Az Ujság, 1918. szeptember (16. évfolyam, 204-228. szám)

1918-09-28 / 227. szám

Szombat, 1918. szeptember 24.­ ­ AZ UJSAG — A drezdai katasztrófa magyar halottja, Berlinből jelentik: A drezdai vasúti kataszt­rófa áldozatainak száma az eddigi megállapítás szerint negyvenegyre emelkedett. A halottak között van Tímár István népfölkelő hadnagy, Tímár királyi tanácsosnak, a Berlini Magyar Egyesület volt elnökének fia.­­— Házasság. Widder Emil Ipolynyék, eljegyezte Berczdler Olgát Ipolyságról. — Elégtelen osztályzatért inzultálás. Sényi Miklós népfölkelő százados, az osztrák Boden­­kredit-Anstalt képviselője, ez év junius 9-én a fölötti haragjában, hogy Magda leányát a Ve­res Pálné­ utczai leánygimnáziumban az írás­beli érettségin elbuktatták, az utczán inzultálta Rigler Ernő tanárt és ennek feleségét­. Ma tár­gyalta ezt az ügyet a járásbíróság, azonkívül a vádlott százados ellen becsületügyi eljárás van folyamatban. Sényi a tárgyaláson az igazság­talanság fölött érzett izgalmával védekezett, míg a védelem azt kívánta bizonyítani, hogy Rigler tanár már a múlt évben megbuktatással fenyegete meg Sényi Magdát. Több tanú be­­idézése és iratok beszerzése végett a tárgyalást elnapolták. — Tánczmatiné a Vigadóban. Dienes , Valéria dr. orchesztikai iskolája e hó 29-én, vasárnap, délelőtt 11 órakor nyitja meg tanévét a Vigadó nagytermében, hol az iskola növendékei és az iskolából kikerült művészek plasztikai és ritmikai tanulmányokkal és tánczköltemé­­nyekkel fogják gyönyörködtetni a közönséget. Az érde­kes tánczelőadásra még néhány jegy kapható 20­ 10 ko­rona árban Bárd Ferencinél (Kossuth Lajos­ utcza 4. és Andrássy­ út 1.). — Vak őrmester elveszett kétszázhuszonfű­ koronája. Váradi István háborúban megvakult őrmester vasárnap dél­után egy 17-es villamoson kétszázhuszonöt koronát tartal­mazó pénztárczáját elveszítette a tolongásban. Kéri a be­csületes megtalálót, hogy kis vagyonkáját juttassa el czi­­mére, az Országos Hadigondozó Hivatal vakok intézetébe (II., Debrői­ út 15.). — A letartóztatott királyi herczegi bevá­sárló, Bécsből jelentik: A szélhámosságok miatt letartóztatott Meszicsek István ügyében ma este hivatalosan jelentik, hogy Meszicseket a múlt év őszén egy utazás alkalmával Frigyes királyi herczeg udvartartásának egy azóta el­bocsátott tisztviselője mutatta be a főudvar­­mesteri hivatalnak. Meszicseket mint nagybir­tokost, császári tanácsost, a német hadvezető­ség szállítóját és bizalmi emberét mutatták be, ezt bizonyítványnyal is igazolta. Erre megbíz­ták az udvartartás és a kir. herczegi alkalma­zottak bevásárló csoportja részére történendő bevásárlásokkal a törvényes kereteken és le­hetőségeken belül. Az udvartartás részére szük­séges élelmiszereket e meghatalmazás keretén belül eszközölte Meszicsek. Ha történtek a fő­­udvarmesteri hivatal czímének felhasználásá­val visszaélések, a vétkeseket kíméletlenül fe­lelősségre fogják vonni. — Halálozás. Kelbehheyer Gyula királyi tanácsos, műépítész, a budapesti állami felső építőiskola igazgatója, e hó 26-án Budapesten elhunyt. A megboldogult neves tervező építész volt, több közintézet megalkotója. Fő­­munkatere azonban az újabb építőmester-generáczió nevelése volt. Az építőiskolának ő volt megalapozója, tanára, majd húsz éven át az intézet igazgatója. Feltűnt annak idején azzal, hogy Berlin város térrendezésének egy nemzetközi pályázatán a világ leghíresebb város­­rendező-építészei elől elvitte az első dijat. Hatvanhét évet élt. Holnap, 28-án, szombaton, délután 4 órakor temetik a kerepesi-uti temető halottasházából. Munkácsi Barkassy István, a miskolczi járás szolga­­birája, a m. kir. 10. holav. gy. e. t. hadnagya, e hó 21-én, életének 29-ik évében egy heti súlyos szenvedés után Miskolczon elhunyt. Súlyos csapás érte Göndör Ferencz kollégánkat, fiz Ember czivű hetilap felelős szerkesztőjét. Felesége, született Pogány Ilonka, a­kivel hét évig ideális boldog­ságban élt, huszonnyolc­ éves korában, hosszú és kínos szenvedés után pénteken délelőtt a Liget-szanatóriumban elhunyt. Megtört férjén kívül egyetlen fiacskája, Göndör Miklóska, özvegy édesanyja és két fronton levő fiú­testvére siratja. Temetése vasárnap délután 3 órákra lesz ii. rákoskeresztúri temető halottasházából. Gerő Nándor bányamérnök, a Salgótarjáni Kőszén­bánya Részvénytársulat bányaigazgatója ma meghalt. Az elhunyt három évtized óta állott a társulat szolgála­tában és húsz év óta vezette a salgótarjáni bányákat. Nagy szaktudását általánosan elismerték, emberies gon­dolkodása és jó szíve megszerezték neki a vezetése alatt álló tisztviselők és munkások ragaszkodását. Stein Fülöp dr. kir. tanácsos, főorvost ma délután temették el nagy résztvevő közönség jelenlétében a rákos­keresztúri far.­temetőben. A sírnál az orvosvilág számos kitűnősége búcsúztatta az elhunytat. — Tűz a szentesi színház udvarán. Szentes­ről jelenti tudósítónk. E hó 25-én reggel fél 1t órakor kigyuladt ismeretlen okból a szen­tesi városi színház udvarán lévő nyári konyha,­­mely a színházteremmel együtt a Petőfi-szálló telkéhez tartozik. A tűz nagy riadalmat oko­zott a városban a pár nap óta játszó színészek között, a­kik a díszleteket s egyéb holmijaikat szinte csak az utolsó pillanatban tudták meg­menteni. A tüzet gyors munkával sikerült lo­kalizálni, úgy hogy szerencsére a nagy épü­letre át nem terjedt s a szomszéd kisebb há­zak sem gyula­dtak ki. — Zeneakadémiai hallgatók tanulmányi szabadsága. A honvédelmi miniszter 21.500 szám alatt rendeletet adott ki, mely szerint az Országos Zeneakadémiának jelenleg katonai szolgálatot teljesítő hallgatói, a mennyiben tanul­mányaik folytatására tizenkét heti tanulmányi szabad­ságot kérnek, folyamodványukhoz a közoktatásügyi mi­niszter pártoló véleményét is csatolják, mert csak ilyen kérvényeket vesznek figyelembez . Tovább közlekedik a tátrai gyors. Az Ál­lamvasutak igazgatósága az eddigi rendelke­zéstől eltérően a tátrai gyorsvonat közlekedését szeptember 30-ika után is bizonytalan ideig még fentartja. — Két midii kötet Kicső Regény. Még egy éve sincs, hogy az Olcsó Regény kedves alakú kötetei meg­kezdték hódító körútjukat és már­is két milliónál több kötet terjedt el belőle. Ez a siker igazolja legjobban az Olcsó Regény programoj­át: jó könyvet olcsón adni ! Nagy érdeme ennek a közönség körében páratlan nép­szerűséget szerzett regény­vállalatnak, hogy a hazai és külföldi irodalom jeleseinek ilyen óriási közönséget tu­dott szerezni. A hazai írók közül Heltai, Rákosi Viktor, Jókai, Mikszáth, Biró Lajos, Bródy, Eötvös Károly, Szekula Jenő, a külföldiek közül Conan Doyle, Doszto­jevszkij, Leblanc, Arezubasev, Tolsztoj, Kuprin, Andrejev, Wells, Stacocole, Leroux, Futrelle művei fogytak el százezres példányszámban. Nem túlozunk, ha az Olcsó Regény művészies borítéka­­ koronás köteteinek óriási sikerét a magyar kultúra jelentős mértföldkövének te­kintjük, mert az Olcsó Regény a közönség olvasási ked­vének szinte hihetetlen mérvű fellendülését idézte elő. LAPZÁRTA UTÁN A király kegyelmet adott a lengyel légionáriusoknak. Bécs, szeptember 27. A Polnische Nachrich­ten jelenti: Ma délben a lengyel klub elnökét, Tertilt, Hussarek miniszterelnök értesítette, hogy ő felsége a lengyel klub elnökét, az urak­­házának egy lengyel tagját és egy lengyel Reichsrat-képviselőt kihallgatáson fogadja. Ki­hallgatásra Tertit, a lengyel klub elnöke, a kép­viselőház alelnökének, Germán képviselőnek és Bilinszkinek, az urakháza tagjának kíséretében jelentkezett. Ő felsége tudomásukra hozta, hogy a mai napon a lengyel légionáriusok ellen Máramaros­­szigeten folyó pernek teljes beszüntetését rendelte el, ámbár a vádlott katonák magatartása a katonai büntetőjogi felelősségtől nem ment, mégis meg­emlékezvén a lengyelek nagy bátorságának számos tanújeléről, valamint a harcrtéren és a mögöttes országban tanúsított önfeláldozásokról, az ural­kodót megillető kegyelmi joggal élve, abban a várakozásban határozta el magát e lépésre, hogy a lengyel népnek a koronához való eddigi viszonya továbbra is változatlanul megmarad. Tertil elnök így válaszolt: Engedje meg, felséged, hogy a legőszintébb köszönetü­nket fe­jezzük ki az örvendetes hit hallatára és tol­mácsoljuk azok köszönetét, a­kik a legfelsőbb kegyelemben részesültek és anyáiknak, felesé­geiknek köszönetét, kiknek hosszú évek óta először örömteli könyei teljes súl­lyal fognak az érzelmek és hangulatok mérlegébe valószí­nűleg a lengyelországi események irányítá­sába esni. Nem mondhatnám, hogy e hír vá­ratlanul ér bennünket. Mi már vártuk. Min­den lengyelnek legbensőbbb kívánsága volt, s annál inkább vártuk e hírt, mert egy pilla­natra sem vesztettük el felséged nagylelkűsé­gébe vetett hitünket. Őszintén örvendünk, hogy bizalmunkban nem csalatkoztunk és örömünk annál nagyobb, minthogy az, a­miről most hal­lunk, nem kérelmek eredménye, nem is poli­tikai események hatása, hanem az uralkodó saját szabad elhatározásának, nemes akaratá­nak köszönhető. Örömmel üdvözöljük e közlést azért is, mert abban a pillanatban következett be, midőn a felséged által régen kezdeménye­zett békegondolat az emberiségben „háborút a háborúnak,“ megoldással kezd megvalósulni. A kihallgatáson Gelecki galicziai minisz­ter is részt vett. Tertit elnök a rangban legidő­sebb vádlotthoz, Zagorcki őrnagyhoz sürgönyt intézett, a­melyben közli vele, hogy ő felsége a légionáriusok elleni pernek törlését rendelte el és az összes lengyel légionáriusoknak" üd­vözletét küldi s kívánja nékik, hogy azokat az eszményeket, melyekért küzdöttek és szenved­tek, szabadon lássák megvalósulni. A csehek minimális programmja. Bécs, szeptember 27. (Saját tudósítónk táv­­iraki.) Burián gróf a német nemzeti párthoz tar­tozó delegátusok előtt rámutatott annak szüksé­gességére is, hogy a belpolitikai viszonyok alkot­mányreform útján orvosoltassanak. Szerinte Ausztria egyes nemzetiségei kulturális tekintetben annyira fejlődtek, hogy joguk van nemzetiségileg teljes életet élni. Néhány hét előtt hírek voltak for­galomban, hogy az osztrák kormány alkotmány-, reformot kivon bizonyos föderalista irányzattal. Azóta az erről szóló híresztelések elhallgattak, tény azonban, hogy a miniszterelnökség illetékes ügyosztályában dolgoznak e­ terven. Több mint kétséges azonban, várjon az egyes nemzetiségek­nek Burián gróf által kívánt együttműködése a mai helyzetben még elérhető-e. Cseh oldalról ma a képviselőházban a szövetségi állam jelszót mint minimális programmot hangoztatták. Még abban is kételkednek a csehek, hogy ezt a programmot is elfogadhatják-e ma már. A képviselőház pártjainál a konc­entrácziós minisztérium eszméje nem talál tetszésre. A csehek, a délszlávok és a lengyelek, mint a Bécsben időző képviselőik nyilatkozataiból kitűnik, ilyen kabi­netben csak azzal a feltétellel foglalnának helyet, ha közjogi törekvéseiknek a legmesszebbmenő mó­don eleget tennének. Olyan programm azonban, a­mely csak részben is közeledik e felfogás­hoz, a németeknek tenné lehetetlenné, hogy ilyen kabinetben helyet foglaljanak. Számolni kell továbbá a szoc­iáldemokraták elvi ellenke­zésével is. Hussarek ugyan a képviselőház új­ból való­­ összeülése után a pártoknál tovább­­fog puhatolód­­ni, az eszmét azonban parlamenti körökben elbukottnak tekintik. Miután a pártok ellenzik a képviselőház első ülésének elhalasztását, ezt október 1-én megtartják. Az ülésen Hussarek miniszterelnök részletesen nyilatkozni fog a belső és a külső helyzetről. A további programairól a pártelnöki konferenczia dönt. Anglia megszállta a Spitzbergákat. Kopenhága, szeptember 27. A »Tramsö Aften­­posten« szerint az angol spitzbergai expedíc­ió Salisbury Jones vezetése alatt Tramsöbe érkezett. A spitzbergai kikötőben kitűzték az angol lobogót. Az ottani felszerelése­ket és a német drótnélküli táviróállomást elpusztí­tották. Az entente kölcsöne Hollandiától. Amsterdam, szeptember 27. A Telegrdaf érte­sülése szerint a szövetségesek egy Hollandiától felveendő kölcsön ügyében tárgyalnak. ,,A köl­csön összege a Telegraaf szerint 1­50 millió holland forint. 7 Az Újság naptára, hogy Az Újság minden új és régi előfizetője megkaphassa ezt a gyönyörű karácsonyi ajándékot kivétel nélkül. 1 Az Újság 300 oldalnyi terjedelmű, naptára úgy van összeállítva, hogy egy egész könyvtárt pótoljon. Gazdag és előkelő olvas­mányos része mellett a tájékoztató, ismeret­­terjesztő tanácsadó és útmutató közlemények egész serege felel meg benne a gyakorlati élet legsűrűbben felvetődő kérdéseire. , Ezt a naptárt könyvárusi forgalomban nem lehet megszerezni, de megkapja Az Újság minden új és régi■ előfizetője ingyen. 797. október hó 7-éves új előfizetést nyitunk Az Ujság­ra. Előfizetési árak: Egész évre... 52.— K Negyedévre 13.— K Félévre........ 26.— K Egy hónapra­­.60 K Megrendelő czím : MZ líJSMG kiadóhivatala Budapest, VI­, Icer. Rákóczi­ út 54. sz.

Next