Az Út, 1955. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1955-07-03 / 27. szám
2 Erdős Károly nyugalmazott teológiai akadémiai professzor kérésére közöljük: Édesapám, dr. Erdős József születésnapjának 100. évfordulója a jövő évben, 1956-ban lesz. Ebből az alkalomból szeretettel kérem mindazokat, akik róla, vagy tőle emléket őriznek szívükben, legyenek szívesek azt leírni és hozzám (Debrecen, Péterfia utca 13.) elküldeni. Édesapám sajátkezüleg írt levelét is nagyon szívesen fogadom. Atyafiságos szeretettel Erdős Károly. KÁLVIN JÁNOS A RÓMAI LEVÉL MAGYARÁZATA Ára kötve 80.— forint Egy kötetben két hitvallásos iratunk HEIDEBERGI KÁTÉ MÁSODIK HELVÉT HITVALLÁS Ára félvászonkötésben 35.— Ft IGE ÉS SZÓ Egy klesst értetlenül állunk az előtt a mondat előtt, amellyel Péter első levelének 3. része kezdődik. Új bibliafordításunkban is ezt olvassuk itt: »...ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az igének, feleségük magaviselete által ige nélkül is megnyeressenek, látva a ti istenfélő és tiszta életeteket.« Ha mai igehirdető szájából hallanánk ilyen szavakat, egészen biztosan azzal gyanúsítanék, hogy az egyház legfontosabb munkáját és szolgálatát, az igehirdetést tagadja meg és veszi semmibe. Cáfolatul azonnal elkezdenénk bibliai helyeket idézni. Hiszen János evangéliuma éppen azzal kezdődik, hogy az ige testté lett és »minden ő általa lett, nélküle pedig semmi sem lett, ami lett.« Lehet valamit ige nélkül tenni? Lehet valamire menni ige nélkül? Ez annyit jelentene, hogy keresztyén ember Krisztus nélkül akar valamit elérni! — Aztán arról is beszélnénk, hogy hitünk szerint maga a teremtett világ is Isten igéjének köszönheti a létét: szavára állt elő. Ha tájékozottabbak vagyunk a bibliában, akkor hozzátesszük még a kapernaumi százados esetét is, aki azt kérte Jézustól, hogy csak »szóval mondja« s meggyógyul a szolgája. Még azt is hozzáfűznék, hogy a »szó« itt tulajdonképpen »ige«, mert a biblia görög szövegében mindkettőt ugyanaz a szó jelöli. Ez az egyezés éppen az, ami felhívja itt valamire a figyelmünket. Szó és ige a mi nyelvünkben két fogalommá lett. A görögben mind a kettő »Logosz«. Péter első levelének írója egy olyan »szójátékot« csinál, amit mi nem tudunk magyarul utánozni. Persze, sokkal többről és egészen másról is van szó, mint egyszerű szójátékról. Arra emlékeztet bennünket a levélnek ez a helye, hogy az ige tulajdonképpen Isten mindenható hatalma. Ezzel hozott létre minden életet s ez által avatkozik bele most is hatalommal az életünkbe. De ez a hatalom, az ige, alázatosan vállalja az emberi formát. Jézusban emberi testté, egészen emberré lett, az igehirdetésben pedig emberi szóvá válik. Minket ez sokszor megtéveszt. Amikor emberi szó által Isten végezte el a maga munkáját, akkor hajlandók vagyunk azt hinni, hogy az ember szavának volt ilyen ereje. A beszédünk éppen az a pont, amelyen a legkönnyebben Isten helyébe tesszük magunkat. Isten igéjének mindenható erejében kellene hinnünk, mi pedig az emberi beszéd, a mi szavunk varázserejében próbálunk bízni. Az a baj, hogy észrevétlenül siklunk bele ebbe a bűnbe. Ezért most az apostoli tanítás kettéválasztja és kettéválasztatja velünk is az igét és a szót. Isten igéje jelentkezhetik az emberi szó ruhájában is, s akkor áll Men kegyelméből hitvallásunknak az a boldog megállapítása, hogy Isten igéjének prédikálása maga is Isten igéje. De az emberi szó sohasem pótolhatja az igét: ha mégis megpróbálkozik ezzel, akkor már ördögi erők eszközévé lesz. Istenkáromlássá, antikrisztusi vonásokat ölt, hiszen Krisztus helyett Krisztus akar lenni... Ez a kísértés mindig a vallásos beszédet fenyegeti. Nincs szörnyűbb dolog, mint az, ha emberi beszédünkkel arra erőltetjük rá embertársainkat, hogy utánunk gondolják, vagy éppen csak utánunk mondják a mi gondolatainkat és a szavainkat, s az ilyesmiről azt hiszi szük és hitetjük el, hogy ez megtélés. Elcsendesedésre, engedelmes elhallgatásra int Péter első levelének idézett mondata. A maga korának egy igen gyakori jelenségéről beszél. Vegyesházasok élnek együtt, mégpedig abban a sajátos formában, hogy a férfi pogány, a nő keresztyén. Megfordítva látszólag könnyebb volna a helyzet, mert a kor társadalmi helyzetének megfelelően a férfi vitán felül ura a családnak. Senki sem vonja kétségbe azt a jogot, hogy a maga nézeteinek megfelelően irányítsa szavával családja életét.- Arról itt most nem beszél az ige, hogy ennek a helyzetnek is mennyi komoly kísértése lehet a keresztyén apára. A másik esettel foglalkozik. Ebben az okozza a nehézséget, hogy a keresztyén asszony alá van rendelve pogány férjének. A gyülekezetek nem találják a helyes utat ebben a kérdésben. Két véglet közt hányódnak. Egyik kísértésük az, hogy a kényszerű engedelmességbe meneküljön a keresztyén nő hitetlen férje mellett. Ezzel együtt le is mond arról, hogy bármiféle hatással lehessen a férjére. Hiszen nem szólhat, s így minden reménytelen. A másik kísértés az, hogy az asszony — hite révén — többre tartsa magát férjénél, így viszont felmentve érzi magát az engedelmesség alól. Fölényesen prédikál a férfinak, leckézteti, kioktatja, s közben állandóan vállveregető sajnálkozással beszél róla, vele. A levél tanítása szerint a keresztyén ember számára egyik út sem járható. _ Mindkettő a gyávaság és hitetlenség bizonyítéka. Ha a férfi engedetlen is az ige, Isten teremtő akarata iránt, ez nem teszi reménytelenné a helyzetet. Isten igéjét nagyon szegénynek gondoljuk el, ha azt hisszük, hogy a mi szavunkhoz van kötve. Nagyobb és hatalmasabb az annál, semhogy bele lehetne szorítani az emberi szóba. Isten szava cselekvés, tett, így a mi életünkben is elsősorban mindig élet és magatartás. Amikor az emberi szó igazán Isten igéje, akkor mindig az ember egész élete, minden cselekedete az alapja. Az engedelmes cselekedet pedig lehet Isten igéje akkor is, ha egyetlen szó sem hangzik el mellette. A keresztyén asszony hitének próbája itt ez: el tudja-e hinni azt, hogy az engedelmes élete — mégpedig itt férje iránt való engedelmessége — sokkal inkább lehet az ige eszköze, mint a szava. Lehet az ige eszköze egyetlen szó nélkül is. Mert nemcsak a házasság körére nézve kapunk itt komoly intelmet. Meg kell szívlelnünk ezt az első tanítást is, hiszen tudjuk, hogy hány házasság borult már fel az egyik vagy a másik fél okvetetlenkedő, tolakodó, ízetlen téri égetésén. De ezen túl az egész egyház életére nézve is meg kell tanulnunk belőle valamit. Megrögzött hibánkká vált az, hogy ha bizonyságtételről beszélünk, ezen csak a hitünkről való beszédet értsük: szép, nagy, szenvedélyes, szent szavakat. Anynyira vagyunk vele sokszor, hogy ha ilyesmire nem nyílik alkalmunk, akkor el is veszítjük minden kedvünket és reményünket az ige hatása felől. De ezért van az is, hogy az evangélizációról is egészen roszszul gondolkozunk. Csak olyan evangélizációt akarunk ismerni, amely megtérésről és üdvösségről úgy beszél, mintha ezeknek semmi köze se volna a földi életünk dolgaihoz. Úgy képzeljük, hogy az evangélizációból minden alázat és bűnbánat mellett is annak kell kitűnnie, mennyire fölényben vannak a hívők minden más emberrel szemben. Csak az az evangelizáció az igazi a szemünkben, amely szüntelenül beszédre, szóbeli bizonyságtételre buzdít, s közben maga is az emberi szó szenvedélyes, indulatokra és érzelmekre lobbantó formájával akar mindent elérni, nagy tömegeket egyszerre hatalmába keríteni. Isten azonban a könnyebb út és az olcsó megoldás keresése helyett azt várja ma tőlünk, hogy tanuljunk meg először igét hirdetni szó nélkül. Higgyük el végre, hogy nem az üres szavainktól lesz hitelünk. Csak úgy kedveltethetjük meg a mi utunkat másokkal, ha megtanulunk csak engedelmeskedni. Ha bízunk abban, hogy ez magában is elég, ebben benne él és munkálkodik Isten igéje, szó nélkül is. Azt pedig bízzuk egészen Istenre, az ige Urára, hogy kit, hol és mikor bíz meg szólással. Varga Zsigmond CSENDES ÓRA Vezeti: DARÁNYI LAJOS ll'lll 9 I »Azon vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái.« (7:17—24.) Bármilyen állapotú is az ember (házasságban élő, vagy magános, pogány, zsidó, rabszolga, szabad, vagy úr), megváltásra szorul. Ezekben a versekben még ennél is többet Ilii 1j I ’’••• Tanácsot adok úgy, mint aki irgalmas JULI. Hűságot nyertem az Űrtől, hogy hitelreméló legyek.« (7:25—40.) Pál itt arra tanít, hogy annak, aki igét hirdet, nemcsak az a fontos, hogy az igazat mondja, hanem az is fontos, hogy ő, aki az igazat mondja, hitelre méltó legyen. Az az igehirdető csődje, hogy az igazat, Isten tettét mondja, de neki nem hiszik. Ez a hitelreméltóság minden korban az egyház és minden igehirdető egyik legnagyobb kér A Korinthusi gyülekezethez írt I. levél mond az apostol. Bármilyen állapotú az ember, abban az állapotban az övé lehet a megváltás. A keresztyén élet nincs egy bizonyos társadalmi rendhez kötve. Bírák 4. Ebben a fejezetben a szabadítást Isten nem várt módon, asszonyok által adja. dése. Az ember önmagában nem hitelreméltó. Különösen akkor nem, amikor azt a hitelreméltóságot eljátszotta. Ezért kell alázattal bűnbocsánatot, irgalmat kérni, hogy Isten Jézus Krisztusért, Szentlelke által adja (vagy adja vissza) a hitelreméltóságot. Bírák 5, Debora és Bárák Istent dicsőítik. De ebben a dicsőítésben benne van az ember emlékezete is. Isten adja a szabadítást, de emberek által. nilIKI »... Ha valaki az Istent szereti, az ismerte JULI. « Itik ő tőle.« (8:1—8.) Nagy kérdés volt Korinthusban a bálvány áldozati hús kérdése. Gyakran megtörtént, hogy a keresztyént pogány rokonai meghívták egy-egy bálvány áldozati vendégségre. Vagy pedig a bálvány áldozati húsból megmaradt és azt a mészárszékben kimérték. Akár így, akár amúgy ehetik-e keresztyén az ilyen húsból? Pál azt mondja, hogy az, aki Istent szereti, akinek a hite erős, az ehetik. Már csak azért is, mert tudja, hogy belvény nincs. Az a hús, amit ő eszik, csak táplálék. Azt, aki Istent szereti és aki hitében erős, ezért sem Isten, sem a lelkiismeret nem vádolja. A hivő keresztyén nem fertőződik meg az ilyen hústól. Birák G. Gedeon kipróbálja, hogy valóban az Úrtól van-e az ő elhivatása. Azt akarja, hogy elindulása mögött ne hangulat, ne önslelkesültség, hanem maga az élő Isten legyen. ll'lll fi I meglássátok, hogy ez a ti szabadságtok JULI. 0 s valamiképpen botránkozásukra ne legyen az erőteleneknek.« (8:9—13.) Az, aki igazán keresztyén volt Korinthusban, nyugodtan ehetett még a bálvány áldozati húsból is Isten előtt, a saját lelkiismerete előtt és a többi komoly keresztyén előtt. De nem ehetett a hitben erőtlen keresztyének előtt. Az ilyen nem lényeges dologban segítségére kellett lenni a gyengéknek. Pál azt mondja, hogy ezek miatt inifin 7 ! "'Nem vagyok-e apostol? Nem vagyok-e sza-JUU. / I bad?« (9:1—2.) Azok között a bajok között, amik a Korinthusban levő keresztyének között voltak, az is ott volt, hogy Pált apostolságában támadták. Nem apostol. Nem tartozott a tizenkettő közé. Nem látta Jézus Krisztust. Aztán személyében is támadták Pált. Nem szabad, fél a többi apostoltól. Pál nem teszi túl magát ezeken a vádakon. Védekezik. Ha ő nem apostol, akkor azok, akik az ő bizonyságun is s én ezek közül eggyel sem éltem...« JULI. 0 I (9:3—18.) Pál a maga védelmében, vagy ......... ahogyan már mondottuk, Krisztusnak a Korinthusban levő ügye védelmében, megemlíti azokat, amiket Korinthusban mindenki tudott. Pál azért, hogy prédikálásával ingyenvalóvá tegye a Krisztus evangéliumát, Korinthusban nemcsak nem kért, hanem nem is fogadott el semmit a gyülekezet tagjaitól. Pedig joga lett volna rá példák szerint (5. v.), a történelem, a ...., m.... Noha mindenkivel szemben szabad va-JULI. 3 Igyök, magamat mindenkinek szolgájává tettem, hogy a többséget megnyerjem.« (9:19— 23.) Pálnak ez a szabadsága, mindenkitől való független volta nem lesz gőggé, fölénnyé. Nem az emberek felett lebeg, hanem az emberekkel együtt él. Az embereket nemcsak a bűneikkel és a feltétlenül szükséges bűnbocsánattal látja, hanem együtt látja az embereket a nevelésükből, helyzetükből, betegségükből és gondkább soha sem enne húst, hogy azokat meg ne botránkoztassa. A teljes írás arra tanít, hogy ezeket a hitben gyengéket erősíteni kell. Nem maradhatnak ezek mindig a keresztyén szabadság bilincsbe verői. Az, aki ma megbotránkozik, a hitben magát erősebbnek tartja. Pedig a megbotránkozó az erőtlenebb a hitben. Birák 7. Gedeon előbb megismeri, kipróbálja Isten akaratát, azután pedig mindenben engedelmeskedik annak tételére lettek keresztyének, nem Krisztuséi. Többről van itt szó, mint Pál jóhíréről. Itt Krisztus ügyéről van szó. Pál a tényekkel védekezik. Ami Korinthusban történt, az az ő munkájának, apostolságának a pecsétje. Maga Korinthus cáfolja meg a vádaskodó korinthusiakat. Birák 8. A harcban, a küzdelemben Gedeon erősen fogta Isten kezét. De a győzelem után elbocsátotta. Mindvégig állhatatosnak kell lenni! gyakorlat, a természet szerint (7. v.). Még a törvény szerint is. (9. v.) Még Jézus rendelete szerint is. (14. v.) Ezek közül eggyel sem élt. Hát nem szabad ő, különösen Korinthusban? Vádolható ő ott valami nem tiszta indokkal? Nem a prédikálásból, hanem a prédikálásért élt. Bírák 9. A sok hálátlanság, bűn, gyilkosság nem maradt büntetés nélkül, jukból folyó korlátaikkal, terheikke! Nem felülről prédikál nekik, hanem testvérként, segítő, szolgáló szeretettel melléjük társul. A különböző helyzetekben nem a tanítás lényege módosul, hanem annak átadása. Nem igényel magának többet, csak azt, hogy meghallgassák és higgyenek neki. Bírák 10. A sorrend mindenütt ez: bűn, büntetés, bűnbánat, szabadítás. De bűnbánat nélkül nincs szabadítás. Azt még a büntetés hosszú volta sem pótolhatja. 1955. július 3—9. VASÁRNAPRÓL - VASÁRNAPRA Isten arra tanítgat most minket, hogy semmi sem történik ezen a földön, ami az övéi számára közömbös lenne. Előkelő, vagy még inkább kényelmes semlegességgel nem lehet elbújni. Mindenben érdekeltek vagyunk. Azok között, az események között, amelyeket kezdettől fogva közügynek, mindenkit érdeklőnek tartott az ember, azok között is első helyen áll az aratás. Az aratás valóban közügy. Mindenki érdekelve van benne. Kezdetben úgy volt közügy az aratás, hogy mindenki aratott. Mindenki foglalt, művelt földet. Az aratás akkor is közügy, amikor nem arat mindenki, mert akkor is mindenki számára aratnak. Az aratásról azt kell tudnunk, hogy része a kenyérért folytatott harcnak. Igen fontos, mert igen sürgős és időhöz kötött művelet. Az aratás ott van Isten ígéretei között. Az özönvíz után Isten azt mondta: »Nem átkozom meg többé a földet az emberért... Ennekutána míg a föld lészen, vetés és aratás ... meg nem szűnnek« (I. Móz. 8 : 21—22.) Az aratás tehát emlékeztet minket Istenre, az ő ígérete bizonyosságára. Emlékeztet arra az egész helyzetre, ahol ez az ígéret elhangzott és hasonló helyzetekben reménységet és bizonyosságot ad az övéinek. Az aratás emlékeztet minket arra, hogy Isten nem akar újabb özönvizet, vagy vélözönt. Nem akar újabb részítéletet. Nem azért, mintha az ember nem érdemelné meg, hanem azért, mert kegyelme nagyobb az Ő igazságosságánál. Isten éppen az özönvíz után tett ígéretet arra, hogy lehetőség van a vetésre és remény van az aratásra. Istennek ezzel az ígéretével élni kell. Istennek ezt az áldását mindig úgy kell tekintenünk, hogy nekünk szabad az özönvíztől az élet örömei és eredményei felé haladni. A következő fejezetben Isten szövetséget köt Noéval és magvaival. És ennek a szövetségnek a jelévé a szivárványt teszi. Ennek a szövetségnek az igazi tanítása és vigasztalása akkor ragyog fel előttünk és akkor értjük meg az újszövetségnek az Úr Jézus Krisztusban mindenkire kiterjedő áldását, ha az aratás is a vihar végét, a békességet akaró Isten szeretetét prédikálja nekünk. Ahol az eke, vagy a gép szánt, ahol a kasza, vagy a kombájn arat, ott ne csak a kenyér öröme és bizonyossága jelenjék meg előttünk, hanem az a nagyobb: nem a pusztulást, hanem az élet áldott menetét akarja, ígéri és adja Isten. Ahány kéve, ahány búzaszem van, annyiszor halljuk és valljuk ezt a kegyelmet. APRÓSÁGOK A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ »Kiki amely hivatásban hivatott el, abban maradjon« — szól Pál tanácsa a gyülekezet tagjaihoz. (I. Kor. 7:20). Földi hivatásunkról és az abban való hűséges forgolódásról tanít bennünket az apostol. De úgy tanít, hogy a földi hivatásunk kifejezésére ugyanazt a szót használja, mint amit a mennyei elhivatásunkkal kapcsolatban használni szokott. (Róm. 8:30). Azt akarja ezzel az azonos szóhasználattal kifejezni, hogy nemcsak mennyei elhivatásunk az Isten rendelése, amiben meg kell állani és hűségesen, nagy igyekezettel meg is kell maradni, hanem földi hivatásunk, földi állapotunk is olyan, ami Istentől van és azért megállani, hűségesen forgolódni a keresztyén ember életének Istentől rendelt feladata. * *Áron vétettetek meg« — olvassuk Pál bátorító szavait a gyülekezethez. (I. Kor. 7:23). Ez a kifejezés a mi mindennapos életünk nyelvhasználatától idegen és csak az értheti meg jól, aki ismeri a Pál korabeli viszonyokat, különösen a korintusi gyülekezetben. A rabszolgaság intézménye virágzott és a gyülekezet tagjai között is sok rabszolga volt. — Akkor lehetett szabaddá egy rabszolga, ha maga magát ki tudta váltani, vagy ha helyette valaki lefizette a váltságdíjat rabtartó urának. A rabszolga legnagyobb vágya volt, hogy szabaddá legyen, ezért minden igyekezete a váltságdíj megszerzésére irányult. De a saját keresetéből — éppen, mert rabszolga volt — nemigen juthatott el a szabadság állapotába. Az árat másoknak, vagy hozzátartozóinak kellett kifizetniük. A biblia nyelvhasználatában a rabszolgaság a bűn állapotának jelképes kifejezése is volt és ebből a bűnös állapotból való kiszabadulás az ember legfőbb vágya. Ez a szabadulás sem sikerült saját erőfeszítésből. Jézus Krisztus bűnből kiszabadító hatalmát, halálos áldozatát ezért a keresztyén ember úgy tekintette, mint váltságdíjat, amelylyel kiváltatik a bűn rabságából. Jézus élete árán, mint drága áron, valóban szabadokká lesznek Isten gyermekei a bűn rabszolgaságából. A bálványáldozati hús evése a korintusi gyülekezet sok tagja számára súlyos kérdés volt. A városban sok pogány templom volt és a bálványáldozatok bemutatása szinte állandóan folyt az áldozati oltárokon. De minthogy nem az egész áldozati állat égett el vagy semmisült meg az áldozati oltáron, annak egyes részeit a mészárszékekben árusították. Voltak, akik bűnnek tartották az ilyen húsból való táplálkozást, mások viszont nyugodtan vásárolták és fogyasztották. Pál ezt a nehéz kérdést a keresztyén szabadság és a testvéri szeretet összehangolása által oldja meg. Szabad a keresztyén embernek ilyen hússal táplálkoznia, már csak azért is, mert bálványistenek nincsenek. De van ennek a szabadságnak egy korlátja is, amit a szeretet állít az ember elé: ha a hitben gyengébbet megbotránkoztatja az ilyen hús élvezete, akkor le is tud mondani arról. Virágh Sándor VICTOR JANOS Református Hiszekegy fűzve — 28.— Ft Egyház és Egyházalkosfilány — 1.— Ft Egyházi életünk válsága - - 8.— Ft Az egyház bűnei — — — — 4.50 Ft Kapható az Egyetemes Konvent Sajtóosztályán Budapest, XIV., Abonyi Utca 21.