Az Ujság, 1911. augusztus (9. évfolyam, 180-192. szám)

1911-08-01 / 180. szám

k A pilóta. Irta Karinthy Frigyes. A pilóta kinyújtotta testét, mely a dró­tok közé gubanczolódott, és nyitva maradt szeme nagyrameresztve csodálkozott fel az égre. Most hol vagyok, csodálkozott a vele, mely lassan szivárgott egy repedésen. Ezek a felhők feketék és sürűek , még sohase voltam ilyen felhők között, és nem hallom berregni a motort. Nem érzem a kezeim és a lábaim se , görcs állt a kezembe. Most hol vagyok ? Lássuk csak : Domodossolában indultam el reggel. Gépem úgy ragyogott a napfényben, mint valami drága, óriási ékszer. A kormányt igazgattam és megszorítottam néhány csavart. A­kik mellettem álltak, aggódva bámészkod­tak az arczomba, de én rájuk nevettem. Hiszen én csináltam a gépet, — mondtam nekik — én csináltam az utolsó szegig, csak tudom, hogy kell vele bánni. Megveregettem a csavart, mint egy paripa lobogó sörényét. Aztán belepattan­tam az ülésbe. Két kezem a fogóra feszült. Előttem a magassági kormány rézkupakja csil­logott. Mereven figyeltem, hogy fordul el, mikor balkezem letolta a fogót. Még láttam néhány kusza, elfolyó arczot, a­mint elcsaptak kétoldalt. Aztán csak két fehér lapot láttam már és magam előtt egy áttetsző, villogó ko­rongot. Aztán előrehajoltam és láttam magam alatt szaladni a sárga földet, szembe egy fekete árnyfolttal, mely sötét volt és óriási, és madáralakú. A fogó sivított és egyszerre nagyobbodni kezdett a távoli hegyoldal. Szédítő sziklafal meredt előttem néhány pillanatig , egyet csa­vartam, lefelé. A sziklafal erre zuhanni kez­dett alattam és összeszaladt. Csúcsba futott és eltűnt, mintha levágták volna. Messze mér­hetetlen kékség tárult ki végtelenül. Alattam apró, zöld dudorok dagadtak, kerestem az árnyékom, és megláttam : pic­ike fekete pont volt; épp most kúszott lefelé egy lankás hegy­oldalon és beleringott a határtalan lapályba. Lassan úszott keresztül egy négyszögű rozs­földön ; egy erdő sötét lombjai fölött perezve eltűnt, aztán az országút vékony, vakító pánt­likáján pillantottam meg újra, a­mint áthú­zódott. A folyó azonban párás volt és előttem valami kék, messze ködbe folyt. Oldalt a fehér falu körbefordulni látszott, kis piros pontok tarkázták, és az egész lassan ferdült át a másik oldalra. Följebb, mondtam, han­gosan, és taszítottam a fogót. A drótok sírva remegtek. Hallottam zihálni a dugattyút, át a pokoli berregésen. Folyó, országút, minden vonal egyszeribe szerteszaladozott és végtelenbe kitágult. Előrehajoltam, kinyúltam egészen és a redőnyt fölcsaptam szájam elől. A szél sivitva arczomba ütött. Följebb, lihegtem. Oldalt dűltem, hogy a balszárny felemelkedjék, mert balról hajrázó, sivalkodó szélrohamok dörömböltek a vászon­lapon. A fogó mereven, sárgán, hidegen ragyo­gott szemeim előtt. Zizegő, éles zörejt hallot­tam, mintha reszelnénk a levegőt. Perczekig egyetlen vonalat se láttam előt­tem. Aztán hozzászokott szemem a közeghez. Most lágy, mérhetetlen kékség volt minden, szélén valami fehéres, lefelé görbülő, óriási vonallal. És ez az egész tér telehintve apró, fehér pihékkel; ezek eltünedeztek, és felbuk­kantak megint. A tenger forrongott alattam. Partot nem láttam sehol. Órákig tartott ez, vagy napokig ! Milyen furcsa. Csak az bizonyos, hogy valami remegő karika szorongatta a torkom. Aztán mintha vékony, libegő selyemlapba ütöttem volna a fejem, a­mit nem tudtam keresztülszakítani a fejemmel. Ez akkor volt, mikor a tenger el­tűnt alólam és tejszínű fehérség gomolygott keresztül köztem és a mélység között. Egy­szerre sötét, kemény körvonalakban pillantot­tam meg újból az óriás árnyék­madarat , egy villogó, dunyhaszerűen dagadó felhőn feküdt, és lassan halványult. Aztán minden fehér lett. Hohó, aztán minden fehér lett. Hogy is volt ? Följebb, csak följebb, így tánczolt a szívem, majd hirtelen elhallgatott. Akkor úgy tűnt fel, egy helyben állok. Hallgatóztam, hallok-e­ valamit a szívemben. Forgatni akar­tam a lapátot, de nem ment, valaki fogta a csuklóm. Makacskodtam, rángattam a kezem. Ereszsz el, mondtam, és rángattam, de ő nem hagyta ; átnyúlt a vállam fölött és a másik kezével simogatta a kezem. Langyos arczát odafektette az arczomhoz. Keblével könnyedén a hátamra dűlt. Csak most láttam meg fekete, suhogó ruháját. Nem is emlékeztem, hogy magammal hoztam, és a hátam mögött ült. — Mit akarsz, ereszd el a kezem — mond­tam kedvetlenül, mert langyos arcra kábított. — Mindjárt, — nevetett — csak meg­nézem, így, a­hogy a sárga fogantyún fekszik. Milyen szép. A kezemre néztem. Halványnak, hosszú­nak és szépnek láttam. — Ereszd el — mondtam fáradtan, de nem rántottam meg a kezem. — Hiszen forgathatod, — mondta — csak Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér.AZUJ SAG \jy IX. évfolyam. 180. szám, Kedd, augusztus 1 Budapest, 1911. Elöfizetéal árak. Egész ívre _ _ ... 28 k. — 1. Félévre____... 14 » — * Negyedévre ...... 7 » — * Egy hóra _ « «.*• 2 » 40 » SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út öl. ti. Telelőn 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. u. Telelőn 162—63 és 68—03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után II. ROVÁS. Az egyiknek jelentőségét nem akarjuk túlozni, a másikét nem akarjuk kisebbíteni; de mégis tény: az ellenzéknek jut minden vasárnap egy népgyűlés és a kormánypártnak minden vasárnap egy miniszterelnöki nyilat­kozat valamelyik bécsi lapban. Hát ez nem ellensúly, még akkor sem, ha a bécsi nyilat­kozat azt állítja is, hogy az országban még senki meg nem mozdult az obstrukczió mellett. A mostani nyilatkozat különben igen férfias és ha Khuen is komolyan veszi, mi is ko­molyan veszszük. Neki a technika semmi új leczkét föl nem adott és semmi oka sincs hallgatni a jó tanácsokra és fogásokra, melyek a technika letörését ajánlják, sem letörni nem akarja, sem megalkudni vele nem hajlandó. A hang, melyen a miniszterelnök ezt mondja, komoly és férfias és nem minden szuggesztív erő nélkül való. Ha aztán a kéz is olyan lesz, mint a hang, akkor maga a szkepszis is kény­telen lesz elismerni róla, hogy igaza volt. • Nem voltunk szemtanúk, de így is vall­juk: a rendőrségnek nem volt éppen muszáj a nép közé rontani. De ha megtette, akkor Justhéknak éppen csak jól eshetett a rajta való fölháborodás, de komoly joguk hozzá nem é írelt. Mert viszont mi voltunk szemtanuk akkor, mikor a körúti Royal-szálloda körül tüntetett a nép abezug Kossuth és Justh Gyula, le a névfalókkal kiáltásokkal, s ugyanaz a rendőrség a függetlenségi klubnak nézőkkel sűrűn megrakott ablakai alatt rendezett lo­vagló-gyakorlatot a járdákon a nép, ugyan­azon nép között, mely ugyanazon jelszavakat harsogta. Emlékszünk továbbá olyan gyüle­kezési szabadságra is, mely ugyanezen népet messzire elkordonoztatta ugyanezen rendőrség által a parlament tájékáról, mikor a koalícziós győztesek abba először bevonultak, s ugyan­csak egyebet nem akart, mint általánosat és titkosat, azt, a­mit Justhék állítása szerint a nemzeti küzdelemben ígértek, de a­mit akkor Justhék és Kossuthék mind általánosan tiltakozva tagadtak. * — Csakhogy megjöttél! — üdvözölte Justh Gyula a megérkező Polónyi Gézát, ha­misítatlan baráti érzelemmel. Felejtve, sőt letagadva minden. Nem igaz, hogy Polónyi Gézát a klubjukból úgyszólván kidobták, hogy hazugnak s még ennél sokkal csúnyább ész­járásúnak ismerték, hogy legutóbb is, mikor Polónyi a felekezeti reakczió mezejére, jobban mondva : utczájára lépett. Justhék a maguk őszinte liberalizmusukkal Köröskénynél vala­mivel messzebb és forróbb helyre küldték. Most áll a harcz, s mint Széchenyi István m­ondotta, oly kevesen vagyunk, hogy még Polónyi Gézának is meg kell bocsátani. Népgyűlés. A választójogi mozgalmat sem el­nyomni, sem lekicsinyelni nem lehet. Sok­kal mélyebben hatolt le a nép széles ré­tegeibe a politikai szellem, semhogy ez a közkérdésekben teljesen mellőzhető lenne és sokkal jelentősebb tényezők állnak a mozgalom élén és mellette, semhogy köny­­nyed kézlegyintéssel napirendre lehetne térni fölötte. De túlságos jelentőséget sem tulajdoníthatunk neki; legalább olyat nem, hogy minden más égető kérdés hát­térbe szoríttassék s mindenképpen, min­den áron döntésre kerüljön a választójog kérdése. Ez az a pont, a­hol a választójogi reformért buzgólkodók a különben első­rangú közjogi és politikai kérdést az egy­oldalú pártpolitika szolgálatába erőltetik. A választójog ügye az obstrukc­ió szolgá­latában elveszti azt a jelleget, a­melyre különben számot tarthat. A­mikor a vá­lasztójogi reform igazi hívei támaszul állanak azok mellé, a­kik a véderőrefor­mot megakadályozni, esetleg annak révén kormány- és rendszerváltozást előidézni törekszenek, látniok kell, hogy oly pár­tokat és csoportokat is támogatnak, a­melyek az övékével homlokegyenest ellen­kező irányt követnek a választójogi kér­désben. A mai barátok és fegyvertársak holnap engesztelhetlen ellenség gyanánt fordulnak majd ellenük. Ebben rejlik annak a helyzetnek a fonáksága, a­mely a választójogi és a véderő-kérdés időrendi junktiója közt önként előáll. Ha koncre­­dáljuk is, hogy esetleg a Justh-párt ki­tart az általános, titkos, egyenlő választó­jog mellett mindvégig, bizonyos, hogy a Kossuth-párt és az alkotmánypárt, a­mely ma készségesen tolja Justhék ob­­strukc­iós szekerét, a választójogi kérdés­ben kérlelhetetlenül ellenük fordul. Van-e ily körülmény közt értelme és jogosult­sága a választójogi kérdést a véderő­­reform elé erőltetni, esetleg ez­által oly po­litikai kombinácziót előmozdítani, mely a választójogi reformra nézve sokkal hát- Lapunk mai száma 32 oldal.

Next