Az Ujság, 1911. augusztus (9. évfolyam, 180-192. szám)
1911-08-01 / 180. szám
k A pilóta. Irta Karinthy Frigyes. A pilóta kinyújtotta testét, mely a drótok közé gubanczolódott, és nyitva maradt szeme nagyrameresztve csodálkozott fel az égre. Most hol vagyok, csodálkozott a vele, mely lassan szivárgott egy repedésen. Ezek a felhők feketék és sürűek , még sohase voltam ilyen felhők között, és nem hallom berregni a motort. Nem érzem a kezeim és a lábaim se , görcs állt a kezembe. Most hol vagyok ? Lássuk csak : Domodossolában indultam el reggel. Gépem úgy ragyogott a napfényben, mint valami drága, óriási ékszer. A kormányt igazgattam és megszorítottam néhány csavart. Akik mellettem álltak, aggódva bámészkodtak az arczomba, de én rájuk nevettem. Hiszen én csináltam a gépet, — mondtam nekik — én csináltam az utolsó szegig, csak tudom, hogy kell vele bánni. Megveregettem a csavart, mint egy paripa lobogó sörényét. Aztán belepattantam az ülésbe. Két kezem a fogóra feszült. Előttem a magassági kormány rézkupakja csillogott. Mereven figyeltem, hogy fordul el, mikor balkezem letolta a fogót. Még láttam néhány kusza, elfolyó arczot, amint elcsaptak kétoldalt. Aztán csak két fehér lapot láttam már és magam előtt egy áttetsző, villogó korongot. Aztán előrehajoltam és láttam magam alatt szaladni a sárga földet, szembe egy fekete árnyfolttal, mely sötét volt és óriási, és madáralakú. A fogó sivított és egyszerre nagyobbodni kezdett a távoli hegyoldal. Szédítő sziklafal meredt előttem néhány pillanatig , egyet csavartam, lefelé. A sziklafal erre zuhanni kezdett alattam és összeszaladt. Csúcsba futott és eltűnt, mintha levágták volna. Messze mérhetetlen kékség tárult ki végtelenül. Alattam apró, zöld dudorok dagadtak, kerestem az árnyékom, és megláttam : picike fekete pont volt; épp most kúszott lefelé egy lankás hegyoldalon és beleringott a határtalan lapályba. Lassan úszott keresztül egy négyszögű rozsföldön ; egy erdő sötét lombjai fölött perezve eltűnt, aztán az országút vékony, vakító pántlikáján pillantottam meg újra, amint áthúzódott. A folyó azonban párás volt és előttem valami kék, messze ködbe folyt. Oldalt a fehér falu körbefordulni látszott, kis piros pontok tarkázták, és az egész lassan ferdült át a másik oldalra. Följebb, mondtam, hangosan, és taszítottam a fogót. A drótok sírva remegtek. Hallottam zihálni a dugattyút, át a pokoli berregésen. Folyó, országút, minden vonal egyszeribe szerteszaladozott és végtelenbe kitágult. Előrehajoltam, kinyúltam egészen és a redőnyt fölcsaptam szájam elől. A szél sivitva arczomba ütött. Följebb, lihegtem. Oldalt dűltem, hogy a balszárny felemelkedjék, mert balról hajrázó, sivalkodó szélrohamok dörömböltek a vászonlapon. A fogó mereven, sárgán, hidegen ragyogott szemeim előtt. Zizegő, éles zörejt hallottam, mintha reszelnénk a levegőt. Perczekig egyetlen vonalat se láttam előttem. Aztán hozzászokott szemem a közeghez. Most lágy, mérhetetlen kékség volt minden, szélén valami fehéres, lefelé görbülő, óriási vonallal. És ez az egész tér telehintve apró, fehér pihékkel; ezek eltünedeztek, és felbukkantak megint. A tenger forrongott alattam. Partot nem láttam sehol. Órákig tartott ez, vagy napokig ! Milyen furcsa. Csak az bizonyos, hogy valami remegő karika szorongatta a torkom. Aztán mintha vékony, libegő selyemlapba ütöttem volna a fejem, amit nem tudtam keresztülszakítani a fejemmel. Ez akkor volt, mikor a tenger eltűnt alólam és tejszínű fehérség gomolygott keresztül köztem és a mélység között. Egyszerre sötét, kemény körvonalakban pillantottam meg újból az óriás árnyékmadarat , egy villogó, dunyhaszerűen dagadó felhőn feküdt, és lassan halványult. Aztán minden fehér lett. Hohó, aztán minden fehér lett. Hogy is volt ? Följebb, csak följebb, így tánczolt a szívem, majd hirtelen elhallgatott. Akkor úgy tűnt fel, egy helyben állok. Hallgatóztam, hallok-e valamit a szívemben. Forgatni akartam a lapátot, de nem ment, valaki fogta a csuklóm. Makacskodtam, rángattam a kezem. Ereszsz el, mondtam, és rángattam, de ő nem hagyta ; átnyúlt a vállam fölött és a másik kezével simogatta a kezem. Langyos arczát odafektette az arczomhoz. Keblével könnyedén a hátamra dűlt. Csak most láttam meg fekete, suhogó ruháját. Nem is emlékeztem, hogy magammal hoztam, és a hátam mögött ült. — Mit akarsz, ereszd el a kezem — mondtam kedvetlenül, mert langyos arcra kábított. — Mindjárt, — nevetett — csak megnézem, így, ahogy a sárga fogantyún fekszik. Milyen szép. A kezemre néztem. Halványnak, hosszúnak és szépnek láttam. — Ereszd el — mondtam fáradtan, de nem rántottam meg a kezem. — Hiszen forgathatod, — mondta — csak Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér.AZUJ SAG \jy IX. évfolyam. 180. szám, Kedd, augusztus 1 Budapest, 1911. Elöfizetéal árak. Egész ívre _ _ ... 28 k. — 1. Félévre____... 14 » — * Negyedévre ...... 7 » — * Egy hóra _ « «.*• 2 » 40 » SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út öl. ti. Telelőn 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. u. Telelőn 162—63 és 68—03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után II. ROVÁS. Az egyiknek jelentőségét nem akarjuk túlozni, a másikét nem akarjuk kisebbíteni; de mégis tény: az ellenzéknek jut minden vasárnap egy népgyűlés és a kormánypártnak minden vasárnap egy miniszterelnöki nyilatkozat valamelyik bécsi lapban. Hát ez nem ellensúly, még akkor sem, ha a bécsi nyilatkozat azt állítja is, hogy az országban még senki meg nem mozdult az obstrukczió mellett. A mostani nyilatkozat különben igen férfias és ha Khuen is komolyan veszi, mi is komolyan veszszük. Neki a technika semmi új leczkét föl nem adott és semmi oka sincs hallgatni a jó tanácsokra és fogásokra, melyek a technika letörését ajánlják, sem letörni nem akarja, sem megalkudni vele nem hajlandó. A hang, melyen a miniszterelnök ezt mondja, komoly és férfias és nem minden szuggesztív erő nélkül való. Ha aztán a kéz is olyan lesz, mint a hang, akkor maga a szkepszis is kénytelen lesz elismerni róla, hogy igaza volt. • Nem voltunk szemtanúk, de így is valljuk: a rendőrségnek nem volt éppen muszáj a nép közé rontani. De ha megtette, akkor Justhéknak éppen csak jól eshetett a rajta való fölháborodás, de komoly joguk hozzá nem é írelt. Mert viszont mi voltunk szemtanuk akkor, mikor a körúti Royal-szálloda körül tüntetett a nép abezug Kossuth és Justh Gyula, le a névfalókkal kiáltásokkal, s ugyanaz a rendőrség a függetlenségi klubnak nézőkkel sűrűn megrakott ablakai alatt rendezett lovagló-gyakorlatot a járdákon a nép, ugyanazon nép között, mely ugyanazon jelszavakat harsogta. Emlékszünk továbbá olyan gyülekezési szabadságra is, mely ugyanezen népet messzire elkordonoztatta ugyanezen rendőrség által a parlament tájékáról, mikor a koalícziós győztesek abba először bevonultak, s ugyancsak egyebet nem akart, mint általánosat és titkosat, azt, amit Justhék állítása szerint a nemzeti küzdelemben ígértek, de amit akkor Justhék és Kossuthék mind általánosan tiltakozva tagadtak. * — Csakhogy megjöttél! — üdvözölte Justh Gyula a megérkező Polónyi Gézát, hamisítatlan baráti érzelemmel. Felejtve, sőt letagadva minden. Nem igaz, hogy Polónyi Gézát a klubjukból úgyszólván kidobták, hogy hazugnak s még ennél sokkal csúnyább észjárásúnak ismerték, hogy legutóbb is, mikor Polónyi a felekezeti reakczió mezejére, jobban mondva : utczájára lépett. Justhék a maguk őszinte liberalizmusukkal Köröskénynél valamivel messzebb és forróbb helyre küldték. Most áll a harcz, s mint Széchenyi István mondotta, oly kevesen vagyunk, hogy még Polónyi Gézának is meg kell bocsátani. Népgyűlés. A választójogi mozgalmat sem elnyomni, sem lekicsinyelni nem lehet. Sokkal mélyebben hatolt le a nép széles rétegeibe a politikai szellem, semhogy ez a közkérdésekben teljesen mellőzhető lenne és sokkal jelentősebb tényezők állnak a mozgalom élén és mellette, semhogy könynyed kézlegyintéssel napirendre lehetne térni fölötte. De túlságos jelentőséget sem tulajdoníthatunk neki; legalább olyat nem, hogy minden más égető kérdés háttérbe szoríttassék s mindenképpen, minden áron döntésre kerüljön a választójog kérdése. Ez az a pont, ahol a választójogi reformért buzgólkodók a különben elsőrangú közjogi és politikai kérdést az egyoldalú pártpolitika szolgálatába erőltetik. A választójog ügye az obstrukció szolgálatában elveszti azt a jelleget, amelyre különben számot tarthat. Amikor a választójogi reform igazi hívei támaszul állanak azok mellé, akik a véderőreformot megakadályozni, esetleg annak révén kormány- és rendszerváltozást előidézni törekszenek, látniok kell, hogy oly pártokat és csoportokat is támogatnak, amelyek az övékével homlokegyenest ellenkező irányt követnek a választójogi kérdésben. A mai barátok és fegyvertársak holnap engesztelhetlen ellenség gyanánt fordulnak majd ellenük. Ebben rejlik annak a helyzetnek a fonáksága, amely a választójogi és a véderő-kérdés időrendi junktiója közt önként előáll. Ha koncredáljuk is, hogy esetleg a Justh-párt kitart az általános, titkos, egyenlő választójog mellett mindvégig, bizonyos, hogy a Kossuth-párt és az alkotmánypárt, amely ma készségesen tolja Justhék obstrukciós szekerét, a választójogi kérdésben kérlelhetetlenül ellenük fordul. Van-e ily körülmény közt értelme és jogosultsága a választójogi kérdést a véderőreform elé erőltetni, esetleg ezáltal oly politikai kombinácziót előmozdítani, mely a választójogi reformra nézve sokkal hát- Lapunk mai száma 32 oldal.