Az Út, 1949. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1949-01-01 / 1. szám
949. JANUÁR 18. ItyCH tiszldi S&ukemM Ucl Levél a „valóságos“ keresztyénségről Pélre írok. Három dologtól félek. Az első az, hogy nem lévén teológiát végzett ember, nem leszek eléggé érthető. (Bár lehet, hogy emiatt értenek meg.) A második, hogy rosszindulatúnak, esetleg még talán vallásellenesnek is minősülök. A harmadik dolog, amitől félek, az emberi hiúság. Félek, hogy „az Út“ írói és olvasói nem tudják felháborodás és sértődés nélkül elviselni soraimat. — Hol élnek maguk? — ez jár az eszemben valahányszor vallásos összejövetelen vagyok, vagy egyházi sajtó kerül a kezembe. Ezt a kérdést persze velem együtt százezren és százezren felvetik. A kérdés oka az, hogy a ma keresztyénsége nem közeledőben, hanem távolodóban van a valóságtól Csak három területen igyekszem erre rámutatni. Akárhány prédikációt hallgatok, M* traktátust olvasok, vagy éneket hallok, az, Isten személye körül valami furcsa zavart, vagy ködöt érzek. Az Isten valósága nem kézzelfogható módon tárul a közönség elé. Még mindig valahogy az „óhatjva sejtés“ állapotában vesztegel minden keresztyén megnyilatkozás. Holott Istent nem szabad száműzni a filozófiai formák jégporos „vagy van, vagy nincs”ébe, nem szabad degradálni alacsony színvonalú giccses érzelemvilágba. Én egészen biztosan meg vagyok győződve arról, hogy Istent nem „óhajtva sejteni“, vagy „a lélek szentek szentjében“ bámész butasággal keresni, hanem megtalálni kell, méghozzá egy emberben, Jézusban. Ha már egyszer az Isten olyan nagy segítséget adott az embereknek, hogy eljött és emberként élt, tanított, szenvedett és meghalt, akkor mi az oka annak, hogy a keresztyének a világba és az emberi életbe beletestesült Istent újból és újból vissza akarják röpíteni az égbe? Mint ahogy ,a régi kor a Jézus sziklasírját egy nagy kővel elrekesztette, úgy a mai kor keresztyén egyháza Istent visszatemeti az égbe és mindenféle ködös világnézet és érzelem maszatjával felismerhetetlenné teszi. Én nem tudom, a mi kegyeseink szerint én hivő, vagy hitetlen ember vagyok-e, csak azt tudom, számomra nincs valóságosabb valóság, mint Isten. Hiszen a valóságos Isten valóságos ember. S ha úgy írunk és úgy prédikálunk róla, mint aki nem valóságos ember, akkor istenségének a valóságától is megfosztjuk. Nagyon kérem, legalább Önök ne öltöztessék Istent „ingbe, glóriába“, mint az egyszeri imakönyv szentképe tette. Ne ködösítsenek, ne misztifikáljanak , ne közöljenek koholt és kornirt történeteket nem létező Istenről és nem létező világról, hanem kezdjenek el már Jézus Krisztusról, az ő emberi arcáról portrét festeni. Aki Jézus Krisztus emberi arcát megismeri, afelé odaviláglik az Isten arca. Az ember-Jézusról tessenek prédikálni és írni és ne tessenek világnézeti vitákat csapni, mint ahogy tette valamelyik vasárnap az egyik budapesti igehírdető, akiről most nem akarok bővebben beszélni. Minél emberibbé, a maga történelmi, azaz bibliai valóságában megnyilatkozó Jézus Krisztust állítunk a gyülekezeteink elé és az olvasóink elé, annál többet tudunk majd meg arról, hogy kicsoda az Isten. _ Az utóbbi időben az ejt gyakran jl kétségbe, hogy Jézus Krisztus úgynevezett uraságáról olyan fenyegetve beszélnek. Hogy Jézus Krisztus így úr, meg úgy Úr, azt úgy mondták, hogy ezzel sejtetik a hallgatókkal, hogy tehát ez, meg az, meg amaz nem úr. Én a magam egyszerű eszével és bibliai tájékozottságával a legerélyesebben tiltakozom ilyen kísérletek ellen. Jézus Krisztus urasága és hatalma a kereszt urasága és hatalma, hisz ezt halljuk úrvacsorakor: „az Úrnak halálát hirdessétek, miglen eljödend“. Jézus Krisztus uralmaszerintem nem jelenthet mást, minthogy az ő Lelke, szellemisége eluralkodik ben ] nem, a másik emberben, a harmadik emberben, egy-egy közösségben. Hogy egyre többen kezdenek hasonlóvá lenni az ő emberi arcához. Sok kint okozott nekem evangélizációs konferenciákon, egy év óta semmi pénzért sem vennék részt ilyenen, az a szenvelgő beszéd a Jézus Krisztus bennünk való fokozásáról. Jézus Krisztus az ő Lelke által az ő igényében közli önmagát velünk, hogy legyünk az ő tanítványai, szánjuk rá az életünket az ő követésére. Nem valami más Jézus Krisztus uralkodik e világon és e világban és nem valami más Jézus Krisztus jön ítélni eleveneket és holtakat, hanem ugyanaz, aki itt járt köztünk, emberi szóval szólt hozzánk. Hogy azután a fentiekből egyegy házi nyelvünk teljes valószerűtlensége is következik, az már magától értetődik. Mint ahogy semmiben, itt sem szeretnék általánosítani. Az előző két pontról sem mondom, hogy teljességgel minden keresztyénre nézve így van, ezt az utolsót is azért mondom, mert sokszor tapasztaltam Templomokban, összejöveteli helyiségekben, egyházi sajtónkban csak úgy röpköd az indokolatlan „-tátik, -telik“, ami ugyan még megbocsátható, hisz érthetetlen módon Bibliánkat még mindig nem adták ki a mi nyelvünkön. De az már teljességgel érthetetlen, hogy vallásos kifejezéseink szinte kivétel nélkül mind a századeleji idealizmus kelléktárából valók. — Egsszer egy lovag csodálatos álmot látott — hallottam, vagy olvastam múltkoriban és az jutott eszembe, hogy én még csak bosszankodom ezen, de nem vonom le azt a konzekvenciát, hogy aki ma, 1948-ban ilyen ásatag illusztrációkat használ, az miféle ember lehet. Mondom, én még el tudom viselni. De mit szólnak azok, akik az egész keresztyénséget, úgy, ahogy van, maradinak tartják? Múltkor valamelyik egyházi lapban olvastam, hogy a múlt felé arany hidat kell építeni. Ha ez alatt azt értette a cikkíró, hogy minden keresztyén ember már megjelenésénél fogva és beszéde miatt divatból kiment ember legyen, akkor tudatlan és ártani akar a keresztyénségnek. A nyelvünk, életmódunk, istentiszteleteink különben megtartandó ünnepélyessége közeledjék már végre a valóság felé! Az nem baj, ha a keresztyéneket Krisztus bolondjainak nevezik, de az már végzetes bolondság, ha egy elmúlt világ filozófiaitársadalmi nyelvezetben modorossága zenei és költészetbeli giccsei miatt a múzeum őslényei közé sorakoztatnak minden keresztyén embert. Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Legyenek már modernek, mert higgyék el, Jézus Krisztus a maga korának modern embere volt és valami ilyet mondott: „Senki sem tölt új bort az ó tömlőbe“. Vagy leveszi a mai keresztyénség önként az ósdi, tőle idegen szokásokat, vagy Isten erőszakkal megkopasztja minden hozzá nem méltó tollától. Egy olvasójuk. Részlet Bereczky Albert karácsonyi igehirdetéséből — Is az ideje, hogy végtére a karácsonyi kis örömök helyett a karácsonyi nagy örömöt meghalljuk és szívünkbe fogadjuk. Csakhogy persze, testvérek, ott van a nagy akadály, a félelem. Mintha a keresztyén emberek és a keresztyén egyház félne az élettől. Pedig aki fél, az használhatatlan. Jó, én tudom, hogy a félelemre az embernek sok oka lehet. Félhetek a többi emberektől, félhetek a sorsomtól, a jövendőtől, nagyon félhetek saját magamtól. Gyötrődhetik az ember azon, hogy hogyan tudja majd a sorsának a terhét elviselni, bűnei ellen a harcot felvenni. Mindezek mögött, az emberektől, a sorstól, a jövőtől, a magadtól való félelem mögött nincs ott még elrejtve egy belső gyökere minden félelemnek? Az, hogy félsz az Istentől és ezt a félelmet, sajnos, a vallásosságod sokszor táplálja. Szeretnék itt néhány komoly szót a vallásos emberekhez szólni. Ugyan mi van a szívetekben? Nézzetek bele egyszer úgy alaposan így a karácsonyi ünnepen. Van benne hála a nagy Úr Isten iránt, aki „úgy szerette ezt a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.“ Van benne, van a szívedben nagy öröm azért, hogy Istennek ebből a csudálatos szeretetéből te semmiképen se vagy kizárva, sőt mindenestől beletartozol, úgy ahogy vagy, szegény ember, barátaiddal és ellenségeiddel, életeddel és halátoddal, sorsoddal és önmagad terhével bele vagy foglalva Istennek ebbe a nagy szereldébe, mert nézd: szeret igazán, végérvényesen és viszszavonhatatlanul szeret téged az Isten. Nem úgy érzed a szívedben hogy azért ennyire talán mégse? Hogy éppen téged, vagy pláne ezt az egész világot talán mégse szereti ennyire? Nincs tele a szíved a félelem- nek a vallásosságával, amely azt súgja, hogy jó lenne kimenekülni, jó lenne elfutni ebből a világból és mi. Igen jó ez a templom, ez a hit, ez a karácsony, mert ad legalább egy kis illúziót, egy kis feledést, menedéket, ahová legalább egy kis időre el tudsz bújni a világ elől. Félsz élni. Hát még meghalni! És mindezt annak a Názáreti Jézus Krisztusnak a nevében, aki olyan véresen és közönségesen megszületett, mint te, sőt istállóban született meg és a keresztfán halt meg, aki hús vér emberré lett és te az ő nevében csinálsz magadnak vallásos menedéket, illúziókat, aranyfüstöt, káprázatot, amely csak egy napra való, vagy egy órára. Tud-e ez a fajta ünneplés és vallásos elvonulás segíteni rajtad, amikor belül tele van a szíved gonddal, félelemmel és gyötrődéssel? Hát ez nem tud rajtad segíteni, de Isten tud. Hirdetem nektek a nagy örömet: az Isten kiűzi a félelmet. Értsd meg: az Isten nem olyan tartózkodóan szeret, nem valami vallásos távolságból, nem csupán a templom szép, szent hangulatában szeret téged és nem valami misztikus sugárzással szereti ezt a világot, hanem azt mondja, hogy: itt vagyok, köztetek élem az életemet, köztetek halom a halálomat, viselem a sorsotokat, hordozom a bűneiteket. Ezt kell a szívünkbe bocsátani és abban a pillanatban megértjük Jánost, ezt a drága öreg apostolt, amikor ilyeneket mond: „A szeretet kiűzi a félelmet.“ Elveszi az Isten a félelmed gyökerét, mert tudod, hogy mi a félelem gyökere? Kimondom azt az egyszerű szót, amit ebben a templomban és minden templomban olyan sokat hallottatok már. Hátha mégis nem tudnád, hát megmondom, hogy a félelmed gyökere az, hogy ott van benned a bűn és azért félsz. Nagyon konkrét dolog ám ez és nem valami papi frázis. Az a baj, hogy hazug voltál és nem szerettél, sőt az a még nagyobb baj, hogy most is hazug vagy és nem szeretsz. Ki segít rajtad? Ki szabadít meg téged belső szorongattatásodból és ki ad neked békességet? Hát nem gerjed föl a szíved a nagy örömre, nem csordul túl a hálától, mikor azt hallod, hogy megszületett a bűnösök barátja, eljött az, aki a szegényeknek evangéliumot hirdetett, a vakoknak látást, a foglyoknak szabadulást, aki azért jött, hogy életünk legyen és bővelkedjünk? A nevét ma és mindig ujjongó örömmel kell kimondani: Jézus Krisztus, a mi szabadítónk. Ha elhitted az Istennek irántad való szeretdét, akkor ez a szeretet kiűzi a félelmet és megtanít téged élni. " Hírek Dunántúlról Körmenden az egyházmegye lelkészeinek háromnapos evangélizáció volt december 15—17 napjain. Szolgáltak Kováts J. István, Pataky László egyházmegyei missziói előadó, Döbrössy Lajos és Pikó Antal lelkipásztorok. Ugyanekkor egyhetes evangélizáció volt a gyülekezetnek, Kováts J. István szolgálatával. Szalafőn december folyamán miszsziós nap volt Berta Ferenc, Vörös Lajos, Vörös Lajosné és Kovács Elek szolgálatával. Kerkapéntekfalun és társegyházában, Alsószenterzsébeten nyolcnapos evangélizáción szolgált Döbrössy Lajos lelkipásztor. Kercaszomoron december 19-22 napjain gyülekezeti evangelizáció volt Hargita Pál egyházkerületi miszsziói segédlelkész szolgálatával. A pápai teológusok dr. Trócsányi Dezső teol. akad. tanár vezetésével az egyházmegye jónéhány gyüleke-zetét végiglátogatták. Szolgálataik | nagyon áldozatosak voltak a gyüle- i kezetekben Eza kéthetes evangé- | lizációs körút, melyen 14 hallgató | és Pongrácz Magda misszionárus- i jelölt vett részt, lelkiáldásain túl | nagyban elősegíti azt is, hogy a pál .ápai főiskola és a dunántúli gyülekezetek közt élővé, elevenné, áldottá váljon az a kapcsolat, melyben a gyülekezetek is és a Főiskola is nagy áldásokat nyernek. Az egyházmegyei missziói előadó indítványára, a missziói bizottság határozataként a tél folyamán az egyházmegye minden gyülekezetében lesz evangélizáció. Tudósító Tiszán túli hírek Dr. Révész Imre püspök egyházmegyei missziói útja során Füzesdlyarmanin tartott háromnapos konferenciát. Erre a konfrenciára négy szomszédos egyházmegye gyülekezeteiből jöttek el a telkipásztorok A befejező napon a presbiterek és missziói munkások részére is volt összejövetel Minden este a füzesgyarmati gyülekezet számára a templomban istentisztelet volt, amelyen dr. Révész Imre püspök és Tamás Ferenc egyházkerületi missziós lelkész hirdették az Igét. Hajdúbagoson gyülekezeti nap volt. A háború templomukat teljesen elpusztította. Most próbálják minden erejüket összeszedve helyreállítani. Lélekben is épülni akartak. Dr. Erdős Károly egyetemi tanár, Baja Mihály lelkipásztor és Tamás I Ferenc végezték a szolgálatokat. . . a szórványkérdésről újabban ismét egyre több szó esik. Ez örvendetes jel, mert ébredő felelősségből fakad. Bár fakadna is belőle olyan intézkedések sora, mely egyrészt régi sebeket gyógyítana, másrészt újabban felmerült problémákat is el tudna rendezni. A szórványkérdés az 1910-es évek elején kavart nagyobb vihart s nyomában vett egyre nagyobb lendületet országszerte a szórványgondozás. Szórványgyülekezetek egész sora keletkezett. Azonban minden eredménye sem volt elég ahhoz, hogy hivatalosan is önálló ág legyen az egyházi munkák sorában s hamupipőke szerepéből kilépve fontosságához mért helyét elfoglalja. A teológiai képzés sem vette elég komolyan, s az egyházi közélet is csak néhány ember ügyének tekintette. Tudományos síkon a kolozsváriak adtak ki egy kis tanulmánykötetet, sajnos, folytatása nem lett külföldi munkák sem kerültek fordításra A hivatásos és laikus munkások képzése éppúgy megoldatlan, mint a technikai kérdések. Ezt kellően érzékeltette e lapnak Környi Bánhidáról megjelent riportja. Másutt is ugyanez a helyzet. Zalaegerszegnek, Nagykanizsának, Sopronnak közel száz, sőt ennél is több szórványainak a száma A kérdés jelentősége még inkább megnőtt az utóbbi évek folyamán. Régi szórványok elpusztultak nem egy esőben, de a régiek mellé újak is keletkeztek. A telepítések következtében nagyobb egységek alakultak olyan községekben is, ahol eddig szórvány nem volt. A szórványkérdéshez hozzátartozik a tanyasi hittek gondozásának kérdése. A legutóbbi évek eseményei előtérbe helyezték a telepítések, illetve telepesek kérdését A közeljövőben összeülő szórványértekezletnek a kérdés minden ágát meg kell tárgyalnia s használható, keresztülvihető javaslatokkal kell az illetékesek felé állania. Szíj Rezső „Kamenája baba" A nyár folyamán geológusok és régészek jártak a pest m megyei Bugyi községben Olaj után kutattak. Hogy találtak-e vagy se, most nem ide tartozik. Minket az érdekel, hogy egy Krisztus után VI—VII. századból való avarkori sírkőre bukkantak. A sírkövön faragás is van és éppen erről a faragásról volt megállapítható a kő eredete és kora. Erről megállapíthatták, hogy egy nevezetes avar hadvezérnek vagy politikusnak a sírköve volt kiállta a népvándorlás, a honfoglalás, a tatár, a törökdúlás viharait, majd Beleznai János generális birtokán a XVIII. század vége felé megtalálták. Beleznai János a követ az akkoriban alapított református eklézsiának adományozta. Az egyház presbitériuma emellé a kő mellé kiállította a cégéres gonosztevőket s mindazokat, akik ellen panasz volt. Most már csak azt kell megmondani, hogy mit jelent a címül felírt szó. Karenája, annyit jelent, mint kő, baba pedig annyit, mint ős, Kamenája-baba tehát avarul kő-ős. Most ez a kő-ős ott hirdeti majd a templom mellett egy nagy nép csillagának lehullását és egy kis nép életének megújulását. A mennyország Olv.: Márk 12:18—27. „Avagy nem azért tévoly égtek-e, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát.“ Márk 12:24/1). A Sadduceusok okoskodni mentek Jézus Krisztushoz. Az ember színre egy hittanórán képzeli magát, olvasván ezt a történetet, ahol a türelmes vallástanárt a legképtelenebb és legostobább kérdésekkel próbálják a tanítványok zavarba hozni. A Sadduceusok főkérdése itt a feltámadás és a mennyországban való lakozás volt. Azonnal látjuk róluk, hogy méltán mondta nekik Jézus Krisztus: „Nem ismeritek az írásokat.“ De attól félek, méltán mondja mindannyiunknak. E sorok írójának is, az olvasóknak is. Kevés értesülésünk van ez Isten dolgairól, az Isten hatalmáról. Még a bűnbánat hirdetése, megszentelődés sok kérdése (bár már ezt is gyakran megfertőzzük a törvényeskedás ágas-bogas éktelenségével, mint például: pirosítsuk-e a szánkat, endoláztassunk-e?) még valahogy ismerős, de bizony az istenne! Jézus Krisztusban való boldog együttlétünk állapotát, a megvigasztaltatásnak és a nyugodalomnak ígéreteit, csak mostanában veszik előrele a világ vezető teológusai és vesszük elő mi is. Téged most az egészből itt annyi érdekeljen, hogy akármilyen lesz is a mennyország, akármilyen lesz az Isten nyugodalmának a helye, te személyesen ott leszel-e? Hisz a Sadduceusok is oktalanul kérdezősködtek arról, hogy az a hét férjű asszony hogy és mint kerül oda A kérdés most itt az: te odafelé készülsz-e? Én nem tudom, de annyit tudok, hogy Isten odafelé készít téged is, s ezért hirdetteti Jézus Krisztus evangéliumát és azt, hogy ő helyet készít számodra Csak egyre vigyázzl -e valami „jobb sorsot", vagy ki tudja, milyen érzéki gyönyörűséget várj a mennytől, mert ilyesmiről az Anaírfiívő mohamedánok tanítanak. Számunka (és ezt figyeld meg) a mennyország lelki gyönyörűsége az, hogy Jézus Krisztussal örökké tartó, zavartalan és boldog közösségben élünk. 3