Az Ujság, 1912. május (10. évfolyam, 116-129. szám)
1912-05-16 / 116. szám
Budapest, 1912.__________________________X. évfolyam, 116. szám._____________________Csütörtök, május 16« Ülőfizetési árak: ESF SZERKESZTŐSÉG: E ész érre n8 k EBN ama* Budapest, Rákóczi-út 54L SS* Egy kő, a 2 » 40 » Jjm IB ■ K JgílJSs fii TI Telefon 162—63 és 58-OS. Egyes szita éra helyben JEJ Est JB «bL ipl JjB fljS Mezősen hétfő kivételével és vidéken 10 fillér* JQtf Ha . ,-`SEB Hft minden nap, Ünnep után Is. ______________________________________________________ .›?/ ii,„, i., - - i ROVÁS. Egy csöppet sem tartjuk elítélni valónak, hogy Lukács László Polónyi Gézával állt össze, összeülhet az ördöggel is, ha segítséget vár tőle, ha pedig kap is, akkor öreg hiba lett volna nem szövetkezni az ördöggel. Polónyi Géza pláne nem is ördög, hanem jóravaló szabó, akit e miatt annak idején kidobtak a társaságból. S egy ember, aki azt mondja : ő tud segíteni. A mesebeli királykisasszonyt sem a doktorok gyógyították ki, hanem a mesebeli szegénylegények, kuruzslók és kalandorok. S íme, Polónyi ma két helyen is járt és egyelőre sehol sem dobták ki. Sőt az ő befolyása következtében két nappal meghosszabbították a fegyverszünetet. Nem, Pólónkat most komolyan kell venni, mert a helyzet megoldásához nem bölcseség, hanem furfang kell. Deák Ferencz sem boldogulna a mai nehézségekkel, ennélfogva Polónyitól mindent el lehet várni. Természetes, hogy ha az urakat kisegítette a bajból, akkor ki kell dobni. * Hogy a munkapárt idegeskedik a hoszszas tárgyalások miatt, azt értjük. Mi is idegeskedünk. Mi sem szeretjük, hogy egyre felbékülés és fél harczra készülés között teljék az idő. De idegeskedésre joga a munkapártnak nincsen. Ha garanciát adhatna, hogy az egész harczban megállja a helyét, akkor igenis követelhetné, hogy vigyék harczba. De a munkapárt a legnagyobb toporzékolás közepette is egyetlen reményét a békében találja, s nem a béke keresése miatt ideges, hanem mert eddig még meg nem találták. Mit vesztett vele, hogy nem szombatra tűzték ki a véderő javaslatot, hanem csak hétfőre ? Szombaton épp oly kevéssé lett volna tárgyalás, mint lesz hétfőn, ha addig Polónyi Géza csodát nem tesz. Sőt bizonyosak vagyunk benne, hogy a munkapárt a hétfői technika után kiadja a jelszót : várjunk, adjunk nekik időt a magukba szállásra. Nos hát, a későbbi türelem nem lenne erény, ha a mostani türelmetlenség az lenne. Várjanak hétfőig, az egész különbség az, hogy addig kifogás nélkül kell várniok. * Apponyit nem érdekli a választóreform. Teringettét, pedig mennyire a lelkére kötötte Khuennak, hogy Justhékkal is rendbe jöjjön. Persze, Justhékkal is. Mikor nem vele is rendezkednek, akkor a választóreform nem érdekli őt. S azért sem érdekli, mert ő a katonai követeléseket ismeri a helyzet betegségének, s azt akarja, hogy az ő betegsége nehezebb legyen, mint a másiké. Hadd gyógyuljon ki az ország az ő doktorsága mellett az egyikből, akkor nem bánja, ha belepusztul a másikba. Végül pedig Apponyi is az általános titkosban nemzeti veszedelmet lát, de a választóreform mégsem érdekli. Ha Lukács véletlenül akczeptálja Justh általános titkosát, akkor Apponyi nem száll síkra a nemzeti szupremáczia védelmére, akkor ő a katonai követelések esetleges teljesedésében bőséges megnyugvást talál. A szoczialisták és nemzetiségiek fölülkerekedése nem érdekli őt, ha megkapja például a rezolucziót. S mégis Polónyit tartjuk czinikusnak ? A halhatatlan vakság. — Adalék egy sok ezer éves maximához. — Irta Abonyi Árpád. A férj ! Melinda, ez borzasztó ! . . . Melinda, Melinda ! . . . Tönkreteszed a reputácziómat. Az asszony : Ne kiabáljon ! Először tessék engedélyt kérni a beléptetésre, azután szíveskedjék megtudakolni, hogy nem-e alkalmatlan, azután lesz szíves illedelmesen megcsókolni a kezemet és megkérdezni, hogy kedves egészségemre vált-e a délutáni szieszta, vagy nem vált kedves egészségemre... és végül, ha még egyszer így ront be hozzám, mint most, komolyan meg fogok magára haragudni. Értjük ? A férj : Nem értjük ! Az asszony : Ne kiabáljon ! A férj : Én neheztelek magára, mégpedig a legkomolyabban. Tetszik érteni ? Az asszony: Hallod-e, micsoda hang ez ? A férj : Olyan, aminőt a dolog megérdemel ! Határozottan tiltakoznom kell az ellen, hogy nevetségessé tegy és tönkretedd a reputácziómat, mely harmincz éves kereskedői múltam legértékesebb alapja volt és az is marad. Soha koczkára nem tettem. Soha veszély nem fenyegette. Soha a konkurrens üzletek megtámadni nem merték. Életem ötvennyolcz esztendejéből harmincat töltöttem kereskedelmi házam élén, reputácziómat mindig meg tudtam óvni és megóvom ezután is ! Az asszony : Max, maga bolond. A férj : Nagyon jól tudom, hogy mit beszélek ! Tessék ide figyelni. .. mindjárt megérted, hogy miért feledkeztem meg . . . első felhevülésemben ... az imént még a legbanálisabb formaságokról is, midőn ide beléptem ■— engedély nélkül. Az istenért, Melinda . . . Melinda ! . . . hogyan feledkezhettél meg anynyira magadról, hogy boldogult kedves üzlettársam fiát, a kinek atyai barátja és kirendelt gyámja vagyok, — kiutasítsd a házból ? Az asszony : Ahá ! . . . Hát ez ? A férj : Igenis, ez ! Értsd meg, hogy boldogult üzlettársam fiáról, Alfrédről van szó ! Az asszony : Te meg értsd meg, hogy boldogult üzlettársad utálatos nevű fia, Alfréd . . . Alfréééééd . . . nemcsak azt érdemelte meg, hogy kiutasítottam, de azt is megérdemelte volna, hogy becsengessem a cselédeket és kidobassam. A férj : Lárifári ! Az asszony : Nem vagy te csakugyan bolond ? Mit lárifárizol itt előre ? Tudod, hogy miről van szó ? A férj : Nem lehet olyanról szó, ami ezt a durvaságot menthetné ! Alfréd az ő huszonegy vagy huszonkét esztendejével, kitűnő nevelésével és jó modorával sokkal korrektebb fiatal ember, semhogy a kiutasításra rászolgálhatott volna. Az asszony : Lám, lám . . . A férj : Meg vagyok róla győződve, hogy így van és nem úgy, a mint túlzott érzékenységből te képzelted. Lehet, hogy a fiú talán többet talált kikottyantani egy nem egészen helyén való szóval, semmint esetleg szabad lett volna, — ez azonban még nem elég komoly ok, hogy kiutasítsák atyai barátja házából, ahol otthon érzi magát és természetesen fesztelenebbül is viselkedik, mint idegen helyen. Ne feledd, hogy atyja rám bízta, megesküdtem neki, hogy fiára gondot viselek, őrködni fogok felette és a mi fő, mindenkor szeretni és védeni fogom. Az egész üzletvilág tudja, hogy én vagyok a gyámja és vagyonát is én kezelem. Már most mi fog történni ? Az fog történni, hogy az emberek találgatni fogják a kiutasítás okát és egyhangúlag ki fogják mondani, hogy én vagyok az oka, mert én vagyok az a bizonyos »féltékeny teve«, aki a csinos fiatal embert kimarta a házból. Minden ember ezt fogja mondani, mert az emberek nagyjában komiszak ... ez pedig egyenlő az én becsületes nevem és reputáczióm megsemmisítésével . Az asszony (ásit) : Van még ? A férj : Ásitozol, Melinda, Melinda, mialatt én . . . Hallatlan ! Az asszony: Igen, fiam, én ásítok, de* azért helyesen tudok ítélni. Alfréd gyámfiadat . . . Alfréééédeeet . . . kiutasítottam, mert megérdemelte. A te unalmas prédikácziódon pedig ásítok, mert egyebet nem érdemel. A férj : De Melinda ! Az asszony : De Melinda ! Hallod-e . . .’ tisztelt úr . .. ne élj vissza a türelmemmel. Én szelíd vagyok, mint egy bárányka, de ha kihoznak a sodromból, tudok kiállhatatlan is lenni. Tapasztalhattad magadon ! Most pedig hallgass ide ! Kijelentem neked, hogy ez a te nyálkás nevű gyámfiad ... az Alfréméd ... közönséges szemtelen fráter. Értettük ! A férj : Nem értettük. Az asszony : Azt mondtam, hogy szemtelen fráter. Ezt csak meg lehet érteni ? A férj: De elhinni nem lehet! A fiút izről-izre ismerem, — atyja halála után én neveltettem. .. Az asszony : Gyönyörűen neveltetted, — gratulálok ! Tudod mit merészelt ez a »fiú«, aki egy fejjel magasabb, mint te, — erős, mint a bivaly ... minap azzal mulattatott, hogy a fogaival emelte fel azt a nehéz széket, amelyen ülsz ... és meg van romolva éretlen fiatalsága daczára egész a veséje közé Lapunk mai száma 44 oldal A szivitizásidő élén. Francziaország ajándékozta a világnak a kinematográfot és Francziaország ajándékozta a világnak Zigomárt is. Francziaország indította meg a Zigomár-irodalom ellen a harczot és most Francziaország ajándékozza meg a világot a legszuggesztívabb és legocsmányabb, legszenzácziósabb és legfertőzőbb Zigomárdarabbal. Ugyanaz a franczia államhatalom, amely a szennyirodalom infekciós veszedelmei ellen megindította a küzdelmet, most mint valami rosszhiszeműen spekuláló színházi rendező, tolongással, fényszórókkal, katonai felvonulással, moziberregéssel egybekötött, nagypompájú és teátrális lendületű végrohamot szervez két veszedelmes és becstelen, de már egérfogóba szorított gazficzkó ellen, akiket így hivatalosan avat fel drámahősökké, mártírokká és agitátorokká, egyszóval Zigomárokká. Ami most Francziaországban történt, az példátlan dolog, vagy legfeljebb Francziaországban van rá példa. Hogy két banditának az elfogatásából mondani-látványosság legyen, a melyhez automobilon siet ki az előkelő világ és amelynél Páris rendőrprefektusa közli a nézőközönséggel, hogy az éj folyamán aligha akad érdekes látnivaló, — ez sehol meg nem történhetik, csak Francziaországban. Hogy két fenevadat ne vizipuskával hajszoljanak ki az odúból, amelybe beszorultak, hanem hogy az államhazar