Az Ujság, 1912. augusztus/2 (10. évfolyam, 194-206. szám)

1912-08-27 / 203. szám

Szerda, 1912. augusztus. 28. AZ ÚJSÁG’ sem tűr meg. Ez az álláspont lehet helyes a munka­adó szempontjából, munkás szempontból azonban feltétlenül kedvezőtlen. Sőt én mindenképpen annak tartom. A rimamurányira nézve nemkülön­ben. Mert egészséges munkásviszonyok mellett a szervezkedés csak elvi jelentőséggel bírhat. A bér­viszonyok Ózdon is, Korompán is messze felül­múlják például a budapesti vas- és fémmunkások kereseti lehetőségeit, már­pedig ezek ugyancsak jól szervezett ipari munkások. A munkásvédelmi intézkedések Ózdon befejezettek, Korompán pedig rohamos fejlődésben vannak. Mi lehet ott tehát a szervezet követelése ? A tagdíj. Semmi más. Az pedig nem a társaság bőrére megy. Minek hát ettől fázni ? A társaság idegenkedését azonban még meg­értem és honorálom is. Elvégre nem munkauzsora a rugója, hanem a polgári elfogultság. Ellenben nem hagyhatom szó nélkül a budapesti szoc­iál­­demokrata párt egy nem egészen fair korompai dolgát. A pártvezetőség emberei ugyanis azokban a könnyen bujtogatható kategóriákban kezdték meg a szervezési munkát, a­melyeket a pártnak esze ágában sem lehet a szervezetbe belevonni. Mert, remélem, a szedett-vedett horvát barátnereket nem akarják a magyar vas- és fémmunkások szakszer­vezetébe beemelni ?* Először is: azok nem szakmunkások, hanem napszámosok és napszámot is húznak. Másodszor: egy garas az nem sok, de annyi pártjárulékot nem fognak fizetni. És ezt kellett volna először említenem. Hazudik az, a­ki azt mondja, hogy a korompai horvát barátnerek szervezhető öntudatos munká­sok, a­kiket az emberirtó munkától meg kell vál­tani. Azok az emberek hat hónapnál, egy évnél nem állják ki tovább se Korompán, a­hová le­­züllött rongyokban kerülnek, se másutt a vasút­­építkezések mentén. Minek kellett tehát ezeket felbujtogatni ? Csak azért, hogy miattuk egy csomó rendes mun­káscsalád kenyerét veszítse ? Mert ez történt. A társaság tudniillik megmaradt azon az állásponton, hogy a­ki gyanús, azt elbocsátja. És el is bocsá­totta eddig rendre a proskribáltakat. De hozzá kell tennem, hogy igaza is van a maga szempontjából. A Rimamurányi tudniillik úgy kóstolta meg a szervezkedés áldásait, hogy a felbúj­togatott karátne­rek csupa felébredt, tiszta munkás öntudatból fel­gyújtották a vízvezetéki művet. Azt, a­melyik a kohók vaskonstrukc­ióit látja el hűtő vízzel. És ha a véletlen szerencse, meg egy lelkes fiatal mér­nök bátorsága el nem fordítja a veszedelmet, háromszáz ártatlan munkásember repült ven egy égő pokol tetején a levegőbe. Háromszáz család maradt volna a szocziális tanok nagyobb dicső­ségére kenyérkereső támasz nélkül, így történt. Láttam a romokat. Beszéltem szemtanú munkásokkal. Már most kérdezem: van-e ok a csendőr­­uralomra? Van-e ok rá, hogy a párt kiküldötteit barátság fogadja? Hiszen maguk a munkások akar­tak legutóbb is lincsbíróságot rendezni egy kikül­döttel. Féltik a kenyerüket. Éjszaka kikérdeztem egész csomó embert. Asszonyokat beszédre bírtam, hogy milyen a bánás­mód? Várjon kémlelteti-e őket az igazgató? Ember­ségesek-e az üzemfőnökök? Nehéz-e a munka? Rossz-e a kereset? Azt mondták : a kereset egy kicsit több is le­hetne, de azért jut is, meg a házat is lehet fizet­­getni, még gramofónra is telik. A munka nehéz, de ha a daruk készen lesznek, még mindig jobb a kapálásnál. Az igazgató meg a főnökök jó embe­rek. Mindenkit kihallgatnak és tesznek is a munkás­emberért.­­ — Hát akkor minek nyugtalankodnak? — kérdeztem tőlük. — Hát csak­­ még nincs kész a daru, meg a fizetés is a régi. — Ez volt a felelet. A daru pedig félig készen ott áll már a háta mögött, a napi bére pedig hét korona ötven fillér annak a tót parasztnak, a­ki így beszél. Ezeket tapasztaltam én Korompán, a­honnan egy hét óta rémhírek jönnek emberirtásról, szolga­­birói és csendőri erőszakról. Igenis! Van tennivaló a korompai telepen. Kell oda olyan társulati iskola, olyan fürdő, olyan kaszinó, olyan villatelep, olyan élelmezési intézet és olyan modern gyárüzem, mint a­milyen Ózdon van már. De ha van Ózdon, lesz Korompán is. Én láttam is, hogy lesz. Éppen úgy láttam, mint a szoc­iáldemokrata párt kiküldött szakembere. De a­hogy Fényes László nem láthatta, mert nem látta Ózdot. És elhiszem, hogy az ő emberszerető, mélyen érző, igazságos, lelkét a korompai Martin­­kemenczék pokla ellenállhatatlan, lebiró erővel megrendítette. Garvay Andor: VÉGE A NYÁRNAK. — Két gyerek beszélget. — SZEREPLŐK: Jancsi, 11 éves. Juliska, 8 éves­ JANCSI: Te! Julis! Tik is hazagyüttetek ? JULISKA: Láthatod, hogy hazajöttünk. Már több mint egy hete itthon vagyunk. JANCSI: Pedig a te mamád mindig henczeg, hogy többet nyaral, mint mink. Mink csak tegnap gyüttünk haza. JULISKA: Az én mamám nem henczeg. JANCSI: De henczeg. Azt én jobban értem, mint te. Minden mama henczeg, még az enyém is. Meg a lányok is henczegnek. Te is szoktál hen­­czegni. S mindenki henczeg, a­ki nő. JULISKA: A fiuk is henczegnek. Te is hen­­czegsz. JANCSI: Az igaz. De a fiuknak szabad, mert ők erősebbek. A­ki erősebb, annak minden szabad. Te, Julis! örülsz, hogy már hazajöttetek ? JULISKA: Örülök. Lovranában nagyon fád volt. Itthon jobb. Minden nap elmegyünk a Hangliba. JANCSI: Azt nekem is ígérték. De mindig esik az eső. Tegnap se voltunk a Hangliban, mert tegnap is esett az eső. És a vurstliban se voltunk, azt pedig a papa ígérte, mert az olcsóbb. JULISKA: Lesz még jó idő is. A mama azt mondta, hogy nálunk az ősz a legszebb évszak. Akkor van a legjobb idő s akkor van a legjobb táplálkozás és a legszebb gyümölcs. Vadászatok vannak és szüret is van. JANCSI: Téged szépen becsap a mamád. Vadászatok csak a­ nagyoknak vannak, szüret meg csak a falusiaknak van. Fütyülök én az olyan szüretre, a­hol mások eszik a szőlőt. Pesten nincs vadászat, csak néha éjjel. Akkor a papa is vadá­szik, meg a mama is. És szüret sincs Pesten, csak hasfájás a bespricczelt szőlőtől. És az ősz nem is szép idő. Az ősz ronda idő. JULISKA: Mért volna az ősz ronda ? JANCSI: Mert kezdődik az iskola. Az iskola is ronda, meg az ősz is ronda. Ha nem volna iskola, akkor talán szép volna az ősz. ■„ JULISKA: Én szeretek iskolába járni. JANCSI: Ebből is látszik, hogy lány vagy. A lány szeret iskolába járni, de a fiúk nem szeret­nek. Ez a különbség fiú és leány között. JULISKA: Tanulni muszáj. JANCSI: Ebben van a szamárság. Hogy az iskolában tanulni muszáj. Ha nem kellene tanulni, én is szeretnék iskolába járni. Ott lehet legjobban verekedni. JULISKA: Én nyáron is tanultam. Az összes könyveimet magammal vittem, s majdnem min­den nap tanultam.­­ JANCSI: A­mikor látogató bácsi jött a ma­­mádhoz, akkor téged kiküldtek tanulni. JULISKA: Hát te ezt honnan tudod ? JANCSI: Mert Lovranában éppen úgy van, mint Koritnitzán. A­mikor a mama udvarlót kap, akkor a gyerek mehet tanulni. Hanem én már gondoltam ki ez ellen valamit. JULISKA: Mit gondoltál ki ? JANCSI: Ha megint megyünk nyaralni, majd én szállítok a mamának udvarlókat. S akkor nem­csak egy óráig lesz nyugságom, hanem kettőig is, vagy háromig. JULISKA: Szamárság. Honnan veszed te az udvarlókat ? Még a mama maga is nehezen tud szerezni. JANCSI: Te nem értesz ehhez. A gyereknek legkönnyebb az ismerkedés. Engem mindenki meg­szólított a fürdőn, s én is megszólítottam, a­kit akartam. Azt kérdeztem, hogy hány óra van, vagy nem látták-e a mamámat. Vagy akármit kérdeztem. Én mindenkit ismertem a fürdőn. S úgy tudom csinálni, hogy a­kit én ismerek, azt a mama is ismerje. JULISKA : A­ki ismerős, az még nem udvarló. JANCSI: Azt csak bizd rám. Én ki tudom válogatni az udvarlónak való ismerőst. Tudom én a mamám gusztusát. S még valamit fogok csi­nálni, hogy nekem ne tegyék tönkre a nyaralá­somat. JULISKA: Mit fogsz csinálni ? JANCSI: Tudod, én javító vagyok. Számtan­ból megbuktam, a fene egye meg azokat a tizedes törteket. Most pótvizsgát kell tennem. Azért sze­­kíroztak mindig, hogy tanuljak. JULISKA: Már tudom, mit csinálsz. Az idén nem fogsz megbukni számtanból. JANCSI: Szépen nem fogok megbukni. A harmadikban még nehezebb a számtan. Hanem meg fogok bukni latinból is, s akkor már nem lehet pótvizsgát tenni. Akkor ismétlésre utasíta­nak. Végre lesz egy becsületes nyaram. Vulpes: — Orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlése. — Saját tudósítónktól. — Ma is a szakosztályok folytatták üléseiket, a melyeken sok érdekes előadást tartottak. A belgyógyászati szakcsoport mai ülését Tóth Lajos miniszteri tanácsos, egyetemi tanár nyitotta meg. Az első előadó hétre László egyetemi magán­tanár volt, a­ki az emberi test normális hőmérsék­letéről tartott értekezést ama mérések alapján, melyeket a Charité-kórház tuberkulotikus­ osztá­lyán körülbelül 200 egyénen végzett. Detre a fel­nőtteknél (15—45 év) a következő új normákat állapítja meg : Reggel 36.2—36.4 fok, ebéd után 1—2 órával 36.3—36.7, este 36.2—36.5 fok. A száj­ban mérve 37—37.3 hőfokot, minőt az összes tan­könyvek még normálisnak mondanak, föltétlenül károsnak tekint. Friedrich Vilmos dr. kir. tanácsos, egyetemi magántanár a tuberkulinnal elérhető eredmények­ről számolt be a tüdőgümőkór gyógyításánál. Preis Károly dr. a salvarianról szólt, a­mely higany és jód nélkül alkalmazva a betegek keze­lésére alkalmatlan, sőt káros. Austerweil László dr. törvényszéki orvos a vérbajgyógyítás kérdéséről a magángyakorlatban czimű értekezésében hangoztatja, hogy Ehrlich zseniális szerének a magán- és általános gyakor­latban legyőzhetetlen akadálya nincs. Thein János dr. és Strossmann Rezső dr. szá­mos beteg alapján a gyengeségi állapotoknál elért eredményekről számoltak be. * Szántó Manó dr. (Budapest) a húgysav-elvá­­lasztás fiziológiájáról értekezett. Az orvosi gyakor­lat hibás következtetéseire hívja föl az orvosok figyelmét, hogy egyszeri vizeletvizsgálat után álla­pítják meg a húgysavas diathesis (urin sand, húg, homok) diagnózisát. Ha több húst eszünk, ha álla mirigyet, májat, lépet, vesét velővel, a vizeletben

Next