Az Ujság, 1913. október/2 (11. évfolyam, 246-259. szám)

1913-10-19 / 249. szám

színház, zene. Pletykálkodás. A Király­ Színház egy jelentéktelen kis kar­­dalosnőjét nagy szerencse érte. A lóversenytéren meglátta egy gazdag bécsi kereskedő, megszerette, vett neki szép ruhákat és csillogó ékszereket, aztán hogy a versenyek Budapesten véget értek, be­pakolta egy drága prémbe és vitte magával a kincsét a császárvárosba. Ebben még nincsen semmi feljegyzésreméltó, mert hiszen a házmester­kisasszonyok karrierje majd mind így kezdődik. A Hs lány boldog volt, hamarosan beleszokott a jómódba, törzsvendége lett a Bristol­ Hotel bár­jának, a­hol már nem is szívesen viszonozta buda­pesti ismerőseinek köszöntését. De egy igen ismert rajzolóművésznek, a­ki szintén szerepelt egykor a »magyar kis­lány Bécsben« szerelmi főkönyvében, mégis levelet írt, a­melyben meghívta teára. — Hogy érted ezt, édesem, — mondotta a rajzolóművész a szobába lépve — tegnap még meg sem akartál ismerni, és ma meghívsz magadhoz? — Oh, csak néhány perczre. Arra akarlak kérni... •— Parancsolj ... — Téged is, általad a többieket is, hogy engem többé ne tegezzetek ! És a five o’clock tea ezzel hirtelen véget ért. Hegedűs Sándor feldúltan ront a szobámba. — Éppen az én boldogulásomat igyekszik mindenki megnehezíteni, — harsogja — nem járja, az én boldogulásomat, az enyémet, holott a leg­népszerűbb író én vagyok. — Ne ordíts, hát mi történt? — Idenézz — kiáltja, és egy csomó levelet húz ki a zsebéből. Valamennyi az ügyvédjének szól, a­kinek az egykori Kemnitzer-utczában, a mostani Hegedűs Sándor-utczában van az irodája. És csakugyan az összes borítékok így vannak czímezve : .........................ügyvéd annak Budapest VI., If­jú Hegedűs Sándor-u. 7. A Vígszínház művészbejárójánál a múlt héten így fess huszárönkéntes várakozott előadás után. Az első nap fel se tűnt, a másodikon sem, de már a harmadikon kezdték kutatni, várjon kinek udva­rolhat, kire vár? Kezdtek leskelődni. És nem akar­tak hinni a szemüknek ! Haraszthy Hermint várta a huszár, még­pedig olyan türelmetlenül, hogy mindjárt ott az utczán összevissza csókolta. A színészek azonban igen diszkrét emberek, és azontúl a Vígszínháznál annyira szeretik Haraszthy Her­mint, hogy ezt a kirucczanást is elnézték neki. Ámde a dolog kezdett túlmenni a megenge­dett határokon. Hogy a katona este ott vár a Hjáratnál, — na, Isten nem. De legutóbb fényes nappal kísérte a színházhoz Haraszthy Hermint, nem is gyalog, hanem zárt kocsiban. Ezt már talán mégse lehet. — Hermance, drágám, — mondotta félénken az öreg Faludi — én sokat megértek, de hát ilyen nyilvánosan talán mégsem lehet. .. Gondold meg, ha a férjed, szegény... megtudja ... — Mit? — kérdezte Haraszthy Hermin türel­metlenül. — No jó, drágám, csak ne legyél olyan ide­ges ... én nem szólok neki... hanem ... — Mit ha nem, hát mit titkolództok — kiál­totta Hermance most már az összesereglett kol­légák felé. És ismét a Htónő Faludi Gábor: — Hát az a huszár, drágám... az az önkén­tes huszár, drágám ... Haraszthy Hermin szivéről kő esett le és fel­­kaczagott: — Az a huszár... az az önkéntes huszár ... hát persze.. És egy örömkönyet morzsol­t a szeméből, mert a huszár éppen végszóra megjelent. — Gyere csak ide, — szólt karját kitárva felé — hadd mutassalak be! Minden­ meg volt döbbenve, míg Haraszthy Hermin diadalmasan folytatta: — Doktor Pálffy Aurél, a­­ fiam. Sarkady, a Vígszínház népszerű komikusa véletlenül kimaradt a két legutóbbi újdonságból, a­mi az ambíczióját végtelenül bántotta. És éppen a vélt mellőzésből kifolyólag összekocczanása volt Zátonynyal, a H nyomban provokáltatta. Sarkady a maga részéről a két Faludit, Sándort és Jenőt nevezte meg segédeiül, a­kik annak rendje és módja szerint jegyzőkönyvvel akarták elintézni az ügyet. De Sarkady ezzel nem elégedett meg és minden áron becsületbiróságot akart. — Becsületbiróságot? — mondták a segédei. — Hát meg van őrülve ? Zátony ellen akar becsü­letbiróságot? — Dehogy Zátony ellen, — magyarázta a két direktornak Sarkday — magam ellen. ,— Maga ellen? — Igen, egy becsületbiróságot, mely meg­állapítja, hogy a segédszínész párbajképes-e, vagy nem? Mert én most az vagyok — kiáltotta a két Faludi felé keserűen, és rohant a Club-kávéházba, a­hol Zátony és a többiek már kíváncsian várták. Sorry. _________AZ UJSÁG________ „A Siologok szigete.“ (Hat felvonásos vidám film-költemény. Irta: Kahano Arthur. Rendezte: Reinhardt Mikta. Sajtó-bemutatás október 18-án, szombaton délután a Mozgókép-Otthon­ban. Bemutató-előadások hétfőn, október 20-án a Mozgó­kép-Otthonban és az Andrássy-m­ozgóban.) A film nem ipar manapság, de egyenesen művészet. Ezt »A boldogok szigete« alkalmából aktuális elmondani, mert a filmet Bernhardt ren­dezte és újabb bizonyságot adott ezzel arra, hogy őt csakugyan jogosan keresztelték el a színpad varázslójának. Maga a darab hangulatos, megejtően kedves, álmokat valósít meg, szebb világnak zenéje árad belőle és a sok gyönyörűség mesteri módon for­málva, csoportosítva jelenik meg előttünk. Az izga­lom, melyet kelt, igen nemes, deczens és az élet, mi elénk tárul, káprázatos és elbűvölő, a­mi termé­szetes is, mert hiszen Reinhardt mester csudatévő ujja után igazodik benne minden. M mikor a Mozgó­kép-Otthon színháznak is beillő artisztikus néző­terére ráborul a várakozás csöndje, mindenki érzi, hogy a filmvászonra néhány pillanat múlva egy még eddig ismeretlen szenzácziónak izgalma vető­dik. A zsúfolásig tele padsorokra hirtelen sötétség borul és a reflektor fehér fényében előtűnik Rein­hardt markáns, kissé lámpalázas portréja. De éppen, mert lámpalázas, él, a­mint hogy él az egész filmkolosszus, a­mely egy heves, művészi gesztussal egyszerre öleli át a jelent és a távolba vesző klasszikus ókort. De a zseniális Reinhardt­­nak minden sikerül. Még azt is megbocsátjuk neki, hogy kissé teátrálisan mutatja be figuráit. Mintha csak sakkfigurák sorakoznának: két bástya, két ló, két futár, így itt is adva van: két apa, két leány, két fiú, két agglegény. Figurák ! Ámde a­mi történik velük, káprázatos, izgató és mélységesen emberi. »A boldogok szigetén« önfeledt szerelmes emberek laknak. Csupa derű, csupa mosolygás, a hellén ég varázsa, melynek nyomán kínzóan támad föl a sóvárgás ez örökre letűnt korszak után. Rein­hardt páratlan ügyességgel eleveníti meg az álmot, a vásznon a valóság lihegését érezzük, az életnek illata árad le reánk. Szerelem, szerelem, sok, sok szerelem, ez van »A boldogok szigetén«. Ebből is látható, hogy nem hiába ölelkezik e nagyszerű művészettel megkomponált film­költeményben az ókor klassziczizmusa a modern kor neoromantikájával. »A boldogok szigeten« minden ölelkezés stílszerű, sőt kötelező. Ebben nagy gyönyörűsége vagyon írónak, rendezőnek, művésznek és­­ a sötét nézőtéren üldögélőnek. De a mi ilyen tiszta gyönyörűség, az nem lehet egyéb, mint minden, a mire e nagy varázsló egyé­niségének bélyegét nyomja: művészet, a szó szépséges értelmében, a minek nincs egyéb kor­látja, mint maga a szépséges és szerelmes Termé­szet, a mely csak gúnyosan kaczagja és megveti az ostobaság álszenteskedését. Felületesség lenne arról beszélni, hogy Rein­­hardt gyűlöli a prüdériát, a filiszter nagyképűségét, és csak Reinhardtnak teljes félreismerése révén lehet arról beszélni, hogy ő czélzatos és gúnyolódni akar. Nem. Reinhardt ham­i­lvan csupán, de a hatásra finom, artisztikus eszközökkel törekszik. A sok gyönyörűséges szerelem gyűlölői gyanánt két komikus apa és két még komikusabb agglegény jelenik meg. Ezek okozzák a sok zavart és bonyo­dalmat, ámde végzetük betelik rajtuk, mert a­mit oly állhatatosan űztek-hajszoltak, annak lesznek rabjai, szerelmesek lesznek maguk is. Ez a nagy Pálfordulás annyira kac­agtató, hogy az már kész gyönyörűség. De azért senki se higyje, hogy csak ilyen vidám jelenetekből áll »A boldogok szigete«! A technikailag is nagyszerű és éles felvételekben a legszebb líra akkordjai csendülnek, és a­z az első szerelmi vallomás gyönyörűséges tiszta lehe­letére még vissza tud eszmélni: itt meglátja a poézis szivárványszínében életének azt a tűnő másodperezét, mikor először és utoljára boldog volt. A szerelemről zeng e szigeten minden. De Böckin művészete, sár Reinhardt e filmköltemé­nyében mesterének vall, megóvja őt minden túl­zástól. A szerelem dalát fújja a faun sípja és itt csattan el elfogódott pirulásban, de ifjú mohó­ságban a szerelem első, és itt halkul el fátyolos könypergésben a szerelmi vágyak utolsó csókja. Ezután a tragédia következik : az emberek elhagyják »A boldogok szigetét«. Az álmodásnak, a gyönyörűségnek vége és bizony isten ekkor az emberben az a vágy kél, hogy jó lenne mégegyszer végignézni a csábos históriát. Bizonyos, hogy min­denkire nagy hatással lesz, ez a darab azok közé tartozik, a­melyeket jóval később is egyult szem­mel emlegetnek : »Óh, igen, láttam, bizony lát­tam !« És nincs ebben semmi csudálatos. Rein­hardt ! Ez a név mindent megmagyaráz. És a szí­nészek, a színészek nagyszerű játéka ! Mindenki szerelmes lesz Dietrich, Planque, Schröder, Kon­stantin ifjú és tündöklő szépségébe és meghatódik Mátray, Diegelmann, Kühne, Prager és Lotz művészetén. »A boldogok szigete« nagy élmény. Ritkaság és az jellemző rá, hogy egy gazdag német városról a városra utazik utána. Annyira megszerette. * Az Új Nemzeti Színház, Tisza István gróf miniszterelnök csütörtökön délután feleségével, Jankovich Béla közoktatásügyi miniszter és Ma­­jovszky Pál osztálytanácsos iséretében látogatást tett Tőry és Pogány műépítészek műtermében, hogy megte­ntse az új Nemzeti Színház terveit. Jankovich, a­z a színházterv minden részletét jól ismeri, magyarázta el a miniszterelnöknek a terveket, melyeknek úgy alaprajzai, mint homlok­zattervei igen tetszettek. * Márkus Lili sikere Bécsben. Márkus Lili, a fiatal zongoraművésznő tegnapelőtt óriási sikert aratott Bécsben, a­hol a német Tonkünstler Orchester meghívására zenekari hangversenyt adott, a­melyet Nedbal dirigált. A művésznőnek zenekari kísérettel előadott hangversenyét a kö­zönség szűnni nem akaró ünneplésére számos szóló­számmal kellett megköszönnie. * Mozi-affér a Magyar Színháznál. Beöthy László megegyezett a franczia Pathé-czéggel, hogy közösen magyar filmfelvételeket készítenek a Magyar Színház műsordarabjaiból. Egyelőre hat darabra szólott a megegyezés és tegnap kellett volna megtörténnie az első filmfelvételnek, a Sárga liliomnak. A mozifilm női főszerepét természete­sen Gombaszögi Eddának kellett volna játszania, hiszen ő vitte száz estén diadalra a szerepet és a darabot a színpadon is. A Pathé Fréres operatőrjei, rendezői Budapesten vannak, minden készen állott a felvételre, csak éppen a főszereplő hiányzott. Gombaszögi Frida ugyanis előzőleg felkereste iro­dájában Bl­ő­hy Lászlót és tudomására adta, hogy a nem fölajánlott négyszáz korona nevetséges tisz­­teletdíjért a filmfelvételen résztvennni nem haj­landó. Blő­hy László viszont a tisztelet­díjat nem volt hajlandó fölemelni, mindössze is általános ígéretekbe bocsátkozott az esetre, ha a kész film­nek majd sikere lesz. És miután Beő­dy a négyszáz koronányi összeget nagyon megfelelő föllépti díj­­nak tartotta, Gombaszögi Frida tudtára adta, hogy isit tart ő megfelelő föllépti díjnak. És most Biőthy Lászlón volt a meglepetés sora. Gombaszögi Fridának ugyanis aláírt és perfektuált szerződése van az Apolló Projektográf tulajdonosaival, Neu­mann és Ungerleider urakkal hat mozidarab fel­vételére. A hat Gombaszögi-filmet legelsőrangú magy­ar írók írják, köztük Molnár Ferencz és Lew-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék