Az Ujság, 1918. szeptember (16. évfolyam, 204-228. szám)

1918-09-22 / 222. szám

IP határozati javaslatot fogadták el nagy többség­gel . A konferenczia azon a véleményen van, hogy­­ Wilson 14 pontjának hatodik czikkelye értelmé­ben a szövetséges kormányok jelenleg csak arra irányíthatják törekvésüket, a­melylyel az orosz népet segíteni akarják, hogy a szabadságot és a demokrácziát megvédjék és olyan békét szerezze­nek a világnak, a­mely állandóan biztosítja a forradalom, értékes eredményeit. London, szeptember 20. (Reuters) A munkás­­konferenczia­ vita után Wilson tizennégy pont­jával egyetértőnek jelentette ki magát. A fran­­czia delegáltak készek hozzájárulni a nemzet­közi konferencziák újbóli megtartásához, mi­helyt ez a jó békekötés után lehetséges. Longuet egyik beszéde alatt a hangulat igen izgatott volt és heves jelenetekre került sor. Henderson kérdi, várjon Longuet tud-e egyetlen oly szót is idézni a­ német kormány, vagy a német többségi szoczi­al­isták részéről, melyből kitömik, hogy teljesítenék az Elszász-Lotharingiára vonatko­zó feltételt, mely a februári határozat szerint nem területnyereség kérdése, hanem jogkérdés. Olyan békéhez kell ragaszkodni, mely a világ demokrárzi­áj­át mindörökre biztosítja Brown amerikai delegált az értekezlettel közölte, hogy az Egyesült­ Államok képviselői a háború alatt oly értekezleten, melyen ellenséges államok ki küldöttei is részt vesznek, nem jelennek meg. Azt a határozatot, melyben az útlevelek meg­tagadása ellen tiltakoznak, elfogadták. Az Egyesült­ Államok képviselői tartózkodtak a Szavazástól. London, szeptember 21. (Reuters) A m­iun­­káskonferenczia hosszas értekezés után az­­Oroszországra vonatkozó mindkét határozatot a bizottsághoz küldte vissza BOLONDGOMBÁK. Elragadott a gyI­jtószenvedély. Nem igaz, a­mit Fekete N. Jakab állít, hogy a revolvert ráfogtam volna. Nem fogtam rá, csak pi a zsivány Fekete rám fogta.­­ Ott kell kezdenem egyébként az esetet, hogy a minap találkoztam Gyűjtő Jeromossal. Gyűjtő úr kifejtette előttem, hogy ma mindennek több értéke van, mint a pénznek, tehát gyűjtsék akármilyen ostobaságot, egész biztos, hogy jó üzletet csinálok. Gyűjtsék bidermájer kandallókat, vagy kandelábere­ket, esetleg Louise guinze czipőcsattokat, avagy történelmi mankókat, mindenesetre jól fogok vele járni. Én ugyan kétségbe vontam, hogy történelmi mankókkal jól tudnék járni, mert, hálistennek, mind a két lábam ép, de Gyűjtő úr erre nagyszabású beszédet mondott, a­mi végül is föllelkesített. A lelkesedés gyújtó, illetve gyűjtő hatása alatt rövid habzás után elhatároztam, hogy szép, régi lámpákat fogok gyű­jteni. — Majd én elvezetem egy régiségkereskedő­höz, — mondta Gyűjtő úr, miközben ellenmondást nem tűrő hangon belém karolt — mert ha egyedül megy, magának kiszúrják a szemét valami ócska, új lámpával. Nehogy az eshetőség bekövetkezzék és valami új lámpával kiszúrják a szemem, már előre is vakon követtem Gyűjtő urat. Elmentünk Fekete NI. Jakab régiségkereskedőhöz. Gyűjtő Jeromos a spanyol összeesküvők elfoj­tott hangján suttogta: — Mutasson valami egészen régi lámpát. Le­hetőleg Krisztus előttről. Az ódondász erre levett a polezról egy lámpát, a­­mi egy Krisztus-szobor előtt állt. — Ez, kérem, valódi antik. Krisztus előttről való... Én rögtön beláttam, hogy igaza van, de Jero­mos még mindig kételkedett. — Próbáljuk meggyújtani — indítványozta és mindjárt kísérletet tett, de a lámpa nem akart égni.­­Valószínüleg azért nem, mert nemrég kerülhetett ki a berlini lámpagyárból és így még nem volt gya­korlata ebben a mesterségben. Mit mondjak, lámpa­láza volt! Nekem azonban nagyon tetszett és már szeret­tem volna megvennni. — Hogy ez a lámpa 3 — kérdeztem a vágytól reszkető hangos. — Ezerkétszáz korona, — mondta Fekete Jakab Xnester — egyezerkettőszáz. — Nem adhatná olcsóbban! — könyörögtem ,ippedezve — legalább ezeregyszázért. A­­ régiségkereskedő erre­ rettentő, dühbe gurult,. HÍREK. széné. Irta Quintus. Sokan azt mondják, vagy így kell írni: szőllő (röviden, de két Z-lel), vagy így: szóló, (hosszan, de egy í-lel), a szedő pedig így szokta, feliben : szálló, de én azt gondolom, hogy kár ezt is czifrázni. Mivel szólen­ vagy szöllemi ige nincsen, a­minek az ija-fija lehetne, hát úgy kell írni, a­hogyan kimondódik. Hosszan, kéz­tel és a fájdalommal. Mert fölkapta a szőllőt is az ördög forgó­szele és viszi, a borral együtt, nem tudom hova ? Jól jegyezd meg édes magyarom, nem akarom a kedvedet rontani, sem pedig a sefl­edet. Miattam ugyan lehet milliomos a szőllőkapás is és a budai braunhaleszterek felesé­gei is járhatnak térdig érő glacé-kertyűben, fejükön herczegi diadémmal, — sőt mind­ezeket szeretném is — de megfekszi a lépemet, a mikor látom, hogy az emberek feje elkezd szé­­delegni és mint a rad­y-pille, rohanván-rohan­­nak a gyertyalángba. Még csak három esztendeje is kilónkint 30 fillérrel fizettük a pompás ennivaló szőllőt szeptember végén és boldog volt az a gazda, a­ki 26 fillért kapott a mustjáért. Mivelhogy közepes számítás szerint 100 kilogramm szől­­lőből 60—65 liter mustot lehet kapni, a si­lányból kevesebbet, de a jóból 70-et is. És micsoda fölséges konc­ert volt őszszel a szőllőevés ebéd után. Vagy milyen üdvössége a gyomornak a szőllőkora. Milyen gyönyörű­séges csendélet volt az asztalon az egymásra dobált mézes-fehér, csa­szlau (chasselat), overnyás (auvergnei), rizling, bakator stb. fürtjei, közbe-közbe egy kis kéknyelűvel, gó­­hérral, kadarkával. Oh, nemcsak a királyok és herczegek jutottak hozzá a magyar földnek ehhez a nagy kincséhez, hanem még a lateine­­rek is, — a­kiknél derekabb magyarokat és nyomorultabb páriákat most ebben a Kánaán­ban nem ismerek. Hej Nagy-Maros, dicső Badacsony, mesés Pécs városa, Zala, Baranya, Ménes, Hegyalja, Arad. Itt, a­hol most vagyok, 6 koronára van maximálva a szőllő. Ez is éppen húszszorosa a békés árnak. Pedig az a parasztasszony, a­ki csak a szomszédból hozza, 7 koronára tartja, a nagyságok pedig boldogok, ha 8 koronáér­t megkaphatják titkos házalás útján. Mert li­hegnek, kivált az úri hölgyek, a drágaság után és sohasem volt olyan becsülete, mint most, annak a sötét középkori buta hitnek, hogy a­mi drága, az már ennélfogva jó is. Mégis rámordultam az egyik kofára: — No hallja, lelkem, vigyázzon magára. Esztendőre már mink fogunk itt szőllőt árulni az utczasarkon és biz’ isten nem adom 9 koro­nán alul magának. Nyelveskedett: — Akkor jobb lesz, ha az ur beáll szőllő - kapásnak. Kap napjára 20 koronát és két liter bort, pedig dolgozni sem igen kell érte. Egy liter bor ára errefelé olcsón véve 10 korona. A szőllőkapás napszáma tehát 35—40 korona közt lebeg. Szörnyüködve olvastam Az Újság keddi számában, hogy Gyöngyösön már 42—60 koronát is fizetnek egy napi kapá­lásért, a kádár legények pedig egy nap 120 koronát is keresnek. Szegény Rothschildot sajnálom csak, hogy mennyire elhibázta az életpályáját! Pedig még ennek a szédelgésnek is van a közép- és felsőfoka Zemplénben, a­hol 28—30 korona volt már egy liter bor, s a­mikor az o.l átcsigázó galicziaiakat az ország kezdte haza­­kergetni,­­ még a szőllősgazdák is szaladtak Budára, hogy jaj, ne bántsák szegényeket, hiszen ezek csinálják a gazdának a pompás árakat ! A­miket olvasván, egyszerre csodás kedvem kerekedett, hogy az Oktogon közepén én is tótágast álljak legalább. Hát igaz. Helyes, okos, sőt bölcs gondolat volt az, hogy 40 fokos spanyol­náthában szen­vedő pénzünket drága borkivitellel gyógyít­­gassuk. A tavalyi nagyon pompás borból, úgy hiszem, 2000 millió osztrák, német stb. pénzecs­két vártak, de fele sem jött be, mivel a bor a pinczében maradt és zempléni, módra csak a körleveleket forgatták lánczban. Az idén a jó isten még jobban ránk pillantott. Ha a szőllők közt járok, szinte ujjongok a gyönyörű tőkéket látván. Olyan esztendő ez, kérem, a mikor az ember akár lábvizet is vegyen borban. És egy kiló szőllő mégis 7—8 korona. És egy liter bor mégis 10—12 korona. Csak olyan ezudar szokások ne volnának az embereknek! Hiszen igaz, bort inni, nem muszáj mindenkinek és a­ki a magyar föld leg­­remekebb terméséből, a magyar veritek leg­­rubintosabb gyöngyéből akar inni, hát fizesse is meg jól. Csakhogy a pénzeknek is vannak valahol végeik és van olyan ár is, a­mikor már a németek is elkezdenek bort nem inni. Mert fene szép az ! Tud az még a hazáért le is mon­dani egyről-másról. És akkor azután nemcsak lábvizet vehetünk a borban, hanem fürödhe­­tünk is benne. És egymást jól fejbeverhetjük, hogy kinek a nyakán maradjon hát a 30 koro­nás zempléni körlevél! ! De mintha ezt már el is kezdtük volna. Hát csak azért mondom. Jobb a van, mint a lehetne. Vagy hogy magyar parabolával­ végezzem . Elment a szegény asszony egyetlen ma­­laczkájával a vásárba és hogy sok és jó vevője legyen, a hóna alatt nyomkodta, hadd visítson szépen. De mivel drágán tartotta, nem vették. Hadd visitson hát még szebben! Addig-addig nyomkodta, a­mig a malacz szerencsésen meg­döglött. _ — A német császár sógora Budapesten. Günther Ernő schleswig-holsteini herczeg, a német császár sógora tegnap átutazóban Buda­pesten tartózkodott. Délben Szterényi József báró kereskedelmi miniszter vendége volt, dél­után pedig Vinkovczébe utazott vadászatra. — A miniszterelnök kitüntetése. A király 1918. évi szeptember hó 10-én kelt legfelsőbb elhatározásával Wekerle Sándor dr. belső tit­kos tanácsos, magyar királyi miniszterelnök­nek, a katonai egészségügy körül a­ háború alatt szerzett kiváló érdemei elismeréséül a Vörös­­kereszt hadiékitményes érdemcsillagát adomá­nyozta. — Nemességadományozás, a király Kokotovics no­mobrán 10. honvédhuszárezredbeli ezredesnek és törvényes utódainak »kosinji«, Ökrös János ez. alezredes, népfelkelés­­ügyi tisztnek és törvényes utódainak pedig »rá­sonyi« elő*­névre­ a magyar nemességet adományozta. — A román trónörökös házassága. Bécsből táviratozzék: Lambrino Zizi kisasszony, a­­ki­vel Carol román trónörökös Odesszában házas­ságot kötött, régebben a­ királyné környezeté­hez tartozott, a­ki barátságával is kitüntette. Leánya Lambrino Sándor dandárparancsnok­nak, a­ki a­ háborúban egyáltalában nem sze­repelt. Közeli rokona Lambrino Telemach he­gedűművész is, a moszkvai konzervatórium ta­nára. A család Besszarábiából származik. — Kitüntetés: A király Horváth Ferencz Ítélőtáblái czímmel és jelleggel felruházott soproni járásbirósági betét­­szerkesztő-bírónak saját kérésére történt nyugdíjazása alkal­mából a III. osztályú vas­koron­a rendet díjmentesen ado­mányozta.­­ A kalocsai érsek gyásza. Keleti Várady József Ítélőtáblás biró életének 69. évében szep­tember 21-én meghalt. Temetése szeptember hó 23-án, hétfőn, délután 4 órakor lesz a kerepesi­­úti temetőben. Az elhunytban Várady L. Ár­pád kalocsai érsek unokabátyját gyászolja.­­ A letartóztatott királyi herczegi bevá­sárló, Frigyes királyi herczeg udvari bevá­sárlóját, Marincsuk Józsefet, mint jelentettük, tegnap este a Ritz-szállóban letartóztatták. A rendőrségen azt vallotta, hogy nem károsított meg senkit, félmillió korona vagyona van és senkinek sem tartozik. Elmondotta élettörténe­tét, a­melyből kiderült, hogy iskolákat egyálta­lán nem végzett, de hét nyelven ír és beszél. Állandóan kereskedelmi ügyletekkel foglalko­zott, 1914-ben vonult be katonáink, de 1917-ben megszökött ezredétől. Temesvár­ól azért tűnt el, mert félt, hogy mint katonaszökevénynek meggyűlik a baja, a hatóságokkal. Hat nehéz bőröndöt hozott magával, a­melyek tele vannak értékes tárgyakkal. A rendőrség a letartózta­tott szélhámost detektív kíséretében Temes­várra szállította, a hol a katonai ügyészség ve­­zsita ellipte a nyom­ozást. « AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1918. szeptember 22. — Mit, maga még alkuszik ! Egy ilyen lámpára, a mi Krisztus előttről való ! Rongyos száz koro­náért ! Magánál még száz korona pénz ! Ezer­egyszázat meg tudna adni érte, de ezerkétszázat már nem ! És fölgerjedt indulatában kirántotta kövér pénz­­tározóját. A megsértett önérzet méltó gőgjével ki­húzott egy százkoronást, összesodorta és meggyúj­­totta egy gyufával. Aztán ámuló, kimeredt szemeim előtt odatar­totta szivarjához és rágyújtott a százkoronással. — Lássa, barátom, — mondta Fekete N. Jakab — csak meg akartam mutatni, hogy nálam száz ko­rona nem differál. De a lámpa ára most már ezer­háromszáz korona . . . A többit már tudják. Geszt!.

Next