Az Út, 1949. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1949-01-01 / 1. szám

949. JANUÁR 1­8. ItyCH tiszldi S&ukemM Ucl Levél a „valóságos“ ker­esz­ty­é­n­s­ég­ről P­élre írok. Három dologtól félek.­­ Az első az, hogy nem lévén teológiát végzett ember, nem leszek eléggé ért­hető. (Bár lehet, hogy emiatt értenek meg.) A második, hogy rosszindula­túnak, esetleg még talán valláselle­nesnek is minősülök. A harmadik dolog, amitől félek, az emberi hiú­ság. Félek, hogy „az Út“ írói és ol­vasói nem tudják felháborodás és sértődés nélkül elviselni soraimat. — Hol élnek maguk? — ez jár az eszemben valahányszor vallásos összejövetelen vagyok, vagy egyházi sajtó kerül a kezembe. Ezt a kérdést persze velem együtt százezren és száz­ezren felvetik. A kérdés oka az, hogy a ma keresztyénsége nem közeledő­ben, hanem távolodóban van a való­ságtól Csak három területen igyek­szem erre rámutatni. Akárhány prédikációt hallgatok, M* traktátust olvasok, vagy éneket hallok, az, Isten személye körül va­lami furcsa zavart, vagy ködöt ér­zek. Az Isten valósága nem kézzel­fogható módon tárul a közönség elé. Még mindig valahogy az „óhatjva sejtés“ állapotában vesztegel minden keresztyén megnyilatkozás. Holott Istent nem szabad száműzni a filo­zófiai formák jégporos „vagy van, vagy nincs”­ébe, nem szabad degra­dálni alacsony színvonalú giccses ér­zelemvilágba. Én egészen biztosan meg vagyok győződve arról, hogy Istent nem „óhajtva sejteni“, vagy „a lélek szentek­ szentjében“ bámész bu­tasággal keresni, hanem megtalálni kell, méghozzá egy emberben, Jézus­ban. Ha már egyszer az Isten olyan nagy segítséget adott az embereknek, hogy eljött és emberként élt, tanított, szenvedett és meghalt, akkor mi az oka annak, hogy a keresztyének a világba és az emberi életbe beletes­tesült Istent újból és újból vissza akarják röpíteni az égbe? Mint ahogy ,a régi kor a Jézus sziklasírját egy nagy kővel elrekesztette, úgy a mai kor keresztyén egyháza Istent visszatemeti az égbe és mindenféle ködös világnézet és érzelem maszat­­jával felism­erhetetlenné teszi. Én nem tudom, a mi kegyeseink szerint én hivő, vagy hitetlen ember va­­gyok-e, csak azt tudom, számomra nincs valóságosabb valóság, mint Isten. Hiszen a valóságos Isten való­ságos ember. S ha úgy írunk és úgy prédikálunk róla, mint aki nem való­ságos ember, akkor istenségének a valóságától is megfosztjuk. Nagyon kérem, legalább Önök ne öltöztessék Istent „ingbe, glóriába“, mint az egy­szeri imakönyv szentképe tette. Ne ködösítsenek, ne misztifikáljanak , ne közöljenek koholt és kornirt tör­téneteket nem létező Istenről és nem létező világról, hanem kezdjenek el már Jézus Krisztusról, az ő emberi arcáról portrét festeni. Aki Jézus Krisztus emberi arcát megismeri, afelé odaviláglik az Isten arca. Az ember-Jézusról tessenek prédikálni és írni és ne tessenek világnézeti vitákat csapni, mint ahogy tette valamelyik vasárnap az egyik budapesti igehír­­dető, akiről most nem akarok bőveb­ben beszélni. Minél emberibbé, a maga történelmi, azaz bibliai valósá­gában megnyilatkozó Jézus Krisztust állítunk a gyülekezeteink elé és az olvasóink elé, annál többet tudunk majd meg arról, hogy kicsoda az Isten. _ Az utóbbi időben az ejt gyakran jl kétségbe, hogy Jézus Krisztus úgynevezett uraságáról olyan fenye­getve beszélnek. Hogy Jézus Krisztus így úr, meg úgy Úr, azt úgy mond­ták, hogy ezzel sejtetik a hallgatók­kal, hogy tehát ez, meg az, meg amaz nem úr. Én a magam egyszerű eszé­vel és bibliai tájékozottságával a leg­erélyesebben tiltakozom ilyen kísér­letek ellen. Jézus Krisztus urasága és­­ hatalma a kereszt urasága és ha­talma, hisz ezt halljuk úrvacsorakor: „az Úrnak halálát hirdessétek, miglen eljödend“. Jézus Krisztus uralma­­szerintem nem jelenthet mást, minthogy az ő Lelke, szellemisége eluralkodik ben­ ] nem, a másik emberben, a harmadik­­ emberben, egy-egy közösségben.­­ Hogy egyre többen kezdenek hason­­­lóvá lenni az ő emberi arcához. Sok kint okozott nekem evangélizációs­­ konferenciákon, egy év óta semmi pénzért sem vennék részt ilyenen, az a szenvelgő beszéd a Jézus Krisztus­­ bennünk való fokozásáról. Jézus Krisztus az ő Lelke által az ő igé­­n­yében közli önmagát velünk, hogy legyünk az ő tanítványai, szánjuk rá az életünket az ő követésére. Nem valami más Jézus Krisztus uralkodik e világon és e világban és nem valami más Jézus Krisztus jön ítélni eleve­neket és holtakat, hanem ugyanaz, aki itt járt köztünk, emberi szóval szólt hozzánk. Hogy azután a fentiekből egy­­egy házi nyelvünk teljes valószerűt­lensége is következik, az már magától értetődik. Mint ahogy semmiben, itt sem szeretnék általánosítani. Az előző két pontról sem mondom, hogy teljességgel minden keresztyénre nézve így van, ezt az utolsót is azért mondom, mert sokszor tapasztaltam Templomokban, összejöveteli helyisé­gekben, egyházi sajtónkban csak úgy röpköd az indokolatlan „-tátik, -telik“, ami ugyan még megbocsátható, hisz érthetetlen módon Bibliánkat még mindig nem adták ki a mi nyelvün­kön. De az már teljességgel érthetet­len, hogy vallásos kifejezéseink szinte kivétel nélkül mind a századeleji idealizmus kelléktárából valók. — Eg­sszer egy lovag csodálatos álmot látott — hallottam, vagy olvas­tam múltkoriban és az jutott eszem­be, hogy én még csak bosszankodom ezen, de nem vonom le azt a kon­zekvenciát, hogy aki ma,­ 1948-ban ilyen ásatag illusztrációkat használ, az miféle ember lehet. Mondom, én még el tudom viselni. De mit szólnak azok, akik az egész keresztyénséget, úgy, ahogy van, maradinak tartják? Múltkor valamelyik egyházi lapban olvastam, hogy a múlt felé arany hidat kell építeni. Ha ez alatt azt értette a cikkíró, hogy minden ke­resztyén ember már megjelenésénél fogva és beszéde miatt divatból ki­ment ember legyen, akkor tudatlan és ártani akar a keresztyénségnek. A nyelvünk, életmódunk, istentiszte­leteink különben megtartandó ünne­pélyessége közeledjék már végre a valóság felé! Az nem baj, ha a ke­resztyéneket Krisztus bolondjainak nevezik, de az már végzetes bolond­ság, ha egy elmúlt világ filozófiai­­társadalmi nyelvezetben modorossága zenei és költészetbeli giccsei miatt a múzeum őslényei közé sorakoztatnak minden keresztyén embert. Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Legye­nek már modernek, mert higgyék el, Jézus Krisztus a maga korának mo­dern embere volt és valami ilyet mondott: „Senki sem tölt új bort az ó tömlőbe“. Vagy leveszi a mai ke­­resztyénség önként az ósdi, tőle ide­gen szokásokat, vagy Isten erőszak­kal megkopasztja minden hozzá nem méltó tollától.­­ Egy olvasójuk. Részlet Bereczky Albert karácsonyi igehirdetéséből — Is az ideje, hogy végtére a kará­csonyi kis örömök helyett a karácso­nyi nagy örömöt meghalljuk és szí­vünkbe fogadjuk. Csakhogy persze, testvérek, ott van a nagy akadály, a félelem. Mintha a keresztyén embe­rek és a keresztyén egyház félne az élettől. Pedig aki fél, az használha­tatlan. Jó, én tudom, hogy a féle­lemre az embernek­ sok oka lehet. Félhetek a többi emberektől, félhe­tek a sorsomtól, a jövendőtől, nagyon félhetek saját magamtól. Gyötrődhe­tik az ember azon, hogy hogyan tudja majd a sorsának a terhét elvi­selni, bűnei ellen a harcot felvenni. Mindezek mögött, az emberektől, a sorstól, a jövőtől, a magadtól való félelem mögött nincs ott még elrejtve egy belső gyökere minden félelem­nek? Az, hogy félsz az Istentől és ezt a félelmet, sajnos, a vallásosságod sokszor táplálja. Szeretnék itt néhány komoly szót a vallásos emberekhez szólni. Ugyan mi van a szívetekben? Nézzetek bele egyszer úgy alaposan így a karácsonyi ünnepen. Van ben­ne hála a nagy Úr Isten iránt, aki „úgy szerette ezt a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.“ Van benne, van a szívedben nagy öröm azért, hogy Istennek ebből a csudálatos szere­te­téből te semmiképen se vagy kizárva, sőt mindenestől beletartozol, úgy ahogy vagy, szegény ember, barátaid­dal és ellenségeiddel, életeddel és ha­­látoddal, sorsoddal és önmagad ter­hével bele vagy foglalva Istennek ebbe a nagy szereldébe, mert nézd:­­ szeret igazán, végérvényesen és visz­­szavonhatatlanul szeret téged az Isten. Nem úgy érzed a szívedben hogy azért ennyire talán mégse? Hogy éppen téged, vagy pláne ezt az­­ egész világot talán mégse szereti en­­­­­nyire? Nincs tele a szíved a félelem-­­ nek a vallásosságával, amely azt­­ súgja, hogy jó lenne kimenekülni, jó­­ lenne elfutni ebből a világból és mi­­. Igen jó ez a templom, ez a hit, ez a karácsony, mert ad legalább egy kis illúziót, egy kis feledést, menedéket, ahová legalább egy kis időre el tudsz bújni a világ elől. Félsz élni. Hát még meghalni! És­ mindezt annak a Názáreti Jézus Krisztusnak a nevé­ben, aki olyan véresen és közönsége­sen megszületett, mint te, sőt istálló­ban született meg és a keresztfán halt meg, aki hús vér emberré lett és te az ő nevében csinálsz magadnak val­lásos menedéket, illúziókat, arany­­fü­stöt, káprázatot, amely csak egy napra való, vagy egy órára. Tud-e ez a fajta ünneplés és vallásos elvonu­lás segíteni rajtad, amikor belül tele van a szíved gonddal, félelemmel és gyötrődéssel? Hát ez nem tud rajtad segíteni, de Isten tud. Hirdetem nek­tek a nagy örömet: az Isten kiűzi a félelmet. Értsd meg: az Isten nem olyan tar­tózkodóan szeret, nem valami vallá­sos távolságból, nem csupán a temp­lom szép, szent hangulatában szeret téged és nem valami misztikus su­­gá­rzással szereti ezt a világot, hanem azt mondja, hogy: itt vagyok, közte­tek élem az életemet, köztetek halom a halálomat, viselem a sorsotokat, hordozom a bűneiteket. Ezt kell a szívünkbe bocsátani és abban a pil­lanatban megértjük Jánost, ezt a drága öreg apostolt, amikor ilyeneket mond: „A szeretet kiűzi a félelmet.“ Elveszi az Isten a félelmed gyökerét, mert tudod, hogy mi a félelem gyö­kere? Kimondom azt az egyszerű szót, amit ebben a templomban és minden templomban olyan sokat hal­lottatok már. Hátha mégis nem tud­nád, hát megmondom, hogy a félel­med gyökere az, hogy ott van ben­ned a bűn és azért félsz. Nagyon konkrét dolog ám ez és nem valami papi frázis. Az a baj, hogy hazug voltál és nem szerettél, sőt az a még nagyobb baj, hogy most is hazug vagy és nem szeretsz. Ki segít raj­tad? Ki szabadít meg téged belső szorongattatásodból és ki ad neked békességet? Hát nem gerjed föl a szíved a nagy örömre, nem csordul túl a hálától, mikor azt hallod, hogy megszületett a bűnösök barátja, el­jött az, aki a szegényeknek evangé­liumot hirdetett, a vakoknak látást, a foglyoknak szabadulást, aki azért jött, hogy életünk legyen és bővel­kedjünk? A nevét ma és mindig uj­jongó örömmel kell kimondani: Jé­zus Krisztus, a mi szabadítónk. Ha elhitted az Istennek irántad való sze­retdét, akkor ez a szeretet kiűzi a félelmet és megtanít téged élni. " Hírek Dunántúlról Körmenden az­ egyházmegye lel­készeinek háromnapos evangélizá­­ció volt december 15—17 napjain. Szolgáltak Kováts J. István, Pataky László egyházmegyei missziói elő­adó, Döbrössy Lajos és P­­ik­ó An­tal lelkipásztorok. Ugyanekkor egy­hetes evangélizáció volt a gyüleke­zetnek, Kováts J. István szolgálatá­val. Szalafőn december folyamán misz­­sziós nap volt Berta Ferenc, Vörös Lajos, Vörös Lajosné és Kovács Elek szolgálatával. Kerkapéntekfalun és társegyházá­ban, Alsószenterzsébeten nyolcnapos evangélizáción szolgált Döbrössy La­jos lelkipásztor. Kercaszomoron december 19­-22 napjain gyülekezeti evangelizáció volt Hargita Pál egyházkerületi misz­­sziói segédlelkész szolgálatával. A pápai teológusok dr. Trócsányi Dezső teol. akad. tanár vezetésével­­ az egyházmegye jónéhány gyüleke-­­­zetét végiglátogatták. Szolgálataik | nagyon áldozatosak voltak a gyüle- i kezetekben Ez­­a kéthetes evangé- | lizációs körút, melyen 14 hallgató | és Pongrácz Magda misszionárus- i jelölt vett részt, lelkiáldásain túl | nagyban elősegíti azt is, hogy a pál .­á­pai főiskola és a dunántúli gyüle­­­­kezetek közt élővé, elevenné, áldottá váljon az a kapcsolat, melyben a gyülekezetek is és a Főiskola is nagy áldásokat nyernek. Az egyházmegyei missziói előadó indítványára, a missziói bizottság határozataként a tél folyamán az egyházmegye minden gyülekezetében lesz evangélizáció. Tudósító Tiszán tú­li hírek Dr. Révész Imre püspök egyház­megyei missziói útja során Füzes­­dlyarmanin tartott háromnapos kon­ferenciát. Erre a konfrenciára négy szomszédos egyházmegye gyüleke­zeteiből jöttek el a telkipásztorok A befejező napon a presbiterek és missziói munkások részére is volt összejövetel Minden este a füzes­­gyarmati gyülekezet számára a temp­lomban istentisztelet volt, amelyen dr. Révész Imre püspök és Ta­más Ferenc egyházkerületi missziós lelkész hirdették az Igét. Hajdúbagoson gyülekezeti nap volt. A háború templomukat telje­sen elpusztította. Most próbálják minden erejüket összeszedve helyre­állítani. Lélekben is épülni akartak.­­ Dr. Erdős Károly egyetemi tanár,­­ Baja Mihály lelkipásztor és Tamás I Ferenc végezték a szolgálatokat. . . a szórványkérdésről újabban ismét egyre több szó esik. Ez örvendetes jel, mert ébredő felelősségből fakad. Bár fakadna is belőle olyan intézkedések sora, mely egyrészt régi sebeket gyógyí­tana, másrészt újabban felmerült problémákat is el tudna rendezni. A szórványkérdés az 19­10-es évek elején kavart nagyobb vihart s nyomában vett egyre nagyobb len­dületet országszerte a szórványgon­dozás. Szórványgyülekezetek egész sora keletkezett. Azonban minden eredménye sem volt elég ahhoz, hogy hivatalosan is önálló ág le­gyen az egyházi munkák sorában s hamupipőke szerepéből kilépve fontosságához mért helyét elfog­lalja. A teológiai képzés sem vette elég komolyan, s az egyházi köz­élet is csak néhány ember ügyének tekintette. Tudományos síkon a kolozsváriak adtak ki egy kis ta­­nulmánykötetet, sajnos, folytatása nem lett külföldi munkák sem kerültek fordításra A hivatásos és laikus munkások képzése éppúgy megoldatlan, mint a technikai kérdések. Ezt kellően érzékeltette e­ lapnak Környi Bánhidáról meg­jelent riportja. Másutt is ugyanez a helyzet. Zalaegerszegnek, Nagy­kanizsának, Sopronnak közel száz, sőt ennél is több szórványainak a száma A kérdés jelentősége még inkább megnőtt az utóbbi évek folyamán. Régi szórványok elpusztultak nem egy esőben, de a régiek mellé újak is keletkeztek. A telepítések követ­keztében nagyobb egységek alakul­tak olyan községekben is, ahol eddig szórvány nem volt. A szórványkérdéshez hozzátarto­zik a tanyasi hittek gondozásá­nak kérdése. A legutóbbi évek eseményei előtérbe helyezték a tele­pítések, illetve telepesek kérdését A közeljövőben összeülő szór­vány­é­rt­eke­zle­t­nek a kérdés minden ágát meg kell tárgyalnia s használ­ható, keresztülvihető javas­latokkal kell az illetékesek f­elé állania. Szíj Rezső „Kamenája baba" A nyár folyamán geológusok és régészek jártak a pest m megyei Bugyi községben Olaj után kutattak. Hogy találtak-e vagy se, most nem ide tar­tozik. Minket az érdekel, hogy­ egy Krisztus után VI—VII. századból való avarkori sírkőre bukkantak. A sírkövön faragás is van és éppen erről a faragásról volt megállapít­ható a kő eredete és kora. Erről megállapíthatták, hogy egy neveze­tes avar hadvezérnek vagy politikus­nak a sírköve volt kiállta a nép­vándorlás, a honfoglalás, a tatár­, a törökdúlás viharait, majd Beleznai János generális birtokán a XVIII. század vége felé megtalálták. Belez­nai János a követ az akkoriban ala­pított református eklézsiának adomá­nyozta. Az egyház presbitériuma emellé a kő mellé kiállította a cégéres gonosztevőket s mindazokat, akik ellen panasz volt. Most már csak azt kell megmon­dani, hogy mit jelent a címül felírt szó. Kar­enája, annyit jelent, mint kő, baba pedig annyit, mint ős, Ka­­menája-baba tehát avarul kő-ős. Most ez a kő-ős ott hirdeti majd a templom mellett egy nagy nép­ csillagának lehullását és egy kis nép életének megújulását. A mennyország Olv.: Márk 12:18—27. „Avagy nem azért tévoly égtek-e, mert nem ismeri­tek az írásokat, sem az Istennek hatalmát.“ Márk 12:24/1). A Sadduceusok okoskodni mentek Jézus Krisztushoz. Az ember színre egy hittanórán képzeli magát, olvasván ezt a történetet, ahol a türelmes vallástanárt a legképtelenebb és legostobább kérdésekkel pró­bálják a tanítványok zavarba hozni. A Sadduceusok főkérdése itt a feltámadás és a mennyországban való lakozás volt. Azonnal látjuk róluk, hogy méltán mondta nekik Jézus Krisztus: „Nem ismeritek az írásokat.“ De attól félek, méltán mondja mindannyiunknak. E sorok írójának is, az olvasóknak is. Kevés értesülésünk van ez Isten dolgai­ról, az Isten hatalmáról. Még a bűnbánat hirdetése, megszentelődés sok kérdése (bár már ezt is gyakran megfertőzzük a törvényeskedás ágas-bogas éktelenségével, mint például: pirosítsuk-e a szánkat, endo­­láztassunk-e?) még valahogy ismerős, de bizony az istenne! Jézus Krisz­tusban való boldog együttlétünk állapotát, a megvigasztaltatásnak és a nyugodalomnak ígéreteit, csak mostanában veszik előrele a világ ve­zető teológusai és vesszük elő mi is. Téged most az egészből itt annyi érdekeljen, hogy akármilyen lesz is a mennyország, akármilyen lesz az Isten nyugodalmának a helye, te személyesen ott leszel-e? Hisz a Sadduceusok is oktalanul kérdezősködtek arról, hogy az a hét férjű asszony hogy és mint kerül oda A kérdés most itt az: te odafelé készülsz-e? Én nem tudom, de annyit tudok, hogy Isten odafelé készít téged is, s ezért hirdetteti Jézus Krisztus evangéliumát és azt, hogy ő helyet készít számodra Csak egyre vigyázzl -e valami „jobb sorsot", vagy ki tudja, milyen érzéki gyönyörűséget várj a mennytől, mert ilyesmiről az An­aírfiívő mohamedánok tanítanak. Számunka (és ezt figyeld meg) a mennyország lelki gyönyörűsége az, hogy Jézus Krisztussal örökké tartó, zavartalan és boldog közösségben élünk. 3

Next