Az Ujság, 1918. augusztus (16. évfolyam, 177-203. szám)

1918-08-04 / 180. szám

18 REGÉNY. A PÁRT ASSZONYA. REGÉNY. Irta: WALL ESTE JENŐ. (Folytatás) (24) — Nem értem, hogy mit akar ezzel mondani, nagyságos­­ asszony. . — Azt.., hogy az én elveim csak engem köte­lezhetnek, de ha maga helytelennek találja ezeket az elveket'és' nem akar azok szerint élni, én nem akadályozom meg abban, hogy kedve szerint él­hessen. Magának van egy kis üzlete a kormánynál és arra kép engem, hogy intéztessem el ezt az üzle­tét. Én megteszem ezt, mivelhogy ez a maga üzlete és­­nem az enyém. Méhely szemei felragyogtak. Ő az egészből csak azt értette meg, hogy Olga elintézteti a dolgát. Az okoskodásáva­ nem törődött, csak magát ,a tényt nézte­— És még ma elintézteti ? — kérdezte oly mohósággal, mintha egész exisztencziája ezen for­dulna meg. ■ •— Elintéztetem, kedves képviselő úr, ha csak egy mód van rá, elintéztetem. Hogy mikor, azt nem tudom, de­ talán magának sem fontos, hogy ma vagy holnap. — Azért kérdem, hogy még ma, mert a párt erősen szorongatja a kormányt s úgy lehet, hama­rosan új kormányunk lesz. — A régebbi kormány alatt is csináltak üzle­teket, a mostani kormány alatt is csinálnak és az uj­­ kormány alatt is fognak csinálni. —­­Gondolja? — Hát az új kormány más képviselőkkel fog dolgozni, mint a mostani? No Isten vele, kép­viselő úr.­­— Csókolom a kezeit. Mikor és hol érdeklőd­hetem az eredmény iránt? — Majd megüzenem Ordassal, vagy Silvás­­ssal, vagy másvalakivel. — Csak Szilvással ne. Kezeit csókolom. Olga megkerülte a folyosót, hogy elérje azt az ajtót, a­melyen csak a miniszter és néhány bizal­masa járhatott át. Ez volt a titkos ajtó, a­melyen észrevétlenül juthatott be az ember a kegyelmes úrhoz. Mikor a szolga meglátta Olgát, a miniszter­től, kapott régebbi utasítás szerint átszólt a házi telefonon az audiencziázók előszobájában lévő szol­gának, hogy mindaddig ne bocsásson be senkit a miniszterhez, míg erre nézve engedelmet nem kap. A szolga­ a­ telefonértesítés vétele után oda szólt a várakozóknak: — A kegyelmes úr üzeni, hogy ne méltóztas­­sanak tovább várakozni, mert szakértekezletre kellett mennie. A várakozók méltatlankodtak és az egyik odaszólt a szomszédjának : —­ Bizonyosan az a dáma van megint nála. A méltatlankodónak igaza volt. Olga pár percznyi várakozás után a miniszter dolgozószobá­jában ült, a miniszter az Íróasztala mellett. — Sok a dolga? — kérdezte Olga a minisz­tert,­­a­ki aktákat írt alá. — A barátai elég szépen ellátnak munkával? • — Még mindig? . — Igen, még mindig. — Azt hittem, a tegnapi párthatározat után nem lesz oly nagy a torlódás. A miniszter mosolygott ezen a megjegyzésen. — Talán nem veszi komolyan ezt a hatá­rozatot? . — Én komolyan veszem és respektálni fogom EB­ 6 határozatukat. ■— Ez igazán mulatságos lesz. ' '«— Igen, én betartom az ő határozatukat és ha valaki közülök hozzám fordul, én fogom figyel­meztetni a párt határozatára. Olga nevetett. •— Szóval maga fogja őket belekényszeríteni a korrektségbe és a maga érdeme lesz, ha az ellen­zéki párt tisztességes lesz. —­ Hát persze, ha ők a tisztességet prokla­­m­álják, én sem tehetek mást, mint hogy elfoga­dom tisztességnek azt, a­mit ők annak hirdetnek. Hogy van, Olga? Mit csinált ma délelőtt? — Semmit. Vendégem...volt és egy kicsit' veszked­terá vele. — Csak nem. «— Ordas járt nálam. '' ^ ‘i- korán?-,­— Sürgős beszélni valója volt velem. Vesze­kedtünk és aztán az ő kocsiján jöttem ide. — Tehát veszekedtek és kibékültek. Lehet magával veszekedni is? — Képzelje, belém szeretett. — Éppen most, mikor forradalmi akc­iókba kezdett? — Hát maga tud már erről is ? Azt hittem, hogy én hozom elsőnek ezt az újságot. ■— Nem, kedves Olga, nem maga az első. Úgy látszik, hogy vannak jobb barátaim is mint maga, a­kik jobban sietnek hozzám az ilyen hírek­kel. De maradjunk csak a szerelemnél. Hát szerel­mes lett magába. — Szerelmes az őrjöngésig. • — És mire magyarázza ezt ? — Nem gondolkoztam róla. —Egy szerelmes ember mindig megér annyit, hogy egy kicsit gondolkozzunk róla. — Ha én minden emberről gondolkoznám, a­ki belém bolondul, egyebet se kéne termeni, mint gondolkozni. Mondja, exellenez, mit szól a kor­mány Ordasék akcziójához ?­­ — Még nem beszéltünk róla. Estére párt­­értekezletünk lesz és ott szóba kerül majd. Maga mit hallott róla? Szólt már Ordas a terveiről? — Igen. Azt követelte, hogy szüntessem be magánál a látogatásaimat, így kívánja a párt­­határozat. A miniszter szemei élesebben meredtek Olgára, mint idáig. Erről nem szóltak neki a kémei. — És maga mit felelt, mikor ezt meghallotta? — A­mint látja, itt vagyok és ebből sejtheti a válaszomat. A­ miniszter mosolygott. — Most már értem, hogy miért bolondult éppen most magába. Azt hiszem, felébresztette benne az alvó oroszlánt. A szerelme titkát tehát ismerjük már. De mi lehet a hirtelen elhatározott háborúskodás mögött? — Ejnye, exczellencz, magát csak ennyire ér­dekli, ha valaki belém bolondul? Azt hittem, magából is kitör a féltékenység. A miniszter felkaczagott. — Csak nem akar féltékenynyé tenni? — Akarni nem akartam, de elvártam, hogy féltékeny lesz. Nem nagyon, de egy kicsit mégis. A miniszter megsimogatta Olga haját. — Nem az a fontos, hogy ő magába bolon­dult. Az a kérdés, hogy józan maradt-e maga. S miután itt látom magát, nyugodt vagyok a felől, hogy csakugyan józan maradt. Nem szólt magá­nak Ordas arról, hogy mi van az akc­ió mögött?­­• Annyit tudok, hogy Szilvás kíméletlenül megtámadta a pártot, szemére vetette a kép-­­ viselőknek, hogy összepat­tálnak a kormánynyal, folyton a miniszterek előszobáiban lebzselnek. Hogy csakugyan ez lett volna az akc­ió rugója, nem tudom. Gyanús előttem, hogy már tegnap délután ott láttam Ordasnál egy Zucker nevű gya­nús alakot, a­ki mostanában mozgó színházakkal üzleteskedik. Ezzel az emberrel egy évvel ezelőtt, de lehet, hogy csak egy fél év előtt kerültem össze először. Tudja, ez körülbelül akkor lehetett, mikor a képviselőházban először volt vita Ordasék kultúr­­akc­iójáról. Zucker azzal jött hozzám, hogy van egy terve és ha eljárok a kormánynál a megvaló­sítása érdekében, úgy províziót fizet nekem. Kul­túrpalotáról meg más ilyenfélékről volt szó a terv­ben. Én Ordashoz küldtem őt. Azóta nem láttam ezt az embert s csak tegnap találkoztam vele újra Ordasnál. Azt mondta, hogy Ordas rendelte őt magához. — Ez nagyon érdekes. Mindenesetre sejtteti a mozgató erőket. Ez a Zucker nem említett vala­mit mostani terveiről? — Nem. De mért érdeklik ennyire ezek a dolgok? Csak nem veszi nagyon komolyan a párt­nak ezt a mozgolódását? — Ordas komoly ellenfél, a­ki mögött ezőn párt áll, a­melylyel számolni kell. Sok zavart okoz­hat és megnehezítheti politikai terveink megvaló­sítását. Tudja, a politikában még a kicsi bajok is komoly következményekkel járhatnak. Az ember nem tudhatja, hogy hol áll meg a hegyről lehengerí­­tett kő. Úgy értesültem ma délelőtt, hogy Ordas a ház holnapi ülésén beszélni fog. Interpellácziót jegyzett be és ezzel formálisan is bejelenti a har­­czot. Talán szenzácziós leleplezésekkel akar elő­­állani, talán más egyebekkel. Mindenesetre fel kell készülnöm a támadásra, hogy meglepetés ne érjen. Olga a miniszterre nézett, de a tekintetén meg­látszott, hogy ez csak véletlenül esett a miniszter arczára. Az arczot nézte, de mást látott, vagy . legalább jöhet. k.E.eeett a. saeméyd­., Iigy,meredt. maga elé, mint a ki nagyon komoly elhatározás előtt áll, de még nem tudja, hogy szabad-e a lépést megtennie, a­mely végzetes következményekkel járhat. Átérezte cselekedetének egész jelentőségét és tudta, hogy ez a lépés fordulatot hozhat sorsá­ban. Pillanatok alatt átgondolta az egész helyze­tet és a merész elhatározás megtörtént. — Ha ez a pártforrongás komoly gondot okoz magának, talán segítségére lehetek valamiben. Mihelyt a miniszter látta, hogy Olga segít­ségére akar lenni, fordított a taktikán és úgy tett, mintha a segítség nem lenne fontos és mintha nem is lenne rá szüksége. — Hogy segítségemre lehet-e ? Oh, hiszen majd csak megbirkózom vele egyedül is. Talán tud valami érdekeset ? — Az mént azt mondta, hogy Ordas komoly ellenfél, a­ki holnap talán szenzációkkal áll­ a ház elé. Erős fegyver lenne-e a maga kezében, ha még ma megismerné Ordas beszédének a tartalmát ? A miniszter elfelejtkezett arról, hogy fegyel­­meznie kell magát s nem szabad nagy jelentősé­get adni annak, a­mit Olga mond. De e szavak hallatára nem tudta tovább is szintelni a­z anyh­a flegmát. Egész testével Olga felé fordult és cso­dálkozó hangon kérdezte : — Meg tudná szerezni beszédének a tartal­mát ? Hogyan értsem ezt ? — Akarja, vagy nem akarja ?­­ — Akarom. De hogyan juthat maga az ő beszédéhez vagy jegyzeteihez ? Erről ne beszéljünk. Lehetséges, hogy valamikor ezt is megmondom. Hol lesz ma este ? — A pártkörben. — Oda nem mehetek, mert elárulnám ma­gamat. Este hat órakor legyen nálam a szolgája. Ezzel elküldöm magának az Ordas hó­napi be­szédjét. — Szinte hihetetlenenk látszik. — Én megvalósítom a hihetetlent. Most pedig beszéljünk másról. Mondja exczellencz, számíthat-e sikerre a harcz, melyet Ordasék indí­tottak a nemzeti kultúra jelszava alatt ? — Bizonyos, hogy jól választották meg a pontot, a­honnan ránk támadhatnak. A jelszó nagyon népszerű és könnyű köréje csoportosítani az országot. A kormány elvben nem is zárkózik el a követelések teljesítése elől, de terrorizálni nem hagyhatja magát. A nemzeti kultúrát mi is akarjuk, meg is csináljuk, de nem engedhetjük meg, hogy ezt a kérdést az ellenzék lefoglalja magának és azt teljesen a maga pártczéljaira aknázza ki. . — És ha mégsem térhetnek ki a programul megvalósítása elől? — Akkor a mi dolgunk lesz olyan formulát találni, hogy a programra megvalósítása ne lássák az ő győzelmüknek. — Van egy eszmém — És pedig ... a — Ezeknek az embereknek bizonyosan van valami kész tervük a kulturprogramm gyakorlati keresztülvitelére. Ezt csak sejtem,­­ de határozot­tan nem tudom. Ennek a Zukkernek a felbuk­kanása sejteti ezt velem. Az én propozíc­ióm az lenne, hogy a kormány nem az ő terveiket, hanem más valakiét valósítsa meg. És ha már jut is nekik valami az erkölcsi sikerből, az anyagi haszonból ne jusson nekik semmi. — Az ötlet nem rossz, igazán nem rossz. Megjegyzem magamnak. De hol vegyünk hamar­jában egy tetszetős tervet, a­melylyel az övéket kiszorítsuk. Nem ismeri az ő tervüket? — Nem. De ha muszáj, megszerzem vala­hogyan. — Ez jó lenne, próbálja meg. És ha meg­szerezte, változtathatunk rajta egyet s mást, hogy védve legyünk a lopás vádja ellen. Olga meg volt elégedve magával. Sikerült elérnie, hogy a miniszter számára politikai szük­séggé tette azt, a mi voltaképpen csak Olga magán­érdeke volt. El volt készülve arra, hogy ő kéri a minisztert egy kultur­terv elfogadására s most elérte azt, hogy a miniszter kér ő tőle ilyen tervet. (Folyt. köv.) AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1938. augusztus 11. FjmrktnM GajAri Ödön. Kiadóbizottság: Asii Béla, GajAry István, Kóbor Tamás. Felelte szerkesztő: dr. Bagyó János. Laptulaj­donos: AZ Iwsta RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.

Next