Az Út, 1956. július-október (9. évfolyam, 27-43. szám)
1956-07-01 / 27. szám
A kínai protestáns egyházak elfogadták a magyar egyházak meghívását Megírtuk, hogy a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa meghívta a kínai protestáns egyházak képviselőit háromhetes magyarországi látogatásra. Y. T. Wu, a kínai egyházközi mozgalom elnöke most közölte Bereczky Albert püspökkel, hogy a meghívást köszönettel elfogadják. Ting-Kvang-hsun anglikán püspök, a nankingi egyesült teológiai főiskola elnöke július 22-én feleségével együtt Budapestre érkezik és augusztus 12-ig Magyarországon marad, hogy visszaadja Péter János püspök kínai látogatását, amely — mint írja — »történelmi jelentőségű eseménye volt a kínai egyházak életének a felszabadulás után«. Magyarországi látogatása előtt Ting püspök a canterbury-i érsek meghívására Londonba utazik, ahol részt vesz az anglikán egyházak évi konferenciáján. Magyarországi utazásának befejezése után a kínai püspök a szovjetunióbeli egyházakat fogja meglátogatni. Ting püspök a kínai egyházak megbízásából megfigyelőként részt vesz az Egyházak Világtanácsa központi bizottságának magyarországi ülésein is. Mivel foglalkozik az Egyházak Világtanácsa központi bizottsága Magyarországon? Az Egyházak Világtanácsa központi bizottsága galyatetői ülésének két fő témája lesz. Az egyik: “A prozelitizmus és a vallásszabadság« kérdése. A másik: “Az egyházak és a felelős nemzetközi társadalom felépítése.« 1. A prozelitákról az Apostolok cselekedeteiről írott könyvben olvasunk. Így nevezték azokat a pogányokat, akik a zsidósághoz csatlakoztak, Izráel hitére tértek át. De ma már a prozelitizmus alatt azt a gyakorlatot értjük, hogy az egyik keresztyén egyház a másik keresztyén egyház tagjai között végez térítést, azaz “lélekhalászatot” folytat a másik kárára. A rosszul értelmezett lélekhalászat — a prozelitizmus — a rosszul értelmezett misszió következménye. Főként azoknak az egyházaknak a kísértése ez, amelyek valamiképpen az uralkodó egyház gondolatkörében élnek. Az ökumenikus mozgalomban részt vevő egyházak egyre jobban felismerik, hogy a Krisztus egyháza ezen a földön nem a glória, hanem a kereszt jegyében él: nem uralkodás, hanem szolgálat a feladata. Az ökumené magyarországi tagegyházai: a református, evangélikus, baptista és methodista gyülekezetek is a szolgáló egyház útján tanulnak járni. Ebben a lelkületben pedig elsősorban nem egymás híveinek »áttérítése«, hanem a megtérés a fontos. A prozelita-szerzésben »buzgólkodó« egyházakat és egyháztagokat főleg a türelmetlenség bűne szokta rabul ejteni. Pedig türelmetlenségük sérti a másik ember lelkiismereti szabadságát, a vallási türelmesség viszont nem jelenthet hitvallási közönyt, ez a magatartás is helytelen lenne. A helyes magatartás megtalálását e kérdésben is végső fokon egyedül Isten adhatja meg az egyházaknak. Az Egyházak Világtanácsa, mint a különböző keresztyén egyházak nagy találkozóhelye, hivatott és alkalmas arra, hogy e kérdésekről Isten igéje alapján eredményesen tárgyaljon. A magyarországi protestáns egyházak elnökségei bizottságot küldtek ki e kérdés tanulmányozására, Dezséry László evangélikus püspök elnökletével. Ez a bizottság elkészítette a magyar hozzászólás tervezetét. A hozzászólás első része felvázolja a magyarországi protestáns egyházak eddigi gyakorlatát, azokat az egyezményeket, amelyeket a református és az evangélikus egyház egymással kötött a térítések ügyében. A második rész válaszol azokra az előkészítő iratokra, amelyeket az Egyházak Világtanácsának e kérdéssel foglalkozó bizottsága közzétett. A harmadik részben kifejezésre jut, hogy a magyarországi ökumenikus tanács kész összegyűjteni a kérdéssel kapcsolatos egyháztörténelmi emlékeket és kész ezeket a Világtanács illetékes bizottságának rendelkezésére bocsátani. 2. Tudjuk, hogy a felelős nemzetközi társadalom eszméje kezdettől fogva foglalkoztatja az Egyházak Világtanácsát. A mi korunkban nagy küzdelem folyik az emberiség egységéért. A nemzetek közötti ellenséges viszony csak romlást okozhat. A nemzetek békés együttélése viszont a felelős nemzetközi társadalom kialakítását teszi szükségessé. “A keresztyének arra kaptak elhivatást, hogy felelős módon éljenek. Vagyis olyan módon, ahogyan Istennek a Krisztusban elvégzett megváltó munkája követeli. Mégpedig minden társadalmi rendben, még a legkedvezőtlenebb társadalmi rendszerben is« — mondja az evanstoni jelentés A nyugat-németországi Arnoldshainban július 9— 14-ig külön tanulmányi konferencia foglalkozik majd ezzel a témával: “Az együttélésért való keresztyén felelősség — nemzetközi, szociális és gazdasági vonatkozásokban.« Ez a tanulmányi konferencia készíti elő a központi bizottság magyarországi ülésének második fő témáját. Bibliai alapon tanulmányozza a ma fennálló viszonyokat, a nagy gazdasági, társadalmi és kulturális változásokat és a kormányzatok közötti kapcsolatok megkívánható szabályait. A galyatetői ülés a népek önálló életét és egymáshoz való viszonyát fogja tehát megtárgyalni a második fő téma keretein belül. Az egyház, mint Krisztus teste, jel a világ számára Isten országának eljövendő rendjéről. A testnek sok tagja van, de egy a test. Amit a biblia az egy testről tanít, az példája lehet a népek együttélésének is. A magyar egyházak ökumenikus tanácsának tanulmányi bizottsága részletes dolgozatot készített ezekről a kérdésekről. Ezt a dolgozatot Vető Lajos evangélikus püspök és Varga Zsigmond debreceni teológiai professzor fogják kivinni az arnoldshaini konferenciára. A dolgozat első része tárgyalja a felelős társadalom fogalmát és az adott társadalmakhoz való viszonyát, az egyházak magatartását a meglevő társadalmi rendek életében. A második rész vizsgálja az egyházak együttmaradását, a népek együttmaradását, az együttélés mai kérdéseit a gazdasági, társadalmi és kulturális változások között és végül néhány szempontot ad a kormányzatok közötti érintkezések megkívánható szabályaihoz. Ma az emberiség nagy többsége a békés együttélés útjára kíván térni. Ez a felelős nemzetközi társadalom kiépítéséhez elengedhetetlen feltétel. Az egyházak felelőssége azonban nem csökken, amikor a nemzetközi feszültség csökken. Sőt, éppen akkor vér az egyházakra a munka javarésze: úgy kell megélniük egymáshoz való helyes viszonyukat, hogy abból haszna lehessen annak a nemzeti és nemzetközi társadalomnak is, amelyben mint egyházak benne élnek. Gyülekezeti tagjaink, presbitereink, lelkipásztoraink — ki-ki a maga helyén — mindnyájan továbbra is fokozott figyelemmel foglalkozzanak ezekkel a kérdésekkel. Adja Isten, hogy a tanácskozások eredményeiben hatalmasan megmutatkozzék az ősnyelveket egyező hitre hozó Szentlelkének ereje. Huszti Kálmán Csehszlovák—magyar tanulmányi konferencia Modrában . A szlovákiai Modra közelében, egy turistaotthonban tartotta az arnoldshami konferenciát megelőző közös megbeszélését a csehszlovák és a magyar ökumenikus tanulmányi bizottság. Örömmel és hálaadással állapíthatjuk meg, hogy Isten gazdagon megáldotta az együtt töltött napokat. A tárgyalásnak ez a közös módja olyan kezdeményezés, amelyre már az Egyházak Világtanácsa régebben is felhívta az egymáshoz közel élő tagegyházakat, de aránylag kevés helyen valósult még meg. Magyar részről — amint megírtuk — Bereczky Albert, Péter János és Vető Lajos püspökök, Pálfy Miklós és Varga Zsigmond teológiai professzorok mentek el a konferenciára. Csehszlovák részről Hájek V., a cseh testvéregyház főesperese, Chabada J. szlovák egyetemes püspök, Czymorek J. sziléziai evangélikus szuperintendens, Varga Imre szlovákiai református püspök, Vancura methodista szuperintendens, Ziak szlovákiai egyetemes felügyelő, Bartho L. egyetemes főtitkár, a prágai teológiai fakultás részéről Hromádka J. dékán, Soucek J. és Turnsky St. professzorok, Pospisil B., az Ökumenikus Intézet igazgatója, a modrai evangélikus teológiáról Michalko dékán, Gábril és Petrik professzorok voltak jelen. A konferencia első témája az arnoldshaini téma volt: keresztyén felelősség a társadalmi kérdésben és a nemzetközi ügyekben. Először Vető Lajos püspök, a magyarországi ökumenikus Tanulmányi Bizottság elnöke terjesztette elő a bizottságnak erről a témáról készített és az Egyházak Világtanácsa genfi központjának már megküldött tanulmányát, főbb gondolatainak ismertetésével. Kiemelte, hogy a “felelős társadalom” fogalma egyetlen adott emberi társadalommal sem tekinthető egynek. A keresztyén ember társadalmi felelőssége abban van, hogy hozzásegítse az adott társadalmat, amelyben benne él: minél inkább felelős társadalommá lehessen, minél inkább betölthesse Istentől kapott hivatását. Beszélt arról, hogy az egyházak testvéri kapcsolatainak kiépítése minden egyháznak nagy feladata s megvalósulásának a népek békés, egymást segítő együttélése terén kell gyümölcsöt teremnie. Végül ismertette azokat a konkrét javaslatokat, amelyeket bizottságunk kíván tenni az Egyházak Világtanácsának, mely pontokon sürgesse különféle nemzetközi szervek együttműködését a háborús veszély elhárítása és a béke megvédése érdekében úgy, hogy ebben a szolgálatban bátran járjon előtte a politikai tényezőknek. Ugyanezzel a témával kapcsolatban Hromádka József prágai teológiai dékán ismertette közeljövőben e tárgyról megjelenő tanulmányának (“Egyház és teológia az átalakulás idején”) egyik fejezetét. Főképpen arra mutatott rá előadásában, hogy az egyház nem légüres térben él s a körötte élő világ eszméi mindig hatottak rá, ahogyan ennek a világnak a kérdéseivel foglalkozott. Egy ilyen egészségtelen hatás terhét hordozza ma is még teológiánk, amikor a társadalmi, gazdasági és politikai kérdésekhez a görög idealista filozófiából vett fogalmak alapján akarunk hozzászólni, mint teológusok és egyházi emberek. Ma azonban világszerte igen élesen vetődik fel ez a gond: lehet-e ezekre a kérdésekre is kizárólag a bibliai üzenet fényében választ találni. Isten gondviselésének különleges intézkedése az, hogy a kérdés éppen most, a nagy társadalmi fordulat idején mutatkozik ilyen eleven erővel. Befejezésül az Európán kívüli országokban végbemenő változásokra hívta fel a figyelmet: ezekben valami emberileg nagyon nemes dolog történik, s az egyház számára nem mindegy, hogy megtalálja-e a helyes magatartást ezekben, vagy nem. A konferencia második témája a magyarországi központi bizottsági gyűlés egyik tárgyköre: a prozelitizmus és vallásszabadság. Az Egyházak Világtanácsát az a kérdés foglalkoztatja itt, hogy az egyes keresztyén felekezetek hogyan tudják egymáshoz való viszonyukat rendezni, az egymás felekezetei tagjainak csábítgatása, a maguk felekezetébe kényszerítgetése nélkül. Miközben ehhez tartják magukat, elismerik és biztosítják a szabad átlépés jogát. A dolgozat főképpen a magyarországi evangélikusok és reformátusok közt létrejött 1833-as nagygeresdi egyezmény tényeire tért ki s a két felekezet közti helyes viszony egészséges tanulságait igyekezett levonni. Mindegyik előadás után alapos és termékeny megbeszélés következett. A konferencia másik nagy eredménye a személyes kapcsolatok továbbfejlesztése volt. A konferencia szüneteiben is komoly beszélgetések folytak. A két ország egyházi emberei egymás egyházainak, népeinek életéről kérdezősködtek s nagyon sok személyes hitbeli kérdésre is sor került. Kézzelfoghatóan átélhettük azt, amit az arnoldshaini tanulmányban is elmondtunk: az egyházak kapcsolatai csak tagjaik személyes kapcsolataiban valóságosak. A személyes érintkezés során úgy ismertük meg a csehszlovák testvéreket, mint akik komoly felelősséggel élnek népük körében, minden jó harcában vele küzdenek, példaadó szeretettel ragaszkodnak hazájukhoz, népükhöz és büszkék az építő munka minden eredményére. Mert van mire! A közel negyedmilliós Bratislava belvárosában lüktető élet és jólét jeleivel találkozunk mindenütt. A város külső peremén pedig a jól ismert kép a népi demokratikus országok fiainak — szinte a földből nőnek ki az új üzemek, lakóházak s más épületek. A város szívében a Hotel Devín — alig hároméves épület — a minden kényelemmel felszerelt modern szálló mintaképe. Mit láttunk a szlovákiai protestáns egyházak életéből? Modrában meglátogattuk a teológiai fakultást is. Kedves, otthonos épületben, kényelmes szobákban vizsgára készülő teológusokkal beszélgettünk. Huszonnégyen tanulnak négy évfolyamon, hat professzor és két asszisztens irányítja munkájukat. Melegen érdeklődtek a magyarországi protestáns teológiák élete iránt s nagyon örültek annak, hogy a beszélgetések során sok közös vonást fedeztünk fel az itteni és a szlovákiai teológusok élete közt. — A bratislavai református gyülekezet templomába lelkipásztoruk, Matyasik András vitt el bennünket. Büszkén mutatta meg nemrégen megjelent “Hitvallásaink« című könyvüket s elmondta: az volt a cél, hogy minél jobban hasonlítson a magyar kiadáshoz. Ez sikerült is: első pillanatra alig lehet megkülönböztetni a mienktől. Elmondta, hogy sokat gondol a magyarországi református gyülekezetekre, sokat tanulmányozza életüket, történetüket, de még nem járt köztük személyesen. “Nem tudom elgondolni — mondta —,hogyan élhet egy olyan gyülekezet, amelynek több ezer tagja van s olyan temploma, mint a debreceni Nagytemplom.« Az utolsó két napon Chabada Ján evangélikus egyetemes püspök látta vendégül a küldöttség ott maradt tagjait. Ő kalauzolt bennünket Bratislava környékén, vele rándultunk ki egy délutánra Pöstyénbe is. Amikor hivatalában meglátogattuk, büszkén mutatta meg, hogy íróasztalán ott van a debreceni egyetem és a kollégium fényképe. Szobája falán pedig Kálvin János arcképe. Külön lelkemre kötötte: ezt el ne felejtsem elmondani a magyarországi, főképpen a debreceni reformátusoknak! Mi általában sokat beszélünk a magyar vendégszeretetről s néha úgy gondoljuk, hogy más nép nem is tud úgy vendéget látni, mint mi. Most egy új valósággal ismerkedtünk meg néhány nap alatt s ez: a szlovák vendégszeretet. Ezzel búcsúztunk el bratislavai testvéreinktől s utána tettük: a viszontlátásra — egyelőre — Arnoldshainban. Varga Zsigmond A szovjetunióbeli egyházak küldöttsége az Egyesült Államokban A szovjetunióbeli ortodox és protestáns egyházak nyolctagú küldöttséget küldtek az Egyesült Államokba, az ottani Országos Egyháztanács márciusi látogatásának viszonzására. A delegációt Nyikoláj metropolita vezette. Kiivít észtországi és Tarsz litván evangélikus érsekek is tagjai voltak a küldöttségnek. A vendégek üdvözlésére E. C. Blake, az amerikai Országos Egyháztanács elnöke jelent meg többedmagával a repülőtéren. Melegen köszöntötte a szovjet delegátusokat s kifejezte azt a reményét, hogy ez a látogatás is előbbre viszi az amerikai és a szovjetunióbeli egyházakat a kölcsönös megértés útján.Nyikoláj metropolita válaszában hangsúlyozta: “Az önök legutóbbi látogatása alkalmával úgy szorítottuk meg egymás kezét, mint testvér a testvérét, mint keresztyén a keresztyénét. Megismertük az önök becsületes szívét és testvéri csókot váltottunk. Önök is, mi is a keresztyén szeretet zászlaját hordozzuk. Ez a zászló azonos az önökével: Krisztusnak és az ő evangéliumának zászlója. Jézus Krisztus tanításának fényében legyen üdvös egyházaink barátsága. Így megtalálhatjuk azt az utat, amely népeink barátságához vezet.« Nyikoláj metropolita oroszul beszélt, de a befejező szavakat angolul mondotta. A szovjet vendégek megérkezése után tartott sajtókonferencián Nyikoláj metropolita elmondotta, hogy a Szovjetunió több mint 200 millió lakosa közül becslése szerint 50 millió a különböző egyházakhoz tartozónak érzi magát. Egyik-másik sajtótudósító provokatív kérdéseire válaszolva hangsúlyozta, hogy az orosz és az amerikai nép közti barátságot kívánja szolgálni és ezért helytelennek tartaná, ha most a 4—5 év előtti hidegháborús emlékeket bolygatnák fel. Tarsz érsek, a litván evangélikusok vezetője hangoztatta, hogy egyházának valamennyi lelkésze és laikus vezetője szabadságban él és végzi feladatait. Egy New Yorkban tartott ünnepi ebéden Nyikoláj metropolita legjobb kívánságait fejezte ki az amerikai népnek és sok sikert és eredményes munkát kívánt számára. A szovjetunióbeli egyházi delegáció fogadtatását mintegy száz, táblákkal és röpcédulákkal felvonuló emigráns próbálta megzavarni, de a szovjet küldöttség nyugalma és az amerikai egyházi vezetők beavatkozása csakhamar távozásra kényszerítette a zavart keltőket. Az amerikai sajtó a nagy eseményeknek kijáró terjedelemben foglalkozik a látogatással. LAPUNK TÁBORA ELÉG SOKAT szoktuk emlegetni azt a tényt, hogy lapunk a magyar református egyház egyik szószéke, amelyről elhangzó tanítás egyike a legmesszebbre ható igehirdetéseknek. Olvasóink tábora pedig egyházunk legnépesebb gyülekezete. Helyes, hogy ezt emlegetjük, de önmagában ennyi nem elég. Szükséges újra és újra megvizsgálni, hogy az ebből folyó következményeket levonják-e állandóan a lap olvasói, szerkesztő- és munkatársi gárdája egyaránt? Mert ennek a ténynek a következményei olyan útmutatást jelentenek mindnyájunk számára, amelynek teljesítése egyre áldottabbá teszi az olvasók és a szerkesztők együttmunkálkodását és ezáltal gyülekezeti sajtószolgálatunkat. EZ ALKALOMMAL szeretnék egy pillanatnyi szemlét tartani lapunk tábora felett. Ennek egyetlen célja annak megvizsgálása, hogy a lap körül élő atyánkfiai teljesítik-e azt a feladatukat, amelyet e lap szolgálata reájuk is hárít, illetve tőlük is vár. Tudjuk, hogy vannak ebben a táborban “előfizetők”. Olyanok, akik ténylegesen előfizetnek újságunkra, de csak azért, mert ezt illendőnek tartják. A magyar református egyház minden lelkipásztorának, gondnokának, presbiterének és más tisztségviselőjének illik járatni egyetlen hetilapunkat. A lap elolvasása, a benne foglalt tanítások felett való elgondolkozás, párbeszéd, a nekik való engedelmesség — az más kérdés. Az előfizetők névsorában nem írják oda senki neve mellé azt, hogy olvassa-e a lapot vagy nem? Hisszük, hogy táborunkban egyre kevesebb már a “csak előfizetők” száma. De az is bizonyos, hogy mindnyájunknak közös feladata, hogy ezeknek a száma nullára apadjon. Táborunk másik csoportját olvasóinknak nevezhetjük. Ők azok, akik kíváncsiak az egyházban történt eseményekre, szívesen olvassák a jó híreket, együttérzéssel és szomorúan a leverő eseményeket, áhítattal tanulmányozzák a “Csendes óra” rovatot és a kisebb-nagyobb bibliai tanulmányokat. De ezzel be is fejezik ilyen természetű ténykedéseiket. Legfeljebb még annyit tesznek meg, hogy egy-egy szám elolvasása után kimondanak, vagy némán elgondolnak róla egy rövid, ártalmatlan kritikát: szép volt vagy unalmas. Ezekkel az atyánkfiaival sem lehetünk így megelégedve. Táborunk harmadik csoportját alkotják a cselekvő olvasók. Ők már nemcsak elolvassák lapunkat, hanem magukban, gyülekezeti alkalmakon: bibliaórán, sajtóösszejövetelen, presbiteri gyűlésen véleményt, bírálatot is formálnak az egyes számokról vagy egyes cikkekről. Megdicsérik vagy kifogásolják belső tartalmát, esetleg megjelenési formáját is. Teszik ezt az ügy iránti szeretetből, építő szándékkal. De a lapból kihangzó jó tanításokat cselekszik is, s azoknak való engedelmességre minél többeket igyekeznek megnyerni. Tudják, hogy ennek a lapnak az olvasása nem szolgálhat csupán kellemes vagy hasznos időtöltésül, hanem első renden szellemi, lelki táplálék és eligazító világosság. Értik, hogy milyen hatalmas eszköz egyházunk kezében a sajtó, milyen nagy lehetőségeket tartalmaz gyülekezeteink építésére, helyes tájékoztatására nézve. AZÉRT KÖNYÖRGÜNK buzgón és sokat Istenhez, hogy lapunk egész tábora ilyen cselekvő olvasókból álljon. De azt is tudjuk, hogy ennek érdekében nekünk is sokat kell tennünk és rendszerezni kell szolgálatunkat. A szerkesztőség erre irányuló folyamatos feladatai közül most csak néhányat említünk meg, mint a szerkesztőbizottság tervét. Először is lehetőségeinkhez mérten ki akarjuk építeni olvasóinkkal személyes kapcsolatunkat. Tudjuk, hogy ennek olyan nagy jelentősége van, mint a gyülekezet életében a pásztori családlátogatásoknak. Megvalósítása érdekében minél több gyülekezetben szeretnénk olyan sajtóünnepélyeket rendezni, amelyeken szerkesztőségünk tagjai is megjelennek, szolgálnak s meghallgatják az olvasók lapunkra vonatkozó véleményét. Szeretnénk élénk és széleskörű levelezést kiépíteni szerkesztőségünk és az olvasók között. Ebben a levelezésben készséggel folytatunk párbeszédet lapunk egész irányvonaláról vagy egyes megjelent cikkeiről is. Reméljük, hogy ezen az úton is sok megvalósítható, hasznos tanácsot kapunk olvasóinktól sajtómunkánk eredményesebbé tételére. Iparkodunk egyre jobban kibővíteni a hírrovatunkat, úgyannyira, hogy egyházunkban történt minden olyan esemény, amely széles körben érdeklődésre tarthat számot, rendszeresen megjelenjék lapunk hasábjain. SOKFÉLEKÉPPEN szeretné a szerkesztőség nyilvánvalóvá tenni, hogy minden felelős szeretetből fakadó megnyilatkozást nyitott szívvel fogad és komolyan mérlegel. Úgy kívánunk tanítani, hogy közben készen állunk azoknak a tanulságoknak elfogadására, amit Urunk Jézus Krisztus sajtószolgálatunk segítésére olvasó testvéreinken keresztül üzen. Pap Géza