Az Út, 1951. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1951-01-06 / 1. szám
2 Két nagyon szomorú időszakom van, amikor nem tudok mosolyogni; ha ilyenkor írok, ne vegyétek kezetekbe dolgaimat — ha nem szeretitek a keserűt. Ebből a két időszakból a forró nyárra esik az egyik, mikor a város megindul az erdők felé. Émn magam is megyek a családommal együtt — de „valakit“ itt kell hagynom. A másik időszak a zord télre esik, mikor az erdők indulnak meg a város felé. Egy fa az erdőből, egy kicsike fa (az olcsóbbakból) eljut az én lakásomra is, de már nem talál ott „valakit“. Valaki a neve. Nem szabad máskép kimondani. A kis testvérkéi is így szólnak, hva emlegetik, ha kivetődik valami fölturkált fiókból egy ostornyél, egy pityke a veres mellénykéről, vagy egy kis kalapács. „Melyikeké ez, gyerekek?“ Félve mondják, halkan mondják: „Azé a valakié volt.“ Igazi nevétől malomkő a szívem, két kút a száraz szemem. Egyetlen egy csésze van a háznál, amelyen ott áll a neve felírva: „Jánoska“. Ebből iszogatta a kávéját, ő és a macska, mert a felét mindig odaadta a macskának. Most én reggelizek abból a csészéből. Szomorúan nézi messziről a macska, mintha kérdezgetné: »Hol az én kis gazdám? « Még az a kő is megfordulhat, amit a vízbe dobnak, hullám fölemeli, más oldalra fordítja, de az én bánatom, az meg nem fordulhat. Menekszem az emlékektől s rajként lódulnak elém. Futok tőlük és hívogatom őket magamhoz. Ott állnak íróasztalomon az ő kedvenc állatjai, amikkel utoljára játszott, nem szabad elmozdítani. A ló a nyereggel, aranysárga sörényével, a nyúl a piros pántlikával, a bárányka a csengelyűvel a nyakán. Mereven, csöndesen néznek rám, amikor írok s egyszer csak valamelyik sornál, ha egy könyvet vagy iratot tovább találok taszítani a könyökömmel, megszólal a bárány nyakán a csengetyű: Kling-klangl Kling-klang! Hol a mi kis gazdánk? Hol a mi kis gazdánk, aki meghajolt, aki megdelelt, pici kezeivel, aki simogatott, ki a zöld pokrócra legelni lerakott. Mit kérditek, hol van? Hiszen elüt legelni valót hagyott nektek. Azt a széles rétet, ahol az én jó kedvem virágzott... Hiszen utoljára is rátok gondolt. Haldokló hangjával kenneleket szólított: lovacskám! báránykám! Mindig olyan gyenge, vézna fiúcska volt. Nem akart enni. Az orvosok pedig váltig mondogatták: „Húsra kell fogni a Jánoskát, hogy izmosodjék, erős legyen“. Mennyi leleményesség, mennyi furfang kellett, hogy a lábáról levegyem. Mert éppen a húst szerette legkevésbbé, ígértem neki képeskönyvet. Használt is egy napra, míg a könyvet átlapozta, másnap már nem evett. Hoztam neki száz és száz játékot. De mi lett a vége? A húst nem szerette meg, hanem a játékokból kiszeretett. Később hiába ígértem akármit, mindenre rázta a szöszke fejecskéjét: — Nem eszem, nem eszem. — Igazi lovat veszek esztendőre. — Nem eszem húst még sem. — Sarkantyút veretek kicsi csizmáidra. — Jaj nem eszem én húst! Egyszer aztán ölembe ültettem Jánoskát és elkezdtem neki okosan megmagyarázni a dolgot. — Pedig látod, abból nagy hiba lesz, ha te búst nem eszel. Ragyogó szemeit, azokat az édes szemeit, rám vetette kíváncsian, hogy mi baj lesz abból. — Mert mikor te húsz esztendős leszel, akkor én téged fölviszlek Bécsbe. — Ahol a király lakik? — Ahol a király lakik, szivecském, éppen őhozzája. 1í — Mama is velünk jön? — Mama nem jön velünk. Csak magadat viszlek, mert neked ott meg kell verekedned a király fiával. Mosolygó képe komoly lett. Magas, sima homlokára kiült egy öreges ránc s a szivecskéje hangosan dobogott. Volt annak a dobogásában félelem is, büszkeség is. — Igaz lesz az, apa? — Igaz lesz, ha mondom, csak aztán jól üssön ki a dolog, mert ha te leszel a birkózásban az erősebb, akkor neked jut az ország, ha pedig a király fia lesz az erősebb, akkor övé marad az ország — téged pedig becsuknak egy börtönbe. Szeme megvillant, s hogy megvigasztaljon, puha kezeivel megsinogatta arcomat. — Nekem úgy látszik, hogy én leszek az erősebb. — De nekem nem úgy látszik — mondom szemrehányón — mert a király fia minden nap egy font húst eszik meg, hogy növekedjék az ereje, te pedig nem akarsz enni. Szomorítod a szívemet és nem szerzed vissza az országot a magyaroknak. Jánoska meg volt győzve. — Nekem két font húst süssenek! selypítő parancsolón. S attól a naptól kezdve rendes húsevő lett s ha tán ingadozott bennne néha az akarat, elég volt rápirítani az asztalnál: — János, János, megvernek Bécsijén, majd meglátod! Ennek az ideának élt, amíg élt. Ezért evett, erről kellett neki mesélni esténként. A nagy bécsi verekedésre készült örökösen. Fel is osztotta már a kivivott országot a testvérei közt. Laci megkapta az összes ökröket, amik az országban vannak. Albert megkapta a teheneket, nekem ideadta belőle az embereket (kivéve a házmestert és Zsófit, az öreg dadát. Ezeket megtartotta magának. Egyszer azután meghalotta, elárulták kinn a konyhában a szolgálók, hogy a király fia meghalt. Szegény kis cselédkém, egészen be- reszomorodott. •— Hát most már én kivel verekszel? Pedig nem messze volt már akkor az a rém, akivel meg kellett verekednie. A diftéritiuz. A halál legrettemetesebb generálisa. Huszonnégy napig viaskodott vele, s ha több húst eszik , győzte volna le a difleritiszt. Óh milyen huszonnégy nap volt ez! Ha volna szivem leírni. Mikor haldokolva odahíll a kis ágyacskájához és azt súgta fülembe: — Apa, ha meghalok, viseld gondját az állataimnak, oda ne add se Lacinak, se Albertnek, mert azok összetörnek. Még egyszer látni akarta. Az anyja odavitte ágyába a lovacskát, a báránykát és a nyálat. Nézte, nézte őket, keze már erőtlen volt arra is, hogy megfogja. Azután még egyszer odaintett - nagy titokzatosan egy fényes krajcárkát nyomott a markomba (az orvostól kapta, amiért az orvosságot bevette.) — Nekem adod, Jánoskám? — Az állatok kosztjára — felelte elhaló hangon. * Itt van a szobában újra a karácsonyfa. Gyújtsátok meg rajta a gyertyákat,— tudnak-e még ragyogni, világítani? Hadd jöjjenek be a gyerekek. Minden koszt Miden olyan rajta, mint tavaly. Hát igazán termeltek a diófák még diókat az idén is? Nem, nem. Lökjétek félre ez összevásárolt új holmit. Ide kell állítani a fa alá a lovacskát, az aranysárga sörényűt, a nyulat és báránykát, akiket nekem kell kosztolom abból a kis rézkrajcárból. Itt álltak tavaly, álljanak itt az idén is. Rázd meg magadat, báránykám, hadd hallom csengődnek szivettépa hangját: Kling, Klang! Kling, Klangt Hol a mi kis gazdánk? A ló, a bárányka és a nyúl — Mikszáth Kálmán elbeszélése — m A római katolikus egyház egyik vezetője, Beresztóczy Miklós esztergomi kanonok emelkedik szó az ipt-1050. DEC. 31—1951. JAN. 6. képek a Kongresszusui Hangok és CD December 20-án, a Magyar-Szovjet Társaság országos kongresszusán a Parlament üléstermében és a folyosókon már kora reggel kezdődött a sürgés-forgás. Egymásután jöttek a kongresszusi küldöttek: díszruhába öltözött bányászok; kitüntetett élmunkások; mezőkövesdi nők népviseletben; országos hírű mintagazdák és mezőgazdaságunk más kiválóságai; néphadseregünk honvédei és tisztjei. Azután: Kossuth-díjas tudósok, művészek és írók. Dolgozó népünk színe-java. Az ötéves terv hősei közt ott vannak az egyházak képviselői is. A református egyház részéről: Stereczky Albert, Péter János, Finta István és Fekete Sándor. ett-ott csoportok alakulnak. A küldöttek, akik közül így sokan talán most látják életükben először a Parlamentet, körülvesznek egy-egy sztahanovistát, tudóst, vagy írót. Körülveszik azokat, akiket már újságokból, vagy filmhíradókból ismertek, hogy most végre kezet szorítsanak velük. A kongresszus vendégeit lépten-nyomon derűs, testvéri ölelés fogadja. Elsősorban a szovjet delegációt. Vezetőjük,Leontyeva, ez a bátorarcú, jóságos tekintetű asszony, ő a kongresszus legszeretettebb tagja. Őfelé és delegátus társai felé száll mindaz a ragaszkodás, amit nagy hazájuk, a Szovjetunió és a szovjet nép iránt érez minden hazaszerető magyar ember. Különös szeretet övezi a hős koreai nép küldöttét, az ifjú vietnami küldöttet és a többi vendéget. Az igazi, mély hazaszeretet kizárólag a szabadságszerető népek testvéri összefogásában virágzik ki teljes erejében és színpompájában. Ennek a testvéri összefogásnak legelső és leghatározottabb bajnoka a Szovjetunió. Ezért lett a Magyar- Szovjet Társaság kongresszusa a magyar dolgozó nép számára ünneppé, a nemzet kongresszusává, a béke és szabadság demonstrációjává. E Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter beszél: — A mi hazaszeretetünk, felszabadult országunk, szabad, független hazánk szeretde soha többé el nem választható a Szovjetunió hős fiainak hazánk földjén emelkedő sírjaitól, attól, hogy hazánk szabadságát és függetlenségét a nagy Szovjetuniónak köszönhetjük. A mi hazaszeretetünk egy a Szovjetunió szeretetével. Ezért tölti el minden hazáját szerető magyar szívét határtalan szeretet a nagy Szovjetunió iránt, az építő munka nagy alkotásaival és a béke megvédésében élenjáró nagy szovjet nép iránt és a béketábor zászlóvivője, a nagy Sztálin iránt. Sem felekezeti, sem pártkülönbség meg nem oszthatja népünket ebben az érzésben. A Magyar-Szovjet Társaság feladatait így ismerteti Erdei Ferenc: — A Magyar-Szovjet Társaság népünknek az a szervezete, amely kiterjeszkedve népünknek minden rétegére, magában foglalva a nők és az ifjúság egyre szélesedő tömegeit, ápolja, szolgálja, elősegíti nagy nemzeti ügyünket, a szovjet-magyar barátságot, hogy ezzel gazdagítsa népünk életét, segítse országunk virágzó fejlődését a Szovjetunió példája nyomainn, követve a nagy Szovjetunió vezetését, fokozza erőinket a béke megvédésének frontján, a béketábor sokszázmilliós seregében, s Dévai József népművelési miniszter, a kormány és a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége nevében üdvözli a küldötteket. A többi között ezeket mondja: —Ott, nyugaton, az imperialisták zokon veszik dolgozó népünk mélységes ragaszkodását és szerenmét a Szovjetunió iránt. Sajnos, nem segíthetünk rajtuk! Felszabadítani a Szovjetunió szabadított fel minket, nem pedig az imperialisták. Gazdasági és i politikai segítséget a Szovjetunió nyújtott nekünk, nem ők az imperialisták. Szocializmust építeni a Szovjetuniótól tanulunk, mert az imperialistáknak erre vonatkozó tapasztalatai nem igen vannak. Kulturális ösztönzést, elméleti példamutatást a Szovjetuniótól kapunk, mert az imperialisták kultériájától, tudományaitól a dolgozó nép szabad emberi életének felépítésére példát és ösztönzést nem kaphatunk. — A Szovjetuniótól rengeteget tanultunk, tanulunk és még többet fogunk tanulni — mondja beszéde további részében Révai József, majd így folytatja: — De nem utolsó sorban hazaszeretetet tanultunk és fogunk tanulni tőle. Igen, a magyar haza szeretetét, szovjet emberektől. Nem mintha mi, magyarok, nem tudnánk mi a hazaszeretet. Hiszen van nekünk Hunyadink, Zrínyink, Rákóczink, Kossuthunk, Petőfink, van Rózsa Ferencünk és Schönherz Zoltánunk. De a szovjet emberektől is kell és fogunk hazaszeretetet tanulni. Tanuljuk meg a Szovjetuniótól, hogy a békét szeretni és védeni egyben azt jelenti, hogy önfeláldozóan és fegyelmezetten dolgozunk a hazáért. Tanuljuk meg, hogy a békét együtt kell szeretni és védeni a szabadsággal. Tanuljuk meg azt, hogy hazánkat, függetlenségünket, ha kell, életünkkel és vérünkkel is meg kell védelmeznünk. lásra. Visszatekint a varsói Békevilágkongresszusra: — Mellettünk áll az amerikai küldöttség — mondja. — Négerek, félvérek,, fehérek — újságírók, ügyvédek. Hogy csillogott a szemük, hogy pattantak fel, hogy kiállották ujjongó örömmel: „peace, peace“ — „béke, béke.“ Meglepődtem. Ez Amerika hangja? Igen ez Amerika népének szava. Mert aztán megszólalt a hivatalos Amerika, Truman politikusának hangja , amikor Mr. Rogge állt a szónoki emelvényre és saját honfitársai legélénkebb tiltakozása, de az egész kongresszus megdöbbenése közben is kijelentené, hogy ezt a békét, a mi békénket, ezt a demokráciát, a mi demokráciánkat nem kívánja. Neki Tito Jugoszláviája a példaképe. Beszédében bent csörgött a vérdíj, a dollár gurulása, a gőg, a szenvedés iránti közömbösség, a néptől való undor és minden eszmeivel szemben való legridegebb elzárkózás. Ez csak egy istent ismer: az arany hatalmát. — Itt találkoztam én, a pap, a lélektelen emberrel, az imperialistával, Truman képviselőjével, aki békéről beszél, de háborút hirdet minden szava, gondolata: az önzés, az embertelenség pusztító, emberfaló háborúját. ■— A lidércnyomás azonban nem tartott sokáig. Új hang szólalt meg a szónoki emelvényen. Szerény, de határozott, halk, de biztos hangsúlyú: Hja Erenburg beszélt. Először megragadott stílusának szépséges előadásának közvetlen, szívreható módja. Aztán mindjobban elragadott mondanivalója. — Erenburg beszélt? Nem. A szovjet nép, Sztálin népe szólalt meg benne, hiszen ezt mondta Fagyejev és Sosztakovics; ezt mosolyogta „Berlin eksté“-nek Aljosája, Ivanov, aki szintén küldött társunk volt. — Itt találkoztam t n. a pap, az emberies érzésekkel teli szovjet emberrel, a szocializmus, Sztálin képviselőjével, a béke hírnökével, aki nemcsak beszél a békéről, de ezt hirdeti minden mozdulata, gondolata: az emberiességet éltető, embert nevelő, boldog békét. S itt nem lehet különbséget tenni, mert itt nincs különbség, a szovjet nép és Sztálin képviselőjének hangja, felfogása, elvei, magatartása között. De nem lehet különbséget tenni ebben a szovjet nép és a világ valamennyi békeszerető népe felfogása között, még akkor sem, ám Erenburggal együtt vallom, hogy világnézetünkben távol állunk egymástól. Hitemből egy jószól semengedve tudtam tapsolni a varsói 120 békebeszéd minden szónokának, mert úgy érzem, hogy nem volt érzéki csalódás, amikor a számtalan nyelven, a kilenc nyelven közvetítő fejhallgatót feltéve, egy tizediken" Bethlehem szaván" érleltem a szovjet, kínai, hindu, lengyel és valamennyi szónok által képviselt valamennyi nép erős akaratát, vágyát, vagy imádságát: békesség e földön az embereknek/ . A kongresszus három megható jelenete. Csak három a sok közül. Az első. Kürtjei után, dobpergés, közepette, úttörő-küldöttség vonul a terembe. Az úttörők nevében egy :1z-tizenkét éves leányka üdvözli a kongresszusi. Hangja érces, bátor és öntudatot sugárzó. Beszéde végeztével, amelyet a kongresszus tapsviharral fogadott, virágcsokrot nyújt át Leontyeva asszonynak. A szovjet aszszony mosolyogva öleli magához kis honfitársunkat. A második. Éppen az olasz küldőit adja át az Olasz-Szovjet Társaság köszöntését. Alighogy befejezi a beszédet, az egyik páholyban, minten bejelentés és felkérés nélkül, szívük őszinte érzésére hallgatva, feláll két mezőkövesdi parasztasszon Semmi elfogódottság sincs a hangjukban. Egyszerre mondják el a magyar anyák ígéretét. Sztálin hetvenegyedik születésnapján: „Mi, magyar anyák, ezen a napon is ígérjük, hogy Sztálin vezetésével harcolunk a békéért“. Szűnni nem akaró lelkes éljenzéssel csatlakozott a kongresszus ehhez a „soronkívüli“ felszólaláshoz. A harmadik. Az elnök a kongreszszus vitáját lezárja. Az egyik egri parasztasszony-küldött középre pattan. Szót kér. Gyönyörűség volt nézni szép népviseletét. Hát még hallani a hangját! Nem volt szüksége hangosbeszélőre. Átjárta lelkes szava a hatalmas termet. Elmondta, hogy a kongreszszus megnyitó díszülésén, az Operaházban, milyen nagy öröm érte. A szünetben szemtől-szembe láthatta a magyar nép vezetőjét, Rákosi Mátyást. Az egri parasztasszony, aki azelőtt be sem tehette volna a lábát az Operaházba, a Parlamentbe még annyira sem — hitet tett arról, hogy „az urak által buta parasztnak nevezett emberből öntudatos, hazáját, népét szerető ember lett“. Rövid, lelkéből lelkedzett felszólalása után testvéri csókkal ért véget a kongresszus. Rákosi Mátyás felesége megcsókolta az egri küldöttet, névszerint Koncz Mihálynét. —te Melyfzent az Háttiér-katszodácium A Református Konvent Sajtóosztályának legújabb kiadványa, az 1951. évre szóló Kálvin-kalendárium megjelent. Akik megrendelték, újév előtt megkapják. További rendeléseket nem fogad el a kiadóhivatal. Óesztendei imádság Dicsér Téged lelkem, hogy még ezzel az esztendővel is megtoltottad többi esztendeimet, múlandó életemet meghosszabbítottad és ennek minden napján irgalnscisságodat irántam megmutattad. Áldott légy, hogy ez esztendőben is a te életadó beszédedet énnekem prédikáltattad, szent sakramentomidat kiszolgáltattad, eklésiádban megtartottál, édesdeden intettél és hívogattál, szent tiszteletedre és idvességem munkálására időt és alkalmatosságotkat engedtél. Áldott légy, hogy testemnek is adtál állapotomhoz 'lő eledelt és öltözetet, hivatásomnak követésére megkívánható erőt ésKészséget, munkáimban áldást és ’Kimenetelt. * Megalázván magamat az én bűnös voltomban a földnek poráig tecetted, a Jézus nevében kegyelmet kérek tetőled. Bocsáss meg nékem, irgalmas nagy ur Isten, a te szent Fiadnak érettem való haláláért és elégtételéért; és amiéppen elmúlt ez az esztendő, s elmúlt ennek minden napja, órája és szempillantása, úgy múljanak el az én bűneim is, amelyek azokban esteik, az én egész életemnek minden bűnévél együtt, mintha sohasem lettek volna. Töröld el, őh nagy irgalmasságú Isten, minden álnokságimat és az én bűneimről ne emlékezzél meg soha örökké. Fogadd el az-ikért a Jézus Krisztus elégtételét és könyörülj énrajtam. Azután indíts, segíts és adj kegyelmet, hogy az én életemnek hátralévő tevés napjait jobban és kegyesebben ölhessem el, mint az eddig valókat. Kérlek, óh, kegyelmes Isten, hogy ennek az új esztendőnek kezdetével kezdj el engem is újra megáldani lelkemben és testemben, életemben, javaimban és hozzámtartozóimban. Mindenek felett pedig a te újjászüló és megengesztelő kegyelmednek adásával és nevetésével mutasd meg énhozzám a te irgamasságodnak gazdagságát. Vésd be mélyebben a te félelmedet az éli szivembe. Szerezz én bennem nagyobb buzgóságot és szorgalmatosságot a te tiszteletedben és minden keresztyéni tisz- teimben, nagyobb utálatot és gyűlöletet a bűn ellen, nagyobb kívánságot és igyekezetét az én életemnek a te paracsolatid szerint való rendelésére. Eképpen az esztendőnek megújulásával lírítsd meg énrajtam a te telki ajárdéidat is, hogy ebben az esztendőben az én életem szentebb, tisztább, mértékleteseid és tedetted kedvesebb lehessen. (Keresztyén tanítások 1785.) ADJA AZ ISTEN ADY ENDRE Adja meg az Isten, Mit adni nem szokott, Száz bús vasárnap helyett Sok víg hétköznapot, Adja meg az Isten. Adja meg az Isten Sírásaink végét. Lelkünknek teljességés, S vágyott békességét, Adja meg az Isten. Adja meg az Isten, Bár furcsa a világ, Ne játsszak élő, gyilkos, Cudar komédiát, Adja meg az Isten. Adja meg az Isten, Mit adni nem szokott Száz bús vasárnap helyett Sok víg hétköznapot. Adja meg az Isten, Használt terápiát és evangéliumi könyveket bármely nyelven megvételre keresek. Ajánlatokat kér: Ungár Aladár evangéliumi könyvkereskedése, Budapest, VII., Ilázsfa u. 51. Tel: 223—146. (Új cím, új telefonszám.) Szrort műtömő Makán János BUDAPEST, THÖKÖLY ÚT 59/a. Telefon: 497 487. Legtökéletesebb műtömés, kiégett, mélyrágott szöveten és ruhákon. Vidékre postán utánvét