Az Ujság, 1911. november/2 (9. évfolyam, 272-284. szám)
1911-11-16 / 272. szám
Budapest, 1911 IX. évfolyam. 272. szám. ^Csütörtök, november 16. SMztttéal IT4k. »____28 k. f. Télére* 14 » — » Jíegyedérre .» _ 7 » — » TgJ hói* m m. .»* 2 » 40 » Egyes szim in hegben 4a vidéken 10 fillér.AZ UJSAG SZERKESZTŐSÉG. Budapest, Rákóczi-út 54. B& Telefon 68—16. KIADÓHIVATAL. Budapest, Rákóczi út 54. u. Telefon 162-6S is S8-0S.Seffjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után la. ROVÁS. Mély tisztelettel az öreg ember iránt, Kossuth Ferenczről születében apján sem tudunk szentimentáliskodni.. Nem is akarjuk épp ez alkalomból, mely nempolitikai természetű, újból jellemezni. Eléggé jellemzi őt az a tény, hogy minden vélemény, mely politikai működése hétköznapjain róla meg szokott nyilatkozni, ilyen gratuláló alkalommal tapintatlan lenne. Az igazi politikust azzal tisztelik meg, hogy éppen ilyenkor dupla erővel szólal meg az állandó ítélet. Kossuthnál ez lehetetlen. Nem lehet ellene szólani, mert ő nem harczias természetű, s nem lehet mellette"szólani, mert az ő politikai módjával, czéljaival s eredményeivel még azok sem azonosítják magukat állandóan, akik táboráéba tartoznak. Kívánunk neki jó egészséget és hosszú életet, de ezen a szent napon sem hazudhatjuk benne azt a vezető erőt, melyre igényt tart, hogy mindenki benne lásson. Hazai Samu katona, úgy gondolkodik, mint egy tudós professzor és úgy beszél, mint egy pap. Csak természetes, hogy mindenki szívesen hallgatja, mert nálánál békésebb ellenfele nincs az ellenzéknek. Történelmi fejtegetései eleven érdekességűek, s a mód, ahogy az osztrák történettudományt megleckézteti, egyszerűen hálára kötelező. De mit ér ez a véderőjavaslatnak? Ha beszédének hatása lehetne, a függetlenségiek legfeljebb megadnák magukat, s nem követelnék többré a perszonáluniót s az önálló magyar hadsereget. Ellenben arra, hogy megszavazzák a vézierőjavaslatot, arra Hazai beszéde nem is indíthatja őket, mert erről nem volt szó. * A megingathatatlan következetességű Návay Lajos, fentartva teljes megingathatatlanságát, már megtette azt, amit a minapi házszabályvita alatt az ellenzéktől megtagadott. Ma már javasolta, hogy a kérvény a kérvényi bizottsághoz tétessék át, a múltkor pedig azt vallotta, hogy a házszabály rendelkezése szerint ezt nem javasolni, hanem megtenni muszáj. Hiszen csekélység, szavakon való nyargalás és nem érdemes rajta összeveszni. Csakhogy ezt Návaynak az első veszekedés előtt kellett volna meggondolnia, nem a veszekedés után. Akkor ő lett volna okos és engedékeny, most az ellenzék volt erős és keresztülvitte az akaratát a mást akaró elnökkel szemben. Más szóval : az első esetben Návay lett volna az elnök, a mostaniban azonban megint csak Justh Gyula az. Töredék regények. írta Andronicus. Néhány évvel ezelőtt színházba menet a bérkocsiban feledtem drága Gera-Busch látcsövemet. A kocsi számát nem jegyeztem meg. A rendőrségen csak a látcsőnek és szijjra fűzött bőrtokjának leírását tudtam megadni. A detektívek mégis a legnagyobb készséggel láttak neki, hogy megtalálják abecsületes megtalálót. Ügyes módszerrel jártak el, s én mint érdekes új megismerést éheztem a sokszerű razziát egy látcső után. Ekkort tanultam meg, amit előbb sosem hittem volna, hogy a színházi látcső egyike a zálogbacsapási főczikkeknek. Legalább ötszáz darabderült ki a zálogházak raktáraiból, de egy sete volt az enyém, úgy jártak a detektívek, mint a Mátyás anyjáról szóló Arany-balladában a hollóra vadászók, kik »madarat nem egyet, százat is meglőnek — s hire sincs, nyoma sincs a levélvivőnek«. A zálogházakon kívül jogtalan birtoklóknál szintén temérdek elcsent éselvesztett látcső találódott. Több olyanforma is, mint az enyém volt, s ezek közül, rémileg lazább lelkiismerettel, választhattam volna magamnak egyet kárpótlásul. De hiába a tellem maradtam, s a teljes igazsághozhíven kénytelen voltam a derék detektiveket ismét és ismét megboszantani azzal a nyilatkozattal, hogy az enyém nem ez, és újra nem ez. Szóval, akkoriban az én hibámból, meg a detektívek érdeméből sokan visszakapták látcsöveiket, akik azokra már rég keresetet vetettek, de én keresztet vethettem a magaméra örökre. Évek múltán Hollandiában, a vasúton utazva, beszédbe elegyedtem egy véletlen utitársammal. Finom, kedves ember volt, s a társalgás során megmondta, hogy ő antwerpeni belga. Erre én is megmondtam, hogy én meg budapesti magyar vagyok. — Róh, Budapest! — kiáltott fel mosolyogva utitársam. — Az igen szép város. Én voltam már ott, igaz, hogy csak egy reggeltől estig. És van onnan egy nagyon kedves emléktárgyam is. Egy felséges Görz-Busch látcsövem. — Ne mondja! És melyik budapesti optikusnál vásárolta? — Haha, dehogy vásároltam ! Még csak nem is loptam. Oly furcsán jutottam hozzá, hogy az egészben az a legérdekesebb. — Hogyan? — Bukarestben, Konstantinápolyban és Athénben volt valami összefüggő üzleti dolgom. Athénből aztán hajón Olaszországnak terveztem a hazatérést. Bukaresten kellett kezdenem. Oda Antwerpenből az út Bécs— Budapesten át vezet. Bécsből reggel érkeztem Budapestre. Onnan este indulhattam tovább kelet felé. Málhámat künn hagytam a pályaudvaron, csak a bőrtokos látcsövemet akasztottam szijjával a nyakamba, s besétáltam a városba. Gyönyörű ... Különösen a dunai rész, s mindenekfelett a kilátás a budai várból. Alig tudtam a várossal betelni. Még az esti élet kezdetét is ott nézegettem a pesti utczákon. Egy színház elé értem. Csak úgy tódult abba a sok nép gyalog és kocsin. Micsoda szép nők .. . Hanem egyszerre az órámra nézek. Jaj, lekésem a vonatról, hiszen már nyolczra jár !.. . Ucczu, bele az első üres bérkocsiba, mely elhajt a színháztól. Az gyorsan kiröpit a pályaudvarra. Mikor kiszállok s visszapillantok a kocsiba, ott látom az ülésen az én szijjas látcsőtokomat. Kikapom, s szaladok be a már indulásra kész vonatba... S képzelje csak, utóbb Bukarestben, de ott is Csak napok múlva, mikor már Konstantinápolyba akarok tovább menni, veszem észre, hogy nekem két szijjas tokban két látcsövem van. És még ma is megvan mind a kettő. Egyik a régi, jóravaló, közönséges, — de a másik, az uj, az valami felséges. — Uram, az az enyém ! — kiáltom én közbe. Belga útitársam tréfára veszi, nevet, de látom, hogy azért hajlandó volna tovább tárgyalni a dolgot. Hanem ebben a pillanatban bekiált a kalauz, hogy rögtön Rosendaal állomásra érünk, s az Antwerpenbe utazók nagyon siessenek, mert ott át kell szállniok, már pedig a mi vonatunk késése miatt, erre legfeljebb egy pereznyi idejük lesz. Belgám nyakra-főre kapkodta össze holmiját, még magam is segítettem neki, de az én látcsövem ezúttal nem volt vele. És már meg is állt a vonatunk és ő rövid köszönéssel leugrott s szaladt át a másik vonatra. Éppen hogy felkaphatott még rá. No, szervusz még egyszer, rég elveszett látcsövem. Nekem Amsterdamig s azon túl hazáig szólt a jegyem. Hát hogyan szaladhattam volna éppen ellenkező irányba Antwerpenig azért a látcsőért? ... Tán érdekesebb is, hogy nem szaladhattam, így legalább mindmáig megmaradhatott az a regényes hitem, hogy antwerpeni útitársam kedves budapesti emléktárgya csakugyan az én látcsövem. Ellenben mily kelletlen dolog lett volna, ha az Antwerpenben szemem elé és a kezembe kerül, s meg kell róla róla állapítanom, hogy ez is épp oly Magyarország szolgája. Az osztrák parlamentben tegnap megint tombolt a magyargyűlölet. Megszoktuk ezt a hangot Lueger idejéből s ismervén az osztrák képviselőház szellemi nívóját, már meg sem ütközünk rajta. Vannak inzultusok, amelyeket az inzultáló erkölcsi és szellemi kvalitása jelentéktelenné tesz. S ha még hozzá azt is tudjuk, hogy hazug póz az egész, könnyen kézlegyintéssel napirendre térhetünk felette. Hogy mégis szóvá teszszük az osztrák Reichsrathban tegnap történteket, az Stürgkh gróf osztrák miniszterelnök beszédében találja magyarázatát. Stürgkh gróf ugyanis jónak látta az argentínai húskérdésbe belekapcsolni az új gazdasági kiegyezést, azt, amelyet majd csak 1917-re fogunk kötni, ha tudniillik megkötjük. Azt mondta az új osztrák miniszterelnök, hogy ha magyar részről előzékenységet fog találni az argentínai hústárgyalásoknál, ebben »kedvező előjelét tekinti majd azon hangulatnak, amelyben a monarchia két állama a jövőben szükségessé váló új gazdasági megegyezések előkészítéséhez fog hozzálátni«. Nagyon kedves tőle, s ha Magyarország tényleg abban a viszonyban lenne Ausztriával, amilyennek azt az osztrák Reichsrath tegnapi rajongói képzelik, még tán köszönettel is kellene fogadnunk Stürgkher vállveregetését. De egy osztrák miniszterelnöknek tudnia kell, hogy a viszony Magyarország és Ausztria közt nem hangulatoktól függ s nem hangulatok, hanem szigorúan vett gazdasági érdekek szabják meg mindkét félnek a kiegyezési tárgyalások kereteit. Mi visszafelé fordítjuk Stürgkh gróf kiszólását: abban, hogy az argentínai bústárgyalásoknál mennyire deferál az osztrák kormány Magyarország jogos és méltányos követeléseinek a rekompenzácziók dolgában, jelét fogjuk látni annak, hogy osztrák részről tényleg hajlandók elismerni a kiegyezés valódi szellemét. S ha Stürgkh gróf előre, a távol jövőbe veti tekintetét, mi visszafordítjuk azt a közelmúltba, amikor Ausztria, felhasználván Magyarország egy szerencsétlen politikai konstelláczióját, puszta sor Lapunk mai sx&ma 32 oldal.