Az Ujság, 1912. augusztus/2 (10. évfolyam, 194-206. szám)
1912-08-27 / 203. szám
Szerda, 1912. augusztus. 28. AZ ÚJSÁG’ sem tűr meg. Ez az álláspont lehet helyes a munkaadó szempontjából, munkás szempontból azonban feltétlenül kedvezőtlen. Sőt én mindenképpen annak tartom. A rimamurányira nézve nemkülönben. Mert egészséges munkásviszonyok mellett a szervezkedés csak elvi jelentőséggel bírhat. A bérviszonyok Ózdon is, Korompán is messze felülmúlják például a budapesti vas- és fémmunkások kereseti lehetőségeit, márpedig ezek ugyancsak jól szervezett ipari munkások. A munkásvédelmi intézkedések Ózdon befejezettek, Korompán pedig rohamos fejlődésben vannak. Mi lehet ott tehát a szervezet követelése ? A tagdíj. Semmi más. Az pedig nem a társaság bőrére megy. Minek hát ettől fázni ? A társaság idegenkedését azonban még megértem és honorálom is. Elvégre nem munkauzsora a rugója, hanem a polgári elfogultság. Ellenben nem hagyhatom szó nélkül a budapesti szociáldemokrata párt egy nem egészen fair korompai dolgát. A pártvezetőség emberei ugyanis azokban a könnyen bujtogatható kategóriákban kezdték meg a szervezési munkát, amelyeket a pártnak esze ágában sem lehet a szervezetbe belevonni. Mert, remélem, a szedett-vedett horvát barátnereket nem akarják a magyar vas- és fémmunkások szakszervezetébe beemelni ?* Először is: azok nem szakmunkások, hanem napszámosok és napszámot is húznak. Másodszor: egy garas az nem sok, de annyi pártjárulékot nem fognak fizetni. És ezt kellett volna először említenem. Hazudik az, aki azt mondja, hogy a korompai horvát barátnerek szervezhető öntudatos munkások, akiket az emberirtó munkától meg kell váltani. Azok az emberek hat hónapnál, egy évnél nem állják ki tovább se Korompán, ahová lezüllött rongyokban kerülnek, se másutt a vasútépítkezések mentén. Minek kellett tehát ezeket felbujtogatni ? Csak azért, hogy miattuk egy csomó rendes munkáscsalád kenyerét veszítse ? Mert ez történt. A társaság tudniillik megmaradt azon az állásponton, hogy aki gyanús, azt elbocsátja. És el is bocsátotta eddig rendre a proskribáltakat. De hozzá kell tennem, hogy igaza is van a maga szempontjából. A Rimamurányi tudniillik úgy kóstolta meg a szervezkedés áldásait, hogy a felbújtogatott karátnerek csupa felébredt, tiszta munkás öntudatból felgyújtották a vízvezetéki művet. Azt, amelyik a kohók vaskonstrukcióit látja el hűtő vízzel. És ha a véletlen szerencse, meg egy lelkes fiatal mérnök bátorsága el nem fordítja a veszedelmet, háromszáz ártatlan munkásember repült ven egy égő pokol tetején a levegőbe. Háromszáz család maradt volna a szocziális tanok nagyobb dicsőségére kenyérkereső támasz nélkül, így történt. Láttam a romokat. Beszéltem szemtanú munkásokkal. Már most kérdezem: van-e ok a csendőruralomra? Van-e ok rá, hogy a párt kiküldötteit barátság fogadja? Hiszen maguk a munkások akartak legutóbb is lincsbíróságot rendezni egy kiküldöttel. Féltik a kenyerüket. Éjszaka kikérdeztem egész csomó embert. Asszonyokat beszédre bírtam, hogy milyen a bánásmód? Várjon kémlelteti-e őket az igazgató? Emberségesek-e az üzemfőnökök? Nehéz-e a munka? Rossz-e a kereset? Azt mondták : a kereset egy kicsit több is lehetne, de azért jut is, meg a házat is lehet fizetgetni, még gramofónra is telik. A munka nehéz, de ha a daruk készen lesznek, még mindig jobb a kapálásnál. Az igazgató meg a főnökök jó emberek. Mindenkit kihallgatnak és tesznek is a munkásemberért. — Hát akkor minek nyugtalankodnak? — kérdeztem tőlük. — Hát csak még nincs kész a daru, meg a fizetés is a régi. — Ez volt a felelet. A daru pedig félig készen ott áll már a háta mögött, a napi bére pedig hét korona ötven fillér annak a tót parasztnak, aki így beszél. Ezeket tapasztaltam én Korompán, ahonnan egy hét óta rémhírek jönnek emberirtásról, szolgabirói és csendőri erőszakról. Igenis! Van tennivaló a korompai telepen. Kell oda olyan társulati iskola, olyan fürdő, olyan kaszinó, olyan villatelep, olyan élelmezési intézet és olyan modern gyárüzem, mint amilyen Ózdon van már. De ha van Ózdon, lesz Korompán is. Én láttam is, hogy lesz. Éppen úgy láttam, mint a szociáldemokrata párt kiküldött szakembere. De ahogy Fényes László nem láthatta, mert nem látta Ózdot. És elhiszem, hogy az ő emberszerető, mélyen érző, igazságos, lelkét a korompai Martinkemenczék pokla ellenállhatatlan, lebiró erővel megrendítette. Garvay Andor: VÉGE A NYÁRNAK. — Két gyerek beszélget. — SZEREPLŐK: Jancsi, 11 éves. Juliska, 8 éves JANCSI: Te! Julis! Tik is hazagyüttetek ? JULISKA: Láthatod, hogy hazajöttünk. Már több mint egy hete itthon vagyunk. JANCSI: Pedig a te mamád mindig henczeg, hogy többet nyaral, mint mink. Mink csak tegnap gyüttünk haza. JULISKA: Az én mamám nem henczeg. JANCSI: De henczeg. Azt én jobban értem, mint te. Minden mama henczeg, még az enyém is. Meg a lányok is henczegnek. Te is szoktál henczegni. S mindenki henczeg, aki nő. JULISKA: A fiuk is henczegnek. Te is henczegsz. JANCSI: Az igaz. De a fiuknak szabad, mert ők erősebbek. Aki erősebb, annak minden szabad. Te, Julis! örülsz, hogy már hazajöttetek ? JULISKA: Örülök. Lovranában nagyon fád volt. Itthon jobb. Minden nap elmegyünk a Hangliba. JANCSI: Azt nekem is ígérték. De mindig esik az eső. Tegnap se voltunk a Hangliban, mert tegnap is esett az eső. És a vurstliban se voltunk, azt pedig a papa ígérte, mert az olcsóbb. JULISKA: Lesz még jó idő is. A mama azt mondta, hogy nálunk az ősz a legszebb évszak. Akkor van a legjobb idő s akkor van a legjobb táplálkozás és a legszebb gyümölcs. Vadászatok vannak és szüret is van. JANCSI: Téged szépen becsap a mamád. Vadászatok csak a nagyoknak vannak, szüret meg csak a falusiaknak van. Fütyülök én az olyan szüretre, ahol mások eszik a szőlőt. Pesten nincs vadászat, csak néha éjjel. Akkor a papa is vadászik, meg a mama is. És szüret sincs Pesten, csak hasfájás a bespricczelt szőlőtől. És az ősz nem is szép idő. Az ősz ronda idő. JULISKA: Mért volna az ősz ronda ? JANCSI: Mert kezdődik az iskola. Az iskola is ronda, meg az ősz is ronda. Ha nem volna iskola, akkor talán szép volna az ősz. ■„ JULISKA: Én szeretek iskolába járni. JANCSI: Ebből is látszik, hogy lány vagy. A lány szeret iskolába járni, de a fiúk nem szeretnek. Ez a különbség fiú és leány között. JULISKA: Tanulni muszáj. JANCSI: Ebben van a szamárság. Hogy az iskolában tanulni muszáj. Ha nem kellene tanulni, én is szeretnék iskolába járni. Ott lehet legjobban verekedni. JULISKA: Én nyáron is tanultam. Az összes könyveimet magammal vittem, s majdnem minden nap tanultam. JANCSI: Amikor látogató bácsi jött a mamádhoz, akkor téged kiküldtek tanulni. JULISKA: Hát te ezt honnan tudod ? JANCSI: Mert Lovranában éppen úgy van, mint Koritnitzán. Amikor a mama udvarlót kap, akkor a gyerek mehet tanulni. Hanem én már gondoltam ki ez ellen valamit. JULISKA: Mit gondoltál ki ? JANCSI: Ha megint megyünk nyaralni, majd én szállítok a mamának udvarlókat. S akkor nemcsak egy óráig lesz nyugságom, hanem kettőig is, vagy háromig. JULISKA: Szamárság. Honnan veszed te az udvarlókat ? Még a mama maga is nehezen tud szerezni. JANCSI: Te nem értesz ehhez. A gyereknek legkönnyebb az ismerkedés. Engem mindenki megszólított a fürdőn, s én is megszólítottam, akit akartam. Azt kérdeztem, hogy hány óra van, vagy nem látták-e a mamámat. Vagy akármit kérdeztem. Én mindenkit ismertem a fürdőn. S úgy tudom csinálni, hogy akit én ismerek, azt a mama is ismerje. JULISKA : Aki ismerős, az még nem udvarló. JANCSI: Azt csak bizd rám. Én ki tudom válogatni az udvarlónak való ismerőst. Tudom én a mamám gusztusát. S még valamit fogok csinálni, hogy nekem ne tegyék tönkre a nyaralásomat. JULISKA: Mit fogsz csinálni ? JANCSI: Tudod, én javító vagyok. Számtanból megbuktam, a fene egye meg azokat a tizedes törteket. Most pótvizsgát kell tennem. Azért szekíroztak mindig, hogy tanuljak. JULISKA: Már tudom, mit csinálsz. Az idén nem fogsz megbukni számtanból. JANCSI: Szépen nem fogok megbukni. A harmadikban még nehezebb a számtan. Hanem meg fogok bukni latinból is, s akkor már nem lehet pótvizsgát tenni. Akkor ismétlésre utasítanak. Végre lesz egy becsületes nyaram. Vulpes: — Orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlése. — Saját tudósítónktól. — Ma is a szakosztályok folytatták üléseiket, a melyeken sok érdekes előadást tartottak. A belgyógyászati szakcsoport mai ülését Tóth Lajos miniszteri tanácsos, egyetemi tanár nyitotta meg. Az első előadó hétre László egyetemi magántanár volt, aki az emberi test normális hőmérsékletéről tartott értekezést ama mérések alapján, melyeket a Charité-kórház tuberkulotikus osztályán körülbelül 200 egyénen végzett. Detre a felnőtteknél (15—45 év) a következő új normákat állapítja meg : Reggel 36.2—36.4 fok, ebéd után 1—2 órával 36.3—36.7, este 36.2—36.5 fok. A szájban mérve 37—37.3 hőfokot, minőt az összes tankönyvek még normálisnak mondanak, föltétlenül károsnak tekint. Friedrich Vilmos dr. kir. tanácsos, egyetemi magántanár a tuberkulinnal elérhető eredményekről számolt be a tüdőgümőkór gyógyításánál. Preis Károly dr. a salvarianról szólt, amely higany és jód nélkül alkalmazva a betegek kezelésére alkalmatlan, sőt káros. Austerweil László dr. törvényszéki orvos a vérbajgyógyítás kérdéséről a magángyakorlatban czimű értekezésében hangoztatja, hogy Ehrlich zseniális szerének a magán- és általános gyakorlatban legyőzhetetlen akadálya nincs. Thein János dr. és Strossmann Rezső dr. számos beteg alapján a gyengeségi állapotoknál elért eredményekről számoltak be. * Szántó Manó dr. (Budapest) a húgysav-elválasztás fiziológiájáról értekezett. Az orvosi gyakorlat hibás következtetéseire hívja föl az orvosok figyelmét, hogy egyszeri vizeletvizsgálat után állapítják meg a húgysavas diathesis (urin sand, húg, homok) diagnózisát. Ha több húst eszünk, ha álla mirigyet, májat, lépet, vesét velővel, a vizeletben