Az Ujság, 1915. január (13. évfolyam, 1-31. szám)
1915-01-23 / 23. szám
TS gyönyörködtették meg az egybegyűlteket. Befejezésül Budai Izsó énekelte el hatásosan Major Eljen-Hurráh czimű dalát. A nagyszámú közönség sokat tapsolt az összes közreműködőknek. Előadás a Vörös Félhold javára. A M. kir. Operaház és a Nemzeti Színház művészszentélyzetének közös előadása iránt, amely a Vörös Félhold javára kedden, e. hé. 28-án, este, fél 8 órakor lesz a Zeneakadémia nagytermében, a közönség minden rétegében páratlanul álló érdeklődés mutatkozik, úgy hogy a jegyek nagy részét már elkapkodták. Az előadáson a Nemzeti Színház művészgárdájából Jászai Alali, 15. ,Márkus Emma, Paulay Erzsi, Váradi Aranka, Beregi Oszkár és Rózsahegyi Kálmán vesznek részt. A M. kir. Operaház részéről előadásra kerül Verdi A szicziliai vecsernye czímű operájának nyitánya, amit a M. kir. Operaház zenekara ad elő. Verdi kettősét az Aida czímű operából Haselbeck Olga, Környei Béla és a M. kir. Operaház zenekara adják elő, B. Sándor Erzsi és a M. kir. Operaház ének- és zenekara Goldmarck Pastoralját és Mozart Cherubin áriáját adják elő. Mind a három darabot Tangó Egisto vezényli. Az utolsó szám Wagner Tankhauserjának második felvonása a bevonulási indulótól kezdve, amelyben M. Medek Anna, Székelyhidy Ferencz dr., Szemere Árpád, Kálmán Oszkár, BériTenő, Key Barnát, Krupáth Rezső és a M. kir. Operaház ének - és zenekara működik közre. Vezényli Kernel István karnagy. A még meglévő jegyek Bárd Ferencz és Testvérénél, a Harmónia zeneműkereskedésben és Rózsavölgyi és Társánál kaphatók. * Az Országos m. kir. Színművészeti Akadémia. holnap, szombaton, saját ./.in pádén (Urálija) Somló Sándor igazgató-tanár vezetése mellett növendékeivel gyakorlati előadást tart. Ez alkalommal színre kerül: Antigoné, Sophokles tragédiája. A főbb szerepeket játszszák : Hallos Olga, Kálmán Erzsi, Lenczi Hedvig, Wigand Janka, Abonyi Géza, Jávor Alfréd, Mihályfi László, Pártos Gusztáv, Rubinyi Tibor, Visi Ferencz. * A Népopera szombati, Carmen előadását a Magyar Vöröskereszt-Egylet Auguszta királyi herczegnő Otthona javára tartják. Föllépnek: K. Szamosi Elza, Környei Béla és Rózsa S. Lajos. Vasárnap este Szomory—Gajáry nagysikerű Katiczá-ját adja a színház, míg vasárnap délután, olcsóhelyárakkal az Aranyeső kerül Színre. Mindkettőben a színház illusztris primadonnája, Szoyer Ilona játszsza a női főszerepet. Hétfőn este a wieni Burgtheater tagjai lépnek fel Freytag Gusztáv »Die Journalisten« czímű vígjátékában. Az előadást 7 órai kezdettel a Budapesti Újságírók Egyesülete háborús alapja javára tartják meg. * Színtársulatok állomáshelyei. Az Országos Színészegyesület fenhatósága alá tartozó színtársulatok közül a múlt színházi évadban — békeidőben — harminchét társulat működött az ország különböző városaiban. A háború kitörése után a színtársulatok jóformán kivétel nélkül beszüntették előadásaikat , csak jóval későbben nyitották meg újra a színházakat a Színész egyesüllet erélyes közbelépésére. A társulatok nagy része azonban még mindig nem kezdhette meg működését, úgy hogy a Színétzegyes illet koncsesszionált színigazgatóinak száma ez idő szerint mindössze huszonhárom. Almássy Endre színtársulata Szegeden játszik, Balla Kálmán Zomborban, Erdélyi Miklós Nagyváradon, Faragó Ödön Kassán, Fehér Vilmos Piskin, Füredi Béla Pécsett, Kis Árpád Szatmáron, Janovics Jenő dr. Kolozsvárott, Komjáthy János Temesváron, Mariházy Miklós Kecskeméten, Mezei Kálmán Sátoraljaújhelyben, Miklósi Gábor Zentán, Nádassy József Szabadkán, Palágyi Lajos Nagykárolyon, Patek Béla dr. Győrött, Polgár Károly Pozsonyiban, Rácz Dezső Zólyomban, Remete Géza Abonyban, Szabó Ferencz Sopronban, Szalkay Lajos Székesfehérváron és Szendrey Mihály Aradon. * Nyugdíjazott színészek. Az Országos Színészegyesület nyugdíjbizottsága a legutóbbi üléséből kifolyólag a következő színészeket és színésznőket nyugdíjazta véglegesen. : Baróthy, Antaliné szül. Almássy Júlia, Bátosi Endre, Benkőné Litzenmayer Leopoldin, Deliné Litzenmayer Szidi, Déry Béla, Déry Béláné, Erdélyi Margit, Follinuszné Csigaházy Etel, Garay Ferencz, Gyöngyössy Viktor, Körmendi János, K. Keleti Márton, Liszi Etel, Uarkovics Henrik, Mezei Kálmánné, R. Nagy Gyula, Sólyom Lajos, Siménfalvyné Ligethy Vilma, Szabó Lajos, Szabó Károly, Szatmáryné Szilágyi Etel, Vágóné Berzsenyi Margit, Bartók Endréné és Kellerné Siposs Gizella. Ideiglenesen nyugdíjazták: Orbán Árpádot, B. Taklay Lídiát, és Fekete Józsefet. Özvegyi segélyt szavaztak meg özv. Kiss Mihálynénak. * Irodalmi és zenei délelőtt. A Budapesti Központi Segítő Bizottság vasárnapi első irodelmi és zenei délelőttije esió 24-én délelőtt 11 órakor lesz a Zeneakadémia dísztermében. Jegyek a Rózsavölgyi és Társa beégnél kaphatók. * Matiné. A hadba vonult művészek e hó 24-én délelőtt 10 órakor matinét rendeznek a Bezerédi utczai hadikórház konyhagazdasága javára. * Kamarazene. A Budapesti Kamarazenekar e hó 24-én délután 10 órakor hangversenyt rendez Fodor Ernő Zeneiskolájának a dísztermében. * Kabaré-premier lesz holnap, szombaton, a Vígszínházban, amelyenk egész művészi személyzete a legnagyobb ambíczióval készül arra, hogy az új kabaréműsorral lehetőleg még tűhegyen a szilveszteri szenzácziós műsoron. A megtartott főpróba szerint ez a törekvés sikerült, is, amennyiben szebbnél-szebb énekek és tánckék, vidámnál vidámabb apró jelenetek és egyfelvonásos vígjátékok váltakoznak a programmon. Vasárnap és hétfőn megismétlik ezt az új kabarét. Vasárnap délután a Jó éjt, Miki, Neat és Ferner kacagtató bohózata kerül színre. * Délibáb-utca 7. A Vígszínházban a jövő hét végén "nagyarányú premier lesz, amely iránt nemcsak a mi közönségünk legszélesebb rétegei, de a külföldi szünházi körök is igen nagy érdeklődést tanúsítanak. Bemutatóra kerül ugyanis Hajó Sándornak Délibáb-utcza 7. czímü vig,játéka, a Lakájok szerzőjének legújabb műve, amely egy elejétől végig derűs színekkel megrajzolt mulatságos budapesti történetet visz a színpadra. A főszerepeket Varsányi Irén, Gombaszögi Ella, Pécsy Blanka, Fenyvessy Emil, Csortos Gyula, Tanay Frigyes és Szerémi Zoltán játszszák. AZ ÚJSÁG Szombat, 1915. január 23. Nincs értékesebb fogápoló szer ma az orvostudományos alapon készült (Szájvíz, fogpor, fogkrém, fogkefe.) 8962 Magyar gyártmány 1 Mindenütt kapható ! IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS. § Házasságszédelgésért két és fél évi fegyház. Egy budapesti nagyobb divatáruüzlet tulajdonosnője két évvel ezelőtt szolgálatába fogadta Brenner Arthurt, aki jónevű kirakatrendező. Brenner eleinte mint ügynök szolgált a divatáruüzletben, később pedig mint üzlettárs szerepelt. Brenner 1913. májusáig volt a divatáruüzlet alkalmazottja s ekkor eljegyezte az üzlet tulajdonosnőjét, de ezt a viszonyt csak arrahasználta fel, hogy minél nagyobb összegeket csikarjon ki menyasszonyától. Igaz, hogy Parisban három ízben is eljárt az üzlet ügyében, de a költségek oly nagyok voltak, hogy az üzlet majdnem tönkre ment bele. Brenner több mint 4000 koronával kárfestotta meg menyasszonyát, akit végül is otthagyott. A budapesti büntető törvényszék hetvenkilenc rendbeli csalás miatt két évi fegyházra ítélte Brennert. Az ítélet ellen Úgy ő, mint az ügyész felebbezett. A budapesti tábla Brenner büntetését két és fél évi fegyházra emelte fel. § Egy pesti bérház. A VII. ker. Dembinszkyutcza 6. számú bérház tulajdonosai, Bánó Józsefné szül. Schön Mária és Schön Andor 1911. szeptember 23-án Isztojka Jánost és feleségét bízták meg a házfelügyelői teendők elvégzésével. A házfelügyelő és felesége szerződésileg kötelezve voltak arra, hogy a házban a biztonság szempontjából a szükséges teendőket pontosan és lelkiismeretesen ellássák, a szerződés azonban csak írott malaszt volt, mert Isztojka János és felesége nem nagyon sokat törődtek azzal, hogy a különben is rozoga régi házban minden rendben legyen. A bérház lépcsőjének és a nyitott folyosóinak összes korlátai, rácsai már huzamosabb időn át mozogtak és különösen silány volt a melléklépcsőnek az első emeleti pihenőn lévő rácsozata, amelynek összetartó vaspántja le volt törve és egészen hiányzott, a csapjai pedig annyira ki voltak kopva, hogy a rács a legcsekélyebb nyomásra is eldőlt. A lakók látták ugyan a bérkaszárnya fogyatékosságait, de felszólalni még sem mertek a hatalmas házfelügyelő urnál, mert akkor ennek haragját magukra vonták volna. Isztojka ur pedig a bérház élete veszedelmes fogyatékosságaira ügyet sem vetett s feladata abban merült ki, hogy a lakbéreket s a saját járandóságát beinkasszálja, s hogy a lakók között »rendet tartson fenn«. Ilyen körülmények között történt az a tragikus szerencsétlenség, amelynek csaknem áldozata lett Kohn József szobafestőnek, a ház egyik lakójának, Katinka nevű három éves kis leánya, aki 1913. augusztus 23-án játszadozás közben nekiszaladt az első emeleti vaskohéinak. A korlát a nyomásnak engedve, kifelé dőlt s a kis leány lezuhant az udvarra, ahol állkapocstörést szenvedve, eszméletlenül terült el. Az orvosi gyógykezelés hetek múltával tudta csak meggyógyítani súlyos sérüléséből. A szerencsétlenségért a kir. ügyészség Isztojka János házfelügyelőt tette felelőssé s ellene gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat. Ma tárgyalta ezt az ügyet a büntető törvényszék Russinkó dr. bíró elnöklete alatt. A tárgyaláson a házmester tagadta bűnösségét, védelmére azt hozta fel, hogy neki nem volt tudomása a korlát silány voltáról. Lehetséges, hogy a lakók a lábtörlőporolással lazították meg a vasrácsot. Ezzel a tagadással szemben a kihallgatott tanúk bizonyították, hogy a korlát már régóta mozgott, s azt a házfelügyelőnek is tudnia kellett. A szerencsétlenül járt kis leány anyja az elnök kérdésére, hogy miért nem jelentették a házfelügyelőnek, hogy a korlát mozog s javításra szorul, őszinte hangon jegyezte meg : — Gyermekeim vannak, kérem, a házfelügyelő úr felmondta volna a lakást ! Vattay dr. kir. ügyész vádbeszéde után a törvényszék Isztojka házfelügyelőt gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétségéért nyolc napi fogházra és 10 korona pénzbüntetésre ítélte, a kiszabott büntetés végrehajtását azonban, tekintettel a vádlott büntetlen előéletére, a novella 1. §-a alapján felfüggesztette. Egyúttal ítéletileg megállapította a bíróság a kisleány szüleinek javára az elitélt vádlott kártérítési kötelezettségét is. Az ügyész a büntetés felfüggesztése miatt felebbezett, de felebbezett a vádlott is. § Elitélt széntol várok. A Magyar Általános Kőszénbánya r.-t. telepéről három napszámos szénfuvarozás közben folyton lopta a szenet. Egy alkalommal azonban rajtavesztettek a jól jövedelmező mellékfoglalkozáson s elvették tőlük az akkor lopott 10 zsák szenet. A büntető törvényszék ma vonta felelősségre a széntolvajokat: Dancsa Pál lopásért és rablásért már büntetett napszámost, továbbá Melles Mártont és Dankányi Mihályt. A bíróság Dancsát hat havi börtönre, Mellest két havi, Dankányi Mihályt pedig egy havi fogházra ítélte. Az ügyész mind a három vádlott terhére felebbezett a büntetés súlyosbításáért, de felebbeztek a vádlottak is. § Albirák eskütétele. A budapesti büntető törvényszéken a legutóbb tartott teljes ülésen a következő, most kinevezett albirák tették le a bírói esküt Juhász Andor dr. törvényszéki elnök kezeihez : Leibhényi Aladár dr. beír. törvényszéki, Czirer Ákos dr., Karay István dr., Szttevák Kálmán kir. járásbirósági, Gedeon Alajos dr. és Riedl József dr. törvényszéki albirák. Az uj albirák már megkezdték működésüket. § Uj közjegyzőség. A hivatalos lap mai száma az igazságügyminiszter rendeletét közli Nyírbátor székhelyijei kir. közjegyzőség rendszeresítése tárgyában. Az uj közjegyzőség a debreczeni közjegyzői kamarához fog tartozni. E rendszeresítés folytán a nyíregyházai közjegyzőség hatósági köre csupán a nyíregyházai, nagykállói és tiszalöki járásbíróságok területeire fog kiterjedni. FŐVÁROS. (Az ápolási díjak felemelése.) A kórházi bizottság Bódy Tivadar dr. alpolgármester elnöklésével legutóbb tartott ülésében tárgyalta a közegészségügyosztálynak azt az előterjesztését, hogy a kórházi napi ápolási díjat 3 korona 84 fillérről a folyó évre 4 korona 42 fillérre emeljék fel. A közegészségi ügyosztály vezetője, Buzay Károly tanácsos azzal indokolta ezt az előterjesztést, hogy az emelést indokolttá teszi a hadiállapot folytán előállott drágaság, ami nemcsak az élelmiszerek, hanem a kötszerek, műszerek és gyógyszerek tekintetében is mutatkozik. A bizottság az előterjesztéshez hozzájárult. Az elnöklő alpolgármester és Farkas László kórházi főfelügyelő részletes jelentést tettek ezután a bizottságnak a kórházak ellátásáról, ami hosszú időre biztosítva van. Buzay Károly tanácsos pedig bejelentette, hogy a város kötszerrel és műszerrel is el van látva, hogy a főváros által létesített műszerraktár még a katonai kincstár által létesítendő 12.000 ágyas kórházat is el fogja látni a szükséglettel. Paksy Béla a közegészségügyi osztály elismerését fejezte ki a minden irányban kifejtett tevékenységért, amihez a bizottság is hozzájárult. Végül az elnöklő alpolgármester a kórházak működését vázolta és elégtétellel állapíította meg, hogy az illetékes faktoroknak sikerült a háború folytán fellépett fertőző betegségek terje- ■ dését megakadályozni.