Az Ujság, 1911. június/2 (9. évfolyam, 141-153. szám)
1911-06-16 / 141. szám
2 sürgősebb gondja nyomban a választások után az volt, hogy Lueger örökéből mentsen annyit, amennyit lehet. Az úgynevezett államfentartó pártok jelszavával összeverbuvált egy pár német szabadelvű és egy pár keresztény-szoczialista vezért és rábírta őket egy kompromiszszumra, amelynek az a veleje, hogy a pótválasztásoknál kölcsönösen támogassák egymást a szocziáldemokrata jelöltek ellen. A német szabadelvű matadorok, akiknek kegyetlenül kitekerte a nyakát Lueger, akikre a tartománygyűlésen és a városházán könyörtelenül zuhantak Luegerék ostorcsapásai, s akik húsz esztendőn keresztül Bécs felszabadítását áhítozták, belementek a kompromisszumba. Csakhogy a választók nélkül számítottak , tetejébe még egy oldalrúgást is kaptak, ami több mint bizonyossá teszi, hogy az egész kompromisszum egy illet taplót nem ér. A német szabadelvűek választási központja nyomban a kompromiszszum hík kipattanása után ezzel homlokért,iost ellenkező határozatot hozott. S mivel e választási központok érintkeznek közvetlenül a választókkal, kétségtelen, hogy ezek a központi irányítást és nem néhány paktáló vezér ajánlatát veszik majd figyelembe. S szavazni fognak mint a karikacsapás a keresztényszoczialisták elleni dőltjére, még ha az szoczialista is. Nyilván elenyészőnek tartják a veszedelmet, hogy egy pár szocziáldemokratával több kerül a parlamentbe, ahhoz a hatalmas fordulathoz képest, hogy Bécsből és Alsó-Ausztriából kitakarodik a Lueger-had zöme s újból kisüthet a szabadelvűség napja. Könynyűvé tették a német szabadelvűekre ezt a rideg állásfoglalást maguk a keresztényszoczialisták azzal a hivatalos kommünikével, amelyet a kompromisszumról kiadtak. Ebben prepotens hangon úgy beszélnek, mintha kegyelmet gyakoroltak volna, amikor a kompromisszumba belementek. Ez könnyűvé teszi még a paktumos szabadelvű uraknak is a felelősség elhárítását. Mert hogy egy párt csúfos bukás és országra szóló kudarca után is úgy bánjon ellenfelével, mint zsarnoksága virágkorában, ez csak a Lueger iskolájában felnőtt demagógok és népbolondítók ötlete lehet. A kijózanodást ez fogja csak igazán betetőzni. Luegerék bukása talán Magyarországra is jelent valami jót. Megszabadulunk a korcsmahango s borgőzszagú ellenféltől. Az ellenfélben is jobb szeretjük a tisztakezű és műveit européert. Mert abban, hogy akik a bukott rendszer nyomába lépnek, barátainkat fogjuk láthatni, nem igen bizakodhatunk. Mi, magyarok igen soká s igen sokszor kimutattuk rokonszenvünket a német szabadelvűek iránt, de ezek részéről, éppen döntő momentumokban, nem találtuk meg a joggal várt jóakaratot és lojalitást. Ma sem merjük nagyon remélni, hogy ezek az urak felejtettek és tanultak. Mert igyekszem lerázni magamról, őt tekintetbe nem veszem, átnézek felette, mint egy alantas lényen, aki felett uralkodom. — Bocsánat, uram, nem hallgatom tovább, mert ezek csak a levegőbe írott körvonalak, magyarul semmik, én pedig tényeket akarok. Emberem nevetni kezdett. — Jó, hát jöjjenek a tények. Ezelőtt egy pár évvel én, aki a szerencsejátékokat megvetem, mert nem akarok a szerencse asszonyával semmiféle összeköttetésbe kerülni, a ligetben séta közben egy papírszeletre bukkantam, amelyet a szél ráfújt egy virágzó orgonaágra. Elhatároztam, hogy megszabadítom a nyíló virágot az alkalmatlankodó papírvendégtől, odamentem, s azt levettem az ágról, mikor ránéztem, meglepetve láttam, hogy az egy sorsjegy volt. Másnap azonnal hirdettem az újságban, hogy aki be tudja igazolni előttem, hogy a jelzett sorsjegy az övé volt, azonnal átveheti tőlem. Hiába ismételtem meg három ízben is felhívásomat, a tulajdonos nem jelentkezett, végül eltettem a sorsjegyet pénztárczámba. Tavaly előtt sétálgatva az utczán, egy pénzváltó-üzlet kirakatában nagy betűkkel láttam hirdetve: »Milliós főnyeremény !« A hirdetés alá egy szám volt bigygyesztve, amelynek jegyei olyan ismerősöknek tetszettek előttem. Megálltam egy pillanatra, megnéztem sorsjegyemet és mosolyogva láttam, hogy a nyerő én vagyok. Ekkor egy különös megfigyelést tettem magamon , bensőmben nem éreztem valami különös örömöt, de azt éreztem, hogy valami változás ment végbe bennem, mintha valami átsuhant volna lelkemen. Uram! Ebben a palanatban a szerencse asszonya volt az, aki lelkemet hódolatával megközelítve, egy új érzésbe ringatott. Csábított. Úrrá akart lenni felettem, de nem sikerült neki, én voltam az erősebb és lebírtam őt. — Hogyan? —kérdeztem. — Elmondom azt is. Mikor azt a vagyonszerű pénzt magamhoz vettem, először egy pár jótékony alapítványt tettem, aztán utazgattam, bejártam Európát, lementem a Riviérára, s ott töltöttem egy pár hetet; roppant szeretem a napfényt és a tengert, azért legkedvesebb szórakozásom az volt, hogy felkerestem a partszegély magányos helyeit, s egy sziklára ülve elnéztem a víz habverését. Egy ilyen magányos sétám alkalmával egy emberre bukkantam, aki közvetlen a tenger mellett, egy mélyenfekvő sziklaodúba befészkelte magát, puha kalapja mélyen a szemére volt húzva és alig látszott belőle valami, úgy hogy csak éles szememnek köszönhettem, hogy felfedeztem, megközelítettem rejtekét és rákiáltottam : — Halló ! Halló ! Mit csinál ott? A tenger árja nő, elborítja önt! Nem válaszolt. Az emelkedő dagály hullámai csapdosva közeledtek. Szikláról-sziklára ugrálva odamentem a rejtélyes emberhez, s akkor láttam csak, hogy szeme is be van kötve, bal keze pedig jobb lábához van béklyózva. Vállára tettem kezemet és megráztam : — Az Istenért, mi van önnel? Meneküljön, a dagály nő, elveszíti önt. Mélyet sóhajtott és tompa hangon válaszolt : — Nem veszít el engem a hullám árja, mert én elveszett ember vagyok már ! Megráztam. — Ez nem áll, nincs veszve senki, ki önmagát el nem hagyja ! — Nem én hagytam el magamat, a szerencse volt az, aki cserben hagyott engem ! — Badar beszéd! Szerencse az nincs, akarat van, önuralom van és energia, más nincs ! — Könnyen beszél ön, mert biztosan vagyona van, de én eljátszottam utolsó filléremet is a játékasztalon. Szomra nincsen más hátra, mint a szildasirban megvárni a tengert, hogy az kiöntse belőlem sós levével az életet, a mely majd két kis buborék képében felszáll a semmiségbe és megsemmisül. A tenger hullámai ekkor már behatoltak a halálra szánt ember rejtekébe. Gyors mozdulattal leoldottam a köteléket kezéről s igy szóltam hozzá : — Kelj fel és járj ! Tied az élet, az uj élet. Régi életed meghalt, s uj életed e palanatban született meg, te szabad vagy, te megszabadultál a szerencse szeszélyes kezéből, te erős vagy, mert lelked uj erőre kapott és te gazdag vagy! Az idegen leoldotta arczáról a kötést és csodálkozva nézett reám. — Uram, te oly szépen beszélsz, hogy bensőmet igazán jó érzés tölti be, de ha szabad és erős volnék is, hogy lennék én gazdag, mikor mindenemet elvesztettem ! Kiemeltem sziklasírjából és azt mondtam neki : — Hogy az utóbbi vágyad is teljesedjék, az az én kötelességem. Azzal magammal vittem, vettem neki egy Amerikába szóló hajójegyet, elkísértem a hajóig, ott útravalóul adtam neki 50.000 forintot , sorsjegynyereményem maradékát, hogy azzal kezdjen az uj világban uj életet! AZ ÚJSÁG Péntek, 1911. június 15. BELFÖLD A képviselőház ülése. A képviselőház holnap, pénteken, délelőtt tíz órakor ülést tart. A közoktatási költségvetés tárgyalását folytatja. Elnnek befejezése esetén az igazságügyi költségvetés kerül sorra. A bán Budapesten. Tormsics Miklós dr. horvát bán ma délelőtt megjelent Kkuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnöknél és folytatták a horvát politikai helyzetre vonatkozó tanácskozásait. A bán ma éjjel visszautazott Zágrábba. A szerb egyházi kongresszus, Karlóczáról jelentik : Bogdanovics Luczián pátriárka elnöklete alatt a szerb egyházi kongresszus a régi kongreszszusi választmánynak 1907. évtől az 1909. év végéig való munkálkodását tárgyalta. Miladinovics Zsarkó dr. radikális pártinak az indítványára a tárgyalást holnapra halasztották, hogy a kisebbség a védelmére szolgáló bizonyítékokat megszerezhesse. Minisztertanács. (Uj indemnitás. — A városi földek. — A bírák előléptetése.) Ma délután a miniszterelnöknél minisztertanács volt, a melynek jegyzőkönyvét Skerlecz Iván báró miniszteri tanácsos vezette. Pünkösd elött voltak együtt utoljára a kabinet tagjai, azóta minden tárcza körében akadt többkevesebb minisztertanácsi kérdés, ezeket intézték ma el. Többször említettük, hogy a költségvetési vita terjengőssége folytán a kormány új indemnitást kér. A minisztérium e tekintetben is ma állapodott meg, az új indemnitásról szóló törvényjavaslatot azonban csak néhány nap múlva terjeszti a Ház elé. A kormány tagjai bizonyára foglalkoztak ezenkívül a parlamenti helyzettel, a költségvetési vitának és a véderőjavaslatok tárgyalásának a kilátásaival is. Száz meg százezer hold föld hever a városok tulajdonában kihasználatlanul, holott a vagyon bruttó jövedelme, föld járadéka óriási összegeket jelentene, ha a földet helyesen kezelnék. Serényi Béla gróf apró bérletek utján akarja itt a hasznot emeltetni, a mi azt a czélt is hathatósan szolgálná, hogy a kevéssé, vagy egyáltalán nem vagyonos földmivesnép is mentős könnyebben jusson földbérlethez. Most adja ki a rendeletet a szóban forgó földek, az ezeken alkalmazott gazdálkodási módok összeírása és általában a reformnál figyelembe vehető szempontok kipuhatolása iránt. A bírói karban nemsokára nagy előléptetés lesz. Egész sereg bíró emelkedik a VI. és a VII. fizetési osztályba. Az igazságügyminiszter legutóbb azt mondotta, hogy a jó erőt a kormánynak onnan kell szereznie, ahol kapja. Ebből az következik, hogy az előléptetésnél nem az automatikus haladás szabályát nézik, hanem az illetők arravalóságát, munkabírását. A bírói kar fiatalabb generációja attól tart, hogy a miniszternek ezt a szándékát az előléptetéseknél való fölterjesztéseknél nehéz ostrom éri, mert a legtöbb helyről, a megrögzött formákhoz képest, a kebelbeli rangidősbbeket és nem a munkára alkalmasabbakat ajánlják majd előléptetésre. (A szegedi választás.) Eötvös Károly ma egy újságírónak ezeket mondotta a tegnapi szegedi képviselőválasztásról és ellenjelöltjének, Derliczy Ferencz bárónak a győzelméről: — Egy pillanatig se hittem komolyan, hogy én, aki jóformán az utolsó pillanatban léptem fel, diadal