Az Ujság, 1922. december (20. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-31 / 297. szám

Vasárnap, 1922 december 31. AZ ÚJSÁG is kitlpsonak az tűzkők... Mi van a Petőfi-Házban? — Petőfi ágya. — Petrovics húsvágó bárdja és a többi ereklye. — A papirnyomtató. — Petőfi István szerelmes levelei. — A fehéregyházi Emlékkönyv. — A Petőfi-ház sötét ablakai. A száz év feldúlóján, amikor Petőfi Sándorban a magyar lélek színe, mélysége, ereje, tüze, testi valóságba szökkent, egy egy a, barnafestésű, roskatag paraszt­ágy elé lépek és nézem a szimbolikus jelentőségében királyi nyoszolyát, amelyen egy kis tót cseléd, ama Hruz Mária nevezetű anya áldott méhe világra vajúdta az isteni ihlet gyermekét. Ott, a Bajza­ utcai Petőfi- Házban csöndesen őrli a szó a kis ágyat s körülötte a Petőfi-emlékek, ereklyék kincses garmadája, a költő kéz­iratai és egyéb meginditóan kedves, drága tárgyai. Én, aki tíz évig éltem abban a házban, amely Petőfi erek­lyéit őrzi, mindig valami mély áhitatos elfogódottságot éreztem, amikor a termeket végigjártam. Úgy hatottak rám ez ereklyék, mint hús, viszhangos katedrájéban a kegyelet szent jelei: Petőfi gyöngyssemű­s betűi, köny­vének első kiadásai, a sok vele kapcsolatos emlék, a Heckenast-féle sajtógép, első példánya a Nemzeti dal­nak, a Szendrey Júlia levelei, naplói, Zoltánka irka­­füzetei, a kiskőrösi ház bútorai, a rozoga fenyőfa-ágy, amelyben száz évvel ezelőtt született. Íróasztala, a bor­­jádi pad, az apa húsvágó bárdja, Stefanus Petrovics székálló legény ládája, az ózdi csutora, nyakkendője és száz és száz örökértékű, megbecsülhetetlen kis emlék. Az egész ország kegyelete hordta össze, de Jókai, End­­rődi, Baráti Lajos, Ferenczi Zoltán, Véry Gyula, Ernst Lajos örök hálát érdemlő lelkessége kutatta ki és sze­rezte meg. Láttam már néhány világhírű ereklyemúzeu­­mot, de a weimari Goethe- és Schiller-ház, a salzburgi Mozart-múzeum­, a firenzei Dante-ház sem szárnyalja túl a mi Petőfi-múzeumunkat. Pedig nem is teljes. A Nemzeti Múzeum­ és az Ernst-múzeum ereklyéi még ide­kívánkoznak s érzésem szerint ide is kell kerülniök. Az én tízéves működésem alatt is szaporodott né­hány ereklyével. Nem sokkal. Közbeesett a nagy világ­­felfordulás s a múzeum is többször volt bezárva, mint nyitva, de azért került néhány nagyértékű ereklye, így például az a négy, mázas, virágos kancsó, amely Petőfié volt abból az időből, amikor Gödöllőm a később róla elnevezett tér egyik utcájában, a Gazda-soron (a későbbi Híd-, jelenleg Darányi-utcában) lakott Szom­bat János földmivesgazda házában. A földmivesgazda feleségének rend- és tisztaságszere­tete a messze kör­nyéken ismert volt. Szobáját, amelyben Petőfi lakott, annyira féltette, hogy kitakarítás után senkit sem en­gedett oda s maga is csak az ablakon át gyönyörkö­dött benne. Gifraháznak hívták a Szombat-házat, mert az ,felsőházban« a fal köröskörül rózsás tányérral, tállal és kancsóval volt diszitve. Csodájára jártak. Négy kanesó a Petőfi szobájában volt. Szombatné büszke volt a há­zára, költő-lakójára, de legfőképp a leányára, aki olyan szép volt, hogy nóta is támadt a nyomában. Nincsen olyan Korcsi­fá,’m­ínt az’i'ásasfi­é’,­’ Nincsen olyan leány, mint a Szombatnéé! Körül bodos baja, piros két orcája, .Annak a leánynak csókra áll a szája. 1917-ben sikerült megszerezni Petőfi egy barna, fé­­nyesett íróasztalát özv. Monspart Józsefn­­é recski föld­birtokosnőtől, akihez Petőfi István tulajdonából került. Petőfi első költeményének, A borozó-n­ak nyomda­­festék alá segítője, Bajza József, nagy szerepet játszott a költő elismertetésében s igy a muzeum számára is külön érték Bajza egy pupinnyomtató­ja, amely Be­­níczkyné Bajza Lenke hagyatékából Neugebauer László révén került a Petőfi-Házba. Lévay József, a pátriárka korú jeles költő halála előtt egy évvel ajándékozta a múzeumnak a Petőfi-köl­­temények egy 1850-iki kis nyolcadrétű kiadását, amely rendkívül becses a ritkasága miatt. Petőfi Istvánná, szül. Gaylhofer Antóniának halála után sikerült megkapni Petőfi Istvánnak szerelmes le­veleit és néhány versét, amelyet a költő öccse a felesé­géhez, akivel különben csak nagyon rövid ideig élt együtt, még annak leánykoriban irt. A tudós Holtay Pál, a magyar publicisztika kitűnősége éppen a múlt napokban említette előttem, hogy az ő hallomása sze­rint Petőfi Istvánná hagyatékában maradt volna né­hány eredeti közírásu Petőfi-költemény is s megígérte, hogy bővebb értesüléseket szerez. Romantikus körülmények között került a múzeumba a fehéregyházi Petőfi-Ház néhány ereklyedarabja. 1916 őszének egyik délutánján Dienes Ödön huszárőrnagy je­lent meg nálam és magával hozott egy kis szekrénykét, amelyben kartács-szilánkok és puskagolyók voltak, vala­mint egy hatalmas könyvét, a fehéregyházi múzeum Emlékkönyvet. Elmondta, hogy az ereklyetárgyakat a Fehéregyházi Petőfi-Házból mentette ki a román betörés elől s egy székely s­zőttest szőnyegbe csomagolva, hozta fel magával. Hogy sok Petőfi-ereklye volna még felfedezetlen, nem valószínű. Az a buzgó kutatás, amely évtizedeken át folyt Petőfi-kéziratok és más ereklyetárgyak után, rávetette magát minden halovány nyomra is. Magam is sok ilyen nyom után reménykedve indultam el, de mindannyiszor kiderült, hogy az* emberek hallomása*, fantáziája termi ezeket a nyomokat. Legutóbb is nagy optimizmussal fogadtam egy kerülő után Kassáról hoz­zám juttatott hírt, hogy ott valakinek birtokában meg­található Petőfi egyetlen, daguerrotyp fényképe. A meg­indult levelezésből hamarosan kiderült, hogy egy sok példányban ismert másolatról van szó. Azért még­sem lehetetlen, hogy valahol, ismeretlen fedél alatt ismeret­len emberek, hangtalan rajongó lelkek féltékenyen őriz­nek egy-egy Petőf-emléket, talán egy-egy kéziratot is. De akárhogy is van, az a múzeum, amely Petőfi ne­vét viseli, olyan csodálatos érték, amit fel sem lehet értékelni. És amikor azt olvasom, hogy Szilveszter éj­szakáján ki fognak ragyogni Budapest ívlámpái és mé­csek aranyfolyama önti el az ablakokat, nem értem és­em tudom magamnak megmagyarázni, hogy mért z a­ Conte Torregrosso villája. — A királyi család otthona: kétemeletes nyári kastély, amelyet apró tornyok díszítenek. Az épületet fokozatosan emelkedő park veszi kö­rül, melynek hátterében kis melléképület húzó­dik meg. Ide vonult vissza a tulajdonos, Conte. Torregrosso a családjával. Az épület maga igen csinos, de téli idényre nincs berendezve. Csak há­rom szoba fűthető, aminek a hátrányát a család nagyon megérzi. — A falu lakossága a legnagyobb szeretettel és tisztelettel veszi körül a­ királyi családot. Különösen a gyermekeket kedvelik, szerény és mégis eleven viselkedésükért. Ottó pirospozsgás arcával, élénk tekintetével, szőke hajával és bá­tor fellépésével mindenkit megnyer. Hasonló­kép hódolatra készteti őket a királyné maga­tartása is, az a méla szomorúság, amellyel sorsát, viseli, vándokol az ifjúság csupán a dunaparti Petőfi-szobor­­hoz, mért ünnepelnek csak színházakban s mért nem gyuladnak ki a Petőfi-Ház ablakai is azon az áldott éj­féli órán, amikor a száz év előtti pillanathoz áhítattal száll el milliók megemlékezése, mert nem állja körül egy maroknyi, halá­stag csapat — képviselve a millió­kat és milliókat — a Petőfi-múzeum rozoga, kis fenyő­ágyát, amelyen megfogant a mi nagy és örök dicsősé­günk, a magyar géniusz isteni gyermeke: Petőfi Sándor! Pakots József. Mi lesz a királyi család vagyonával? Egy illetékes tényező szenzációs nyilatkozata. — Ji nagyköveti tanács még nem döntött. — Ji csehek aknamunkája. — Ji királyi család pénz nélkül. Lequeitióban, ahol az­ özvegy királyné, az ifjú Ottó és a hirtelen árvaságra jutott, királyi gyermekek, meghúzódtak, most kint járt egy közismert magyar úr, jónevű buda­pesti egyéniség, aki a­ nyár elején már El Pardo-ban is meglátogatta a­ király özve­gyét és árváit. Ő az, akit azzal­ bíztak meg­, hogy érvényesítse a királyi család jogi, illetve anyagi követeléseit mindazoknál az úgynevezett utódállamoknál, amelyek elsőül siettek, elkobozni az országuk területén levő királyi vagyonokat s amelyeknek szűk­markúsága súlyosbítja a­ királyi család élet­viszonyait. Az illető fontos missziót végzett, de még korántsem jutott el a befejezéshez. Munkája azonban örvendetes reménnyel ke­csegtet. A Parisban székelő nagykövetek tanácsánál és más hasonlóan sorsdöntő he­lyeken is latba vetette tekintélyét s meg­győző érveit, amelynek hatásaként a jég kezd megtörni s nem lehetetlen, hogy a királyi család anyagi helyzetében nemsokára javulás áll be. A fentebb említett személy hetekig tartó külföldi útja után a múlt hét szombatján, december 23-án érkezett vissza Budapestre s ebből az alkalomból sok érdekes részletet mondott el El Pardo-ról, Lequeitio-ról, a­ királyi család, helyzetéről és az anyagiakra vonatkozó tárgyalásokról. Miért kellett elhagyni El Pardót ? Először El Pardo-ról, a régi otthonról beszélt. — El Pardó-t hatalmas park övezi, amelyben azonban sehol egy csöppnyi zöldet, egyetlen meg­nyugtató Soltot nem talál a szem. Tudvalevő, hogy Madrid egy sziklamagaslat tövében áll s igy Madrid környéke is az esztendő legnagyobb részében kietlen, elhagyott, kopár. Az óriási hő­ség minden életet megfojt. Ez természetesen nagymértékben befolyásolja a kedélyállapotot és az egészséget. Így Róbert királyfi nagyon súlyos betegségen esett keresztül, melynek következté­ben még most is gyengélkedik. Ottó magyar ne­velője pedig tífuszban betegedett meg. — Éppen ezekre az állapotokra való tekintet­tel kellett elhagyni a nyár derekán­ El Pardo-t. Egy castiliai ősnem­es, Conte Torregrosso, a biskayai öbölben, Lequeitio-ban lévő villáját ajánlotta fel, amelyet a királyné el­ is fogadott. Legeuitio egy kis halászfalu, San­ Sebastiantól, a híres tengeri fürdőtől 60—70 kilométernyire nyu­gatra. Utolsó vasúti állomása Déva, ahonnan vadregényes, tekervényes szikláidon, leginkább autón lehet megközelíteni a­ falut. Lequeitio,ami­lyen kicsiny, oly szép és festői, valóságos építé­szeti és régészeti műremek. Az egész falu terrasz­­szerűen van beépítve az öbölbe, amelyben tengeri fürdő van. Az ötezer főnyi lakosság halászattal foglalkozik, az ügy jelenleg folyamatban van. A királyné kép­viseletében benyújtottam egy mémöire­t a nagy­hatalmak kormányainál, az egyes nagykövetek­nél, valamint a francia köztársaság elnökénél. Az eljárás megindult, amely természetesen foly­tatódni fog. Ezt a törekvést a­ spanyol király a legnagyobb készséggel, szeretettel és nyomaték­­kal támogatja.­­ Ami a kilátásokat illeti­ mindennek dacára, könnyelműség volna ezt az ügyet eldöntöttnek hinni, mert ellenoldalról, nevezetesen a­ csehek részéről minden lehető megtörténik az akció el­len. Nyilvánvaló, hogy a­ cseheknél az a politikai célzat dominál, hogy a Habsburgok még anyagi szempontból­ se jussanak többé erőhöz, ami felfo­gásuk szerint újdonsült államukra volna vesze­delmes. A királyné ellátását illetően ugyan a csehek sem helyezkedtek a végleges elutasítás álláspontjára, csakhogy amit ők felajánlottak, majdnem egyenlő a semmivel. Egy ideig arról volt szó, hogy a királyné apanázst kapjon, ame­lyet az összes utódállamok együttesen adnának össze.­ Benes cseh külügyminiszter állítólag azt han­goztatta, hogy ez az apanázs együttesen nem le­het nagyobb, mint a cseh köztársaság elnökének évi fizetése, vagyis 300.000 szoriat és ez volna az az összeg, amelyet az összes utódállamok közösen adnának, holott azoknak a birtokoknak, amelye­ket egyedül a csehek koboztak el, a jövedelme­s e­nnek az összegnek legalább a húszszorosára­­ rúg. Érthető, hogy ezt az ajánlatot a királyné nem fogadhatta el, nemcsak azért, mert nem biz­tosította anyagi exisztenciáját, hanem azért is, mert függő helyzetbe került volna és mert úgy neki, mint a királyi család többi tagjainak le kellett volna mondaniok az elkobzott javakról. Ezért választották tehát azt a megoldást, hogy a nagykövetek tanácsa előtt érvényesítik jogaikat. Jó királyné és a magyarok. — Ami Zita királyné felfogását illeti, ottlé­temkor mindvégig könnyekig meghatódott, ha a magyarokról beszélt'''és a Pia gyar nemzet maga­tartását ecsetelte. Jól tudja, hogy a trónfosztó törvény külső kényszer alatt jött létre. Hangsú­lyozta, hogy bár sohasem volt a szemében kétes a magyar í­em­zet hűsége és lovagiassága, a té­nyek azonban egyetlen alkalommal sem bizonyí­tották ezt oly markánsan, mint most. Kijelen­tette, hogy az a szimpátia és szeretet, amelyet a magyarok iránt mindenkor érzett, olthatatlan ra­gaszkodássá szilárdult. Többször elpanaszolta, hogy idegenben érzi magát és vágyódik haza. — Eckartsauba vagy Laxenburgba? — kér­deztem. — Nem, Magyarországba! — És ha magyarországi látogató érkezik, ak­kor hosszú-hosszú ideig nem engedi távozni. Szí­vesen és sok érdeklődéssel beszélget el xotthon­­ról.« Már két órát töltöttem el a lequeitioi villá­ban, amikor jelezték, hogy a gyermekek vacso­rázni készülnek. El akartam távozni, de a ki­rályné kérlelt, várjak egy rövidke negyedórát, amíg a gyermekeket megvac­soráztatja, mert még szeretne a hazai dolgokról sok mindent, kérdez­getni. A folytatólagos beszélgetés újabb két óráig tartott, természetesen minden politika kizárá­sával. J? nyolcadik .. . Végül a gyermekekre terelődött a szó. — A gyerekeknek — mondotta, informátorunk — csak magyar nevelőjük van s valamennyiüket magyar szellemben nevelik. Mindnyájan, Ottót is beleértve, kitünően beszélnek magyarul és sokat érdeklődnek a »régi, nagyi Magyarország iránt. A legkisebbet, a pólyásbabát, aki nem ismerhette meg édesapját, mert már a királyné gyászában született, éppen akkor vitték keresztül a szobán, mikor ott voltam. Bájos, pufók­ arcú gyermek. A nyolcadik árva . . . György Endre. Megindul az akció. — A királyné a lehető legszerényebb anyagi viszonyok között él. Tévednek, akik azt hiszik, hogy a spanyol királynak olyan anyagi eszközök állanak rendelkezésére, hogy a királyi családot bőségesen elláthatja. Az ily irányú támogatást valószínűleg a királyné maga sem fogadná el. Minden olyan híreszteléssel szemben, amelyek itt keringenek, meg kell állapítani, hogy a királyné szerény anyagi javainak forrása egy-két hónap múlva teljesen elapad s ekkor tényleg a spanyol király, vagy bárki más jó­lelkűségére lesz utalva, hogy megélhessen. Hogy mily szerény az életmódjuk, arra leg­jobban jellemző, hogy egy diner menüje még az esetben is, ha vendég van, csupán levesből, egy kis szeletke, húsból és süteményből áll. A helyzet megváltoztatása érdekében — folytatta informátorunk — a királyné a Habs­­burg-ház többi tagjaival együtt, akiket Cseh­szlovákia és Ausztria minden vagyonukból ki­zárt, a békeszerződés 208. szakasza alapján orvos­lást kerestek a nagykövetek tanácsa előtt, ahol 3 A jóvátétel az angol kabinet előtt készülődés a párisi konferenciára. London, december 30. A lapok jelentése sze­rint, az angol kormány újabb angol jóvátételi ter­vet tárgyalt, amelyet a miniszterelnökök párisi értekezlete elé fognak terjeszteni. A terv részletei még nem ismeretesek, hír szerint azonban Bonar Law nagy áldozatra hajlandó a­ végleges szabá­lyozás elérése érdekében. Lehetséges, hogy az an­gol kormány mai ülésén a szövetségesközi adós­ságok kérdését is mérlegelte. Válságban a lausannei konferencia. London, december 30. Az angol sajtó azt írja, hogy beavatott körökben a lausannei helyzetet igen válságosnak tartják.

Next