Az Út, 1950. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1950-07-02 / 27. szám

1960 JÚLIUS 1—a. Az emberiség létét fenyegető fegyverkezési versenynek véget lehet vetni A magyar protestantizmus üzenete az Egyházak Világtanácsához A magyarországi protestáns egyhá­zak egyetemes bizottsága az alábbi üzenetet küldte az Egyetemes Egy­háztanács Genfben székelő Intéző­bizottságához. „Örömmel olvastuk az Egye­temes Egyháztanács Intéző­bizottságának, továbbá a Tanács Nemzetközi Ügyekkel foglalkozó Bizottságának határozatait a béke ügyében. Ez utóbbi felszó­lította az egyes országokban mű­ködő ökumenikus bizottságokat is, hogy folytassanak megbeszé­léseket a fegyverkezés ellenőrzé­sére és korlátozására vonatkozó­lag. A magyar ökumenikus bizott­ság úgy látja, hogy az emberi­ség létét fenyegető fegyverkezési versenynek és az ezzel járó hi­degháborúnak véget lehet vetni. Ezért arra kérjük az Egyetemes Egyháztanácsot, hogy az Egye­sült Nemzetek Szövetségét és valamennyi kormányt hívja fel a stockholmi békefelhívás szel­lemében az atom- és baktérium­fegyver azonnali eltiltására, mint a béke felé vezető út első és fel­tétlenül szükséges lépésre. Hívja fel a kormányokat, hogy ennek megtörténte ötén kezdjenek azonnal tárgyalásokat a vitás kérdések békés megoldására és az általános lefegyverzésre. Megjegyezzük, hogy látásunk szerint az egyházak nem érhetik be a béke általános hangoztatá­sával, hanem egészen konkrét és hatalmas lépéseket kell aján­­laniuk a béke valóságos meg­­oltalmazása érdekében. Testvéri szeretettel ajánljuk az Intézőbizottságnak tanulmányo­zásra e kérdésekkel kapcsolat­ban Péter János püspöknek, a Magyar Ökumenikus Bizottság tagjának, azt a dolgozatát, amely egyben felhívást tartalmaz az Egyetemes Egy­háztanácshoz is. Ez a tanulmány és felhívás kife­jezi a Magyar Ökumenikus Bi­zottság meggyőződését is.“ Az üzenetet Bereczky Albert püspök, a Magyar Ökumenikus Bi­zottság elnöke, Beők Iván evangéli­kus egyetemes felügyelő, a Magyar Ökumenikus Bizottság társelnöke, Groó Gyula evangélikus egyetemes fő­titkár, a Magyar Ökumenikus Bizott­­ság ügyvezető alelnöke és Makkai László, a Magyar Ökumenikus Bizott­ság főtitkára írta alá. Magyar küldöttség a csehszlovákiai keresztyén egyházak békekonferenciáján Csehszlovákia összes keresztyén egyházai július 1-én és 2-án Luha­­covice morvaországi fürdővároská­ban nagyszabású békekonferenciát tartanak, amelyre a népi demokrá­ciák egyházainak képviselőit és a békemozgalom nyugati előharcosai közül Boulier abbét, Johnson can­­terburyi érseki helynököt és máso­kat is meghívtak. A magyar egyhá­zak küldöttségét Bereczky Albert püspök vezeti, mellette Péter János református, Dezséry László evan­gélikus püspök és a római katoliku­sok négy képviselője vesz részt a küldöttségben, amely csütörtökön utazik el a baráti Csehszlovák Köz­társaságba. Egy francia református lelkipásztor megmagyarázza: miért írta alá a békéivel? Legutóbbi számunkban már ismer­tettük a francia reformátusok leg­utóbbi zsinatának békenyilatkozatát. Most értesültünk róla, hogy a zsinati tárgyalások során szóbajöttek a vi­­lágbéke-mozgalom stockholmi hatá­rozatai is. Franciaországban ugyanis már szinte tömegmozgalommá nőtt a békeívek aláírása s az ottani re­formátus egyház több lelkipász­tora csatlakozott a békemozga­lomhoz. Természetesen senki sem állt elő, mert nem állhatott elő a stockholmi határozatok kritikájával. Éppen ezért, csak kerülő úton, szép sza­vakba burkolva támadták egyesek a Szovjetúnió vezette békemozgalmat. Így Boegner, a francia református egyház egyik vezetője, hangot adott annak a kifogásnak, hogy nem he­lyes, ha a lelkipásztorok aláírják a stockholmi határozatokat. Boegner sem hideg, sem meleg hozzászólásán kapva­ kapott a francia polgári sajtó. Különösen a „Monde* é­s a Figaro“ igyekezett ezt a maga háborús hír­verése szolgálatába állítani. A fran­cia reformátusok hetilapja, a „Ré­­forme* Finet szerkesztő tollából, „A béke harca“ címen cikket közöl, amely igyekszik úgy állást foglalni, hogy ne kelljen színt vallania se a stockholmi határozatok mellett, se ellenük. Erre a cikkre válaszként egy francia református lelkipásztor, Hatzfeld Henrik nyílt levelet ír a lap szerkesztőjének, amelyben megindokolja, miért csatlakozott szívvel-lélekkel a világbéke-moz­­galomhoz és miért írta alá a békeívet. A nyílt levelet a „Réforme“ június 24-iki száma leközölte. Nem lesz ér­dektelen, ha a nyílt levelet az aláb­biakban ismertetjük. Milyen ürüggyel próbálják a fran­cia református lelkipásztorokat és egyháztagokat visszatartani a békeív aláírásától? „Először is ezt mond­ják nekünk, nem komoly dolog — írja Hatzfeld. — A stock­holmi felhívás szövege nem mond semmit. Miért kell aláírni egy papírt, amelynek betűjével az egész világ egyet ért?“ Így vála­szol a kérdésre Hatzfeld: „Őszintén szólva, én is nagyon közel állottam hozzá hogy ilyen véleményem le­gyen, amikor elküldték számomra e felhívást. Nem is éreztem, hogy va­lami különlegesen nagy dolgot csele­kedtem volna, amikor aláírtam azt. Amióta azonban látom, a felzú­dulást, amit cselekedetünk a pol­gári sajtóban kiváltott, meg­értettem, hogy helyesen tettük, amikor aláírtuk a felhívást és hogy sokkal komolyabb ügyről van szó, mint amilyennek az először látszott... Ez mutatja, hogy érzékeny pontot érintettünk.“ Azután azzal a másik ellenvetéssel foglalkozik a cikíró, amely szerint a világbéke-mozgalom aláíráskampánya már azért sem le­het komoly dolog, mert „Keletről“ indult el. Íme a felelet: „Francia­­ország gazdasági, politikai és kato­nai tekintetben napról-napra na­gyobb mértékben válik az Amerikai Egyesült Államok függvényévé és ezzel az elnyeléssel fenyegető tény­nyel szemben legfeljebb némi kis nyugtalanságot érzünk — de egy atombomba elleni papír aláírása, amelynek eszméje Keletről jött, bot­rányt jelent... Megbotránkozunk azon, hogy egyházunk tagjai közül egyesek arra az oldalra álltak, ahon­nan nem érkezik számunkra sem dollár, sem fegyver, sem edeno­­cola.“ Végül a cikk válaszol Finet szer­kesztő ama kérdésére, vájjon miért nem szentelnek a békeívet aláíró lelkipásztorok nagyobb figyelmet az egyház béketörekvéseire, amelyek Finet szerint — érnek annyit, mint a stockholmi felhívás. „Nem helye­selhetjük az egyháznak a néptől való szétválasztását — írja Halzfeld francia református lelkipásztor. — A városok és falvak népe aláírta a stockholmi szózatot. Ha tehát, min­den köntörfalazás nélkül egyetér­tünk a szöveggel, amit népünk alá­írt, miért ne írnák alá vele együtt ugyanazon a papíron.“ A fenti ismertetésből is láthatjuk, milyen raffinált eszközökkel igye­keznek némelyek elgáncsolni a né­pek becsültetes békeakaratát. Senki sem mer ma már nyíltan háborúra uszítani, még a háború fanatikusai is békeszólamokat zengenek. Csak amikor tettekről van szó, ami­kor például a békéivel kell alá­írni, akikor jönnek elő a külön­féle körmönfont kifogások. Persze, ezeket sorra-rendre leleple­zik. Nálunk is, külföldön is. Halzfeld lelkipásztor cikke is hozzá­járul azok leleplezéséhez, akik szájuk­kal békét hirdetnek ugyan, tetteikkel azonban új háborút igyekeznek elő­készíteni. Bottyán János: Bereczky Albert felszentelte a pilisvörösváriak új templomát Pilisvörösvár, június 25. Hét gyü­lekezet tartozik itt együvé. Nem a kö­zelség tartja őket össze, hiszen van talán tizennyolc kilométer távolság is a szélső községek között. A táj, a szépen hajló, meg enyhén emelkedő hegyen­ dombos szép vidék — a pipsi hegyek — inkább el is választanák egymástól őket. Az egy Lélek tartja őket vissza. A­ Lélek időnkint üzen az itteni gyülekezetnek, amint a Jele­nések könyvében is — egy-egy nagy közös üzenetet. Meg is hallják s engedelmeskednek szavának. 1946- ban ezt üzente, hogy heten együtt — Pilisvörösvár, Pilisszentiván, Soly­már, Üröm, Pilisborosjenő, Pilis­szántó és Pilisszentkereszt — alakul­janak egyházzá. Erről az engedelmes hallgatásról így tájékoztat Nébik Jó­zsef lelkipásztor: — Ezen a vidéken akkor szaporod­tak meg a reformátusok, amikor 1920 körül kőszénbányát nyitottak. Az 1924-ben alakult fiókegyház előbb Óbudához, majd Újpesthez, Csillag­hegyhez, végül Pesthidegkúthoz tar­­tozott. 1946-ban alakult az önálló missziós egyház. Ekkor 514 lelket számoltunk. Négy év alatt 1200-ra szaprodtunk. Pilisszentivánon, Szig­­máron és Pilisborosjenőn a Földhi­vatal juttatott nekünk imaházat. Pi­­lisvörösvár a központunk. Itt egy ro­mos épületet kaptunk, ezt építettük át templommá. Az első államsegélyt az elmúlt év őszén kaptuk. Ezen fel­buzdulva, komoly adakozásba kezd­tünk. A bánya vezetősége is segített. A torony építéséhez faanyagot adott. Az adományokon kívül több testvé­rünk dolgozott az építkezésen. A csa­ládok versenyre keltek az adakozás­ban és ennek húsz új templomi pad lett az eredménye. Hat részletben 11.800 forint államsegélyt kaptunk, s 100 kilogramm harangérceit. Földmű­­vesszövetkezetünk a maga kis éb­resztő harangját adományozta ne­künk. Mindent összeszámítva, 25.000 forintba került templomunk megépí­­tése. A szolgálatok ellátásáról szól még a lelkipásztor. Kerékpárral járja a kilenc gyülekezetet, de a távolság és a dombok miatt ez fáradságos. Az egyházmegye lelkészértekezlete most gyűjtést indított motorkerékpárra. Ehhez is folyamatban van államse­gély kiutalása. A takaros templomot ma szenteli Bereczky Albert dunamelléki püspök. Eljött az ünnepi alkalomra Kiss Ro­land egyházkerületi főgondnok, kon­­venti világi elnök is. Az udvarban gyülekezünk. A 90. zsoltárt éne­kelve megyünk felfelé a lépcsőkön. Amikor belépek, a templomajtón, ott tartunk: „Uram téged tartottunk hajlékunk­nak.“ Újból rádöbbenek: bárhogy kell és bármennyire örülünk egy új tem­plomnak, ez csak jelképe örökkévaló otthonunknak. Ima után pillanatnyi csend. Majd megszólal a harang. Most először. Amíg szól, addig a pesthidegkúti énekkar harangavató halleluját éne­kel: Halld, az Úr harangt zengnek Messze földön szerteszét, Hírül adva mindeneknek Isten üdv üzenetét. Az igehirdetés a 23. zsoltár alap­ján szól. Ez a mai üzenet a pilis­­vörösvári gyülekezetnek: legyen ez az ő zsoltáruk. A zsoltár üzenete első szótól az utolsóig átöleli ezt a gyüle­kezetet. Jaj annak az egyháznak, amely kilúgozza az evangéliumot és spi­ritiszta transzba ringatja az em­bert a azt, ami e földi életre­ vonatkozik, nem vállalja. Jézus Krisztus a földi és mennyei vi­lágot egynek tartotta. Ezért szól így az ige: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az 5 egyszülött Fiát adta érette.* — A harmadik mondanivaló ez: a pásztornak vesszeje és botja van. Ez vigasztal bennünket. Szívesen és örömmel hirdetem ezt, mert a mi pásztorunknak botja arra való, hogy a nyáj elkódorgó juhait utolérje. Kaptál ebből a botból te­­st Áldd a pásztort, hogy nem kímélt. — Olyan reformátusokra van szük­ségünk, akik a hét minden napjára Hívők. Az ige őket mindennapi mun­kájuk közben is eligazítja s ennek meg kell látszania munkájukon. Miből fogja látni a dolgozó, küzdő világ, hogy te hasznos vagy hétköznap, ha te nem fogsz bizonyságot tenni hitedről csele­kedeteiddel? ! F­zt kívánja Jakab apostol is: „em lásd meg a te hitedet cselekedeteid­ből. Már látom sok helyen, hogy a hívők tudnak így cselekedni. Boldo­gan várom, hogy megszaporodunk ti­sztahárovisták a hívők között. Több­ször szóltam erről a mi gyülekeze­tünkben is. Nemrég hozzám jött egri asszony s ezt mondta: „Féléve tet­szett mondani, én már sztahánovistet vagyok.“ Munkánkkal mi a békesség szolgái is vagyunk, mert aki megbé­kél Istennel, az Úr Jézussal, az meg Ilid békélni embertársával is. Nekünk­ egy atyánk van. Ezért tudunk egy, testvérek lenni. Bereczky Albert igehirdetése utáni Hegyaljai György pesthidegkúti lelki-­ pásztor egy kisfiút keresztelt. Dél­után az ő énekkaruk közreműködésé-é­vel vallásos délután, este 6 órakor pedig evangélikus testvéreink tartot-­­ták első istentiszteletüket az új re­formátus templomban. A kis templomi tehát már az első napon szolgál más­­oknak is. Istentisztelet után egy fiatalember lép Bereczky Alberthez. Elmondja, hogy tíz évvel ezelőtt hozzájárt bitv­liakörbe és sokat vitatkozott lelki-i pásztorával a hit kérdéseiről. Majd így folytatja: — De azóta megismertem igazán Istent a Jézus által. Most már azt is tudom, mi a kötelességem munka-­ helyemen. Én is sztahanovista va­gyok.­­ íme: az ige megtenni a maga látható gyümölcsét is. Adja Isten, hogy az új pilisvörösvári templom­ban mindig élő ige szóljon, s az élő gyülekezet hite s engedelmessége ál-l tál az élő ige életté váljék. A mi pásztorunk: Jézus Az embernek szüksége van arra, hogy legyen pásztora, aki vigyáz rá, oltalmazza, terelgeti, csendes vizek mellett letelepíti, legelőt ad neki és vigyáz rá — mondotta a püspök. — Abban a reménységben szólok, hogy a bibliát ismeritek és élni tudtok vele. Tudjátok, ez az ige arról szól, hogy Isten testet öltött, húsba-vérbe öltö­zött emberré lett. ő sokféleképpen nevezte magát. Ezzel a csodálatos képpel is: én vagyok a jó pásztor. Amikor mondjuk: „Az Úr az én pász­­­torom“ — tudjuk, hogy ki ő: Jézus Krisztus. — Mit mond nyájának a Jó pász­tor? Először azt, hogy nem szűköl­ködik a nyája. Munkás, dolgozó em­berek közt vagyunk. A gyülekezet tagjai szorgalmas, becsületes munkával szolgálják ennek az országnak romokból való újjáépítését. Mi áldjuk ezt a szolgálatot. Ott vagyunk a munkásnép mögött, vele eggyé forrva. Ott vagyunk, mert az Úr szereti ezt a népet, gondoskodik friss legelőről, Csendes tiszta vizeiről. Ez a gondos­kodás kettőt jelent. íme az egyik ez: a jó pásztor adott a gyülekezetnek templomot. Elkészítette a füves legelőt és csendes vizeket az ő nyája szá­mára. A második az, hogy a pásztor gondoskodik az ő népének lelki táp­láléka és lelki otthona mellett földi otthonokról és szükségleteiről is. Ren­del erre is pásztorokat. Ehhez a haj­lékhoz is így jutottunk el: a bűnös háború után nyert újra­kezdés megnyitotta az utat, hogy dolgozhassunk. A hívő nép nem idegenül, hanem szeretettel és­­szolgálatkészséggel áll ott az újjá­építés és az ország átalakításá­nak munkájában. »— A zsoltár második mondani­valója ez: az igazság ösvényén vezet engem. A hivő emberre nézve jelenti ez a bűnbocsánatot, a lélek megbéké­lését, Jézus Krisztus vérének bűnt eltörlő hatalmát. A megigazulást Jé­zus Krisztusban. Engem, a bűnöst Isten Jézus Krisztuson keresztül nézve, igaz­nak talál. Heidelbergi Káténk így fejezi ezt ki: Mintha minden bűnt, amit én tettem, Jézus Krisztus tette volna, mert ő halt meg a kereszten helyettem és mintha minden jót, amit ő tett, én tettem volna.“ Isten helyettesít en­gem az ő helyébe. Ez az Isten igaz­sága: kegyelem, bocsánat és irgal­masság. — De jaj nekik, ha elfelejtkezünk Isten igazságának másik oldaláról. Mert az ember nemcsak lélek, hanem testben e világban élő ember. Amikor mi befogadjuk a kegye­lem és bárbocsánat igazságát, azt is befogadjuk, hogy ő itt e földön is igazságot akar a társas­­életben. — Mit érnétek olyan evangélium­mal, amely vasárnap elringatja tel­keteket s hétköznap nem tudtok vele mit csinálni. . . Ágoston Vallomásaiból „Nem mi vagyunk a világosság, amely ,megvilágít minden embert', hanem általad világíttatunk meg, hogy akik ,hajdan sötétség vol­tunk', ,világosság Együnk' lehet­ne­d.“ • „Ahogy hízelgő barátok rossz útra visznek, ugyanúgy ellenségek támadásai nem egyszer megjavíta­nak.“ „Az egyik lélek esztelenségé­­vel meggyógyítottad a másik lelket. Nehogy valaki, mikor ezt látja, a saját hatásának tulajdonítsa, ha szavával megjavítja embertársát, akit megjavítani akar." * „Nem kétkedő, hanem biztos ön­tudattal szeretlek, Uram, Téged. De az ég, a föld, s minden, ami raj­tuk van, íme mindenfelől azt mondják, nékem, hogy szeresse­lek s szünet nélkül, mindeneknek mondják ezt, s így nem lehet mentségünk." * „Miért szül gyűlöletet az igazság? Azért, mert úgy szeretik az igazsá­got, hogy amit szeretnek, az legyen az igazság, s mivel nem kívánnak tévedni, azt sem akarják, hogy té­vedésükről meggyőzzék őket. Az igazságnak szeretik fényét, de gyű­lölik, ha korholja őket. Szeretik, mikor önmagát feltárja és gyűlölik, amikor őket leplezi le.“ 3

Next