Az Út, 1951. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1951-02-04 / 6. szám
6 (III. folytatás) A gazda nagy buzgón megborotválkozott, tisztát vett (a vénaszszony már mosott is) és elment a faluba egy gazdag paraszthoz segélyt kérni. A gazdag parasztnál volt zálogban a rétje, szántóföldje, hát azt ment kérni, hogy nem adná-e ki a kaszálót és szántóföldet újig. Este a gazda szomorúan, sírva tért haza. Nem könyörült meg rajta a gazdag paraszt, azt mondta, add meg előbb a kölcsönpénzt, Alelizej megint elgondolkozott. „Hogy éljenek meg most ezek? Az emberek mennek kaszálni, ezeknek meg nincs mit, a kaszáló zálogban van. Érik a rozs az emberek aratni kezdenek (pedig milyen szépen termelt) s nekik nincs mit aratni: zálogban van a füleljük a gazdag parasztnál. Ha én most elmegyek, ezek megint csak oda jutnak, ahol voltak.“ S úgy elfogták Jelizejt ezek a gondolatok, hogy este megint csak nem ment el, hanem ott maradt reggelig. Imádkozott, lefeküdt, de nem tudott elaludni, pedig már végre is el kell mennie, mert pénzben is, időben is sokat elfecsérelt — csakhogy ezeket is nagyon sajnálja. „Végre sem lehet őket örökké és végkép dajkálni. Vizet akartam nekik hozni, meg egy darab kenyeret adni nekik, hát ime, mi lett belőle. Most már váltsam ki a kaszálót és a szántóföldet. S ha a földet kiváltottam, vegyek már tehenet is az asszonyoknak s lovat a gazdának, hogy legyen min az életet behordani. Úgy látom, kedves Kuzmycs ,lelizej barátom, hogy igen belé másztál a dologba. Mi lesz ennek a vége?“ Felkeit Jelizej, elővette a kaftánját a feje alól, szétbontotta, kivette a tubákos szárnyát, egyet szippantott belőle, azt hitte, hogy átlóg megtisztulnak a gondolatai, pedig dehogy gondolkozom, gondolkozott, de nem tudott semmit sem kisütni. Menni is kell, az embereket is sajnálja. Nem tudja, mitevő legyen. Visszagyömöszölte a kaftánt a feje alá és visszafeküdt. Feküdt, feküdt, már a kakasok is szólni kezdtek s arra elaludt. Egyszerre mintha csak valaki felköltötte volna. Úgy tetszik neki, mintha egészen fel volna öltözve, vállán a tarisznya, kezében a bot s ki kell mennie a kapun, de a kapu olyan szűk, hogy azon csak egy ember mellet ki. Fis megy ő a kapu felé és megakad a tarisznyájával. Ki akarja akasztani, akkor beakad a bocskára s az széjjelmálik a lábán. Igyekszik magát kiszabadítani ám akkor látja, hogy nem a kapuban akadt meg, hanem a kisleány kapaszkodik bellé és azt kiabálja: „bácsi, bácsika! kenyeret!" Ránéz a bocskorára, hát azt meg a kisfiú fogja, az ablakból pedig a gazda és a vénasszony néznek ki. Jelizej felébredt és elkezdett magában beszélni. „Holnapi nap kiváltom a kaszálót és szántóföldet, veszek lovat is, újig eltartó lisztet is, tehenet is veszek az asszonyuknak, — mert különben míg a tengeren túlra megyek keresni a Krisztust, addig önmagamban elveszítem.“ És aztán aludt Jelizej reggelig. Reggeli Jelizej korán kelt. Elment a gazdag paraszthoz, kiváltotta a vetéses szántóföldet, kiváltotta a kaszálót is. Vett kaszát (mert a gazda azt is eladta volt) s haza hozta. Kiküldte a gazdát kaszálni, ő maga pedig elindult a faluba, kikutatta a kocsmárosnál azadott lovat és szekeret. Alkudozott, aztán megvette, vett lisztet is, feltette a zsákot a szekérre s elment tehenet venni. Megy Jelizej, megy és elér két komoly asszonyt. Mennek az asszonyok és egymás közt trécselnek Hallja Jelizej, hogy az asszonyok a magok kis-orosz nyelven beszélnek, de megérti őket s megérti, hogy éppen ő róla folyik a szó. — Hát lelkem, eleinte el akarták hajtani, hiszen olyan jövő-menő ember. Bemén, azt mondja: inni akar — aztán most egészen ott maradt Mi mindent vett már nekik. Magam láttam, hogy ma a kocsmárosnál egy lovat meg szekeret vett. Nincs több olyan ember a világon. Meg kell azt csudánk Hallván ezt Jelizej, megértette, hogy őt dicsériks nem ment el tehenet venni. Visszament a kocsmába, megadta a ló árát. Befogott s haza ment a liszttel. Odaért a kapuhoz, lemászott a szekérről. Meglátták a háziak a lovat — és csodálkoztak. ■Gondolják, hogy neki ló vette a lovat, de nem merik mondani. Kijött a gazda, kinyitotta a kaput. — Hol vetted ezt a lovat, bátya? — Hát vettem — feleli az. — Olcsón jutottam hozzá. Kaszálj neki egy kis füvet éjszakára. Ottán vedd le a szekérről azt a zsákot. Kifogta a gazda a lovat, bevitte a zsákot a kamrába, kaszált egy csomó füvet, betette azt a jászolba. Jelizej az utcán feküdt le s már este kivitte oda a tarisznyáját. Mindenki elaludt. Felébredvén Jelizej, felkötötte a tarisznyáját, bocskorát, felöltötte a kaftánját s elindult, hogy Jefimet utól érje. VII. Ment Jelizej vagy öt versziányit, mikor virradni kezdett. Leült egy fa alá, kibontotta a tarisznyáját, hogy megszámolja a pénzét, összeszámolta: maradt mindössze tizenhét rubelje és húsz kopejkája. „No — gondolta magában — ezzel ugyan át nem megy a tengeren. Koldulássá, összeszerezni pedig — nagy hiba volna. Majd elmegy Jefim koma egyedül s értem is meggyújt ott egy gyertyát. Én pedig — amint látom — már ebben az életben nem teljesítem a fogadalmamat. Szerencse, hogy az Úr irgalmas és megbocsát nekem.“ Felkelt ,lenzel, megrázta vállán a tarisznyáját és elindult visszafelé. Hanem most megkerülte azt a falut, hogy meg ne lássák az emberek. És hamar elért a hazájába. Mikor elindult a nagy útra, nehéznek látszott a menés, sokszor minden erejét össze kellett szednie; visszamenőt azonban, mintha, az Isten úgy adta volna, hogy a fáradtságot ne is ismerje. Csak úgy játszva ment s játszva hadargatta a pálcáját. Napjában hetven versztát is megtett. Megérkezett Jelizej haza. Akkorra már betakarítottak mindent. Megörülnek az otthonvalók az ő öregöknek, elkezdték kikérdezni, hol járt, mint járt, miért hagyta el az útitársát, miért nem ment el ő is Jeruzsálembe, miért tért vissza? Hanem Jelizej, nem beszélte azt el. — Az Isten nem engedte — mondó; — elvesztettem útközben a pénzemet és elmaradtam az útitársamtól. Hát aztán nem mehettem el. Bocsássatok meg érte. S odaadta a feleségének a megmaradt pénzt, azután a házi dolgok után tudakozódott; minden rendben volt, mindent elvégeztek, semmit sem mulasztottak a gazdaságban s mindannyian békében és jó egyetértésben voltak. Meghallották még aznap Jefimovék is, hogy Jelizej visszajött; átjöttek kérdezősködni az ő öregök felöl. Ezeknek azt mondta Jelizej: — A ti öregetek — azt mondja — egészségesen járt egész úton. Péter napja előtt három nappal váltunk el egymástól; el akartam őt érni, de az történt velem, hogy elvesztettem a pénzemet s nem volt mivel tovább mennem, hát visszatértem. Csodálkoztak az emberek, hogy ilyen okos ember oly ostobául járt: elindult és nem ért célhoz, csak elpotyázta a pénzét. Csodálkoztak rajta, aztán elfelejtették. Elfelejtette Jelizej is. Hozzálátott a ház gondjaihoz, fiával fát készített télire, az asszonyokkal őrölni ment, befedte a pajtát, rendbehozta a méheit és átadta a tíz köpű termését a szomszédnak. A felesége el akarta előle titkolni hogy az eladott kövükből mertnyi raj keletkezett, de Jelizej jóltudta, hogy melyek voltak a meddők, melyek a rajzani valók s a szomszédnak tíz köpű helyett adott tizenhetet. Rendbe hozakodott Jelizej, fiát elküldte a dolgai után maga pedig beült télire való bocskorokat fonni és teknél vájni. VIII. Egész aznap, mikor Jelizej ott maradt volt az éhbetegek mellett — várta Jefim az ő utasítását. Nem messzire ment, leült. Várt, várt, elszenderedett, felébredt, még ült egy kicsit — a pajtása csak nem jön. — Ugyan? — gondolja magában — nem ment el mellettem! vagy nem ült-e szekérre s nem mellőzött-e el, nem vevti észre engemet, amint itt aludtam? De hiszen lehetetlen lett volna engem meg nem látni. A síkságon messzire lehet látni. Arra is gondolt, hogy visszamegy érte, de hátha az már valahol elől halad? Akkor még jobban elesnek egymástól. — „Előre megyek — gondolta végül— majd az éjjeli szálláson találkozunk.“ Megérkezett egy faluba, megkérte ott a kisbírót, hogy ha ilyen, meg ilyen ember érkeznek a faluba, vezesse abba a házba, hol ő éjjeli szálláson van, Jelizej azonban nem telt meg. Jefim tovább ment, kérdezősködött, nem láttak-e egy kopasz öregembert? Senki sem látta. Csodálkozott Jefim és tovább ment. „Majd találkozunk valahol Odesszában — gondolta magában — ott, ahol hajóra kell ülnie — aztán ebben megnyugodott. Találkozott útközben egy zarándokkal. A zarándok csuklyában, csuhában volt, hosszú a haja. Arónban is volt s most másodszor megy Jeruzsálembe. Az éjjeli szálláson találkoztak s együtt mentek tovább. Kiértek szerencsésen Odesszába. Három napig vártak a hajóra. Sok búcsújáró gyűlt ott össze különfélevidékekről. Jefim ezekről is kérdezősködött Jelizej felől. Senki sem látta. Jefim kiváltotta a külföldre szóló útlevelét, ami öt rubelbe került. Váltott hajójegyet oda és vissza negyven rubelért, vett eleséget, keringet az útra. Megrakták a hajót, felvették a búcsúsokat, felvették a horgonyt, s neki indultak a tengernek Nappal igen jól mentek, estefelé szél kerekedett, megindult az eső, a hajó elkezdett himbálódzni s keresztülcsaptak rajta a hullámok. Megijedtek az emberek, az asszonyok jajveszékeltek s a férfiak közül is, akik gyengébb természetűek voltak, fel s alá szaladgáltak és alkalmas helyet keresgéltek. Jefim is megriadt, de nem mutatta: ahova eleinte leült zombori öregekkel, ott ült egész éjjel és még másnap is. Az öregek csak a tarisznyásokat tartották és egy szót sem szóltak. Harmadnapra lecsendesedett a vihar, ötödik nap Konstantinápoly mellé értek. Némely búcsúsok kiszálltak és elmentek megnézni a Zsófiatemplomot, amely most a törökök hatalmában van. Taraszycs nem szállt ki, ott üldögélt a hajón. Csak fehércipókat vásárolt. Egy nap múlva a hajó megint továbbment. Megálltak még aztán Szmirna városánál, egy másik városnál, Alexandriánál s szerencsésen elérkeztek Jaffába. Jaffában kell kiszállni a búcsúsoknak, onnan még hetven versztányi gyalogút van Jeruzsálemig. A kiszállásnál is megrémültek az emberek, a hajó magas és a hajófedélzetről ladikokba adogatták le az utasokat, a ladik pedig ugrál, forog, s az ember, amint bele akar ugrani, egyszer csak elhibázza és melllé esik a vízbe: két ember bizony meg is fürdött így, a többi szerencsésen a partra jutott. Partra jutván, elindultak gyalog, másnap délre beértek Jeruzsálembe. Megálltak a város mellett, az orosz telepen, cédulákat kaptak, megebédeltek, aztán elindultak a szent helyek felé. A szent sírhoz most még nem lehetett bemenni. Elmentek hát a patriarchai monostorba; összegyűltek ott az összes búcsújárók és elhelyezték őket, a férfiakat külön, az asszonyokat külön. Lehúzatták velök lábbelijöket és leültették őket, közben kijött egy szerzetes egy törülközővel és elkezdte valamennyiök lábát megmosni, megmossa, megtöri és megcsókolja — és így végig. (Folytatjuk) Tanyai istentiszteleten Hangos ugatással trappol felém egy borjúnagyságú komondor, ahogy a tanyaudvarra kerékpárommal befordulok. De az első szóra nagy farkcsóválással jelzi, hogy most az egyszer nem komoly a harag. Köszöntöm az elősielő házigazdát. — Vagyunk-e már? — kérdeztem, mert ma itt istentisztelet lesz. — Hála Istennek, gyülekezünk — feleli. Mondás nélkül is látom, mert a messze sík mezőn mindenfelé fekete pontok mozognak, s ahogy közelednek, feketekendős asszonyokká, nagysapkás, görbebotos férfiakká nőnek. Ahogy a házba benyitok, a meleggel együtt árad ki az ének: „.. . Mostantól hadd legyek Tied csupán .. Alig vártok pár szót a tárbeliekkel, az ajtó elött nagy topogással verik le a havat az újonnan érkezők. A közelebb lakó szomszédok székekkel együtt jönnek. A későn, jövőknek csak az ajtó mögött jut hely. Pedig messziről jönnek. A beszélgetés egyszerre elcsendesedik, ahogy felhangzik az apostoli köszöntés: „Kegyelem és békesség nektek.“ — Szól az ige. Zsebekből, kosarakból előkerül a biblia és figyelmesen kísérik, míg olvasom. János evangéliumát magyarázom folytatásokban. A komoly, gondoktól barázdált arcokra mély figyelem ül. A kérges kezek imára kulcsolódnak, a fejek meghajlanak, míg velem együtt imádkoznak. Örömmel szól a befejező dicsérd: „Veress Jézusunk S véled indulunk .. Tömören, szépen zeng az ének, jó kántorunk van, a feleségem. Velem együtt télen-nyáron úton van. Ő a kislányunkkal szekéren, én meg kerékpáron járjuk a tanyavilágot. Későre, jár, mire az utolsó vendég is elmegy. Mi is készülődünk. Megbeszéljük, hogy a következő héten hol találkozunk. Már jó magasan jár a hold, csikorgásra fagyott a hó, mikor útnak valok hazafelé. Csendesen karikázom. Nézem a szétszórt tanyákat. Szemükre húzott kalapjukkal úgy gubbasztanak, mintha alvó bogarak lennének. Sehol egy fénysugár, sehol egy hang. Ilyen hidegben még a kutyák is bebújnak a szalmába. Jó ötnegyed óra alatt hazaérkezem, hamarosan megjön a család is. A "yerek már alszik a bundában. Nemsokára éjfél. (Nagycsere.) Molnár Gyula PALÁSTOT legszebb kivitelben készít Pollikovits Béla Magyar* utca palást specialista em* 6* Vidékre árajánlatot készséggel küld POSTA „Por“. Versét köszönjük. Ezt nem közölhetjük. — K. L. Budapest. „Az egyház áltat" c. cikked túl nehéz. Ha átfogalmaznád, konkrétabbá tennéd s kifejezetten kitérnél a gyarmati népek szabadsági harcában képviselendő helyes keresztyén álláspontra: örömmel felhasználnánk. — B. K. Bpest. Sajnos, egyiket sem tudjuk használni. — ifj. Sz. D. Heszeljük, de elveszett Kérünk, ne haragudj érte. Az említett másik közleményt — átnézés után — nem tartottuk időszerűnek. — A hornyai Apróhirdetések A jeligés teretekhez porzó bélyeg melléklését kérjük. Csak az igen leveleket továbbitjuk a hirdetőkhöz. Szép antife hatrészes ülőgarnitúra, ruhaszekrény, kredenc, komód, norcellán étkészlet stb. eladó. Megtekinthető naponta este 5 és 7 között. Cím a kiadóban, önálló lakással rendelkező, egyedülálló vidéki nyugdíjas postamesternő társulna hasonló magános nyugdíjas nővel. Leveleket „Könnyebb megélhetés" jeligére a kiadóba kér. Fekete vagy sötét színű, jó állapotban lévő öltönyt keresünk 190 cm. magas, nehéz viszonyok közt élő férfi számára, elfogadható áron. Ajánlatokat ármegjelöléssel .Egyházi munkás" jeligére a kiadóba, vagy a 427—360 telefonszámon kérünk. Egyházit vagy egyéb gyülekezési munkát, vidéken vállalok. „Egyházi munkás" jeligére , a kiadóba. Használt női télikabátot, nagyméretűt, keresek megvételre. Címeket a kiadóba kérek !Cárpitosbútor beszerzésével forduljon bizalommal Oláh Kárpitoshoz. Megrendelést, lavitást vállalok. Készáruk raktáron. József-körút 66. Telefon: 135—102. Férfiszabó. Szabó Gyula. IX., Páva u. 20. Elsőrendű fazor munka. Harmóniumot Pokornytól Újpest. Mónus Illés u. 120.Arnád-kórháznál Harmónium, zongora pianinó eladás, vétel, javítás legkedvezőbben Uhlik zongorakészítőnél. Rákócziút 82. Telefon: 221-138. Bérlet. Nem kabinbejáratú szoba két fiatalember részére azonnal kiadó. VI.. Nagymező u. 23. I. 5. Láb- és kézizzadást tel*jesen megszűntet a.Molnár* féle Sudoran. Ara 4.80 FL Nagy drogéria. Vill.. József-körút 10. Református hetilap az „Élet és Jövő“* csatlakozásával Felelős szerkesztő és kiadó: Fekete Sándor Megjelenik minden vasárnap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI. Eütvös utca 12 Levélcím: Budapest 02. postafiók 104. Telefon: 225-401 és 420-760 45-ös mellék. Előfizetési díj: negyedévre 12 Ft, félévre 22 Ft. Postatakarékpénztári csekk*?.: 47.826 15584.51 — Független nyomda: Budapest VI., Eötvös u. 12. Felelős: Földi Vilmos 1951. FEBRUÁR 4—10. és a tiszagyendai gyülekezet lelkipásztorát kérjük, ismételjék meg kérésüket szerkesztőnkhöz irt levélben. — Dr. D. L. Hajdúhadház. Leveled köszönjük. Szíves engedelmeddel, részleteket hozunk majd belőle. — R. I. Városlőd. Kérésedet rövidesen teljesítjük. — P. G. Szabadszállás. Gyógyulást kívánunk. — K. P. presbiter. Kérdéseire a következőket válaszoljuk: 1. Egyházi törvényeink szerint a presbitérium csak választás és személyi ügyek tárgyalása esetén szokott titkosan szavazni. Ilyen esetekben elegendő egy presbiternek is kérni a titkos szavazás elrendelését. 2. Csak olyan javaslat felett dönt végleges határozattal a presbitérium, amelyet a presbitérium valamely tagja időben és írásban a presbitérium elnökségéhez eljuttat. Ha ilyen tárgysorozatpont szerepel a presbitérium ülésén: „Javaslatok, indítványok““ — akkor sem változik a helyzet. Ha a presbitérium ilyen esetben meghallgatja is valamelyik tagjának rögtönzött, szóbeli előterjesztését, nem köteles határozatot hozni. A Somogys úr Somogynak ez a kis faluja a legrégibb magyar települések közül való. A középkorban városi kiváltságokat élvez s a környék szellemi életének is központja. Ezek az általánosságban fennmaradt adatok sejtetik, hogy a reformáció korában református élet kezdődik a faluban, ez azonban a faluval együtt tönkremegy a török háborúknak ezen a környéken igen kegyetlen dúlása miatt. 1710-ben telepítik újra a községet, nagyobbrészt református lakossággal, akik még ebben az évben hozatnak maguknak prédikátort. Ezek a szegényparaszt-, jobbány telepesek két év múlva sajátkezűség, közmunkában építenek maguknak egy kis imaházat, melynek fala — az eredeti feljegyzések szerint — vesszőfonásból volt, amit kívül-belül betapasztottak sárral. Az ellenreformáció korában elveszíti Somogytúr lelkésztartási jogát. Durván felgyújtják a rekatolizáció kegyetlenkedői a templomot, elűzik a lelkészt. Somogytúr református népe negyven éven keresztül a tőle 15 kilométerre fekvő Balatonöszödre jár istentiszteletre. 1786-ban a türelmi rendelet alapján a vármegyei gyűlés engedélyt adtemplomépítésre. Akkorépítik meg mostani templomukat, lelkipásztort és tanítót választanak. Majd a parókia építésére kerül sor, ez azonban nemsokára eeég. Egy emberöltőn belül az egész falut tűz pusztítja el majd pedig a kolera tizedeli meg a lakosságot. Mégis, 1834-ben felépül újra a templom, két év múlva pedig a ma is használatban lévő lelkészlakás. A megújuló somogytúri gyülekezet háromszázhatvan lelkes. Hozzátartozik Visz fiókegyháza százkét lélekkel, a szórványban élők lélekszáma ötvenhat. A dunamelléki egyházkerület külsősomogyi egyházmegyéjébe tartozó Somogytúrnak Németh Győző lelkipásztora, gondnoka Teknyés Ferenc. Az 1930-ban megalakult fiókegyháznak, Visznek Kálmán János a gondnoka.