Az Ujság, 1918. szeptember (16. évfolyam, 204-228. szám)

1918-09-27 / 226. szám

ROVÁS. Sejtelmünk sincs és nem is lehet arról, ivasjon valóban Ludendorff-e az igazi kan­­czellár és a kanczellár csak árnyéka-e Lu­­dendorffnak. Német pártok állítják, németek tagadják, mi nem lehetünk harmadik, a­ki beleszól ebbe a vitába. Minket mint baráto­kat és, érdekelteket csak az illet meg, hogy ha valóban Ludendorffnak rendelte alá ma­gát a német kormány, mi ennek a kárát nem éreztük. Mégis csak az a Ludendorff és rend­szere segített minket győzelemhez s állította meg most az entente-ot. Nem tudjuk meg­ítélni, mennyire volt ehhez szüksége a pol­gári kormányzásba való beavatkozáshoz, csak azt látjuk, hogy addig, a­míg minden jól ment, nem igen hallottuk, hogy jobban is menne minden, ha Ludendorff nem lenne annyira korlátlanul hatalmas. A németek jobban ismerik a viszonyokat s ők most úgy látják, hogy Ludendorff többre viheti majd­ a harczmezőn, ha nem törődik a belső viszo­nyokkal. A belső politika talán többet tehet a békéért, ha polgári kézben van. Ez plauzi­bilis. De mégis úgy látjuk, hogy egyelőre a háborús helytállás a békemunkáknak nél­külözhetetlen alapja . Ludendorff lesz ak­kora férfi és hazafi, hogy nem fog bizonyí­tékokat szolgáltatni a mellett, hogy a hábo­rút csak úgy vezetheti sikerrel, ha polgári részről nem akadékoskodnak és nem félté-­ékenykednek.* Foch úr a Rajnához fogadkozik, hogy feléri. Hála Istennek! Be kell vallanunk, s ez a franczia vezér tökéletes ember, nagy­szerűen ért a dolgához s többet ártott ne­künk, mint az amerikaiak. De ime , még­­sincs vasból. Fogadkozik, henczeg. Ez már­­valami: ez már az a gyönge oldal, melytől E is súlyos fircseléma. – írta Csermely Gyula. A rózsavári kálvinisták papja, nagy­­tiszteletű Borosnyai Pál­ Dániel uram, egy egész akadémiával ért föl, annyi tudományt hordott fölhalmozva ősz fejében. Hát hosszú ideig gyűjtötte, az igaz, mert már hetvenöt évesnél is idősebb volt és már öt éves korá­ban kezdett tanulni; de még a hetven eszten­­­dős gyűjtésnek is ijesztő sok volt a tudása. Teológia és történelem, matematika, fizika és­­természetrajz, irodalom és vegytan mind a legapróbb részletekig a fejében volt, úgy­hogy a kollégiumban azt mondták a taná­rok : no, ha valamennyien sztrájkolnánk, vagy, quod deus avertat, egyszerre beteg­ségbe esnénk, nem kellene hogy bezárják a boltot, mert Borosnyai Pál Dániel úr egy­maga folytathatná az oktatást. Törökül és arabulul is tudott és még hebreistáinak is elsőrangú szaktudós volt. Nemcsak a Genezis könyvétől a Krónikák könyvéig eredetiben is tudta a Szentírást, de még a Biblia kommentáraival is jó ismerős volt. Ha ráérő ideje akadt, a könyvtárnyi Talpaidtól sem ijedt meg, sőt... Passzióval böngészte a nehezen olvas­ható pontozatlan szöveget és csak azt saj­nálta, hogy Rózsaváron miért nincs zsidó pap. Micsoda vitatkozások eshettek volna egy-egy nehezebben érthető részletnek a kellő megvilágítása körül! Milyen természetű emberek a tudósok ? A tudósoknak — indignálódás ne essék, mondván — olyan a természetük, mint a kecskének. A kecske nagyon intelligens, de nagyon kiváncsi természetű földi lény. Sohasem ma­rad a völgyben, mindig fölfelé törekszik a magasba. Mindent szemügyre vesz, mindent megvizsgál és ha meglát valamit, a­mit nem mindennap szokott látni, nyomban kérdést intéz magához, hogy hát ez micsoda ? A pásztor például egyszer úgy tesz, hogy inni akarván a patakból, beleszúrja a botját a földbe, a bot végére meg ráteszi a kalapját és úgy megy le a patakhoz inni. Arra jön egy kecske és meglátja a botot a kalappal, gr- Hát ez micsoda ? — kérdezi , és csodálkozik. — Ilyen fát ilyen gyümölcs­csel én még nem láttam. Földből nőtt fa és nincs kérge ! És semmi zöldje a fának, de van gyümölcse, nagy fekete... mi lehet az ! Úgy áll meg a bot előtt, hogy szinte oda­­dörzsöli az orrát a fához és nézi, nézegeti akár órákon át. Rügyet rágni és mászkálni is elfelejt, csak nézi a botot azzal a kalappal. Hát Borosnyai Pál Dániel uram is ilyen kalapos bothoz érkezett valamely szép napon. A „Babiloni Gyűjtemény** Újév czimű­ traktátusát olvasta és itt a következő mon­datra akadt: — Isten ül és nyújtja az igazságosak életét, napokkal toldván meg napjaikat és évekkel toldván meg éveiket. — No, ez vigasztaló mondás — gondolta Pál Dániel urunk magában. — Hogy Isten nyújtja az igazságosak életét. Egyéb jójuk rendszeresen úgy sincs, se gazdagság, se be­folyás, csupán csak a hosszúra nyújtott élet. —• De... — itt botlott bele a kecske a botba — de minek ez a kifejezés, hogy : ül ? A mindenható Úristen ül! Hát nem tökéle­tesen elég, ha csak annyi van a szövegben, hogy : Isten nyújtja az igazságosak életét ? Mire való az a fölösleges szó , ül ? " Tán csak stiláris különösség volt, más semmi, de Borosnyai Pál Dániel uram csak törte rajta a fejét több mint félórán át. Rá­gyújtani is elfelejtett, annyira elmélyedt. A traktátus kommentárjait is megnézte, meg­magyarázzák-e vájjon, hogy a jó Isten miért ül, a­mikor nyújtja az igazságosak életét, de fölvilágosítást bizony egyikben sem sikerült találni. — Hátha a káplánomnak lesz valami öt­­­­lete ? — gondolta. Kiment, hogy behívja magához a káp­lánt. Nos, a szobájában nem volt, a ház előtt sem ; a kertben akadt rá, a­hol nem prédiká­­cziót tanult, hanem Sárikát rózsaoltásra ok­tatta. A ki unokája volt Pál Dániel uramnak és fölötte csinos fiatal leányka. Azt nem kérdezte meg Pál Dániel úr, mit jelent az, vagy mi nő ki abból, ha egy fiatal káplán oltásra tanít egy szép fiatal lányt ? ... csak intett a káplánnak, hogy jöjjön be. — Maga sem tudja, amire, hogy a mi mennyei Uratyánk miért ül ? Talaháti Bertalan, igy hittük a káplánt, nagyon derűs lelkű, gondtalan fiatalember volt. Mint minden jóvérű magyar káplán, a­kinek jó dolga van. — Hát miért ülne ! — kérdezte jókedvvel. — Csak nem ítélték bör­tönbe vagy fegyházra ! — Pogány ! ■— feddte szelíden az öreg. — Ezt olvassa el, amire. És most mondja meg nekem, barátom, miért fii a mi égbeli Atyánk ? — Csak stiláris sallang ez, más mi lenne? Olyan, mint a magyar ruhán a sujtás. — Ez csak vélemény, de nem magyará­zat — elégedetlenkedett az öreg. — Olvasta-e már valahol, hogy Isten fekszik vagy guggol, vagy föl és alá jár, vagy térdel ? Hát miért olvassuk itt, hogy ül ? ____— Zsidó pap legyen, a­ki ezt megmondja v sem \ ■ * ( A ) Budapest, 1918._____________________XVI. árfolyam, 226. szám.______________Péntek, szeptem­ber­ 27. Előfizetési art* I §§P SZERKESZTOSEG : Együl érre_____62 K — * Jufl KWgSMT KW GM mm MOPmUk Budapest, Rákóczi-út 54. CB. /' Félévre_______ 26 * — » MRR "W |§f Telefon: J6z_se! 13-35. Negyedévre ~ - 13­0 — » Jff IS 0 1$ IJFlfl JfT KIADÓHIVATAL: Egy hóra - - - 4 » 60 » mm IgEt mW ||g §vf fl|j ||§| f|| Jte ISM Budapest, Rákóczi-ut 54. es. Egyes­ szám­ára Budapesten és ridé« iA­ AllUw AgT Ss3 S®} ^ Eli Ifi “*SSJ Teletom József 16—26 és IS—36. ken IS fillér, pályaudvarokon SOfu­l. | M 11 J1 ff Aj JP^. % 1 FIÓKKIADÓHIV­ATAL: Ker­eian netto Kivitelével /BV Kg Kv Budapest,Erzsébet­ körút 9 minden pap. ünnep u­tán is. ssfia Telefon: Jóssal 10—88. ......................­..............--- ........-.....-............................_________________________________L'i* a. ' Angol csapatok bevonultak Railgirldba. London, szeptember 26. (Reuters) Hivatalosan Közüli: tíz angol csapez® tok Keszissnénével szemben bevonultak Bulgáriába* Komoly helyzet a bolgár-macedón harertéren A Magyar Távirati Iroda-cikk jelentik Bécsből. A bolgár harertéri jelentésekből, kapcsolatban az ellenséges államok hadijelentéseivel, már napok óta látható volt, hogy Mac­edóniában fontos események ját­szódnak le. E hó 14-én az entente-csapatok erős támadást kezdtek a Vardar és az albán tavak között. A főtámadás nem messze volt attól a ponttól, a­hol az osztrák­­magyar front érintkezik a bolgár fronttal. Már az első napon sikerült az entente csapatainak a bolgár frontot benyomni­uk és hátrálásra kényszeríteniök. Kez­detben számra nézve a bolgárok erősebbek voltak ugyan, de a hadianyagban nagy volt az entente­­csapatok fölénye és erre vezethető vissza, hogy az ellenségnek a betörési pont­tól nyugatra és keletre sikerült a támadást kiterjeszteni és mind­járt a második napon az áttörést fokozni. A nehéz terep és a rossz utak miatt a visszavonulás alkalmával a bolgár csapatoknak úgy hadianyagban, mint foglyokban jelentékeny veszteségek volt. A bolgárok visz­­sza­vonulása még mindig tart. Az osztrá­k-m­agyar csapatok segítő közbelépése a rossz viszonyok folytán rendkívül nagy nehéz­ségekbe ütközött. A mac­edón harertérnek ezek az eseményei az Albániában lévő osztrák­­magyar csapatok katonai helyzetére nem maradhatnak hatás nélkül. A parancsnokságnak adott helyzetben le kell vonnia a következményeket, nehogy ottani állásaink veszélybe kerül­jenek. A katonai helyzetnek a Balkánon való ezen fejleményei ne­m zárják ki annak a lehetőségét hogy ezen eseményeknek politikai következményei is lesznek. Itteni politikai körök nézete szerint meg kell várni, hogy ezek az események hogyan fognak hatni Bulgáriának közvéleményére és népére. Pontos híreink e tekintetben még nincsenek. A helyzet tisztázása a legköze­­lebbi időben várható, sokat várhatunk. Hindenburgtól sohasem hallottunk ilyesmit, s a­kitől ilyesmit hallani lehet, az eo ipso nem Hindenburg. Mi itt hátul gyakran kombináltuk: így, úgy, né­hány hét és Párisban leszünk. Mi nem igen képzeltük el, hogy a másiknak éppen akkor lehet a legkeményebb beleszólása, mikor sze­rintünk már semmi beleszólása nincsen. Hin­denburg soha ilyen képzelgő nem volt s Foch úr most inkább olyan, mint mi voltunk. Lapunk mai száma 12 oldal*

Next