Az Út, 1952. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1952-01-06 / 1. szám

V. ÉVF. 1. SZÁM. ORSZÁGOS REFORMÁTUS HETILAP 1952. JANUÁR 6-12. Számvetés és elkötelezés írta: Finta István Az új év első vasárnapján vessünk számot a ránk váró feladatokkal. Az elmúlt esztendőben végzett, (sokszor el nem végzett) szolgálataink miatt van pironkodni valónk éppen elég. Igaz, örömünk is. Legfőbb örömünk az, hogy egyházunk igehirdetése az elmúlt időben tisztult és mélyült. Elvont fejtegetések, meddő szóelemzések, általánosságba burkolt elvek helyett gyülekezeteink igehirdetése, gyülekezetszerűbbé, valóságosabbá, a hívekhez közel és jobbá vált, így a békesség bibliai gondolata leszállt azokról az eszmei magasságokból, ahova engedetlenségből száműztük s azzálett, amivé Isten szánta: a békére igyekvés, a békevédelem konkrét, keresztyén felelősségévé. A szóképek ködruhájába öltöztetett szociális igazságok is egyre határozottabban felismerhetőkké lettek s a gyülekezetek mindjobban buzdítást nyernek az igehirdetésekből azokra a jó szolgálatokra, amelyek a szocializmus építésével népünk minden hű fiára, köztük egyházunk tagjaira is várnak- -Egyre több ihletést nyernek a gyülekezetek az ige nekünk szóló ...mai üzenetének hirdetéséből s ennek megfelelően egyre biztosabban találják meg helyüket és munkájukat abban az épülő új világban, amelyben élünk és amelynek cselekvő részesei vagyunk. Püspökeink és egyházkerületi főgondnokaink, egész egyházunk felelős oráíiói,, nem hagyták eligazító szó nélkül az elúlt esztendőben sem igehirdetőinkrcet, egyházi szolgálatainkat, s ahol csak hálásan fogadták az eligazító szót, ott jól értékesítették a benne felkínált útmutatást az egész gyülekezet és egyházunk javára. Így vált sajtószolgálatunk és benne elsősorban az Út, egyházunk megújulásának egyik legbecsesebb eszközévé. De nem kerültük ki eléggé azt a kísértést, amely nemcsak az elmúlt évben fenyegetett, hanem állandóan fenyegeti egyházunkat, hogy beszélő egyházzá váljék. Bizony, egyszerű mkszor megelégedtünk a nagy szavakkal, a tisztuló és határozott igehirdetésekkel, s tétlenül örvendeztünk az értelmes és konkrét eligazításoknak, nyilatkozatoknak és cikkeknek. És nem vettük észre, hogy ezek sokszor cselekedetek helyett, legalább is cselekedetek nélkül születtek meg, s úgy bíztatnak újabb és újabb feladatokra, hogy a régiek végrehajtását nem kérték számon. Így vált egy-egy nagyszabású prédikáció, vagy nyilatkozat, esetleg egyegy körlevél és cikk — amelyek pedig őszinte lélekből fakadtak — mások ajkán semmitmondóvá. Nem egyszer vált a szó üressé. Addig addig beszéltünk, amíg nem maradt időnk a tettre. Közhasznú szóvá vált az elmúlt esztendőben az egyház egysége. Döntő állomás volt az elmúlt évben a látszat-egységről a valóságos egység felé az új zsinat ülése. A zsinatot megelőző vitákból kitűnt, hogy még mindig vannak, akik szívesen időznének a szép szavakban kifejezett elveknél, de a gyakorlati megvalósítástól idegenkednek. Jó és hasznos volt mégis a zsinati bizottsági tanácskozások izzó, de tiszta légköre, mert a végleges határozaatok meghozatalakor a zsinati atyák az ügynek mélyebb ismeretében döntöttek. Az országos teológiák felállítása és ezeknek minden magyar református gyülekezet gondjába való helyezése szép eredmény és ugyanakkor egyházi életünk egyébb területein is követendő példa. Az erre vonatkozó zsinati döntés gyülekezeteink érettkorúságára mutat, mert annak a felismerésnek gyümölcse, hogy az elkülönülő, szervezetileg is széttagolt egyházi élet terméketlenné lesz, viszont az egész egyházat figyelembe vevő, mindenben egyházunk egységére tekintő szolgálat az egyház élete kiteljesedésének forrása. Egyházunk minél teljesebb egység felé való haladása még további feladatokat tűz elénk: az egyház anyagi és szellemi erőinek további összpontosítását. Szorgos vizsgálódás alá kell vennünk mindazt, amink van. Azokat az értékeinket, amelyekre az evangélium igazabb és teljesebb hirdetése érdekében szükségünk van, azokat tovább kell erősítenünk és fejlesztenünk. Ugyanakkor éppen az evangélium hirdetése érdekében, bátran hozzáláthatunk majd minden felesleges teher letételéhez, az egyház életerejét karácsonyi igehirdetésekből. Borzalmas lenne, ha a népek egymással való békességéért nem éreznénk mély felelősséget és a feladatokból, amik reánk hárulnak, bármilg hamis ürüggyel ki akarnánk vonni magunkat. Az eszünket veszítettük volna el, ha elfelejtenénk azokat az időket, amikor légiriadókra futott szét a gyülekezet az istentiszteletekről, amikor halál, gyász szomoruotja meg népünk százezreinek szívét. És szívünket veszítettük volna el, ha mélyen nem éreznénk együtt azokkal a szörnyű próbatételeket átélő népekkel, akiket most is pusztít a legembertelenebb háború. Csak a napokban olvastam, hogy több mint egy millió halott vére kiált Koreából az égre. De egyszerre az eszünket ésa szívünket is elveszítettük volna, ha nem lenne ebben a korszakban legforróbb imádságunk és legfőbb odaadásunk tárgya a béke megerősítése, megvédelmezése és helyreállítása. (Bereczky Albert) 2. * Nem az az egyház elsőrendű feladata, hogy ilyen, vagy olyan tanításokra vezesse el az embereket, hanem az, hogy jócselekedetekre készítse fel őket. Az egyháznak és a keresztyén embernek konkrét feladatokban jótéteménnyé kell válnia mindenki számára. A történelem egész menetében hatalmas küzdelem folyik az ember életének megjavításáért. Ebben a küzdelemben az egyház és a keresztyén ember nem lehet semleges. Döntenie kell, állást kell fogadnia, mégpedig úgy, hogy a romlással, tudatlansággal, halállal szemben a haladás, a tudás, az élet, a béke mellett foglal állást és azokkal működik együtt, akik ezt akarják. (Péter János) 3. A felszabadulás óta évről-évre szebb volt a karácsony hazánkban. A magyar családok élvezik a békét és a békés fejlődés áldásait, nemzetté forrnak össze, amelyben a legkisebbek is teljes jogú emberekké növekednek s amelyben mindig igazságosabban osztozunk a mindig több magyar kenyéren. (Dezséry László) gyengítő, repedezett kutak lebontásához. Nehéz számadást csinálni annak, aki az elmúlt év folyamán az egyház feladatait nem érezte sajátjának. Az ilyen ember nem igen talál szégyelni valót az elmúlt esztendőben, de nyilván örömet sem lel benne. Pedig csak örömmel gondolhatunk vissza arra, hogy egyházunk a múlt évben is részvevője lehetett annak a békeharcnak, amely a Szovjetunió vezetésével 1951-ben is biztosította a békét. Nemcsak a mienket, az egész világét is. Ez az örömünk táplálja reménységünket és bizakodásunkat. A békeharcban való további részvételünket nem terhes kötelességnek tartjuk. Nem egyházon kívüli feladatnak, hanem az evangéliumból és hitünkből eredő s egyházunkra nézve megtisztelő kiváltságnak. Az 1952. évben ne s keresbedjenek a béke ügyében elmondott beszédeink, de e beszédekkel együtt sokasodjanak a békéért hozott szíves áldozataink. Értsük meg és értessük meg egyházunk többi tagjaival, s növekvő háborúsveszéllyel spait, hazánk és a népek békéjéért vívott harc egész embert igénylő feladat, amely betölti és szabályozza hétköznapi életünket. A gyárakban, a termőföldeken és a hivatalokban végzett öntudatos és fegyerkkezett munka, a tegnapi munkaeredményekkel való birkózás, a szocializmus alapjainak lerakása — elengedhetetlen és szerves része a mi békeharcunknak. 1952- ben csak az az egyháztag tud jó gyümölcsöt teremni, akinek hite szenvedélyes emberszeretettel és munkaszeretettel párosul. Le kell vetkőznünk a hazug tárgyilagosságot, amellyel egyesek a régi élet ellen s az új életért folytatott harcot kívülről szemlélik. A népe iránti szeretetével példát mutató Jézus Krisztus megváltottai örömmel osztoznak népük erőfeszítéseiben s népükkel együtt építik a boldog jövőt, amelynek alapja a közösségért végzett munka. Békés, fejlődő életben volt részünk eddig is és mindent megteszünk, hogy a fejlődés folyamatosságához, további lendületéhez mi is hozzájáruljunk. Az előttünk álló év az ötéves terv harmadik éve. 1952 tehát döntő év, még jobb munkát, még becsületesebb helytállást, még több jótettet kíván tőlünk is. 1952 drága alkalom, amely ismét munkára odaadásra, szolgálatra hív. Az egyház szolgálatának lényege minden időben az, hogy kiábrázolódjék az egyház tevékenységében az Úr Jézus Krisztus élete. Törekedjünk arra, hogy a következő évben ez jobban sikerüljön, mint az előzőben. Az egyház útját, célját és feladatait nem az határozza meg, hogy az egyháznak milyen gondolatai vannak önmaga felől, hanem az, hogy az égvilág lora mit végzett az ő egyháza felől, milyen szolgálatra küldi őt .Úgy gondoljuk, hog.- 1952- ben a mi Urunk az ő Szentlelke által különösen fényessé teszi majd azt az igét, amelyet ő magáról mondott: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek“ (János 19:10.). Magáról mondta ezt az igét az Úr, mert ő azért élt, hogy minden szavával és cselekedetével életet árasszon, másokat gazdagítson. De azt kívánja az ő egyházától, hogy Lelkétől meglelkesülve, úgy szolgáljon, úgy fáradozzon, hogy az ő életet adó és gazdagító ereje jótékonyan áradjon az ő egyházának engedelmes életéből. 1951-52 fordulója egyházunk tagjait nemcsak lelkiekben kötelezi önvizsgálatra, hanem az egész népünkkel közös feladatok tekintetében is. Mögöttünk vannak ennek az esztendőnek nagyjelentőségű eseményei, állami, gazdasági és társadalmi fejlődésünk kimagasló eredményei. Az eseményeket, az eredményeket, népünk alkotó lendületének minden mozzanatát egyetlen közös gond, felelősség főzi össze: ötéves tervünk sikere. Ennek érdekében fokozódik szerte az országban napról-napra a munka üteme, ezért mélyed tanulása, nyálba a tanár és a diák, a mérnök és a sztahanovista munkás, ezért sokasodtak meg az elmúlt évben is a tanulás alkalmai. Íróink, építészeink, zenészeink ennek érdekében ültek össze távlatnyitogató tanácskozásokra, hogy sajátos művészetük és tudományuk eszközeinek fejlesztésével is hozzájáruljanak közös nagy célunk megvalósításához. A lázas muunka folyamata és a tanácskozások köztien számtalan kérdés merült fel, élénk eszmecserék és viták születtek új országunk építői között, mindez termékeny, gazdagodó életünk biztató jele. Egyben azonban sohasem volt nézeteltérés sem a műhelyekben, sem a tárgyalóasztalok körül vitatkozó felek között, milyen népét és hazáját becsületesen szerető embernek megtisztelő kötelessége teljes erővel munkálkodni ötéves tervünk lehető legsikeresebb megvalósításán. Világos: ennek az egységesen megsértett célnak súlyos feltételei vannak a terv végrehajtói, a dolgozó emberek részéről. De valamennyi feltétel egy követelményben foglalható össze: még odaadóbb szorgalommal kell kitartanunk a ránk bízott munkaterületen. Tegyük fel év végi számadásunk döntő kérdését: miket kell maguk előtt látniok egyházunk tagjainak, amikor tervünk legteljesebb megvalósításán fáradoznak? Elsősorban azt, amit népünk vezetője és tanítója, Rákosi Mátyás foglalt össsze nemrégiben hazánk életének eddigi fejlődéséről. Ennek az öszszefoglalásnak egyik legfontosabb tétele ez: országunk az elmúlt évek munkája nyomán mezőgazdasági országból ipari országgá lett. Ezt a bejelentést népünk és egyházunk minden becsületes tagja jóleső megelégedéssel hallgatta s ezért az eredményért a legnagyobb tisztelet füst minden dolgozót, akinek munkája ezt elérni segített s államunk minden vezetőjét és tanácsosát, akik ennek a sikernek útját egyengették. De azok a számok, amik ezt a fejlődést tükrözik, ennél többet is mondanak: ipari termelésünk 250 százaléka legutolsó békeév termelésének, mezőgazdasági termelésünk pedig tfi százaléka a háborút megelőző tíz év átlagának. Ipari és mezőgazdasági fejlődésünknek e két számban kifejezett egyenetlensége különös erővel fordítja figyelmünket a mezőgazdasági munkaterületek felé. Rákosi Mátyás beszédéből országunk népe megértette, hogy a mezőgazdaságban különösen két feladat sakkal nagyobb szorgalomra. Az egyik a termelőszövetkezetek megerősítése, a másik a terménybeszolgáltatás fegyelmezett és hazaszerelő végrehajtása. Egyházunk tagjai ezt hallván, serkenjenek pénadó tettekre. Akár termelőszövetkezeti tagok, akár egyénileg gazdálkodók, legyenek megbízható, példás segítségei nagyobb teljesítésseinek felé törő mezőgazdaságunknak. A termelőszövetkezeteken belül segítsenek megszilárdítani a munkafegyelmet, elsősorban a maguk odaadó munkájával, vegyenek lelkesen részt a közösségi szellem ápolásában, akár a mezőn folyik a munka, akár tanulásról vagy közösen teljesítendő társadalmi feladatokról van szó. Az egyénileg gazdálkodók vessenek lelkiismeretesen számot azzal: hazaszerető emberhez méltón teljesítették-e terménybeszolgáltatási kötelességüket? A törvény szerint köteles részen felül keresztyén és hazafiúi szívvel hozzájárultak-e beszolgáltatásukkal országunk gazdagodásához, erősödéséhez? Ezen felül vár ránk az, hogy előre tekintsünk 1952-re, a harmadik tervn évre, kitűzött céljaink felé. Jövőbelátó szemünk a sztálinvárosi új Martin-mű, az első magyar kohókokszgyár, az inotai újabb áramfejlesztőegységek, a diósgyőri új vaskohó nagyszerű látványával találkozik. A bejőcsabai cementgyár, a mányi tégla,gyár, a kaposvári fonoda, a békéscsabai szerszámgyár, „ szolnoki vegyiművek hoznak újabb przsdülést iparunk életébe. De ezeken kívül gépek tömege, épületek, intézmények hosszú sora ”-ír a munkáskezekre , tölti már be áldásos tevékenységét. Dolgozó népünk szereti alkotásait, ürömmel és lelkesedéssel vesztudomást naaprólnapra az évi tervüket teljesítő gyárak, üzemek sikereiről, a minisztertanács zászlajáért versenyző vállalatok teljesítményeiről, iparunk újabb és újabb létesítményeiről. Ez az öröm és lelkesedés nem egyszerű érzelmi megnyilatkozás csupán. Jól tudjuk, milyen döntő dolog országunk alkotó lendülete szempontjából az 1951 -es munkaév célkitűzéseinek maradéktalan teljesítése és a munka ütemének 1952-ben való jelentős fokozása. Rákosi Mátyás szavai bemutatták, hogy mi kell ösztönözze az ország dolgozóit munkájuk fokozására, Gyáriparunk az előző év megfelelő időszakához képest több mint 20 százalékkal növekedett. De e mellett a jelentős növekedés mellett itt-ott lemaradás jelei mutatkoznak: a nehéziparban, az építési iparban és az é címezési iparban. Jóllehet ezek a lemaradások a teljesítmények egészéhez képest csekélyek, mégis növekvő és szélesedő termelési menetünk szempontjából elengedhetetlen ezeknek kisiótlása. A beszéd elhangzása óta bejelentett eredmények jó biztatással szolgálnak erre. Az 1051-es év tanulságai lapítják meg egyházunk tagjait is arra, hogy a következő évben se okozzak a maguk munkaterületén fegyelmezetlenségükkel, meglankarlásukkal olyan kiesést, amellyel a legkisebb mértékben is veszélyeztetik tervünk sikerét. A példák azt mutatják, hogy egy kis hiba tíz másikat szülhet, egy kis lemaradás más területeken is megakaszthatja a munkát. Az egész termelés lendületét fékezi minden reszfegyelmezetlen dolgozó kisebb vagy nagyobb mulasztása. Ezért kell azzal az elhatározással elkezdenünk az újesztendő munkáját: egyéni munkaterületünkön nem engedjük megállni, meglassulni a munka ütemét, minden erővel megásoljuk a lemaradás keseltüdését, sőt rajta leszünk, hogy a Ma tűzöttnél nagyobb eredmények szülessenek kezünk alatt. Ezzel az elhatározással leszünk becsületes számadói az óévnek és lelkes munkásai az újesztendőnek. Bereczky Albert püspököt díszdoktorrá választotta a prágai egyetem Comenius fakultása A prágai egyetem Comenius fakultása Bereczky Albert dunamelléki püspököt, a konvent és a zsinat lelkészi elnökét díszdoktorrá választotta. A felavatási ünnepség előreláthatólag, január végén lesz.