Az Út, 1956. július-október (9. évfolyam, 27-43. szám)
1956-07-01 / 27. szám
IX. évfolyam, 27. szám ORSZÁGOS REFORMÁTUS HETILIM^^ 1956. július 17 Az erő, szeretet és józanság Lelke Péter János püspök igehirdetése a debreceni teológiai akadémia évzáró ünnepélyén Pál apostol Timótheushoz írott második levele 1. részének 3. és következő verseit ez alkalommal úgy olvassuk, hogy háttérbe szorul Pál és Timótheus személye. Valahol, a levél írójától messze, térben és időben nagy távolságban, talán Kis- Ázsia tájain él egy ifjú igehirdető, aki előtte ismeretlen, meglepő és nehezen átlátható körülmények között adja át Isten üzenetét a gyülekezetnek. Olyan szolgálatot folytat, amelyet a levél írója kezdett el, adott át neki. Hirdeti, tovább adja az igét, Jézus Krisztus gyülekezetét építi, lelkeket pásztorol. Ez az ifjú igehirdető ebben a szövevényben sokszor megzavarodva, a nehézségektől megtorpanva várja tanítója útmutatásait, pásztori szavát, gondozását. A levél írója így bátorítja: nem félelem lelkét kaptuk, hanem erőnek szeretetnek és józanságnak lelkét. Kifejezésre juttatja azt a gondoskodást, távolról is kiáradó figyelmet, amelyen keresztül ez a fiatal lelkipásztor segítséget kap. A gyülekezetekbe kerülő ifjú igehirdetőink térben nem lesznek távol a teológiai akadémiától. Más országok arányaihoz viszonyítva hazánk kicsiny terület. Debrecenben vagy a tiszavidéki egyházkerület, a magyar református egyház más gyülekezeteiben szolgálnak majd. Egyesek előtt a szolgálat ideje nagyon közel van, mások már most, a tanulás ideje alatt is, otthon is — a gyülekezetekkel, azok szolgálataival együtt élnek. De időben mégis távol kerülnek majd azoktól, akik az előző nemzedék képviselőiként előkészítik őket a szent szolgálatra. Az élet eseményei gyorsak. A gyülekezetek, népünk és a népek életének eseményei folyamatosan következnek egymás után. Ezekben az eseményekben nemcsak házak, templomok, családi otthonok alakulnak át és épülnek újjá, hanem átalakulnak, újjáépülnek maguk az emberek is. Mert miközben életünkben az eseményeknek ez a gyors egymásutánja bekövetkezik, aközben újjáformálódnak, új tartalmat kapnak az emberek egymáshoz való viszonyulásai, az emberi együttélés szolgálatai, az embereknek munkájukhoz való kapcsolatai, a népek együttélésének feltételei. Téa még nem is tudjuk, hogy az emberek életlehetőségében, egymáshoz való viszonyában milyen változásokat fog előidézni az az új időszak, amelyet egyre inkább atomkorszaknak kezdenek nevezni. Csak azt tudjuk, hogy a közösség életének alakulása, a kutató emberi elme előtt feltárult új erők alkalmazása az emberek gondolkozását, jellemét, egymáshoz való viszonyát nagymértékben formálja és számunkra új élményeket készít elő. A teremtett, a bűnbeesett, a megváltás feltétele alatt élő ember életének minden mozzanata, a bennünk és körülöttünk levő változások légköre egész értelmünket, idegzetünket és jellemünket átjárja és áthatja. A változások során új húrok, új hangok, új színeződések keletkeznek az emberben. És miközben Jézus Krisztus evangéliuma a bűn és halál, valamint az emberi együttélés kérdéseiről, Isten titkairól közli velünk a megváltás üzenetét, aközben Isten készíti azokat az új bizonyságtevőket — a következő nemzedékek új igehirdetőit, lelkipásztorait —, akiknek az életéből a trombita olyan biztosan tud majd szólani, hogy az ebben az átalakulásban élő emberi szív ennek a bizonyságtevő trombitaszónak hangjára visszhangozzék és a bizonyságtétel megtalálja helyét a szívekben. A levél írója arra készítette fel a levél olvasóját, hogy ilyen bizonyságtevő tudjon lenni. Megéreztette vele, hogy — bár szolgálatában több ízben annyira megtorpant, hogy könnyei is hullottak — imádságban, éjjel és nappal való könyörgésekben szüntelenül vele van, látni akarja, és öröme betelnék, ha láthatná. A magyar református egyház gyülekezetei ilyenféleképpen foglalkoznak egyházunk ifjú szolgáival imádságban, szeretetben. És így foglalkoznak velük lelkipásztoraik, tanítóik, a gyülekezetek és az egyházkerületek őrállói. Megértéssel és türelmes szeretettel. Amikor nem tudnak tisztán látni, amikor szövevényes problémák között megbotlanak gondolataikban, szívükben, szolgálatukban, akkor az értük mondott imádsággal, útbaigazítással igyekeznek nekik segítségül lenni. A jövendő lelkipásztorokkal való foglalkozásnak egyik — sokszor nem mindenki által jól értett — jele volt ebben az esztendőben a teológusképzés anyagi vonatkozásainak az átrendezése. Az eddigi rendszer helyett a gyülekezetek adományai és perselypénzei, az egyháznak adott államsegély, a közalap hozzájárulása, a legátumok erre a célra való fordítása által közköltségen történővé tettük a lelkészképzést. A teológus-nevelés a legációk következtében lényegében eddig is a gyülekezeteken múlott. Eddig mégis volt ebben valami olyan jelleg, amely nem függött össze az egész egyház életével: a teológusok családjának vagy gyülekezetének külön vállalkozása volt a teológusok gondozása, neveltetése és mindaz, ami ezzel együtt jár. Ebben az esztendőben ezen a téren az egyház lényege, egész szolgálatunk jövője szempontjából valami egészen új kezdődött el. Teológusainkkal való törődésünk olyan új formát vett, hogy most a gyülekezetek együttese tekint teológiai akadémiáinkra, ott az egyes profeszszorokra és a teológusokra. Az általuk külön ismert teológusokra természetesen megkülönböztetett figyelemmel. A teológus-nevelés gondjának ilyen rendezése összefüggésbe hozta a lelkészképzést az egyház életének alapeseményével, a Jézus Krisztussal és az egymással való közösség gyakorlásával. Ez egyik-másik teológusnál anyagi tekintetben még hátratétellel is jár, de meg kell ebben értenünk azt a nagy jót, hogy a gyülekezetek együtt az egész teológiai akadémiáért, a teológusok és professzorok együtteséért imádkoznak, szolgálnak és áldoznak adakozásukkal. Így készülünk fel az elkövetkezendő időre, amikor az emberek együttélésében, gyülekezetek, községek és városok körében egyre inkább érvényesül a közösségi élet új formája, amelyben a lelkipásztor annál inkább és annál biztosabban találja meg szolgálati helyét és szíveket nyitogató szavát, minél inkább Jézus Krisztussal és a gyülekezettel való közösségben él. Ennek az esztendőnek érintett eseménye így függ össze azzal a felkészüléssel, amelylyel az egyház mindannyiunk közös imádságán, bizonyságtételén keresztül készíti a leendő lelkipásztorokat a reájuk váró szolgálatra. A levél írója, amellett, hogy a ■fép vele való foglalkozást így érezteti olvasójával, azzal nyújt segítséget, hogy emlékezteti az örökségre, a képmutatás nélkül való hitre, mely volt az ő nagyanyjában, anyjában és őbenne. Azok az egyházi személyek, akik időben a most tanuló teológiai akadémiai hallgatók előtt járnak, valamiféleképpen így szeretnének nekik segítséget nyújtani az előttük levő szolgálathoz. De valóban, csak valamiféleképpen így. Mert a hit, amelyet magukban hordoznak, amelyet a mai lelkészi nemzedék őriz és átad a következőnek: az a hit, amely az egyház előző életéből sugárzik feléjük örökségül, nem nevezhető képmutatás nélkül való hitnek, mivel sok mindent magára vett, ami nem tartozott hozzá. Mégis úgy erősítjük és biztatjuk az utánunk következőket, hogy az apostoli örökségre figyelmezünk, amely a sokféle képmutatással megterhelt hit mélyén mégis itt van. Ezt kell megtisztítani az előző nemzedékek képmutató örökségétől, hogy az apostoli örökség minél tisztábban szálljon át az ifjabb nemzedék életébe, a gyülekezetek körében végzendő szolgálataiba. Nem magunkat állítjuk példaképpen előtérbe, hanem Jézus Krisztust, az ő teljes bizonyságtételét, hogy ezzel a tiszta örökséggel induljanak el és szolgáljanak a gyülekezetekben. Végül úgy bíztatja a levél írója olvasóját, hogy arra kéri: gerjeszsze fel magában a kegyelmi ajándékokat, mert nem félelemnek, hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkét vettük. A kegyelmi ajándékokat felgerjeszteni az ige engedelmes tanulmányozásával, az imádság engedelmes gyakorlásával és a szolgálat engedelmes vállalásával lehet. Azzal a kéréssel kell az igét tanulmányozni, imádkozni és engedelmesen szolgálni, hogy a kegyelmi ajándék — az igének az a segítő ereje, amelyre kinek-kinek abban a munkakörben, amelybe kerül, szüksége lesz — felgerjedjen. A kegyelmi ajándék sokféle, de benne a Lélek egy, és ez nem a bizonytalankodásnak, a megtorpanásnak, hanem az erőnek, szeretetnek és józanságnak Lelke. Ez a tiszta apostoli örökség olyan legyen már a teológiai akadémián és utóbb a szolgálatban, hogy tényleges segítséget, jótéteményeket, gyümölcsöket teremjen az emberek életében. Ez az erőnek Lelke: ne beszédben álljon az Isten országa, hanem valóban Léleknek és erőnek megmutatásában. És a szeretetnek Lelke: az apostoli örökséget úgy kell képviselniük a teológiai akadémiákról kikerülő ifjú igehirdetőknek, hogy a keresztyén bizonyságtétel újabb tünetei jelentkezzenek, hogy körülöttük a nép, az ország, a népek együttélése megérezze: bennük valóban hatásos, hatékony, segíteni kész és az emberi élet kérdéseinek megoldására figyelő szeretet él. Az a Lélek, amelyet a kegyelmi ajándékban kapunk, a keresztyén bizonyságtétel hitelének a forrása. Ez a Lélek a józanság Lelke: nem álmodozásokban, elképzelésekben, nem valamiféle keresztyén spekuláció légvár-építésében foglalatos, hanem a mennyei és földi valóságban él. Ez a Lélek reális Lélek, s ahova ez lép, ott fundamentum van, amerre ez a Lélek jár, ott út van, amerre ez a Lélek megy, az az út célhoz vezet. S leérjük a kegyelmi ajándék feiger- i vesztését, a józanság Lelkét, s amely Isten mennyei és földi valóságában szolgáló életre vezet mini kettő »Legfőbb ideje, hogy a protestáns egyházak a békeharc élére álljanak» A »The Churchman« című amerikai egyházi lap legutóbbi száma «■Vajon befejezés előtt áll-e a hidegháború?« című vezércikkében — egyebek között — a következőket írja: «Hirtelen az Egyesült Államok külpolitikájának új szakaszába léptünk. A külföldi és belföldi fejlemények nyomására a politikai légkör Washingtonban gyorsan változik. Míg Dulles reménye a közelmúltban még az volt, hogy a külpolitikát a választási kampány nem fogja felhasználni, most úgy látszik, hogy éppen a külpolitika lesz a választási hadjárat elsőszámú kérdése. Az történt, hogy az Egyesült Államok tekintélye az elmúlt hónapokban csapást csapás után szenvedett el. A lap ezután részletesen felsorolja a Szovjetunió külpolitikai sikereit és az Egyesült Államok kudarcait. Idézi nevesebb külpolitikai rovatvezetők megállapításait, majd a következő végkövetkeztetést vonja le: »Minden nagyobb protestáns egyház most már a hidegháborúnak tárgyalások útján való befejezése mellett száll síkra. A legfőbb ideje, hogy a protestáns egyházak a békeharc élére álljanak. A közfelfogás tevékeny kifejeződésére van szükség, hogy külpolitikánkban a szükséges változás bekövetkezzék. Minél előbb következik be ez a változás, annál jobb lesz ez az Egyesült Államok és a világ békéje szempontjából.« Bereczky Albert püspök a Román Népköztársaságba utazott Bereczky Albert püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke feleségével együtt Romániába utazott. Nagyváradon meglátogatja Arday Aladár református és Valérián ortodox püspököt. Kolozsváron látogatást tesz Vásárhelyi János református püspöknél és Argay Györgynél, a magyar evangélikusok püspökénél, valamint a baptisták vezetőinél. Látogatást tesz Colán kolozsvári ortodox püspöknél is. Nagyszebenben Müller Hermannt, a szász evangélikusok püspökét keresi fel. Bereczky Albert püspök és felesége tíz napig marad Romániában. A magyar protestáns egyházak tanulmányi munkájának visszhangja a nyugati keresztyénségben A magyar protestáns egyházak tudvalevőleg nagy elmélyüléssel készültek az Egyházak Világtanácsa evanstoni nagygyűlésére és hasonló gondossággal tanulmányozzák az Evanstonban elfogadott jelentéseket is. A központi bizottság múlt évi davosi ülésén Fry püspök, elnök azt a megállapítást tette, hogy »az egyes nemzeti tanácsok közül a legátfogóbb erőfeszítéseket az USA egyháztanácsa és a magyar ökumenikus tanács fejtette ki«. A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának tanulmányi bizottsága most, áprilisban közzétette és idegen nyelvű kőnyomatosunk által a külföldi egyházak számára is hozzáférhetővé tette az evanstoni jelentésekhez fűződő legújabb hozzászólásait. Megállapíthatjuk, hogy ezt a hozzászólást rendkívül nagyra értékelik a külföldi atyafiak. A Glaube und Gewissen című drezdai folyóirat teljes egészében leközli és a Német Evangéliumi Egyház június végén összeülő zsinatának figyelmébe ajánlja a magyar tanulmánynak »Az egyház és a szekularizáció« című részét. Eric Stanger, az észak-amerikai református egyház alelnöke, az Egyházak Világtanácsa központi bizottságának tagja a Hungarian Church Presshez írt levelében a többi között ezeket írja: »Gondosan tanulmányoztam ezt a különszámot és különös öröm számomra, hogy szerencsét kívánhatok önöknek az Ökumene munkájához való e rendkívüli hozzájárulásukért. Önök oly bőségesen vetettek fel érdekes szempontokat a különböző témákhoz, hogy ezáltal az ökumenikus párbeszéd nagyon meggazdagodik.« Willard L. Stibb, ugyancsak az észak-amerikai református egyház tagja, a többi között így ír: »Nem találok szavakat, hogy kifejezzem azt a nagy érzést, amelyet az evanstoni jelentésekről oly teljesenés gazdagon szóló tanulmányok olvasása keltett bennem. Tökéletesen egyetértek önökkel, hogy az egyház figyelmének az élet egész területére ki kell terjeszkednie, hogy felajánlja és fenntartsa az igazi békét, szeretetet és jóakaratot minden faj és hitvallás irányában. Miután itt sokan nem tudják, hogy a keresztyénség miképpen munkálkodik Kelet-Európában, meg fogom mutatni ezt a tanulmányt annak a sok embernek, akivel napi munkámban itt, a repülőjárat mitchelli végállomásán kapcsolatban állok. Adjon önöknek Isten a Krisztusban bölcsességet, erőt és boldogságot minden munkájukban.-« Tanévzáró közgyűlés a debreceni teológiai akadémián A debreceni teológiai akadémia június 24-én tartotta meg évzáró közgyűlését a kollégium nagytermében. Az, ünnepélyen részt vett, igehirdetéssel és kínai útjáról szóló beszámolóval szolgált Péter János püspök. Az Állami Egyházügyi Hivatal képviseletében megjelent Miklós Imre elnökhelyettes és Veres Pál alosztályvezető. A Hajdú-Bihar megyei tanácsot Röszler János egyházügyi főelőadó képviselte. Az egyetemes konvent és a budapesti teológiai akadémia képviseletében Bodonhelyi József prodékán volt jelen. Ott volt Ferenczy Károly egyházkerületi főjegyző, a tiszavidéki egyházkerület több esperese és egyházmegyei gondnoka, a debreceni gyülekezetek számos lelkipásztora és presbitere, valamint sok gyülekezeti tag és vendég. A megnyitó istentiszteleten Péter János püspök hirdette az igét. Igehirdetését lapunk vezető helyén közöljük. Az istentisztelet után Tóth Endre dékán felolvasta jelentését az akadémia most zárult tanévéről. Ennek során kifejezte az akadémia szeretetét Debrecen városa, a tiszavidéki egyházkerület és egész egyházunk iránt. Utalt a bécsi béke 350. évfordulójára és a debreceni Bocskaiszobor 50 éves fennállására, ezek kapcsán pedig arra a hazaszeretetre, amely most is eltölti az akadémiát és a kollégiumot hazánk, népünk iránt. Felhívta a figyelmet az Egyházak Világtanácsa központi bizottságának magyarországi ülésére. Ismertette az 1956. januárjától teljesen ingyenessé tett lelkészképzés jelentőségét és kifejezte az akadémia hálás köszönetét a közalap és az állam anyagi támogatásáért. Felmérte az ifjúság lelki nevelésében elért eredményeket, az internátusi és az akadémiai munka szorosabbra fűzésének tapasztalatait. Újból kifejezésre juttatta az akadémia szeretetét és áldáskívánásait a budapesti teológiai akadémia felé és ennek kapcsán ismertette azt a levelezést, amely 1874-ben történt a két akadémia ifjúsága között »a testvéries egyetértés erősítésére«. Ennek ápolását ma is feladatának tekinti az akadémia. Ezután megemlékezett Varga Zsigmond nyugalmazott professzor haláláról és Csekey Sándor professzor elhunyta alkalmából rész- vétét fejezte ki a budapesti testvérintézetnek. A személyi változások ismertetése során elbúcsúzott Molnár András francia nyelvi lektortól, Pákozdy Miklós tanársegédtől és Kaszás Sándor tudományos segéderőtől. Köszöntötte Nagy Tibor új tanársegédet és Tankó István új tudományos segéderőt. Megemlékezett Barth Károly 70. születésnapjáról, hálát adott Istennek életéért és munkájáért, és az ő további segítségét és áldását kérte korunk nagy teológusára. Megemlékezett Nyikoláj metropolita, valamint Hromádka professzor és az akadémia közti üzenetváltások jelentőségéről, továbbá Erdős József volt professzor születésének 100. évfordulójáról. Ezután felsorolta az 1955—56. tanév statisztikai adatait. Ezek szerint az akadémiának a tanévben 57 férfi- és 6 nőhallgatója volt. Beszámolt arról, hogy az elért tanulmányi eredmények kielégítőek, a szemináriumi munka elmélyülő, fejlődő volt, amelyhez nagyban hozzájárult a szemináriumok 40 000 kötetet meghaladó könyvállománya. A hallgatók egészségi állapota általánosságban kielégítő volt. Négy esetben fordult elő súlyosabb betegség. Az Állami Egyházügyi Hivatal támogatásának köszönhető, hogy a hallgatók részesülnek az SZTK-biztosítottság előnyeiben. Köszönet illeti az Egyházak Világtanácsa illetékes szervét is az akadémiának juttatott 6460 forintos gyógyszersegélyért. Végül méltatta a kántus szép munkáját. A dékáni jelentés során Péter János püspök kiosztotta a pályadíjakat és jutalmakat. Pályadíjat nyertek, illetve jutalomban részesültek: Barcza József, Miklós Dezső, K. Szabó Gyula, Szabó Dániel, Aranyos Zoltán, Nagy Gyula, Birtha István, Kovách Attila, Balogh Tihamér, Varga Ferenc, Sárosi Irén, Pásztor Gyula, Tóth Ferenc, Petus Gusztáv, Kovács György, Komlósi Károly, Zágonyi Kornél, Klanda Sándor és Szombathy Gyula hallgatók. A nyíregyháza-városi gyülekezet 200 forintot, egy magát megnevezni nem akaró budapesti presbiter pedig ez évben is 100 forintot küldött a hallgatók megjutalmazására. A dékáni jelentés után Péter János püspök beszámolt kínai útjáról, különös tekintettel a kínai protestánsok lelkészképzésére, majd a közgyűlés Tóth Endre dékán javaslatára meleghangú táviratban üdvözölte a pekingi és a nankingi protestáns teológiai főiskolákat. A közgyűlés a Himnusz eléneklésével és gyülekezeti énekléssel ért véget.