Az Út, 1953. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-04 / 1. szám
ÁRA 1 FORINT VI. évfolyam, 1. szám ORSZÁGOS REFORMÁTUS HETIUApS^^v 1953 január 4—10 --------------------------------------------------------------------- Észak- és Délkorea protestáns lelkészeinek kiáltványa a világkeresztyénség lelkiismeretéhez Bereczky Albert nyilatkozata a Népek Kongresszusának drámai jelenetéről Megírtuk, hogy észak- és délkoreai keresztyén lelkészek és egyházi vezetők közös üzenetet intéztek a világ keresztyéneihez. Ezt a megrázó üzenetet a Népek Békekongresszusán Stanley Evans anglikán lelkész olvasta fel. A kongresszuson részt vevő lelkészek kivétel nélkül aláírták ezt a felhívást, amelyet a koreai üzenet alapján az anglikán lelkészek készítettek el, követelve a vérontás azonnali megszüntetését és a haladéktalan fegyverszünetet. A koreai lelkészek üzenete a többi között hangsúlyozza: »Az igazság és becsület kényszerít bennünket, Krisztus tanításának követőit, hogy a világ egyházi vezetői előtt szót emeljünk az amerikai beavatkozók által a koreai nép ellen elkövetett szörnyűségek ellen. Ma, amikor az új háború veszélyének elhárítása, a béke és szabadság megvédése, a tiszta lelkiismeret és józan ész megőrzése a legsürgősebb feladatként áll minden jóakaratú ember előtt, nem hallgathatjuk el az amerikaiak által elkövetett kegyetlenségeket. Az amerikaiak durván megszegik a nemzetközi egyezményeket, a baktériumháború eszközeihez folyamodnak, nyíltan folytatják a békés lakosság tömegmészárlását, kémiai fegyvereket, napalmbombát és mérgesgázokat használnak, dicsekszenek azzal, hogy 78 koreai várost akarnak bombáikkal elpusztítani, egyoldalúan beszüntetni a fegyverszüneti tárgyalásokat és nyíltan leleplezik magukat, hogy meg akarják hosszabbítani és ki akarják terjeszteni a háborút. Gaztetteiket Jézus Krisztus és a keresztyénség nevével próbálják leplezni, miközben iszonyatos cselekedeteket követnek el a koreai keresztyének ellen is. Miközben úgy tűnte- tik fel magukat, hogy ők a szabadság és a keresztyénség védelmezői, minden cselekedetük ellenkezik Krisztus tanításaival és bemocskolja a mi Urunk nevét. Azoknak a farizeusoknak a cselekedetei, akiket a mi Megváltónk annak idején oly nyíltan leleplezett, elhalványulnak a keresztyénség e gonosz ellenségeinek bűnei mellett.« Az üzenet végül a világ keresztyéneihez fordul, hogy a világuralomra törő amerikai háborús érdekeltséggel szemben, szánjanak síkra az új háború elhárításáért. »Harcra hívunk benneteket az új háború ellen, hogy az amerikai bombázók ne rombolják le a ti templomaitokat is, ne fojtsák vérbe a ti zsoltáréneklésteket is, mint a mienket« — mondja az észak- és délikoreai keresztyén lelkészek felhívása. A bécsi kongresszusnak erről a drámai eseményéről Bereczky Albert püspök, a zsinat és az egyetemes konvers lelkészi elnöke, aki maga is aláírta a koreai lelkészek üzenetére adott választ, a következőket mondatta munkatársunknak: — A Népek Békekongresszusán részt vevő nagybritnniai lelkészek tájékoztatták a kongresszuson megjelent legkülönbözőbb egyházakhoz tartozó lelkésztársaikat arról a november 26-án kelt megrendítő üzenetről, amelyet 64 észak- és délkoreai lelkész- és egyházi vezető írt alá. A koreai lelkészek felhívják a világ egyházait és bennük minden keresztyén embert, hogy minden tőlük telhetőt tegyenek meg a szörnyű embertelenséggel folytatott koreai háború azonnali megszüntetéséért. A koreai egyházi vezetők kétezerszavas üzenete rettenetes adatokat tartalmaz a koreai nép elleni hadviselés embertelen és szinte minden fantáziát felülmúló gonoszságáról. Hangsúlyozom, hogy észak- és délkoreai egyházi vezetők nevük aláírásával tették kétségtelenné és hitelessé ezeket az adatokat. Elmondják, hogy 1952. szeptember 23-án egész bombázóraj hogyan támadta meg Kangudonban az aggmenházat és negyven bombával mintegy száz embert ölt meg, aki ott békés otthonban más haatérésre várt. Szeptember 29-én Ugyancsak egész bombázóraj pusztított el Pzengzanban egy árvaotthont, amelyben 43 győrmek halt borzalmas halált, 17 pedig súlyosan megsebesült. Minden eddigi hadviseléstől eltérő vádkegyetlenséggel pusztítják a koreai népet, amiről szívszaggató képet ad az észak- és délkoreai lelkészek közös üzenete. Szingi város templomában 250, imára összegyűlt hívőt mészároltak le »a keresztény civilizáció« nagyobb dicsőségére az ENSZ lobogója alatt. Emlékeztet az üzenet arra a szörnyűségre is, hogy már 1950 őszén, Phenjan ideiglenes megszállása alatt, egy keresztyén templomból elhurcolták az istentiszteleten részt vett leányokat és asszonyokat. Ezek holttestét másnap a Tidongat-folyó partján találták meg. Amikor a bécsi kongresszuson részt vevő lelkészek ezt a hiteles üzenetét elolvasták, egyöntetű volt az a meggyőződésük, hogy az egyházak jelenlévő képviselői választ és visszhangot kell hogy adjanak a koreai keresztyének megrázó felhívására. Ez meg is történt. Az egész kongresszus megrendült figyelemmel hallgatta Stanley Evans anglikán lelkész beszédét és javaslatát. Felhívására a kongresszuson részt vevő lelkészei és vallási vezetők aláírták a világkeresztyénséghez intézett felhívást, abban a meggyőződésben, hogy nincs ma egyházi szolgálatunknak sürgősebb és fontosabb feladata, mint a koreai háború azonnali megszüntetéséért síkraszállni. Az a vad és embertelen pusztítás, amely aggokat és csecsemőket gyilkol és szinte egész népet szeretne elpusztítani, félelmetes előrevetett árnyéka annak, hogy mi várna a világra, ha a koreai háborút és a benne most kipróbált szörnyű hadviselési módszereket rázúdítanák az emberiségre. Végzetesen eltér hivatásától a keresztyén egyház és ember, ha a békeszerzés szolgálata helyett a vérengzés folytatásának szolgálatába szegődik. Ebben a vonatkozásban megdöbbentette ,az egész magyar keresztyénséget Spelhnano bíboros ismert koreai uszító beszédének híre. Magyar római katolikus főpap, Guthert, veszprémi kanonok, pápai prelátus az »Új Ember« című katolikus hetilapban írta a bíborosnak már első koreai utazásáról: »Nem értjük, mit kereshet Spermann bíboros minden idők egyik legszörnyűbb háborús poklában, Koreában? Ha nem sebeket kötözni, nem a haláltosztó kezeket lefogni ment oda, hanem politikai küldetésben járt, oda esék illő tiszteletdíj bíborának, de nem vagyunk büszkék magas kiküldetései.. . A mi küldetésünknem ilyesmikre szól, hanem szól az ötezrekhez, alakét Krisztus kenyérrel tartott a pusztában és a többi ötezrekhez és százezrekhez, a mi népünkhöz.« — Mi abban a meggyőződésben vagyunk és ezért írtuk alá szinte a szívünk vérével a népek békekongresszusán a keresztyén egyházakhoz és keresztyén emberekhez intézett felhívást, mert hitünk és szeretetünk kötelez annak követelésére, hogy a háború azonnal megszűnjék és minden kérdést tárgyaljanak meg azután, ha a hadviselést megszüntették. Az a meggyőződésünk, hogy a népek mindig elszántabban akarják a békét és a békéért való küzdelemre is igaz az ige ígérete, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Urban — fejezte be nyilatkozatát Bereczky Albert. „A békemozgalom küzdelme teljes összhangban van a békesség Istenének parancsaival“ James Endicott kanadai protestáns lelkész látogatása Magyarországon Néhány napos rokoni látogatásra Magyarországra érkezett James Endicott kanadai protestáns lelkész, a Béke Világtanács tagja, aki most kapta meg a békeharcosok legnagyobb kitüntetését, a Nemzetközi Sztálinbékedíjat. Lapunk olvasói jól ismerik Endicott nevét. Többször közöltük cikkeit, legutóbb kínai utazásáról írt beszámolóját. Magyarországi tartózkodását felhasználta arra, hogy érintkezésbe lépjen protestáns egyházak vezetőivel is. Endicott meglátogatta az egyetemes konventet, ahol Bereczky Albert püspökkel, Kiss Roland főgondnokkal és munkatársaikkal folytatott beható eszmecserét az egyházi élet kérdéseiről. Majd meglátogatta a belső budapesti egyházmegye lelkésztestületének gyűlését, ahol az igehirdetési munkabizottság megbeszélésén vett részt. Fekete Sándor esperes üdvözölte a külföldi vendéget, ismertette a lelkésztestület munkáját és bemutatta az igehirdetési munkabizottság vezetőit. Majd így folytatta: — Miután ismertettem a helyet, ahol megjelent, engedje meg, hogy igaz tisztelettel és szeretettel köszöntsük először, is, mint vendégünket, mint példánkat, hitben elöljárónkat. Annál is inkább jobban értékeljük az Ön szolgálatát, mert tudjuk, hogy ami egyházi békeszolgálatunk összehasonlíthatatlanul könnyű ahhoz képest, amit Ön nyugaton végez. A mi békeszolgálatunkat igehirdetésben és mindennapi életünkben nemcsak hogy nem gátolja senki és semmi, de maga a kormányzat is segíti. Mindenekfelett azzal, hogy itt, hazánkban törvény tiltja a háborús uszítást. Legyen meggyőződve, hogy a magyar református egyház testvéri, baráti érzéssel segíti és támogatja az önök békeszolgálatát. Ezután James Endicott válaszolt az üdvözlésre: — Nagyon hálás vagyok ezért az alkalomért — mondotta —, hogy tanulhatokaz Önök munkájából és az én testvéreimnek az arcába nézhetek. Nagyon érdekelt engem, hogy hallottam az egyik testvérünk igehirdetésével kapcsolatos eszmecserének egy részét. Különösen érdekelt az a része a vitának, amelyben hangsúlyozták, hogy a prédikációnak nem szabad túlságosan individuálisnak tennie, hanem az élet közös vonatkozásaira is ki kell terjednie. A helyzet ugyanis Amerikában az, hogy a mi társadalmunkban egy igen érdekes ellentmondást figyelhetünk meg. Az egyik oldalon ott látjuk a túlhajtott individualizmus dicsőítését, így azután azt gondolják, hogy azok, akik — mint az itt jelenlevők — szocialista típusú államban élnek, nem szabadok. Másrészt azonban pesszimizmus uralkodik a tekintetben, hogy mire képes az egyén? Vannak teológusaink, akik azt mondják, hogy mindaz, amit az ember tesz, eredendően bűnös dolog. Mivel az ember bűnös, tehát minden (Folytatása a 2. oldalon.) James Endicott 1953 Írta: Fekete Sándor Ez a címben foglalt szám elsősorban azt mondja nekünk keresztyéneknek, hogy ennyi esztendő múlt el Jézus Urunk születése óta. 1953 esztendőn át hol kevesebben, hol többen, hol lankadóbb, hol buzgóbb hittel figyelitek az egymást követő nemzedékek Istennek az emberi testet öltött Jézus Kriszusban kimondott szavára és végrehajtott cselekedetére, hogy életükben megtestesüljön, gyümölcsöket teremjen a Jézus életet fakasztó és életre való evangéliuma. Ez a szám másodszor arra is figyelmeztet, ami előttünk áll: egy esztendőre való jó alkalmak, szolgálatok, előre elkészített jócselekedetek hosszú sorára. Újra átitatódni Isten bőséges irgalmának mézédes italával, felfrissülni a bűnbocsánat és az örökélet biztos hitével s a vett jókért hálából, üstökön ragadni a kínálkozó alkalmakat, amikor csak Isten kedvét és embertársaink javát munkálhatjuk — ez egyházunk kiváltsága és fogadalma az 1953. év küszöbén. Sok mindent nem tudunk, nem is tudhatunk az új esztendőről, de sokmindent tudunk, mert tudhatunk. S a mi felhatalmazásunk az, hogy a nyilvánvaló dolgokat hitben felismerjük és közhírré tegyük. Mik az 1953. esztendő nyilvánvaló, tudott dolgai? Először az, ami az egyház körében annyira köztudomású, hogy szinte szégyen papírra vetni. Nem is írnánk róla, ha nem lenne hasznos, mert hiszen emlékeztetés által erősítjük meg a szívünket: Isten, isten tesz az újesztendőben is. Mégpedig nem más Isten, mint eddig volt, hanem olyan, mint amilyennek a Jézus Krisztus áldozatában bemutatkozott. Ez azt jelenti, hogy Isten hű lesz továbbra is ígéreteihez, szent esküvőjéhez s az újesztendőben ,mint bő irgalma kegyelmes Atya, fiait testben-lélekben meg- oldja«. Nem ellenünkre, kárunkra, kárhozatunkra, halálunkra szolgál majd az Ő újesztendei uralkodása, hanem ember-gyermekeiért, embergyermekei javára, üdvösségére, életére. Isten 1953-ban is jót akar. Amikor mi az újesztendőben megújulást, bort, búzát, békességet kívánunk mindenkinek, az egész világnak, abban a bizonyosságban mondhatjuk, hogy ezt Isten is kívánja, sőt nemcsak kívánja, hanem akarja és munkálja is. Ugyanilyen nyilvánvaló az is, hogy ha Isten igéjét figyelmesen és hittel hallgatjuk s Szentlélkét szántszándékkal nem oltjuk meg, akkor az egyház egyház lesz az újesztendőben is. Az ige és a Szentlélek folyamatos tevékenységében nincs megszakítás. Isten, ad vagy magvető, veti majd a magot 1953-ban is, gondoskodik elhívott fel- idpásztoroítról, s ad Szentlelket-azoknak,lakik kérik tőle. Ez röviden megmagyarázva így hangzik: ha egyházunkban az igehirdetés valóban igehirdetés lesz, ha hitre serkenti s szolgálatra lendíti a gyülekezeteket, akkor az egyháznak van jövője, van helyes feladatok várnak rá 1953-ban is. Tudjuk a bibliából, hogy Isten minden ígérete egyúttal elkötelezés. Istennek az egyházunk jövőjére vonatkozó ígérete azzal az elkötelezéssel jár, hogy még többet imádkozzunk az igehirdetés tisztaságáért, a valóságos életben való eligazításáért, az igehirdetőkért, s még több hittel kövessük az evangélium zengő szavát, még éberebben járjunk a keresztyén engedelmesség útján, hogy még inkább egyház legyünk, mint eddig. Ha ugyanis egyházunk 1953-ban csupán arra törekszik, hogy egyház maradjon, vajmi keveset tesz. Nekünk mindent el kell követnünk 1953-ban, hogy többre jussunk, megjobbuljunk, szentebbek és igazabbak legyünk, mint 1952-ben voltunk. Hasonlóképpen nyilvánvaló, hogy egyik napi magatartásunktól nem független a következő nap alakulása. Isten tanácsvégzése szerint az egyház imádságának, igehirdetésének, kegyes életének, — éppen úgy, mint általában az emberek jóravaló gondolatainak, iparkodásának, a bátor és hű emberek áldozatainak, — sorsformáló ereje van. Ezt láthatjuk a gyülekezetek életében. Ahol, valóban úrrá lett az engedelmességre való készség, ahol szóval és tettekkel keresik a hívek az Istennek országát és az ő igazságosságát, ott megsokasodik az áldás és az eredmény s tényleg megadatik minden, amire szükség van. Ezt láthatjuk nemzetünk életében. Mi történt az elmúlt években? Országunk dolgozó lakossága a háború megszűnte után nem roppant össze a ránehezedő történelmi felelősség súlya alatt, élt afelszabadításban kapott páratlan lehetőséggel, erős kézzel megfogta saját ügyeit, hallgatott vezetőinek okos tanácsaira, nem tétlenkedett egy napot sem, farkasszemet mérett munkájának minden gáncsvetőjével, elhárította az útból az országépítés külső és belső akadályait s éber vigyázással, lankadatlan szorgalommal formálta tervszerűen, napról napra a számára és az egész nemzeti közösség számára legmegfelelőbb együttélési rendet. Leküzdött nehézségek, kipótolt hiányosságok állnak mögöttünk, s az ország élete reménységen felül, előnyösen átalakult. A családok, az öregek és ifjak jóleső érzéssel tekinthetnek szét az esztendő dúlásakor a maguk portáján és az ország új arculatán, mert nem veszett kárba asok jó gondolat, a sok odaadás, az áldozat, a felhasznált energia. Isten kezünknek munkáját áteárulóvá tette s a nemzet alkotó tagjainak példaadó fáradozása sorsformáló tényező hazánk történelmében. Mindennélebben bizonyítja ez azt, hogy" az elfogás, a közös jó célokért való együttes felbuzdulás valóban ellenállhatatlan erő. Az újesztendőben nem különbem Minden jól felhasznált perc, óra, nap, hét, hónap, negyedév, minden beváltott ígéret, minden teljesített hazafias fogadalom, minden betöltött állampolgár; kötelesség, minden jól teljesített munkavetés, amely letézetten visszatérül s a még jobb jövő aratását ígéri. Aratást az egyénnek és a hazának. Ezt láthatjuk világméretekben. Az emberiség mindent elsöprő többsége, — amely jóllehet a faji, politikai, társadalmi, vallási különbözőségek miatt sajnálatosan széttöredezett az évezredek folyamán, az elmúlt esztendőkben, kiváltképpen a népek kongresszsán harsányan kiáltotta világgá azt, amiben minden épérzékű ember és minden nép egyetért és eggyé forrott; élni akarunk, nem megyünk azok után, akik a háború halálos veszedelmébe akarnak sodorni bennünket, hanem követeljük, hogy a most folyó háborúk s a nemzetközi helyzet vitás kérdései békés tárgyalások útján oldódjanak meg. Ezt a követelését az óriási, legyőzhetetlen ármádiává terebélyesedett békemozgalom, — amelynek egyik biztos tartó oszlopa a mi hazánk is, a tettekben, munkában és küzdelmekben esetről-esetre érvényesíteni is tudta. Az emberiségnek eddig nem tapasztalt közösség tudata és szilárddá kovacsotódott, harcedzett egysége a most élő nemzedék történelmének leglényegesebb, sorsformáló erőtényezőjévé fejlődött. A békemozgalom pályája felfelé ívelőben van, mert küzd a fegyverkezési verseny, Németország, Japán és a Balkán háborús készülődése ellen, a nagyhatalmak békés tárgyalásaiért, a koreai, és a vietnámi háborúk megszüntetéséért, a gyarmati népek és általában a nemzetek egyenjogúságáért. Nyilvánvaló, hogy a világbéke kivívása jegyében talpraállt emberiség vetésének bőséges aratása várható az új esztendőben. 1953 a békemozgalom minden becsületes embert magával sodró kibontakozásának, terebélyesedésének s gyümölcstermésének esztendeje lesz. Ez azt jelenti, hogy ha mindenki, aki nemcsak szóval, hanem egész életével a béke, az emberi élet megoltalmazása hívének vallja magát, teljesíti a kötelességét, akkor 1953-ban a háborús táborban növekszik majd a fejetlenség és a zűrzavar, a béke táborának pedig öregbül a tekintélye, súlyosbodik a szava s akcióit egyre több siker koronázza. Számolni lehet azzal, hogy 1953 az Egyesült Államok kormánya és a köréje csoportosult kormányok dühének, rombolásának esztendeje lesz. De mivel a békeszerető emberek szíve a helyén van s keze nem lesz tétlen: 1953 a béke ügye diadalának esztendeje lesz. Ez így lesz. Azért lesz így, mert Isten Isten lesz s »ha mi hitetlenkedünk is, ő hű marad«. A lecke a mi egyházunk számára az, hogy egyház legyünk s ebben a megrendítően fenséges szolgálatban még jobban megtaláljuk helyünket. Hitből és hittel kell szólnunk, hálás engedelmességgel kell cselekednünk ott, ahova az isten küld. Őrködnünk kell, hogy szerényen, nem önmagunkat portálva, nem fölös túlbuzgósággal és kapkodással, hanem határozottan, Isten ítéleteiben és ígéreteiben bízó lélekkel, mintegy Krisztus követségében járva, segítsük népünket és a békéért bajvívó egész emberiséget, az egyházon belül és kívül élő mai nemzedék közös ügyének, a tartós békének eléréséhez. Gyülekezeteinknek az a feladatuk, hogy érzőszívű, emberséges, hű és bátor embereket adjanak népünknek nagy munkája, elvégzéséhez. Egységes református egyházunknak pedig az, hogy azoknak a testvéregyházaknak, amelyek Nyugat-Európában vagy az Óceánon túl a háborús uszítás mételyezett légkörében igyekeznek az Isten útján járni, félreérthetetlen, meggyőző és szeretetteljes egyházi szót szóljon, hogy e tanúságtételünk által is, — amelyet átvitt értelemben véve méltán nevezhetünk akár »külmissziónak« is, — szétáradjon a világ minden táján a keresztyén egyházakban és a hívek szívében az igazságért és az életért lobogó prófétai szenvedély Istentől származó lelke. Ezzeltud legjobban hozzájárulni a mi egyházunk a világkeresztyénség igazi egységéhez. Testvéri együttérzéssel és áldáskívánással bocsátottuk nemrég útnak Péter János tiszántúli püspököt, aki az Egyházak Világtanácsa központi bizottságának az indiai Lucknow-ban tartandó ülésein mint egyházunk küldötte mondja el mindannyiunk közös hitbeli meggyőződését erről az egységről.