Az Ujság, 1924. július (22. évfolyam, 129-155. szám)

1924-07-24 / 149. szám

Csütörtök, 1924 július 24. AZ ÚJSÁG éppen az egyik amerikai „race“, a másik francia, Miss Helen Wills mind a két set­et megnyeri. A hölgybajnokság eldőlt, Amerika ünnepel. Doumergue és a spanyol királyné ezután eltávoznak, pedig most kez­dődik a komolyabb játék, a férfi­ egyes bajnokság dön­tője ...­­ ' ♦ Megint Amerikával került össze Franciaország. A 18 éves, vékony és szőke Richards Vincent, a csikágói egyetem hallgatója mérkőzik Cochet-vel, aki csak „a fedett pálya” világbajnoka ugyan, de az Isten szabad ege alatt is olyan jól játszott ezekben a napokban, hogy legjobb honfitársait, Borotsát, és Lacoste-ot és a leg­jobb angolokat, amerikaiakat és ausztráliaiakat is meg­verte.­­ Richards az első két het­et fölényesen megnyeri. Franciaország búskomor, Coche-nek minden rossz lab­dájára felszisszen a honfitársak tábora, egyszer a bírót is kifütyölik, mert —­ szerintük — tévesen ítélt. Richards elbizakodott. Mikor a bíró ellen tüntetnek, gúnyosan nevet és a vállát vonogatja. Cochet a harmadik és negyedik set­ben megjavul. Bravúros, gyors, kitűnően cselez és teljes szívvel-lélek­­kel beledobja magát a küzdelembe. Leírhatatlan örömrivalgás és mámor, mikor a har­madik és negyedik set­et­ meg is nyeri. Következik az ötödik, a döntő. Az egész tömeg lélegzetvisszafojtva figyel. Richards egy labdát a hálótól fél méternyire fog el és gyönyörűen visszaüti. Közben a saját tengelye körül megfordul, mint a cirkuszi akro­bata. Elveszti az egyensúlyt és meghemperedik a vörös­­sal­akos pályán. Hófehér dressze csupa folt és csupa piszok. De ez még csak nem is szépséghiba, mert az egész játékban nincsenek és nem lehetnek szépséghibák. A na­gyobb technikai fölény és az okosabb számítás legyőzi a kitartást és a gyorsaságot. Richards megnyeri az ötödik set­et, s az olimpiai férfi tenniszbajnokság győztese is amerikai egyetemi hallgató. * Csak ámulunk és bámulunk, mi lesz még ezekből a 18 és 10 éves amerikai fiúkból és lányokból ezután­! Ha megnőnek! Most szinte az az érzésünk, hogy gyer­­mek-művészek, gyermek-fenomének! * Miss Wills és Vincent Richards a győzelmük után több autogrammot osztogattak a tenniszpályán egy óra alatt, mint a francia akadémia halhatatlanjai­­— egész életükben . . . Léstyán Sándor. Az olimpiai tenniszbajnokságok döntője a spanyol királyné és Doumergue elnök előtt. Miss Helen Wills és Mr. Vincent Richards amerikai egyetemi polgárok győzelmei. — Az Újság kiküldött munkatársától. — Páris, 1021. július 21-én. Az olimpiai tenniszbajnok­ságok döntőjére az előkelő Páris és az előkelő külföld megint összesereglett egy délutánra a colom­bes-i sta­dionba, akárcsak a Grand Prix napján. Aki el volt utazva a tengerparti fürdőhelyekre, aki átrepült a londoni kiál­lításra, aki Danville-ban vagy Ostendében nyaralt, erre az egyetlen napra hazajött. Kivonultak az elegáns és elő­kelő dámák és urak, az arisztokraták és főúri asszonyok, a híres színészek és a még híresebb kokottok. Szemkáp­ráztató toilettek, csupa színes, könnyű ruha, a legtöbb nő zöldben és lilában és ugyanilyen színű kalapokban, ék­szerek és prémek, kutyák és autók, az a gyönyörű és gaz­dagon pompázó környezet, ami külsőségek szempontjából a tennisz-döntő délutánját az olimpiai versenyek legszebb és legelőkelőbb napjává avatta. A tribünök zsúfolásig megteltek. Az okos és élelmes rendezőség a jegyek árát felemelte és a bérautók is fel­emelték a viteldíjakat. , A nap sugárzó tűzzel ragyog a felhőtelen égbolton, 10.000 ember sül és verejtékezik összepréselve és össze­­szorítva egymás mellett és türelmetlenül várja a döntő játékokat. Egy kicsit sokáig kell várni. Már a publikum türel­metlen lesz és a „h­aut parleur" tréfásan belebömböli a tömegbe, hogy derűt árasszon a lázadozók közé: — Miss Wills et Madmoiselle Vlasto s’il vous plait!... Ami azt jelenti, hogy az amerikai Wills kisasszony és a francia Vlasto kisasszonyok jöjjenek már a pályára, mert a publikum hangosan követeli őket. Ők az első pár, akik az olimpiai hölgybajnokságért versenyeznek. De hiába minden, addig sülni és főni kell a népnek, amíg a köztársasági elnök meg nem érkezik. Doumergue nem­ nagyon pontos, egész tíz percnyi késéssel kíséretével együtt bevonul a díszhelyre. A publikum ral­i éljenzi és fellélegzik. Végre! Végre! Most aztán elkezdik! De a publikum csalódott. Még várni kell, s az igazán nem vigasztáló, hogy Doumergue éppen úgy vár és verej­tékezik, mint a legolcsóbb fó­­rankos tribün egyszerű polgárai. Még nem tudjuk, kire várunk. Egyszer cs­ak a dísztribün sorai megnyílnak, újabb éljenzés és fekete selyem ruhában, kis fekete kalapban, fekete napernyő árnyékában Doumergue mellé bevonul a spanyol királyné. Tegnap jött Londonból, holnap tovább utazik, ma ide­jött a tenniszversenyre, mert ez ma a legnagyobb párisi esemény. Három narancsszínű ruhás udvarhölgy kiséri és né­hány zsakettes férfi. Szerencsére az angol király és a kapurlalai maha­radzsa nincsenek Parisban, különben még továbbra is vá­rakozni kellett volna, így együtt volt hát mindenki, a díszes és királyi gyülekezet, a mozisok is­ elvégezték a dolgukat és köte­lességüket, nem volt már semmi akadálya, hogy a ver­senyeket megkezdjék . . .* Miss Helen Wills. Az amerikai. Magas, erős, csinos arcú. Olyan lábszárai vannak, mint egy futóbajnoknak. A szoknyája térdig ér s valahányszor libben, kilátszik a meztelen húsa a térde felett. Tizennyolcéves. Elsőéves medika. Ő a favorit. Már Wimbledonban is ő volt az, az olim­piászt megelőző világversenyen, ott azonban egy kis baj volt vele. Nem szégyelte — igazi amerikai érzésre és gondolkozásra vall — az összes lapokban kinyilatkoztatni, hogy pár napig tartó rosszulléte miatt nem játszhatta ki a rendes for­máját. Most aztán megmutatta, hogy mit tud! Ellenfele alacsony, sovány, vékonycsontú, kis francia lány, Mad­moiselle Vlasto. Boldogan igyekszik, küzd és dolgozik, mert még ál­mában sem remélte soha, hogy valamikor az elnök előtt és a spanyol királyné előtt az olimpiai bajnok­ságért fog játszhatni. Sokkal jobb hölgy-tenniszezők vannak nála itt, akik kiestek a döntőből. De a kis francia lány­­ a francia nemzetet képviseli s Franciaország neki drukkol és érte lelkesedik, őt figyeli a tribünről Suzanne Lenglen, a volt francia világbajnoknő is, aki Wimbledonban ideg­sokkot kapott a versenyek közben s az orvosok eltiltot­ták a tenniszezéstől A férfias erejű és férfias izomzatú Wills úgy játszik vele, mint anya a gyermekével. Pedig egyidősek, csak 4 Toldi Sándor (FTC) legyőzte a diszkoszvetés amerikai világrekorderét. Mac­Donald 48,2 másodperc alatt futotta meg a négyszáz métert. A KAOE stafétája 2 perces rekordidő alatt győzött az Egyesült­ Államok stafétája ellen. Kétszáz méteren Gerő 22.2 másodperc alatt megelőzte Nortont, a párisi olimpiász helyezettjét, de mind a kettőt leverte az amerikaiak nagyszerű atlétája, Mac­Donald. A pentatlont Somfai Elemér nyerte meg. 5 ­ — A budapesti kis olimpiász második napja. — Hűvösre fordult az időjárás, a Margitszigeten a szél is bolondos láncot járt, a közönség azonban a kedvezőt­len idő ellenére is hűségesen kitartott az amerikai atlé­ták iránti imádatában, mert m­a is imponáló számmal je­­­lent meg a gyönyörű sporttelepen. Az Egyesült­ Államok atlétáit pályáralépésükkor régi barátokként üdvözölte a publikum, de különös szívélyes­­s­é­ggel a végtelenül szimpatikus és bohém kedélyű Joie Ilayt, aki hálás is volt a meleg tapsokért, mert ma, a vál­tozatosság kedvéért egy rudat balanszírozott az orrán és a fején, majd a gyaloglóversenyzőket utánozta ellenállha­­tatlan­ komikummal. Csak azután romlott el kissé a kedvv, amikor a svéd stafétát miatta vesztette el az ame­rikai csapat. De hát igazán nem tehet róla, olyan bolon­dot is csak az amerikaiak eszelnek ki, hogy legjobb kö­zéptávfutójukat sprinternek állítják be. A kis olimpiász mai második napjának szenzációja különben is a svéd staféta volt. Szenzációvá avatta, hogy a KAOE stafétája 2 perc rekordidő alatt legyőzte Amerika csapatát, de még ennél is nagyobb szenzációt keltett Mac­Donald nagyszerű négyszázas futása, aki 48.2 másodperc, tehát a régi világrekord alatt futotta meg a távot. A közönség tombolva ünnepelte az Egyesült­ Államoknak ezt a kivételes képességű atlétáját és a pesti pályán még nem látott pompás teljesítmény hatása alatt bizony meg­feledkezett róla, hogy az amerikai staféta ellen Gerő I. és II. kitűnő futása révén győzött RAOE-et is megtap­solja. A sportgourmandok részére a diszkoszvetés volt a nap eseménye, amelyben Lieb az olimpiász harmadik helyezettje (44.83 méter) állt starthoz, aki Európába való elutazása előtt Amerikában 48.23 méterre javította meg a diszkoszvetés világrekordját. A leghevesebb szél, még­pedig ellenszél, azonban a diszkoszvetés alatt tombolt, amellyel Lieb semmiképpen sem tudott megbirkózni, mert csodálatosan szép stílusa ellenére csak 41.75 méter volt a legjobb dobása, miután mind a három dobásá­nál oldalszél kapta el a diszkoszát. A verseny befejezése után újabb, versenyen kívü­li dobásokra kapott engedélyt, amikor is a dobókörből alaposan kilépve 44.30, 45.22 és '44.73 méterre hajította a diszkoszt, míg negyedik, most már szabályos dobásánál 44,34 méterre repült a diszkosz. Toldi Sándor győzelme természetesen rendkívül nép­szerű volt, az F. T. C. jeles lélkészatlétája valósággal diadalmenetben vonult vissza az öltözőjébe. A kétnapos viadal egyik legszebb versenye a 200 méteres síkfutás volt. Rekordjavításról a szeles időjárás­ban szó sem lehetett, mégis Gerő 22.2 másodperccel be­állította a magyar rekordot, sőt másfél méterrel legyőzte Nortont is, a 200 méteres olimpiai síkfutás ötödik helye­zettjét, de mind a kettőt megelőzte a célban 21.8 másod­perc fenomenális idővel Mac­Donald, a négyszer négy­százas amerikai staféta tagja, de akiről, véleményünk szerint, a rövidebb lávú versenyekben is még nagyszerű eredményeket fogunk hallani. A távolugrás Legendre távollétében elvesztette jelen­tőségét, de mindenesetre azzal az örvendetes meglepetéssel szolgált, hogy két fiatal, nagyon biztató tehetségű atlétánk, Püspöki és Balogh végzett az első két helyen, súlyos ve­reséget mérve a bajnok Haluskára, aki ma annyira bi­zonytalan volt, hogy hat ugrása közül csak egyetlenegy sikerült. A távolugrás egyik leglelkesebb bámulója különben maga a világrekorder volt. Vájjon mit gondolhatott ma­gában? . Középtávfutóink a 800 és 3000 méteres versenyekben a közepesnél is rosszabb időt kifutó Larriere-től és Ray-től lehangolóan súlyos vereséget szenvedtek. A pentatlon iránt is teljesen ellanyhult az érdeklődés nemcsak a közönség, hanem a versenyzők körében is, hi­szen a pentatlon ötödik számában, az 1500 méteres sík­futásban már csak egyedül Cséffai jelentkezett a startnál. Egészen felesleges volt a rúdugrásnak a programaiba való beillesztése, amivel csak elriasztják a publikumot, pláne hármas holtverseny esetén, amikor annak eldön­tése órákig tart. Propagandának pedig csakis abban az esetben szerepeljen rúdugrás is a­­ legközelebbi meghívási verseny programmján, ha arra Hoffot is meghívják. Az amerikai versenygárdának Budapestre való meg­hívásával egyébként feltétlenül elismerésreméltó szolgá­latokat tett a MAC és az MTK a magyar atlétikai sport­nak, nem hallgathatjuk el azonban, hogy ma már inkább „kabaré", mint sportszerű volt a verseny lebonyolítása, amely különben mind a két napon túlságosan későig is húzódott el. ”

Next