Az Ujság, 1919. április (17. évfolyam, 77-102. szám)

1919-04-07 / 83. szám

­ A budapesti központi ü­zletvezetőség vasutas tanácsá­nak tagjait azonban­­— részben a sok budapesti helyi cso­port, részben a nagy taglétszám miatt — nem a helyi cso­portot tagértekezlete, hanem a Budapest-központi üzlet­­vezetőségi helyi csoportok vezetőségének együttes érte­kezlete választ­ja meg. A magánasutak üzleti igazgatóságai mellé felayitandíj vasutas tanács tagjait a helyi csoportnak az illető vasút­hoz tartozó alkalmazottai választják. Azon üzletigazgató­ságok mellé, a­melyeknek a forradalmi kormányzótanács megbízottakat nevezett ki, vasutas tanácsokat alakítani nem kell. A központi leszámolóhivatal vasutas tanácsá­nak tagjait a helyi csoportnak csak ezen hivatalhoz tar­tozó alkalmazottjai választják. A c, d, e és f alattiak vasutas tanácsát saját helyi csoportjukból alakítják. A vasutas tanácsnak három tagja van. Az üzletvezetőségek, üzletigazgatóságok, valamint a központi leszámolóhivatal mellett alakítandő vasutas tanácsok egy régi A), egy régi B) táblázatbeli ki­nevezett­­­ből és egy munkásból, a többi vasutas tanácsok egy ki­­nevezettből és két munkásból állítandók össze. Az a) és f) alatti vasutas tanácsoknál a kinevezett lehetőleg mérnök legyen. _­z­ A vasutas tanács tagjául csakis politikailag teljesen megbízható alkalmazottak választhatók meg. A nem üzetvezetőségi székhelyeken alakult helyi cso­portok egy, Budapesten pedig az üzletvezetőségek alá tar­tozó helyi csoportok minden szolgálati főnökséghez egy. egy »megbízottat* választanak, a­ki a vasutas tanácsnak »• vidéken a helyi csoport területére, Budapesten a szol­gálati főnökséghez kirendelt exponense. A megbízott azonban nem intézkedhetik, csak javaslatokat és jelenté­seket tehet a vasutas tanácsnak és ennek esetleges ren­deleteit végrehajtja, illetve végrehajtatja. A vasutas tanács tagjait és a megbízottakat ezen minőségükben a vasúti direktórium erősíti meg. A vasúti direktóriumnak joga van a megerősítést megtagadni. Ez esetben a meg nem erősített tagok helyett újakat kell választani. Miután a városi és vármegyei direktóriumoknak a vasutügyekbe való minden beleszólása a belügyi népbiz­tosnak 1919. IIT. 30/3. számú intézkedése folytán meg­szűnt, a vasútaknak a kommunista társadalom javára és érdekében való minél tökéletesebb működéséért a felelősség esősorban a vasutas tanácsokra hárul. A vasutas taná­­csoknak tehát minden lehetőt el kell követni, hogy a vasu­takat a proletariátusnak minél hatalmasabb fegyverévé tegyék, hogy a proletárhatalmat és a proletárrend­et minél tökéletesebbel) biztosítsák és végül, hogy a kommunista­­ társadalmat minél jobban megerősítsék. Mindazok, a kik a vasutas tanácsokat fenti czélu működésükben gátolják, a Forradalmi Törvényszék elé állítandók. Budapest, 1919. április hó 4-én. Vasúti Direktórium: Pintér János s. k., Garlali Gizda s. k., Bernáth Sándor s. k. Jóváhagyjuk : Landler Jenő s. k. Vágó Béla. s. k. belügyi népbiztosok, iparvállalatok könyvvezetése. (A szocziális termelés népbiztosságának 16. Sz. II. számú rendelete.) Minden iparvállalat, a­mely a leltározásról szóló rendelet hatálya alá esik és tényleg­ üzem­ben van, köteles áru- és pénzforgalmáról állan­dóan olyan könyveket vezetni, hogy azokból raktári forgalma és pénzügyei bármikor pon­tosan kitűnjenek. Köteles továbbá könyvei alapján minden szombaton, legelső ízben pedig ez év április 1­2-én az A) alatti minta szerint kell bejelentést küldeni a szoc­iális termelés névbiztosságának gazdaságstatisztikai osztá­lyához (Budapest, tőzsdepalota) a következő részletekkel: 1. A gyártáshoz és az üzem fentartásához szükséges anyagok készlete a hét elején, felhasználásuk és újabb anyag érkezése 1. hét folyamán, készlet a hét végén, rész­letesen. 2. Forgalomb­ihozatalra kész áru a hét elején, gyár­tás és elszállítás a hét folyamán, készlet a hét végén rész­letesen. 3. Munkáslétszám és a hét alatt téliesített munka­órák száma. 4. Munkabéregységek és a kifizetett munkabérek a hét­ folyamán szakmák szerint részletesen., 5. A gyártás folytatásához és az üzem­ben tartásá­hoz szükséges anyagok kimutatása az adatszolgáltatás hete után következő második hétre olyan részletezéssel, hogy annak alapján az anyagok kiutalására nézve intéz­kedni lehessen. 1b. A gyártási előirányzat csikkenként részletezve a heti jelentés után következő második hétre. A jelentést a papírnak csak egyik oldalára szabad írni, a hátlap üresen marad. Az adatszolgáltató jelentést a termelési biztos írja alá, a­hol pedig az még nem volna kinevezve, az ellen­őrző munkástanács három tagja. A jelentéseket minden hétről legkésőbb a következő hét hétfői napján postára kell adni. Forradalmi törvényszék ítél a fölött, a­ki e rendelet rendelkezéseit megszegi. Budapest, 1919. április 2. A szoíziális termelés népbiztossága. A­ minta a 16. Sz. NI. számú rendelethez. Ad 1. Az anyagkészletek heti bejelentése. Az anyag neve.Mérték­egység Készlet a hét elején ' Ifúrd­S­­ . Készlet a hét végén a hét folyamán AZ ÚJSÁG Hétfő, 1919 április 7. Megjegyzés: Az akkordban kifizetett bérösszeget nem kell tételenként részletezni, hanem a tényleg érvényben álló akkord áregységek jegyzékét kell beküldeni. Ad 2. Az árukészlet heti bejelentése. Az áruczikk neve Egység Készlet a hét elején GyártásElszál­lítás Készlet a hét végén a hét folyamán Ad 3—4. Munkaórák és munkabérek bejelentése. Mmn-Összes órán­kénti bér Kifizetett munkabérek Szakma­káslét­szám heti munka­óra­bérben akkord­ban össze­sen órákK t K­­fK f I Ad. 5. Anyagszükséglet előirányzata. Az anyag neveMérték­egység Szük­séglet össze­sen Honnan szokta kapni ? Megyjegyzé­­sek, közelebbi kívánságok Ad 6. Termelési előirányzat. Az áruczikk neve Mérték­egység Vár­ható terme­lés Erre meg­rendelés Megjegyzések Vörös toborzó. — A Vörös Hadsereg vasárnapja. — (Saját tudósitónk tól.) A vörös zászló vasárnapja volt ma. A for­­dániai zászló vérszínti szárnyát lengette tavasz szellője Budapest felett, a forradalom vörös rózsái kinyíltak a nők keblén, a vörös toborzó egetostrom­ló zengése betöltötte az utczákat, a ligeteket és a szíveket. Milyen bús, megalázó, gyilkos és félelmetes volt a régi rend katonafogása. Milyen derűs, milyen szivetmélyítő a proletár­uralom toborzója. Szabad embereket hív a sza­badság zászlója, a holnap boldog reménysége. Déli egy órától kezdve a Lánczhídon sűrű rajokban tódul Budára a tömeg. Két­felől a híd kőpárkányai ki se látszanak a sok emberi test alól, s a korlátoknak nekidőlve százan és százan várják a menet megindulását. Az alagút előtti téren gombostű se hullott volna a földre a vára­kozók sűrű tömegén át. Az alagút párkányán száz és száz ember várakozik. Az első vörös ezred katonái kemény sorokban fölivatíroznak az Albrecht-útra, fölzúg a katonabanda, a tér oldalában csoportban állnak a piroszászlós fiatal leányok és fényképezik őket, megjön Fedák Sári, két katona emeli a magas teherautó tetejére. Húszan, hármsnt­zan nyújtják kezeiket, autogrammot kérnek tőle. Fedák fehér kabát­já­­ban, zöld kalappal a fején nevetve áll, szakadat­lanul írja a nevét s ha­jigálja a tömegbe autogramm­­jait. A híd előtt a Góth-pár várakozik egy autó­ban, szemközt Hettyey Aranka, Várady Aranka és Bajor Gizi autóját nyüzsgik körül. Jönnek a czigánymuzsikusok, Kozák Gábor, Rácz Gyula,­­Farkas Vincze, Sárközy Pista bandái, lehetnek kétszázan is és a Marseillaise-t húzzák. A kalapok lerepülnek a fejekről. A czigányok után a »Buda­pesti Szervezett Munkásdalárda« énekel buzdító dalokat. A tömeg nyugtalankodik már, a katonák kiterjesztett karjai között sokan az úttest köze­pére bújnak. — Vissza, elvtársak ! — mondják a katona­­rendezők. Csöndesen engedelmeskedik mindenki. Példás rend volt. Fél három után indult meg a menet az első vörös ezred zenekarának hangjai mellett. (Az Opera előtt.) Még nem volt két óra s az Andrássy-utnak az Operaház előtti része már feketéllett az em­berek ezreitől. A fekete embertenger fölött mint­ piros sajkák úsztak a forradalom zászlói. Pedig az Andrássy-ut egész hosszában fel­sorakoztak a toborzásra kiváncsiak, a­kik­nek jelentős része a nők sorából került ki- le­lkesek voltak a nők­, sokan vérvörös szalaggal díszítették ruhájukat,, kalapjukat, piros kendőt lobogtattak, a vörös jelvény pedig csa­k­nem mindegyiknél lá­tható volt Az Opera hatalmas erkélyére kerültek a színház zsigjai és a műszaki személyzet a feljárót, és a lépcső­­zetet pedig a fiatalság vette birtokába. Ifjú ke­rült a gázlámpák tetejére, de a villamos ívlám­pák legtetején is vállalkozó szellemű ifjú akro­baták várták nagy türelmesen a toborzó mene­tet. A közönség egyre szaporodott, telezsúfolta a kocsiutat is, a kocsiknak, autóknak a mellék­­utczákba kellett fordulniok, mert a sok ezer ember között teljes lehetetlenség volt átjutni. Liszt Ferencz és Erkel Ferencz szobrait is meg­szállta a fiatalság. A Váczy-körút felől katona­zene hangját hozza közelebb a szél. A Marseillaise üteme vehető ki. A tömeg előre siet, már látni a lobo­gókat, a feldíszített, vörös katonákkal meg­rakott autókat. Végre az Opera elé ér a menet. Három óra éppen. Legelői 7—8 automobil vörös szalagos vörös katonákkal. Hatalmas éljenzés fogadja őket. Ezután társzekerek jönnek vörös katonákkal, a­kik gyújtóhatású magyar dalt énekelnek... Csapj fel, öcsém, katonának... Most a vörös ezred kerékpáros-osztaga követ­kezik, kordont igyekeznek vonni az emberek ezreitől zsúfolt Andrássy-úton, a­mi persze nem megy simán. A vörös lobogók tuc­atjait, hozzák ezután, köztük sok bokrétával, szalaggal feldí­szített zászlót, a demarkácziós vonalra induló vörös katonák zászlóit. Széles, a félutat betöltő transzparensek kö­­vetkeznek ezután. — Ennen a Proletár-világforradalom ! — Éljen a TIT. Internaczionále! — Éljen a Vörös Hadsereg! —­ Éljen a Proletárdiktatúra! Ezek a transzparensek felírásai. A közön­ség megéljenzi a zászlókat, az Andrásev-út palotáinak mindegyik ablaka emberfejekkel tele, az ablakokból is kendőket lobogtatnak. Jön az 1. vörös ezred zenekara, víg indulót játszva halad el az Opera előtt. Utánuk egy sor fehérsapkás matróz, mögöttük pedig három sorban fiatal, szép leányok, mindegyiknek a kezében piros zászló. Ismét autók, tehergép­kocsik következnek, emberekkel, katonákkal megrakva, majd jönnek a vörös katonák, so­kan, nagyon sokan, dalolva, vidáman mennek a Liget felé. A közönség megéljenzi a vörösö­ket, ők pedig sapkájukat lengetve viszonozzák az üdvözlést. Az Opera elé érkezett a művészek autója is. A Dalszínház-utcza előtt megáll és Körmendi János szónokolni kezd. A proletár­­uralom hatalmáról és nagyszerűségéről beszél és szavai nyomában felharsan ezrek ajkáról az éljenzás. Utána Rabinovits József beszél lelke­sen és tüzesen. A Vörös Hadseregbe szólítja a proletárokat, megvédeni az országot az impe­rialista törekvések és a tőke uralma ellen. A beszédeknek óriási hatásuk volt. Mintha a tömeg lelkéből ragadná ki a szavakat a szónok. A közönség ezután a színész­nők előadására volt kiváncsi, de ezek csak a Városligetben kezdték meg az agitálást. Most az egyesített czigányzenekarok kö­vetkeztek. A Marseillaise-t játszszák és a dal hallatára lekerülnek a kalapok a fejekről. A czigányok után masírozik az 1. nemzetközi vörös ezred első zászlóalja. Csupa délezeg ka­tona, viharvert, marezona areznak, nagyszerű vadonatúj felszerelésben. Oroszok, németek, tótok, szerbek, csehek, románok. A puskájuk, a szuronyuk is új és újszerű a fegyverhordásuk is. Nem a jobbvállon, szijjon Tiszák a puskát, hanem a ball vállra fektetve, a puskaagynál tartják. Mögöttük halad az 1. nemzetközi vörös ezred székely zászlóalja. Nekik is kijut bőven az éjjenből. Megint csak nagy sereg ember kö­vetkezik a menetben és végül a­ főattrakczió: Fedák Sári. Egy teherautó tetején áll és két kézzel szórja a Vörös Toborzó czímű nóta szö­­vegét. Közben vörös kendőt lobogtat a kezében, a tömeg éljenzi, a kocsin pedig Zerkovitz Béla a nóta szerzője és mellette Pa­pp Jancsi, a Royal Orfeum tagja, a­ki czigá­nyzenekar kí­sérete mellett énekli a Vörös Toborzó szövegét. Be-be-be-be-be-be-be, Be-be-be-be-be-be-be, Be kell állni ,a vörös hadseregbe ! Xe-ne-ne-ne-ne-ne-ne, Xe-ne-ne-ne-ne-ne-ne, Nesze elvtárs, fogj fegyvert a kezedbe ! Küldjünk minden hóditót a fenébe, Úgy kergessük ki komám, Hogy begyűrni ezután, ne juthasson mégegyszer az eszébe ! A tömeg utána énekli a dalt és így megy a menetet bezáró sok ezer ember tovább az Oktogon felé, a­hol félórára ismét megtorpan. (Az Oktogon-téren.) Három óra elmúlt, a­mikor az impozáns menet eleje az Oktogon-térre ért. A tömeg le­szorult az Andrássy-út széles úttestéről a­­jár­dára, a­hol aztán minden talpalatnyi helyet megtöltött A tér közepén példás sorrendben megállottak az autók, melyeken a toborzásban

Next