Az Ujság, 1912. május (10. évfolyam, 104-115. szám)

1912-05-09 / 110. szám

16 5926-ig, pénteken 5927—5967/b-ig, szombaton 5968— 6040-ig. A 3. számú bizottság csütörtökön 6591—92— 6645-ig, pénteken 6650—6735-ig, szombaton 6737—6801. lrszámig. A IX. kerületben az 1. számú bizottság csütörtökön 8669—8704/b-ig, pénteken 8704/b—8756-ig, szombaton 8756—8824-ig. A 2. számú bizottság csütörtökön 9329—41. (központi csarnok) alattiak közül a külön meghívottakét, pénteken 9329—41—9379. hrsz. alattiak közül a külön meghívottakét, szombaton 9379—9424/a. hrsz. alattiak közül a külön meghívottakét. KÉPZŐMŰVÉSZET. A főváros legújabb múzeuma. — Az Ernszt-múzeum. — A fővárosnak úgyszólva a közepén, a Nagy­­mező-utcza elején egy vadonatúj és szörnyeteg külsejű épületben a legközelebbi napok egyikén megnyílik Budapest legújabb múzeuma. A mú­zeum magántulajdon, Ernszt Lajos a gazdája, a­kiről eddig is sokan tudták, h­ogy szenvedélyes és szerencsés gyűjtő, a­ki a gyűjtés technikájának százféle fogása segítségével páratlan művészeti és kultúrtörténeti anyagot halmozott össze. Látni azonban csak kevesen láthatták a sok kincset, mert magánlakásban, szekrényekben, ládákban volt összezsúfolva eddig. A gazdag gyűjteményt most azután nagy áldozatkészséggel a közönség elé teríti szét Ernszt Lajos. Házának egy részét ennek a múzeumnak czéljára rendeztette be, külön feljárót építtetett hozzá, a­melynek feldíszí­tését kipróbált művészekre — Falus Elekre, Rippl-Rónai Józsefre, Lechner Ödönre bízta — s a gyűjtemény immár nyilvános múzeum, a­me­lyet bárki megtekinthet. A mi egyéb magán- és állami múzeumainktól megkülönbözteti, az a benne felhalmozott anyag­nak egyneműsége. Ernst Lajos úgyszólva gyer­­mekkora óta gyűjti a magyar vonatkozású históriai, művészeti és kultúrtörténeti ereklyéket. A gyűj­tést még akkor kezdte, a­midőn gyűjtésre nálunk csak igen kevesen gondoltak. Ennek köszönheti relikvia-gyűjteményének sok olyan tárgyát, a­melyhez ma már sokkal nehezebb volna hozzá­férni. A vérbeli gyűjtőnek százféle raffinériája dolgozhatott benne, a­míg ezt az anyagot össze­­hordta. Ha egy-egy elfeledett nevű hírességünk meghalt, csak a legkevesebben gondolnak arra, hogy kinyomozzák, mi maradt utána. Híres emberek hátrahagyott holmijában, még ha elszegényedett és feledségbe merült is a neve, az esetek legtöbb­jében akad egyik-másik nagy kortársának írása, levele, könyve, vagy egyéb ritkasága. Az ilyesmit megkeríteni szinte semmi áldozattal se jár, leg­­fölebb némi fáradozással. Ernszt Lajos múzeumá­ban dominálnak mennyiségükkel az ilyen, szívós utánajárással szerzett tárgyak. A múzeum anyagának méreteire nézve jel­lemző, hogy tizennégy kisebb-nagyobb terem­volt szükséges a befogadására. S még így is hatal­mas tömegre rugó nyomtatvány, más, könyv szo­rult ki belőle, a­mivel időnként fel-felfrissítik majd a tárlat anyagát. Az anyagnak javarésze fest­mény, de van benne bőven szobor, iparművészeti holmi, régi bútor is, azonfelül tömérdek nőtt és nyomtatott könyv, levél stb. Az impozáns anyagot a história szempontja szerint tagolta fel Ernszt. A tizennégy teremben a magyar történelem egyes korszakai szerint cso­portosította a tárgyakat, így kapott külön-külön termet a vezérek kora, az Árpádházi királyok, a vegyesházbeli királyok, Hunyadi János és László, Mátyás király, a török hódoltság, az erdélyi feje­delmek, a Habsburg-ház királyainak (I. Ferdi­­nándtól I. Lipótig és Mária Teréziától 1848-ig), a szabadságharcz, I. Ferencz József kora; végül egy-egy külön terem jutott a régi zenészeinkre és színészeinkre vonatkozó ereklyéknek, magyar írók arczképeinek, a Petőfi-relikviáknak és a magyar művészek arczképeinek. A históriai termek anyaga részben egykorú tárgyakból, részben újabb objektumokból, első­sorban az illető korra vonatkozó festményekből kerül ki. A vezérek korának terme például alig egyéb, mint Székely Bertalannak, Feszty Árpádnak, Körösfői Aladárnak, Vágó Pálnak és másoknak a korból merített tárgyú festményeiből és rajzai­ból készült kiállítás. A többi teremben is az egy­korú régi vagy a korra vonatkozó újabb festmé­nyek dominálnak. A táblákba kitett egykorú könyvek, oklevelek és egyéb iratok, az apróbb és nagyobb iparművészeti tárgyak csak szaffagó­­ziául szolgálnak a festményeknek és szobroknak. Az elrendezés e módjának természetesen áldo­zatául esnek egyéb szempontok. Az Ernszt-múzeum például a legtanulságosabb és legteljesebb gyűjte­ménye Székely Bertalan műveinek. Együtt van­nak benne a mester legfontosabb vázlatai, tanul­mányai és kész munkáinak embryo-alakú tervei. Bőven futna belőlük egy külön Székely-teremre való, a­mely minden időkre nézve megkönnyítené a mester tanulmányozását és fejlődésének meg­értését, így Székely Bertalan munkái az átfogóbb szempont érdekében szanaszéjjel szóródtak a kü­lönböző termekben. Hogy a múzeumnak melyek a legértékesebb részei, s hogy anyagának a modern fele-e a becse­sebb, vagy a régi, mindezekre a kérdésekre nehéz megfelelni. De nem is szükséges. Magyar vonatko­zású ereklyékben páratlanul gazdag ez a mú­zeum. S nemcsak ereklyékben, hanem valóságos műtárgyakban is. Az utóbbiak közül csak Szent Lászlónak meg Szent Erzsébetnek egy-egy fából faragott, XIV. századbeli szobrát emeljük ki. Mind a kettő nagyszerű példája a középkor ma­gyarországi szobrászatinak, s a helye tulajdonképp a Szépművészeti Múzeumban volna, ott, a­hol még mindig oly érthetetlenül csekély jelentőséget tulajdonítanak a régi magyarországi szobrászat emlékeinek. Meglepően gazdag a múzeum régi iparművé­szeti tárgyakban, kivált régi faragásos bútorokban és képkeretekben. Az ember egyhamar meg sem érti, hogyan tudta Ernszt, a­ki múzeumának anya­gát túlnyomórészt Magyarországon gyűjtötte, ezt a sok ritka holmit összeszedni. A régi festmények között szép számmal van­nak a históriai jelentőségűek, a­melyek történeti személyiségeknek unikum számába menő arcz­­képei. Különösen gazdag ilyen festményekben a kurucz-kor, meg az erdélyi fejedelmek korának terme. A legmeghatóbb termek egyike az, a­me­lyik az Erzsébet királyasszonyunkra vonatkozó ereklyéket tartalmazza, köztük a felséges asszony­nak sajátkezű írásait és rajzait. De ennél a terem­nél is mélyebb hatást kelt a kupolás Petőfi-terem, a­melyet Ernszt Lajos híres Petőfi-gyűjtem­énye tölt meg. Itt láthatók Petőfinek legrégibb hiteles arczképei, barátjának, Orlai-Peth­es Somának fest­ményei, azonfelül Petőfinek eredeti írásai, több híres költeményének sajátkezű kézirata, számos levele, továbbá Szendrei Júliának és híres kortár­sainak a költőre vonatkozó iratai. Rendkívül ér­dekes terem az utolsó is. Ebben mint az Uffiziák híres arczképtermében, régebbi és újabb magyar művészeknek önarczképei, meg egymástól festett portréi függnek. Köztük olyan remekművek, mint Székely Bertalan maga festette fiatalkori arczképe. De képtelenség gyors végigjárás alapján csak megközelítő fogalmat is adni ennek a legújabb múzeumunknak gazdagságáról és érdekességéről. Anyaga a maga nemében páratlan, mert olyan irányú érdeklődést szolgál, a­melynek kielégíté­sére eddig nálunk senki sem gondolt. Talán ebben is van az igazi jelentősége meg abban, hogy pél­dával, ösztönzéssel szolgál majd másoknak és irá­­nyítóan hat végül amatőreink gyűjtői tevékeny­ségére. Figyelmüket ráirányítja arra, a mi oly magától értetődőnek látszik : a magyar kultúra emlékeinek gyűjtésére és megőrzésére. Elek Artúr: AZ ÚJSÁG Csütörtök, 1912. május 9. IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS. A bolygó hollandi. — Saját tudósitónktól. — Ez az ügy nem a jövő zenéje. Fájdalom, már régóta a jelené. Valóságos korrajz szeczessziós vonalakkal. Jó családból való fiatal urakról van szó, a­kik zsenge korban czigarettázással kezdik, lóversenynyel folytatják, éjjeli mulatóval, auto­mobillal, hölgygyel (de ez már nem czigaretta), franczia pezsgővel, végül — sikkasztással fejezik be pályájukat. Többnyire igen primitív elmével megáldott ifjú urak, a­kiknek tehetségével, erkölcsi és munkaerejével, munkakedvével még az a kis fizetés sincsen arányban, a­melyért, mint a reájuk bízott munka hátramozdítói vállalkoznak. Miután pedig a jó életet megszokták és nem mindig az a ló fut be elsőnek, a­melyet favorizálnak, természe­tesen beáll a defic­it és akkor következik az erkölcsi kisiklás. A jelen esetnek két elsőrendű hőse a Hollandi­­biztosítótársaság két gyakornoka. Az egyik Biró Géza, a­kiről az ügyészi vádirat megállapítja, hogy nyolc­van korona fizetés mellett a nők barátja volt, azonkívül az éjjeli kávéházak minden költ­séges passziói iránt nagy hajlandóságot mutatott és ott olyan társaságba keveredett, a­mely szintén csak ebben a levegőben érezte magát jól. Ama biztosítótársaságnak egyik tisztviselője, a­melynek Biró a szolgálatában állott, egy harminczezer ko­ronás csekket adott át neki, hogy azt a Kereske­delmi Bank belvárosi fiókjánál váltsa be. Ez nagy­szerű alkalomnak látszott egy régi terv megvaló­sítására. Ugyanis barátja és hivatalnoktársa a nevezett biztosítótársaságnál, Mokos Géza, már régóta mondogatta neki, hogy nem érdemes olyan apró-cseprő, kisméretű visszaélésekkel bíbelődni, mint a minőkkel eddig csinálták az éjjeli életet. Hanem valami nagyot kellene cselekedni, olyant, a­miért érdemes meg is szökni. íme, a pillanat el­érkezett. Bitó és Mokos a csekk beváltása után eltűnt, és mert az a szolga, a­kit a csekk beváltá­sakor Biró valami ürügy alatt eltávolított, nyom­ban jelentést tett arról, hogy Bitó a pénz átvétele után nem mutatkozott, holott­ ő azért ment vele, hogy a pénz átvételénél ott legyen mellette, a társaság azonnal értesítette a rendőrséget, a­mely igen bölcs emberismerettel nyomban reábukkant a szökés körülményeire. A rendőrség ismervén ezt az embertípust, azonnal sejtette, hogy az eltűnés nem omnibuszon történhetett. És mert a léghajó kormányozhatósága még mindig a jövő problémája, tehát a középen kereste az igazságot. Az auto­mobilt a gondviselés szinte predesztinálta ilyen fiatal urak részére. Ezért bejártak a rendőrök valamennyi budapesti automobil-garaget és már egy óra múlva megtudták, hogy két fiatal úr két leánynyal bérelt egy garageban egy automobilt és Bécs felé gravitáltak. De a soffőr, a­ki útköz­ben valamit megsejthetett, az első pihenő stáczió­­nál táviratilag jelezte, hogy Veszprémben töltik az éjszakát. A többi aztán gyorsan ment. A vesz­prémi rendőrséghez távirat ment és estére a tur­­bókoló párokat már feltartóztatták. Az idill bor­zasztóan meg volt zavarva. A nyomozat kiderí­tette, hogy a két fiatal úr délben a pénz átvétele után gyorsan bevásárolt czipőt, útitáskát, ernyőt, ruhákat, turistabotokat, aztán Svájczba indultak a két hölgy­­yel együtt. E végből egy autót bérel­tek, a­mely hetven kilométeres sebességgel szágul­dott Székesfehérvár felé. Veszprémig eljutottak, ott a szállóban szobát béreltek és nem is sejtették, hogy a rendőrség távirata csakhamar utolérte őket. A pénzt, ezer korona hiánynyal megtalálták a fiatal uraknál és másnap reggel autó és kisasszo­nyok nélkül visszaszállították őket Budapestre. Egyelőre Svájczba, onnan Amerikába akartak utazni. De vádolta Bitót az ügyészség a sikkasztás

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék