Az Út, 1956. július-október (9. évfolyam, 27-43. szám)

1956-07-01 / 27. szám

A kínai protestáns egyházak elfogadták a magyar egyházak meghívását Megírtuk, hogy a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa meghívta a kínai protestáns egy­házak képviselőit háromhetes ma­gyarországi látogatásra. Y. T. Wu, a kínai egyházközi mozgalom el­nöke most közölte Bereczky Albert püspökkel, hogy a meghívást köszö­nettel elfogadják. Ting-Kvang-hsun anglikán püspök, a nankingi egye­sült teológiai főiskola elnöke július 22-én feleségével együtt Budapest­re érkezik és augusztus 12-ig Ma­gyarországon marad, hogy vissza­adja Péter János püspök kínai lá­togatását, amely — mint írja — »­történelmi jelentőségű eseménye volt a kínai egyházak életének a felszabadulás után«. Magyarországi látogatása előtt Ting püspök a canterbury-i érsek meghívására Londonba utazik, ahol részt vesz az anglikán egyházak évi konferenciáján. Magyarországi uta­zásának befejezése után a kínai püspök a szovjetunióbeli egyháza­kat fogja meglátogatni. Ting püspök a kínai egyházak megbízásából megfigyelőként részt vesz az Egyházak Világtanácsa köz­ponti bizottságának magyarországi ülésein is. Mivel foglalkozik az Egyházak Világtanácsa központi bizottsága Magyarországon? Az Egyházak Világtanácsa köz­ponti bizottsága galyatetői ülésének két fő témája lesz. Az egyik: “A prozelitizmus és a vallásszabadság« kérdése. A másik: “Az egyházak és a felelős nemzetközi társadalom fel­építése.« 1. A prozelitákról az Apostolok cselekedeteiről írott könyvben ol­vasunk. Így nevezték azokat a po­­gányokat, akik a zsidósághoz csatla­koztak, Izráel hitére tértek át. De ma már a prozelitizmus alatt azt a gyakorlatot értjük, hogy az egyik keresztyén egyház a másik keresz­tyén egyház tagjai között végez té­rítést, azaz “lélekhalászatot” folytat a másik kárára. A rosszul értelmezett lélekhalá­szat — a prozelitizmus — a rosszul értelmezett misszió következménye. Főként azoknak az egyházaknak a kísértése ez, amelyek valamiképpen az uralkodó egyház gondolatköré­ben élnek. Az ökumenikus mozga­lomban részt vevő egyházak egyre jobban felismerik, hogy a Krisztus egyháza ezen a földön nem a glória, hanem a kereszt jegyében él: nem uralkodás, hanem szolgálat a fel­adata. Az ökumené magyarországi tagegyházai: a református, evangé­likus, baptista és methodista gyü­lekezetek is a szolgáló egyház útján tanulnak járni. Ebben a lelkület­­ben pedig elsősorban nem egymás híveinek »áttérítése«, hanem a meg­térés a fontos. A prozelita-szerzésben »buzgól­­kodó« egyházakat és egyháztagokat főleg a türelmetlenség bűne szokta rabul ejteni. Pedig türelmetlensé­gük sérti a másik ember lelkiisme­reti szabadságát, a vallási türel­­messég viszont nem jelenthet hit­vallási közönyt, ez a magatartás is helytelen lenne. A helyes magatar­tás megtalálását e kérdésben is végső fokon egyedül Isten adhatja meg az egyházaknak. Az Egyházak Világtanácsa, mint a különböző ke­resztyén egyházak nagy találkozó­­helye, hivatott és alkalmas arra, hogy e kérdésekről Isten igéje alap­ján eredményesen tárgyaljon. A magyarországi protestáns egy­házak elnökségei bizottságot küld­tek ki e kérdés tanulmányozására, Dezséry László evangélikus püspök elnökletével. Ez a bizottság elkészí­tette a magyar hozzászólás terveze­tét. A hozzászólás első része fel­vázolja a magyarországi protestáns egyházak eddigi gyakorlatát, azokat az egyezményeket, amelyeket a re­formátus és az evangélikus egyház egymással kötött a térítések ügyé­ben. A második rész válaszol azok­ra az előkészítő iratokra, amelyeket az Egyházak Világtanácsának e kérdéssel foglalkozó bizottsága közzétett. A harmadik részben ki­fejezésre jut, hogy a magyarországi ökumenikus tanács kész összegyűj­teni a kérdéssel kapcsolatos egy­háztörténelmi emlékeket és kész ezeket a Világtanács illetékes bi­zottságának rendelkezésére bocsá­tani. 2. Tudjuk, hogy a felelős nem­zetközi társadalom eszméje kezdet­től fogva foglalkoztatja az Egyházak Világtanácsát. A mi korunkban nagy küzdelem folyik az emberiség egységéért. A nemzetek közötti el­lenséges viszony csak romlást okoz­hat. A nemzetek békés együttélése viszont a felelős nemzetközi társa­dalom kialakítását teszi szükségessé. “A keresztyének arra kaptak el­­hivatást, hogy felelős módon élje­nek. Vagyis olyan módon, ahogyan Istennek a Krisztusban elvégzett megváltó munkája követeli. Még­pedig minden társadalmi rendben, még a legkedvezőtlenebb társa­dalmi rendszerben is« — mondja az evanstoni jelentés A nyugat-német­országi Arnoldshainban július 9— 14-ig külön tanulmányi konferencia foglalkozik majd ezzel a témával: “Az együttélésért való keresztyén felelősség — nemzetközi, szociális és gazdasági vonatkozásokban.« Ez a tanulmányi konferencia készíti elő a központi bizottság magyar­­országi ülésének második fő témá­ját. Bibliai alapon tanulmányozza a ma fennálló viszonyokat, a nagy gazdasági, társadalmi és kulturális változásokat és a kormányzatok közötti kapcsolatok megkívánható szabályait. A galyatetői ülés a népek önálló életét és egymáshoz való viszonyát fogja tehát megtárgyalni a második fő téma keretein belül. Az egyház, mint Krisztus teste, jel a világ szá­mára Isten országának eljövendő rendjéről. A testnek sok tagja van, de egy a test. Amit a biblia az egy testről tanít, az példája lehet a né­pek együttélésének is. A magyar egyházak ökumenikus tanácsának tanulmányi bizottsága részletes dolgozatot készített ezek­ről a kérdésekről. Ezt a dolgozatot Vető Lajos evangélikus püspök és Varga Zsigmond debreceni teoló­giai professzor fogják kivinni az arnoldshaini konferenciára. A dol­gozat első része tárgyalja a felelős társadalom fogalmát és az adott társadalmakhoz való viszonyát, az egyházak magatartását a meglevő társadalmi rendek életében. A má­sodik rész vizsgálja az egyházak együttmaradását, a népek együtt­­maradását, az együttélés mai kér­déseit a gazdasági, társadalmi és kulturális változások között és vé­gül néhány szempontot ad a kor­mányzatok közötti érintkezések megkívánható szabályaihoz. Ma az emberiség nagy többsége a békés együttélés útjára kíván térni. Ez a felelős nemzetközi társadalom kiépítéséhez elengedhetetlen fel­tétel. Az egyházak felelőssége azon­ban nem csökken, amikor a nem­zetközi feszültség csökken. Sőt, ép­pen akkor vér az egyházakra a munka javarésze: úgy kell megél­niük egymáshoz való helyes viszo­nyukat, hogy abból haszna lehes­sen annak a­­ nemzeti és nemzet­közi társadalomnak is, amelyben mint egyházak benne élnek. Gyülekezeti tagjaink, presbite­reink, lelkipásztoraink — ki-ki a maga helyén — mindnyájan tovább­ra is fokozott figyelemmel foglal­kozzanak ezekkel a kérdésekkel. Adja Isten, hogy a tanácskozások eredményeiben hatalmasan megmu­tatkozzék az ő­snyelveket egyező hitre­ hozó Szentlelkének ereje. Huszti Kálmán Csehszlovák—magyar tanulmányi konferencia Modrában . A szlovákiai Modra közelében, egy­­ turistaotthonban tartotta az arnolds­ham­i konferenciát megelőző közös­­ megbeszélését a csehszlovák és a ma­­­­gyar ökumenikus tanulmányi bizott­ság. Örömmel és hálaadással állapít­hatjuk meg, hogy Isten gazdagon megáldotta az együtt töltött napokat. A tárgyalásnak ez a közös módja olyan kezdeményezés, amelyre már az Egyházak Világtanácsa régebben is felhívta az egymáshoz közel élő tagegyházakat, de aránylag kevés he­lyen valósult még meg. Magyar rész­ről — amint megírtuk — Bereczky Albert, Péter János és Vető Lajos püspökök, Pálfy Miklós és Varga Zsigmond teológiai professzorok mentek el a konferenciára. Csehszlo­vák részről Hájek V., a cseh testvér­­egyház főesperese, Chabada J. szlo­vák egyetemes püspök, Czymorek J. sziléziai evangélikus szuperintendens, Varga Imre szlovákiai református püspök, Vancura methodista szuper­intendens, Ziak szlovákiai egyetemes felügyelő, Bartho L. egyetemes fő­titkár, a prágai teológiai fakultás ré­széről Hromádka J. dékán, Soucek J. és Turnsky St. professzorok, Pospisil B., az Ökumenikus Intézet igazgatója, a modrai evangélikus teológiáról Mi­­chalko dékán, Gábril és Petrik pro­fesszorok voltak jelen. A konferencia első témája az arnoldshaini téma volt: keresz­tyén felelősség a társadalmi kérdés­ben és a nemzetközi ügyekben. Elő­ször Vető Lajos püspök, a magyar­­országi ökumenikus Tanulmányi Bi­zottság elnöke terjesztette elő a bi­zottságnak erről a témáról készített és az Egyházak Világtanácsa genfi központjának már megküldött tanul­mányát, főbb gondolatainak ismer­tetésével. Kiemelte, hogy a “felelős társadalom” fogalma egyetlen adott emberi társadalommal sem tekint­hető egynek. A keresztyén ember társadalmi felelőssége abban van, hogy hozzásegítse az adott társadal­mat, amelyben benne él: minél in­kább felelős társadalommá lehessen, minél inkább betölthesse Istentől kapott hivatását. Beszélt arról, hogy az egyházak testvéri kapcsolatainak kiépítése minden egyháznak nagy feladata s megvalósulásának a népek békés, egymást segítő együttélése te­rén kell gyümölcsöt teremnie. Végül ismertette azokat a konkrét javasla­tokat, amelyeket bizottságunk kíván tenni az Egyházak Világtanácsának, mely pontokon sürgesse különféle nemzetközi szervek együttműködé­sét a háborús veszély elhárítása és a béke megvédése érdekében úgy, hogy ebben a szolgálatban bátran járjon előtte a politikai tényezőknek. Ugyanezzel a témával kapcsolat­ban Hromádka József prágai teoló­giai dékán ismertette közeljövőben e tárgyról megjelenő tanulmányá­nak (“Egyház és teológia az átalaku­lás idején”) egyik fejezetét. Főkép­pen arra mutatott rá előadásában, hogy az egyház nem légüres térben él s a körötte élő világ eszméi min­dig hatottak rá, ahogyan ennek a világnak a kérdéseivel foglalkozott. Egy ilyen egészségtelen hatás terhét hordozza ma is még teológiánk, amikor a társadalmi, gazdasági és politikai kérdésekhez a görög idea­lista filozófiából vett fogalmak alap­ján akarunk hozzászólni, mint teoló­gusok és egyházi emberek. Ma azon­ban világszerte igen élesen vetődik­ fel ez a gond: lehet-e ezekre a kér­désekre is kizárólag a bibliai üzenet fényében választ találni. Isten gond­viselésének különleges intézkedése az, hogy a kérdés éppen most, a nagy társadalmi fordulat idején mutatko­zik ilyen eleven erővel. Befejezésül­­ az Európán kívüli országokban vég­bemenő változásokra hívta fel a figyelmet: ezekben valami emberi­leg nagyon nemes dolog történik, s az egyház számára nem mindegy, hogy megtalálja-e a helyes maga­tartást ezekben, vagy nem. A konferencia második témája a magyarországi központi bizottsági gyűlés egyik tárgyköre: a prozelitiz­mus és vallásszabadság. Az Egyhá­zak Világtanácsát az a kérdés fog­lalkoztatja itt, hogy az egyes ke­resztyén felekezetek hogyan tudják egymáshoz való viszonyukat rendez­ni, az egymás felekezetei tagjainak csábítgatása, a maguk felekezetébe kényszerítgetése nélkül. Miközben ehhez tartják magukat, elismerik és biztosítják a szabad átlépés jogát. A dolgozat főképpen a magyarországi evangélikusok és reformátusok közt létrejött 1833-as nagygeresdi egyez­mény tényeire tért ki s a két fele­kezet közti helyes viszony egészsé­ges tanulságait igyekezett levonni. Mindegyik előadás után alapos és termékeny megbeszélés következett. A konferencia másik nagy ered­ménye a személyes kapcsolatok to­vább­fejlesztése volt. A konferencia szüneteiben is komoly beszélgetések folytak. A két ország egyházi embe­rei egymás egyházainak, népeinek életéről kérdezősködtek s nagyon sok személyes hitbeli kérdésre is sor ke­rült. Kézzelfoghatóan átélhettük azt, amit az arnoldshaini tanulmányban is elmondtunk: az egyházak kapcso­latai csak tagjaik személyes kapcso­lataiban valóságosak. A személyes érintkezés során úgy ismertük meg a csehszlovák testvéreket, mint akik komoly felelősséggel élnek népük körében, minden jó harcában vele küzdenek, példaadó szeretettel ra­gaszkodnak hazájukhoz, népükhöz és büszkék az építő munka minden eredményére. Mert van mire! A kö­zel negyedmilliós Bratislava belvá­rosában lüktető élet és jólét jeleivel találkozunk mindenütt. A város kül­ső peremén pedig a jól ismert kép a népi demokratikus országok fiai­nak — szinte a földből nőnek ki az új üzemek, lakóházak s más épüle­tek. A város szívében a Hotel Devín — alig hároméves épület — a min­den kényelemmel felszerelt modern szálló mintaképe. Mit láttunk a szlovákiai protestáns egyházak életéből? Modrában meglátogattuk a teológiai fakultást is. Kedves, ottho­nos épületben, kényelmes szobákban vizsgára készülő teológusokkal be­szélgettünk. Huszonnégyen tanulnak négy évfolyamon, hat professzor és két asszisztens irányítja munkáju­kat. Melegen érdeklődtek a magyar­­országi protestáns teológiák élete iránt s nagyon örültek annak, hogy a beszélgetések során sok közös vo­nást fedeztünk fel az itteni és a szlo­vákiai teológusok élete közt. — A bratislavai református gyülekezet templomába lelkipásztoruk, Matya­­sik András vitt el bennünket. Büsz­kén mutatta meg nemrégen megje­lent “Hitvallásaink« című könyvü­ket s elmondta: az volt a cél, hogy minél jobban hasonlítson a magyar kiadáshoz. Ez sikerült is: első pilla­natra alig lehet megkülönböztetni a mienktől. Elmondta, hogy sokat gon­dol a magyarországi református gyülekezetekre, sokat tanulmányoz­za életüket, történetüket, de még nem járt köztük személyesen. “Nem tudom elgondolni — mondta —,ho­gyan élhet egy olyan gyülekezet, amelynek több ezer tagja van s olyan temploma, mint a debreceni Nagytemplom.« Az utolsó két napon Chabada Ján evangélikus egyetemes püspök látta vendégül a küldöttség ott maradt tagjait. Ő kalauzolt ben­nünket Bratislava környékén, vele rándultunk ki egy délutánra Pös­­tyénbe is. Amikor hivatalában meg­látogattuk, büszkén mutatta meg, hogy íróasztalán ott van a debreceni egyetem és a kollégium fényképe. Szobája falán pedig Kálvin János arcképe. Külön lelkemre kötötte: ezt el ne felejtsem elmondani a magyar­­országi, főképpen a debreceni re­formátusoknak! Mi általában sokat beszélünk a magyar vendégszeretetről s néha úgy gondoljuk, hogy más nép nem is tud úgy vendéget látni, mint mi. Most egy új valósággal ismerked­tünk meg néhány nap alatt s ez: a szlovák vendégszeretet. Ezzel bú­csúztunk el bratislavai testvéreink­től s utána tettük: a viszontlátásra — egyelőre — Arnoldshainban. Varga Zsigmond A szovjetunióbeli egyházak küldöttsége az Egyesült Államokban A szovjetunióbeli ortodox és pro­testáns egyházak nyolctagú küldött­séget küldtek az Egyesült Államok­ba, az ottani Országos Egyháztanács márciusi látogatásának viszonzásá­ra. A delegációt Nyikoláj metropo­­lita vezette. Kiivít észtországi és Tarsz litván evangélikus érsekek is tagjai voltak a küldöttségnek. A vendégek üdvözlésére E. C. Blake, az amerikai Országos Egy­háztanács elnöke jelent meg töb­­bedmagával a repülőtéren. Melegen köszöntötte a szovjet delegátuso­kat s kifejezte azt a reményét, hogy ez a látogatás is előbbre viszi az amerikai és a szovjetunióbeli egy­házakat a kölcsönös megértés út­ján.Nyikoláj metropolita válaszában hangsúlyozta: “Az önök legutóbbi látogatása alkalmával úgy szorítot­tuk meg egymás kezét, mint testvér a testvérét, mint keresztyén a ke­resztyénét. Megismertük az önök becsületes szívét és testvéri csókot váltottunk. Önök is, mi is a keresz­tyén szeretet zászlaját hordozzuk. Ez a zászló azonos az önökével: Krisztusnak és az ő evangéliumának zászlója. Jézus Krisztus tanításának fényében legyen üdvös egyházaink barátsága. Így megtalálhatjuk azt az utat, amely népeink barátságához vezet.« Nyikoláj metropolita oroszul beszélt, de a befejező szavakat an­golul mondotta. A szovjet vendégek megérkezése után tartott sajtókonferencián Nyi­koláj metropolita elmondotta, hogy a Szovjetunió több mint 200 millió lakosa közül becslése szerint 50 millió a különböző egyházakhoz tar­tozónak érzi magát. Egyik-másik sajtótudósító provokatív kérdéseire válaszolva hangsúlyozta, hogy az orosz és az amerikai nép közti barátságot kívánja szolgálni és ezért helytelennek tartaná, ha most a 4—5 év előtti hidegháborús emlékeket bolygatnák fel. Tarsz ér­sek, a litván evangélikusok vezetője hangoztatta, hogy egyházának vala­mennyi lelkésze és laikus vezetője szabadságban él és végzi feladatait. Egy New Yorkban tartott ünnepi ebéden Nyikoláj metropolita leg­jobb kívánságait fejezte ki az ame­rikai népnek és sok sikert és ered­ményes munkát kívánt számára. A szovjetunióbeli egyházi delegá­ció fogadtatását mintegy száz, táb­lákkal és röpcédulákkal felvonuló emigráns próbálta megzavarni, de a szovjet küldöttség nyugalma és az amerikai egyházi vezetők beavatko­zása csakhamar távozásra kénysze­rítette a zavart keltőket. Az ameri­kai sajtó a nagy eseményeknek ki­járó terjedelemben foglalkozik a lá­togatással. LAPUNK TÁBORA ELÉG SOKAT szoktuk emlegetni azt a tényt, hogy lapunk a magyar református egyház egyik szószéke, amelyről elhangzó tanítás egyike a legmesszebbre ható igehirdetések­nek. Olvasóink tábora pedig egy­házunk legnépesebb gyülekezete. Helyes, hogy ezt emlegetjük, de önmagában ennyi nem elég. Szüksé­ges újra és újra megvizsgálni, hogy az ebből folyó következményeket le­vonják-e állandóan a lap olvasói, szerkesztő- és munkatársi gárdája egyaránt? Mert ennek a ténynek a következményei olyan útmutatást jelentenek mindnyájunk számára, amelynek teljesítése egyre áldottab­­bá teszi az olvasók és a szerkesztők együttmunkálkodását és ezáltal gyü­lekezeti sajtószolgálatunkat. EZ ALKALOMMAL szeretnék egy pillanatnyi szemlét tartani la­punk tábora felett. Ennek egyetlen célja annak megvizsgálása, hogy a lap körül élő atyánkfiai teljesítik-e azt a feladatukat, amelyet e lap szol­gálata reájuk is hárít, illetve tőlük is vár. Tudjuk, hogy vannak ebben a tá­borban “előfizetők”. Olyanok, akik ténylegesen előfizetnek újságunkra, de csak azért, mert ezt illendőnek tartják. A magyar református egy­ház minden lelkipásztorának, gond­nokának, presbiterének és más tiszt­ségviselőjének illik járatni egyetlen hetilapunkat. A lap elolvasása, a benne foglalt tanítások felett való elgondolkozás, párbeszéd, a nekik való engedelmesség — az más kér­dés. Az előfizetők névsorában nem írják oda senki neve mellé azt, hogy olvassa-e a lapot vagy nem? Hisszük, hogy táborunkban egyre kevesebb már a “csak előfizetők” száma. De az is bizonyos, hogy mindnyájunknak közös feladata, hogy ezeknek a száma nullára apad­jon. Táborunk másik csoportját olva­sóinknak nevezhetjük. Ők azok, akik kíváncsiak az egyházban történt ese­ményekre, szívesen olvassák a jó hí­reket, együttérzéssel és szomorúan a leverő eseményeket, áhítattal tanul­mányozzák a “Csendes óra” rovatot és a kisebb-nagyobb bibliai tanul­mányokat. De ezzel be is fejezik ilyen természetű ténykedéseiket. Legfeljebb még annyit tesznek meg, hogy egy-egy szám elolvasása után kimondanak, vagy némán elgondol­nak róla egy rövid, ártalmatlan kri­tikát: szép volt vagy unalmas. Ezekkel az atyánkfiaival sem le­hetünk így megelégedve. Táborunk harmadik csoportját al­kotják a cselekvő olvasók. Ők már nemcsak elolvassák lapunkat, hanem magukban, gyülekezeti alkalmakon: bibliaórán, sajtóösszejövetelen, pres­biteri gyűlésen véleményt, bírálatot is formálnak az egyes számokról vagy egyes cikkekről. Megdicsérik vagy kifogásolják belső tartalmát, esetleg megjelenési formáját is. Te­szik ezt az ügy iránti szeretetből, építő szándékkal. De a lapból ki­hangzó jó tanításokat cselekszik is, s azoknak való engedelmességre mi­nél többeket igyekeznek megnyerni. Tudják, hogy ennek a lapnak az ol­vasása nem szolgálhat csupán kel­lemes vagy hasznos időtöltésül, ha­nem első renden szellemi, lelki táp­lálék és eligazító világosság. Értik, hogy milyen hatalmas eszköz egy­házunk kezében a sajtó, milyen nagy lehetőségeket tartalmaz gyülekeze­teink építésére, helyes tájékoztatá­sára nézve. AZÉRT KÖNYÖRGÜNK buzgón és sokat Istenhez, hogy lapunk egész tábora ilyen cselekvő olvasók­ból álljon. De azt is tudjuk, hogy ennek érdekében nekünk is sokat kell tennünk és rendszerezni kell szolgálatunkat. A szerkesztőség erre irányuló folyamatos feladatai közül most csak néhányat említünk meg, mint a szerkesztőbizottság ter­vét. Először is lehetőségeinkhez mér­ten ki akarjuk építeni olvasóinkkal személyes kapcsolatunkat. Tudjuk, hogy ennek olyan nagy jelentősége van, mint a gyülekezet életében a pásztori családlátogatásoknak. Meg­valósítása érdekében minél több gyülekezetben szeretnénk olyan sajtó­ünnepélyeket rendezni, ame­lyeken szerkesztőségünk tagjai is megjelennek, szolgálnak s meghall­gatják az olvasók lapunkra vonatko­zó véleményét. Szeretnénk élénk és széleskörű levelezést kiépíteni szer­kesztőségünk és az olvasók között. Ebben a levelezésben készséggel folytatunk párbeszédet lapunk egész irányvonaláról vagy egyes megje­lent cikkeiről is. Reméljük, hogy ezen az úton is sok megvalósítható, hasznos tanácsot kapunk olvasóink­tól sajtómunkánk eredményesebbé tételére. Iparkodunk egyre jobban kibőví­teni a hírrovatunkat, úgyannyira, hogy egyházunkban történt minden olyan esemény, amely széles kör­ben érdeklődésre tarthat számot, rendszeresen megjelenjék lapunk hasábjain. SOKFÉLEKÉPPEN szeretné a szerkesztőség nyilvánvalóvá tenni, hogy minden felelős szeretetből fa­kadó megnyilatkozást nyitott szívvel fogad és komolyan mérlegel. Úgy kí­­vánunk tanítani, hogy közben készen állunk azoknak a tanulságoknak el­fogadására, amit Urunk Jézus Krisz­tus sajtószolgálatunk segítésére ol­vasó testvéreinken keresztül üzen. Pap Géza

Next