Az Ujság, 1912. június/1 (10. évfolyam, 130-142. szám)

1912-06-08 / 136. szám

t és Samu dr. bizottsági tagokat küldötte ki.­­ A napirend során tárgyalta a bizottság a tabáni kitelepítéssel kapcsolatos telekszerzések ügyét. A főváros erre a czélra már két telektömböt meg­vásárolt. A városépítési ügyosztály most azzal a javaslattal járult a pénzügyi bizottság elé, hogy egy harmadik telektömböt vegyen meg a Márton­, hegyi oldalon, négyszögölenkint 20—16,5 koro­náért. Platthy György dr., Feleki Béla dr., Eulen­­berg Salamon, Hajós Zsigmond dr. és Jenei Vil­mos hozzászólása után a bizottság az előterjesztés­hez hozzájárult. Ugyancsak elfogadták Jenei Vilmos, Szabó József és Feleki Béla hozzászólása után azt az előterjesztést is, hogy a Sárosfürdő kiegészítésére egy ingatlant a főváros megszerezzen.­­ A városgazdasági ügyosztály a hirdetési díj­szabás újabb megállapítása ügyében előterjesztést tett. Az előterjesztés, mint ismeretes, ajánlja, hogy a mostani díjszabást három évre, vagyis 1915. év végéig változatlanul tartsák fenn. A bizottság az előterjesztést elfogadta.­­ A házépítő tisztviselők egyesülete azzal a kérelemmel fordult a fővároshoz, hogy a népligeti sportpályát neki a főváros bérbe­adja. Az erre vonatkozó előterjesztést a pénzügyi bizottság elfogadta. — A lovag-utczai elemi iskola kibővítésére szükség van egy Dessewffy-utczai ingatlanra. A pénzügyi bizottság ennek az ingat­lannak a megszerzéséhez hozzájárult. — A köz­­pénzek és gyámpénztári letétek gyümölcsöző el­helyezésére a pénzügyi osztály előterjesztést tett. Az előterjesztés szerint az eddigi 22 intézet helyett a jövőben 23 intézetben helyeznék el ezeket a pénzeket. A bizottság az ügyosztály javaslatát elfogadta. — A Turul férfikarének-egyesület német­­országi körútra indul. Erre a czélra a tanács 3000 korona segélynek megszavazását hozta javaslatba, a­mit a pénzügyi bizottság elfogadott. — Az óbudai temetőben új sírboltokat fognak építeni. A bizottság az előterjesztéshez hozzájárult. — A székesfővárosi fuvartelep 1911. évi üzletéve 34.730 korona tiszta nyereséggel végződött. Az erre vonatkozó mérleget illetve jelentést ma tár­gyalta a pénzügyi bizottság és azt elfogadta. A napirend többi pontját vita nélkül fogadták el. (A közoktatásügyi bizottság ma délután Déri Ferencz dr. tanácsos elnöklésével ülést tartott. A bizottság mai ülésén jelent meg először az óvó­nők képviseletében kiküldött Halász Sarolta, a­kit az elnök néhány meleg szóval üdvözölt. Halász Sarolta az üdvözlést megköszönte. A közoktatási ügyosztály egy előterjesztést dolgozott ki a pol­gári iskolai körzetek megállapítása ügyében. A bizottság azonban Mosdóssy Imre tanfelügyelő, Leitner Adolf dr., Ember Károly, Góth­ Ilona, Hahóthy Sándor és Déri Ferencz dr. elnök hozzá­szólása után az előterjesztéshez nem járult hozzá. Több kisebb jelentőségű tárgyat intézett még el a bizottság, mire az elnök a bizottság tagjainak kelle­mes nyári üdülést kívánva, az ülést berekesztette. (Kitüntetett tanítók.) A közoktatásügyi bizott­ság mai ülésében Déri Ferencz dr. tanácsos elő­terjesztésére hozzájárult ahhoz, hogy a következő hosszabb idő óta szolgáló elemi iskolai tanítóknak az igazgatói czimet adományozzák: Jakopovits Lajos, Oláh Dezső, Korda Sámuel, Holier Lajos Murányi Imre, Kapy Rezső, Ligeti Károly, Kiss Antal, Volák Lajos, Kápolnai Gyula, Pálfy István, Zimmermann Sándor, Ehmann Ferencz, Szilágyi János, Bódiss Béla, Drajkó István, Kiss Károly, Passvith Ödön, Ladányi Miksa, Vende Adolf, Bükkerti István, Nyárády János, Fehér József, Szabó Kálmán, Kaán Géza, Budinszky Károly, Sipőcz Béla, Tárnok Károly, Hanisch János, Kuthy János, Bacsinszky Ede, Tóth Lajos, Róth Imre, Horváth Sándor, Kovács Gyula, Marks Henrik, Linczenpolcz János, Sándor Péter. Weiler Stefánia azt a kérelmet intézte az elnökhöz, hogy a jövőben a­ neki­t is részesítsék ebben a kitüntetésben. Az elnök a felszólalást tudomásul vette. (A főváros közgyűlése.) A székesfőváros törvény­hatósági bizottsága e hó 12-ikén rendes közgyűlést tart, a­melynek tárgysorozatán a következő fontosabb ügyek szerepelnek: az üresedésben lévő tiszti ügyészi állásnak választás útján való betöltése. A költségvetésen kív­üli útburkolatok és csatornázások. A főváros pénzkészletei­nek gyümölcsöző elhelyezésére alkalmas pénzintézetek kijelölése. A kamaraerdői nyaralótelepnek szegényházi czélokra való átalakítása. A butorszállitó és beraktározási ipar szabályozása. Az idegenforgalom fokozására meg­indult mozgalom. Az új fertőtlenítő intézeti építkezések. Kereskedelmi tanoncziskolák szakirányú fejlesztése. Ezen­kívül számos szabályozási, bérleti, felebbezési, fedezeti, nyugdíjazási és kegydíjazási ügy. A közgyűlés programmja 62 pontból áll. (Adókivetés.) A fővárosi adókivető bizottságok hol­nap, szombaton, a következő harmadosztályú kereseti adójavaslatokat f­ogják tárgyalni: Az 7. kerületben a 2. számú bizottság 2842—2866-ig és a külön meghívottakét. Az öreg ház. — Edmond Jaloux. — Mikor Maurice d’Herbeville gróf elérte negy­venedik esztendejét, vágyat érzet egy időre el­hagyni Parist. Elnyűttnek, elsavanyodottnak érezte magát, mint minden agglegény, a­ki minden egye­bet kapott a világtól, csak a nyugalmat nem. Nyugalomra, magányra volt szüksége. Létének különböző eseményei megzavarták egyensúlyát s különösen az utolsó szakítás egy gyengéden sze­retett asszonynyal s a kit nem bírt elfelejteni. Élete üres és mégis izgatott volt. Semmi kel­lemes sem kötötte múltjához. Atyjára, a ki kö­zönséges és durva ember volt, csak keserűséggel gondolt vissza. Anyja édes és szépséges teremtés volt, a ki szerette férjét, de ez csakhamar ráunt s elhanyagolta. Végül d’Herbevillené is meggyűlölte otthonát, a melyben oly gyakori lett a szóváltás, s sokszor szenvedélyesen magához szorította fiát s aztán zokogva zárkózott be szobájába. Maurice teljes szivéből szerette ezt a töré­keny kis teremtést, csodálta és tisztelte őt s már tizenöt esztendős volt, mikor anyja meghalt há­rom napi szenvedés után. A gyermek fájdalmát csak növelte atyja közönye. Csak sokkal azután értette meg a házastársak között képződött űrt, s hogy atyja kicsapongó életmódja megölte a szerelmet anyja szivében. Ez a szerencsétlen há­zaspár sehol se tudott soká maradni, egyre köl­tözött s most se volt tulajdonképenni otthonuk, bútoruk, a mi folyton anyjára emlékeztetné a gyermeket. Később is igy maradt ez, így hát most ő maga keresett magának valami nyugodt helyet, a­hol meghúzódhassák, mert már hiába futkosna azután a boldogság után, a­mitől el­késett. Egy régi városban akart venni magának há­zat. Versaillest túl közelnek találta Párishoz, az­tán Tourainera gondolt, de végül maga se tudta miért Aix-en-Provinceben állapodott meg. Alig ért oda, már is örült választásának. A széles, platánfasorok, a szökőkutak, a csendes terek, melyeken rá nőtt a nyugalom és elhagya­­tottság érzetét keltették benne, a­mi után vágyó­dott. Egy ágens egy régi házat ajánlott neki meg­vételre, a­mely bútorokkal is fel van szerelve s a Mirabeau-útra vezető egyik szűk utczácskában fekszik) Útközben az ügynök elmondta a grófnak Vaufréges márki élettörténetét, a kié valamikor a kérdéses ház volt. Végrendelet nélkül halálozván el, távoli rokonai örököltek utána, a kik szívesen tettek pénzzé mindent , hogy könnyebben osztozhassanak. Vaufréges márki fiatal korában Párizsban élt s később vonult csak vissza ide s zárkózott be há­zába. Idő előtt megvénült, sötét életet élt, senkivel se barátkozott. Azt mondják, hogy nagyon szere­tett valamikor egy asszonyt s annak emléke ül­dözte folytonosan. Harmincz évet töltött magá­nyában ennek a nőnek emlékével és arczképeivel. A grófot meglepte a saját történetéhez való hasonlóság. Ez a ház szinte már vonzotta is, így érték el a házat. A tizennyolczadik század­ból való gyönyörű épület volt ez lapos oszlopok között hat nagy ablakkal az utczára. Zöldre festett kapuját két óriás pillér tartotta a bejáratnál. Fölötte egy kis erkély húzódott meg, vasrácscsal és bronz­­diszitéssel. . A csengő éles és mégis ezüstös hangot adott. A gróf egy kőkoczkákkal kirakott folyosóra jutott, a mely hűvös volt, mint a templom hajója. Előtte óriási lépcső emelkedett s a falakon aranyozott czimerek függtek. Nagy, fehér faburkolatos szobá­ban haladt keresztül ezután. A múltnak és pornak illata csodálatos keverékben tódult felé. Régi szövetek antik bútorok szaga s a gróf erre a remete életre gondolt , a mit itt lakó elődje élt ő előtte. És úgy érezte, hogy itt olyan nyugalom vár reá, a milyennel az életben még soha se találkozott . — íme, ez a márki ur egykori hálószobája — szólt egy inas feltárva előtte az ajtót. A szoba árnyékban volt. A gróf csak annyit látott, hogy igen tágas. Valaki felnyitotta az abla­kot s a világosság betódult rajta. A látogató meg­fordult, elhalványodott s felkiáltott a meglepetés­től. Az ágy fölött egy pasztellképet látott, a kinek eredetijét jól ismerte. Egy szőke, nagyon édes szemű fiatal asszony képe volt az. A gróf gépies mozdulattal közeledett felé. Szinte felfalta a tekin­tetével. Nem, az lehetetlen! És mégis, micsoda hasonlatosság ! És mivel egy szekrény felé közele­dett, egy csomó berámázott arczképet vett észre : mindmegannyi az édes­anyjáé ! Olyan szédületet érzett, hogy csaknem elájult belé. Hát csakugyan Herbevillené, az ő anyja volt az a szép fiatal ass­­szony, a­ki egy rózsabokrétát tartott a kezében, ott a falon, a XVI. Lajos korabeli ágy fölött ? Ő volt hát az, a­kit Vaufréges márki olyan szere­lemmel szeretett, hogy soha se tudta elfelejteni ? Látni akarta a márki arczképét is. Bevezették egy másik szobába , nem ezt a kopaszodni kezdő, magas vékony urat, bennülő szemeivel , soha se látta. Nem is emlékeztette senkire. Herbeville azt kérdezte, hogy mi történt a márki levelezésével. — Három nappal halála előtt a márki elégetett minden levelet — felelte az inas. — És mennyi volt belőlük ! Nézze ott azt a kandallót! Leemelte a kandalló ajtaját, még egy csomó hamu volt bennre most is. A gróf némán nézte. Annak a lénynek, a­ki életet adott neki, minden gondolata és egész mélységes és titokzatos élete itt égett el, mielőtt örökre eltűnt volna. Herbevillet annyira meghatotta mindez, hogy a szíve csaknem elállott egy pillanatra. Visszament a hálószobába . Elgondolkodva állt meg a kép előtt. Szinte boldognak érezte magát egy pillanatra. Ez az asszony, a­kit durva férje meg is vert egyszer-máskor, ismerte azt az édes érzést, hogy szeretik, megértik és gyengédséggel vannak eltelve iránta. Nem volt hát teljesen me­legség nélküli az élete: maradt egy barátja, támasza. És szeretettel, hálával gondolt erre az ismeretlen márkira. Az inas és az ügynök türelmetlenkedni kezdtek. — Uram, talán meg akarja nézni a többi szobákat is .. . — Nem, nem, szükségtelen. — Uraságod nem akarja megvenni a lakást? — Ellenkezőleg. Megveszem azt. Csak egy pillanatra hagyjanak magamra itt, e szobában ... A két férfi kiment. A gróf megkönnyebbülten sóhajtott fel. Egy arczképet levett a szekrényről, megnézte az elsárgult, elhalványodott vonásokat s aztán ajkához emelte a keprény papírlapot. Majd egy karosszéket tolt az ágyhoz, ráült s ebben a falusi otthonban, a­hová az anyja soha se tette be a lábát, de a­hol őt valaki olyan nagyon híven szerette, az a nagyon nemes és nagyon édes impresz­­sziója támadt, hogy annyi évi nyugtalanság és el­­hagyatottság után végre ő is az otthonába tért vissza !... AZ ÚJSÁG Szombat, 1912. junius 8. INNEN-ONNAN I­ tt Üzennek a Titanic halottjai. Érdekes spiritiszta­ történetet beszélnek mostanában New­­yorkban, a­mi összefüggésben van a Titanic ka­tasztrófájával. Egy nem hivatásos médium, Meiss­ner asszony közvetítette Taft elnöknek a Titani­­con veszett szárnysegéd, Archibald Butt őrnagy utolsó üzenetét. Meissnerné kijelentette, hogy a közlést április 18-án kapta, néhány órával az­előtt, hogy a Carpathia a dróttalan táviró útján bejelentette a katasztrófát. Ez időben az elnök igen aggódott a szárnysegéde sorsa miatt, habár akkor még semmi nem volt bizonyos. Az üzenet ez volt: »Szeretnék valakivel a földről beszélni, mert üzenetet kívánok közvetíteni az elnöknek. Tartot gondolom. Soha nem éreztem magam ennyire, ilyen kimondhatatlanul boldognak, mint mostan. Eltűnt minden gondom, minden aggo­dalmam és igen boldog vagyok, hogy segítségére lehettem némileg azoknak, a­kiknek az agya meg­bénult az ijedtség miatt. Szeretném, ha többet tehettem volna«. Meissnerné állítólag üzenetet kapott Stead békeapostoltól is, a­ki arról is nyi­­latkozott, hogy igen boldog a túlvilágon. Meiss­­n­erné minden fantazmagóriák után kijelentette, hogy soha nem vett részt spiritiszta nüánszon.­tt Formosai romantika. Érdekes történetet mond el egy japáni újság. A kormány ugyanis meg­hagyta a japán fenhatóság alá került Formosa sziget benszülötteinek, hogy évenként látogassanak el a mikádó országába , bámulni a kultúra csodáit . Ezeket a »turista utazásokat« a japán kormány a saját költségére rendezi abból a czélből, hogy a hazájukba visszatérők a látottakon elragadtatva, odahaza egyengessék a kultúra útját. A formosai vad és félvad »turisták« között van egy házaspár, a­melynek szebbik fele lett a hőse annak a roman­tikus históriának, a­miről a Japán lap megemlékezik. Mintegy tizenegy év előtt egy japán gyáros For­­mosába rándult, botanikai tanulmányútra. Az ős­erdőben való kóborlás közben vad karózosok el­fogták és a törzsfőnök elé vitték. A szörnyűséges

Next