Az Ujság, 1924. július (22. évfolyam, 129-155. szám)
1924-07-24 / 149. szám
Csütörtök, 1924 július 24. AZ ÚJSÁG éppen az egyik amerikai „race“, a másik francia, Miss Helen Wills mind a két setet megnyeri. A hölgybajnokság eldőlt, Amerika ünnepel. Doumergue és a spanyol királyné ezután eltávoznak, pedig most kezdődik a komolyabb játék, a férfi egyes bajnokság döntője ... ' ♦ Megint Amerikával került össze Franciaország. A 18 éves, vékony és szőke Richards Vincent, a csikágói egyetem hallgatója mérkőzik Cochet-vel, aki csak „a fedett pálya” világbajnoka ugyan, de az Isten szabad ege alatt is olyan jól játszott ezekben a napokban, hogy legjobb honfitársait, Borotsát, és Lacoste-ot és a legjobb angolokat, amerikaiakat és ausztráliaiakat is megverte. Richards az első két hetet fölényesen megnyeri. Franciaország búskomor, Coche-nek minden rossz labdájára felszisszen a honfitársak tábora, egyszer a bírót is kifütyölik, mert — szerintük — tévesen ítélt. Richards elbizakodott. Mikor a bíró ellen tüntetnek, gúnyosan nevet és a vállát vonogatja. Cochet a harmadik és negyedik setben megjavul. Bravúros, gyors, kitűnően cselez és teljes szívvel-lélekkel beledobja magát a küzdelembe. Leírhatatlan örömrivalgás és mámor, mikor a harmadik és negyedik setet meg is nyeri. Következik az ötödik, a döntő. Az egész tömeg lélegzetvisszafojtva figyel. Richards egy labdát a hálótól fél méternyire fog el és gyönyörűen visszaüti. Közben a saját tengelye körül megfordul, mint a cirkuszi akrobata. Elveszti az egyensúlyt és meghemperedik a vörössalakos pályán. Hófehér dressze csupa folt és csupa piszok. De ez még csak nem is szépséghiba, mert az egész játékban nincsenek és nem lehetnek szépséghibák. A nagyobb technikai fölény és az okosabb számítás legyőzi a kitartást és a gyorsaságot. Richards megnyeri az ötödik setet, s az olimpiai férfi tenniszbajnokság győztese is amerikai egyetemi hallgató. * Csak ámulunk és bámulunk, mi lesz még ezekből a 18 és 10 éves amerikai fiúkból és lányokból ezután! Ha megnőnek! Most szinte az az érzésünk, hogy gyermek-művészek, gyermek-fenomének! * Miss Wills és Vincent Richards a győzelmük után több autogrammot osztogattak a tenniszpályán egy óra alatt, mint a francia akadémia halhatatlanjai— egész életükben . . . Léstyán Sándor. Az olimpiai tenniszbajnokságok döntője a spanyol királyné és Doumergue elnök előtt. Miss Helen Wills és Mr. Vincent Richards amerikai egyetemi polgárok győzelmei. — Az Újság kiküldött munkatársától. — Páris, 1021. július 21-én. Az olimpiai tenniszbajnokságok döntőjére az előkelő Páris és az előkelő külföld megint összesereglett egy délutánra a colombes-i stadionba, akárcsak a Grand Prix napján. Aki el volt utazva a tengerparti fürdőhelyekre, aki átrepült a londoni kiállításra, aki Danville-ban vagy Ostendében nyaralt, erre az egyetlen napra hazajött. Kivonultak az elegáns és előkelő dámák és urak, az arisztokraták és főúri asszonyok, a híres színészek és a még híresebb kokottok. Szemkápráztató toilettek, csupa színes, könnyű ruha, a legtöbb nő zöldben és lilában és ugyanilyen színű kalapokban, ékszerek és prémek, kutyák és autók, az a gyönyörű és gazdagon pompázó környezet, ami külsőségek szempontjából a tennisz-döntő délutánját az olimpiai versenyek legszebb és legelőkelőbb napjává avatta. A tribünök zsúfolásig megteltek. Az okos és élelmes rendezőség a jegyek árát felemelte és a bérautók is felemelték a viteldíjakat. , A nap sugárzó tűzzel ragyog a felhőtelen égbolton, 10.000 ember sül és verejtékezik összepréselve és összeszorítva egymás mellett és türelmetlenül várja a döntő játékokat. Egy kicsit sokáig kell várni. Már a publikum türelmetlen lesz és a „haut parleur" tréfásan belebömböli a tömegbe, hogy derűt árasszon a lázadozók közé: — Miss Wills et Madmoiselle Vlasto s’il vous plait!... Ami azt jelenti, hogy az amerikai Wills kisasszony és a francia Vlasto kisasszonyok jöjjenek már a pályára, mert a publikum hangosan követeli őket. Ők az első pár, akik az olimpiai hölgybajnokságért versenyeznek. De hiába minden, addig sülni és főni kell a népnek, amíg a köztársasági elnök meg nem érkezik. Doumergue nem nagyon pontos, egész tíz percnyi késéssel kíséretével együtt bevonul a díszhelyre. A publikum rali éljenzi és fellélegzik. Végre! Végre! Most aztán elkezdik! De a publikum csalódott. Még várni kell, s az igazán nem vigasztáló, hogy Doumergue éppen úgy vár és verejtékezik, mint a legolcsóbb fórankos tribün egyszerű polgárai. Még nem tudjuk, kire várunk. Egyszer csak a dísztribün sorai megnyílnak, újabb éljenzés és fekete selyem ruhában, kis fekete kalapban, fekete napernyő árnyékában Doumergue mellé bevonul a spanyol királyné. Tegnap jött Londonból, holnap tovább utazik, ma idejött a tenniszversenyre, mert ez ma a legnagyobb párisi esemény. Három narancsszínű ruhás udvarhölgy kiséri és néhány zsakettes férfi. Szerencsére az angol király és a kapurlalai maharadzsa nincsenek Parisban, különben még továbbra is várakozni kellett volna, így együtt volt hát mindenki, a díszes és királyi gyülekezet, a mozisok is elvégezték a dolgukat és kötelességüket, nem volt már semmi akadálya, hogy a versenyeket megkezdjék . . .* Miss Helen Wills. Az amerikai. Magas, erős, csinos arcú. Olyan lábszárai vannak, mint egy futóbajnoknak. A szoknyája térdig ér s valahányszor libben, kilátszik a meztelen húsa a térde felett. Tizennyolcéves. Elsőéves medika. Ő a favorit. Már Wimbledonban is ő volt az, az olimpiászt megelőző világversenyen, ott azonban egy kis baj volt vele. Nem szégyelte — igazi amerikai érzésre és gondolkozásra vall — az összes lapokban kinyilatkoztatni, hogy pár napig tartó rosszulléte miatt nem játszhatta ki a rendes formáját. Most aztán megmutatta, hogy mit tud! Ellenfele alacsony, sovány, vékonycsontú, kis francia lány, Madmoiselle Vlasto. Boldogan igyekszik, küzd és dolgozik, mert még álmában sem remélte soha, hogy valamikor az elnök előtt és a spanyol királyné előtt az olimpiai bajnokságért fog játszhatni. Sokkal jobb hölgy-tenniszezők vannak nála itt, akik kiestek a döntőből. De a kis francia lány a francia nemzetet képviseli s Franciaország neki drukkol és érte lelkesedik, őt figyeli a tribünről Suzanne Lenglen, a volt francia világbajnoknő is, aki Wimbledonban idegsokkot kapott a versenyek közben s az orvosok eltiltották a tenniszezéstől A férfias erejű és férfias izomzatú Wills úgy játszik vele, mint anya a gyermekével. Pedig egyidősek, csak 4 Toldi Sándor (FTC) legyőzte a diszkoszvetés amerikai világrekorderét. MacDonald 48,2 másodperc alatt futotta meg a négyszáz métert. A KAOE stafétája 2 perces rekordidő alatt győzött az Egyesült Államok stafétája ellen. Kétszáz méteren Gerő 22.2 másodperc alatt megelőzte Nortont, a párisi olimpiász helyezettjét, de mind a kettőt leverte az amerikaiak nagyszerű atlétája, MacDonald. A pentatlont Somfai Elemér nyerte meg. 5 — A budapesti kis olimpiász második napja. — Hűvösre fordult az időjárás, a Margitszigeten a szél is bolondos láncot járt, a közönség azonban a kedvezőtlen idő ellenére is hűségesen kitartott az amerikai atléták iránti imádatában, mert ma is imponáló számmal jelent meg a gyönyörű sporttelepen. Az Egyesült Államok atlétáit pályáralépésükkor régi barátokként üdvözölte a publikum, de különös szívélyességgel a végtelenül szimpatikus és bohém kedélyű Joie Ilayt, aki hálás is volt a meleg tapsokért, mert ma, a változatosság kedvéért egy rudat balanszírozott az orrán és a fején, majd a gyaloglóversenyzőket utánozta ellenállhatatlan komikummal. Csak azután romlott el kissé a kedvv, amikor a svéd stafétát miatta vesztette el az amerikai csapat. De hát igazán nem tehet róla, olyan bolondot is csak az amerikaiak eszelnek ki, hogy legjobb középtávfutójukat sprinternek állítják be. A kis olimpiász mai második napjának szenzációja különben is a svéd staféta volt. Szenzációvá avatta, hogy a KAOE stafétája 2 perc rekordidő alatt legyőzte Amerika csapatát, de még ennél is nagyobb szenzációt keltett MacDonald nagyszerű négyszázas futása, aki 48.2 másodperc, tehát a régi világrekord alatt futotta meg a távot. A közönség tombolva ünnepelte az Egyesült Államoknak ezt a kivételes képességű atlétáját és a pesti pályán még nem látott pompás teljesítmény hatása alatt bizony megfeledkezett róla, hogy az amerikai staféta ellen Gerő I. és II. kitűnő futása révén győzött RAOE-et is megtapsolja. A sportgourmandok részére a diszkoszvetés volt a nap eseménye, amelyben Lieb az olimpiász harmadik helyezettje (44.83 méter) állt starthoz, aki Európába való elutazása előtt Amerikában 48.23 méterre javította meg a diszkoszvetés világrekordját. A leghevesebb szél, mégpedig ellenszél, azonban a diszkoszvetés alatt tombolt, amellyel Lieb semmiképpen sem tudott megbirkózni, mert csodálatosan szép stílusa ellenére csak 41.75 méter volt a legjobb dobása, miután mind a három dobásánál oldalszél kapta el a diszkoszát. A verseny befejezése után újabb, versenyen kívüli dobásokra kapott engedélyt, amikor is a dobókörből alaposan kilépve 44.30, 45.22 és '44.73 méterre hajította a diszkoszt, míg negyedik, most már szabályos dobásánál 44,34 méterre repült a diszkosz. Toldi Sándor győzelme természetesen rendkívül népszerű volt, az F. T. C. jeles lélkészatlétája valósággal diadalmenetben vonult vissza az öltözőjébe. A kétnapos viadal egyik legszebb versenye a 200 méteres síkfutás volt. Rekordjavításról a szeles időjárásban szó sem lehetett, mégis Gerő 22.2 másodperccel beállította a magyar rekordot, sőt másfél méterrel legyőzte Nortont is, a 200 méteres olimpiai síkfutás ötödik helyezettjét, de mind a kettőt megelőzte a célban 21.8 másodperc fenomenális idővel MacDonald, a négyszer négyszázas amerikai staféta tagja, de akiről, véleményünk szerint, a rövidebb lávú versenyekben is még nagyszerű eredményeket fogunk hallani. A távolugrás Legendre távollétében elvesztette jelentőségét, de mindenesetre azzal az örvendetes meglepetéssel szolgált, hogy két fiatal, nagyon biztató tehetségű atlétánk, Püspöki és Balogh végzett az első két helyen, súlyos vereséget mérve a bajnok Haluskára, aki ma annyira bizonytalan volt, hogy hat ugrása közül csak egyetlenegy sikerült. A távolugrás egyik leglelkesebb bámulója különben maga a világrekorder volt. Vájjon mit gondolhatott magában? . Középtávfutóink a 800 és 3000 méteres versenyekben a közepesnél is rosszabb időt kifutó Larriere-től és Ray-től lehangolóan súlyos vereséget szenvedtek. A pentatlon iránt is teljesen ellanyhult az érdeklődés nemcsak a közönség, hanem a versenyzők körében is, hiszen a pentatlon ötödik számában, az 1500 méteres síkfutásban már csak egyedül Cséffai jelentkezett a startnál. Egészen felesleges volt a rúdugrásnak a programaiba való beillesztése, amivel csak elriasztják a publikumot, pláne hármas holtverseny esetén, amikor annak eldöntése órákig tart. Propagandának pedig csakis abban az esetben szerepeljen rúdugrás is a legközelebbi meghívási verseny programmján, ha arra Hoffot is meghívják. Az amerikai versenygárdának Budapestre való meghívásával egyébként feltétlenül elismerésreméltó szolgálatokat tett a MAC és az MTK a magyar atlétikai sportnak, nem hallgathatjuk el azonban, hogy ma már inkább „kabaré", mint sportszerű volt a verseny lebonyolítása, amely különben mind a két napon túlságosan későig is húzódott el. ”