Az Ujság, 1924. szeptember (22. évfolyam, 182-204. szám)
1924-09-07 / 186. szám
SG AZ UJSÁO !Vasárnap, JOS4 szeptember . - Százéves jubileumát üli meg a szenvedő nép városa Országos ünnepen ülik meg Nyíregyháza centennáriumát. Ezer év szenvedésének története. Hetek alatt varázslatosan széppé alakították át Nyíregyházát. Városi létének századik évfordulóját ünnepli meg a jövő vasárnap Nyíregyházának tirpák népe. A magyar városok sorában a százéves jubileum is ritka jelenség, mert hiszen az ezer év történetében szinte állandó a tö-rak, tatár, osztrák és német hadak felvonulása és csatá-rozása. Fejlődésnek lendült városokat romboltak le, gya- trapodásnak indult családokat gyilkoltak le, s tettek földönfutóvá. Minden jóakarat, fejlődni akarás elpusztult az évszázadonként megismétlődő gyötrelmes háborúk alatt. Mindig elölről kellett kezdeni a városi életre való berendezkedést, s ennek is határt szabtak a középkori alkotmányos intézményei, a jobbágyrendszer és a hübécsiség. Alföldi városok közül csak kevésnek van olyan érdekes és szép múltja, mint a centennáriumát ünneplő Nyíregyházának. Története visszanyúlik a honfoglalásig, városának neve Szent István intézkedésének köszönhető, de városi léte csak száz esztendős. 1821 szeptember hó 13-án váltották meg magukat a nyíregyházai tirpákok az örök váltság béklyói alól, akkor kezdhette meg a város a ma meglevő sok kultúrintézményének és a városi jelleget megadó széles utcák, rengeteg kis apró diiszes kerteknek és tereknek építését. A jubiláló városnak története különösen érdekes, visszatükröződik belőle mindaz, ami a magyar nemzet ezeréves történetét teszi, félbemaradt tragikus nagy akarások, örök küzdelmek a nyugat kultúrájának megvédelmezéséért a romboló kelettel szemben, harc a vallásszabadságért, szenvedések és gyötrődések belső meggyőződések őrizetéért, küzdelmek az ország szabadságáért és eltiportatások azok részéről, akik a szép és boldogságot ígérő országnak hatalmáért versenyeztek. A sok küzdelem és gyötrelem, a szenvedés népévé változtatta át Nyíregyháza ma élő lakosságát. Ezer esztendő története ... ■" A honfoglalók útja felfedezte a Nyírségnek erdőben gazdag, bőséges vizűi jól termő földjét. Harcos magyarok népes családai telepedtek meg ezen a vidéken és amikor Szent István népének a keresztény vallásra való teritékével megvetette birodalmának jövendőjét és elrendelte, hogy minden tíz község eklézsiát tartozik felállítani és fentartani, a Nyírség hét községe megalapította az Eclesia de Nyr-t Innen a név is Nyíregyháza, amelynek létezéséről már a XV-ik századból származó írások is vannak. A századok folyamán Nyíregyházának mindenkor volt szerepe az országot megmozgató nagy mozgalmakban. A tatárvész idején a vad hordák Nyíregyházát is meggyötörték, szerencsére azonban török hódoltság nem érte, ellenben Bethlen Gábor, Bocskay István és Rákóczi Ferenc hadakozásai és annak visszahatásai átviharzottak a város flett, elpusztították lakosságát, úgy hogy ~1756-ban mindössze 50 család lakta. Szenvedünk. Ámde bármilyen jólétet ígért Nyíregyházának dúsan termő földje, bármennyire szívén viselte földesuruk ús jobbágyai sorsát, hosszú évtizedeken keresztül csak szenvedés és gyötrelem volt a jámbor, dolgos, szorgalmas tót anyanyelvű, lutheránus vallású telepesek élete. Vallásuk miatt rengeteg üldöztetésben volt részük. Ennek a vidéknek a lakossága amúgy is a reformáció magyar apostolainak munkássága révén kiszakadt a katholikus egyház kötelékéből, ezért az egri érsekség különös aggodalommal nézte, hogy Károlyi Ferenc gróf letelepülésre felhívó pátenslevele következtében jelentős számú lutheránus család telepszik le és mindinkább háttérbe szorítja az érsekség területén a katolicizmust. Nem jó szemmel nézték tehát a letelepülésüket, megakadályozták őket telepük felvirágoztatásában, mindenüket elvették, templommukat lebontották, papjukat elüldözték. Olyan gyötrelmes és szenvedésekkel teli volt a lutheránus hitű nép élete, hogy nem egyszer felkerekedtek, hogy visszaköltözzenek eredeti lakóhelyükre, ahol kevesebb bántalomban volt hitük miatt részük. Szenvedéseikre jellemzőbb, hogy a jámbor nép fiait, amikor megkérdezték hogy- létük felől mindig csak azt fdelgették: — Trpaci! — szenvedünk. Erről eredt azután a nyíregyházai nép elnevezése. Sok bajukban és szenvedésükben csak egy támogatójuk és pátronusok volt, földesurk Károlyi Ferenc gróf. Kétségbeesetten látta, hogy az üldöztetések megakadályozzák a nép békés fejlődését, s ezért jelentést tett és segítséget kért az egri érsekséggel szemben a budai helytartó tanácstól, sőt alázatos instanciával még Mária Terézia elébe is járult, sőt a római szentszéket is beavatkozásra kérte. Ámde ezek az instanciázások nem vezete ttek sok eredményre. Károlyi Ferenc meghalt és birtokban utóda, Antal gróf, háborút járt, keményszívű katona ember volt, akit könnyek és sirámok nem hatottak meg és különben sem sokat törődött birtokával, nyíregyházai jobbágyai sorsával. A szenvedéseknek és zaklatásoknak csak akkor lett végük, amikor elkövetkezett II. József uralma és kiadatásra került a vallásszabadságot Magyarországon is biztosító császári pátens. Az első szabad magyar város, A vallásszabadságot biztosító pátens kiadatása után jobbra fordult a sorsuk és 1803-ban már Gerliczky Mihály főbíró fölveti lakótársai előtt azt a gondolatot, hogy váltsák meg magukat a hűbériség alól. Akkor a Nyíregyházán megtelepedett tirpák népnek két földesura volt. A város egyik fele a Károlyi grófok, a másik fele a fiúutód nélkül elhalt gróf Pethő Rozália után, Desewffy Sámuel báró birtokába ment át. A tirpákok előbb a Dese(«//(/-családdal egyeztek meg és 3.020 zenes forint lefizetése után Nyíregyháza felerésze minden jogosítványával, erdejével és épületével a fölszabadult területen lakó nép tulajdonába ment át. Ugyanakkor tárgyalásokat kezdtek a Károlyi-család urával is az örök váltság felől s végre 1821 szeptember 13-án Fintán aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében 700.000 váltó forint ellenében a város másik fele is felszabadult. A váltságösszeget kivetették a lakosságra, egy-egy ház, egy-egy nyilas szőlő, egy-egy szállásbéli föld után 00 váltó forint illetékkel terhelték meg a lakosságot. Mindenki szívesen vállalta ezt a terhet, mert ezzel szemben súlyosabb terhektől szabadultak meg. Nyíregyháza ezzel a lépéssel az első volt a magyar városok sorában, amely nagy anyagi áldozatoknak az árán megváltotta magát a földesurak jogai alól. A nemzet fejlődése és a városok kialakulása szempontjából óriási jelentősége volt ennek a lépésnek, mert a fejlődést addig lehetetlenné tették a lakosságnak a földesurral szemben viselt terhei. Nyíregyháza népének a felszabadulás előtt a hűbérúrnak évenként hétezer rénes forintot kellett fizetnie, a termésből egykilencedet beszolgáltatni, igás- és kézi robotot végezni, vendéglőt, mészárszéket, kocsmát építeni és fentartani, boltot alapítani a kereskedők számára. Ezek különösen súlyos terhek voltak, s lehetetlenné tették, hogy a maguk telepének fejlesztésére gondolhassanak. Száz év ünneplése." A megváltást a lutheránus templomban megtartott népgyűlésen mondották ki Benkő István akkori főbíró vezetése alatt. Most száz esztendővel a megváltó népgyűlés után ugyancsak ebben a templomban díszközgyűlésre ül össze a város és ezzel egy hétig tartó jubiláris ünnepség sorozatát kezdi meg. A díszközgyűlésen elhatározzák majd, hogy megőrzik a történelmi emlékeket és a népjólét emelésére az egész városra kiterjesztik a vízvezetéket és a csatornákat. De megmutatják az ünnepségek sorozatában a száz esztendő munkásságának minden eredményét. Nyolcvankét iskolát emeltek a száz esztendő alatt. A város körül elterjedő birtokokon mintaszerű gazdálkodást vezettek be és a most rendezendő kiállítás során ezeknek termését és eredményét mutatják be. A híres nyíregyházai lótenyésztésnek szemléltetésére lóversenyt rendeznek. Az ünnepségek sorában egész seregtestület és intézmény tartja a maga külön jubileumát. A tüzolóegyesület 40 éves múltjáról számol be, amely ugyancsak gazdag, mert 1906-ban a milánói világkiállításon az olasz, francia és angol tűzoltók közül a nyíregyháziak vitték el az első díjat. Ugyancsak 40. esztendei jubileumát üli meg a nyíregyházai ipartestület, amelyen bemutatják ennek a különösen nagyra fejlődött, foglalkozási ágakat tömörítő testületnek mindenféle munkásságát. Ülést tart a harminckét év előtt alapított Bessenyei György irodalmi társaság, amelynek kulturaüűködése óriási jelentőségű. Az egyesület élén most az a Vietorisz József áll, aki legutóbb a magyar tudományos akadémiának a Nádasdydíját nyerte meg, azt a díjat, amellyel Arany Jánost koszorúzták meg Toldijáért. A jubileumi ünnepségnek országos méretet ad, hogy azon való részvételüket a kormány tagjai, a szellemi élet kiválóságai, a magyar városok fejei jelentették be. De ennél is többet jelent, hogy maga a város a mai körülményeket meghazudtolva, megbecsülést és példavevést jelentő módon nemcsak múló ünnepélyességekkel örökíti meg, hanem olyan beruházásokkal, amelyeknek nyomai az elkövetkezendő újabb században is tapasztalhatók lesznek. Hetek alatt megszépítették a várost. Nincs politika , van munka. Most ünnepre készülve, a város falai közé sorakoztatják az egész ország minden számottevő fiát és szemléltető módon megmutatják, hogy a magyar akarás, munkásság és szorgalom csodát tud művelni, ha céltudatos férfiak vezetik, komoly munkát végeznek és az alkotni akarást fölébe helyezik hiúságos szenvedélyeknek, politikai csatározásoknak, egymást marcangoló hatalmi játékának, Nyíregyházának vezetője, Bencs Kálmán polgármester, aki édesapját követi a polgármesteri széken és családi hagyományként fejleszti és növeszti nagyra szülővárosát. Munkásságában segítségére van Kardos József kulturtanácsnok is és Szohor Pál főjegyző. Nagyszerű munkakészségű férfiak, akik a polgármesterrel egyetemben a centennárium ünnepségét rendezik és előkészítik. Ezen az ünnepségen az is bebizonyul, hogy milyen varázslatosan átalakító hatása van a magyar földnek. Nyíregyházán a tót tirpákokból magyarok lettek. Csak magyar szó hallatszik az egész városban és bár közel 50.000 lakosa van Nyíregyházának, amely vallásfelekezet szerint úgy oszlik meg, hogy 37 százalék a lutheránus, 26 százalék a római katolikus, 14 százalék a református, 11 százalék a görög katolikus és 12 százalék az izraelita, más szó, mint magyar nem halatszik és már az 1920-iki népszámlálás alkalmával is csak 90 olyan ember akadt, aki tót anyanyelvűnek jelentette magát. Százéves munkásság után Nyíregyházán nem a befejezett fejlődés magaslatán mutatkozik be, hanem érdemesen végzett, minden ágra kiterjedt eredményt mutatóan fejlődőképesen és nagyratörően a magyar jövendő biztató ígéreteként fogadja az ország minden részéből érkezőket. Nagyuriü vezetői céltudatosan dolgoznak, hogy most az ország tragikus megcsonkulása folytán a határvárossá alakult Nyíregyháza tovább fejlődhessék és a magyar kulturális életnek nagyjövendőjű központja lehessen. Nádor Jenő- Kevesebb, de jobb hangverseny lesz az idén. Felkeresnek már a külföldi művészek is. A Mutatványos bódé vigalmi adója 10, hangversenyé 20 százalék. Négy — hatmillió egy hangverseny rendezési költsége. A hangversenytermek ajtói még be vannak lakatolva, a pódiumok némák, a széksorok üresen tátonganak, de a hangversenyrendező irodákban már élénk az élet. A vállalkozók szorgalmasan készülnek az eljövendő szezonra. A külföldi művészekkel már nagyrészt leszerződtek, a hazaiak pedig egymásnak adják az irodák kilincseit, hogy megbeszéljék hangversenyeik időpontját és feltételeit. Sorra jártuk a hangversenyrendező-irodákat, hogy megkérdezzük tőlük, mik a terveik és mik a reménységeik az 1924—25-ös hangversenyesztendőben. A vélemény, mely a nyilatkozatokból kikristályosodik az, hogy a hangversenyéletben is közeledünk a béke felé. Nálunk, Budapesten kettőt jelent ez. Először hogy jobbak lesznek a hangversenyek, másodszor pedig, hogy kevesebb lesz. A külföld nem idegenkedik már annyira tőlünk, mint évek óta és az internacionális művészek lassan kezdik belátni, hogy nem Bécs a világ vége és hogy újra érdemes nekik körútjaikon Budapestet is érinteni. Ma körülbelül teljesen kiegyensúlyozódott már a helyzet. A világjáró művész Hágában, vagy Amsterdamban sem kap többet néhány órai zongorázásért, vagy hegedülésért, mint Budapesten. Ezért tehát érdemes nekik meglátogatni bennünket. A közbiztonságunkról sincsenek már oly rossz hírek forgalomban külföldön, mint ezelőtt. És ezek a hírek nagyon sok művészt tartottak távol országunktól. A világhíres művészek azonban még nem felejtették el, hogy alig találtak fővárost, hol oly szeretetteljes és megértő fogadtatásban részesültek volna, mint nálunk. Közönségünkről tudták, hogy az rendkívül kényes ízlésű, de métányolni tudja, ha igazi műélvezetben részesítik. Mindez nem merült még teljesen feledésbe és így az idén már olyan nagyságok neveivel találkozunk majd hangversenyeink programumjain, kiknek művészetét már szinte évtized óta nélkülözi közönségünk. Ha a külföldi művészek száma így meg is szaporodik majd az idén, a hazaiaké minden valószínűség szerint csökkeni fog. Aligha lesz a helyzet az idén olyan, mint az elmúlt esztendőkben, mikor némely napra négy, sőt hat hangverseny is jutott. Az oka ennek nem az, mintha előadóművészeink száma megcsökkent volna, hanem a hangversenyrendezés rendkívüli költségei. Csak a már ténylegesen elismert és jómódú művészeink lesznek abban a helyzetben, hogy hangversenyeiket megtarthassák. Ahhoz, hogy az idén valaki hangversenyt rendezhessen mintegy négy-hatmillió koronára lesz szüksége, mit nagyrészt előlegezni kell egy teljesen bizonytalan bevétel reményében. És erre nem minden művészünk lesz képes, de különösen nem a fiatalabbak és így ismeretlenebbek. A legkülönösebb pedig, hogy ezeknek a millióknak legnagyobb része az állam, illetőleg a főváros kasszájába folyik be. A termek bére még nincsen véglegesen megállapítva. De valószínű, hogy az Akadémia, mely az államé és a Fővárosi Vigadó, mely a fővárosé, legalább százötvenszáznyolcvan aranykoronát fog kérni teremberül. Igen nagy kiadásokat okoznak a rendőri engedélyek is, melyek ha mindent összeadunk, megközelítik a nyolcszázezer koronát. Még a hangversenyek hirdetéseiből is a fővárosnak van haszna. Hiszen a hirdető vállalat az ő kezelésében van. A legviszásabb és legérthetetlenebb azonban a hangversenyek vigalmi adójának a kérdése. A színház legyen az akár drámai, akár operettszínház, jegyeinek ára után 10 százalékot fizet, ugyanennyit adózik vigalom címén a nép szórakoztatására kétségkívül igen szükséges, de mégis csak mérsékelt kulturális munkát teljesítő városligeti mutatványos. Ezek után azt hihetné az ember, hogy a hangversenyek, melyeknek kétségkívül művelő és lélek - nemesítő hatásuk is van, legalább oly kedvező elbánásban részesülnek, mint a legkönnyebb fajsúlyú muzsikát terjesztő operettszínházak, vagy mutatványos bódék. De nem így áll a helyzet. A hangversenyjegyek árai után a legkisebb adótétel, amit le kel róni, 10 százalékos. És ez a tízszázalék a jegy ára szerint egészen 20 százalékig emelkedik. Azokon a hangversenyeken, melyeken külföldi művész lép fel és holgy a drága fellépti díj következtében a jegyek sem lehetnek túlságosan olcsók, már a legjutányosabb jegy eladása után is 20%-os adót kell leróni. Hogy kulturális szempontból ez mennyire káros és mily súlyosan érinti éppen a legműveltebb, de anyagiakkal legkevésbé ellátott népréteget, a lateiner középosztályt, azt részletesebben kifejteni szópocsékolás lenne. A vigalmi adón kívül még háromszázalékos forgalmi adó bevétele is van az államnak a hangversenyekből. Ezek után nem csoda, ha hazai fiatal művészeink nem tekinthetnek túlságosan vérmes reményekkel az idei hangversenyszezon elé. Ez is az oka lesz a békeviszony felé való közeledésnek, azaz a hangversenyek csökkenésének. A vállalkozók ugyanis megrendezik majd azokat a hangversenyeket, melyekből a szereplő elismert neve után biztos haszonra és jövedelemre számíthatnak. Azonkívül elvállalják majd az olyan esték megrendezését, hol a hangversenyző maga viseli a vállalkozás teljes anyagi kockázatát. Ilyen pedig nem lesz túlságosan sok. így.j "