Az Ujság, 1924. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1924-01-13 / 11. szám

i Vasárnap, jatt. II. Jutányosai! vásárol­t­z ÚJSÁG­ minden előfizetője ELVONUl EMBEREK Sokan vannak. A magyar közélet égisz terü­letéről. Politikusok, tudósok, írók, művészek, ku­­tatták. És nem is csupa aggastyán, fáradt, kime­rült, munkaképtelen. Csak: — régiek, készek, hi­telesek. És — ha nem is öröm — emlékezzünk a harsogó kórusra, amellyel az újak a gyászos sziták bevonultak... Egy duhaj fentié józás dön­gette a mait üllőjét és a gyűlölet szikrája még tán a zsidókra se záporozott úgy, mint a ré­giekre. Mintha minden régi ember külön veszí­tette volna el és minden új külön mentette volna meg az országot. Volt, aki fölemelte havas fejét és a köriütaj­­tókzott matt egész méltóságával nézett farkassze­­met a hangos leventékkel. Volt, aki — másként cselekedett. És voltak, akik némán és szomorúan, egy hang és egy gesztus nélkül — elvonultak a színről, ahol egy élet termékeny korszakán át szavak, súlyuk, helyük és jelentőségük volt. Egy­szerűen hátat fordítottak az új világnak, amely­nek se erkölcsét, se levegőjét maguknak nem kí­vánták. Nem védekeztek és nem polemizáltak: mintha minden vágyuk, akaratuk és ambíciójuk csak az lett volna, hogy közöttük és az új világ között a közösségnek egy vonala se támadjon. Visszavonultak íróasztalukhoz, könyveikhez, ott­honuk csöndjéhez és emlékeikhez és onnan többé ki nem kívánkoztak. Objektívek akarunk lenni és elismerjük: amint az újai között se mind bizonyait érték­telennek, az elvonultak között se volt mind a história nagyjaival mérhető. De mind e régiek­nek, azoknak is, akik közöttük a második sorban állanak, van egy közös, egy mindnyájunkra érvé­nyes tulajdonságuk. Egy jobb, egy szebb, egy emelkedettebb, egy igazságban, boldogságban és kultúrában nagyobb kor emberei. A gubák már kinyíltak. A hangos újaknak meg kellett mutatniok: mi mást is hoztak a hang­iakon kívül? És a próbatétel esztendeinek legbe­szédesebb visszhangja: a magyar lelkek és ma­gyar élet egy folyton hevesebben fölfakadó hon­vágya — a régiek után. Ők­ semmit se tettek, hogy eszünkbe juttassák magukat. És az emléke­zés mégis melegen és egyre fokozódó vágygyal keresi és kívánja őket: hol vannak, mit csinál­nak, miért hallgatnak?... Nem felejtettük el őket és az alakjuk, amióta elvonultak, inkább megnőtt, mint összezsugorodott a gondolatunk­ban. Némán magukba mélázó, szomorú magya­rok érzése, érdeklődése vár és szeretne hírt hal­lani róluk és a tömegek telkét érezzük magunk körül, mikor bekopogtatunk az ajtain azoknak, akik elvonultak... ROHONCZY GIDA: Elmúlott, káprázatosan szép idők daliás gavallérja, Rohonczy Gida ma csöndes, elvonult ember. Abban az időben, amikor Nagy-Magyarország amerikai tempóval indult neki a fejlődésnek, amikor világvárossá igyekezett lendülni Budapest, az első sorban állott. Gavallér volt a társaságban, a reális elvek híve a politikában, áldozat­kész munkás a jótékonyság terén, szakavatott gazda a bir­tokán. Sok erénye, sok szép tulajdonsága volt, boldog hite a jobtt jövendőben, erős akarata, sok kezdeményező ereje. Legendás alakká fejlődött a dalias külsejű, elegáns megjelenésű ember. Mindenütt ott volt, ahová társadalmi állása predesztinálta, nem volt csöndes szemlélője a tör­ténéseknek, hanem kezdeményezője cselekvéseknek. Egyenlő mértékben viselte szívén az ország, a főváros, fajtája és osztálya érdekeit. Fanatikusa volt elveinek, ezeknek mély gyökerei pedig az abszolút becsületesség és tisztesség talajáig nyúltak. Rém volt kötekedő termé­szet, mégis rengeteg párbaja volt. Félelmetes ellenfélnek ismerték, nagyszerű céllövő volt, aki a fennen szárnyaló madarat se hibázta el. Vér mégse tapad a kezeihez. Pár­bajai nem végződtek sohasem súlyos sérüléssel. Nem bün­tetni, csak fenyíteni,­ példát statuálni akart. Megkörnyé­­kezhetetlen purifikátora kívánt lenni a közéletnek, közbe­lépett mindenütt, ahol úgy látta, hogy elnézéssel intéznek becsületbevágó dolgokat. Ezen a téren nem ismert se en­gedményt, se kompromisszumot. Egy ilyen becsületbeli dologba való beleavatkozása végzetes következménnyel járt, 1896-ban történt. A Nem­zeti Kaszinóban piquet játszott két sokat szereplő férfiú: Jakab­ffy Tódor és Springer Alfréd báró. A játék magasba ment, Jakabffy hallatlanul nagy pénzt vesztett, ötvenezer forintot. Sok figyelője akadt a játéknak, köztük Rohonczy is. Hajnal felé véget ért a partié. Jakabffy nem fizetett, elnézést kért. Nem a legjobb hírben állott már ekkor, sokat kártyázott, még többet fogadott a lóversenyeken, anélkül, hogy megfelelő vagyon állott volna a háta mö­gött. A. . játszma után eltelt huszonnégy óra múlva Ro­­honczy Gida megkérdezte Springer bárót, hogy Jakabffy fizetett-e. A báró nem hazudhatott, megmondta, hogy még nem kapta meg a pénzét. Rohonczy erre jelentést tett a fegyelmi választmánynak. Este kezdődött és hajnali öt óráig tartott­­­ az ügy tárgyalása a választmány előtt, v­égül is úgy határoztak, hogy Jakabfl­yt kigolyózzák. A vádlott a kaszinóval szomszédos, elmúlása után is híres Gammon-kávéházban várta az eredményt. Hajnalban az ülésről távozóban Schtrit­z Zsigm­ond báró fölkereste a kávéházban, közölte vele a döntést és átnyújtott neki tíz­ezer forintot, hogy utazzék el Amerikába. Jakabffy szót sem szólt, fölállott és hazament. Az inasának megmondta, ne költse föl, bárki is keresné, sokáig kivan aludni. Be­zárkózott a szobájába és amikor estére rányitották az ajtót, átlőtt koponyával hevert a tükör előtt. A gavallér tragédiájának szomorúbb és igazabb ese­tét költő sem írhatta volna meg. Rohonczy Gida nem az életére tört a szerencsétlen embernek, csak a becsület elvét akarta tiszteletben tarttatni. Amilyen sötét kontúrja van ennek a nevéhez is fűződő esetnek, olyan virágos, derűs, szép emlékek kapcsolódnak a Rohonczy-névhez. Nagy sportsmann volt. Egyik megalapítója a ligeti kor­csolyapályának és föltalálója a Columbus-korcsolyának. Az egész világon használják ezt a korcsolyát, amelyről ma már csak kevesen tudják, hogy Rohonczy találta fel. Abban különbözik a többi korcsolyától, hogy nem szíjak­kal csatolják föl,­ hanem d­uplatalpú cipőre rögzítik rá. Versenyeket és jégünnepélyeket rendezett. A nagy jég mellett fölépült vajdahu­nyadi vár volt a háttér, körbe pedig megvilágított színes girlandok, lampionok, virág­­füzérek futottak. Éjféli szerenádok voltak a jégen és­ az északi vidékek virágai díszítették a korcsolyapályát. Tavasszal, a Liget legszebb idejében, májusban virág­­ünnepélyeket rendezett a Stefánia-úton és a Ligetben. Ezekre az ünnepségekre nemcsak az egész magyar arisz­tokrácia adott találkát egymásnak, hanem megjelentek olasz grófok, francia márkik, angol lordok. Sohasem hiányoztak a királyi ház tagjai sem a Rohonczy rendezte ünnepségekről. Egyik alapítója volt a Park-klubnak és riválisa az első elnöknek, Aczél Béla bárónak, aki hogy­ díszessé, pazarrá és öszehasonlíthatatlanná tegye a felső tízezrek nyári találkozóhelyét, maga utazott Indiába és Egyiptomba, vásárolta össze az egzotikus művészi ritka­ságokat. Ünnepély után ünnepély következett a Park­­klubban, egyiket Aczél báró, másikat Rohonczy rendezte és bizony nem egyszer az utóbbié volt a fényesebb és­ sikerültebb. A lóversenyeken is nagy szerepe volt,­­istállójának sü­k­éit nem egyszer húzták föl a győztesek jelző árbocára. Ő hozatta el az első néger zsokét, aki meghonosította az addig divatos angol lovaglással szemben az amerikait. Trénert Angliából hozatott és hirtelen minden versenyt Rohonezy lovai nyertek meg. A győzelmeknek nagy ára volt, a lovak letörtek. Rohonezy előtt érthetetlen volt a dolog. Vizsgálatot indított és megállapította, hogy pari­páit a tréner doppingolta. Addig erre még nem volt eset Magyarországon. Rohonczy maga jelentette a csalást , a Lovaregyletnek és kérte a zsoké és tréner kiutasítását. Meg is történt. Politikus is volt. Tisza Kálmánnak a követője, hű­séges katonája. Párthűségének és vezére iránt való rajon­gásának fenséges példáját adta a véderőjavaslat körül támadt viharos tüntetések idején. A nyolcvan­kilences év­­első napjaiban az egyetemi ifjúság heves demonstrációk­kal kelt ki a javaslat védelmezői ellen. Különösen Tisza Kálmánt támadták. Egy nap az egyetemi ifjúság behatolt a régi képviselőház­ folyosóira és ott tüntettek. Különösen egy Samorsill Kálmán nevű műegyetemi hallgató volt hangos a miniszterelnök szidalmazásában. Rohonczy Gida elébe ugrott és lehordta tiszteletlenségéért. Az ifjú erre pökhendi módon válaszolt, ami Rohonczyt annyira föl­ingerelte, hogy elővette revolverét és rásütötte. A golyó Samosill lábába fúródott, de nem okozott súlyosabb sé­rülést. A szenvedelmes véderővitában Rohonczynak nem­ volt része. Ellenben, amikor a javaslatból törvény vált és föl­állították a népfelkelőkereteket, több képviselőtársával szolgálatra jelentkezett. Gajári Ödön, Oray Lajos, Mün­­nich Aurél, Visy Imre képviselőkkel egyszerű közlegény­ként végezték el a népfelkelő tiszti tanfolyamot. Hetekig, gyakorlatoztak s tanultak és boldogok voltak, hogy első­­­sorban maguk bizonyíthatták be: a véderőtörvény nem jelent csapást a magyar nemzetre. ... A Szabadelvűpárt minden mozgalmában részt vett, de ritkán szólalt föl. 1898 február havában fölállott és le­leplezte magát. Elmondotta, hogy amikor az ellenzéki lapok visszaélésekkel gyanúsítgat­ták Tiszát, megingott a hite és elhatározta, hogy végez vele. Revolverrel, a kezé­ben ment be a miniszterelnök szobájába.. Tisza ránézett és csak annyit mondott: — Hát te azt hiszed, hogy jellemtelen vagyok! Rohonczyt ez lefegyverezte. Odaadóbb, In­rebb kato­nája kívánt lenni vezérének,, de mégsem tudta megbocsá­tani önmagának, hogy pillanatig is hitelt adott a gyanú­­­sítóknak. Kilépett a pártból, de továbbra is rajongója maradt Tiszának. Ez a sokoldalú férfiú, aki mindenféle közüggyel fog­lalkozott, elsőrendű gazda volt. “ Törökbecsei birtokán mintakertészetet rendezett, be. A Troconczy-dinnyék vi­lághíresekké váltak, épp ugy a szőlleje és bora. A Kecs­keméti-utcában boltja is volt az uradalomnak. Itt árul­ták az ország legszebb, legjobb gyümölcseit. Utoljára a háború alatt hallottak Rohonczy Gidáról. A Mentőegyesület alelnöki tisztét viselvén, ő szervezte meg a sebesültek szállítását. Éjjel-nappal dolgozott, pa­rancsnoka volt az Auguszta-vonatnak. Olyan lelkiisme­retességgel végezte a dolgát hogy csak­ két-három órája tellett alvásra. Ebbe rokkant bele. •­­ Most már nem hallani róla. Elmúlott nevének tün­döklő varázsa. Ab­ba a korszakba tartozik, amikor nagy volt az ország, nagyok a vezetői, tiszták, hatalmasok, föl-­, élhetetlenek. A népek nagy katasztrófái között is leg­súlyosabb tragédiát elszenvedő Magyarország szomorú sora, hogy nemcsak területe nincses részeit, testvéreinek drága millióit vesztette el, hanem nagy férfiait is." Ro­honczy Gida itt él közöttünk, élő valóság és mégis úgy hat, mint elmúlt idők dolgát végezte ember, legendás férfia. Másvágású emberek a kamránykeréknél, a Ro­­honczy Gidák pedig már csak a múlt emlékei­ közé tar­toznak. Nádor Jen­őt. , i-r írt———R—Vl— és S,—A­. 'VP„ 'U- e 1 Sy U . Szabadlábra helyezték Tóth- Kossik Ilonát (Tisztázta magát a kémkedés vádja, alól.) A rendőrség a Kopinits-ügyben befejezte a nyomo­zást. Tóth-Kossik Ilona szerepe tisztázódott, mert beiga­zolta, hogy nem tudta kicsoda futólagos barátja, Kopi­­nits. Abban a hitben volt, hogy a bukaresti ismerőse egy magyar siker, aki szőnyegeket és selyemárukat visz ki és hoz be. Tóth Ilona csak azért vállalkozott a budapesti utazásra, mert ittlakó férfiismerősei gyakran hívták, hogy a Bukarestben töltött kellemes napokat itt megismételjék. Tóth Ilona, miután bűnrészességet nem lehetett rábizonyí­tani, a mai est folyamán átvitték a toloncházba s miután foglalkozása, nincs és állandó tartózkodási helye sincs, megindítják ellene a közigazgatási eljárást. A kémkedés vádja alól is teljesen tisztázta magát. Annál bűnösebb Kiss Jenő Gábor, aki kénytelen volt bevallani, hogy a Kopinits által a nővérének küldött ötmilliót elsikkasz­totta, Kiss tagadta, hogy átvette volna Tóth Ilonától a pénzt, de a szembe­ötés alkalmával kénytelen volt vallo­mást tenni. Kopinits nővérének, Czakó Ferencnének a szerepe is tiszta és szabadlábra helyezték. Kiss, Jenő Gá­bort­­ kihallgatása után letartóztatták s politikai bűncse­lekményét csak a jövő hét folyamán veszik elá, amikor a csongrádi bombamerénylet és az alföldi brigádra vo­natkozó akták a budapesti rendőrség rendelktezésére­ állanak., A rendőrség már most is megálapitotta­, hogy Kiss Jenő Gábor, ki mint tegnap megírtuk, erdélyi me­nekült," 1921-ben lézengett Budapesten, az ébredők anyagi­ segítségéből tartotta fenn inasát s a múlt­ év "nyárán az ébredők nemzetvédelmi osztályának­­helyettes vezetője és ügyésze, Dániel Sándor dr. — aki szintén erdélyi ménnö­­kint —küldte le Szentesre, hogy ott és Csongrádiál, Ma­kón, Kiskunfélegyházán és még néhány községben­"-szer­vezze meg a nemzetvédelmi osztagokat. Nagyszámú fegy­vert és muníciót adtak rendelkezésére, és a múlt, évben ezek az osztagok sjéljas fennhatósága alá kerültek.» Kiss Jenő Gábor négy város és négy nagyközség brigádjának főparancsnoka volt. "• ■ : A budapesti rendőrség Bukarestből , Kopinits-ügyre vonatkozólag eddig semmiféle értesítést nem kapott.. A rendőrség azt is megállapította, hogy Kopinits szö­kése óta állandó összeköttetést tartott fenn apróhirdeté­sek útján rokonaival és más hozzátartozóival. Ezen apró­hirdetések a fővárosi­­lapokban jelentek meg és azokra mindenkor megérkezett a válasz is. A rendőrség most a lappéldányokat is beszerezte.

Next