Az Ujság, 1923. december (21. évfolyam, 272-294. szám)

1923-12-28 / 292. szám

8 Elbeszéléseket, novellákat talál­ ü Ú­jj­­­g A, & Mindent Tudok-jában Péntek, dec. 28. az eddigi 500.000 font­­helyett évi 200.000 fonttal­ törleszt­­hetjük, francia adósságainkat pedig 35­ év alatt fogjuk egyenlő évi részletekben visszafizetni. Az Újság, értesü­lése szerint ez a megállapodás meglehetős mozgalmat idé­zett elő az érdekelt ipari és kereskedelmi körökben, ahol az a vélemény alakult ki, hogy az állam a párisi meg­állapodásokhoz képest őket is méltányosabb­ elbánásban részesítse. A belső elszámolási rend szerint ugyanis a ma­gyar adósoknak tíz"egyenlő"félévi­­részletben, tehát öt év alatt kell tartozásukat megfizetniük.­ Most­ azt kérik, hogy az eredeti megállapodással szemben létrejött egyez­mény határidejét rájuk is terjessze ki az állam. Úgy tud­juk, hogy ennek elháríthatatlan akadályai vannak,­de azt nem tartjuk valószínűtlennek, hogy­ az ötévi határidőt kiterjeszti a kormány. A m. kir. állami jegyfintézet december 23-iki kimutatása sze­rint a leszámítolt váltók összege 11,5 milliárddal 569,51 milliárdra, az államkincstár előlege pedig 25 milliárddal 371 milliárdra emel­kedett. Az egyéb­ követelések összege 12.71 milliárddal 105.38 milli­­árdra csökkent. Az államjegyforgalom 26.39 milliárddal 901.01 mil­liárdra, az egyéb tartozások pedig 1.35 milliárddal 60.74 milliárdra válmorodtak. A girókövetelések 3.95 milliárddal 104.64 milliárdra csökkentek. Drágult a sör. A sörgyá'-ak ma 30%-kal emelték az árakat, ami azért meglepő, mert állandóan panaszkod­nak a sörfogyasztás csökkenése miatt. A drágítás aligha az a mód, amellyel a fogyasztást növelni fogják. A lisztkivitel szabályozásáról a földművelési minisz­ter a hivatalos lap december 20-iki számában rendeletet adott ki. Eszerint csak a mindenkori budapesti, tőzsdei liszttípusnak megfelelő buza-nullásliszt (buza-dara) és buza-főzőliszt (2. típus),­ illetve rozsliszt szállítható ki vámkülföldre. Főzőlisztet nullásliszt nélkül nem szabad kivinni. Minden kereskedelmi malomnak, termény- és lisztkereskedőne­k és saját búzáját eladó termelőnek joga van kiszállítani nullás- és főzőlisztet, ha ezt a szándékát előre bejelenti a közélelmezési miniszternek. A kiviteli engedélyeket az egyes malmok az általuk végzett keres-­­kedelmi őrlés után az államnak őrlési adó címén beszol­gáltatott búza, illetve rozs arányában kapják meg. kb/. áratőzsdén ma is csak igen csekély forgalom fejlődött. A malmok a lisztárakat újból lényegesebben emelték, de a búzáért nem akartak magasabb árakat fiz­­zetni. Miután a kínálat általában gyenge volt, csak mint­egy 13 vagon búza kelt el alig változott árakon. Rozs­ból 1 vagont adtak el tartott árakon. Az árpa, zab és a tengeri jobb kereslet mellett csekély forgalomban is szi­­­lárdak és 10—20 koronával drágábbak voltak. Repce szintén 10 koronával drágább. Egy kis tétel tarka bab helyben 20, 20 g­­alánkás lóhere­bb állomás 1.400 köt- t tetett. A liszt üzlettelen, a korpa kisebb üzletben szilárd volt és 5 koronával drágult. Magvak ártartóak. — Hivata­los jegyzések: Búza, tiszavidéki 76 kg. 108—109, 79 kg.1 OO—110/s, fejérmegyei és pestvidéki 76 kg. 1071/s—108, 79 kg. lOSfi/s—110, rozs 825—835, árpa 770—800, aör­­árpa 840—870, köles 850—870, zab 880—900, tevaeri 830 —859, aj 740—750, repce 20—22, korpa 490—495. Budapesti vágómarhavásár. December 27. Felhajtatott 55 darab 1 tjm 288 ökör, ?,30 tehén, 3 bivaly, 27 növendékmarha, pót­felhajtásra N-V‘Vntve 'fl darab., (líráson 023 darab vágómarha. Árjegyzések: 1 ,a legjobb minőség CSuil—6300, kivételesen 3400—71­00. közép ISOA— és .'silányabb 3809—4000. Bi'.ia. jobb minőségű 5300—6000, kivételesen lé,,,,, silányabb 3500—5000. Tehén, jobb minőségű 4900—5009, ,, yi...­­, silányabb 2800—4700. Kicsontozni való marha 2700—7900. Növendék marha 3700—5000. — A vásár irányzata vonta- 7 ,­.,]■ , volt, mint a múlt heti'és az árak — különösen a közép és siláb"' minőségeknél — kilogrammonként 2—300 koronával csökkentek. ' MHi Budapest-ferencvárosi sertésvásár. December 27. Felhajtás 1353 , darab sertés. ’ Arik. kilogrammonként "élősúlyban: Könnyű­­ sertés I 9600—10­ 500, közepes 10.150—10.800, nehéz 10.400—10.700. — A vásár irányzata élénk. Bécsi sertésvásár. December 24. Felhajtás 1211 darab zsírsertés, melyeknek ára kilogrammonként 1500 koronával emel­edett.­ Bécsi marhavásár. December 24. Felhajtás: romániai marha 232, magyar marha 120, jugoszláv marha 292, belföldi­ írmarha 309 darab. Árak élősúlyban kilogrammonként, osztrák koronákban: Extrém ökör: 20.000­—22.500, príma ökör 17.000—19.500, másodrendű ökör 15—17.000, harmadrendű ökör 13—15.000. Extrém bikák 18— 19.000, príma bika 16—18.000, másodrendű b­­a 14—16.000, harmad­rendű bika 13—15.000. Extrém tehén 17—19.000, príma tehén 15— 17.000, másodrendű tehén 13—15.000, harmadrendű tehén 11 — 13.000. Kicsontozni való marha 10—13.000. — A vásár irányzata élénk, a prim­r­ marhák ára kilogrammonként 2000 koronával, míg az egyéb minőségűeké 3—4000 koronával, emelkedett. " . . . Tőzsdenaptár. ! Tőzsde­napok Fizetési nap Tőzsde­napok | Fizetési nap December 10. hétfő December 12. szerda December 14. péntek December- 2S. I péntek December 24. hétfő December 27. csütörtök Január 10. csütörtök December 17. hétfő December 21 péntek Január 4.­­ péntek­­ December 31. hétfő­­ Január 2. szerda Január 3., csütörtök január 17. csütörtök SPORT. Négy magyar csapat győzelme kiív Bildön. A BTC, Törekvés és a BAK olasz ellenfeleitől vereséget szenvedett. Kilenc elsőosztályú csapatunk, továbbá a II. osztályú BAK és a vidéki­­ bajnok Szombathelyi AK járják be­ karácsonyi attrakcióul a kontinenst és legtöbbje sikerrel is állja meg helyét, míg azok a csapatok, amelyek vereséget szenvednek, egyszerűen elhallgatják eredményeiket, amelyekről csak a külföldi lapokból szerzünk érte­sülést. Az MTK kedden Strassburgban az AS Strassburg ellen remek iskolajáték után,­ Winkler II. és Orth goaljaival 2 : 0 (1 : 0) arányban győzött. Szerdán a szomszéd Neunkirchenben a Borussiával mérkő­zött az MTK, a hóförgeteg miatt kétszer­ harminc percig. Eredmény 1:1 eldöntetlen. A 33 FC kedden az FC Casalival 1 :1 arányban eldöntetlenül mérkőzött, míg szerdán az FC Spezia­ ellen, amellyel a brünni Mak­­kabi kedden 0 : 0 arányban eldöntetlenül végzett, Kramer (2), Kovácsy és Pipa goaljaival 4 : 2 arányban győzött. Az Újpesti Törekvés SE hétfőn a milánói Lombardiát 2:1 (2:0), kedden a firenzei libertást 3:2,és szerdán az FC Pratot 7:0 arány­ban verte. A III. kerületi TVE kedden Heilbrunnban az FC Heilbrunn illén 5 : 3 arányban aratott győzelmet. Az UTE túrájának első két stációja Saarbrücken és Ludwigs­­hafen volt. Az FC Saarbrücken ellen 2 : 2, a Phönix Ludwigshafen ellén pedig 1 : 1 arányban eldöntetlenül végzett. Vereséggel startolt a BTC, a Törekvés és a BAK. A BTC-et az FG Padova 3 :1-re, a Törekvést az FC Bologna 1 : 0-ra és a BAK-ot az FC Mantua 1 : 0 arányban győzte le. A MÚK szerdai úszó versenye sokat veszített érdekességéből az­által, hogy a Barta Károly (NSC) jeles fiatal hátonúszónk nem indult és így a német Shamper komoly rivális nélkül 1 p. 17.4 mp. alatt nyerte, a százas h­átonúszást, míg a hatvan méteres sprintverseny­­ben a 34.2 mp. alatt győztes Scalenkertől vereséget szenvedett. De nem indult Sipos Márton sem a kétszázas mellúszásban és így csak­­ tavasszal fog eldőlni, hogy lehetnek-e Siposnak az olimpiai győ­zelemre reménységei. A háromszor n­egyven méteres sprint- és ve­gyes staféta a MAFC győzelmével végződött, dacára annak, hogy az utóbbiban a sprinter Kenyéri háton­, a három­szó Virányi pedig a sprinttávon ment. Külföldi footballeredményese. Bajorország bajnokságát döntötte el az 1. FC Nürnberg és a Spielvereinigung Fürth között vasárnap lefolyt mérkőzés, amely a nürnbergiek 2:0 goalarányú győzelmével végződött. — A bécsi Rapid, amely a Reál FC-től (San­ Sebastian) 7:2 arányban szenzációsan súlyos vereséget szenvedett, a revans­­matchet is elvesztette 2:1 arányban. — Óriási formában van a prágai Slavia, amely az FG Barcelonát 5:2 és 6:0 arányban verő AC Bilbaot 9:2-vel győzte le. ALAKÍTOTTA: Garam­ Ödön m.EL.Gs SZERKESZTŐ: Ágai Béla és Kóbor Tamvás KIADÓTULAJDONOS: AZ ÚJSÁG RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FELELŐS KIADÓ: HIRSCH ALFRÉD IGAZGATÓ gilyetttér. E rovatban foetaltarcért vero vállal felelőssészét a szerkesztésig Francia selyemharisnyák minden színben Vargánál Kossuth Lajos­ utca 11 KOSZTPÉNZT is legelőnyösebb kihelyezésre elfogad és tőzsdei megbízásokat * pontosan eszközöl a­ Magyar Köztisztviselők és Allanti Alkalmazottak­­ Takarékpénztára Rt, Budapest, VIL ker., Rákóczi­ ut 71. sz. fi Sürgönyeim : Cobdenbank, Budapest, Tel. József 60-40, József 135-32 s ” Ezü­st fiúnkpsk­etek'"’'"'­­ A 727 ' S Budapest, IV., ker. ** Muzeum-körut 17. sz. !j NE VEGYEM kksl,­­zöSv miS meg nem nézte.. Ilii MgT OTTÓIT II GUSZTÁV és FIAI %§& OK. ifi I &,WkS% lv- Deák Ferenc-Utca 16. raktárát és kirakatait. újévi vásárunkon ®z. ,ö8“zf? «*&- és női mekből, bársonyokból . ... , „ ín­ s­zövetekből, ruhasely­én mosószövetekből Klí SOW IUu/o © 91 ^ © Ca B'Sl © Sl Rendkívül kedvező bevásárlási alkalom! A budapesti értéktőzsde árfolyamjegyzései ezer koronákban, (A részvények neve mellett zárójelben jelezzük, hány darab egy kötés. Ahol nincs szám, abból 25 darab egy kötés.) I—II. legalacsonyabb és legmagasabb, III. záróárfolyam, IV. az előző tőzsdenap zárlata.­ ­* " «‘Maaos«.'4ifc_ ^»mDm»L.'ia«KiT»v’].inuLL - c i. (r­­mn).—r— -r»i. ■ „.uw Bankok: Gúnyák és téglagyárak: 1. II. in tv. r . . .................." 11 ..................1­­­1. IL nr. IV. L IL nr. IV. 1­/mpa ................. 235! 225 — 230, orgyárak: Textilvállalatok: C Magyar hitel ... 5S3 555 555 571 Bauxit (10) .. ... — — — I — Motor*8^.1"............. 40, 44 ^'44 1­, L IL HI. IV. I. [], m I • **’ *07 ‘se 'S­­J..'.? ................~ *130| — Ólomárugyár .... 30| 38 35 28 bélcukor ......1 460 440 440 415 Gyapjomisó .... 72| 80 76 60­1 ISS? SfI I “•••••• i i So stcSoLSu:::: $ 11««: jg S :::::: f4 'l\ | I Soyd'-bank I ! ! I 18® 10 5 “?9 $ ...................... 71§ 712 TM 7« «»lI?műUer............. 22 24 23-25 23 ' & len . . . 85 90 87 .­­ I­I Angrobank ............. -­­ - - - Kőbányai tégla* I­­ M - 185 lehuler 7 *.7 7 40 - 35 30 Ele­miszervállalatok: SzegedV'kender (10) 350 -2 Ma 15 fi­x ................ le 7C “ Drasche.................. 400; 345 350 355. Teudloff-Ditr. ... luo' - 95 9f Czinner-szalámi ..18-25 8'l 8'l 8'25 L’nfó testümüvek 18 _ ^ ,0 I i ,. ............. J® 4? 83 7j Magnezit ...... 3100| - 2900 2950 ann­as ............... 15 _ 45 Homér rizs (5) . .­­ _ _ J. Juguard................... 125 120 120 fán Ittunk*:: 1? Ta f «ószén-«b):: 2404?258 aSSiaad J i8 22! | Ssk “elbank" M *£ M 77. t6­­^ »^« ‘ .* .* .1 'AS *fofl iS ^^.*777 1 % H Vegyipari válalatok: g Merkúr ....... 25 233 73 24 Nagybátonyi 010­ . 215 218 218 215 j­anuari vállalatnk- Püspöki borp. ... 2­ 19 20 i­ Chinoin................... 36 -iy S nS‘:: li *1 I - 7 -|*|«|«-»-7.*:::: I 7o g ::::::: *'§ 'I •? 4 | Köz/ JcáSor : 7 18 20 ?8 416Urikányi‘7.7.7. 810 m S 11 '­! « pfóra . 71 % {ff }“ }« f V ár“‘b bank 7 . I 13* 12-25 125 125 Asph'^éfH'l­átr* * * &32 -® '1o 6'C­f.ovrnicr ■•••.*.* ?3 21 21 19 Giz- és villamossági vállalatok: ^Jjgva . .. . 220 210 210 310-|Hor°vó. 132 7*7 ‘*34 32 ’ 33 Cs^pcU‘epi^ ^ A25 - 1j 1c &a2? ................ 700 680 6% 6i( Gézizzó és vilt . . 21 23 211 !9 Khrín''* ** ff ?? ,»• jl&'bTnlUein tfo M Könyvnyomdák. ' ' -*7 'f Sr % '? &«31 S 7 7* • n m d ^ M ••-1* gf | | vx.;am. bank ge«i) 98 105 10.3 M Athenem­, (10) . . . ^ m 217 225 KrSr^r'. 7. *. *. 175 r1 16-1 l6 . 7 7 * * 29? -3 295 33^ ^L'77 32 181 18 \i I ” • ' ' Globusm ................ W­­e Lignura (10)------- 118 114 115 107 Phoebus ...... 48 45 316 "andcr................... 19 - 18*5, 10 tSr.,,-:)::: M S S SESlfsSjrs a gnSStSg,-::: J 8 8 S «Mnanto­v'»'“ /.gyes fővárosi (10) 222' 215 216 212 Rigler...................... 90 j 95 93 95 Maromsoky . .... 13­5 145 Vj , is 01 ,i , ‘ '­­ • ' Bárdi...................... 16 13 „ Marp általános . I531 154 152 152 Stefaneum ............. 9*6 1 8*5 8*5 8*5 Nemzeti fa ..... 205 200 200 201 Marosv’ nétrai * * * S­on •••• ICO 90 ‘95 50 Orsz központi ( 10) 190 185 190 185 Fov. nyomda ... oCj 32 31 30 Neuschl.-Lichtig .. 12*5 13 12­­ M V‘ 1 oL ** 83 90 10 88 Brassói .............. . 750 780 770 700 Hazai. első (1) ... 4015 3875 2880 3990 .. . . Ófa 'Zürichi (10) . 530 515 53? 5'- 1 1 corvin-film .... 30 3­ 3­­3 Vasművek, gépgyárak: Rézbányái __— Tin — «... . Dorogi .... 27 ír ‘ fi­ni-Biztosítók: Kebing ...................I 10 45 43, 4 Szlavónia . *. '. 7 78 85 8b 7. SoF* eS **ebZpapírok: Dun sertéshls. .. £5 60 55 U Magv bbt: (1) .­­. 6750 6250 62­0 62V ?­J?m vasontó • s'?a * „ Sj 5 a Thék ................ 60 - i - 51 Bárót!"...............1 13 : Hl I1'5 ' |, “fw PaPir .... 44 48 45 41 | Fonciére ................ 500 285 285 ’O ' Z" " i" ’ " 2£n,' Union Nash­ (20) . 2 ,0 000 1925 iL -5 Rö­zvénY sörf (10) 250 231 2 rf 237 1,etcu • .................. £00 973 92a — | Magyar-franc­e .. -I- _ - &2?nS 8epByfr * * lfi 'fc' '25! 120 Viktória b................. 14 12 ,2 |? Temesvári szesz . 1­ 0 115 T 15 13( Sfíf * 1P)---------- 26 2T5 27 28 g Jég . ................... ... | _ __ _ roDian . . . . • 1 17 16 16| 15*5 Zabolai................... I39I 135 |^5 |-?g tóvárosi sör .... 27 30 29 27 ................ — — — — | pannoni. ...... 1150,1250 1200 110( Fémtorkedelmi' ' ‘"-(C MOUj '^0 l-M Zentai ................... 19ij| - 1851 US Gschwindt (10) .. 26 1 25 2 253 25 estemel? ttft­ * * * 2$ 97 8 | Oi­sz biztosító- - Fra iU d ve ,ne TM r‘ul"rt................ 4 41 4°l ■ Reg'evicn . . . . . 19 225 22 20 r,, "^ 10) ‘ ' ’ ?f° 7® i3° TM S 1311 ia ';«■ ,'9“‘ 100 .... . . ... Imi alysorfuzo ... 68'5 69 68'5 62 Gumrr.1 .............. 14a 13a 135 (1q 8 Malmok* Ganz-Danubius (1) 4850 4bufc 467a. 1-2.; Kozlekedesi Vállalatok: Polgári sórfóaó . — — _ _ Vasúti főre..............2­8 210 202 ajs L.J. 7T C, O, Gana .vollamo* (6) . 23W 21S0 215p| 22IC Adria ...................1 565| 5351 535' EU Krauss-szes* .. 70 - 65 65 gemz. kiv.-bch. . . 35'5 3­5 32 35 B * * cr un Sí ,r- £i?!?. ............. HO 1­0 ' Atlantika 5 4.-1 47: Pannónia ser ...15-25 11 IJ |i. ............. 48 — jg 43 S &rrSkfS ** 7J 70 ^ 71 SyVI,ry‘'................ 150 '*», l'if i fBur ............ 24, 21 20 5. 2. Temesvári suri. .. 100 1­3 103 140 leWon. . ............. 150 135 138 140 ■ ::­­ * JálSö!*..::::::: S i ^“Skííu........"u t * s **■«..ssr“”* ••»*«» 1 Gizella ................... 46 20. 49 41- Láng ........ 130 145 145 7 vSro’ ..................1 ^ 4? t n , I ...................... “ ~ gHuna­ria ...... 100 92 93 06 I.ipták ....... 20'51. 19® ,95 19'‘ Dél,vasút..............1 10 50^ 1 ,'f S°fal................. '05 - 105 - __________ 1 1 I Királymalom . . . . F’ - 51 51 M.­ált gépgyár. . 51f 49’5 0'5 a sióvá ---------,vál rl M\ , ..........6C'5 63 60'5 • 54 . .. . I ( Viktória (10) ... . 200 190 190 .89 Magvar acél_____ 260 Mal 240' Allamvasút................ . Lisetszanatórum .2275 24 23 21 7 EleveteU jós nelkuL I | Transdanubia ...Inc .35 .49 1 5 Magyar-belga ■ Táp fcC (10) Zál­tótó k­ís. Vt^i^dó*.1­7­­­12 1. fi f? * ________________|

Next