Az Ujság, 1925. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-11 / 10. szám

12 Megnyugvással fogadták a forgalmi adó­reform ügyében Vargha államtitkár nyilatko­zatát, de súlyt helyeztünk arra, hogy különösen a kereskedelem felfogásáról tájékozódjunk. Erre vonatkozólag megkérdeztük Balkányi Kálmán dr.-t, az OMKE igazgatóját, aki a következőket mondotta: — A miniszter azzal a lépésével, hogy a budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát meg­bízta, hogy az érdekeltségekkel tegyen konkrét javaslatot a forgalmi adó megreformálása ügyében — végre nyugvópontra juttatta ezt a régóta gyötrő kérdést. A kereskedelmi kamara, amely már hetek óta dolgozik ebben a kérdés­ben és amely egy mintaszerűen előkészített ankét során —, amelyet Belatiny Artúr maga vezetett — teljesen tisztázta az iparnak és kereskedelemnek egyöntetű felfogását a for­galmi adó kérdésében, leghivatottabb arra, hogy az iparnak és kereskedelemnek bajait egy­mással összhangban a miniszter elé terjessze. Bod János azzal, hogy erre a lépésre hatá­rozta el magát, bizonyságot tett arról, hogy budget-beszédje értelmében a gazdasági élet követelményeit érvényesíteni akarja a pénz­ügyi igazgatás terén is. A végén ki fog derülni, hogy néha az optimistáknak is igazuk lehet. Kruppék nem gyártanak hadianyagot. Az esseni Krupp-gyár üzleti jelentésében hangoz­tatja, hogy az utolsó üzleti évben sem állítottak elő hadianyagot Essenben. Az anneni acélgyár, amelynek jelenleg egyedül szabad nyers, henge­relt és fúrt puskacsöveket szállítani, a múlt év­ben a szövetségesközi ellenőrző bizottság által elismert Simson és Suhl fegyvergyártól mintegy 25.000 darabra kapott megrendelést. A szövet­ségesközi ellenőrző bizottság még mindig a Krupp-céget vizsgálja. Egyelőre még nem döntöt­tek a meppeni kísérleti hely néhány lényegtelen berendezésének, továbbá a békeanyag előállítá­sához szükséges néhány szerszámgépnek megtar­tásáról. A pénz értékvesztése és a Ruhr-vidék megszállása tetemes veszteségeket okozott a cég­nek. A 20-ik és 21-ik üzletévre, — az utóbbi 1924 szeptember 30-án zárult, — nem fizetnek semmiféle osztalékot. Bankverein-részvény Newyorkban. Bécsből jelentik, hogy az Epbrussi & Co. bankház 100.000 Wiener Bankverein­­részvényt helyezett el a newyorki piacon. Kuncz Ödön dr. előadása az arany­mérlegről. A Magyar Közgazdasági Társaság felolvasó ülé­seinek során ma délután kezdte meg az arany­mérleg valódiságának közgazdasági jelentőségé­ről szóló vitáját. A kérdést Kuncz Ödön dr. köz­­gazdasági egyetemi tanár érdekes előadásban be­hatóan fejtegette és ismertette az aranymérleg valódisága tekintetében kialakult és már több ízben tárgyalt álláspontját. A tetszéssel fogadott előadáshoz többen szóltak hozzá. A vitát január hó 15-én, csütörtökön délután 6 órakor ugyan­csak a Szerb­ utcai közgazdasági egyetem előadó termében folytatjuk. A Csarnok elnökválasztó közgyűlése. A Magyar Keres­kedelmi Csarnok folyó , évi január hó 29 én (csütörtökön) délután 6 órakor tartja V., Szabadság­ tér 12. szám alatti helyiségeiben ezidei rendes közgyűlését. A közgyűlés napi­rendjén az évi jelentés, a zárszámadások és költségvetéselő­­irányzat, valamint az elnökség megválasztása és a választ­mány kiegészítése szerepel. Bizalmas rendelet az ópium- és a kokain­kereskedelem ellen. A kormány az ország összes hatóságaihoz bizalmas rendeletet intézett az ópium, a morfium és a kokain mindjobban el­harapódzó élvezetének meggátlására. Elrendelte, hogy a mérgekkel való kereskedést szigorúan el­lenőrizzék és azok ellen, akiknek nincsen méreg­­tartási engedélyük, minden esetben szigorú el­járást indítsanak meg. A rendelet alapján meg­indulnak az egész országban a vizsgálatok. Fúziós hír két nagy bécsi bankról, Bécsből jelenti Az Újság tudósítója, hogy az Anglo-Austrian Bank és a Középeurópai Landesbank között fú­ziós tárgyalások folynak. Elvileg már régebben el van döntve a két intézet fúziója, de az angol és a francia érdekek kellő összeegyeztetése még bi­zonnyal huzamosabb időt fog igénybe venni, úgy hogy most az egész ügy egyáltalán nem is ak­tuális. A gazdák­­sokalják a mezőgazdasági gépek közmunkaváltságát. Az OMGE legutóbbi bizott­sági ülésén foglalkozott a gazdák körében mindi­g jobban elterjedő panasszal, hogy a mezőgazdasági gépeket igen magas közmunkaváltsággal sújtják.­­ Elhatározták, hogy az OMGE arra kéri a kereske­delemügyi minisztert, hogy a fennálló rendeletet úgy változtassa meg, hogy a járva szántó gépek­nél a gyár által megadott tényleges lóerőszám 25%-a vezessék csak a közmunkaváltság kirovása­­ szempontjából alapul. Ipari újdonságok bemutatása. Az Országos­­ Iparegyesületben még Kossuth Lajos meghonosí­totta a hazai ipari újdonságok rendszeres bemu­tatását. Az egyesület vezetősége a nyolcvanéves tradíciókhoz híven, rendszeres időközönként ipari újdonságokat bemutató ülést tart, amelyen csopor­tonként kerülnek az újdonságok bemutatásra. A legközelebbi bemutató ülés csütörtökön délután fél 7 órakor lesz az egyesület nagytermében (Gróf Zichy Jenő­ utca 4.), amelyen tizenöt hazai cég mutatja be tömegcikk újdonságait, úgymint kése­ket, evőeszközöket, önborotvát, borotvapengéket, játékárut, celluloid- és szaruárut, bőrdiszmóárut stb. A rendező egyesület a bemutató ülésen érdek­lődőket szívesen lát és arra kéri ezúton is a kö­zönséget, hogy pontosan szíveskedjék a nagy ér­deklődésre való tekintettel megjelenni. Gabonatermelésünk rendszeres fejlesztése. A Magyar Statisztikai Társaság ma délutáni ülésén tartotta Konkoly-Thege Gyula min. tanácsos, a Társaság rendes tagja székfoglaló előadását. A gabonafélék termésátlagai címen nagy és előkelő közönség jelenlétében. Bevezetésként a kérdés fon­tosságát indokolta, majd azt az új statisztikai adat­gyűjtést ismertette, melynek alapján 1922 óta a négyféle gabonanemű termésátlaga, s ezek révén a gabonatermelés belterjessége is községig s azon­felül gazdaság-kategóriáig menő pontossággal meg­állapítható. Végeredményképpen azt a következte­tést vonta le, hogy amíg egyrészről Magyarország gabonatermelésének hátramaradottságát elsősorban a kisgazdaságok külterjes termelésének rovására kell írni, másodsorban pedig a középgazdaságok még mindig ki nem elégítő termelésével kell indo­kolni, addig másrészről a termelésnek ez a hátra­­maradottsága, a Marosmenti síkság és a dunántúli vidékek nagy részének kivételével, még ma is az­­ ország háromnegyed részében, de különösen a Duna- Tisza között fekvő, továbbá a Tisza középső és­­ felső szakasza mentén elterülő vidékeken állapít- t ható meg fokozott mértékben. Befejezésként pedig szükségességét hangoztatta annak, hogy a termelés fokozásának érdekében a gabonafélék termelése vidékek szerint állandó megfigyelés alatt álljon és a termelés megfelelő irányítása céljából a földmi­­velésügyi közigazgatás is a jellegzetes gazdasági I vidékek területéhez simuljon s hogy ezenkívül I vidékenként mintagazdaságok állíttassanak fel. Harc a tiszifakereskedők között. (Levél a szer­­­kesztőhöz.) Becses lapjának a »Versenyharc a­­ tű­zifaszakmába­» cim alatt megjelent közlemé­nyére becses engedelmével nyílt levélben vagyok bátor válaszolni. — A tisztességtelen verseny, mely egy időben dühöngött, most mint rákbeteg­ség bujkál a kereskedelem testében és itt-ott néha­­ ki is mutatkozik. A konvenció, melyet a Tüzifakereskedők és Gőz­favágók Országos Egyesülete alkotott, tényleg egy­­ időben megmaradt a kiszabott 64.000 koronás ár mellett, melyet azonban a konvenció rövid élete alatt sokan megtörtek. Jól jelzi, tisztelt Szerkesztő úr, volt, sőt voltak és vannak olyan nagykereskedői cégek, kik a fa métermázsáját 58.000 koronáért is adták. Hiszen a kalkuláció mellett — mint ön is­­ megírta — kb. 10.000 koronát fizet így rá a cég. Most kérdem: szabad-e egy kiskereskedőnek 66.000 koronáért, sőt 64.000 koronáért adni a fogyasztóközönség részére az aprított fát? Hol a tisztességtelen verseny? A kis- vagy a nagykeres­kedőnél? Az tisztességtelen-e a nagykereskedők közül, aki a megszabott 64.000 korona helyett 60.000, esetleg 58.000 koronáért adja,­­+3 százalék forgalmi, mely még 1500—2000 koronát tesz ki), vagy az a kiskereskedő, aki egy egész környéket fellázítva még a konvenció nagykereskedői áránál is alább adja a tűzifát. Tudniillik a kiskereskedői ár 70—75.000 korona, és ez a tisztességtelen ver­senyző 66, sőt 63.000 koronáért is adja házhoz szállítva bármely mennyiségben. * Állításomat adattal is bizonyítom bárkinek. Ide terelődjön a figyelme a nagykereskedői kartelnek, mert midőn akad egy ilyen kiskereskedő, akkor a környékbeli többi sok kiskereskedők igyekeznek a kartel tagjai közt alacsonyabb árat elérni, hogy valame­lyest ellensúlyozni tudják az ilyen kiskereskedő acélját­. Itt a tisztességtesen verseng. A földbirtokreform utján földhöz jutottak gazda­sági oktatása. A földbirtokreform folytán nagy­számban jutott földhöz olyan hadirokkant, árva, özvegy és kishaszonbérlő, akik a múltban vagy egyáltalában nem, vagy csak igen kis mértékben foglalkoztak gazdálkodással. A földmivelésügyi minisztérium fennhatósága alá tartozó m. kir. gazdasági tanárok már folyó évi február havában a körzetükbe tartozó mintegy 200 községben meg­kezdik mintegy 35.000 újonnan birtokba helyezett, házhelyhez és földhöz juttatott egyénnek gazdasági oktatását. A tél folyamán lakóhelyükön fogják őket felkeresni, tavasszal pedig határbejárások útján folytatják a gazdasági ismeretek terjesztését. Az árutőzsdén a kenyérmagvak szilárd irány­zata nagyobb áremelkedéssel is járt, mivel egy­részt a kedvezőtlen belföldi hírek mellett az amerikai erőteljesebb áremelkedések nem ma­radhattak figyelmen kívül, másrészt éppen a külföldi szilárdulás következtében a malmoknak sikerült nemcsak Ausztriában és Csehországban, hanem Lengyelországban is nagyobb mennyi­ségű lisztet elhelyezni. A készleteik kiegészíté­sére törekvő malmok­ szívesen fizettek magasabb árakat, de a gyenge kínálat folytán csak cse­kélyebb forgalom fejlődhetett. Búzából mintegy 8 vagon kelt el 12 és fél koronával drágábban. Rozsban az exportőrök egy-két nagyobb tételt vásároltak és így mintegy 10 vagon került for­galomba 15 koronával magasabb árakon. Az árutulajdonosok tekintettel a főcikkek szilárd­ságára, más terményekért is nagyobb árakat kö­veteltek. Árpában ez okból nem tudott forgalom kifejlődni, azonban ára 5 koronával magasabb volt. A zab irányzata szintén szilárd volt, de ára csekély forgalomban nem változott. Kielégítő kínálat mellett tengeriben élénkebb üzlet volt változatlanul tartott árakon. Hasonlóan jobb kínálat folytán kötést is változatlan árakon kö­töttek. Egyéb magvakban kisebb tételű kötések, árai nem mutatnak árváltozást Babot ma is bőségesen kínáltak, azonban a vevők változatlan árakon sem vásároltak. Hüvelyesek közül lencse és borsó jelentéktelen tételekben változatlanul köttetett. A lisztpiac a kivitel hatása alatt hosszú idők után kissé megélénkült és az árak maga­sabbak. Korpában néhány kötés változatlanul tartott árakon történt. Mai kötések: búza, 76 kg. Cece 5550, 77­5 kg. h. közraktár 59, 79 kg. Boglár 58, rozs, Székes­­fehérvár 4750, h. pár. váltó előre (nem dupl.) 48, zab h. pár. 4250, tengeri Tolna fele kp. 26, h. pár. 28, putyi ab Pa.-Pó fele kp. 32, köles h. pár. 27, cirok Battonya 1850, korpa h. pár. 2450, liszt 0 g. k. 8300, 2-es 7850, h­. pár. 6-os 0500. Tájékoztató lisztárak: malom- és másod­kézből Ogg. 9600, 8300—400. Og. 9500, 8100—200, 2-es 9000, 7600—700, 6-os 7600, 6100—300. Hivatalos jegyzések: búza, tiszavidéki, 76 kg. 572.500— 575, 77 kg. 577.500—580, 78 kg. 582.500— 587.500, fejérmegyei és pestvidéki, 76 kg. 570­—572.500, 77 kg. 575—577.500, 78 kg. 580—585, rozs 470—175, árpa 400—120, sörárpa •190—515, köles 26—27, zab 415—425, tengeri­ 280—282,5, korpa 245—250, lucerna 26—­27, ló­here 26—28. tf1z ÚJSÁG­­ SZERDA, 1925 JANUÁR 14 A3L ÚJSÁG AMIPIACA A BORPIAC. A múlt héten az üzlet némileg élénkebb volt, de a hét elején ismét ellanyhult. A panaszok egyébként nem is any­­nyira a forgalom hiánya miatt hangzanak, mert eladni —a hitelbe — lehetne, de az inkasszó annyira rossz s a kintlévő­ségek oly nehezen folynak be még a jobb cégektől is, hogy úgy a gyárosok, mint a nagykereskedők kénytelenek adott esetekben és­ lehetőség szerint a további kihitelezést csök­kenteni. A fizetésképtelenségi esetek eddig megkímélték a bérszakmát, de újabban egy nagy cipőkereskedő cég fizetési zavarairól van szó a szakmában. E cég állítólag 4 milliárdon felül tartozik jórészben cipőgyárosoknak és az ezek által továbbadott váltók által bőrg­yárosoknak és bőrnagykeres­­kedőknek. Szóval a hangulat nagyon kedvtelen, ami úgy a nyers­, mint a készbőrpiacon érezteti hatását. A készbőrpiacon az árak nem változtak, a forgalom minimális s az érdeklődés főként tavaszi cikkekre szo­rítkozik. A nyersbőrpiacon a hangulat szintén kedvetlen s gyá­rosok a pénzhiány folytán nem tudnak vásárolni, de mert a vágatások az eddiginél is nagyobb mértékben csökkentek , Budapesten most hetenként alig 600 darab marhát vágnak — az árak tartottak maradtak. A vágóhídon ma fizettek magyar tehén- és ökörbőrökért 17.500—18.000, tarkáért 18.500—19.000 és borjúbőrért 33.000 koronát. A kereskedelmi forgalom itt is szünetel. AZ ÉLELMISZERPIAC. Hospine, Marhahús 32—52.000, borjúhús 28--68.000, ser­téshús 40—48.000, birkahús 30—32.000, levescsont 6000. Baromfipiae. Élő csirke 40—45.000, friss vágott liba 40— 45.000, csirke 40—45.000. Zsirpiae. Sertészsír 34—36.000, háj 36.000, szalonna 30— 33.000, nyers libazsír 55.000. — Tojás darabja 2400—2500. Halak 35-55.000. Főzelékek: Burgonya 2—3400, spenót 12.000, kelvirág 12—16.000, leveszöldség 5000, lencse 10—12.000, fejeskáposzta 4000, savanyukáposzta 7000, szárazbab 7—8000, gomba 80— 100.000, hagyma 4000, sárgarépa 1600—5000, petrezselyem 2500—6000, zeller 5—8000, kalarábé 4—5000, fokhagyma 32— 40.000. Tejtermékek: Tej literenként 5800, teavaj 90—100.000, főzővaj 70.000, tejfel 25.000, tejszín 50.000, sajt, emmentáli 100—110.000, gróf sajt 70—76.000, trappista sajt 48—56.000, juhtúró 90—100.000, túró 16.000. Gyümölcspiac. Alma 4—80­0, aszalt szilva 22—24.000, dió 20—22.000, gesztenye 10.000, narancs 24-33.000, mandarin 24-34.000. Vadpiac. Szarvashús 20—65.000, őzhus 18-60.000, nyúl­­bőrben (darabonként) 60-100.000, vadlúd darabja 35.000, fácán 65—85.000, fogoly 45.000. BÉLÉSARUK ÉS SZABÓKELLÉKEK PIACA. A szakmában az üzletmenet gyenge. Az árak, kivéve a selyembélésekét, melyek ára erősen emelkedett, cirka 5%-kal csökkentek. Az árjegyzések a következők: 1­40 cm. gyapjú serg­e 70—125, 140 cm. pamut serge 44—62, 140 cm. ang. seidenia 110—190, 100 cm. szatinujja 30—55. Bélés: 70 cm. félselyem 100—140, 70 cm. tiszta selyem 175-200. Ujjabélés: 52 cm. félselyem 80—130, 52 cm. tiszta se­lyem 140—160. Zsebvászon: 80 cm. polietin 22—32, 80 cm. panzer 30— 38, 80 cm. twill 29—34, 100 cm. eisengarn 46—70, 70 cm. cordinelli 16—20, 70 cm. szalonvászon 21—31, 70 cm. kanal vász 16—24­ ,40 cm­. lószőr szita 25—38, 80 cm. vászonbetét 72-84, 130-140 cm. vatte­n 55-130. Gallérbársony 135—500. Tekercsvatta: fekete kg.-ja 60, szürke kg.-ja 38-48. KÜLFÖLDI ÁRUTŐZSDÉK. GABONA ÉS TERMÉNY. Chicago, január 12. Zárlat. (Jegyzések centben méter­­mázsában.) Búza 30 Ib-ás máj. 670.5, jul. 574.1, szept. 542.9; tengeri 56 Ib-ás máj. 511.4, jul. 514.8, szept. 515.3; zab 32 Ib-ás máj. 432.3, jul. 428.8, szept. 408.1; rozs 56 Ib-ás máj. 625.1, jul. 547.3, szept. 505.9. Newyork. január 12. Zárlat. Búza őszi vör. 60 Ib-ás 782.5. lem. 729.2­ .tengeri 46 Ib-ás 560.6. liszt sp. w. cl. 196 Ib-ás 883.18. GYARMATÁRUK. London január 12. Cukortőzsdezárlat. .Jegyzések ..A*­ tipusu feh­ér cukorban, londoni szabadraktárból, shillingben. január 17/3. fabruár 17/3. március 17/3, május 17/4/4. augusz­tus 17/6, jan.—márc. 17/3. Newyork, január 12. Kávé- és cukortőzsdezárlat (cent per. kg.): Santos 4. kávé loko 62.56, Rio 7. kávé loko 52.08, jan. 49.28, márc. 47.29, máj. 44.94, júl. 43.38, szept. 41242, Kuba prompt 10.02, jan. 6.08, márc. 608, máj. 6.32, júl. 6.63. Brazíliába is meghívást kapott a Szombathelyi AH. Újra győzött Lisszabonban a legjobb vidéki csapat. A Szombathelyi AK, amely téli túrája során minden eddigi mérkőzését Lissabonban játszotta, vasárnap ugyancsak a portugál fővárosban a Vik­tória nevű csapattal került szembe, amelyet mind­végig izgalmas küzdelem után Kovács (3) és Mé­száros go­ljaival 4:2 (1:1) arányban legyőzött. A legjobb vidéki csapat eddig még csak egy alkalommal szenvedett vereséget s ennek a vere­ségnek okait érdekesen világítja meg a csapat kitűnő középcsatárának, Holzbauer Józsefnek kö­vetkező levele, amely különben azzal a szenzáció­val is szolgál, hogy a SzAK csapatát meghívták brazíliai túrára. — Lisboában vigyázni kell a túrázó csapatok­­­­nak — írja Holzbauer —, ha csak úgy nem akarnak járni, mint mi, vagy akik előttünk jár­tak itt, a különböző angol csapatok, vagy a Sparta stb. Gyors egymásutánban lejátszottak ve­lünk három mérkőzést s amikor már valósággal holtra fáradtunk és lerúgtak bennünket, akkor szembeállították velünk a legjobb, de egyúttal legdurvább csapatot, a Sportingot. Valahogyan még ezzel is megbirkóztunk volna — hiszen, ha valahol, hát külföldön igazán szivel-lélekkel tud küzdeni az ember —, hanem akkor jött a sors: a bíró. Ez ellen már tehetetlenek voltunk. — Alig hogy megkezdtük a mérkőzést, a bíró a legkülönbözőbb címeken megítélt szabadrúgá­sokkal odaterelte a játékot a kapunk elé. Hiába volt helyén a védelem, az első 10 percben már bent volt két goal, az egyik tizenegyesből, a má­sik pedig olyan feltűnő offside-ből, hogy Wein­­hardt nem is nyúlt a labdáért. Mi teljes erő­ből küzdöttünk továbbra is és ki is egyenlítet­tünk (2:2), úgy hogy még a bíró sem tehetett semmit . Azonban meg volt írva, hogy ezt a mérkő­zést el kell veszíteni. Egy egészen könnyű labdát Weinhardt kiejt a kezéből és ismét a portugáloké a vezetés, serre belefeküdtünk, de a bíró is ak­cióba lépett. Nehogy még egyszer kedvünk tá­madjon kiegyenlíteni, hát egyszerűen, amikor a labda középen járt, egyet fütyült és a labdát mindenkinek a legnagyobb csodálkozására, le­tette a tizenegyesünkön. Tizenegyest rúgatott a Sportinggal, amely utat is talált a hálóba. Most már reményvesztetten és amúgy is holtrafáradva, lerúgva játszottunk tovább (az egész második fél­időt Szabó és Prém nélkül) és vereséggel kellett elhagyni a pályát. A lapok a vereségről megálla­pítják, hogy az megközelítőleg sem volt reális. — A meghívások egész özöne van a vezetőség kezében. Mehetünk a Kanári szigetekre, Madei­rába, Portóba. Kaptunk meghívást Madridból, Szeviliából és Barcelonából. A legérdekesebb meg­hívás Brazíliából érkezett, amely júliusra invi­tálja csapatunkat. •­­ S­PORT Budapest birkózó bajnokságai. Vasárnap este a régi képviselőházban. _ A Gerenday-emlékverseny és az ifjúsági bir­kózó bajnokságok nagyszerű sportsikerei a bir­kózósport felé terelték a közönség érdeklődését. Ennek kielégítésére a Birkózó Szövetség vasárnap, január 18-án este 7 órakor megrendezi Budapest birkózó bajnokságait. A klasszikus versenyen va­­lamenny múlt évi győztes indulni fog, hogy baj­noki címét megvédje, de indulni fog a magyar biirkózósport valamennyi elsőosztályú szenior versenyzője is. Nagy érdeklődés várja a Svédor­szágból hazatért Endrédy Gábor és Breznotics Miklós indulását. A két kitűnő versenyző ugyanis külföldön egyre-másra aratta a diadalokat. Az előbbinek a kisközépsúlyban Szalay, a múlt évi bajnok és Miskey, utóbbinak a könnyűsúlyban Maturay (múlt évi védő) és Fekete lesznek az ellenfelei. A mérkőzések javarésze szenzációs küzdelmeket igér. A verseny előmérkőzései szom­baton este 7 órakor a MÁV gépgyári sportkör golgota-úti dísztermében kezdődnek. Kísérlet az amatőr footballsport megmentésére Bécsben. Moiss Hugó sötét színekkel festi az osztrák profisport jövőjét. A bécsi nemamatőr ligának ősszel megkez­dett mérkőzései rövidesen katasztrofális követ­kezményekkel jártak az amatőr footballsportra, mert mindenki csak a profimérkőzésekhez tódult, az amatőrcsapatok bajnoki mérkőzéseire pedig senki sem volt kiváncsi, úgy hogy az amatőr- I csapatok novemberben abba is hagyták bajnoki­­ mérkőzéseiket Az amatőrsport átmeneti csődjének az volt a következménye, hogy az osztrák szövetség szükségesnek látta, hogy újabb elhatározásra bírja a bécsi csapatokat az amatőr- vagy a profisport melletti szín­vallásra. A szövetség felszólításának szenzációs ered­ménye volt, mert az eddig amatőr alapon műkö­dött egyesületek olyan óriási számmal döntöttek a nemamatőrség mellett, hogy a nem amatőr csa­patok bajnokságát a tavasszal alighanem már több csoportban kell majd lebonyolítani. Az amatőrcsapatok száma annyira lecsökkent, hogy az elsőosztályú amatőregyesületek kollé­giuma, esetleges elsietett lépéseknek elejét veendő, a múlt hét végére értekezletet hívott egybe, amelyen Meisl Hugó, az osztrák szövet­ség kapitánya, az osztrák profisport egyik út­törője is megjelent. Meisl, aki az ősz elején még a profisport be­vezetése mellett kardoskodott, az értekezleten a legsötétebb szik­ekkel ecsetelte a nemajuatőe egyesületek jövőjét és megjövendölte, hogy rövid időn belül az újonnan alakuló legtöbb proficsapat el fog pusztulni. Meisl sötétenlátásának nem remélt hatása volt. Több egyesület képviselője, aki már a nemamatőrök pártjához csatlakozott, kijelentette, hogy csapata megmaradna amatőrnek, feltéve, ha az osztrák szövetség az alábbi feltételeiket hono­rálja : 1. Az amatőr- és professzionistasport elvá­lasztása. 2. Háromhavi meggondolási idő azon játé­kosok részére, akik a­matőrcsapatoktól nem­­amatőrökhöz akarnak átlépni. 3. A bajnokságban csak pályatulajdonos csap­a­patok vehetnek részt. 4. Minden egysület a kitűzött játéknapokon legalább három csapatot tartozik szerepeltetni. 5. A nem amatőr egyesületek amatőrcsapata mérkőzéseinek betiltása 6. Az egyes bajnoki csoportokban legfeljebb tíz csapat vehet részt. 7. Az amatőrcsapatok nem kényszeríthetők a bajnokságban való részvételre. 8. Új egyesületek csak abban az esetben ve­hetők fel a szövetségbe, ha pályával rendelkez­nek. 9. Az egyesületeknek a birói dijaktól való­­­ mentesítése, esetleg a birói dijak legminimáli­sabb összegben való megállapítása. 10. A szövetségi nyomtatványoknak ezer és kétezer koronára való leszállítása. A felsorolt tíz pont úgy az első-, mint a má­sodosztályú amatőregyesületek képviselőit kielé- s­gítette. Az osztrák szövetség most vizsgálat tárg­­­gyává teszi, hogy a sok kis egyesület tényleg ra­gaszkodik-e a nemamatőrök sportjába való át­lépéshez, illetőleg rendelkezik-e a megfelelő anyagi bázissal, hogy mint proficsapatok fenn­állhassanak. Most már csak az a kérdés, hogy Meisl Hugó meggyőző érvei a nemamatőrség felé hajlamos egyleteket tényleg rábírják-e továbbra is az amatőralapon való sportolásra? Sajnos, leg­inkább a játékosoké itt a döntő szó, már­pedig a bécsi footballisták nagyobb része, úgy látszik, úgy gondolkozik, hogy miért footballozzon ő ingyen, amikor ezért anyagi ellenszolgáltatást is kaphat A Kassai SC ó-tátrafüredi téli versenyei. A Kassai Sport Club ó-tátrafüredi versenye ügyében azt sürgönyzik a Tátrából, hogy a havazás oly bő­séges volt, hogy a hópályákat félméteres hó bo­rítja. Az a terv tehát, hogy a hósport-versenyeket nem 15. és 16-án, hanem 18-ika után fogják lebo­nyolítani, változást szenvedett és a hóversenyek az eredeti programol szerint 16. és 16-án, a kor­csolyaversenyek pedig 17. és 18-án kerülnek lebo­nyolításra. Súlyos vereséggel végezte túráját az NSC. Az elsőosztályú bajnokságban szépen szereplő NSC vasárnap az FC Legnano elleni mérkőzéssel fe­jezte be olaszországi futását s ezen a mérkőzésen váratlanul súlyos vereséget szenvedett. Az első félidőben még tartotta valahogy magát az NSC, a Legnano csak egy goal előnnyel fordult a játék­idő második részébe (1:0), a második félidőben azonban összeroppant a fekete-fehér csapat s vé­gül is 5:0 arányú súlyos vereséggel hagyta el a pá-

Next