele, hogy amíg fiatalok, a szeretőikhez járnak, amikor vének, akkor a templomba járnak. A szeretőikhez sietnek az emberek, de tovább maradnak ott; a templomba nem sietnek, de hamarabb jönnek vissza. A lónak pedig mindegy. IV. Deputáczió a sasnál A madarak deputáczióba mentek a sashoz, a madarak királyához. A deputáczió megválasztott szónoka a veréb volt, aki — miután a díszesen kiállított memorandumot letette a trón zsámolyára — ekképp kezdett beszélni: — Felség ! Alattvalói hódolattal jelentünk meg legmagasabb trónusod zsámolyánál, s kérünk, nyisd ki füledet panaszunk meghallgatására. Mert veszedelem fenyegeti az egész madárvilágot. Az ember hozza ránk a veszedelmet, mindig. Már őseink idejében, már hosszú évtizedek és évszázadok óta küzd és harczol az ember a levegőért. Mi kaczagtunk ezen a harczón, mert láttuk tehetetlen vergődését és sok csúfos lezuhanását. De most már belénk fagyott a kaczaj. Most már látjuk, hogy ennek a merész harcznak a fele se tréfa. Az ember szárnyat tud ölteni és megtanult kerepelni, mint a gólya. És kerepelve röpül. Alacsonyan és magasan, sebesen és lassan, fölfelé és lefelé röpül. Ura lett a levegőnek. A sas komolyan hallgatta a beszédet. És szólt: — Tovább. — Eddig van, felség. Ez a tényállás. S most arra akarom figyelmeztetni felségedet, hogy ahol az ember egyszer megveti a lábát, ott kipusztít minden más fajt, vagy pedig igába hajtja. A városokban, a mezőkön, az erdőkön csak azokat a lakókat tűri meg, a kik őt szolgálják, így fog eljárni a levegőben is. A sas megint szólt: —* Tovább. — Mi népgyülést tartottunk, felség, s ennek határozatát van szerencsém szentesítés végett eléd terjeszteni, felség. — Mi az a határozat ? — Az egyetlen józan hat, elképzelhető. Mi rászántuk ma, halál harczra, a melyet előbbi vívnunk a repülő emberrel, mint utóbb. Mert ha valamik a repülésben, ha ezer és ezer kerepelő gépe száguld végig a mi birodalmunkon, akkor már mi le is vagyunk igázva. De ma még bízunk vele, ha összetartunk. Az a határozatunk tehát, hogy valahányszor egy-egy repülőgép felszállani próbál, milió és millió madár támadja meg egyszerre. És mindenki harczol ellene a maga módja szerint. Tépjük, vágjuk, szaggatjuk a gépet, s ha százezren el is pusztulunk egy-egy ilyen küzdelemben, de megsemmisítjük az ellenséget is. A veréb meghajtotta magát mélyen. — Végeztem, felség. Csak azt teszem még hozzá, hogy ha’ezekben a harczokban te leszel a vezérünk, készek vagyunk mindnyájan életünket és vérünket áldozni a szent ügyért. A sas hallgatott egy perczig. Azután igy szólt : — Meghallgattalak és megnéztelek. Amit hallottam és láttam, mind megerősítette, hogy veréb vagy. Ti féltek az embertől, hogy ura lesz a levegőnek és harczra készültök ellene. Hiába, fiaim. Ez a harcz haszontalan. Igaz, ha az ember majd repülni tud, nagyon sok pusztítást visz végbe köztünk. Igaz. De használ-e valamit, ha most rátámadtok, amikor fölfelé tör? Nem használ semmit. Mindössze csak az következnék be, hogy előbb pusztítana ki bennünket, azután folytatná a repülést. A verébből kitört a szó : — De valamit csak kell tenni, felség. — Tenni kell. De azt fogjuk tenni, a a természet parancsol. Amit minden ■ cselekszik a veszedelem idején. — És mi ez, felség ? — A sas magasabbra fog szállni, a verébebben marad alól. Minden nagy alkotás újabb szárnyalásra bírja a sasokat és méhre szorítja le a verebeket. az ujsze Kedd, 1909. november 16. kez ? S mit árthat még, ha továbbra is rajta tartják ? BELFÖLD. A bán Budapesten. Zágrábból jelentik: Rauch Pál báró horvát bán holnap Budapestre érkezik. Wekerle Sándor miniszterelnökkel fog tanácskozni. Holnap érkezik Budapestre Csuvaj osztályfőnök is. Beszámoló: Pető Sándor tegnap Békés,csabán beszámoló beszédet mondott. A parasztpárti választás előtt kijelentette, hogy a nemzeti küzdelmet megújítani nem lehet, mert az ország ezt nem bírja el. Végül határozati javaslatot fogad- tak el, amely kimondja, hogy se Justhhoz, se más párthoz nem csatlakoznak. Mezőfi Vilmos képviselő vasárnap beszámolót mondott Mindszent községben. A választók el-határozták, hogy ragaszkodnak a negyvennyolcas szocziáldemokrata párthoz és bizalmat szavaztak képviselőjüknek. Biharon vasárnap népes gyűlésen számolt be választóinak Nadányi Károly, képviselő. Fényes Zoltán elnöki megnyitója után Nadányi Károly ismertette a politikai helyzetet. Bereczky Dániel felszólalása után bizalmat szavaztak Nadányinak és üdvözölték Kossuth Ferenczet. Iparosok politikai szervezkedése. Az Ipartestületek Országos Szövetsége a múlt héten bocsátott ki valamennyi ipartestülethez egy bizalmasnak jelzett terjedelmes körlevelet, amelynek az a feladata, hogy az iparosság parlamenti befolyását megerősítő mozgalmat irányítsa, illetőleg, hogy a jövő jelöltjeitől az iparos érdekek hathatós felkarolását követelje. E végből a körlevél összefoglalja az iparosság főbb követeléseit, melyek az önálló vámterületet az önálló bankot, az általános titkos választójogot követelik és minden más részletkérdésre nézve is preczizírozzák a kisiparosok kívánalmait. A felhívás, amely Thék Endre elnök, Dekén Mór társelnök, Melkó Bertalan alelnök és Dóczy Sámuel dr. titkár aláírásával jelent meg, az akció szervezésére vonatkozó részletes útbaigazításon kívül felállítja a magyar kis- és középiparosság programmját. A szövetség minden választókerületben megszervezi az iparosok választási bizottságát, amely működésében az ipartestületekre támaszkodik. A bizottságok dolga lesz, hogy az iparosság parlamenti érvényesülésére irányuló törekvésének a közvéleményt megnyerjék.